Címke: oktatás
TANÍTANÉK – Törley Kata levele
Szeptember 30-án, pénteken, a Belső-Pesti Tankerületi Központ három munkatársa azonnali hatályú felmondást tartalmazó határozatokat tartalmazó leveleket kézbesített a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárának. Az érintettek közül hárman a helyszínen tartózkodtak és személyesen átvették a dokumentumokat. Ők hétfőtől már nem dolgozhattak az iskolában, közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnt.
Ketten viszont – köztük én – nem voltunk már az épületben, ezért számunkra postai úton küldték el a határozatot. Aznap többszöri telefonos kérdésemre sem sikerült információt kapnom arról, pontosan mi áll a nekem címzett levélben.
Mivel a Magyar Posta a mai napon sem kézbesítette a dokumentumokat, megkíséreltem személyesen átvenni azokat a tankerületnél. Ez nem járt sikerrel, ugyanakkor a hivatal pár emberséges munkatársának segítségével a következő információkhoz juthattam: a kézbesítés napjáig munkaviszonyom még fennáll, azonban utána – a szóbeli közlés szerint valóban rendkívüli felmondást tartalmazó határozat átvételével – a munkaviszonyom megszűnik.
Több, mint négy napos idegőrlő bizonytalanságnak lett így vége. A nekem és a tanítványaimnak is elviselhetetlen, kiszámíthatatlan, érzelmileg nehezen kezelhető időszak a mai nappal lezárult. Diákjaimtól méltó búcsút vehetek, s mindannyian elkezdhetünk a további teendőkkel foglalkozni.
A felmondásomról szóló határozatot a dokumentum kézhezvétele után jogi úton kívánom megtámadni.
A holnapi napon, október 5-én – még munkaviszonyban – előre elhatározott szándékaim szerint, lelkiismeretemtől vezettetve polgári engedetlenség keretében nem veszem fel a munkát, s ezt a határozat kézbesítéséig folytatom. Folytatom a tiltakozást a sztrájkjog visszaállításáért, a pedagógusok munkakörülményeinek javításáért, egy jobb, emberségesebb oktatási rendszerért, a diákjaimért. Jelen pillanatban is a polgári engedetlenséget tartom a számomra egyedül érvényes érdekérvényesítési és figyelemfelkeltő eszköznek. Minden kollégámat arra biztatom, folytassák tovább a tiltakozást, találják meg a számukra leginkább megfelelő, s a többiekkel összehangolható tiltakozási formát. A sokaságban rejlik az erő!
Tanár vagyok és maradok tanár, nincs határozat, ami ezt elvehetné tőlem. Egy 23 éves, a közoktatásban, konkrétan a budapesti Kölcseyben, egykori iskolámban töltött korszak most lezárul. Egyelőre nincsenek szavaim, amivel megfogalmazhatnám a fájdalmamat. A tiltakozásom és annak megválasztott eszköze, a polgári engedetlenség – meggyőződésem szerint – jogos volt, nem bántam meg döntéseimet. Bízom benne, hogy jogi úton elégtételt nyerhetek kollégáimmal együtt, és ismét visszamehetek tanítványaim közé.
Most arra kérlek, hogy gyere el szerda este 7 órakor a Kossuth térre, álljunk ki együtt az oktatás jövőjéért, gyermekeink jövőjéért! Ha nem tudsz eljönni, máshogy is segíthetsz: ha lehetőségeid engedik, akkor támogasd adománnyal a küzdelmünket itt:
Andy Landy mosolyalbuma – Bajok a Kréta körül!
Sokaknál összeomlott a digitális oktatási rendszer a lezárás első napján! A digitális oktatáshoz használt és iskolák által előírt Kréta rendszer és a hozzá tartozó Digitális Kollaborációs Tér rendszere hétfőn összeomlott. Normál használat esetén is akadozott, de a terhelést már nem bírta.
Jobb későn, mint soha
A járvány terjedésének lassítása érdekében Orbán Viktor miniszterelnök szigorú korlátozásokat jelentett be, melyek szerda 0 órától lépnek érvénybe.
A magyar helyzet mindig 1-2 héttel követi az osztrák állapotokat – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint minden rendelkezésre áll a kórházakban az ágytól, maszkoktól a védőfelszereléseken át a lélegeztetőgépekig. A kórházi személyzet emberfeletti munkát végez, de az ő számuk és energiájuk is véges és ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor az egészségügy képtelen lesz megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. Ezért kell csökkenteni a fertőzések számát a meghozott intézkedésekkel.
- Minden gyülekezést megtiltanak.
- Kijárási tilalom lesz este 8 és hajnal 5 között, ebben az időszakban csak munkavégzés, munkából hazajárás vagy egyéb rendkívüli indokkal lehet az utcán közlekedni
- Az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
- Általános rendezvénytilalom lép életbe.
- Az üzletek, fodrászatok, kisipari szolgáltatók 19 órakor bezárnak.
- A szállodák csak üzleti célból fogadhatnak vendéget, turistákat nem.
- Családi összejövetelen, magánrendezvényen legfeljebb 10 fő vehet részt.
- Korlátozzák az esküvőn és a temetésen résztvevők számát, utóbbira csak 50 ember mehet egyszerre. Esküvőn csak a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt.
- A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött tartják.
- Szabadtéren az amatőr tömegsport is tilos, egyéni sporttevékenységet lehet végezni.
- A szabadidős létesítményeket bezárják – múzeumokat, színházakat, edzőtermeket, mozikat, állatkerteket is.
- A felsőoktatás átáll online üzemmódba, a kollégiumokat is be kell zárni.
- Középiskolában 8. osztály fölött digitális oktatás lép életbe.
- A bölcsődék, óvodák, általános iskolák nyitva maradnak a 14 év alattiak számára.
- A kórházi dolgozókat, tanárokat, óvónőket és bölcsődei dolgozókat hetente, célzottan tesztelik.
Az észtek mindenkit megelőztek
Európa legtöbb országában most próbálgatják az áttérést a digitális oktatási rendszerbe, mert a koronavírus járvány az iskolák bezárására kényszerítette a kormányokat.
Észtországban viszont már évek óta megkezdődött az áttérés, amelyet megkönnyíti, hogy gyakorlatilag minden háztartás rendelkezik internet kapcsolattal (99%). A tanárok számára nem újdonság a digitális oktatás :
10 éve megkezdtük a tanárok átképzését
Ezt nyilatkozta a közszolgálati Deutsche Wellenek Észtország oktatási miniszterhelyettese. Marts Laidmets elmondta: régóta működik egy digitális oktatási rendszer, melyet több mint 200 ezren használnak naponta! (Észtország lakossága 1,3 millió). Az észt oktatási rendszer jórészt már a felhőben zajlik: az iskolák 87%-a része ennek a hálózatnak. Mégsem ment minden simán hétfőn: 20 percre összeomlott a rendszer! Miért? Mert sok szülő is be akart kapcsolódni! A rendszert eredetileg kisegítő szerepre tervezték nem pedig arra, hogy teljes mértékben átveszi az iskolai oktatás szerepét. Most 15-20-szor nagyobb a rendszer terhelése mint korábban, ezért állandóan figyelni kell: nehogy leálljon a digitális oktatás rendszere – mondta az oktatási miniszterhelyettes. Aki hozzátette: nemcsak ez okoz gondot hanem az is, hogy nem minden tanár áll a helyzet magaslatán. A digitális átképzés ugyanis nem volt kötelező. Az idősebb nemzedék egy része úgy érezte, hogy még eltanítgat nyugdíjig különösebb digitális ismeretek nélkül. A koronavírus járvány közbeszólt …
Míg Észtország az első Németország az utolsó a digitális oktatásban
A Deutsche Welle ismerteti azt a korábbi felmérést, amely az európai átállást mutatja a digitális oktatásra. Németország az utolsó helyen szerénykedik. Ezért most az átállás során a diákoknak sok helyen azt kellett tapasztalniuk, hogy a tanárok egy jelentős részének halvány fogalma sincs arról: miképp kellene működnie a digitális oktatási rendszernek! A mostani kötelező átállás mindenesetre nagy lökést ad ennek a folyamatnak – hangsúlyozzák azok a tanárok és diákok, akik a Deutsche Wellenek nyilatkoztak.
Fokozott ellenőrzés, gyors képzés, megfelelő eszközök
A koronavírus elérte Európát: Olaszországban egyetlen hétvége alatt háromról több mint kétszázra ugrott a megerősített koronavírusos megbetegedések száma, majd Ausztriában és Horvátországban is megjelentek az első betegek.
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője sajtótájékoztatóján elmondta:
Magyarországnak fel kell készülnie a koronavírus hirtelen megjelenésére. A Momentum az alábbi intézkedéseket javasolja, amiket egy felelős kormánynak minél előbb meg kell lépnie:
- STOP SOROS helyett STOP KORONAVÍRUS: Indítson információs kampányt a kormány a propagandára szánt milliárdokból. A legújabb, csak uszításra alkalmas kommunikációs kampányokból csoportosítsák át a forrásokat egy információs kampányra, amivel tájékoztatható a lakosság a megelőző intézkedésekről.
- Fokozott ellenőrzés bevezetése a reptereken és a határokon. Fokozott ellenőrzés az országhatárokon, hogy már a határon megkezdhessék a betegek szűrését. Emellett a reptereken több hőkamera beszerzésére van szükség, és valamennyi beérkező utast vizsgálni kell.
- Gyors képzés a háziorvosoknak. Vegyenek részt a háziorvosok egyetemek által szervezett oktatásokon – hasonlóan ahhoz, ahogy a Szegedi Tudományegyetemen minden egészségügyben dolgozónak dokumentáltan részt kell vennie egy belső oktatáson, amit az infekciókontroll osztály tart.
- Megfelelő eszközök beszerzése, élelmiszertartalék felhalmozása. Magyarországon globális vírus jelenléte nélkül is kórházi fertőzésekben halnak meg emberek, egyértelmű, hogy a kórházaink nem állnak jelenleg készen egy ilyen agresszíven terjedő vírus megfelelő kezelésére. Megfelelő mennyiségű légzésvédőt és fertőtlenítőszert kell biztosítani az orvosok és ápolók számára, valamint élelmiszertartalékra is szükség van – 2016 óta tudjuk, hogy az államnak nincs élelmiszertartaléka, ami egy komolyabb járvány esetén hatalmas problémákat okozhat.
Az álhírek és az oktatás
Az oktatási rendszer semmilyen segítséget se nyújt az álhírekkel szembeni küzdelemre, pedig a tanárok és a diákok is fontosnak tartanák. A fiatalok leginkább a celebekkel kapcsolatos (ál)hírekkel találkoznak, a tanárok szerint a „tudományos” fake news az ártalmasabb.
Tanárok és 16-24 éves fiatalok véleményét, tapasztalatait vette górcső alá a Political Capital (PA). A tudományos ismeretekkel és közéleti témákkal kapcsolatos álhírekről, a jelenség mértékéről, az álhírekkel szembeni fellépés lehetséges módjairól, valamint az ezzel kapcsolatos tanári igényekről tudakozódtak kérdőívvel és mélyinterjúkkal.
A kutatás eredményeinek kapcsán megállapítható, hogy olyan készségek fejlesztését (például önálló, kritikus gondolkodás, vitakészség) kívánna a diákok részéről, amelyeket a jelenlegi politikai akarat egyáltalán nem tart kívánatosnak. Hasonló a helyzet a tananyag módosításával, önálló médiahasználati ismeret oktatásával, ehhez a tanárok terheinek enyhítésével. De a hagyományos tanítási módszer helyett az interaktivitást, a segédanyagok készítését és használatát, szakértők igénybe vételét is lehetetlenné teszi az egységesítő, mindent központosító kormányzati felfogás.
Mindenki eldöntheti, mennyi realitása van a PC által javasoltaknak. Akár saját tapasztalatai alapján, akár annak ismeretében, hogy az EU-ban a magyar kormány az, amelyik (2010 óta) messze a legtöbb álhírrel bombázza saját lakosságát.
Látják a problémát
A PC szerint a kutatásból világosan kiderül, hogy
az álhírek problémáját a diákok és a tanárok egyaránt jelentősnek látják,
a téma iránt erős az érdeklődés. A diákok magabiztosan vallják, hogy ki tudják szűrni az álhíreket, a fókuszcsoportos foglakozások során azonban túlzottnak bizonyult az önbizalmuk, ami nem feltétlenül járt együtt a megfelelő ismeretekkel. A kérdőívet kitöltő tanárok kétharmada szerint pedig a középiskolás korosztály a felnőttekhez képest jobban ki van téve az álhíreknek.
A kutatásban részt vevő tanárok és diákok – egymástól függetlenül – részben hasonló területeket, készségeket neveztek meg, amelyeket erősíteni, fejleszteni kell az álhírek elleni védettség növeléséhez. Ilyenek például a közügyek iránti érdeklődés, a kritikus gondolkodás, a médiaismeret, a forráselemzői készség, az együttműködés, a vitakultúra.
Gyorsan és lassan ható mérgek
A kérdőívet kitöltő 210 pedagógus nagy többsége arról számolt be, hogy hetente vagy még gyakrabban találkozik olyan hírekkel, információkkal, amelyekről úgy gondolja, azok félrevezetően mutatják be a valóságot. A tanárok többsége online közösségi hálózatokon (főként Facebookon) találkozik álhírekkel.
A válaszadó tanárok meglehetősen magabiztosak abban, hogy tudják azonosítani az álhíreket. A mélyinterjúkból az derült ki, hogy
elkülönítették magukban azokat a forrásokat, amelyekben megbíznak, és azokat, amelyekben nem vagy kevésbé.
A vélt álhírekkel kapcsolatos kritikai beállítottság elsősorban attól függ, mennyire fontos, érdekes számukra a hír. Olyan hírrel, amelyről nem tudják első ránézésre eldönteni, hogy igaz-e, csak akkor foglalkoznak, ha annak témája kifejezetten érdekli őket. Egyéb esetben nem fordítanak energiát az ellenőrzésre.
A válaszadó oktatók nagyon veszélyesnek tartják az álhíreket, mind a társadalom egészére, mind az iskolájuk diákjaira nézve. A mélyinterjúk során megoszlottak a vélemények arról, hogy a közéleti témákkal vagy a tudományos ismeretekkel kapcsolatos álhírek-e a veszélyesebbek. Míg többségük szerint
a közéleti témájú álhírek rövid távon gyorsan hatnak, a tudományos ismeretekkel kapcsolatos álhírek hosszabb távon, a hatásuk pedig tartósabb.
A diákok inkább bulvárhírekkel találkoznak
A többség azonban kiemelte, hogy tanulóik jelentős része elsősorban nem ilyen témájú álhírekkel találkozik.
A diákok inkább a celebekkel és életmóddal (például étrend-kiegészítőkkel) kapcsolatos, bulvártémájú álhírekkel,
valamint saját társasága tagjainak magánéletével kapcsolatos pletykákkal találkozik. Ez annak tükrében érdekes eredmény, hogy a hatalom célzottan politikai tartalmú manipulációja eszerint sokkal rosszabb hatékonysággal éri utol a fiatalokat, ha azok alig olvasnak-néznek-hallgatnak közéleti tartalmakat.
A kérdőív kitöltőinek kétharmada szerint a középiskolás korosztály a felnőttekhez képest jobban ki van téve az álhíreknek. A tanárok túlnyomó többsége szerint a diákok nem tudják jól azonosítani az álhíreket. A mélyinterjú során azonban többen is azt mondták, hogy
a diákoknak jobb „antennájuk” van az álhírek felismerésére, mint az idősebbeknek.
A fiatalok jobb álhírkorrekciós képességét támasztja alá több kognitív pszichológiai vizsgálat is, a fiatalok sérülékenységét és erősebb kitettségét viszont sokan kiemelik.
Politikailag érzékeny téma
Teljes az egyetértés a vizsgálatban résztvevő tanárok között abban, hogy szükség volna az álhírek felismerésével kapcsolatos készségfejlesztésre és a tudatosság erősítésére. A nagy többség szerint a szülőknek, a pedagógusoknak és az iskoláknak egyaránt nagy szerepet kell vállalniuk az álhírek elleni fellépésben és készségfejlesztésben.
A kérdőívet kitöltő pedagógusok többsége arról számolt be, hogy
iskolájukban nem volt szervezett foglalkozás, készségfejlesztés az álhírekről.
Az viszont gyakran előfordul, hogy a pedagógus – tanórán vagy azon kívül – beszélget diákjaival álhírekről, nem ritkán a diákok kezdeményezésére.
A középiskolás korosztályban tehát egyértelműen kitapintható az érdeklődés és az igény, hogy beszélgessenek álhírekről.
A szervezett iskolai programok legnagyobb akadálya, hogy az intézményvezetők, pedagógusok, oktatási szakemberek nincsenek kellően felkészülve arra, hogyan lehetne, kellene az álhírekkel foglalkozni az iskolában. Emellett az időhiány és a tanárok leterheltsége is akadály. A tanárok egy jelentős része szerint
a téma politikailag érzékeny volta miatt sincs több fejlesztés, a válaszadók fele pedig bizonytalan abban, hogy szabad-e egyáltalán az iskolában közéleti témájú álhírekről beszélni.
A kérdőívet kitöltők több mint fele egyáltalán nem kap iskolájában segítséget ahhoz, hogy erősítse a diákok álhírekkel szembeni immunitását – pedig igény volna rá. Részletes útmutatókra, segédanyagokra mindenképp szükség van, ahogy viszonylag nagy igény mutatkozott a tapasztalatcserére, a kollégákkal, szakértőkkel való egyeztetésekre is.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen készségeket érdemes fejleszteni a diákok körében, hasonló javaslatokkal éltek, mint amiket a fiatalok a fókuszcsoportokban maguk is megfogalmaztak. Egyebek mellett javasolták a közügyek iránti érdeklődés és általános tájékozódásra való igény felkeltését, a kritikus gondolkodás, a médiaismeret, a forráselemzői készség fejlesztését, az álhírekben rejlő veszélyek és a közösségi szerepvállalás fontosságának tudatosítását, az empátia, az együttműködés, a kommunikáció és a vitakultúra fejlesztését.
Más az álhír értelmezése a fiataloknál
A válaszok alapján a fiatalok mintha másképpen értelmeznék a fake news fogalmát és tartalmát. Ők az álhíreket leginkább az átveréssel, a félrevezetéssel, a lájkvadászattal, a pénzszerzéssel azonosítják, csak kisebb részben a politikai manipulációval. Saját tapasztalataik az álhírekkel kapcsolatban korlátozottak,
álhírként elsősorban a legegyszerűbb „átverések” jutnak eszükbe.
A részigazságokra épülő, de következtetésében teljességgel hamis álhír nem igazán ismert számukra, legalábbis saját példát alig tudtak hozni rá. Az álhírek terjedését ugyanakkor zavaró, negatív és veszélyes folyamatnak tartják.
A közélet megvitatása szinte nincs is
A közélet, a politika, azaz a világ eseményeinek feldolgozása, megvitatása többnyire nem a kortárscsoportban zajlik. Kisebb mértékben családi körben történik, de
sokaknak ez szinte teljesen hiányzik az életéből.
A fókuszcsoportban végzett, az álhírek azonosítását és ellenőrzését célzó gyakorlat azt mutatta, hogy elsődleges „radarjuk” viszonylag jól működik: jó arányban kiszúrták (gyanúsnak találták) a megadott hírekbe kevert álhíreket. Sokan voltak ugyanakkor azok is, akik ezeket az álhíreket inkább igaznak tartották. Az álhíreket egyszerű, kulcsszavas Google-kereséssel ellenőrizték, álhírellenőrző, „leleplező” oldalakat nem, vagy alig használtak. Sokat elmond továbbá, hogy
a résztvevők számára ez volt az első alkalom, hogy fókuszáltan ellenőrizték egy hír hitelességét.
Többet gondolnak magukról a diákok, mint a valóság
A diákok általában magas digitális jártassággal jellemzik magukat, és ezért kevésbé tartják megvezethetőnek magukat az álhírek által. Úgy vélik, technikai-gyakorlati ismereteik jók, többnyire idegen nyelvet is beszélnek. Sokan arról is meg vannak győződve, hogy néhány „külső tulajdonság” alapján el tudják dönteni egy hírről és/vagy hírforrásról, mennyire megbízható, és képesnek tartják magukat a becsapós honlapok kiszűrésére. Az önbizalom ugyanakkor sokszor túlzott, és nem feltétlenül jár együtt a megfelelő ismeretekkel és jártassággal.
Bár néhányan részt vettek korábban médiaismeret órákon, a túlnyomó többség egyáltalán nem részesült semmilyen képzésben, szisztematikus oktatásban az álhírekről (és általában a médiaértésről). Ez a téma
sem a tanáraikkal való beszélgetésekben, sem egymás között nem jön elő elmondásuk szerint.
Az álhírekre fókuszáló speciális oktatást, tréninget a megkérdezett diákok jó ötletnek tartják. Hozzáteszik azonban, hogy ennek a jelenlegi mainstream oktatástól nagyon eltérő formában és módszerekkel kell történnie. A lexikálisismeret-átadás helyett a cél a gondolkodás megtanítása kell, hogy legyen. Említették továbbá a vitakultúra fejlesztésének, a pro és kontra érvelés elsajátításának, valamint a másik nézőpontja elfogadásának fontosságát. Olyan gyakorlati, interaktív módszereket tartanak érdekesnek és hatékonynak, amelyek során a fiataloknak maguknak kell megtapasztalniuk, hogy milyen készségekre van szükségük az álhírek kiszűréséhez, és ehhez milyen eszközök állnak rendelkezésükre.
Ötlet van elég, de mire mennek velük?
A kutatók megfogalmazták javaslataikat, mit kellene tenni az álhírekkel szembeni védelem érdekében.
Az álhírekkel kapcsolatos oktatást be kell építeni az oktatási rendszerbe. A készségek hatékony fejlesztéséhez,
a fiatalok immunitásának széles körű erősítéséhez politikai akaratra
és rendszerszintű beavatkozásra van szükség: a médiaértéssel és álhírekkel kapcsolatos oktatásnak a tanterv szerves, kötelező részévé kell válnia, azt minél korábban meg kell kezdeni.
A rendszerszintű beavatkozás előfeltétele, hogy felkészült pedagógusok foglalkozzanak a témával. Ehhez kiemelten fontos az álhírekkel kapcsolatos oktatáshoz szükséges ismeretek, készségek és módszerek beépítése a tanárképzésbe, erre szakosodott civil szervezetek és szakemberek részvételével.
Rendszeres tanári továbbképzésekre van szükség. A tanároknak szóló tréningek, továbbképzések eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy
az egyszeri képzéseken oktatott technikák ritkán épülnek be a mindennapi gyakorlatba.
Szükség van az iskola és a külső szereplők együttműködésére. A külső szereplők (civilek, szakértők) nagy terhet vehetnek le a tanárok válláról, és új módszereket, ismereteket vihetnek be az oktatásba. Az oktatási rendszernek nyitnia kell a kompetens külső szereplők felé, az oktatásirányításnak és az intézmények vezetésének pedig ösztönöznie kell a velük való együttműködést.
A tanárok kapacitásának bővítése,
a leterheltség csökkentése és a tananyag reformja elengedhetetlen,
hogy a tényanyag megtanítása mellett nagyobb hangsúly, több idő és kreatív energia jusson a gyakorlati élethez, a társadalmi-közéleti részvételhez szükséges társas kompetenciák (vitakultúra, empátia, együttműködés), valamint a médiaértés, az álhírekkel szembeni immunitás és a kritikai gondolkodás fejlesztésére.
Frontális oktatás helyett alkalmasabbak az interaktív módszerek.
A médiaoktatás már a 90-es évektől kezdve a legmodernebb pedagógiai eszköztárral dolgozik, tevékenységalapú, kooperatív, gyakorlatias, a diákok élményvilágához közel álló. A rendelkezésre álló álhír-témájú tananyagok mind ilyenek. Ezt a megközelítést kell alkalmazni más tárgyak esetében is az álhírekkel kapcsolatos kompetenciák fejlesztéséhez.
Együtt és szervezetten többre mennének
Bár több civil szervezet és állami szerv foglalkozik álhírekkel kapcsolatos oktatási segédanyagok fejlesztésével, ezek alig vagy egyáltalán nem kapcsolódnak össze. A pedagógusok magukra vannak hagyva: maguknak kell kidolgozniuk az álhírekkel foglalkozó oktatási anyagokat, és nem vagy alig ismerik a témával foglalkozó oktatási szakembereket, szervezeteket, de még a hozzájuk hasonlóan aktív kollégáikat sem.
A téma iránt érdeklődő, azzal foglalkozó különböző szereplők közötti hálózat, valamint az információ-megosztást, tapasztalatcserét és a már kidolgozott oktatási anyagokhoz és jó gyakorlatokhoz való hozzáférést segítő felület létrehozásával
lehetőség nyílna a tapasztalatcserére és a szinergiák jobb kihasználására.
Szakórai keretekhez kapcsolódó segédanyagok elérhetővé tétele. Az álhírek témakörével minden szakóra keretében lehet és érdemes foglalkozni, de az elsődleges szaktárgyak, amelyek a téma mélyebb megbeszélésére alkalmasak, a médiaismeret, technika, életmód, történelem és állampolgári ismeretek, magyar nyelv és irodalom, valamint az idegennyelv órák. A témát be lehet építeni a tananyagba, akár az adott tantárgy álhíreire és téves információira fókuszálva.
A diákok nyelvén, ami őket érdekli
Fontos azonban, hogy az órai foglalkozások olyan témákat dolgozzanak fel, amelyek érintik és érdeklik a diákokat (emberekkel, viselkedésekkel, képességekkel kapcsolatos, illetve influenszerekről és hírességekről szóló álhírek). Így
a közéleti álhírek témájának elkerülése mellett is lehetőség adódik az álhírek kiszűréséhez
és ellenőrzéséhez szükséges készségek fejlesztésére.
A médiaoktatásra fokozottan igaz, hogy hatékonyan csak a család és az iskola szoros együttműködésében valósítható meg. Elengedhetetlen a szülők tudatosságának és ismereteinek fejlesztése, bevonása a szervezett képzésekbe. A programokba olyan elemeket is be kell építeni, amelyekben a szülő, a tanár és a diák együttműködik.
A tanárok egy jelentős része bizonytalan abban, hogy a közéleti témák mennyire dolgozhatók fel az iskolában, ami sokszor ezek tabusításához vezet.
A köznevelési törvény tiltja, hogy az oktatási intézményekben pártpolitikai tevékenységet folytassanak. A közéleti témák pártsemleges, aktuálpolitikától mentes feldolgozását, a diákok közéleti részvételének felkészítését azonban nem tiltja a törvény, sőt, erre kifejezetten szükség van. Ezért
növelni kell a tanárok tudatosságát és magabiztosságát
saját jogaikkal és munkájuk kereteivel kapcsolatban.
A kutatásban részt vevő tanárok és diákok – egymástól függetlenül – részben hasonló területeket, készségeket neveztek meg, amelyeket erősíteni, fejleszteni kell az álhírek elleni védettség növeléséhez: közügyek iránti érdeklődés és általános tájékozódásra való igény; kritikus gondolkodás, médiaismeret, forráselemzői készség; empátia, együttműködés, kommunikáció és vitakultúra; az álhírekben rejlő veszélyek és a közösségi szerepvállalás fontosságának tudatosítása.
Ketyeg a tanárbér-bomba
A szociális kiadások visszavágása rövidesen robbanhat. Az egészségügy mellett az oktatásban végrehajtott kiadásmegvágás stabilizálta a költségvetést. Az oktatásra fordított közkiadás ma is alacsonyabb a GDP-ből, mint tíz éve volt.
A szociális terület kisemmizettségéről hírek százai láttak napvilágot az elmúlt években. Az egészségügyben a rémes történetek legutóbbika a daganatos betegek ellátásában egyik legfontosabb szerepet betöltő Országos Onkológiai Intézetben tapasztalható embertelen állapotokról tudósít.
Brutális tanári bérolló
Ennél egy fokkal fontosabb az oktatás, amely az egészségügy számára is előkészíti a talajt, az itt tapasztalható állapotok tehát hosszú távon meghatározzák az ország intellektuális teljesítményét, képességét. A kevés jelentkező-sok pályaelhagyó duelluma évek óta szorongatja a társadalmat, legutóbb a Népszava hívta fel a figyelmet arra, hogy a pályakezdők 30 százaléka egy év után, további 30 százalék öt év után otthagyja a katedrát.
Az ágazat sanyarú helyzetét szemlélteti a Concordeblog írása, amely kimutatta, hogy a munkaerő-hiánnyal küszködő
versenyszférában öt év alatt 47 százalékkal, azaz közel másfélszeresére nőttek a bruttó bérek. Egy kezdő gimnáziumi tanár bére ezalatt 11 százalékkal nőtt.
A költségvetésen belül a közoktatás bérköltségének alakulását vizsgálva azt találjuk, hogy 2015 óta az egy pedagógusra jutó kiadás összesen 15 százalékkal nőtt a költségvetéseken belül.
A tanárok esetében persze bonyolultabb a kereset, mint a versenygazdaságban. Bértáblára épül, az életkor előre haladtával automatizmus növeli a javadalmazást, pótlékok tovább komplikálják ezt. Ezzel együtt sokat mondóak a számok, amelyek a karrierpálya különböző szakaszaiban lévő pedagógusok nettó fizetését hasonlítja össze a versenyszféra jövedelmével.
Megalapozott tehát az az egyébként cseppet se meglepő megállapítás, hogy
a versenyszféra bérei csak az elmúlt pár évben 30-40 százalékkal húztak el a tanárok fizetései mellett.
Vagyis a piac logikája szerint a képzett tanárokat egyszerűen elszívják a munkaerőhiánnyal küzdő magánvállalatok.
Folyamatos a visszaszorulás a költségvetésben
A baj átfogó voltát érzékelteti, hogy a kormányzati fogadkozások, sőt, nagy (olykor lódításokkal vegyes) bejelentések ellenére az oktatásra fordított kiadások nominálisan ugyan növekedtek (ez se mindig volt így 2010 óta), de
a gazdaság teljesítményéhez képest rosszabb a terület pozíciója, mint kilenc éve.
Azóta a ráfordítások 30 százalékkal nőttek (az inflációval megtisztított reálérték nagyjából 13 százalék), ám a bruttó hazai termékből részesedés mértéke a Fidesz-éra kezdeti csaknem hat százalékról folyamatosan csökkent, az utóbbi idő kiadásnövekedése dacára is idén alig mintegy négy és fél százalék.
Pedig pénz van, ezt nem csak a rengeteg területre kiterjedő költekezésen látjuk. Az állam működésére fordított kiadások ugrásszerű gyarapodása mellett az oktatás az állami kiadásokon belül most nagyjából egy százalékponttal kevesebbet kap, mint 2010-ben.
Klasszikus neoliberális megszorítás
Ha tehát a most nem tárgyalt másik mostohagyerek, az egészségügy-szociális terület kiadásait nézzük, azt láthatjuk, hogy a kormány a költségvetés hiányát lényegében e két területen keresztül vágta vissza. Tehát több évtizedes, tőről metszett neoliberális restrikció a valóság Orbán „megszorításellenes” gazdaságpolitikája. Ami természetesen a jövedelmek felfelé csatornázásával párhuzamosan azzal jár, hogy a gazdagodó felső osztály egyre több jövedelemből veszi meg a minőségi szolgáltatásokat, a plebsznek meg marad a romló tömegminőség.
A miértre a válasz valószínűleg egyszerűbb, mint sok makrogazdasági és társadalompolitikai fejtegetés. Amiről e két területen elsősorban szó van, a mohácsi vészként pusztító bérleszakadás kipótlása – akár csak részlegesen, de mégis érzékelhetően –
évről évre kötelező kiadási automatizmusként terhelné a költségvetést.
Az említett megszorító politika pedig éppen ezeket a tételeket söpörte ki.
Folyamatos leszakadás
A legutóbbi évek – EU-támogatásokkal húzott – gazdasági növekedése közepette érthető az a leszakadás a térségben, ami Magyarország uniós tagságának legutóbbi évtizedét különösen jellemzi. Erről írtunk részletesen pár hónapja.
Ami a humán kiadások súlyos megvágását különösen aggasztóvá teszi, az a jövőbe történő beruházás elmaradása. Ez pedig megmutatkozik az olyan mutatókban, mint például a minap közzétett globális innovációs index. Ennek számai, eredményei közvetlen összefüggésben vannak a lemaradásunkat okozó általános versenyképességi térvesztéssel.
Az idei innovációs rangsor élmezőnyét mutatja a statista.com ábrája. Magyarország 129 ország között a 33-ik helyen áll (mint tavaly), Európában a 22-iken.
Ha fontos részmutatókat nézünk, akkor azonban sokkal sötétebb a kép. A humán tőke és kutatás fő mutatója a 41-ik helyet adja ki. Ennek részeként azonban
az oktatás már csak az 52-ik, a terület GDP-beli részesedése az 59-ik.
A politikai környezet a 41-ik helyre sorolja az országot, ezen belül a kormányzat működésének hatékonysága a 43-ik. A szabályozói környezet is rosszabb az átlagnál (36.), a szabályozások minősége 42., a jogállami besorolás a 40-ik helyre jó. Az üzleti környezet már a mezőny közepe felé található (59.) Vannak ennél sokkal rosszabb mutatóink is, a piaci kifinomultságban a 76-ikok, ezen belül a magánszektornak nyújtott hazai hitelekben 89-ikek vagyunk.
Újabb hatalmi arrogancia az oktatásban!
A közoktatásért felelő kormányzat már megint a gyerekeken és a tanárokon éli ki hatalmi arroganciáját, és erre három módosító törvényjavaslat szolgál a legnyilvánvalóbb bizonyítékkal! – ezekkel a szavakkal kezdi közleményét az MSZP.
A magántanulói rendszer átalakításával közel tízezer gyerek sorsába avatkozik be, miközben a szülők alkotmányban biztosított jogosítványait is súlyosan sérti!
- Elveszi a lehetőséget azoktól, akik a rossz állami iskolarendszer hibáit magán tanulócsoportok megszervezésével akarják kiegyenlíteni.
- Lehetetlenné teszi azoknak a tehetséges diákoknak a magántanulói státust, akik valamely versenysportágban való megfeszített munkájuk miatt képtelenek a rendszeres iskolalátogatásra.
- Olyan diákok számára is kötelezővé teszi az iskolai részvételt, akik súlyos magatartászavaruk, ritka fajta fogyatékosságuk, vagy különleges fizikai állapotuk miatt képtelenek beilleszkedni az iskolai közösségbe, ahol ráadásul szakemberek hiányában az esetek túlnyomó részében fejlesztésükre nincs esély!
Arra ugyanakkor semmilyen jel nem utal, hogy azokat a gyerekeket, akiktől az iskola a magántanulói jogviszonnyal azért szabadult meg, mert érzelmi-szociális helyzetükkel nem tudtak mit kezdeni, az elkövetkező időszakban bent tartják az oktatásban, és így majd nem növelik tovább azt a százezres létszámot, akik a tankötelezettség korhatárának leszállítása miatt minden fajta iskolai végzettség nélkül kerültek utcára!
Az oktatás felhasználóitól; a szülőktől, gyermekektől és pedagógusoktól még a látszatát is elveszik annak, hogy egy intézmény élére pályázó tanár személyéről és elképzeléseiről véleményt mondhassanak! A tankerületek – és a kinevező miniszter eddig legalább a törvény betűje szerint köteles volt kikérni ezeknek a testületeknek a véleményét, még ha arra az esetek többségében fittyet hánytak is! Ha átmegy a parlamenten ez a módosítás, akkor még ezt a csekélyke lehetőséget is elveszik azoktól, akikért az iskola elvileg működik!
Kiváló dolog, hogy a korábbi, nyelvvizsga nélküli diplomákat a végzett pedagógusok esetén a kormány a továbbiakban elismeri! Ezzel természetesen beismeri azt is, hogy kóros pedagógus hiány van a közoktatásban! Ezzel az egyenlőség elve sérül azért, mert nem csak az egyetemet végzett pedagógusok diplomáit tartják vissza évek óta, a nyelvvizsga hiányában! A többiekkel mi lesz?
Utópia
A görög kifejezés jelentéstartalma sokféleképpen módosult az évszázadok során Platontól és Morus Tamástól egészen napjainkig, amikor a közbeszédben leginkább tudományos alapú fikcióként – sience fiction – használjuk. Olyasvalami, aminek van ugyan reális kiindulópontja, de egy elképzelt feltételrendszerben működik.
Más kérdés – főként a társadalmak működésének utópiái esetében -, hogy ami egykor utópia volt, az az idő előrehaladtával valósággá vált. Persze sohasem abban a steril formában, ahogyan azt eredeti kiötlői elgondolták. Mégis úgy gondolom, talán nem felesleges a lehetetlent elképzelni – hogy elérhessük a lehetségest.
Nekem is van vízióm – elsősorban a hazám Magyarország jövőjéről
Földhözragadt módon arról, hogyan, miképp prosperálhatna ez az ország jobban.
Ha körülnézünk a világunkban, láthatjuk: az az ország képes jól működni, amelyik megtalálja azt a terméket, szolgáltatást, amit a lehetőségei, hagyományai stb. alapján a legjobb minőségben tud nyújtani. (Nagyjából ezt hívják komparatív előnynek.)
Vágjunk a közepébe! Az egész Magyarországot egy óriási campussá alakítanám. Méghozzá egy specializált, de komplex egyetemi központtá.
A specifikum az egészségügy lenne
A komplexitást egyrészt az egészségügyhöz kapcsolódó tudományterületek – biokémia, biofizika, genetika stb. – jelentenék, másrészt a tevékenység különböző szintű elsajátításának lehetősége. (A kutatók mellett itt lenne a világon a legjobb képzése az operátoroknak, gyógyszerészeknek, műtősöknek, laborasszisztenseknek)
Ehhez az ország minden adottsága megvan. A klíma egyelőre barátságos. Előny, hogy a terület nem túl nagy – nincsenek éles időjárási, geológiai eltérések, és áthidalhatók a fejlettségi, kulturális különbségek is. Így könnyebben megteremthető egy egymással is kommunikálni képes hálózat.
A legfontosabb azonban a hagyomány, amire felépíthető egy egész struktúra. Ezt Magyarországnak Semmelweis Ignác, Korányi Sándor, Szentgyörgyi Albert, Richter Gedeon, Pető András és számtalan kevésbé ismert orvos, kémikus, tudós teremtette meg – és ma is hat. (A EU közös, biokémiai kutatóközpontja Szegeden épül – a döntésben egészen biztosan szerepe volt, hogy Szentgyörgyi professzor laboratóriumai itt működnek.)
Négy központ köré lehetne felépíteni a rendszert. A budapesti SOTE, a szegedi Tudományegyetem, a debreceni és a pécsi egyetemek ma is meglévő, szerteágazó képzést adó orvosi karai köré. Minden – de szószerint minden! – pénzt arra költenék, hogy e négy központot olyan színvonalúra fejlesszem, ahová szívesen jönnek a világ minden tájáról az egészségüggyel foglalkozók. Még az se biztos, hogy a fizetéseket kellene az égig csavarni: kutatóknak gyakran fontosabb, hogy területük megismeréséhez megkapják a szükséges eszközöket, munkájukhoz a nyugalmat, mint bármiféle luxus. Úgy tudom, a los-alamosi atomkutatók életkörülményei is elég puritánok voltak.
A technikai feltételek – laboratóriumok, eszközök, szakmai kapcsolattartás – költségei mellett megfizetném az itt dolgozókat: kutatómunkát végzők még az asszisztenciával együtt sincsenek többen ötezer embernél. Átlagbérük egymillió forintra emelése két évre kijönne egy Várba költözésből, további két évre két falusi stadion árából stb.
Nagyon fontos (lenne), hogy a költségvetésből származó pénz elköltésénél ne egy miniszteriális emberrel kelljen huzakodniuk, hogy miért fontos egy tudományos lap előfizetése, egy konferencián való részvétel, sőt jelentős konferenciák szervezése. (Vitázzanak egymás között: kutatóknak ez nem idegen terep, lételemük.) A közvélekedéssel ellentétben: a tudományoknak is szükségük van marketingre, sőt. Igaz, ehhez kissé bonyolultabb módszerek szükségesek, mint amire nő+kutya+gyerek kombóban utazó „mosópor kreatívok” képesek.
Szóval: megvan az ötezer kutató, laborasszisztens, karbantartó stb., akik csábítják majd ide a tanári, oktatói képességekkel is (nem minden tudós jó tanár is egyben) rendelkező ismerőseiket, kollégáikat. Mondjuk további tízezret, akik között a hazaiakkal együtt valószínűleg van kétezer olyan, aki vonzza a diákokat. Mondjuk négyet, akik további négyet stb.
Állítom: Magyarország egész népe nagyságrendekkel élhetne sokkal jobban a mainál, ha ebben az elképzelt négy központban csak 25-25, azaz összesen 100 ezer kutató, diák, oktató dolgozna. (Nemzetközi léptékkel ez nem nagy: van olyan egyetem, ami egymagában százezernél is több hallgatót, oktatót, asszisztenciát foglalkoztat.)
Fel lehet vetni: nem mindenki alkalmas arra, hogy orvos, biológus, stb. legyen. És????
Ez a százezer ember itt él: laknia kell valahol, ennie, öltöznie, pihennie, közlekedik stb. Az egyetemi diákság általában nem a legszegényebbek közül kerül ki – költenek fodrászra, étteremre, pihenésre, szórakozásra.
És kultúrára. Ami talán a legfontosabb. Mert amíg az anyagi javakat vesszük el a gazdagoktól, annak következménye nem az általános gazdagság, hanem az általános szegénység lesz, addig a szellemi-kulturális erő megsokszorozódik, minél többen jutnak hozzá. Például: ha egy zsákfaluban egyszerű körülmények között élő ember mondjuk az egyik kollégiumi étteremben kap munkát, vagy a laboratóriumi eszközöket tartja karban, idővel ragad rá az ott tapasztaltakból egyfajta igényesség, módosul a gondolkodása. (Kéretik elfelejteni az amerikai filmipar legszemetebb „vígjátékainak” közhelyeit.)
Magyarország legfontosabb – és leghasznosabb – „exportcikke” ma még az orvosok, ápolók hada, akiket szívesen látnak egyelőre a legtöbb országban. Miért kéne megtiltani, hogy vigyék hazánk jó hírét? Sőt! Menjenek minél többen, és hangoztassák – ebben az országban lehet ilyen jól megtanulni a szakmát/hivatást! Persze ez pénzbe kerül – a kutatás-tanítás költséges dolog. De itt vannak ehhez a legjobb feltételek, megéri a norvég, francia, mindenféle nációjú, orvosnak, gyógyszerésznek készülő fiatalokat Magyarországon taníttatni. Akár állami ösztöndíjjal is.
Ehhez persze nem elég a barátságos időjárás és a nyugodt természeti környezet
Az is kell, hogy az állami szervezet irányítói ne akarjanak véglegesen eldönteni tudományos kérdéseket. Ahogy Alma említette: a népköztársaságokban azért volt tilos a genetika, mert a ”minden ember egyenlő”-t, egyformának torzították: tehát biológiai okból nem lehetnek előnyök-hátrányok. (Holott dehogynem.) De ugyanilyen módon fenyegeti a megismerést a teremtés-mítosz bigott felfogása (nem a keresztyénség!), ami szerint tilos a gének működésének kutatása, pláne befolyásolása.
A huszadik század legprosperálóbb „iparágának”, a reklámnak az atyja, D. Ogilvy mondta: a reklámok 95 százaléka fölösleges – csak nem tudjuk, melyik az az öt százalék, ami hasznos… Ráillik ez a tudományos kutatásokra is – ajánlom azok figyelmébe, akik drágállják a kutatóhelyek fenntartását, és „kézzelfogható” eredményeket követelnek.
Gyakran hangoztatom: szögegyenesítésből csak szolgaszinten lehet megélni. Ha azonban egy ország/nemzet rátalál arra a „termékre”, amit jobban tud másoknál – vagy legalább hasonló szinten, abból az egész közösség profitál.
Itt van Svájc példája, ahol kitaláltak maguknak sok-sok évvel ezelőtt egy tevékenységet: a pénzügyi szolgáltatásokat akkor, amikor az ilyesmire még csak keveseknek volt igényük. Nincs ásványkincsük, termőföldnek is híján vannak. Az ország politikai semlegessége mítosz és a legkevésbé az ottani lakosokon múlik: bármelyik közepes ország bekebelezhetné. (Ahogy erre a hitleri időkben lett volna kedve a harmadik birodalomnak.) Csakhogy ki olyan hülye, hogy a saját pénztárcáját verje szét? Ahogy lehetne Magyarország is az a hely, ahol a gyógyítás, ápolás legjobb módszereit fejlesztik, tanítják: ki akarná feldúlni az ilyen helyet?
Hogy utópiámnak vannak reális alapjai, arra bizonyíték egy minapi hír
A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) és Szegedi Tudományegyetem orvosi kara felkerült a 200 legjobb orvosi egyetem listájára. Igaz, a 101-200 közötti helyre, ez azonban még mindig sokkal jobb, mint a többi magyar felsőoktatási intézmény nemzetközi elismertsége – beleértve a Budapesti Műszaki Egyetemet is -, amelyek az első ötszáz közé sem tudnak felkapaszkodni. Erős a gyanúm, hogy ebben az értékelésben szerepet játszottak az utóbbi tíz évben a világ minden tájára kirajzott diagnosztikusok, orvosok, ápolók, hada.
