Kezdőlap Címkék Pegasus

Címke: Pegasus

Le Monde: fel kell hagynia a naivitással Orbánnal szemben

A francia lap, amely résztvett a Pegasus lehallgatási ügyek felderítésében, vezércikkében szankciókat javasol a magyar miniszterelnök ellen, aki nem tartja be az uniós normákat.

Három nappal azután, hogy a Pegasus ügyben lelepleződött, Orbán Viktor népszavazást írt ki a pedofil törvényről, és egyidejűleg újra arról beszél, hogy „Nyugat Európa megtámadta Magyarországot” – írja a Le Monde.

Már évek óta tart, hogy az egykori antikommunista harcos aláássa az uniós normákat. Júniusban Mark Rutte holland miniszterelnök ezért jelentette ki az uniós csúcstalálkozón, hogy

„Magyarországnak nincs többé helye az Európai Unióban!”

A kizárás túlzás lenne, különösen, mert sok magyart sújtana, aki nem ért egyet Orbán Viktorral. Azonkívül előidézhetné Lengyelország kiválását is vagyis dominó effektus valósulhatna meg.

Jelenleg van már egy olyan határozat , amely az uniós pénzek kiutalását összeköti a jogállami normák betartásával. Dehát egyelőre az Európai Bíróság előtt van az ügy vagyis nem alkalmazható a gyakorlatban. Arról nem is beszélve , hogy ez csak a jogállami normákról szól , de nem tartalmaz kikötéseket olyan fontos témák kapcsán mint a sajtószabadság, amely most Pegasus lehallgatási botrány miatt került elő vagy a vallási , faji vagy szexuális kisebbségekkel kapcsolatos bánásmód, amelyről most azért vitatkozik Brüsszel Orbán Viktorral, mert a magyar pedofil törvény belekeveri a melegeket is noha semmilyen tudományos tétel nem támasztja alá a kettő közötti kapcsolatot.

Mi a megoldás?

Az Európai Uniónak fel kell hagynia a naivitással.

Napvilágra kell hozni azokat az uniós vizsgálatokat, melyek a magyar miniszterelnök rokonainak és barátainak meggazdagodását mutatják – jelentős részben uniós pénzekből!

Meg kellene tiltani, hogy a jövőben ezek az emberek uniós forrásokhoz jussanak! Ez még Orbán legelszántabb híveit is elgondolkodtatná – írja a Le Monde.

A népszavazás figyelemelterelés

A pedofil törvény is azt szolgálta, hogy Orbán és Brüsszel szembenállását erkölcsi síkra terelje, és ne essen szó arról, hogy az Európai Unió lopással vádolja Magyarország miniszterelnökét, rokonságát és hű oligarcháit.

Az Európai Unió – az USA példáját követve – azon töpreng, hogy miképp lehetne megakadályozni azt, hogy a Brüsszelt állandóan bíráló magyar miniszterelnök uniós forrásokhoz juthasson.

Washingtonban erre találták ki a Magnyickij törvényt, amely fekete listára teszi a diktátorokat és azok bizalmi embereit vagy épp családtagjait.

Jelen pillanatban Brüsszel felfüggesztette az uniós pénzek kiutalását Magyarországnak, és ez komoly következményekkel járhat Orbán Viktor számára. Nemcsak azért, mert hiányzik a pénz a választópolgárok megvásárlására hanem mert a nemzetközi pénzpiacok levonhatják azt a következtetést, hogy a forint szabadon támadható! Matolcsy György nem véletlenül emelte meg a kamatlábat, és nem véletlenül figyelmeztette Orbánt, hogy erőteljes támadás érheti a forintot a közeljövőben. Ha ez bekövetkezne a választások előtt, akkor a hazai infláció oly erőteljessé válhatna, amely már meghatározó mértékben érinti a lakosság életszínvonalát. Márpedig a választópolgárok számára ez a legfontosabb. Jól tudja ezt Orbán Viktor is…

Macront is figyelte a Pegasus – az izraeli hátteret vizsgálják

Emmanuel Macron francia elnök, a volt kormányfő és 14 minisztere, valamint Charles Michel, az Európai Tanács jelenlegi elnöke, volt belga kormányfő is rajta van a Pegasus kémprogram által megfigyelésre szántak listáján. A marokkói titkosszolgálat a Pegasus szoftver segítségével megtudhatta, hogy Macron francia elnök kivel kommunikál okos telefonján! Ez önmagában is komoly csapás a francia nemzetbiztonságra, de a kémelhárítást még jobban zavarja, hogy a háttérben az amerikaikat és Izraelt sejti.

Régebben a marokkói titkosszolgálat a franciák vadászterülete volt, de Mohamed király jó kapcsolatot épített ki az USA-val és Izraellel is. Vagyis Washingtonban és Jeruzsálemben is megtudhatták Macron elnök terveit.

Unit 8200

Ez az izraeli hírszerzés egyik legtitokzatosabb egysége, mely leginkább az USA NSA szolgálathoz hasonlít vagyis informatikai kémkedéssel foglalkozik. Ebben az egységben kétszer olyan hosszú időt szolgálnak a behívott katonák, akik öt év után olyan szakmai életrajzot produkálnak, hogy kapkodnak utánuk a piacon. Az NSO, amely a Pegasus szoftvert kidolgozta, maga is innen toborozta embereinek jórészét.

A keresztapa: Netanjahu

Izrael leghosszabb ideig hatalmon levő miniszterelnöke fiatal korában a Szajeret Matkal elit alakulatban szolgált. Ugyanott, ahol bátyja, Joszi Netanjahu, aki az entebbei túszszabadító akciót sikerrel végrehajtotta – feláldozva saját életét. Azóta Benjamin Netanjahu őrzi a szoros kapcsolatot a hadsereg elit alakulataival. Ő rendelte el, hogy a kiberbiztonság fő fejlesztési területe legyen a katonai kutatásoknak. Ennek meg is van az eredménye : Izrael ma nagyhatalom ezen a téren. Épp mostanában tartják a Kiberbiztonság hetét Izraelben, melyen hagyományos vezér szónok a miniszterelnök. Éveken át Benjamin Netanjahu, de most Naftali Bennet.

A Pegazus szoftvert Netanjahu barátai kapták: így kerülhetett Marokkóba és így Magyarországra. Orbán Viktor nemzetbiztonsági tanácsadóját, Czukor Józsefet Netanjahu is fogadta – pedig ez általában nem szokásos. Netanjahu és Orbán között azonban kiváló kapcsolat alakult ki, melynek eredményeképp a magyar miniszterelnök találkozhatott Trump elnökkel a Fehér Házban.

Benjamin Netanjahut is vádolták ellenfelei megfigyelésével. Miniszterelnök korában mindig a nemzetbiztonságra hivatkozott ilyenkor. Nem kizárt, hogy Orbán ezt tőle tanulta el. Soros Györgyöt Netanjahu is személyes ellenségének tekintette. Ezért hivatkozik folyton Orbán Viktor is Soros Györgyre, mert így nemzetbiztonsági szempontok mögé rejtheti azt, hogy ellenfeleit megfigyelés alatt tartja.

Szijjártó ifjú magyar hírszerzőket  avatott fel

Átadtuk az új Hírszerző Akadémiánk első végzőseinek okleveleit. Lesz dolguk elég – írta Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookon. Az időzítés csaknem tökéletes volt, mert a Pegasus botrányban a hatalom képtelen egységes álláspontra helyezkedni.

Nehéz úgy hazudni, hogy nem tudjuk az igazságot – mondta Illyés Gyula.

A titokgazda Orbán Viktor nem siet megszólalni. A közszolgálati Deutsche Welle ezt tűrhetetlennek nevezi, és azonnali szankciókat követel Ursula von der Leyen asszonytól, a Brüsszeli Bizottság elnökétől.

Kiből lehet hírszerző Magyarországon?

A Fidelitas tagság olyan ajánló levél mint régebben a KISZ tagság volt. A politikai megbizhatóság mindennél fontosabb. Régebben a magyar titkosszolgálat tisztjei külföldön szereztek diplomát: a rendszerváltás előtt a Szovjetunióban, utána pedig az USA-ban illetve Nyugat Európában. A szakma nagy öregje, Czukor József, akit Medgyessy Péter állított először az Információs Hivatal élére. Majd másodszor ugyanezt tette Orbán Viktor is. Hol szerezte diplomáját: a Dzerzsinszkij akadémián Moszkvában! Dehát ez régen volt.

Orbán dilemmája az, hogy a külföldön képzett titkosszolgálati tisztek ugyncsak szoros kapcsolatba kerülhetnek a kiképző állam szolgálatával. Híres példa: Milosevics szerb elnök titkosszolgálatának tisztje, akit az USA-ban képeztek ki, a hágai bíróság megdöbbenésére közölte: mindvégig tájékoztatta a CIA-t Milosevics terveiről!

A hazai képzés ezt a problémát kívánja orvosolni, de ilyenkor nagy kérdés az oktatás színvonala. Ebben lehet nagy segítség az, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök annak idején segítséget ígért ebben az ügyben. Nemzetbiztonsági tanácsadóját fogadta is Orbán Viktor miniszterelnök. A Pegasus is izraeli cég szoftvere, melyet csakis a miniszterelnök jóváhagyásával lehetett eladni külföldön.

Vagyunk az ifjú gárda

Az Orbánhoz hű hírszerző csapat most megkapta diplomáját, de olyan parancsnokok alatt szolgálnak majd, akiket külföldön képeztek ki. Ezért a magyar miniszterelnök továbbra sem lehet biztos abban, hogy a tisztikar mennyiben lojális hozzá?!

Csak emlékeztetőül: Ceausesecut és feleségét olyan bíróság ítélte halálra, melynek élén Stanculescu tábornok állt, akit maga a román diktátor nevezett ki a katonai hírszerzés élére.

„Hüje” Nixon

Azt kérdezik ma sokan, hogy vajon belebukhat-e az Orbán-rendszer a Pegasus-botrányba. Egyesek még arra is emlékeztetnek, hogy Nixon elnök annak idején belebukott abba, hogy emberei lehallgatták az ellenfeleit. De hát Nixon azért bukott bele a Watergate-ügybe, mert hülye volt.

Nem volt annyi esze, mint Orbánnak. Nem számolta fel a független sajtót, és a Washington Post újságírói feltárták, mert feltárhatták az ügyet. Nem tudta elérni, hogy legyen az amerikai lakosságnak egy olyan fele, amelyiknek tökéletesen mindegy, hogy mit ír a független sajtó. (Trump már tanult ebből, több esze volt: ha nem is tudta felszámolni a független sajtót, elérte, hogy a lakosság közel felének immár mindegy, hogy mit lehet hallani a független médiában, egy szavát sem hiszi el.) Nixon azt sem tudta elérni, hogy megbénuljon a parlament, hogy ne működjenek parlamenti vizsgálatok, hogy pártjának törvényhozói egyszerűen bojkottálják a számukra kellemetlen bizottsági üléseket, mert olyan pártkatonák, akiket személyesen ő választ ki, csak neki, és nem választóiknak tekintik magukat felelősnek. (Trump ebből is tanult: igyekezett teljesen maga alá rendelni a Republikánus Pártot, de ez csak korlátozottan sikerült neki, törvényhozóinak egy kisebbsége autonóm maradt.)

Orbán és emberei viszont nem álltak meg félúton.

Nem véletlen, hogy a tényfeltáró akcióban, amelyben vezető világ lapok vettek részt, Magyarországon már nincs nyomtatott országos lap, hanem két internetes portál, melyeknek – bármilyen kiválóan dolgoznak is az újságírókkal – messze nincs olyan súlyuk, mint a Washington Postnak, a Guardiennek, a Südeutsche Zeitungnak vagy a Le Monde-nak. Amit ezek a lapok megírnak, arról az adott országban minden rádióhallgató és tèvénéző tudomást szerez, viszont amit a Direkt 36 feltár és a Telex közöl, arról a magyaroknak csak egy kisebbsége tud. Mivel a nyilvánosság így működik, Orbán megengedheti magának, hogy minisztere, aki a Fidesz alelnöke is, azt válaszolhassa az őt kérdező újságírónak, hogy „sajtóhírekkel nem foglalkozunk”, pártjának törvényhozói pedig kijelentsék, hogy az illetékes parlamenti bizottságnak nem kell foglalkoznia az üggyel. Ez az, amit Nixon még el sem tudott képzelni, Trump megpróbálta, de nem sikerült neki.

Ha bármilyen súlyos disznóság kockázatot jelentene Orbánék számára, akkor már a baltás gyilkos kiadásába belebukott volna. Meg sem rezdültek tőle. Ebbe sem buknak bele.

Pegasus szárnyán Orbán fél, és mindenkit figyeltet – frissítve

A magyar kormány is megvette a Pegasus szoftvert az izraeli NSO-tól. Oknyomozó újságírók szerint a Pegasus segítségével sok országban figyeltek meg az ellenzéki újságírókat, üzletembereket vagy akár politikusokat is.

A Pegasus kémszoftverrel figyelték többi között annak a szaúdi újságírónak az okostelefonját, akit azután a trónörökös parancsára megfojtottak az ország isztambuli főkonzulátusán. A hackelésre szánt személyek között volt két nő, aki kapcsolatban állt Jamal Khashoggi meggyilkolt szaúdi újságíróval és Cecilio Pineda Birto mexikói újságíróval, akit 2017-ben meggyilkoltak. A hackelésre szánt eszközök telefonszámai között világszerte több száz vezető, üzleti vezető, aktivista és más újságírók.

A Pegasus kémprogramot az izraeli NSO Group hozta létre és adta bérbe. Úgy tervezték, hogy katonák, hírszerző ügynökségek és bűnüldöző szervek tisztviselői nyomon kövessék a terroristákat. Azon országok listája azonban, amelyekben nagyszámú hackelési célpont van, azt sugallja, hogy a rendkívül kifinomult kémprogramokat olyan vezetők rendelkezésére bocsátották, akiknek problémás emberi jogi nyilvántartása van, és akik ellenségek üldözésére törekszenek, mint például Orbán Viktor.

A magyar szál

Öten szerepelnek a magyar sajtó munkatársai közül is a feltört megfigyelési listán. Szinte egyetlen esetben sem történt fizikai erőszak az újságírók ellen Magyarországon; ehelyett Orbán média elleni háborúja más eszközöket alkalmazott. Ez magában foglalta a független újságírók zaklatását, a médiatulajdonosokra nehezedő nyomást, az állami hirdetési források kivonását a kritikus médiumokból.

Rajtuk kívül ügyvédek és üzletemberek is a célkeresztbe kerültek. Simicska Lajos családja is érintett. Azért csak a család, mert Simicska Lajos nem használ okos telefont. Ahhoz eléggé jól ismeri ifjúkori barátját, Orbán Viktort. A miniszterelnök a fontos beszélgetéshez szintén nem használ okos telefont, mert tudja: a Nagy Testvér figyel. Magyarországon vajon hány embert hallgattak le és figyeltek meg Orbán utasítására a titkosszolgálatok? Senki sem tudja.

Ami most kiderült csak a jéghegy csúcsa.

A vizsgálat a Forbidden Stories, egy párizsi székhelyű újságíró nonprofit szervezet és az Amnesty International részvételével zajlott. A projekt médiapartnerei közé tartozik a The Washington Post, a PBS Frontline, az angol Guardian, a francia Le Monde, az izraeli Haaretz és mások.

Miután a magyar kormány is megvette a kérdéses szoftvert aligha lehet kétkedni abban, hogy azt a titkosszolgálatok használták méghozzá a hatalom parancsára.

Emiatt Ungár Péter ellenzéki képviselő  a parlament nemzetvédelmi bizottságához fordult.

Az izraeli NSO cáfol és perrel fenyegetőzik.

Novák Katalin miniszter, a Fidesz alelnöke annyit mondott, hogy sajtóhírekkel nem foglalkozik. Csakhogy időközben Ursula von der Leyen is elfogadhatatlannak minősítette az újságírók lehallgatását, így ebből akár tetszik Nováknak, akár nem politikai botránnyá dagadt a lehallgatás.

Pintér Sándor belügyminiszter szerint a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytatnak illegális megfigyelést, a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket pedig kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik.

Varga Judit igazságügyminiszter sajtótájékoztatón közölte „a titkosszolgálatok működtetése szakmai feladat Magyarországon, amely teljes mértékben független a politikától és ezeket a döntéseket soha nem pártállás, vagy foglalkozás alapján, hanem az adott tevékenység alapján kell megítélnie.”

Való igaz, a megfigyelés a titkosszolgálat dolga a nemzeti együttműködés rendszerében, melyet Orbán Viktor felügyel. Kizárólag az igazságügyminiszter engedélye kell a megfigyeléshez, a Fidesz úgy változtatta a törvényt, hogy bíró engedélye nem szükséges. Így ha a  Nagyfőnök kér valamit…

Nagy üzlet, kérdés, mennyire legális

0

Összesen 1,15 millió dollárt számlázott az izraeli NSO cég azután, hogy a Pegazus kémszoftvere megfigyelt 10 iPhone-t. Nem rossz üzlet, de mi van akkor, ha a kémszoftver rossz kezekbe kerül? Ennek járt utána a Haaretz munkatársa.

 

A lap munkatársának nem okozott túlságosan nagy gondot, hogy kiderítse: az izraeli Herzlijában bejegyzett céget a katonai hírszerzés ifjú veteránjai hozták létre. A katonai hírszerzés 8200-as jelzésű elit alakulatának három tisztje alapította meg az NSO-t, amelynek egyetlen terméke van: a Pegasus. A szoftver nem ismer lehetetlent: minden okostelefont képes lehallgatni és ráadásul úgy, hogy a megfigyelt személy ebből nem vesz észre semmit sem.

Régebben Uzi géppisztolyt adtunk el a világnak most pedig a Pegasus kémprogramot

–büszkélkedik az NSO, amely ma is a hadügyminisztérium ellenőrzése alatt működik. A hadügy pedig ragaszkodik ahhoz, hogy külföldön is csak olyan államok hivatalos hatóságai kapjanak a szoftverből, amelyek nemzetbiztonsági szempontból nem jelenthetnek kockázatot. Ez az alapelv, de mi van akkor, ha az illető állam hivatalos hatóságai úgy viselkednek, mint a gengszterek?

A kínos példa Mexikó. Eltűnt 43 diák, akiket minden valószínűség szerint megöltek és elástak. A rendőrség széttárta a karját. Megvádolta a kartelleket, majd nem csinált semmit. Újságok és emberi jogi szervezetek kezdtek el kutakodni, és feltették a kellemetlen kérdést: vajon a rendőrök azért nem találják a diákokat, mert maguk is nyakig sárosak az ügyben? Erre a rendőrök aktivizálták magukat. Bevetették a csodafegyvert, a Pegasus kémprogramot. Ám tévedés ne essék, nem a maffia, hanem a sajtó és az emberi jogi szervezetek ellen. A kínos ügyet megírta a New York Times is.

Erre visszalépett a nagybefektető, az amerikai Blackstone, amely korábban megpróbálta megvenni az NSO 40%-át. Egy másik amerikai befektető csoport, a Francisco Partners már részesedést szerzett a nagy üzletben. Pénzügyi problémái tehát az NSO-nak nincsenek, etikaiak annál inkább.

De hát Edward Snowden botránya már megmutatta, hogy a hírszerzés – a világon mindenűtt – elég könnyen túlteszi magát ezen.

A Pegazus program tehát tovább száguld újabb sikerek felé mindaddig, amíg meg nem találják ellene az okostelefonok hatékony védelmét.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!