oktatás Archives » Oldal 3 a 6-ből » Független Hírügynökség

Magyarország még mindig nagyon keveset költ oktatásra

FüHü

-

2018-09-13

Magyarország még mindig nagyon keveset költ oktatásra

Bár az Európai Parlament vitája a Sargentini-jelentésről majdnem homályba borította az OECD legfrissebb oktatásról szóló jelentését, azért Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár megtette, amit aznap megtehetett. Sajtótájékoztatón jelentette be ugyanis, hogy pozitív jelentést adott ki az OECD a magyar oktatás helyzetéről. Mi azért – nem minden pontjában – a számok mögé is néztünk.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) “Education at a glance” címmel szeptember 11-én hozta nyilvánosságra az oktatásról szóló több száz oldalas éves jelentését. Maruzsa véleménye szerint a jelentésben foglalt megállapítások nem okoztak meglepetést az oktatási kormányzatnak. Viszont mielőtt mi meglepődnénk, nézzünk egy kicsit a számok mögé.

Az MTI azt írta:az OECD kiadványa dicsérően szól a kormány kisgyerekkori nevelés terén tett intézkedéseiről. Magyarországon kiemelkedően sok hároméves vagy fiatalabb gyerek jár óvodába (és bölcsődébe), és hangsúlyos az állami szerepvállalás és finanszírozás is.

A magyar gyerekek 95 százaléka jár óvodába,

és az óvodai ellátás GDP-arányos finanszírozása 0,9 százalék, szemben az OECD 0,8 százalékos átlagával.

A KSH jelentése szerint a 2017/2018-as nevelési évben összesen 4579 óvoda működött hazánkban, 5-tel több, mint egy évvel korábban. A beíratott gyerekek száma 322,7 ezer volt, 5,3 ezerrel több az egy évvel korábbinál. Az óvodai férőhelyek száma közel azonos volt (379,3 ezer) az előző évivel. Országos szinten 100 férőhelyre kicsivel több mint 85 gyerek jutott, ugyanakkor helyi, települési szinten előfordult, hogy a férőhely-kihasználtság meghaladta a 100 százalékot. Az óvodákban foglalkoztatott pedagógusok létszáma 31,5 ezer volt, közel azonos az egy évvel korábbival. Egy óvodapedagógus átlagban 10,3 gyerekre vigyázott, egy óvodai csoportba átlagban 21,7 gyerek járt. Az óvodás gyerekek közül 9200 sajátos nevelési igényű (SNI) volt, 580-nal több, mint az előző évben, integrált nevelésben viszont csak 82,2 százalékuk részesült.

Magyarországon jelenleg

a legalacsonyabb jövedelmi harmadba tartozó gyereknek mindössze 6 százaléka kerül intézménybe,

míg a leggazdagabbaknál 21 százalék ez az arány.

Bár az OECD idei jelentése szerint probléma, hogy a gyerekek szocio-ökonómiai háttere még mindig nagymértékben meghatározza, hogy hozzájutnak-e a kora gyerekkori ellátáshoz, úgy tűnik, oktatásirányítóinknak mégis fontosabb volt kiadni egy kormányrendeletet. A 2018. július 25-én a Magyar Közlönyben előzetes egyeztetés nélkül megjelent, az Óvodai nevelés országos alapprogramjának módosításáról szóló rendelet azt írja elő, hogy szeptembertől a nemzeti identitástudat erősítése az eddiginél is hangsúlyosabb feladata lesz az óvodapedagógusoknak a magyar óvodákban.

Ezt nem nagyon értették az óvónők, hisz eddig is ezt csinálták a gyerekek fejlettségének, életkorának megfelelően. Ám a munkát a minisztérium a többi között saját gyártású kisfilmek készítésével is segíteni akarja, az előkészületek már tartanak, hamarosan minden magyar óvodába eljuttatják a magyar népmesék ajándékcsomagot. Az óvodapedagógusok ingyenesen hozzáférhetnek módszertani-digitális tartalmakhoz a nemzeti köznevelési portálon. A kapcsolódó tartalmi fejlesztésekre a jövő évi költségvetés további 500 millió forintot biztosít.

Igaz,

valódi fejtörést az óvodákban (is) leginkább a pedagógushiány okoz.

A legnagyobb gond vidéken van, nem annyira a városokban. Hiába próbálják sok helyen lakhatási támogatással és egyéb juttatásokkal magukhoz vonzani a friss diplomásokat. Idén óvodapedagógusként 1379-en diplomáztak, 906 óvónő pedig nyugdíjba ment, így ugyan pótolhatnák az idősebb kollégákat, de a legtöbben inkább bébiszitternek állnak külföldön.

Maruzsa szerint az OECD jelentés adataiból egyértelműen kiolvasható, hogy 2013-tól jelentősen emelkedtek a pedagógusfizetések, bár megjegyezte, ezek egyelőre alacsonyabbak a nemzetközi szintnél. Úgy vélte, a mostani adatokban realizálódik a pedagógus életpálya bevezetésének hatása, 2016-ban és 2017-ben is emelkedtek a pedagógusbérek, és megjegyezte, további kormányzati intézkedések várhatóak ezen a területen. Azt viszont már nem mondta el, hogy a pedagóguséletpálya-modell bevezetésekor

azt ígérte a kormányzat, hogy a mindenkori minimálbér lesz a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok fizetésnek alapja,

így az évről évre emelkedni fog.

Az ígéret nem sokáig, mindössze egy évet élt, 2015-től ugyanis egy úgynevezett vetítési alap (a 2014-es minimálbér összege, vagyis 101 500 forint) a pedagógusbérek kiszámításának alapja, és ez az összeg azóta sem emelkedett. Hiába kérték a pedagógus szakszervezetek és a Nemzeti Pedagóguskar, hogy emeljenek a vetítési alap összegén, az nem változik, sőt, a 2019-es költségvetésben is ugyanaz a 101 500 forintos alap szerepel, mint a korábbi években. Ezzel viszont havonta több tízezer forintot vesznek ki a pedagógusok zsebéből. Arról sem szólt Maruzsa, hogy a beígért béremelés mindenkinek egyformán járó utolsó bérelemét nem mindenki kapta meg, azt differenciálásra használták fel az elvont minőségi pótlék helyett.

Summa summárum, az OECD-tagállamok közül Szlovákia és Csehország után Magyarországon kapják a legalacsonyabb fizetést az általános iskolai tanítók és tanárok, bérük a diplomás átlagbér 70 százalékát sem éri el.

És mivel a világon minden mindennel összefügg, már el is érkeztünk a mai magyar oktatás egyik legnagyobb gondjához: a pedagógushiányhoz. A szaktárca szerint nincs, ha egyre-másra (bármilyen szakos) pedagógust kereső hirdetésekre bukkanunk, az mindössze azért van, mert a pedagógusok többsége nyáron, a tanév végén vált munkahelyet, ezért évtizedek óta ebben az időszakban a legmagasabb az álláshirdetések száma is. Betöltetlen pedagógusállások jelenleg is vannak, de ez nem azt jelenti, hogy országos pedagógushiány lenne. A sajtóban megjelent (2-3 ezres – a szerk.) számok a teljes pedagóguslétszám 2 százalékát sem érik el. Ahol pedig nehéz egyes tantárgyhoz pedagógust találni, ott a tankerületi központok egymással összefogva mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a szükséges személyi feltételeket.

Csakhogy akár az álláshirdetések számát nézve, akár a mintegy 150 ezer pedagógus létszám 2 százalékát,

legalább 3 ezer pedagógus hiányzik jelenleg a magyar oktatásból.

Elsősorban is a természettudományos tárgyak oktatói. És ezen még az sem változtat, ha a biológia, kémia, fizika és egyéb természettudományi tárgyakat egy tárgyba sűrítik, ugyanis ennek oktatására nincsenek kiképzett pedagógusok, nincsenek tankönyvek. Így aztán, ha egy iskolában mondjuk sikerül egy kémiatanárt szerződtetni, a természettudományi órákon leginkább kémiát fognak tanulni a nebulók.

Az Emmi parlamenti államtitkára, Rétvári Bence szerint évek óta folyamatosan növekszik a pedagógusok száma, köszönhetően annak, hogy külön programokkal próbálják ösztönözni a fiatalokat, hogy a tanári pályát válasszák. Így 30 százalékkal többen is jelentkeztek pedagógusnak.

Ugyanakkor a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint hiába jutnak be egyre többen pedagógiai szakokra, a bekerülők 45 százaléka lemorzsolódik, míg

a pályakezdő tanárok fele 1-2 éven belül elhagyja a pályát.

Tavaly 4000 jogviszony szűnt meg a közoktatásban, és mindössze 800 létesült.

A Pedagógusok Szakszervezete évek óta sürgeti, hogy úgy foglalkoztassák vissza a nyugdíjas pedagógusokat, hogy megtarthassák a fizetésük mellett a nyugdíjukat is, de süket fülekre találtak. Új javaslatuk, hogy a fiatalabb kollégák – akik főiskolák, egyetemek utolsó évesei – gyakorlati képzési helyét kellene adott iskolához kötni. Erről tárgyalásokat is kezdenek az Emmivel.

Végül beszéljünk arról, ami a legkevesebb: a pénzről.

Az OECD-jelentés kitér a GDP-arányos oktatási kiadásokra, ami 2015-ben Magyarországon valamivel 4 százalék alatt volt. Maruzsa Zoltán megjegyezte: ezzel az adattal „nem állunk előkelő helyen”, de hozzátette, 2015 óta folyamatosan nőttek az oktatás szánt költségvetési források. Összehasonlításként elmondta, míg 2010-ben erre a területre 1571 milliárd forint forrás jutott, addig 2015-ben már 1874 milliárd, a jövő évi költségvetési terv pedig már 2039 milliárd forinttal számol.

Bár az OECD 2015-2016-os adatokat vett alapul legújabb jelentésében, Maruzsa szerint az azóta eltelt években további pozitív változások történtek a magyar oktatás területén.
Ám azért, ami a GDP-arányos oktatási ráfordítást illeti, van még mit behoznunk. A bruttó hazai termék 3,8 százaléka jut az oktatásra – és ebbe a magánpénzek is beleértendők –, az OECD-átlag 5, az EU-23-nál pedig 4,5 százalék.

Rangsor-helyezések 137 országból:

Elemi oktatás minősége: Észtország 5., Magyarország 87.
Matematika oktatás minősége: Észtország 8., Magyarország 78.
Internet az iskolákban: Észtország 7., Magyarország 97.
Oktatási rendszer hatékonysága: Észtország 23., Magyarország 111.

(World Economic Forum, 2018)

Az OECD jelentése Magyarország oktatási rendszeréről a következőket emelte ki:
– Bár az óvodai képzés Magyarországon igen jól fejlett, probléma, hogy a gyerekek szocio-ökonómiai háttere még mindig nagymértékben meghatározza, hogy hozzájutnak-e a kora gyerekkori ellátáshoz.
– Az OECD-tagok közül Magyarországon jár az egyik legnagyobb kereseti előnnyel, ha valaki felsőfokú képesítést szerez. A diplomások jóval több állás közül is válogathatnak, különösen, akik mester-, illetve doktori fokozatot szereznek. Ugyanakkor igen kevesen jutnak el a felsőfokú képzésig.
– A szakképzésben részesültek körében a munkanélküliségi ráta alacsony, keresetük azonban nem is közelít az érettségizettekéhez és a diplomásokéhoz.
– Óriási fizetéskülönbség van a 25-64 éves diplomás férfiak és nők között. A felsőfokú képesítést szerzett nők átlagosan 67 százalékát keresik a diplomás férfiak fizetésének. Ez a legalacsonyabb ráta az EU-ban is tag OECD-országok körében. Az OECD-tagok közül Mexikót, Izraelt, Brazíliát és Chilét előzzük meg.
A 2005 és 2013 közötti tartós relatív csökkenés után 2013-2014-ben nagyot nőtt a tanárok fizetése, de még mindig alacsonynak számít az OECD- és az EU-tagországoka jellemző tanári fizetésekhez képest.

Millei Ilona

Ha az iskola nem tesz eleget, tegyenek a szülők

Eugenia S. Lee

-

2018-09-02

1

Ha az iskola nem tesz eleget, tegyenek a szülők

Van egy barátnőm, magyar, négy, öt éve ismerem, személyesen is találkoztunk már több alkalommal, a lányom tanára volt a gimnáziumban. Mivel olyan híreket olvasok nap, mint nap oktatás terén, hogy csak na, gondoltam beszélgessünk már egy kicsit a szakemberrel is, vajon neki mi a véleménye.

Annyiban speciális az ő esete, hogy Magyarország legszegényebb megyéjének egy nagyobb városában él, és dolgozik, egyházi fenntartású, jó nevű gimnáziumban, tehát a KLIK-es iskolákhoz viszonyítva még mindig jobb helyzetben, ugyanakkor szegény vidéken, nehéz körülmények között élő családokból kikerült gyerekekkel.

Egyszer, csak úgy, beszélgettünk, hogy a férje hány órát állt sorba vérvételért, mikor mondtam, hogy de miért nem mentek magánklinikára, az ismerőseim írják, hogy oda járnak. Azt válaszolta, hogy mert itt nincs, a megyeszékhelyen sincs, lehet, hogy Budapesten van, itt maximum néhány magánrendelő, de az nem klinika.

Kérdeztem, hogy miért nem hoznak létre a szülők kalákában magán- vagy alapítványi iskolákat, ahol bár ugyanaz lenne a tantervi és az érettségi követelmény, de más a légkör, a tanítás feltételei. Nem tudott rá válaszolni, értette a problémám, de azt válaszolta, hogy náluk a szülőkkel nagyobb a probléma, mint az oktatási rendszerrel.

Kérdeztem, hogy ez hogy lehet, és milyen probléma.

Azt a választ kaptam, hogy úgy kerülnek gimnáziumba a gyerekek, hogy már lelkileg sérültek, kamaszodnak épp, de korábban, kiskoruktól kezdve nem beszélgetnek velük a szülők otthon, nem tanítják meg őket a társas érintkezés alapjaira, mentálisan elhanyagoltak, javarészt csak online kapcsolataik vannak, mert ahhoz nem kell hajat mosni, és tiszta pólót húzni, meg kimenni az emberek közé.

Ugyanakkor a közösségi médiát sem tudják kezelni, a visszaélések gyakoriak.

Érdeklődtem, hogy mit gondol arról, hogy összevonnák a természettudományos tárgyakat jövő szeptembertől fogva.

Azt mondta, teljesen mindegy, már most is a nulláról kezdik gimnáziumban ezek oktatását, ugyanis a tanárhiány miatt azokon az órákon többnyire nem szakpedagógus vigyáz általánosban a gyerekekre, indifferens, hogy esetleg eztán majd összevonva vigyáznak rájuk.

Nagyon csodálkoztam ezen, és ha már az általánosnál tartottunk, kérdeztem, hogy ő hogy éli meg, mint szülő, és mit tud tenni, hogy a gyermeke a lehető legjobb edukációt kapja.

Véleménye szerint egyrészt szerencse dolga, ha szorgalmas, maximalista, és még okos is a gyerek, mert úgy könnyebb, másrészt, ha valamit meg akar tanítani neki, ami nem az ő szakterülete, jönnek a fizetős magánórák. Ezekben, ha valakinek, hát nekem van gyakorlatom, összeadva rengeteg pénz megy el rájuk, és még akkor is ott van, hogy a mostani érettségi követelményekre kell felkészülni, mert arra adnak pontot, arról adnak papírt, ugyanakkor épp a természettudományok terén ez a számonkért tananyag oly mértékben elavult, hogy például az én lányomat egyszerűen kinevették a Magyarországon szerzett emelt szintű fizika, és biológia érettségijével Hollandiában, mondván, hogy aki az ebből a tananyagból tett vizsgát hitelesíteni tudná, az sajnos már három éve elhunyt.

Egyéb tárgyakból sem fogadják el nyugat-európai egyetemeken a két fokozatú magyar érettségit, csak sima érettségiként, pedig vannak más országok, ahonnan ezt a rendszert elfogadják.

Egész térségek élnek azon a vidéken iskola, orvos, infrastruktúra nélkül, velük vajon mit lehetne tenni, érdeklődtem.

Szerinte erre jók az olyan szerzetesrendek, mint amelyik például az ő iskolájának a fenntartója, a cigányok általában Istenfélő emberek, a katolikus papokat tisztelik, de a diakónus ugyanaz számukra, nem tesznek különbséget, ezek az emberek nagyon sokat tudnának helyben segíteni. Azt is mondta, hogy a romák összetartóak, a gyermekeiket nemigen engedik el, a segítség oda kell, hogy menjen. Nekem is az a tapasztalatom, hogy kiemelni családokból tehetséges gyerekeket nem megoldás semmire, mert később a közösség már nem fogadja vissza, illetve ő maga elfelejti a származását villámgyorsan, hiszen, csak hátránya származott belőle addig, és megpróbál fehér magyarként élni.

Erre a feladatra képzett, felzárkóztató pedagógusok kellenének az ilyen térségekbe, rengeteg szociális munkás, munkalehetőség a szülőknek, és egyben kezelni a családi közösségeket, lévén ők egyben élik meg magukat.

Nem lehet ráerőltetni más kultúrát senkire, mint amiben szocializálódott, és nem szabad összekeverni az integrációt az asszimilációval, mert a kettő nagyon mást jelent.

Katonásdi, meg hazaszeretetre nevelés, honvédelmi ismeretek, és más egyéb, amin a tízmillió magyar pedagógus országa fel szokott háborodni, azok kormányzati lózungok, ráadásul honvédelmi ismereteket a törvény szerint is csak „ilyen tárgyat tanító iskolákban” kell oktatni, ami pedig katonaiskolát jelent, ott meg nem árt, ha valóban van lőtér.

Ami utasításként érkezik, az minden esetben úgy valósul meg, ahogy azt az iskola vezetése és a szakpedagógus jónak látja, azaz lehet valakit úgy is hazaszeretetre nevelni, ha előadást tartok nekik kémia órán világhírű, magyar kémikusokról, vagy elmesélem a penicillin, meg a c vitamin történetét.

Arra a kérdésemre, hogy mit kéne tenni, hogy versenyképes legyen a magyar közoktatás, azt a választ kaptam, hogy beszélni kellene az egyetemekkel, hogy milyen tudást várnának el a különböző karokon, majd az érettségit ehhez igazítani, illetve vissza lehetne állni a saját felvételis rendszerbe, de a tapasztalatok szerint ott jóval több a lehetőség a visszaélésekre.

Egyetemtől lefelé indulva kéne megszabni a követelményrendszert, egész az általános iskoláig. Túl sok a kétszintű érettségi esetén a hat tantárgy, azt megfelelő pontszám elérésére törekedve kizárólag magánúton lehet megtanulni, ezt orvosolni kéne.

A ped rendszert nem tartja jónak, de valamilyen besorolási rendszert mindenképp szükségesnek ítél, lehetne ez akár a ped is, de úgy átalakítva, hogy visszaélés mentes legyen, és tisztességes feltételeket teremtsen mindenki számára.

A heti 26 tanórát, amiben ő is dolgozik, nagyon soknak tartja, rendkívül megterhelő, és a legjobb iskola nem tudja a szükséges munkafeltételeket ehhez biztosítani.

Jártam abban az iskolában, a tanáriban is, láttam, hogy a közel ötven tanárnak mennyi hely jut, és mennyi zaj, egy 3 soros FB posztot is képtelen lennék ott megírni.

A diákok a mindennapos kötelező testnevelés óra miatt kapnak túl sok terhelést, mert amennyivel több idő megy el erre az iskolában, annyival kevesebb jut egyébre. Ráadásul a vidéki gyerekek mozognak eleget, már amennyiben a jószágok etetése és a kapálás annak minősül, tehát nem minden régiójában az országnak szükséges ezt erőltetni. Azután ott van „műszakos” busz, ami reggel hatra hordja a munkásokat a városba, vannak gyermekek, aki ezzel a busszal mennek az iskolába, azaz reggel hatra ott vannak, de előtte még két órát utaznak egy fűtetlen és büdös buszon, és nagyon-nagyon szerencsések, ha le tudnak ülni.

Nagyon sok a szakmaiatlan döntés, a kapkodás, az utolsó utáni pillanatban kiadott rendelet, és intézkedés, ez mind a túlzott vízfejűség értelemszerű következményei. Ugyanakkor az érettségi célszerű, ha központosított, az emelt szintű kiváltképp, hiszen a tanár nem is ismeri a gyereket, akit vizsgáztat, a feladatlapon kód van, nem név, központilag javítják, tehát ez a rendszer így nem rossz de, mint tudjuk, az ördög a részletekben lakik. Ha egyértelműen tudjuk, hogy egy visszaélés nélküli rendszerben az egyetemek igényei szerint mit kérnek számon, az egyetemeknek nem kellene középiskolás tananyagot tanítani az első évben.

Égető problémának tartja a pedagógus képzés színvonalát, illetve annak esését az elmúlt tíz évben. A felvételi pontszámok alacsonyak, senki sem akar tanárnak menni, évente a megyeszékhelyről kikerülő tanárok, ha azonnal nem válnak pályaelhagyóvá, akkor sem akarnak általános iskolában dolgozni, mert ott roma gyerekeket kéne megtanítani írni, olvasni, biológia és kémia helyett, így a cél az a néhány gimnázium, aminek neve van.

Még korábban egyszer panaszkodott, hogy egy tanítványa rendszeresen felkészületlenül jön, pedig nincs se szerelem, se különösebb családi probléma, csak lusta. Én meg reflexből, hogy de hát gyerek, majd bepótolja. Ő ezen kicsit mérges lett, elmagyarázta, hogy az nem úgy van, onnan az egyetlen kitörési lehetőség a tanulás, máskülönben egy életen keresztül építgetheti a kapcsolatot a sarkon élő Sanyi bácsival kerítésen keresztül. A „parasztgyereknek tanulni kell”, mert a szülő nem tudja a költségtérítéses egyetemet kifizetni.

Akkor értettem meg, hogy még most is, még az egész ország amortizációjának csúcsán is, mekkora különbségek vannak országon belül is a gyerekek lehetőségeiben, és hány értelmes, okos ember lesz közmunkás csak azért, mert éppen rosszkor kamaszodott, vagy akkor ivott apuka a legtöbbet, amikor neki teljesítenie kellett volna az iskolában. És az egyházi fenntartás nem ördögtől való, annak is megvan a maga helye az oktatási palettán, tehát soha nem az egész rossz, de, mint már írtam az ördög a részletekben lakik. Sok gyerek például pont az egyházi fenntartó okán jut el életében egyszer a Balatonra, vagy nyári táborba, esetleg a fővárosba, de akár külföldre is.

Mindazonáltal egyet akkor sem értek, és ez már térségfüggetlen kérdés. Nem értem a szülőket. Nem értem, hogy miért nem törődnek a gyermekeikkel, hogy miért nem állnak össze, és hoznak létre közösen olyan délutáni iskolát, vagy inkább klubot, bármit, ahol megtanítanák a gyerekeket arra, ami szükséges, és amire az iskola most nem, vagy helytelenül tanít. Megértem, hogy nem lehet jelenleg sokat tenni Magyarországért, megértem, hogy ez a tehetetlenség fáj. Azt nem értem, hogy azt a keveset, amit viszont lehetne, és kéne is tenni, azt sokan miért nem teszik a gyermekük, a saját gyermekük érdekében, mi az, ami fontosabb lehet náluk?

Másféle tanévnyitó

FüHü

-

2018-09-01

0

Utálatos dolog a tanévkezdés. Tart még a nyár, csak a szünidőnek van vége, sok helyen kényelmetlen ünneplőbe kell bújniuk a gyerekeknek, és álmosító szónoklatokat hallgatniuk, hogy már az első nap elmenjen a kedvük az egésztől. Még utálatosabbá teszi az iskolai tanévnyitókat, ha a tömegoszlató hatású beszédeket mindenféle rendű-rangú politikusok követik el, és – ahogyan a fideszesek ezt gyakran teszik – nagy- és kisurak keverik össze az iskolai eseményeket a kampányrendezvényekkel. Pedig politikai beszédeknek és politikusoknak semmi keresnivalójuk az iskolákban.

Politikusoknak nem az iskolában, hanem az iskolával van dolguk – feltéve, hogy céljaik és vágyaik nem merülnek ki saját hatalmuk és vagyonuk gyarapításában, hanem közük van ennek az országnak a jövőjéhez. Mi egy igazságos, gyarapodó és modern Magyarországért politizálunk, és az idevezető úton iránymutatásnak vesszük Szent-Györgyi Albert szavait:

„olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája”.

Ha a Nobel-díjas tudós mondata igaz – márpedig igaz! -, akkor van oka az aggodalomra mindenkinek, akinek számít Magyarország jövője. Leginkább a szülőknek, akik országszerte több mint egymillió magyar gyereket kísérnek el az iskoláig. Szülőként mi is osztozunk minden anya és apa álmában, hogy gyerekeink többre vigyék, mint mi magunk. Az iskoláknak ezt a közös szülői álmot kell szolgálniuk. De ma ezt nem szolgálják, hanem akadályozzák.

Rendes (és unalmas) tanévnyitóhoz méltóan hosszan sorolhatnánk adatokat a magyar iskolák helyzetéről. Hogy miközben az európai országokhoz képest bántóan keveset költ a magyar állam az oktatásra, addig a magyar szülők kétharmada érzi anyagi megterhelésnek a tanévkezdést. Hogy

a középiskolai tanárok fizetését tekintve az uniós tagállamok közül Magyarország hátulról a harmadik,

általános iskolai szinten hátulról a negyedikek vagyunk a 28-ból. Hogy miközben a túlterhelt tanuló és tanár egy évben több száz órával többet tölt az általános- és középiskolában, mint Európa más országaiban, addig a matematika, szövegértés és természettudomány mellett a problémamegoldás terén is rosszul teljesítenek a hazai diákok. Ráadásul a számok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak: a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak.

De az adatoknál is világosabban fogalmazza meg a mai iskola legnagyobb baját, sőt bűnét Vekerdy Tamás: a magyar iskola kritikus gondolkodók helyett engedelmes alattvalókat akar nevelni, ezzel pedig szembemegy a világtrenddel. Tegyük hozzá: szembemegy a magyar gyerekek érvényesülésének vágyával, szembemegy a szülők álmával, vagyis szembemegy Magyarország jövőjével. Ezért nem túlzás Vekerdy Tamás fogalmazása: ez nemzetellenes bűn.

Nem lehet kétségünk,

ezt a nemzetellenes bűnt a kormány követi el a gyerekekkel és szüleikkel szemben

– szintén Vekerdy szavaival –, „a legfőbb hadúr parancsára”.

A kormányfő naftalinszagú, avítt világképét és önös hatalmi érdekét kényszeríti rá a magyar iskolarendszerre. Mert neki a legfőbb ellenfele a kritikus gondolkodásra, önálló érvényesülésre képes polgár, érdeke pedig az államnak kiszolgáltatott, engedelmes alattvalók tömege. Emiatt évente több tízezer magyar fiatalt kényszerít bele a közmunka – foglalkoztatást helyettesítő támogatás – alkalmi munka körforgásába. Emiatt mennek külföldre a legjobban teljesítő diákjaink, emiatt menekül, aki teheti az állami iskolákból a magániskolákba, és emiatt mindennapos tapasztalás és sok adattal alátámasztható tény, hogy az iskola nemhogy felszámolná, inkább felerősíti az otthonról hozott hátrányokat. A szemünk láttára, nap nap után vesztegetik el ennek az országnak a jövőjét.

Azok a gyerekek, akik most kezdik az iskolát, valamikor 2030 körül kezdenek majd el dolgozni, és ötven-hatvan évet is aktívan tölthetnek a munkaerőpiacon. A tudomány és a technológia fejlődési ütemét tekintve egy ekkora időtáv hatalmas változásokat fog hozni. Gyermekeinknek egy olyan világban kell majd helytállniuk, ahol folyamatos alkalmazkodásra és a változás képességére lesz szükségük. Állítólag Orbán Viktor is olvasta a világ egyik kedvenc jövőbe látó történészének, Yuval Noah Hararinak a könyveit. Ha olvasta is, meg nem értette, hiszen Harari is világossá teszi: a ma diákjainak jövőbeni érvényesüléséhez nem az évszámok bemagolására, nem is valamiféle nemzetieskedő hagymázra, hanem a „négy K”-ra van szükség, úgy mint

kommunikáció, kollaboráció (vagyis az együttműködés képessége), kritikus gondolkodás és kreativitás.

Olyan iskolarendszer szolgálja a magyar diákok és ennek az országnak is a jövőjét, amelyik nem kizárólag a XX. századi ismereteket sulykolja, hanem XXI. századi tudást is képes adni. A magyar kormány viszont azt hiszi, ha hatalmi érdekben fogant kultúrharcból épít szellemi kerítést az ország köré, akkor letagadhatja, elhazudhatja a jövő kihívásait. Mi abban hiszünk, a jövő elől nem elbújtatni kell a magyar fiatalokat, hanem fel kell rá készíteni őket. Míg a kormány oktatásért is felelős minisztere „a magyarság spirituális és szakrális” oktatását tartja fontosnak, mi inkább azt, hogy minden magyar diák kapjon megfelelő nyelvoktatást és modern tudást informatikából.

„Az oktatási rendszernek biztosítania kell, hogy a gyerekek és fiatalok képessé váljanak az emberiség által felhalmozott tudás megismerésére és alkotó alkalmazására, a nemzeti és nemzetiségi hagyományok ápolására” – így is összefoglalhatjuk, mit gondolunk mi a magyar iskolák feladatának. Ez egy idézet, az Oktatási Minimum című dokumentum kezdődik ezzel mondattal. Az a dokumentum, amit a választási kampány idején, februárban írtak alá oktatási szakmai és civil szervezetek, érdekképviseletek és az ellenzéki pártok közösen. Tartozunk azzal, hogy megküzdjünk a magyar iskolarendszer legfontosabb szereplőinek közös akaratáért, az Oktatási Minimumban foglalt elvek és programpontok megvalósításáért. Hogy negyedével csökkenjen a diákok óraszáma, hogy kisebbek legyenek az osztálylétszámok; hogy a gyerekek megtanuljanak tanulni az iskolában, hogy mindenki számára lehetőség legyen az érettségi megszerzése, hogy a tanároknak visszaadjuk a tanszabadságot, emeljük a bérüket, és 7-8 évente kapjanak egy pihenőévet. Hogy az első diploma ingyenes legyen, és eltöröljük a tandíj-adósságokat. Mindezt annak érdekében, hogy kizárólag egy-egy gyerek személyes képessége, tehetsége és szorgalma határozza meg, mi lesz belőle felnőttként. Hogy a gyerekek továbbtanulási útját ne lakóhelye, bőrszíne, családjának szociális helyzete, vagy éppen olyan íróasztal mögötti döntéshozók határozzák meg, akik amúgy már rég kimenekítették a gyereküket az állami rendszerből.

Tisztában vagyunk vele, hogy a hatalmi kevélységben tobzódó kormányról és kormányfőről lepereg bármiféle szakmaiság. Elmúltak már azok idők, amikor a Fidesz oktatáspolitikusa, bizonyos Pokorni Zoltán még így beszélhetett: „Ha valaki oktatáspolitikusként körbenéz az időben, és találkozik a tekintete Klebelsberg Kunóéval, akkor ne felejtse el, hogy ez csak egy ok miatt lehet: azért, mert Klebelsberg Kunó nem visszafele nézett, hanem előre.”

Ez a Fidesz, ez a kormány, ez a miniszterelnök visszafelé néz, nem előre,

ezért már Pokornira sem hallgat, nemhogy az ellenzékre, sem semmilyen észérvre.

Ezért a magyar gyerekek jövője szempontjából kulcsfontosságú változáshoz újjá kell szerveznünk az együttműködést azok között, akik az Oktatási Minimum programját megalkották és elfogadták. Nem a közös fotózkodás, vagy a hangzatos sajtóközlemények reményében, hanem akár csöndben, de mindenképpen a közös célokon nyugvó egymás iránti bizalommal. Annak érdekében, hogy mihamarabb legyen olyan tanévnyitó Magyarországon, ami lehet bár utálatos esemény, de minden anya és minden apa szorongás nélkül engedhesse el a gyerekei kezét az iskola kapujában, mert biztos lehet benne: ott olyan tudást kapnak, ami lehetőséget teremt számukra, hogy többre vigyék, messzebbre jussanak, mint a szüleik.

Szerző: Tóth Bertalan, MSZP-elnök és Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke

A nap kérdése: Befuccsolt a szakképzés?

FüHü

-

2018-08-29

0

Komoly jelei vannak annak, hogy a kormányban is felismerték: a Parragh László MKIK-elnök által favorizált szakképzéssel ellentétben mégsem biorobotokat kell képezni a gazdaság számára.

This poll is no longer accepting votes

A gyerekeknek nem tetszik az orbáni iskola

Bak Mihály

-

2018-08-27

0

A gyerekeknek nem tetszik az orbáni iskola

A gyerekek elutasítják a kormány által erőltetett szakgimit, legtöbben diplomát szeretnének, de elsősorban a jobb helyzetű családokban élők. Az elmaradott vidékeken élő szegény szülők gyerekeiből alacsony státuszú felnőttek lesznek. A belső mobilitás szinte bezárult egy friss, „házon belüli” felmérés szerint.

A hetedik osztályos gyerekek elsöprő többsége már gondolkodik jövőjén, legtöbben a szülőkkel beszélik meg. Az eredmény azonban nem az, amit az Orbán-kormány erőltet évek óta: a korábban szakközépiskolának nevezett, azóta szakgimnáziumnak átkeresztelt iskolatípust a gyerekeknek alig 12 százaléka tervezi választani, bő ötödük is szakképzettséget és érettségit választana. A legnagyobb csoport azonban (36 százalék)

hét-tíz évig tanulna, hogy diplomát szerezzen

– derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) felméréséből, amelyben kilencezer hetedik osztályos diákot kérdeztek meg, feltérképezve családi viszonyaikat, helyzetüket is.

A tanulmányt olvasva szembetűnő a GVI szinte tudathasadásos vívódása. „Gazdájuk”, Parragh László MKIK-elnök a kormány legfőbb oktatáspolitikai háttérembere, a gyerekek szakgimnáziumba terelésének, a „nem kell ennyi diplomás, inkább sok szakmunkás” elvének bősz támogatója. Ezzel szemben a felmérés egyértelműen arra mutat, hogy ez az út sehová se vezet, s ezt a készítők – ha burkoltan is – elismerik.

A hetedikes gyerekek tehát szembe szállnak a kormányzati szándékkal, és legnagyobb csoportjuk felsőfokú képzést tervez. Változatlanul sokan mennének gimnáziumba.

A felmérés rámutat arra is, hogy a családi-társadalmi helyzet alapvetően befolyásolja a következő nemzedék sorsát, lehetőségeit. A továbbtanulási tervek ahhoz igazodnak, mit látnak a 13-14 évesek otthon: a szegény környezetben felnövő gyerekek ambíciói sokkal alacsonyabbak, mint a jobb módúakéi. Vagyis

a rossz körülmények között élő fiatalok jellemzően érettségit nem adó szakközépiskolába készülnek,

és körükben nagyon kevés a diplomát tervezők száma.

Gyakran továbböröklődik a szülők végzettsége, és jellemző az ő törekvésükre, hogy kétharmaduk inkább valamilyen szakmát és érettségit szánna gyerekének, és csak negyedük szeretne diplomát látni.

Érdekes következtetésük a felmérés készítőinek, hogy a szülők a szakmaszerzést és a diplomát egymást kizáró továbbtanulási lehetőségnek látják, holott a szakgimnázium utáni diplomaszerzés is lehetséges mód. Ez utóbbi állítás az MKIK – és Parragh -, valamint a kormány hivatalos álláspontja, noha oktatási szakemberek szinte egyöntetű véleménye az, hogy a közismeretei tárgyaktól kicsontozott szakgimnáziumi képzésből alig vezet út a felsőoktatásba.

A társadalmi rétegek közti (felfelé) mozgások befagyását mutatja nem csak az, hogy a szellemi érdeklődésű gyerekek inkább vágynak felsőfokú tanulmányra. Hanem a szakmunkásnak szánt gyerekek alacsony végzettségű fizikai munkás vagy segélyből élő szülőkkel rossz anyagi helyzetben nőnek fel. Ez pedig alacsony motivációs szintet és kevés önállóságot ad nekik örökül, ami – a rosszabb tanulási képesség miatt – egyenes út a szakképzésbe.

A társadalmi rétegbe fagyás másik mutatója, hogy a gazdaságilag és jövedelmileg rosszabb helyzetű Kelet-Magyarországon a szülők által helyeselt

szakmaválasztás újratermeli az egyenlőtlenségeket és tovább mélyíti a területi leszakadást.

A Dunántúlon és Közép-Magyarországon a hetedikesek inkább választanak szellemi munkájú jövőt, a keleti végeken viszont „hetedíziglen” a fizikai foglalkozásokra készülnek.

A szegény környezetben felnövő gyerekek szerény ambíciói azt eredményezik, hogy nekik jellemzően érettségit nem adó szakközépiskolába készülnek. Az pedig csak következtetésként vonható le a felmérés ismertetéséből, hogy ezek az alacsony társadalmi státuszok mennek tovább a következő generációra.

A GVI szakembereinek egyik fontos tanácsa, hogy az alacsony tanulási képességű gyerekek a középiskolákban több problémamegoldással kapcsolatos általános készséget sajátíthassanak el. Ez ugyancsak ellentétes a közismeretei tudást mellőző politikai akarattal.

A tét az egyetemek és az oktatás szabadsága

FüHü

-

2018-08-22

0

A tét az egyetemek és az oktatás szabadsága

Az Eötvös Károly Intézet a Független Hírügynökséghez eljuttatott véleménye szerint a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetésének szándéka valójában az egyetemek és az oktatás szabadságáról szól.

Mint ismeretes, augusztus 9-én az érintett egyetemek egynapos határidőt kaptak arra, hogy a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetéséről szóló rendeletet véleményezzék – írja állásfoglalásában Eötvös Károly Intézet. Az ELTE másnap megalázkodó hangú közleményt adott ki, amelyben a döntés tudomásulvétele mellett, ilyen egyeztetést nem kérve, fejezte ki készségét az „esetleges további szakmai egyeztetésekre”.

Az ezt következő napon a megszüntetendő szakot gondozó ELTE Társadalomtudományi Kara éles hangon tiltakozott a szak – amelynek jelenleg hatályos tartalmát a 18/2016. (VIII. 5) EMMI rendelet tartalmazza – indoklás és érdemi vita nélküli megszüntetése miatt.

Ezután az ELTE olyan újabb nyilatkozat adott ki, amelyben a döntéssel szemben már kifejezi egyet nem értését, sőt érdemi vitát is kezdeményez,

ám az első levél erősen vitatható lényegi tartalmát újból megerősíti: „Az Egyetem tisztában van azzal, hogy a fenntartó minisztériumnak jogában áll a képzési portfólió megváltoztatása, beleértve egyes szakok indításának megakadályozása. Az ELTE a fenntartó döntését ezért tudomásul veszi, ugyanakkor fontosnak tartaná a témakörrel kapcsolatos szakmai és társadalmi vita előzetes lefolytatását”.

De vajon tényleg olyan egyszerű-e annak megítélése, hogy működő egyetemi szakok megszüntethetők-e ilyen módon, igazolható-e a „fenntartó minisztérium” joga erre, és az érintett egyetemeknek ilyen esetekben mi mindent kell még tudomásul venniük?

Az Eötvös Károly Intézet állásfoglalása felidézi, hogy a 13. század óta (vö. sötét középkor) az európai alkotmányos kultúrának és hagyománynak része az egyetemi autonómia.

Az egyetemi autonómiának pedig az eltelt századokban alapértéke az oktatás szabadsága,

ami lényegét tekintve azt jelenti, hogy az egyetemnek szabadsága van abban a tekintetben, hogy mit tanít, az egyetemi hallgatónak pedig arra, hogy mit tanul.

Az Európai Unió Alapjogi Kartájának 13. cikke szerint „a művészeteknek és kutatásoknak mindenféle megszorítástól menteseknek kell lenniük. Tiszteletben kell tartani a tudomány szabadságát.”

Az Alaptörvény X. cikk (2) bekezdése szerint „Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.”

A Magna Charta Universitatumot 1988-ban az első európai egyetem (Bolognai Egyetem) megalapításának kilencszázadik évfordulóján fogalmazták. A 388 rektori aláírás egyike az ELTE rektorának kézjegye. „(A)z egyetem autonóm intézmény, amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie.”

A társadalmi, szakmai és alkotmányos vita csak ezeken az alapokon, az egyetemi és tudományos szabadságok elismerésén indulhat el!

LMP: a GDP 8 százalékát kell oktatásra fordítani

FüHü

-

2018-08-18

0

LMP: a GDP 8 százalékát kell oktatásra fordítani

A Shanghai Ranking felsőoktatási ranglistája szerint magyar egyetem a legjobb 500-ban sincs benne. Az LMP egy Jövő Alapot hozna létre a felsőoktatás és a fiatalok általános helyzetének javítása érdekében.

Az LMP-nek a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy a felsőoktatás kapuit jobban ki kell tárni, mert az alapvető cél, hogy minél több fiatal tanuljon tovább vagy szerezzen használható szakmát. Ennek érdekében első körben meg kell szüntetni a felsőoktatási tandíjakat, bővíteni kell az ösztöndíjakat.

Az LMP Jövő Alapot hozna létre,

amelynek alapvetése, hogy mindenki számára biztosítani kell bármennyi diploma és a doktori fokozat tandíjmentes megszerzését, ugyanis a tudás a legkönnyebben és legfenntarthatóbb módon szaporítható, legértékesebb gazdasági erőforrás. Ehhez a GDP legalább 8 százalékát kell átfogóan az oktatásra, a jövőbe való befektetésre fordítani.

Mint írják, Magyarország alapvető érdeke, hogy a fiatalok minél nagyobb energiája irányuljon a tudásgyarapításra. Ez a költségvetés szempontjából a legfontosabb befektetés a jövőbe.

Orbán Viktor: Nem ellenség kell, hanem ellenségkép

Blogolda

Föld S. Péter

-

2018-07-01

0

Orbán Viktor: Nem ellenség kell, hanem ellenségkép

– Miniszterelnök úr! Köszönjük, hogy fogadott bennünket
– Nekem a sajtó, az emberek tájékoztatása minden másnál fontosabb.

– Megtisztelő. Akkor csapjunk bele a közepébe! Több nemzetközi felmérés is azt mutatja, hogy a magyar diákok elmaradtak az európai átlagtól. Nem aggódik emiatt?
– Egyáltalán nem aggódom. Sőt, kifejezetten elégedett vagyok az eredménnyel. Ez volt a célunk.
– Hogy lemaradjunk?
– Hogy tanulatlan, könnyen manipulálható embereket neveljünk. Úgy látom, elindultunk egy úton, s jó irányba megyünk.

– Önök szerint az országnak buta, gondolkodásra képtelen polgárokra van szüksége?
– Így is lehet fogalmazni. Én inkább úgy mondanám, hogy nekünk olyan emberek kellenek, akik alattvalóként viselkednek. Mindent elhisznek, amit mondunk nekik. Ehhez pedig az kell, hogy eszükbe se jusson önállóan gondolkodni. Ezért alakítottuk át az oktatást. Még csak az út elején járunk, de már kezdenek látszani az eredmények. Remélem, legközelebb még rosszabbul teljesítenek a magyar diákok a nemzetközi teszteken.
– És mi legyen azokkal, akik az Önök erőfeszítései ellenére is megmaradnak okos, értelmes, gondolkodó embernek?
– Ők, ha akarnak, elmehetnek külföldre. Vagy keresünk nekik olyan elfoglaltságot, ahol megtalálják a módját, hogy beleszürkülhessenek a környezetükbe. Nem vagyunk türelmetlenek, időnk van, több is, mint elég.

– Térjünk át az egészségügyre. Ott is vannak problémák. Hosszúak a várólisták, gyakoriak a kórházi fertőzések.
– Akinek ez nem tetszik, válassza a fizetős egészségügyet. Nagyon jól felszerelt fizetős kórházaink vannak. Aki nem tudja megfizetni, mert nincs rá pénze, az magára vessen. Nézze meg legjobbjainkat, Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Rogán Antal, de említhetném a vejemet is. Ők mikor panaszkodtak a magyar egészségügyre? Csak a magyar átlagember nincs megelégedve a viszonyokkal, ezen is változtatni fogunk.

– Önök, ahol csak tehetik, támadják a civil szervezeteket. Úgy tűnik, Önöknek mindig valamilyen ellenségre van szükségük.
– Nem ellenségek kellenek nekünk, hanem ellenségképek. Hogy az emberek mindig gyűlöljenek valakiket. Bizonyára emlékeznek még, hogy kormányzásunk elején az oligarchák, majd a bankok voltak a fő ellenség. Utána jöttek a filozófusok, majd a tanárok. Legújabban a bírák, az akadémikusok. Jól jött nekünk a menekültválság, lehetett uszítani a migránsok ellen. Most már ez kezd egy kicsit kifújni, bár azért még vannak benne tartalékok. Ezzel együtt, előre gondolkodunk, ezért most újból előhúztuk a civil-kártyát. Most és a közeli jövőben őket utáltatjuk meg a magyarokkal.

– Miniszterelnök úr, arra még nem gondoltak, hogy esetleg nem izgatni, hanem igazgatni kellene az országot? Kormányozni, ha úgy tetszik.
– Gondoltunk erre is, de politikailag nem kifizetődő. Kormányozni? Ezeknek?

Orbánék óriási álszentsége

N. Vadász Zsuzsa

-

2018-06-26

0

Csáki György, közgazdász egyetemi tanár, jó rálátása volt a magyar privatizációra és a külföldi működőtőke-áramlásra. A Független Hírügynökségnek kifejtette: a magyar tőkevonzó képesség rosszabb a kelleténél, de a kellete is gyengébb, mint volt.

összességében jó évtizedes előnyünk volt, ezért is voltunk a befektetők kedvencei
senki nem várhatja, hogy olyan arányban jöjjön a külföldi működőtőke, mint a kilencvenes évek közepén
nincs annál nagyobb öngól, mint a feldolgozóipari termelés behozatalára helyezni a hangsúlyt, a szolgáltatások járulnak a legpozitívabban a gazdasághoz az FDI-n belül
Jócskán megemelkedett a fajlagos támogatások értéke Magyarországon
milyen feldolgozóipari céget szereztek meg az oligarcháik, a garancsik, a mészárosok?
Hiába dicsekszik a kormány azzal, hogy mi vagyunk a tökös gyerekek, a többiek tökösebbek nálunk

Beszélgetésünk apropóját az adja, hogy most jelent meg az UNCTAD legfrissebb jelentése a globális működőtőke-áramlásról. Az adatok fényében elmondható, hogy a kormányzati szlogennel ellentétben Magyarország nem teljesít jobban sem a versenytársaihoz, sem a világ átlagához képest. Ön nem csak elméleti síkon, kutatóként és egyetemi tanárként, de a privatizáció ügynökségnél, a gyakorlatban is végig asszisztálta a hőskort. Milyenek voltak a kezdetei évek?

A kilencvenes évtizedben Magyarország csodájára jártak amiatt, hogy mennyi külföldi működőtőkét vonzott, s ez valóban így volt, nem kis részt köszönhetően annak az előnynek, amelyet az jelentett, hogy a többi közép-kelet-európai országhoz képest nálunk korábban, a rendszerváltást pár évvel megelőzően, 1988-ban megkezdődött ez a folyamat. A befektetőket pedig első perctől kezdve érdekelték a kínált lehetőségek. A kilencvenes évek elején esett például meg a következő történet velem: egy MBA-kurzust tartottam egy dél-afrikai csoport számára, s az utolsó előadás után közös vacsorával ünnepeltünk. Néhány viszki elfogyasztása után megkérdeztem az egyik dél-afrikait, hogy miért vették meg honfitársai egy olyan kis sörgyárat, mint a Kőbányai Sörgyár (amelynek akkor már lezajlott a privatizációja), amire visszakérdezett: „Tudod, hány sörfogyasztó van ma Magyarországon? Négymillió, mi meg úgy számolunk, hogy némi korszerűsítés után a sörgyárnak lesz 1,5 millió új fogyasztója.

Hol másutt tudsz másfél millió új fogyasztót szerezni”.

Emlékszik még, hogy mennyire megdöbbentünk az intim betétes reklámokon például, nos, ma már persze tudjuk, hogy ők is az új, 2-4 millió fogyasztót célozták meg. Sehol másutt nem lehetett ilyen tömegben új fogyasztókat találni azokban az időkben.

Nálunk pedig már 1988-tól szabad volt a pálya: megszülettek a szükséges törvények, kialakították a külső konvertibilitást, a vállalatvezetőknek volt kapcsolatuk a külfölddel – az ország ilyen megközelítésben kinyílt.

Nyitottá vált és fel tudta mutatni mindazt, amit egy külföldi befektető keresett. S tette ezt a rendszerváltás előtt – ezért is volt jó pár év előnyünk a kilencvene évek elején a többi térségbeli volt szocialista országgal szemben.

Mi volt a korai nyitás oka? Politikai felismerésre vagy gazdasági racionalitásra vezethető vissza, hogy már a Kádár-rendszer vége tájt végrehajtottunk ekkora nyitást? Hasonlítható-e ez ahhoz a kényszerhez, amely a Nemzetközi Valutaalaphoz való 1982-es csatlakozásunkat eredményezte?

Több tényező érvényesült egyidejűleg, egymást erősítve. Magyarország erősen eladósodva jutott el a rendszerváltáshoz, belső forrás – tőke –sem állt rendelkezésre, az állam nem volt képes fejleszteni. Ugyanakkor a közgazdászok tudták, hogy a külföldi tőke beáramlása páratlanul dinamizálhatja a gazdaságot. S ne feledjük, hogy

ez az 1989-ben megfogalmazott „washingtoni konszenzus” kora, a globalizáció kibontakozásának kora,

amikor mindenki – nemzetközi szervezetek, tekintélyes szakértők, kormányok – a liberalizációt, a nyitást támogatták.

Mit eredményezett a gazdaság szempontjából, hogy a rendszerváltást követően ilyen gyorsan és ekkora volumenben elindult az FDI beáramlása a magyar gazdaságba?

Az ország rendkívüli eladósodottságának a kinövésére a legegyszerűbb mód a külföldi működőtőke beáramlása mutatkozott, hiszen az FDI nem más, mint nem adóssággeneráló külföldi forrásbevonás. Emellett technológiát, know-how-t hoztak az új külföldi tulajdonosok, arról nem is szólva, hogy piacokat is, amelyekre égető szükség volt, hiszen a KGST összeomlott, a volt szocialista országokban kevéssé volt fizetőképes kereslet, az új nyugati tulajdonosok pedig nyugati piacokat is hoztak magukkal.

Mindenesetre elértük, hogy 1994-95-re az FDI már fedezte a folyó fizetési mérleg hiányát, így szépen lassan kinőttük az adósságot anélkül, hogy sokkterápiára szorultunk volna, mint például a lengyelek.

Ha a statisztikákat nézzük, a nagy lendület és nagy előny egészen a kilencvenes évek végéig kitartott: a magyar gazdaság FDI-vonzó képessége mindvégig magasan verte a többi volt szocialista országét. Pedig ott is hasonló gazdaságpolitikai kényszerek voltak. Mi volt a már említett időfaktoron kívül ennek az oka?

Igazából a többiek csak 1998 tájékán kezdtek el komolyan ráállni a külföldi tőkebevonásra. Ez részben az eltérő privatizációs módszerek miatt volt így: a csehek és a szlovákok például kuponos privatizációt hajtottak végre, amely – szemben a magyarral – bonyolította a külföldiek helyzetét. Lengyelországban pedig csak azután tudtak erre ráfeküdni, hogy 1995-ben átütemezték a nyolcvanas évektől felhalmozott és görgetett külföldi adósságukat. Összességében tehát jó évtizedes előnyünk volt. Ezért is voltunk a befektetők kedvencei a térségben.

Amely előnyt azután szépen elveszítettük. Miért is?

A kétezres évtizedben valóban ez történt, de ez akkor nem gazdaságpolitikai hiba eredménye volt, hanem pusztán amiatt, mert a többiek utolértek minket. Arról nem szólva, hogy a kilencvenes évekhez képest már olyan nagyot nem lehet dobni: senki nem várhatja, hogy olyan arányban jöjjön a külföldi működőtőke, mint tette azt a kilencvenes évek közepén. Mert hogy ugyan az igaz, hogy

a magyar tőkevonzó képesség rosszabb a kelleténél, de a kellete is gyengébb, mint volt a kilencvenes években.

Miért?

Ennek több oka van, közte az, hogy ma már nincs olyan befektetői környezet, mint amilyen volt az Európai Uniós csatlakozásunkat megelőzően. Tény, nem csak nálunk, például Portugáliában is kimutathatóan több FDI áramlott be az uniós tagságot megelőzően, mint utána. De nem is a mennyiség a lényeg, szerencsére ma már nincs folyó fizetési mérleghiány, amelyet tömködni kellene. Tehát nem létszükséglet a magyar gazdaság számára, hogy egymilliárddal több vagy kevesebb áramlik be egy adott évben.

A kérdés ma már úgy merül fel, hogy milyen hozzáadott értéket képes előállítani a nálunk befektetett tőke.

Ezen a téren hogyan állunk?

Ebből a szempontból nincs annál nagyobb öngól, mint a feldolgozóipari termelés behozatalára helyezni a hangsúlyt. Hiszen annak van a legalacsonyabb hozzáadott értéke. Elég ránézni a mosolyábrára, amely egyértelműen kimutatja, hogy a tervezés, a marketing, a szoftverfejlesztés, stb. mind több hozzáadott értéket képvisel, mint a gyártás. Magyarul a szolgáltatások járulnak a legpozitívabban a gazdasághoz az FDI-n belül. Nem véletlen, hogy az UNCTAD adatai szerint 2016-17-ben a zöldmezős FDI közel hatvan százalékának a célja a szolgáltatási szektor volt, s csak 40 százalék a feldolgozóipar. Ez egyébként viszonylag új jelenség, s

a gazdaságpolitikai alakítóinak ezt is figyelembe kellene venniük.

Milyen szerepet játszik – trendjében is – a támogatás, ösztönzés az FDI-beáramlásban? Ma többet kell kínálni a befektetőknek, min korábban?

Jócskán megemelkedett a fajlagos támogatások értéke Magyarországon.

Önmagában a támogatás, ösztönzés persze nem ördögtől való dolog, a kérdés inkább az, hogy mit és hogyan. Régi ez a történet is, de azért ma már tudjuk, hogy a támogatások önmagukban nem vonzzák be a befektetőket, már csak azért sem, mert azok nagyon inflálódnak szerte a világban, s ha nem kapja meg a megfelelő ösztönzést, a befektető nem jön ide vagy akár kivonul. De ez is folyamatosan változik: a magyar gazdaságban annyira középpontba került autóipar ma még az alacsonyabb bérek miatt választja Magyarországot, de ez is ki fog futni, mivel a központi kérdés nem is a bérek nominális szintje, hanem az ár-értékaránya. Ma még viszonylag kvalifikált munkaerőt talál itt a nyugatinál alacsonyabb költségen – a példánál maradva – az autóipari befektető. Merthogy a kilencvenes évek elején az Antall-kormány – megjegyzem az SZDSZ támogatásával – felszámolta a szakszervezeteket, s ma gyakorlatilag nincs korlátja a túlmunkának. Ahol azonban erős a szakszervezet, ott nem engednek heti hatvan órát dolgoztatni, még akkor sem, ha kifizetik számukra a túlórát.

Nálunk tehát ma még a teljesítményhez képest olcsó bérért lehet foglalkoztatni és túlóráztatni az embereket.

Ám ha nem fektetünk hangsúlyt az oktatásra, képzésre, akkor ez a relatív előny el fog párologni. S ami még mindig előnye Magyarországnak két egyre fontosabbá váló faktor: a szállítási költség és idő kérdése. Nem véletlenül hoznak vissza multik termelés Ázsiából Európába, ezzel ugyanis csökkentik saját kockázatukat: hiszen ha a piac plusz termékeket akar nagy mennyiségben rövid idő alatt, akkor annak biztosítása egyszerűbb, biztonságosabb és a szállítási költségek miatt olcsóbb is Európából, mint mondjuk Kínából.

Említette, hogy a legfontosabb az oktatás, szakképzés, a folyamatos képzés és átképzés körülményeinek a megteremtése lenne. Az ezt felügyelő miniszter ne tudná ezt?

S emellett a kutatás-fejlesztésre is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni. Nem is értem Palkovics Lászlót, az előző Orbán-kormány oktatásért felelős államtitkárát, aki a negyedik Orbán-kormányban már miniszteri posztot visz, s pont az innovációs és technológiai tárcát vezeti. Ő a Kecskeméti Főiskola stratégia rektorhelyetteseként és az újonnan létrehozott Járműtechnológiai Tanszék létrehozójaként, vezetőjeként jelentős szerepet játszott az adott befektető, a Daimler feltételeinek a teljesítésében.

Ha valaki, Palkovics tényleg tudja, hogy mennyire fontos a befektetők számára a kvalifikált – közép- és felsőfokú végzettségű – szakembergárda biztosítása.

De azért vannak a befektetői környezetnek egyéb ismérvei is, azokban pedig nem állunk olyan jól. Gondolok itt például a kiszámíthatóságra, a jogbiztonságra, a szabályozórendszerek áttekinthetőségére, a korrupcióra, stb.; nem véletlen, hogy a befektetők körében végzett felmérésekben (például a DUIHK-é) rendre felróják ezeket. É mégis folyamatosan fejlesztenek – a Daimler, az Audi, s a többiek. Ezt most akkor hogyan?

Merthogy mindennek ellenére bőven megvan a nyereségük. Hiába jártatják a szájukat, amikor megkérdezik őket a befektetői környezet milyenségéről, annak egyes elemeiről – olyan nagy nyereséget tudnak elérni Magyarországon, hogy nem kockáztatnak azzal, hogy máshova telepítik a termelésüket. És menekülnek is előre sokan. Gondoljon csak bele: milyen bonyolult lenne például egy két millió motor gyártására kiépített kapacitást áthelyezni máshova! Mondhatnám, hogy

a pénz beszél, a kutya ugat; az erkölcsöt nehéz pénzzé tenni – igaz, ők meg sem próbálkoznak vele.

Nem ennek a nem megfelelő befektetési környezetnek tudható be, hogy az elmúlt években igencsak megcsappant a beáramló külföldi működőtőke? Az UNCTAD most közzétett adataiból is látszik a tendenciájában komolyan csökkenő befektetési kedv.

Részben igen, ma már nem annyira nagyvonalúak, nem fektetnek be annyit, mint amennyit korábban, aminek csak részben vannak tőlünk független okai is. S messze nem fektetnek be annyit, amennyire számítani lehetett, főleg a nagy autóipari befektetők – Audi, Daimler, GM – megjelenése és folyamatos fejlesztései után szembetűnő ez a jelenség. Látszik, hogy nem teljesen kerek ez a történet: nem követik őket a beszállítóik. Még a Gyurcsány-kormány idején történt: tagja voltam Győrben a Széchenyi István Egyetem Gazdasági Tanácsának, s személyes tapasztalatból tudom, hogy az Audinak kilenc kérésre volt, ezek egyike, hogy az egyetem felügyeljea szakképzést, mert óriási munkaerőigénye lesz az őket követő beszállítóknak. Már akkor Borkai Zsolt volt a győri (fideszes) polgármester, akinek az volt a fő problémája, hogy nem lesz elegendő lakás elhelyezni a kiképzendő szakmunkásokat.

Húszezer új munkahellyel számoltak ugyanis. És ez nem következett be.

De hát a beszállítói háttéripar kialakítása az egymás követő Orbán-kormányok prioritásai között voltak, vannak, nem?

Nézzük meg, hogy a Skodának hány beszállítója van Csehországban és Szlovákiában! Hány olyan helyi beszállítója van, amelyeket német cégek felvásároltak, minimum kétszázra tehető a számuk. A Volkswagen-csoport – amelynek tagja a Skoda is – sorra felvásárolta a Skoda beszállítóit.

Nos, ez az igazi sikeres autóipari projekt, nem a magyarországi.

S mi a helyzet nálunk ezen a téren?

A magyar beszállítók tönkrementek – az Ikarust egy időremegmentették, de a magyar beszállítóikat korábbannem. Német beszállítókkal pedig nem lehet normális áron gyártani Ikarus buszokat. A csehek miközben privatizálták a Skodát, állami kézben tartották a kezdetekben a beszállítókat, így tartva őket és végső soron a Skodát is életben.

Ez már persze a múlt, mire számít a jövőben a működőtőke beáramlásban?

Hosszú stagnálásra. Lehetnek nagyobb dobások, de nem gondolom, hogy nagy trendforduló bekövetkezhetne. Az Európai Unión kívüli befektetők egyet-kettő dobhatnak – indiaiak, malájok, dél-koreaiak, stb. – , de

ahhoz, hogy strukturálisan korszerűsödjön a külföldi befektetések összetétele, az oktatás, a képzés és a kutatás-fejlesztés jelentős fejlesztésére lenne szükség.

Az UNCTAD most kiadott éves jelentésének adataiból látszik, hogy alig nőtt s az FDI-állomány 2010 és 17 között, miközben a megelőző tíz évben ugrásszerű volt a bővülés. Arról nem is szólva, hogy a térségbeli országokkal összehasonlítva az elmúlt évek – tehát az Orbán-kormányok alatti – növekedés gyengécske. Ez természetes a fentiek alapján?

Hogy mást ne mondjak, nem bíztató. A trend az érdekes az FDI-áramlásba – hiszen egy-egy évet megdob pluszba vagy akár mínuszba egy-egy nagyobb projekt –, s ez messze nem bíztató.

Hiába dicsekszik a kormány azzal, hogy mi vagyunk a tökös gyerekek, a többiek tökösebbek nálunk.

Az egyes éveket nézve: a 2013-es visszaesést a Fidesz provokálta ki, akkor kellett megfizetnie az országnak a 2010-11-es gazdaságpolitika árát. Azután elkezdték sorra kötni a stratégiai megállapodásokat, egyre nagyobb engedményeket téve a befektetőknek. A Fidesz ezen a téren is nagyon jól csinálja, hogy vizet prédikál és bort iszik. Mást csinál, mint amit mond. Hiszen miközben külföld- és sokszor befektetőellenes a retorikája, közben orrba-szájba támogatja a külföldi befektetőket, és közben azért szépen átrendezi a tulajdonviszonyokat. Teszi ezt erőltetve, nem a hazai termelés támogatásával, hanem inkább a külföldiek korlátozásával.

Ugyanez hogyan néz ki a kiáramlás területén? Emlékszem, mekkora büszkeség volt, amikor a külföldre kihelyezett magyar FDI elérte az egymilliárd dolláros értéket. Azt a gazdaság fejlettségének, a vállalkozások erősödésének tudtuk be. Ma pedig már az állomány durván a beáramló FDI harmada.

Sajnos máig nagyon kevés olyan tőkeerős magyar vállalkozás van, amely nagyméretű külföldi beruházásra képes. Gyakorlatilag kimerül pár cégben, a Mol-ban és az OTP-ben.

És itt érhető tetten Orbánék egy további óriási álszentsége: kérdem én, milyen feldolgozóipari céget szereztek meg az oligarcháik, a garancsik, a mészárosok?

A magyar működőtőke-export volumene inkább a nálunk megtelepedett multik itteni cégeinek a további befektetései más országokban. Innen szívják ki a nyereséget, amit másutt fektetnek be.

Hetilapszem – 2018. június 7.

FüHü

-

2018-06-07

0

Épp hogy elkezdtük a hetilapok szemlézését, egyik alanyunktól máris búcsuznunk kell. Ma jelent meg a Heti Válasz utolsó száma, nyomtatásban legalábbis nem találkoznak a jövőben ezzel a lappal az olvasók. Béke soraira! A HVG-ben arról olvashatnak, hogy menekülnek a diákok az állami közoktatásból, a magán- és alapítványi iskoláők alig tudnak megbirkózni a korábban soha nem tapasztalt túljelentkezéssel. A 168 órában Juhász Péter, a megszűnt Együtt egykori elnöke arról beszél, hogy a Fidesz mozgatja a szocialistákat, de az LMP politikájára is hatással van.

Heti Válasz: Korszakzárás a Heti Válasznál

„A múlt héten visszakoztak Amerikából. Egy magyar gyökerű, republikánus üzletember mondott le a választások után eladósorba került Heti Válasz megvásárlásáról. Arra kellett rádöbbennie, hogy a kormányzati bojkottal veszteségessé tett lapunk nem fordítható termőre az erős politikai ellenszélben. A kétharmados erő ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a kívánt környezetet nem adja meg akárkiknek.”

Ezekkel a sorokkal kezdi Borókai Gábor a lap utolsó számának vezércikkét. Majd így folytatja:

„Előbb a kormányzati üzenetekből gyorsan értő itthoni vállalkozások fordultak le a tárgyalásokról, majd a külföldi kapcsolatunk menedzselte amerikai is. A régi tulajdonos már nem tudott/akart finanszírozni bennünket, az új meg nem érkezhetett meg. Így a kiadó csődeljárást kezdeményezett a tulajdonosoknál, hogy legyen idő a gazdasági helyzet rendezésére. A lap ezért – a helyzet rendeződéséig – június 7-én jelenik meg utoljára nyomtatásban.

Nem kérdés, a Heti Válasz alkotóközössége az úgynevezett G-nap (2015. február) után szorult helyzetbe került. Az egyik tulajdonos súlyosan összekülönbözött korábbi harcostársával, a miniszterelnökkel. Kormányzati körök távozásra biztattak bennünket, stabil anyagi bázist ígérve, de a gáláns ajánlat, hogy zöldmezősen új újságot hozhatunk létre, csak egzisztenciális biztonsággal kecsegtetett. 2015-ben már képtelen vállalkozásnak tűnt olyan nyomtatott sajtótermékkel a piacra lépni, amely az ellenoldali konkurencia, a HVG, a 168 Óra vagy az akkori Figyelő vásárlóközönségének nyomába érhetett volna. A nyomtatott sajtó egyre töpörödő helyzetében kellett volna számottevő tábort toboroznunk magunknak. Úgy értékeltük, hogy a kudarc borítékolható. Ezért maradtunk.

Próbáltuk meggyőzni a tulajdonost, hogy adjon túl rajtunk, de ő többszöri kérésünkre is nemet mondott, ellenben megígérte, hogy politikai elképzeléseit nem érvényesíti nálunk. S aki olvasott bennünket, tudja, hogy a Heti Válasz és a Jobbik viszonya nem változott.

Egyre levegőtlenebb és egyre szűkebb térben állítottuk elő az újságot. Mindannyiszor támogattuk, bátorítottuk a kormány ország javát szolgáló HVG: erőfeszítéseit, de nem takarékoskodtunk a nemkívánatos jelenségek kritikájával sem. A kormányzati irányok többségét helyeseltük, de erősebb kontrollt kívántunk a hatalmat gyakorlóknak.

És most sem gondolunk mást.”

HVG: Menekülés a közoktatásból

Alig tudnak felvenni gyerekeket magániskolákba, annyira sokan keresnek az állami intézményeken kívül lehetőséget – olvasható a legfrissebb HVG cikkében. – Jobb híján a szülők arra vállalkoznak, hogy magántanulói csoportokat alakítanak a legkülönbözőbb igényekkel.

„Éveken át a magántanulói státuszt az egyedi életforma velejárójaként választhatták, például az élsportoló fiatalok éltek ezzel a lehetőséggel. Később azonban elszaporodtak azok az esetek, amikor egyes intézmények nem voltak képesek integrálni a nehezebben kezelhető gyermekeket, akkor magántanulói státuszt javasoltak számukra. Erről sokszor maga az intézmény döntött, illetve dönthet ma is, ha nem tud megbirkózni egy-egy diák nevelésével.

Mára megfordult ez a tendencia, sokan önként veszik ki a gyermekeiket a közoktatásból azzal, hogy tanulócsoportba „íratják”. A státusz megszerzésével a tanulói jogviszony, a támogatások megmaradnak, de a gyermek oktatásáról, arról, hogy félévenként osztályozó vizsgát tegyen, a szülőnek kell gondoskodnia. A félévenkénti vizsgát abban az iskolában kell letennie a gyerekeknek, amellyel a tanulói jogviszonyt létesítették.

A szülők többsége, társulva más családokkal, megszervezi a tanulócsoportokat, ezzel persze vállalva a tanítás költségeit is. Ez a „tandíj” attól függően is változik, hogy milyen és mennyi pedagógusra van szükség az adott programban. Ha speciális fejlesztéseket vállal egy ilyen tanuló közösség, akkor nyilván több pedagógus, fejlesztő szakember kell, ami növeli a költségeket. Ugyanakkor, ha a közösség szervez mondjuk szakköröket „külsősök” számára is, akkor ez a bevétel csökkentheti a családok hozzájárulását. Így a fizetendők tekintetében nagy a szórás, nagyjából harmincezer és nyolcvanezer forint között vannak a különböző csoportoknál.

A csoportok hátterét többnyire alapítványok, egyesületek, nonprofit szervezetek adják. Így a befizetett forintokat az utolsó fillérig a gyerekekre költik. Tehát a szülők számára jelent ez a taníttatás vállalkozást, nem pedig a csoportokat működtető nonprofit szervezetek szempontjából. Az ilyen tanközösségekből van egyre több országszerte, amelyek az elmúlt időszakban egyre gyakrabban találnak egymásra, támogatják, mentorálják az újonnan létrejövőket, azaz hálózatosodnak.”

168 óra: Juhász Péter: Az MSZP-t a Fidesz pénzeli és irányítja, de az LMP-ben is van Fidesz-hatás

Juhász Péter, a megszűnt Együtt volt elnöke szerint azzal követett el hibát a választási kampányban, hogy rosszul mérték fel, ki akar valójában kormányváltást Magyarországon – olvasható a ma meghjelent 168 órában. Ma már világos számára, hogy az MSZP-t a Fidesz irányítja és pénzeli, és az is, hogy az LMP-ben igenis van Fidesz-hatás.

Botka László tavaly ősszel szocialista árulókról beszélt, miután lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, erről Juhász Péter azt mondja, hogy pont az elvtelenség volt az ok, ami miatt az Együtt nem volt hajlandó az MSZP-vel együtt közös listán indulni.

„A volt párt volt elnöke szerint az Együtt szenvedte talán a legnagyobb választási vereséget április 8-án. Nem érték el az 1 százalékos parlamenti küszöböt, ezért a kampánytámogatást vissza kell fizetniük, körülbelül 153 millió forintot. A vereség után gyűjtést szerveztek, a pénz nagy része összejött, a párt mégis megszűnt.

A volt pártelnök elismeri, hogy kudarcot vallottak, de véleménye szerint a gyűjtés eredménye mégis azt mutatja, hogy morálisan helyt álltak a választók előtt. Arra a kérdésre, hogy lehet, Orbán Viktor jobban ismeri az országot, ezért jobban meg tudja szólítani a magyar embereket, Juhász Péter úgy felelt, hogy csak jobban tudja befolyásolni őket hatalmi eszközökkel.”

Magyar Narancs: Toroczkai, Emberevők, Királyhágómellék, Stop Soros

A Magyar Narancs Az Út Orbánig című cikkében Toroczkai László tényekkel és homályokkal teli pályaképét vázolja fel, ír arról, hogy kormány harmadszor fut neki a Stop Sorosnak, valamint Emberevők címmel egy összeállítást közöl az 1946-os magyarországi antiszemita erőszakhullámról. Olvashatnak a lapban az új olasz kormányról (Kényszerházasság), valamint a kirrályhágómelléki református püspök elleni újabb ügynökvádról.

Címke: oktatás

A magyar gyerekek 95 százaléka jár óvodába,

a legalacsonyabb jövedelmi harmadba tartozó gyereknek mindössze 6 százaléka kerül intézménybe,

valódi fejtörést az óvodákban (is) leginkább a pedagógushiány okoz.

azt ígérte a kormányzat, hogy a mindenkori minimálbér lesz a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok fizetésnek alapja,

legalább 3 ezer pedagógus hiányzik jelenleg a magyar oktatásból.

a pályakezdő tanárok fele 1-2 éven belül elhagyja a pályát.

a középiskolai tanárok fizetését tekintve az uniós tagállamok közül Magyarország hátulról a harmadik,

ezt a nemzetellenes bűnt a kormány követi el a gyerekekkel és szüleikkel szemben

kommunikáció, kollaboráció (vagyis az együttműködés képessége), kritikus gondolkodás és kreativitás.

Ez a Fidesz, ez a kormány, ez a miniszterelnök visszafelé néz, nem előre,

Ön szerint szükséges lenne hozzányúlni a szakképzéshez, s megállítani a 2010 óta zajló folyamatokat a szakképzés területén?

hét-tíz évig tanulna, hogy diplomát szerezzen

a rossz körülmények között élő fiatalok jellemzően érettségit nem adó szakközépiskolába készülnek,

szakmaválasztás újratermeli az egyenlőtlenségeket és tovább mélyíti a területi leszakadást.

Az Eötvös Károly Intézet a Független Hírügynökséghez eljuttatott véleménye szerint a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetésének szándéka valójában az egyetemek és az oktatás szabadságáról szól.

Az egyetemi autonómiának pedig az eltelt századokban alapértéke az oktatás szabadsága,

A Shanghai Ranking felsőoktatási ranglistája szerint magyar egyetem a legjobb 500-ban sincs benne. Az LMP egy Jövő Alapot hozna létre a felsőoktatás és a fiatalok általános helyzetének javítása érdekében.

Csáki György, közgazdász egyetemi tanár, jó rálátása volt a magyar privatizációra és a külföldi működőtőke-áramlásra. A Független Hírügynökségnek kifejtette: a magyar tőkevonzó képesség rosszabb a kelleténél, de a kellete is gyengébb, mint volt.

Nálunk pedig már 1988-tól szabad volt a pálya: megszülettek a szükséges törvények, kialakították a külső konvertibilitást, a vállalatvezetőknek volt kapcsolatuk a külfölddel – az ország ilyen megközelítésben kinyílt.

ez az 1989-ben megfogalmazott „washingtoni konszenzus” kora, a globalizáció kibontakozásának kora,

Mindenesetre elértük, hogy 1994-95-re az FDI már fedezte a folyó fizetési mérleg hiányát, így szépen lassan kinőttük az adósságot anélkül, hogy sokkterápiára szorultunk volna, mint például a lengyelek.

A kérdés ma már úgy merül fel, hogy milyen hozzáadott értéket képes előállítani a nálunk befektetett tőke.

Nálunk tehát ma még a teljesítményhez képest olcsó bérért lehet foglalkoztatni és túlóráztatni az embereket.

Ha valaki, Palkovics tényleg tudja, hogy mennyire fontos a befektetők számára a kvalifikált – közép- és felsőfokú végzettségű – szakembergárda biztosítása.

ahhoz, hogy strukturálisan korszerűsödjön a külföldi befektetések összetétele, az oktatás, a képzés és a kutatás-fejlesztés jelentős fejlesztésére lenne szükség.

És itt érhető tetten Orbánék egy további óriási álszentsége: kérdem én, milyen feldolgozóipari céget szereztek meg az oligarcháik, a garancsik, a mészárosok?

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA