Kezdőlap Címkék Oktatás

Címke: oktatás

Az észtek mindenkit megelőztek

Európa legtöbb országában most próbálgatják az áttérést a digitális oktatási rendszerbe, mert a koronavírus járvány az iskolák bezárására kényszerítette a kormányokat.

Észtországban viszont már évek óta megkezdődött az áttérés, amelyet megkönnyíti, hogy gyakorlatilag minden háztartás rendelkezik internet kapcsolattal (99%). A tanárok számára nem újdonság a digitális oktatás :

10 éve megkezdtük a tanárok átképzését

Ezt nyilatkozta a közszolgálati Deutsche Wellenek Észtország oktatási miniszterhelyettese. Marts Laidmets elmondta: régóta működik egy digitális oktatási rendszer, melyet több mint 200 ezren használnak naponta! (Észtország lakossága 1,3 millió). Az észt oktatási rendszer jórészt már a felhőben zajlik: az iskolák 87%-a része ennek a hálózatnak. Mégsem ment minden simán hétfőn: 20 percre összeomlott a rendszer! Miért? Mert sok szülő is be akart kapcsolódni! A rendszert eredetileg kisegítő szerepre tervezték nem pedig arra, hogy teljes mértékben átveszi az iskolai oktatás szerepét. Most 15-20-szor nagyobb a rendszer terhelése mint korábban, ezért állandóan figyelni kell: nehogy leálljon a digitális oktatás rendszere – mondta az oktatási miniszterhelyettes. Aki hozzátette: nemcsak ez okoz gondot hanem az is, hogy nem minden tanár áll a helyzet magaslatán. A digitális átképzés ugyanis nem volt kötelező. Az idősebb nemzedék egy része úgy érezte, hogy még eltanítgat nyugdíjig különösebb digitális ismeretek nélkül. A koronavírus járvány közbeszólt …

Míg Észtország az első Németország az utolsó a digitális oktatásban

A Deutsche Welle ismerteti azt a korábbi felmérést, amely az európai átállást mutatja a digitális oktatásra. Németország az utolsó helyen szerénykedik. Ezért most az átállás során a diákoknak sok helyen azt kellett tapasztalniuk, hogy a tanárok egy jelentős részének halvány fogalma sincs arról: miképp kellene működnie a digitális oktatási rendszernek! A mostani kötelező átállás mindenesetre nagy lökést ad ennek a folyamatnak – hangsúlyozzák azok a tanárok és diákok, akik a Deutsche Wellenek nyilatkoztak.

Fokozott ellenőrzés, gyors képzés, megfelelő eszközök

A koronavírus elérte Európát: Olaszországban egyetlen hétvége alatt háromról több mint kétszázra ugrott a megerősített koronavírusos megbetegedések száma, majd Ausztriában és Horvátországban is megjelentek az első betegek.

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője sajtótájékoztatóján elmondta:

Magyarországnak fel kell készülnie a koronavírus hirtelen megjelenésére. A Momentum az alábbi intézkedéseket javasolja, amiket egy felelős kormánynak minél előbb meg kell lépnie:

  1. STOP SOROS helyett STOP KORONAVÍRUS: Indítson információs kampányt a kormány a propagandára szánt milliárdokból. A legújabb, csak uszításra alkalmas kommunikációs kampányokból csoportosítsák át a forrásokat egy információs kampányra, amivel tájékoztatható a lakosság a megelőző intézkedésekről.
  2. Fokozott ellenőrzés bevezetése a reptereken és a határokon. Fokozott ellenőrzés az országhatárokon, hogy már a határon megkezdhessék a betegek szűrését. Emellett a reptereken több hőkamera beszerzésére van szükség, és valamennyi beérkező utast vizsgálni kell.
  3. Gyors képzés a háziorvosoknak. Vegyenek részt a háziorvosok egyetemek által szervezett oktatásokon – hasonlóan ahhoz, ahogy a Szegedi Tudományegyetemen minden egészségügyben dolgozónak dokumentáltan részt kell vennie egy belső oktatáson, amit az infekciókontroll osztály tart.
  4. Megfelelő eszközök beszerzése, élelmiszertartalék felhalmozása. Magyarországon globális vírus jelenléte nélkül is kórházi fertőzésekben halnak meg emberek, egyértelmű, hogy a kórházaink nem állnak jelenleg készen egy ilyen agresszíven terjedő vírus megfelelő kezelésére. Megfelelő mennyiségű légzésvédőt és fertőtlenítőszert kell biztosítani az orvosok és ápolók számára, valamint élelmiszertartalékra is szükség van – 2016 óta tudjuk, hogy az államnak nincs élelmiszertartaléka, ami egy komolyabb járvány esetén hatalmas problémákat okozhat.

Az álhírek és az oktatás

Az oktatási rendszer semmilyen segítséget se nyújt az álhírekkel szembeni küzdelemre, pedig a tanárok és a diákok is fontosnak tartanák. A fiatalok leginkább a celebekkel kapcsolatos (ál)hírekkel találkoznak, a tanárok szerint a „tudományos” fake news az ártalmasabb.

Tanárok és 16-24 éves fiatalok véleményét, tapasztalatait vette górcső alá a Political Capital (PA). A tudományos ismeretekkel és közéleti témákkal kapcsolatos álhírekről, a jelenség mértékéről, az álhírekkel szembeni fellépés lehetséges módjairól, valamint az ezzel kapcsolatos tanári igényekről tudakozódtak kérdőívvel és mélyinterjúkkal.

A kutatás eredményeinek kapcsán megállapítható, hogy olyan készségek fejlesztését (például önálló, kritikus gondolkodás, vitakészség) kívánna a diákok részéről, amelyeket a jelenlegi politikai akarat egyáltalán nem tart kívánatosnak. Hasonló a helyzet a tananyag módosításával, önálló médiahasználati ismeret oktatásával, ehhez a tanárok terheinek enyhítésével. De a hagyományos tanítási módszer helyett az interaktivitást, a segédanyagok készítését és használatát, szakértők igénybe vételét is lehetetlenné teszi az egységesítő, mindent központosító kormányzati felfogás.

Mindenki eldöntheti, mennyi realitása van a PC által javasoltaknak. Akár saját tapaztalatai alapján, akár annak ismeretében, hogy az EU-ban a magyar kormány az, amelyik (2010 óta) messze a legtöbb álhírrel bombázza saját lakosságát.

Látják a problémát

A PC szerint a kutatásból világosan kiderül, hogy

az álhírek problémáját a diákok és a tanárok egyaránt jelentősnek látják,

a téma iránt erős az érdeklődés. A diákok magabiztosan vallják, hogy ki tudják szűrni az álhíreket, a fókuszcsoportos foglakozások során azonban túlzottnak bizonyult az önbizalmuk, ami nem feltétlenül járt együtt a megfelelő ismeretekkel. A kérdőívet kitöltő tanárok kétharmada szerint pedig a középiskolás korosztály a felnőttekhez képest jobban ki van téve az álhíreknek.

A kutatásban részt vevő tanárok és diákok – egymástól függetlenül – részben hasonló területeket, készségeket neveztek meg, amelyeket erősíteni, fejleszteni kell az álhírek elleni védettség növeléséhez. Ilyenek például a közügyek iránti érdeklődés, a kritikus gondolkodás, a médiaismeret, a forráselemzői készség, az együttműködés, a vitakultúra.

Gyorsan és lassan ható mérgek

A kérdőívet kitöltő 210 pedagógus nagy többsége arról számolt be, hogy hetente vagy még gyakrabban találkozik olyan hírekkel, információkkal, amelyekről úgy gondolja, azok félrevezetően mutatják be a valóságot. A tanárok többsége online közösségi hálózatokon (főként Facebookon) találkozik álhírekkel.

A válaszadó tanárok meglehetősen magabiztosak abban, hogy tudják azonosítani az álhíreket. A mélyinterjúkból az derült ki, hogy

elkülönítették magukban azokat a forrásokat, amelyekben megbíznak, és azokat, amelyekben nem vagy kevésbé.

A vélt álhírekkel kapcsolatos kritikai beállítottság elsősorban attól függ, mennyire fontos, érdekes számukra a hír. Olyan hírrel, amelyről nem tudják első ránézésre eldönteni, hogy igaz-e, csak akkor foglalkoznak, ha annak témája kifejezetten érdekli őket. Egyéb esetben nem fordítanak energiát az ellenőrzésre.

A válaszadó oktatók nagyon veszélyesnek tartják az álhíreket, mind a társadalom egészére, mind az iskolájuk diákjaira nézve. A mélyinterjúk során megoszlottak a vélemények arról, hogy a közéleti témákkal vagy a tudományos ismeretekkel kapcsolatos álhírek-e a veszélyesebbek. Míg többségük szerint

a közéleti témájú álhírek rövid távon gyorsan hatnak, a tudományos ismeretekkel kapcsolatos álhírek hosszabb távon, a hatásuk pedig tartósabb.

A diákok inkább bulvárhírekkel találkoznak

A többség azonban kiemelte, hogy tanulóik jelentős része elsősorban nem ilyen témájú álhírekkel találkozik.

A diákok inkább a celebekkel és életmóddal (például étrend-kiegészítőkkel) kapcsolatos, bulvártémájú álhírekkel,

valamint saját társasága tagjainak magánéletével kapcsolatos pletykákkal találkozik. Ez annak tükrében érdekes eredmény, hogy a hatalom célzottan politikai tartalmú manipulációja eszerint sokkal rosszabb hatékonysággal éri utol a fiatalokat, ha azok alig olvasnak-néznek-hallgatnak közéleti tartalmakat.

A kérdőív kitöltőinek kétharmada szerint a középiskolás korosztály a felnőttekhez képest jobban ki van téve az álhíreknek. A tanárok túlnyomó többsége szerint a diákok nem tudják jól azonosítani az álhíreket. A mélyinterjú során azonban többen is azt mondták, hogy

a diákoknak jobb „antennájuk” van az álhírek felismerésére, mint az idősebbeknek.

A fiatalok jobb álhírkorrekciós képességét támasztja alá több kognitív pszichológiai vizsgálat is, a fiatalok sérülékenységét és erősebb kitettségét viszont sokan kiemelik.

Politikailag érzékeny téma

Teljes az egyetértés a vizsgálatban résztvevő tanárok között abban, hogy szükség volna az álhírek felismerésével kapcsolatos készségfejlesztésre és a tudatosság erősítésére. A nagy többség szerint a szülőknek, a pedagógusoknak és az iskoláknak egyaránt nagy szerepet kell vállalniuk az álhírek elleni fellépésben és készségfejlesztésben.

A kérdőívet kitöltő pedagógusok többsége arról számolt be, hogy

iskolájukban nem volt szervezett foglalkozás, készségfejlesztés az álhírekről.

Az viszont gyakran előfordul, hogy a pedagógus – tanórán vagy azon kívül – beszélget diákjaival álhírekről, nem ritkán a diákok kezdeményezésére.

A középiskolás korosztályban tehát egyértelműen kitapintható az érdeklődés és az igény, hogy beszélgessenek álhírekről.

A szervezett iskolai programok legnagyobb akadálya, hogy az intézményvezetők, pedagógusok, oktatási szakemberek nincsenek kellően felkészülve arra, hogyan lehetne, kellene az álhírekkel foglalkozni az iskolában. Emellett az időhiány és a tanárok leterheltsége is akadály. A tanárok egy jelentős része szerint

a téma politikailag érzékeny volta miatt sincs több fejlesztés, a válaszadók fele pedig bizonytalan abban, hogy szabad-e egyáltalán az iskolában közéleti témájú álhírekről beszélni.

A kérdőívet kitöltők több mint fele egyáltalán nem kap iskolájában segítséget ahhoz, hogy erősítse a diákok álhírekkel szembeni immunitását – pedig igény volna rá. Részletes útmutatókra, segédanyagokra mindenképp szükség van, ahogy viszonylag nagy igény mutatkozott a tapasztalatcserére, a kollégákkal, szakértőkkel való egyeztetésekre is.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen készségeket érdemes fejleszteni a diákok körében, hasonló javaslatokkal éltek, mint amiket a fiatalok a fókuszcsoportokban maguk is megfogalmaztak. Egyebek mellett javasolták a közügyek iránti érdeklődés és általános tájékozódásra való igény felkeltését, a kritikus gondolkodás, a médiaismeret, a forráselemzői készség fejlesztését, az álhírekben rejlő veszélyek és a közösségi szerepvállalás fontosságának tudatosítását, az empátia, az együttműködés, a kommunikáció és a vitakultúra fejlesztését.

Más az álhír értelmezése a fiataloknál

A válaszok alapján a fiatalok mintha másképpen értelmeznék a fake news fogalmát és tartalmát. Ők az álhíreket leginkább az átveréssel, a félrevezetéssel, a lájkvadászattal, a pénzszerzéssel azonosítják, csak kisebb részben a politikai manipulációval. Saját tapasztalataik az álhírekkel kapcsolatban korlátozottak,

álhírként elsősorban a legegyszerűbb „átverések” jutnak eszükbe.

A részigazságokra épülő, de következtetésében teljességgel hamis álhír nem igazán ismert számukra, legalábbis saját példát alig tudtak hozni rá. Az álhírek terjedését ugyanakkor zavaró, negatív és veszélyes folyamatnak tartják.

A közélet megvitatása szinte nincs is

A közélet, a politika, azaz a világ eseményeinek feldolgozása, megvitatása többnyire nem a kortárscsoportban zajlik. Kisebb mértékben családi körben történik, de

sokaknak ez szinte teljesen hiányzik az életéből.

A fókuszcsoportban végzett, az álhírek azonosítását és ellenőrzését célzó gyakorlat azt mutatta, hogy elsődleges „radarjuk” viszonylag jól működik: jó arányban kiszúrták (gyanúsnak találták) a megadott hírekbe kevert álhíreket. Sokan voltak ugyanakkor azok is, akik ezeket az álhíreket inkább igaznak tartották. Az álhíreket egyszerű, kulcsszavas Google-kereséssel ellenőrizték, álhírellenőrző, „leleplező” oldalakat nem, vagy alig használtak. Sokat elmond továbbá, hogy

a résztvevők számára ez volt az első alkalom, hogy fókuszáltan ellenőrizték egy hír hitelességét.

Többet gondolnak magukról a diákok, mint a valóság

A diákok általában magas digitális jártassággal jellemzik magukat, és ezért kevésbé tartják megvezethetőnek magukat az álhírek által. Úgy vélik, technikai-gyakorlati ismereteik jók, többnyire idegen nyelvet is beszélnek. Sokan arról is meg vannak győződve, hogy néhány „külső tulajdonság” alapján el tudják dönteni egy hírről és/vagy hírforrásról, mennyire megbízható, és képesnek tartják magukat a becsapós honlapok kiszűrésére. Az önbizalom ugyanakkor sokszor túlzott, és nem feltétlenül jár együtt a megfelelő ismeretekkel és jártassággal.

Bár néhányan részt vettek korábban médiaismeret órákon, a túlnyomó többség egyáltalán nem részesült semmilyen képzésben, szisztematikus oktatásban az álhírekről (és általában a médiaértésről). Ez a téma

sem a tanáraikkal való beszélgetésekben, sem egymás között nem jön elő elmondásuk szerint.

Az álhírekre fókuszáló speciális oktatást, tréninget a megkérdezett diákok jó ötletnek tartják. Hozzáteszik azonban, hogy ennek a jelenlegi mainstream oktatástól nagyon eltérő formában és módszerekkel kell történnie. A lexikálisismeret-átadás helyett a cél a gondolkodás megtanítása kell, hogy legyen. Említették továbbá a vitakultúra fejlesztésének, a pro és kontra érvelés elsajátításának, valamint a másik nézőpontja elfogadásának fontosságát. Olyan gyakorlati, interaktív módszereket tartanak érdekesnek és hatékonynak, amelyek során a fiataloknak maguknak kell megtapasztalniuk, hogy milyen készségekre van szükségük az álhírek kiszűréséhez, és ehhez milyen eszközök állnak rendelkezésükre.

Ötlet van elég, de mire mennek velük?

A kutatók megfogalmazták javaslataikat, mit kellene tenni az álhírekkel szembeni védelem érdekében.

Az álhírekkel kapcsolatos oktatást be kell építeni az oktatási rendszerbe. A készségek hatékony fejlesztéséhez,

a fiatalok immunitásának széles körű erősítéséhez politikai akaratra

és rendszerszintű beavatkozásra van szükség: a médiaértéssel és álhírekkel kapcsolatos oktatásnak a tanterv szerves, kötelező részévé kell válnia, azt minél korábban meg kell kezdeni.

A rendszerszintű beavatkozás előfeltétele, hogy felkészült pedagógusok foglalkozzanak a témával. Ehhez kiemelten fontos az álhírekkel kapcsolatos oktatáshoz szükséges ismeretek, készségek és módszerek beépítése a tanárképzésbe, erre szakosodott civil szervezetek és szakemberek részvételével.

Rendszeres tanári továbbképzésekre van szükség. A tanároknak szóló tréningek, továbbképzések eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy

az egyszeri képzéseken oktatott technikák ritkán épülnek be a mindennapi gyakorlatba.

Szükség van az iskola és a külső szereplők együttműködésére. A külső szereplők (civilek, szakértők) nagy terhet vehetnek le a tanárok válláról, és új módszereket, ismereteket vihetnek be az oktatásba. Az oktatási rendszernek nyitnia kell a kompetens külső szereplők felé, az oktatásirányításnak és az intézmények vezetésének pedig ösztönöznie kell a velük való együttműködést.

A tanárok kapacitásának bővítése,

a leterheltség csökkentése és a tananyag reformja elengedhetetlen,

hogy a tényanyag megtanítása mellett nagyobb hangsúly, több idő és kreatív energia jusson a gyakorlati élethez, a társadalmi-közéleti részvételhez szükséges társas kompetenciák (vitakultúra, empátia, együttműködés), valamint a médiaértés, az álhírekkel szembeni immunitás és a kritikai gondolkodás fejlesztésére.

Frontális oktatás helyett alkalmasabbak az interaktív módszerek.

A médiaoktatás már a 90-es évektől kezdve a legmodernebb pedagógiai eszköztárral dolgozik, tevékenységalapú, kooperatív, gyakorlatias, a diákok élményvilágához közel álló. A rendelkezésre álló álhír-témájú tananyagok mind ilyenek. Ezt a megközelítést kell alkalmazni más tárgyak esetében is az álhírekkel kapcsolatos kompetenciák fejlesztéséhez.

Együtt és szervezetten többre mennének

Bár több civil szervezet és állami szerv foglalkozik álhírekkel kapcsolatos oktatási segédanyagok fejlesztésével, ezek alig vagy egyáltalán nem kapcsolódnak össze. A pedagógusok magukra vannak hagyva: maguknak kell kidolgozniuk az álhírekkel foglalkozó oktatási anyagokat, és nem vagy alig ismerik a témával foglalkozó oktatási szakembereket, szervezeteket, de még a hozzájuk hasonlóan aktív kollégáikat sem.

A téma iránt érdeklődő, azzal foglalkozó különböző szereplők közötti hálózat, valamint az információ-megosztást, tapasztalatcserét és a már kidolgozott oktatási anyagokhoz és jó gyakorlatokhoz való hozzáférést segítő felület létrehozásával

lehetőség nyílna a tapasztalatcserére és a szinergiák jobb kihasználására.

Szakórai keretekhez kapcsolódó segédanyagok elérhetővé tétele. Az álhírek témakörével minden szakóra keretében lehet és érdemes foglalkozni, de az elsődleges szaktárgyak, amelyek a téma mélyebb megbeszélésére alkalmasak, a médiaismeret, technika, életmód, történelem és állampolgári ismeretek, magyar nyelv és irodalom, valamint az idegennyelv órák. A témát be lehet építeni a tananyagba, akár az adott tantárgy álhíreire és téves információira fókuszálva.

A diákok nyelvén, ami őket érdekli

Fontos azonban, hogy az órai foglalkozások olyan témákat dolgozzanak fel, amelyek érintik és érdeklik a diákokat (emberekkel, viselkedésekkel, képességekkel kapcsolatos, illetve influenszerekről és hírességekről szóló álhírek). Így

a közéleti álhírek témájának elkerülése mellett is lehetőség adódik az álhírek kiszűréséhez

és ellenőrzéséhez szükséges készségek fejlesztésére.

A médiaoktatásra fokozottan igaz, hogy hatékonyan csak a család és az iskola szoros együttműködésében valósítható meg. Elengedhetetlen a szülők tudatosságának és ismereteinek fejlesztése, bevonása a szervezett képzésekbe. A programokba olyan elemeket is be kell építeni, amelyekben a szülő, a tanár és a diák együttműködik.

A tanárok egy jelentős része bizonytalan abban, hogy a közéleti témák mennyire dolgozhatók fel az iskolában, ami sokszor ezek tabusításához vezet.

A köznevelési törvény tiltja, hogy az oktatási intézményekben pártpolitikai tevékenységet folytassanak. A közéleti témák pártsemleges, aktuálpolitikától mentes feldolgozását, a diákok közéleti részvételének felkészítését azonban nem tiltja a törvény, sőt, erre kifejezetten szükség van. Ezért

növelni kell a tanárok tudatosságát és magabiztosságát

saját jogaikkal és munkájuk kereteivel kapcsolatban.

A kutatásban részt vevő tanárok és diákok – egymástól függetlenül – részben hasonló területeket, készségeket neveztek meg, amelyeket erősíteni, fejleszteni kell az álhírek elleni védettség növeléséhez: közügyek iránti érdeklődés és általános tájékozódásra való igény; kritikus gondolkodás, médiaismeret, forráselemzői készség; empátia, együttműködés, kommunikáció és vitakultúra; az álhírekben rejlő veszélyek és a közösségi szerepvállalás fontosságának tudatosítása.

Ketyeg a tanárbér-bomba

A szociális kiadások visszavágása rövidesen robbanhat. Az egészségügy mellett az oktatásban végrehajtott kiadásmegvágás stabilizálta a költségvetést. Az oktatásra fordított közkiadás ma is alacsonyabb a GDP-ből, mint tíz éve volt.

A szociális terület kisemmizettségéről hírek százai láttak napvilágot az elmúlt években. Az egészségügyben a rémes történetek legutóbbika a daganatos betegek ellátásában egyik legfontosabb szerepet betöltő Országos Onkológiai Intézetben tapasztalható embertelen állapotokról tudósít.

Brutális tanári bérolló

Ennél egy fokkal fontosabb az oktatás, amely az egészségügy számára is előkészíti a talajt, az itt tapasztalható állapotok tehát hosszú távon meghatározzák az ország intellektuális teljesítményét, képességét. A kevés jelentkező-sok pályaelhagyó duelluma évek óta szorongatja a társadalmat, legutóbb a Népszava hívta fel a figyelmet arra, hogy a pályakezdők 30 százaléka egy év után, további 30 százalék öt év után otthagyja a katedrát.

Az ágazat sanyarú helyzetét szemlélteti a Concordeblog írása, amely kimutatta, hogy a munkaerő-hiánnyal küszködő

versenyszférában öt év alatt 47 százalékkal, azaz közel másfélszeresére nőttek a bruttó bérek. Egy kezdő gimnáziumi tanár bére ezalatt 11 százalékkal nőtt.

Forrás: Concordeblog

A költségvetésen belül a közoktatás bérköltségének alakulását vizsgálva azt találjuk, hogy 2015 óta az egy pedagógusra jutó kiadás összesen 15 százalékkal nőtt a költségvetéseken belül.

A tanárok esetében persze bonyolultabb a kereset, mint a versenygazdaságban. Bértáblára épül, az életkor előre haladtával automatizmus növeli a javadalmazást, pótlékok tovább komplikálják ezt. Ezzel együtt sokat mondóak a számok, amelyek a karrierpálya különböző szakaszaiban lévő pedagógusok nettó fizetését hasonlítja össze a versenyszféra jövedelmével.

Forrás: Concordeblog

Megalapozott tehát az az egyébként cseppet se meglepő megállapítás, hogy

a versenyszféra bérei csak az elmúlt pár évben 30-40 százalékkal húztak el a tanárok fizetései mellett.

Vagyis a piac logikája szerint a képzett tanárokat egyszerűen elszívják a munkaerőhiánnyal küzdő magánvállalatok.

Folyamatos a visszaszorulás a költségvetésben

A baj átfogó voltát érzékelteti, hogy a kormányzati fogadkozások, sőt, nagy (olykor lódításokkal vegyes) bejelentések ellenére az oktatásra fordított kiadások nominálisan ugyan növekedtek (ez se mindig volt így 2010 óta), de

a gazdaság teljesítményéhez képest rosszabb a terület pozíciója, mint kilenc éve.

Azóta a ráfordítások 30 százalékkal nőttek (az inflációval megtisztított reálérték nagyjából 13 százalék), ám a bruttó hazai termékből részesedés mértéke a Fidesz-éra kezdeti csaknem hat százalékról folyamatosan csökkent, az utóbbi idő kiadásnövekedése dacára is idén alig mintegy négy és fél százalék.

Pedig pénz van, ezt nem csak a rengeteg területre kiterjedő költekezésen látjuk. Az állam működésére fordított kiadások ugrásszerű gyarapodása mellett az oktatás az állami kiadásokon belül most nagyjából egy százalékponttal kevesebbet kap, mint 2010-ben.

Klasszikus neoliberális megszorítás

Ha tehát a most nem tárgyalt másik mostohagyerek, az egészségügy-szociális terület kiadásait nézzük, azt láthatjuk, hogy a kormány a költségvetés hiányát lényegében e két területen keresztül vágta vissza. Tehát több évtizedes, tőről metszett neoliberális restrikció a valóság Orbán „megszorításellenes” gazdaságpolitikája. Ami természetesen a jövedelmek felfelé csatornázásával párhuzamosan azzal jár, hogy a gazdagodó felső osztály egyre több jövedelemből veszi meg a minőségi szolgáltatásokat, a plebsznek meg marad a romló tömegminőség.

A miértre a válasz valószínűleg egyszerűbb, mint sok makrogazdasági és társadalompolitikai fejtegetés. Amiről e két területen elsősorban szó van, a mohácsi vészként pusztító bérleszakadás kipótlása – akár csak részlegesen, de mégis érzékelhetően –

évről évre kötelező kiadási automatizmusként terhelné a költségvetést.

Az említett megszorító politika pedig éppen ezeket a tételeket söpörte ki.

Folyamatos leszakadás

A legutóbbi évek – EU-támogatásokkal húzott – gazdasági növekedése közepette érthető az a leszakadás a térségben, ami Magyarország uniós tagságának legutóbbi évtizedét különösen jellemzi. Erről írtunk részletesen pár hónapja.

Ami a humán kiadások súlyos megvágását különösen aggasztóvá teszi, az a jövőbe történő beruházás elmaradása. Ez pedig megmutatkozik az olyan mutatókban, mint például a minap közzétett globális innovációs index. Ennek számai, eredményei közvetlen összefüggésben vannak a lemaradásunkat okozó általános versenyképességi térvesztéssel.

Forrás: statista.com

Az idei innovációs rangsor élmezőnyét mutatja a statista.com ábrája. Magyarország 129 ország között a 33-ik helyen áll (mint tavaly), Európában a 22-iken.

Ha fontos részmutatókat nézünk, akkor azonban sokkal sötétebb a kép. A humán tőke és kutatás fő mutatója a 41-ik helyet adja ki. Ennek részeként azonban

az oktatás már csak az 52-ik, a terület GDP-beli részesedése az 59-ik.

A politikai környezet a 41-ik helyre sorolja az országot, ezen belül a kormányzat működésének hatékonysága a 43-ik. A szabályozói környezet is rosszabb az átlagnál (36.), a szabályozások minősége 42., a jogállami besorolás a 40-ik helyre jó. Az üzleti környezet már a mezőny közepe felé található (59.) Vannak ennél sokkal rosszabb mutatóink is, a piaci kifinomultságban a 76-ikok, ezen belül a magánszektornak nyújtott hazai hitelekben 89-ikek vagyunk.

Újabb hatalmi arrogancia az oktatásban!

A közoktatásért felelő kormányzat már megint a gyerekeken és a tanárokon éli ki hatalmi arroganciáját, és erre három módosító  törvényjavaslat szolgál a legnyilvánvalóbb bizonyítékkal! – ezekkel a szavakkal kezdi közleményét az MSZP.

A magántanulói rendszer átalakításával közel tízezer gyerek sorsába avatkozik be, miközben a szülők alkotmányban biztosított jogosítványait is súlyosan sérti!

  • Elveszi a lehetőséget azoktól, akik a rossz állami iskolarendszer hibáit magán tanulócsoportok megszervezésével akarják kiegyenlíteni.
  • Lehetetlenné teszi azoknak a tehetséges diákoknak a magántanulói státust, akik valamely versenysportágban való megfeszített munkájuk miatt képtelenek a rendszeres iskolalátogatásra.
  • Olyan diákok számára is kötelezővé teszi az iskolai részvételt, akik súlyos magatartászavaruk, ritka fajta fogyatékosságuk, vagy különleges fizikai állapotuk miatt képtelenek beilleszkedni az iskolai közösségbe, ahol ráadásul szakemberek hiányában az esetek túlnyomó részében fejlesztésükre nincs esély!

Arra ugyanakkor semmilyen jel nem utal, hogy azokat a gyerekeket, akiktől az iskola a magántanulói jogviszonnyal azért szabadult meg, mert érzelmi-szociális helyzetükkel nem tudtak mit kezdeni, az elkövetkező időszakban bent tartják az oktatásban, és így majd nem növelik tovább azt a százezres létszámot, akik a tankötelezettség korhatárának leszállítása miatt minden fajta iskolai végzettség nélkül kerültek utcára!

Az oktatás felhasználóitól; a szülőktől, gyermekektől és pedagógusoktól még a látszatát is elveszik annak, hogy egy intézmény élére pályázó tanár személyéről és elképzeléseiről véleményt mondhassanak! A tankerületek – és a kinevező miniszter eddig legalább a törvény betűje szerint köteles volt kikérni ezeknek a testületeknek a véleményét, még ha arra az esetek többségében fittyet hánytak is! Ha átmegy a parlamenten ez a módosítás, akkor még ezt a csekélyke lehetőséget is elveszik azoktól, akikért az iskola elvileg működik!

Kiváló dolog, hogy a korábbi, nyelvvizsga nélküli diplomákat a végzett pedagógusok esetén a kormány a továbbiakban elismeri! Ezzel természetesen beismeri azt is, hogy kóros pedagógus hiány van a közoktatásban! Ezzel az egyenlőség elve sérül azért, mert nem csak az egyetemet végzett pedagógusok diplomáit tartják vissza évek óta, a nyelvvizsga hiányában! A többiekkel mi lesz?

Utópia

A görög kifejezés jelentéstartalma sokféleképpen módosult az évszázadok során Platontól és Morus Tamástól egészen napjainkig, amikor a közbeszédben leginkább tudományos alapú fikcióként – sience fiction – használjuk. Olyasvalami, aminek van ugyan reális kiindulópontja, de egy elképzelt feltételrendszerben működik.

Más kérdés – főként a társadalmak működésének utópiái esetében -, hogy ami egykor utópia volt, az az idő előrehaladtával valósággá vált. Persze sohasem abban a steril formában, ahogyan azt eredeti kiötlői elgondolták. Mégis úgy gondolom, talán nem felesleges a lehetetlent elképzelni – hogy elérhessük a lehetségest.

Nekem is van vízióm – elsősorban a hazám Magyarország jövőjéről

Földhözragadt módon arról, hogyan, miképp prosperálhatna ez az ország jobban.

Ha körülnézünk a világunkban, láthatjuk: az az ország képes jól működni, amelyik megtalálja azt a terméket, szolgáltatást, amit a lehetőségei, hagyományai stb. alapján a legjobb minőségben tud nyújtani. (Nagyjából ezt hívják komparatív előnynek.)

Vágjunk a közepébe! Az egész Magyarországot egy óriási campussá alakítanám. Méghozzá egy specializált, de komplex egyetemi központtá.

A specifikum az egészségügy lenne

A komplexitást egyrészt az egészségügyhöz kapcsolódó tudományterületek – biokémia, biofizika, genetika stb. – jelentenék, másrészt a tevékenység különböző szintű elsajátításának lehetősége. (A kutatók mellett itt lenne a világon a legjobb képzése az operátoroknak, gyógyszerészeknek, műtősöknek, laborasszisztenseknek)

Ehhez az ország minden adottsága megvan. A klíma egyelőre barátságos. Előny, hogy a terület nem túl nagy – nincsenek éles időjárási, geológiai eltérések, és áthidalhatók a fejlettségi, kulturális különbségek is. Így könnyebben megteremthető egy egymással is kommunikálni képes hálózat.

A legfontosabb azonban a hagyomány, amire felépíthető egy egész struktúra. Ezt Magyarországnak Semmelweis Ignác, Korányi Sándor, Szentgyörgyi Albert, Richter Gedeon, Pető András és számtalan kevésbé ismert orvos, kémikus, tudós teremtette meg – és ma is hat. (A EU közös, biokémiai kutatóközpontja Szegeden épül – a döntésben egészen biztosan szerepe volt, hogy Szentgyörgyi professzor laboratóriumai itt működnek.)

Négy központ köré lehetne felépíteni a rendszert. A budapesti SOTE, a szegedi Tudományegyetem, a debreceni és a pécsi egyetemek ma is meglévő, szerteágazó képzést adó orvosi karai köré. Minden – de szószerint minden! – pénzt arra költenék, hogy e négy központot olyan színvonalúra fejlesszem, ahová szívesen jönnek a világ minden tájáról az egészségüggyel foglalkozók. Még az se biztos, hogy a fizetéseket kellene az égig csavarni: kutatóknak gyakran fontosabb, hogy területük megismeréséhez megkapják a szükséges eszközöket, munkájukhoz a nyugalmat, mint bármiféle luxus. Úgy tudom, a los-alamosi atomkutatók életkörülményei is elég puritánok voltak.

A technikai feltételek – laboratóriumok, eszközök, szakmai kapcsolattartás – költségei mellett megfizetném az itt dolgozókat: kutatómunkát végzők még az asszisztenciával együtt sincsenek többen ötezer embernél. Átlagbérük egymillió forintra emelése két évre kijönne egy Várba költözésből, további két évre két falusi stadion árából stb.

Nagyon fontos (lenne), hogy a költségvetésből származó pénz elköltésénél ne egy miniszteriális emberrel kelljen huzakodniuk, hogy miért fontos egy tudományos lap előfizetése, egy konferencián való részvétel, sőt jelentős konferenciák szervezése. (Vitázzanak egymás között: kutatóknak ez nem idegen terep, lételemük.) A közvélekedéssel ellentétben: a tudományoknak is szükségük van marketingre, sőt. Igaz, ehhez kissé bonyolultabb módszerek szükségesek, mint amire nő+kutya+gyerek kombóban utazó „mosópor kreatívok” képesek.

Szóval: megvan az ötezer kutató, laborasszisztens, karbantartó stb., akik csábítják majd ide a tanári, oktatói képességekkel is (nem minden tudós jó tanár is egyben) rendelkező ismerőseiket, kollégáikat. Mondjuk további tízezret, akik között a hazaiakkal együtt valószínűleg van kétezer olyan, aki vonzza a diákokat. Mondjuk négyet, akik további négyet stb.

Állítom: Magyarország egész népe nagyságrendekkel élhetne sokkal jobban a mainál, ha ebben az elképzelt négy központban csak 25-25, azaz összesen 100 ezer kutató, diák, oktató dolgozna. (Nemzetközi léptékkel ez nem nagy: van olyan egyetem, ami egymagában százezernél is több hallgatót, oktatót, asszisztenciát foglalkoztat.)

Fel lehet vetni: nem mindenki alkalmas arra, hogy orvos, biológus, stb. legyen. És????

Ez a százezer ember itt él: laknia kell valahol, ennie, öltöznie, pihennie, közlekedik stb. Az egyetemi diákság általában nem a legszegényebbek közül kerül ki – költenek fodrászra, étteremre, pihenésre, szórakozásra.

És kultúrára. Ami talán a legfontosabb. Mert amíg az anyagi javakat vesszük el a gazdagoktól, annak következménye nem az általános gazdagság, hanem az általános szegénység lesz, addig a szellemi-kulturális erő megsokszorozódik, minél többen jutnak hozzá. Például: ha egy zsákfaluban egyszerű körülmények között élő ember mondjuk az egyik kollégiumi étteremben kap munkát, vagy a laboratóriumi eszközöket tartja karban, idővel ragad rá az ott tapasztaltakból egyfajta igényesség, módosul a gondolkodása. (Kéretik elfelejteni az amerikai filmipar legszemetebb „vígjátékainak” közhelyeit.)

Magyarország legfontosabb – és leghasznosabb – „exportcikke” ma még az orvosok, ápolók hada, akiket szívesen látnak egyelőre a legtöbb országban. Miért kéne megtiltani, hogy vigyék hazánk jó hírét? Sőt! Menjenek minél többen, és hangoztassák – ebben az országban lehet ilyen jól megtanulni a szakmát/hivatást! Persze ez pénzbe kerül – a kutatás-tanítás költséges dolog. De itt vannak ehhez a legjobb feltételek, megéri a norvég, francia, mindenféle nációjú, orvosnak, gyógyszerésznek készülő fiatalokat Magyarországon taníttatni. Akár állami ösztöndíjjal is.

Ehhez persze nem elég a barátságos időjárás és a nyugodt természeti környezet

Az is kell, hogy az állami szervezet irányítói ne akarjanak véglegesen eldönteni tudományos kérdéseket. Ahogy Alma említette: a népköztársaságokban azért volt tilos a genetika, mert a ”minden ember egyenlő”-t, egyformának torzították: tehát biológiai okból nem lehetnek előnyök-hátrányok. (Holott dehogynem.) De ugyanilyen módon fenyegeti a megismerést a teremtés-mítosz bigott felfogása (nem a keresztyénség!), ami szerint tilos a gének működésének kutatása, pláne befolyásolása.

A huszadik század legprosperálóbb „iparágának”, a reklámnak az atyja, D. Ogilvy mondta: a reklámok 95 százaléka fölösleges – csak nem tudjuk, melyik az az öt százalék, ami hasznos… Ráillik ez a tudományos kutatásokra is – ajánlom azok figyelmébe, akik drágállják a kutatóhelyek fenntartását, és „kézzelfogható” eredményeket követelnek.

Gyakran hangoztatom: szögegyenesítésből csak szolgaszinten lehet megélni. Ha azonban egy ország/nemzet rátalál arra a „termékre”, amit jobban tud másoknál – vagy legalább hasonló szinten, abból az egész közösség profitál.

Itt van Svájc példája, ahol kitaláltak maguknak sok-sok évvel ezelőtt egy tevékenységet: a pénzügyi szolgáltatásokat akkor, amikor az ilyesmire még csak keveseknek volt igényük. Nincs ásványkincsük, termőföldnek is híján vannak. Az ország politikai semlegessége mítosz és a legkevésbé az ottani lakosokon múlik: bármelyik közepes ország bekebelezhetné. (Ahogy erre a hitleri időkben lett volna kedve a harmadik birodalomnak.) Csakhogy ki olyan hülye, hogy a saját pénztárcáját verje szét? Ahogy lehetne Magyarország is az a hely, ahol a gyógyítás, ápolás legjobb módszereit fejlesztik, tanítják: ki akarná feldúlni az ilyen helyet?

Hogy utópiámnak vannak reális alapjai, arra bizonyíték egy minapi hír

A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) és Szegedi Tudományegyetem orvosi kara felkerült a 200 legjobb orvosi egyetem listájára. Igaz, a 101-200 közötti helyre, ez azonban még mindig sokkal jobb, mint a többi magyar felsőoktatási intézmény nemzetközi elismertsége – beleértve a Budapesti Műszaki Egyetemet is -, amelyek az első ötszáz közé sem tudnak felkapaszkodni. Erős a gyanúm, hogy ebben az értékelésben szerepet játszottak az utóbbi tíz évben a világ minden tájára kirajzott diagnosztikusok, orvosok, ápolók, hada.

Mária történelme – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, mától kezdve minden másképpen volt, tartja a pesti, kávéházi szólás, és valóban ez a helyzet. Schmidt Mária újabb támadást intéz a magyar történelem és annak oktatása ellen, csak most már komoly anyagi háttere is van hozzá – meglehet, esztendőre már nem is lesz história, csak az ő verzióit lesz szabad ismerni mindenről. Pincér, duplát, keserűen!

A hét bel- és külpolitikai viharai közepette valószínűleg keveseknek tűnt fel az Átlátszó pár nappal ezelőtti írása, mely fényt derít arra, hogy:

„Egymilliárd forintot fordít az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévhez kapcsolódóan pedagógus-továbbképzésre az ahhoz tartozó szolgáltatások nyújtásával együtt az ismét kormánybiztossá kinevezett, Terror Háza Múzeum főigazgató, Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTK).

Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent tájékoztató szerint a munkát a Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. nyerte el. Az egyedüli pályázóként nyertessé vált cégnek 5 ezer fő számára kell az akkreditált továbbképzések előkészítését, megszervezését és lebonyolítását elvégeznie.

Emellett a vállalkozás feladata „filmkészítés: négy (4) mintaóra filmen történő elkészítése, valamint egy (1) db, a program egészét bemutató werkfilm elkészítése és a továbbképzéshez kapcsolódó képzési helyszín, szállás és étkezés, valamint technikai és oktatási kellékek és kiegészítő szolgáltatások biztosítása.”

A képzés egy fő esetében 112 ezer forint, amihez hozzájön a képzési helyszín és szállás biztosítása fejenként 33 ezer forintért, valamint az étkezés, ami 30 ezer forint/fő.”

A közalapítvány a nettó egymilliárd forintos keretösszegű szerződést még 2018. szeptember 24-én kötötte meg a felnőttképzésre szakosodott Prekog Alfával.

Mondjuk az a kormány részéről érthető, hogy ezt a feladatot a terrorházmesternőre bízta

Elvégre történésznek mondja magát, és ne feledjük, micsoda érdemei voltak Dózsa László (1942- ) valamint Pruck Pál körül, tehát van köze 1956-hoz is, ha nem is a legdicsőbb – de attól kell tartanunk, ez nem egy alkalmi továbbképzés-sorozat, hanem a magyar történelemoktatás átprofilírozásának kezdete.

Történt ugyanis, hogy az említett hölgy még tavaly november huszadikán írt egy bejegyzést az általa szerkesztett „Látószög” nevű blogra. Híresen jól fizető hely az arra kiválasztottaknak, százezres honoráriumokról regéltek a rossz nyelvek írásonként, mikor indult. De még az átalányban kötött szerződések is szépek az NTVA blogcsaládjánál: Lánczi Tamás (Századvég) például havi bruttó 380 ezer forintot kap, mint blogggazda, ezen felül pedig a posztokért – nem pontosított összegű – egyedi díjazásban részesül. Prőhle Gergely helyettes államtitkár és Szita Károly polgármester egyaránt bruttó 250 ezer forintot kap fixen azért, mert összefogja saját blogját, de mindketten plusz pénzt vehetnek fel, ha posztokat is írnak. A sor végén Bunford Gerda politológus hallgató áll, neki havi bruttó 70 ezer a díjazása. A Látószög blog főnöke, a Terror Háza igazgatója, Schmidt Mária viszont díjazás nélkül vállalta a pozíciót.

No, de mit írt Schmidt Mária akkor, díjazás nélkül?

„A történelem oktatásának elsődleges célja szerintem öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése. Múltunk megismertetése és értő elemzése révén minden tanuló erőt meríthet nemzetünk nagyjai, hősei és példaképei tetteiből, melyeknek eredményeként több mint ezer éve megmaradtunk és megőriztük nemzetünket itt a Kárpát-medencében. A diákokat jogos önbizalommal kell felvérteznünk, és azzal a tudattal, hogy nem kell senkivel szemben kisebbségi érzést táplálniuk, mindenkivel szemmagasságból beszélhetnek.”

Mylady. A magyar polgár már most is büszke és öntudatos, a kelleténél is inkább, de mondjuk nincs is nép, amelynek tagjai ab ovo, származásukból kifolyólag többek lennének más népek tagjainál, ez hülyeség. Lehet, hogy Johnnynak, mivel amerikai, olyan alkotmánya van, ami messze a legjobb a világon, és ez a történelméből fakad, ugyanis az Alapító Atyák messze koruk legbölcsebb emberei voltak – de hát mi gátol minket abban, hogy nekünk is legyen ilyenünk? Butábbak, gyávábbak nem vagyunk mint a jenkik – akkor mi is? Ja: maga meg a magához hasonlók. És hát ilyenek régen is voltak, most is vannak, lesznek is tán. Ha van okunk kisebbségi érzésre más népekkel szemben, az in saecula saeculorum a magyar uralkodó réteg és a politikai vezetőink. De menjünk tovább.

„1. Szakítani kell azzal az időrendiségre alapozott történelemtanítással, ami az őskortól indulva vezet el minket a huszadik századig.”

Valójában már szakítottunk is, ugyanis a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy fejlődésünk iránya a huszonegyedik századtól tart az őskor felé, legalábbis az utóbbi kilenc évben. De komolyan mondom, édes néném, magának vannak ötletei. Tanítsuk mondjuk a történelmet először a közepétől napjainkig, aztán az elejétől a közepéig, én is amondó vagyok, a végén meg fordítsuk meg. Nehogy véletlenül legyen benne valami logika: előbb fedezzék fel az emberek Amerikát, utána a hajózást.

„2. Szakítani kell azzal a szemlélettel, ami a nyugat-európai, francia, brit történelemre súlyoz, azt érzékeltetve, hogy az általuk bejárt úthoz képest mi késésben, sőt eltérésben vagyunk.”

Tényleg idegesítő lehet,

hölgyem, hogy ezek a nációk mindenféle fontos dologgal foglalkoztak az évszázadok hosszú során át, miközben a mi eleink csak pipáltak és kivetették az úrbért, bár bizony ez sem teljesen igaz: de hát mit csináljunk, nem lehet utólag átrakni a Bastille ostromát a Vérmezőre vagy a trafalgari csatát a Hortobágyra. Szóval, ha nem lehet, inkább ne is tanítsuk. Azt kicsit nehéz lesz megmagyarázni Pistikének, honnan jött mihozzánk a reneszánsz, a reformáció, a polgárosodás vagy a gőzmozdony, de nem is kell: adta a Magyarok Istene. És kész.

„5. Általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítanék, egyetemes történelmet pedig csak annyiban, akkor és azt, ami a magyar történelem szempontjából releváns. A magyarság érdekeinek érvényesítését, érdekképviseletét használva mérceként.”

Ez az, kérem, így és nem másként. Mert hogy magyarázom meg Pistikének, hogy mondjuk Bethlen Gábor 1626. március 1-jén feleségül vette György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, és 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe? Pistike első kérdése az lesz, hogy mi az a protestáns? Tudod, Pistike, az egy felekezet, tudod, Luther, Kálvin, Zwingli… ja, nem tudod, ugyanis azt majd csak középiskolában tanítják. Vagy mit mondok neki Mátyás király reneszánsz udvaráról? Janus Pannoniusról, Galeottoról? Hogy a reneszánszot is majd később mondom el? Mit mondok Baross Gáborról, a vasminiszterről? Hogy ő találta fel a gőzmozdonyt, mert Stephensonról még nem tanult Pistike?

Nagyon szép lesz, érdekelne, miféle magyar történelmet lehet tanítani a világ többi részétől függetlenül, de szerintem semmifélét. Vegyük csak az augsburgi vereséget: a vesztes magyarok elemista tananyag, a győztes németek csak a középiskolában kerülnek elő. Ha csak úgy nem módosítjuk az esetet, hogy Lech mezején a markolábokkal huzakodtak eleink, ugyanis a markoláb feltétlenül magyar. Amint a fűzfán fütyülő rézangyal is.

„Először tehát a célokat és az alapelveket kellene tisztán látnunk. Minden további lépés ebből, ez után következik.”

A népmesék szintjére száműzné a história tudományát

Bizony ám. Csak éppen a vázolt alapelveket követve nem történelmet kapunk, hanem valamiféle rémálmot, minden logika és időrendiség nélkül. Az efféle történelemoktatás végképp a népmesék szintjére száműzné a história tudományát, tele volna különösebben meg nem indokolt csatákkal és hadjáratokkal, melyeket dicsőségesen elveszítünk, vagy ha kell, utólag megnyerünk, a fene sem értené, mi miért történt, az események okai harmadlagosak (sem) lennének – tulajdonképpen eltűnne minden okság, minden összefüggés, a dolgok történnek és kész.

És ha átdolgoznák köcsögdudára, valamint nádi hegedűre, táncos formában elő is lehetne adni az egészet, regölés útján.

Igen: Schmidt Mária feltalálta a regölést, mint történelemtudományi módszert. Semmi szükség a valódi történelem ismeretére.

1956. amúgy is „megosztó” téma, már nem egy, nem két, hanem huszonkét értelmezése is van az akkor történteknek, kis túlzással minden magyar kormány azzal kezdi a regnálását, hogy kidolgoz egy 1956-koncepciót, és azt teszi félig-meddig hivatalossá – épp ebben a témakörben volna a legnagyobb szükség a politikamentes, tárgyilagos, tudományos felfogásra, kutatói hozzáállásra.

Ez válik lehetetlenné Schmidt Mária továbbképzéseinek köszönhetően – és miért csak 1956-ról lehet tartani ilyen fejtágítót?

Lehet azt bármiről.

Figyelmezzenek szavamra: fogunk mi még győzni Mohácsnál.

Az időrendiség teljes mellőzésével a történelemtudományból.

Már indulnak a továbbképzések!

Van, ahol a gyerekek szeretnek matekot tanulni

0

Interjú Csigás Andreával, a Kőbányai Szent László Általános Iskola tanítójával a LEGO matek oktatásáról. A lényeg, hogy játszva tanulni sokkal könnyebb, a kerületben már több óvodában is legózás segítségével ismerkednek a gyerekek a matekkal.

 

A videó interjút Canjavec Judit készítette.

Túltolt bicikli, túltöltött pohár

Nektek nemzeti konzultáció, nekünk parasztvakítás.

Nektek pénznyerőgép, nekünk a hazánk.
Nektek Wass Albert, nekünk Radnóti Miklós.
Nektek Horthy, nekünk a cipők a Dunaparton.

Nektek elüldözött egyetem, nekünk oktatás, tudás: a gyerekeink jelene, Magyarország jövője.

A ti világotok szolgákat akar, a miénk a közt kívánja szolgálni.

Ti szabadlábon vagytok, mi szabadok vagyunk.

Nektek Quaestor-ügy, Pasa Park, stadion, letelepedési kötvény, kaszinó, föld, trafik, helikopter, magánrepülőgép, és minden, ami mutyi.

Nektek kifizetőhely, nekünk egy olyan ország, ahol a gyerekeink velünk élnek, s nem menekülnének el előletek.
Nektek nagy és gondoskodó állam, nekünk szabad emberek okos, gondolkodó gyülekezete.

Nektek a csalás, nekünk a család.
Nektek a saját láb, nekünk a tehetség.
Nektek csókosoknak kiírt pályázat, nekünk valódi verseny.
Nektek a másként gondolkodó legyőzendő ellenség, nekünk ellenfél, akit vitában kell meggyőzni.

Nektek migráns, és terrorista, nekünk menekült és ember. Ti terrorveszéllyel riogattok, számunkra ti vagytok a terror és a veszély.

Nektek európai szintű egészségügy, nekünk hosszú várólisták, kórházi fertőzések, túlhajszolt orvosok és ápolók.

Nektek VIP-ellátás, mi nem meghalni akarunk a kórházban, hanem meggyógyulni.

Nektek a korrupció a kormányzás, nekünk az a meggyőződésünk, hogy nem szabad lopni.

Nektek Felcsút, nekünk Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen: az ország.
Nektek a kisvasút, a mi gyerekeinknek a nagy utazás. Ők nem csupán Bicskéig mennek, vagy Lovasberényig, számukra Anglia, Németország a végállomás.

Nektek túltolt bicikli, nekünk túltöltött pohár.

CEU-tüntetés után: tessék többen lenni!

Az MTI híradásával ellentétben nem néhány százan, hanem néhány ezren tüntettek pénteken este a CEU mellett. Ez sem sok, százszor ennyi ember kellett volna, de azok, akiknek módjuk lett volna ott lenni, ám abban az időben máshol voltak, nyilván azt gondolják, hogy a CEU nem az ő ügyük, mert a CEU és a többi egyetem, meg úgy általában az oktatás, az okosokról szól. Hogy aki már járt egyetemre, vagy még nem járt, de nem is fog soha, annak nincs köze ahhoz, hogy mi lesz a CEU-val.

Csakhogy ez nem igaz. Túl azon, hogy egy nemzetközi hírű egyetem szimbolikus jelentőséggel is bír egy ország számára, van még más is, ami miatt fontos az oktatás és a kutatás szabadsága.

Arról van szó, hogy Orbán és a Fidesz abban érdekelt, hogy a magyarok minél tájékozatlanabbak legyenek. Ezért szerezték meg gyakorlatilag a média egészét, hogy a magyarok millióit a saját valóságukkal etethessék. Sorossal és a migránsokkal riogassanak, s ezért fordult most figyelmük az egyetemek felé. Itt még nem minden az övék, vannak még szabad szigetek, bár ezek száma vészesen fogyóban.

A buta, tájékozatlan ember könnyebben manipulálható, vele a legképtelenebb hazugságokat is egyszerűbb elhitetni.. Ezt ismerték fel Orbánék, hogy a hatalmuk megőrzéséhez alulinformált, gondolkodásra képtelen, vagy legalábbis arról leszoktatott emberek tömegei kellenek.

Olyanok, akik nem feltétlenül szeretik Orbán rendszerét, de képesek együtt élni vele. Tudják, hogy milyen ez a rendszer: hogy lop, hazudik és a rendszer is tudja róluk, hogy milyenek. Ismeri alattvalóit, hisz ő is belőlük való.

Ezek az alattvalók jelenleg mi vagyunk. A rezsimnek nincs különösebb baja velünk, megtűr bennünket, mert mi is elviseljük őt. Nem kívánja, hogy szeressük, még csak úgy sem kell tennünk, mintha kedvelnénk. Neki az is elég, ha nem látványosan utáljuk, beéri azzal, ha nem megyünk ki túl sokan, és túl gyakran az utcára.

Kiegyeztünk ezzel a világgal: addig jó, míg Orbán él. Ő úgy tesz, mintha elhinné, amit mi hazudunk, mi pedig úgy csinálunk, mintha elhinnénk, amit ő hazudik. Jól ki lett találva a Nemzeti Együttműködés Rendszere: aki nem lop egyszerre, nem kap rétet estére.

Ránk épül ez a rendszer, mert tudja, hogy ránk lehet építeni. Ismer minket, mint a rossz pénzt, tudja rólunk, hogy milyenek vagyunk. Megbízhatók vagyunk, beletörődők, nem lázadók.

Az előző átkosban sem volt erre mentség, legföljebb magyarázat: az oroszok strázsáltak felettünk. Most nincs szükségünk smasszerekre, magunk vagyunk a saját kápóink. Körbekerítettük magunkat, még mielőtt a kerítés megépült volna a határon.

Megszoktuk Orbánt, és csak ritkán lázadunk ellene. Megvetjük és lenézzük, ő pedig, miután megvett minket, lenéz bennünket. A morgás joga megmaradt – ha jut mellé pacal és hosszúlépés, miénk itt a világ. Ne zavarjátok a köreinket, köszönjük, megvagyunk.

Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy a következő CEU melletti tüntetésen tessék többen lenni! A szabad, a kormánytól független tudás sokkal fontosabb annál, mint azt sokan gondolnák.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK