Kezdőlap Címkék Oktatás

Címke: oktatás

Sargentini kapja be, avagy kiverte a biztosítékot a magyar kormánynál

Felháborító, hogy bennünket kritizálnak, mikor épp ellenkezőleg, hálával tartoznának nekünk. Megvédtük Európát, ha mi nem lennénk, Európában már mindenki migráns lenne, és migránsul beszélne. Azt még megértjük, hogy irigyelnek bennünket, amiért nálunk minden jó, de a Sargentini-jelentésben megfogalmazott kritikákat ezzel együtt is felháborítónak tartjuk.

Vegyük például a sajtó szabadságát. Sehol a világon nem olyan szabad a sajtó, mint nálunk. Magyarországon a kormányhoz közeli lapok arról írnak, amiről csak akarnak. Arról pedig nem a kormány tehet, ha mindig azt akarják, amit mi akarunk. Mi azt akarjuk, hogy jelenjen meg a sajtóban, hogy a kormány jól végzi a dolgát, az egészségügyben minden rendben van, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. És ezt a kormányhoz közeli sajtó nálunk megírhatja, anélkül, hogy bármilyen retorziótól kellene tartania.

Ezért van az, hogy a miniszterelnök, valamint a Fidesz vezető politikusai csak azoknak az újságíróknak nyilatkoznak, akik olyanokat kérdeznek tőlük, amire ők jól tudnak válaszolni.

Korrupció pedig nincs Magyarországon. Olyan előfordul, hogy egy közbeszerzést nem a legjobb ajánlatot tevő nyer el, hanem valamelyik, a kormányhoz közeli jóbarát. De még mindig jobb, ha a pénzt rendes magyar emberek lopják ki a magyar emberek zsebéből, mintha holmi jöttment idegenek tennék ugyanezt.

Azt írja Sargentini, hogy a magyar kormány fenyegeti az ítélkezés függetlenségét. Ez egy ordas hazugság. A magyar kormány ugyanis kifejezetten azt szeretné, ha kizárólag igazságos ítéletek születnének. Ezért kívánjuk segíteni a bírák munkáját, ezért mondjuk meg nekik, hogy milyen egy igazságos ítélet. Sargentini persze ezt is félreérti, amin nem csodálkozunk, mert ő egy másik, tőlünk idegen kultúrában nevelkedett. Mi nagyvonalúak vagyunk, és elnézzük neki, hogy emiatt nem képes a mi morális szintünkre emelkedni, neki viszont meg kell értenie, hogy mi nem leszünk gyarmat.

Szemben Sargentini állításaival, Magyarországon a tudomány szabadabb, mint az EU többi országában. És ezt a szabadságot semmi nem veszélyezteti. A magyar kormány nem szándékozik lerombolni a Magyar Tudományos Akadémia épületét, és bár Mészáros Lőrinc tett rá vételi ajánlatot, jelenleg nem kívánjuk neki eladni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen akadémikus sincs börtönben, akkor joggal tesszük fel a kérdést: miről beszél a jelentéstevő?

Ami pedig az oktatást illeti: ezen a területen végképp érthetetlenek az ellenünk felhozott vádak. Az, hogy a kormánytagok, valamint a Fidesz vezetőinek a gyermekei nem a közoktatásban, hanem drága magániskolákban tanulnak, nem azt bizonyítja, hogy a közoktatás színvonala nem megfelelő, hanem azt, hogy ezek az emberek jó hazafiak. Vállalják, hogy külön pénzt fizetnek azért, ami másoknak ingyen van. Fizetnek a tandíjért a drága magániskolákban, miközben a nép egyszerű gyermekeinek a gyermekei ingyen tanulnak.

Mi ez, ha nem áldozatvállalás a haza oltárán? Persze, Sargentini ezt nem értheti, hiszen az ő hazája még sohasem védte meg Európát, és ott a kormány nem segíti a bírák ítélkezési munkáját. A sajtóról nem is szólva: jó helyről tudjuk, hogy Hollandiában mindenféle dolgok megjelennek az újságokban, aztán csodálkoznak, ha a kormányuk nem kap kétharmadot.

Úgyhogy, vegyék tudomásul, hogy nagyon fel vagyunk háborodva! Reméljük ez látszik rajtunk, de ha nem, akkor megpróbáljuk még jobban felfújni magunkat, hogy még annál is nagyobbnak lássanak bennünket, mint amilyennek mutatni szeretnénk magunkat.

CEU: egy hónap még Budapesten?

Egy hónapon belül véglegesen eldől a CEU sorsa, értesült a Független Hírügynökség, csak éppen azt nem tudni hogyan.

Az a strasbourgi európai parlamenti ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktor nem hajlandó engedni a nyomásnak, azaz hiába akarta a Néppárt, hogy a magyar kormányfő adja be a derekát, és legalább két területen engedjen, Orbán erre nem volt hajlandó. Nem volt hajlandó változtatni a civil törvényen, vagyis változatlan érvényben hagyta, sőt már hatályossá is vált a bevándorlást segítő szervezetek különadóval való, lényegében büntetése, és a CEU működési engedélyére sem került rá a kormányzati pecsét. Hiába igyekezett mind a Közép-Európai Egyetem budapesti vezetése eleget tenni a törvénynek, és külön kampuszt indítani az amerikai városban, hiába nyilatkozott korábban úgy az Egyesült Államokban járt magyar kormányzati küldöttség, hogy a CEU teljesített a törvényi előírásokat, a szerződés aláírása mégsem történt meg.

(Tegyük hozzá gyorsan: a magyar fél előszeretettel hivatkozik arra, hogy ő nem követel semmi egyebet, mint amit másoktól is, tehát a törvényeknek megfelelő működést, arról gondosan megfeledkezik, hogy a törvényt utólag hozta a parlament, és visszamenőleg akarja érvényesíteni a CEU-ra vonatkozóan.)

Abban minden informátorunk megegyezik, hogy

a végső döntés kizárólag Orbán Viktor kezében van,

aki most már, belső körökben, de a nyilvánosság előtt is arra hivatkozik, hogy nem hajlandó engedni semmiféle zsarolásnak. És ez szép mondat a miniszterelnöktől, legfeljebb az a baj vele, hogy a Néppárt kérése csak most fogalmazódott meg – és a legcsekélyebb mértékben sem tekinthető zsarolásnak –, miközben a CEU vesszőfutása jóval korábbra datálható. Egyelőre az egyetem vezetői és a kormánytagok is kérdőn tekintenek a miniszterelnökre: miként határoz ebben az ügyben. Információnk szerint Gulyás Gergely kancelláriaminiszter korábban optimistán nyilatkozott, mostanra azonban elbizonytalanodott, nyilván azért mert maga sem tudja, mi jár pontosan ebben az ügyben a főnöke fejében.

Az egyetemen belül, forrásaink szerint, megoszlanak a vélemények: akad, aki a távozást és bécsi székhelyet sürgeti, mások viszont maradni szeretnének. Az utóbbira elsősorban az a magyarázat, hogy

egy Bécsben működő egyetem sokkal drágább lenne, mint a budapesti,

vagyis azon hallgatók számára, akik ma távoli országokból érkeznek a magyar fővárosba, megfizethetetlen lenne. Egy bécsi CEU már olyan összegekbe kerülne, amely szinte a legdrágább egyetemek sorába emelné, akkor viszont nem lenne versenyképes azokkal, amelyek ebben a kategóriában Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban vannak. Maga Soros György ugyanakkor, megelégelve az Orbán-kormány játszadozását – ha lehet ezt ennek nevezni – szívesebben helyezné át az általa alapított egyetemet az osztrák fővárosba, ahol lényegesen barátságosabb kormányzati környezet fogadná őt. (A CEU egyébként már alapított egy részleget Bécsben.)

Hogy Orbán mit szeretne? A Független Hírügynökség úgy tudja:

a miniszterelnök azt szeretné, ha a Közép-Európai Egyetem maga döntene a végső távozásról,

ez esetben moshatná kezeit: a dolog nem rajta múlott. Hogy ez a taktika beválik-e meglátjuk, mindenesetre, ha igazak a híreink, harminc napon belül mindenképpen eldől a maradás vagy menés kérdése.

Orbán dilemmája a CEU-ról: megtűrni, vagy megtiltani?

„Az az egyetem vagyunk, amelynek a küldetése a nyitott társadalom újragondolása. Az elmúlt 25 évben soha sem haboztunk, ha az új körülmények fényében újra kellett fogalmaznunk a feladatunkat. A legutóbbi világesemények nyomán a CEU küldetése most fontosabb, mint valaha. Amikor a düh, a kirekesztés és a bezárkózás politikai erői felemelkednek, sokkal inkább nyitott szemmel kell járnunk a világban, mint valaha.” (Michael Ignatieff az egyetem rektora, a nyitott társadalomról)

Ami a CEU működése körüli vitát jellemzi, tökéletes példája a süketek politikai párbeszédének. A magyar kormány nem hajlandó se meghallani, se megérteni azokat a kifogásokat, amelyeket az Európai Unió a tanszabadság súlyos sérelmének minősít; az európai politikusok pedig egyszerűen nem is értik, azokat az átlátszó kifogásokat, amelyekkel Orbán Viktor a bírálatokat próbálja visszaverni, és a magyar álláspontot igyekszik velük elfogadtatni.

Európa a demokrácia deficitjéről beszél az egyetemet ellehetetleníteni próbáló intézkedések kapcsán, a magyar kormány migránsozik, Sorosozik válaszul.

Emlékezetes, hogy a CEU elleni támadások a felsőoktatási törvény módosításával kezdődtek, amikor a nemzetközi diploma kiadásának jogát ahhoz kötötték, hogy az illető egyetemnek az anyaországban is legyen működő kampusza. Nevezetesen ehhez egy amerikai társat kellett találnia a Soros György által alapított intézménynek. A kormány ebben az esetben pontosan tudta, olyan akadályt emel, amelynek teljesítése nehéz és körülményes feladat. A CEU-nak azonban ez sikerült: aláírtak egy megállapodást a New York-i Bard College-dzsal.

Ez viszont még nem elég: ahhoz, hogy egy nemzetközi egyetem tovább működhessen Magyarországon, kormányközi megállapodásra is szükség van. A CEU máris csapdába került: a magyar kormány az Egyesült Államoktól kormányzati szintű aláíró partnert kért a működési engedély fejében, ezzel szemben az USA-ban az oktatás a helyi szövetségi államok hatáskörébe tartozik. Most New York állam szerződési ajánlatát kellene Magyarországnak másik félként elfogadnia. Ezzel máris olyan helyzetet sikerült teremteni, ami

okot – ürügyet – szolgáltathat a megállapodás aláírásának halogatására. Az idő pedig rohamosan fogy, a törvény türelme december 31-én lejár.

A Sargentini-jelentés elfogadása kapcsán ismét előkerült a CEU-megállapodás ügye, amelyet a minap az egyik kereskedelmi tévé kért számon Szijjártó Péteren. A külügyminiszter úgy beszélt erről, mintha a magyar kormány nyitott volna a megállapodásra, csak szerinte az intézmény nem hajlandó teljesíteni az előírt követelményeket. Ha pedig ez még sokáig így marad, akkor a CEU csak abban az esetben adhatna ki továbbra is diplomát Magyarországon, ha a kormányzat speciális privilégiumokat adna neki.

A műsorvezető hiába kérdezte, hogy a magyar kormány miért nem írta még alá azt a megállapodást, amelyben New York Állam Oktatási Hivatala már igazolta, hogy az egyetem a hivatal által regisztrált oktatási tevékenységet folytat New York államban. 2018 áprilisában az akkori oktatási kormányzat vezetői meg is látogatták a CEU New York állambeli oktatási helyszínét, és azt nyilatkozták, hogy a magyar fél részéről a CEU-ról szóló megállapodás-tervezet véglegesnek tekinthető, és erről tájékoztatták New York-i tárgyalópartnereiket is.

Szijjártó fél évvel később még mindig a süketek párbeszédét választva egyre azt hajtogatja: az egyetemnek nincs külföldön campusa, csak megállapodott két amerikai intézménnyel egy-egy közös képzés indításáról.

A CEU ezzel kapcsolatban vissza is szólt a külügyminiszternek: szerintük szó sincs arról, hogy különleges privilégiumokat kérnének, mindig is betartották a magyar törvényeket.

Strasburgban, az Európa Parlament előtt Orbán Viktor azt mondta: a CEU-val minden rendben, aki nem hiszi, nézze meg az egyetem honlapját, ahol azt írják, hogy minden hallgató ezek után is a szokásos diplomát kapja majd, és újabb évfolyamok felvételére készülnek. A hír igaz, csak nem egészen így. Az egyetem kuratóriuma tavasszal valóban jóváhagyta, hogy az intézmény a megszokott felvételi határidők szerint megkezdje a toborzást a 2019-20-as tanévre Budapestre, ám az új tanévre való jelentkezést annak figyelembevételével hirdették meg, hogy

a kormány belátja-e végre, az egyetem teljesítette a magyar törvények által megszabott kötelezettségeit.

A CEU vezetői nyitottak egy kiskaput. Amennyiben a megállapodást nem sikerül a törvényes határidőig mind a két félnek aláírnia, és ezzel az egyetemük működési jogalapja megszűnik, a korábbi nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, a kuratóriumuk idén márciusban egy bécsi kampusz létesítéséről is döntött. Helyszínt béreltek az osztrák fővárosban egy, a célra alkalmas helyen.

A CEU épülete Budapesten. Forrás: Wikimedia Commons

Most úgy tűnik, a Titánok harca folyik. A CEU és Orbán Viktor kölcsönösen elmennek a falig.

Előbbi arra játszott, hogy a Fidesz kellemetlen helyzetbe kerüljön az Európai Néppártban, utóbbi arra apellálhat, hogy a CEU feladja a várakozást és maga KÖLTÖZIK.

Lapinformációk szerint még tavaly ősszel eldőlt, hogy ha elmarad az áprilisi kormányváltás, vagy nem áll be teljes fordulat a Fidesz politikájában, akkor a következő két év során a CEU az osztrák fővárosba teszi át központját. Michael Ignatieff, a CEU rektora korábban mintegy „ultimátumként” közölte: ha június végéig a kormány nem írja alá azt a New York állammal megkötendő szerződést, amely a CEU sorsát rendezné, akkor Bécsben folytatják oktatói tevékenységüket. Később némileg enyhült az egyetem álláspontja, nem beszélnek szakításról, azt kommunikálják, hogy Budapesten maradnak.

Ezzel alighanem nehéz helyzetbe hozhatják Orbán Viktort: brüsszeli hírek szerint esetleg az egyetem további budapesti sorsa lehet az a kérdés, amely alapján az Európai Néppárt (EPP) dönthet a Fidesz tagságának esetleges megvonásáról. Egy, a néppárti tárgyalások részleteit ismerő, befolyásos fideszes politikustól származó információ szerint Orbán szűk körben ígéretet tett az EPP vezetőinek, hogy nem üldözi el Budapestről a CEU-t, arra azonban nem vállalt garanciát, hogy az intézmény magától sem hagyja itt a magyar fővárost. Ezek szerint

a miniszterelnök arra játszik, hogy a CEU saját maga szedje a sátorfáját.

Ugyanakkor nem csak az Európai Néppártból érkezik a nyomás a magyar kormányra. David Cornstein amerikai nagykövet első hivatalos látogatása az egyetemre vezetett, majd ki is mondta, hogy a két ország kapcsolata a CEU sorsán múlik. Amerikai szenátorok és képviselők nemrég levélben biztosították a nagykövetet, hogy az egyetem erős kétpárti támogatást élvez a Kongresszusban.

És a CEU-nak vannak más „lapjai” is. Bécs városa a Közép-európai Egyetemmel tavasszal egyetértési nyilatkozatot írt alá egy fiókintézmény létesítéséről, ami szerint az osztrák főváros még az idén, szeptember végéig megkötné a bérleti szerződést a CEU-val, amely a 2022-23-as tanévben kezdené meg működését az osztrák fővárosban. Az egyetem kivár: a 2017 októberi törvénymódosítás elég időt biztosít, hogy akár már a 2019/2020-as tanév kezdetére Bécsben megvethessék a lábukat. Az egyetem fiókintézményének költöztetésén hírek szerint hónapok óta dolgoznak. Már megtaláltak megfelelő helyszínt az osztrák fővárosban, hamarosan erről a szerződést is megköthetik.

A CEU viszonylagos biztonságban figyelheti Orbán dilemmáját: megtűrni vagy megtiltani?

Visszaszólt a CEU Szijjártónak

0

A külügyminiszter szerint az egyetem speciális privilégiumokat szeretne. Az egyetem szerint erről szó sincs, mindig is betartották a törvényeket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV-nek adott interjúban arról beszélt, hogy nincs olyan tervezet, amelyről sokszor szó esik a CEU-val kapcsolatban, ugyanis nincs a két állam között egyezmény.

Mint mondta, a magyarországi felsőoktatási törvény úgy rendelkezik, hogy külföldi bázisú egyetem csak akkor adhat ki magyar diplomát, ha az anyaországban is végez oktatási tevékenységet. A CEU-nak szerinte nincs ilyen iskolája, szerinte az, hogy a CEU egy másik amerikai egyetemmel kötött egy megállapodást, csak arról szól, hogy „majd valamilyen közös képzések lesznek”.

Szijjártó szerint az a kérdés, hogy adjanak-e speciális privilégiumot

egy intézménynek, amit más nem kap meg.

Ugyanakkor a CEU válaszában azt írja: New York Állam Oktatási Hivatala igazolta a magyar kormányzat számára, hogy a CEU a hivatal által regisztrált oktatási tevékenységet folytat New York államban. Az ezt megerősítő levelet már 2018 júniusában nyilvánosságra hozták.

A CEU oktatási tevékenységének további bővítéséről pedig augusztusban értesítette a magyar tisztségviselőket a New York-i hivatal. Idén áprilisban pedig

magyar kormányküldöttség is járt a CEU New York-i oktatási helyszínén,

Palkovics László és Altusz Kristóf helyettes államtitkár vezetésével.

Az egyetem azt is írja: Altusz Kristóf már 2017 szeptemberében jelezte New York-i tárgyalópartnereinek, hogy a két fél között a CEU kérdésében létrejött megállapodástervezet véglegesnek tekinthető, és hogy a magyar kormány nem kíván további módosításokat eszközölni a szövegen. A CEU több alkalommal is felszólította a magyar kormányzatot, hogy írja alá a megállapodást, amellyel biztosíthatná az egyetem budapesti működését, beleértve a CEU működésének szerves részét képező amerikai akkreditációjú programokét is.

A privilégiumokkal kapcsolatban az egyetem azt írja:

„a CEU mindig is betartotta a magyar törvényeket,

és megfelel a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 2017 tavaszán elfogadott módosításában előírt feltételeknek is.”

Azt is írják: „A CEU továbbra is nyitott arra, hogy ezeket a kérdéseket megvitassa a magyar kormány tagjaival, és olyan megoldást találjon, amely biztosítja az egyetem budapesti működését.”

Az egyetem kuratóriuma egyébként korábban úgy döntött: hogy a 2019-20-as tanévet is Budapesten kezdik el, ugyanakkor már Bécsbe is vesznek fel diákokat. Ma egyébként az is kiderült, hogy az amerikai Képviselőház és a Szenátus 22 tagja írt levelet David Cornsteinnek, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének, hogy kifejezze, a CEU Budapesten maradása erős kétpárti támogatást élvez.

Amerikai képviselők írtak a nagykövetnek a CEU miatt

0

A Képviselőház és a Szenátus 22 tagja írt levelet David Cornsteinnek, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének, hogy kifejezze, a CEU Budapesten maradása erős kétpárti támogatást élvez.

Az egyik kongresszusi képviselő által nyilvánosságra hozott levélben azt írják: elismerik David Cornstein erőfeszítéseit, amelyeket a CEU Budapesten maradásának érdekében tett. Megemlítik, hogy a nagykövet első hivatalos látogatása a CEU-ra vezetett, és azt is, hogy megszólalásaiból kiderül: érti, miért értékes az amerikai akkreditációval rendelkező egyetem.

A levélben írnak arról, hogy

a magyar kormány még mindig nem írta alá a megállapodást New York Állammal,

amely garantálná az egyetem további budapesti működését.

A képviselők szerint a kormány tarthatatlan helyzetbe hozta a CEU-t, amelynek bezárását nem csak a magyar felsőoktatás sínylené meg, de ennek

hatása lenne a két állam közötti kapcsolatokra is.

Erről egyébként már maga Cornstein is beszélt korábban.

A levélben a képviselők és szenátorok azt is írják: örülnek, hogy

a nagykövet minden, magyar kormányzati tisztviselőkkel folytatott találkozóján felveti a témát.

Kiemelik azt is, hogy a CEU kiváló akadémiai intézmény, és az Egyesült Államokban komoly kétpárti támogatást élvez. Bíznak abban, hogy az egyetem Budapesten maradhat, és azok közé az intézmények közé tartozik, amelyek közelebb hozzák Magyarországot és az Egyesült Államokat.

David Cornstein egyébként néhány napja Orbán Viktorral is találkozott, és természetesen a CEU is szóba került. Utána a nagykövet egy rendezvényen azt mondta: szeretné, ha az egyetem még hosszú évekig nyitva lenne, és úgy érzi, hogy ez így is lesz.

Az egyetem kuratóriuma egyébként korábban úgy döntött: hogy a 2019-20-as tanévet is Budapesten kezdik el, ugyanakkor már Bécsbe is vesznek fel diákokat. A CEU rektorhelyettese pedig a Független Hírügynökségnek azt mondta: készülnek vészforgatókönyvekkel.

Magyarország még mindig nagyon keveset költ oktatásra

0

Bár az Európai Parlament vitája a Sargentini-jelentésről majdnem homályba borította az OECD legfrissebb oktatásról szóló jelentését, azért Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár megtette, amit aznap megtehetett. Sajtótájékoztatón jelentette be ugyanis, hogy pozitív jelentést adott ki az OECD a magyar oktatás helyzetéről. Mi azért – nem minden pontjában – a számok mögé is néztünk.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) “Education at a glance” címmel szeptember 11-én hozta nyilvánosságra az oktatásról szóló több száz oldalas éves jelentését. Maruzsa véleménye szerint a jelentésben foglalt megállapítások nem okoztak meglepetést az oktatási kormányzatnak. Viszont mielőtt mi meglepődnénk, nézzünk egy kicsit a számok mögé.

Az MTI azt írta:az OECD kiadványa dicsérően szól a kormány kisgyerekkori nevelés terén tett intézkedéseiről. Magyarországon kiemelkedően sok hároméves vagy fiatalabb gyerek jár óvodába (és bölcsődébe), és hangsúlyos az állami szerepvállalás és finanszírozás is.

A magyar gyerekek 95 százaléka jár óvodába,

és az óvodai ellátás GDP-arányos finanszírozása 0,9 százalék, szemben az OECD 0,8 százalékos átlagával.

A KSH jelentése szerint a 2017/2018-as nevelési évben összesen 4579 óvoda működött hazánkban, 5-tel több, mint egy évvel korábban. A beíratott gyerekek száma 322,7 ezer volt, 5,3 ezerrel több az egy évvel korábbinál. Az óvodai férőhelyek száma közel azonos volt (379,3 ezer) az előző évivel. Országos szinten 100 férőhelyre kicsivel több mint 85 gyerek jutott, ugyanakkor helyi, települési szinten előfordult, hogy a férőhely-kihasználtság meghaladta a 100 százalékot. Az óvodákban foglalkoztatott pedagógusok létszáma 31,5 ezer volt, közel azonos az egy évvel korábbival. Egy óvodapedagógus átlagban 10,3 gyerekre vigyázott, egy óvodai csoportba átlagban 21,7 gyerek járt. Az óvodás gyerekek közül 9200 sajátos nevelési igényű (SNI) volt, 580-nal több, mint az előző évben, integrált nevelésben viszont csak 82,2 százalékuk részesült.

Magyarországon jelenleg

a legalacsonyabb jövedelmi harmadba tartozó gyereknek mindössze 6 százaléka kerül intézménybe,

míg a leggazdagabbaknál 21 százalék ez az arány.

Bár az OECD idei jelentése szerint probléma, hogy a gyerekek szocio-ökonómiai háttere még mindig nagymértékben meghatározza, hogy hozzájutnak-e a kora gyerekkori ellátáshoz, úgy tűnik, oktatásirányítóinknak mégis fontosabb volt kiadni egy kormányrendeletet. A 2018. július 25-én a Magyar Közlönyben előzetes egyeztetés nélkül megjelent, az Óvodai nevelés országos alapprogramjának módosításáról szóló rendelet azt írja elő, hogy szeptembertől a nemzeti identitástudat erősítése az eddiginél is hangsúlyosabb feladata lesz az óvodapedagógusoknak a magyar óvodákban.

Ezt nem nagyon értették az óvónők, hisz eddig is ezt csinálták a gyerekek fejlettségének, életkorának megfelelően. Ám a munkát a minisztérium a többi között saját gyártású kisfilmek készítésével is segíteni akarja, az előkészületek már tartanak, hamarosan minden magyar óvodába eljuttatják a magyar népmesék ajándékcsomagot. Az óvodapedagógusok ingyenesen hozzáférhetnek módszertani-digitális tartalmakhoz a nemzeti köznevelési portálon. A kapcsolódó tartalmi fejlesztésekre a jövő évi költségvetés további 500 millió forintot biztosít.

Igaz,

valódi fejtörést az óvodákban (is) leginkább a pedagógushiány okoz.

A legnagyobb gond vidéken van, nem annyira a városokban. Hiába próbálják sok helyen lakhatási támogatással és egyéb juttatásokkal magukhoz vonzani a friss diplomásokat. Idén óvodapedagógusként 1379-en diplomáztak, 906 óvónő pedig nyugdíjba ment, így ugyan pótolhatnák az idősebb kollégákat, de a legtöbben inkább bébiszitternek állnak külföldön.

Maruzsa szerint az OECD jelentés adataiból egyértelműen kiolvasható, hogy 2013-tól jelentősen emelkedtek a pedagógusfizetések, bár megjegyezte, ezek egyelőre alacsonyabbak a nemzetközi szintnél. Úgy vélte, a mostani adatokban realizálódik a pedagógus életpálya bevezetésének hatása, 2016-ban és 2017-ben is emelkedtek a pedagógusbérek, és megjegyezte, további kormányzati intézkedések várhatóak ezen a területen. Azt viszont már nem mondta el, hogy a pedagóguséletpálya-modell bevezetésekor

azt ígérte a kormányzat, hogy a mindenkori minimálbér lesz a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok fizetésnek alapja,

így az évről évre emelkedni fog.

Az ígéret nem sokáig, mindössze egy évet élt, 2015-től ugyanis egy úgynevezett vetítési alap (a 2014-es minimálbér összege, vagyis 101 500 forint) a pedagógusbérek kiszámításának alapja, és ez az összeg azóta sem emelkedett. Hiába kérték a pedagógus szakszervezetek és a Nemzeti Pedagóguskar, hogy emeljenek a vetítési alap összegén, az nem változik, sőt, a 2019-es költségvetésben is ugyanaz a 101 500 forintos alap szerepel, mint a korábbi években. Ezzel viszont havonta több tízezer forintot vesznek ki a pedagógusok zsebéből. Arról sem szólt Maruzsa, hogy a beígért béremelés mindenkinek egyformán járó utolsó bérelemét nem mindenki kapta meg, azt differenciálásra használták fel az elvont minőségi pótlék helyett.

Summa summárum, az OECD-tagállamok közül Szlovákia és Csehország után Magyarországon kapják a legalacsonyabb fizetést az általános iskolai tanítók és tanárok, bérük a diplomás átlagbér 70 százalékát sem éri el.

És mivel a világon minden mindennel összefügg, már el is érkeztünk a mai magyar oktatás egyik legnagyobb gondjához: a pedagógushiányhoz. A szaktárca szerint nincs, ha egyre-másra (bármilyen szakos) pedagógust kereső hirdetésekre bukkanunk, az mindössze azért van, mert a pedagógusok többsége nyáron, a tanév végén vált munkahelyet, ezért évtizedek óta ebben az időszakban a legmagasabb az álláshirdetések száma is. Betöltetlen pedagógusállások jelenleg is vannak, de ez nem azt jelenti, hogy országos pedagógushiány lenne.  A sajtóban megjelent (2-3 ezres – a szerk.) számok a teljes pedagóguslétszám 2 százalékát sem érik el. Ahol pedig nehéz egyes tantárgyhoz pedagógust találni, ott a tankerületi központok egymással összefogva mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a szükséges személyi feltételeket.

Csakhogy akár az álláshirdetések számát nézve, akár a mintegy 150 ezer pedagógus létszám 2 százalékát,

legalább 3 ezer pedagógus hiányzik jelenleg a magyar oktatásból.

Elsősorban is a természettudományos tárgyak oktatói. És ezen még az sem változtat, ha a biológia, kémia, fizika és egyéb természettudományi tárgyakat egy tárgyba sűrítik, ugyanis ennek oktatására nincsenek kiképzett pedagógusok, nincsenek tankönyvek. Így aztán, ha egy iskolában mondjuk sikerül egy kémiatanárt szerződtetni, a természettudományi órákon leginkább kémiát fognak tanulni a nebulók.

Az Emmi parlamenti államtitkára, Rétvári Bence szerint évek óta folyamatosan növekszik a pedagógusok száma, köszönhetően annak, hogy külön programokkal próbálják ösztönözni a fiatalokat, hogy a tanári pályát válasszák. Így 30 százalékkal többen is jelentkeztek pedagógusnak.

Ugyanakkor a  Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint hiába jutnak be egyre többen pedagógiai szakokra, a bekerülők 45 százaléka lemorzsolódik, míg

a pályakezdő tanárok fele 1-2 éven belül elhagyja a pályát.

Tavaly 4000 jogviszony szűnt meg a közoktatásban, és mindössze 800 létesült.

A Pedagógusok Szakszervezete évek óta sürgeti, hogy úgy foglalkoztassák vissza a nyugdíjas pedagógusokat, hogy megtarthassák a fizetésük mellett a nyugdíjukat is, de süket fülekre találtak. Új javaslatuk, hogy a fiatalabb kollégák – akik főiskolák, egyetemek utolsó évesei – gyakorlati képzési helyét kellene adott iskolához kötni. Erről tárgyalásokat is kezdenek az Emmivel.

Végül beszéljünk arról, ami a legkevesebb: a pénzről.

Az OECD-jelentés kitér a GDP-arányos oktatási kiadásokra, ami 2015-ben Magyarországon valamivel 4 százalék alatt volt. Maruzsa Zoltán megjegyezte: ezzel az adattal „nem állunk előkelő helyen”, de hozzátette, 2015 óta folyamatosan nőttek az oktatás szánt költségvetési források. Összehasonlításként elmondta, míg 2010-ben erre a területre 1571 milliárd forint forrás jutott, addig 2015-ben már 1874 milliárd, a jövő évi költségvetési terv pedig már 2039 milliárd forinttal számol.

Bár az OECD 2015-2016-os adatokat vett alapul legújabb jelentésében, Maruzsa szerint az azóta eltelt években további pozitív változások történtek a magyar oktatás területén.
Ám azért, ami a GDP-arányos oktatási ráfordítást illeti, van még mit behoznunk.  A bruttó hazai termék 3,8 százaléka jut az oktatásra – és ebbe a magánpénzek is beleértendők –, az OECD-átlag 5, az EU-23-nál pedig 4,5 százalék.

Rangsor-helyezések 137 országból:

  • Elemi oktatás minősége: Észtország 5., Magyarország 87.
  • Matematika oktatás minősége: Észtország 8., Magyarország 78.
  • Internet az iskolákban: Észtország 7., Magyarország 97.
  • Oktatási rendszer hatékonysága: Észtország 23., Magyarország 111.

(World Economic Forum, 2018)

Az OECD jelentése  Magyarország oktatási rendszeréről a következőket emelte ki:
– Bár az óvodai képzés Magyarországon igen jól fejlett, probléma, hogy a gyerekek szocio-ökonómiai háttere még mindig nagymértékben meghatározza, hogy hozzájutnak-e a kora gyerekkori ellátáshoz.
– Az OECD-tagok közül Magyarországon jár az egyik legnagyobb kereseti előnnyel, ha valaki felsőfokú képesítést szerez. A diplomások jóval több állás közül is válogathatnak, különösen, akik mester-, illetve doktori fokozatot szereznek. Ugyanakkor igen kevesen jutnak el a felsőfokú képzésig.
– A szakképzésben részesültek körében a munkanélküliségi ráta alacsony, keresetük azonban nem is közelít az érettségizettekéhez és a diplomásokéhoz.
– Óriási fizetéskülönbség van a 25-64 éves diplomás férfiak és nők között. A felsőfokú képesítést szerzett nők átlagosan 67 százalékát keresik a diplomás férfiak fizetésének. Ez a legalacsonyabb ráta az EU-ban is tag OECD-országok körében. Az OECD-tagok közül Mexikót, Izraelt, Brazíliát és Chilét előzzük meg.
A 2005 és 2013 közötti tartós relatív csökkenés után 2013-2014-ben nagyot nőtt a tanárok fizetése, de még mindig alacsonynak számít az OECD- és az EU-tagországoka jellemző tanári fizetésekhez képest.

Millei Ilona

Ha az iskola nem tesz eleget, tegyenek a szülők

Van egy barátnőm, magyar, négy, öt éve ismerem, személyesen is találkoztunk már több alkalommal, a lányom tanára volt a gimnáziumban. Mivel olyan híreket olvasok nap, mint nap oktatás terén, hogy csak na, gondoltam beszélgessünk már egy kicsit a szakemberrel is, vajon neki mi a véleménye.

Annyiban speciális az ő esete, hogy Magyarország legszegényebb megyéjének egy nagyobb városában él, és dolgozik, egyházi fenntartású, jó nevű gimnáziumban, tehát a KLIK-es iskolákhoz viszonyítva még mindig jobb helyzetben, ugyanakkor szegény vidéken, nehéz körülmények között élő családokból kikerült gyerekekkel.

Egyszer, csak úgy, beszélgettünk, hogy a férje hány órát állt sorba vérvételért, mikor mondtam, hogy de miért nem mentek magánklinikára, az ismerőseim írják, hogy oda járnak. Azt válaszolta, hogy mert itt nincs, a megyeszékhelyen sincs, lehet, hogy Budapesten van, itt maximum néhány magánrendelő, de az nem klinika.

Kérdeztem, hogy miért nem hoznak létre a szülők kalákában magán- vagy alapítványi iskolákat, ahol bár ugyanaz lenne a tantervi és az érettségi követelmény, de más a légkör, a tanítás feltételei. Nem tudott rá válaszolni, értette a problémám, de azt válaszolta, hogy náluk a szülőkkel nagyobb a probléma, mint az oktatási rendszerrel.

Kérdeztem, hogy ez hogy lehet, és milyen probléma.

Azt a választ kaptam, hogy úgy kerülnek gimnáziumba a gyerekek, hogy már lelkileg sérültek, kamaszodnak épp, de korábban, kiskoruktól kezdve nem beszélgetnek velük a szülők otthon, nem tanítják meg őket a társas érintkezés alapjaira, mentálisan elhanyagoltak, javarészt csak online kapcsolataik vannak, mert ahhoz nem kell hajat mosni, és tiszta pólót húzni, meg kimenni az emberek közé.

Ugyanakkor a közösségi médiát sem tudják kezelni, a visszaélések gyakoriak.

Érdeklődtem, hogy mit gondol arról, hogy összevonnák a természettudományos tárgyakat jövő szeptembertől fogva.

Azt mondta, teljesen mindegy, már most is a nulláról kezdik gimnáziumban ezek oktatását, ugyanis a tanárhiány miatt azokon az órákon többnyire nem szakpedagógus vigyáz általánosban a gyerekekre, indifferens, hogy esetleg eztán majd összevonva vigyáznak rájuk.

Nagyon csodálkoztam ezen, és ha már az általánosnál tartottunk, kérdeztem, hogy ő hogy éli meg, mint szülő, és mit tud tenni, hogy a gyermeke a lehető legjobb edukációt kapja.

Véleménye szerint egyrészt szerencse dolga, ha szorgalmas, maximalista, és még okos is a gyerek, mert úgy könnyebb, másrészt, ha valamit meg akar tanítani neki, ami nem az ő szakterülete, jönnek a fizetős magánórák. Ezekben, ha valakinek, hát nekem van gyakorlatom, összeadva rengeteg pénz megy el rájuk, és még akkor is ott van, hogy a mostani érettségi követelményekre kell felkészülni, mert arra adnak pontot, arról adnak papírt, ugyanakkor épp a természettudományok terén ez a számonkért tananyag oly mértékben elavult, hogy például az én lányomat egyszerűen kinevették a Magyarországon szerzett emelt szintű fizika, és biológia érettségijével Hollandiában, mondván, hogy aki az ebből a tananyagból tett vizsgát hitelesíteni tudná, az sajnos már három éve elhunyt.

Egyéb tárgyakból sem fogadják el nyugat-európai egyetemeken a két fokozatú magyar érettségit, csak sima érettségiként, pedig vannak más országok, ahonnan ezt a rendszert elfogadják.

Egész térségek élnek azon a vidéken iskola, orvos, infrastruktúra nélkül, velük vajon mit lehetne tenni, érdeklődtem.

Szerinte erre jók az olyan szerzetesrendek, mint amelyik például az ő iskolájának a fenntartója, a cigányok általában Istenfélő emberek, a katolikus papokat tisztelik, de a diakónus ugyanaz számukra, nem tesznek különbséget, ezek az emberek nagyon sokat tudnának helyben segíteni. Azt is mondta, hogy a romák összetartóak, a gyermekeiket nemigen engedik el, a segítség oda kell, hogy menjen. Nekem is az a tapasztalatom, hogy kiemelni családokból tehetséges gyerekeket nem megoldás semmire, mert később a közösség már nem fogadja vissza, illetve ő maga elfelejti a származását villámgyorsan, hiszen, csak hátránya származott belőle addig, és megpróbál fehér magyarként élni.

Erre a feladatra képzett, felzárkóztató pedagógusok kellenének az ilyen térségekbe, rengeteg szociális munkás, munkalehetőség a szülőknek, és egyben kezelni a családi közösségeket, lévén ők egyben élik meg magukat.

Nem lehet ráerőltetni más kultúrát senkire, mint amiben szocializálódott, és nem szabad összekeverni az integrációt az asszimilációval, mert a kettő nagyon mást jelent.

Katonásdi, meg hazaszeretetre nevelés, honvédelmi ismeretek, és más egyéb, amin a tízmillió magyar pedagógus országa fel szokott háborodni, azok kormányzati lózungok, ráadásul honvédelmi ismereteket a törvény szerint is csak „ilyen tárgyat tanító iskolákban” kell oktatni, ami pedig katonaiskolát jelent, ott meg nem árt, ha valóban van lőtér.

Ami utasításként érkezik, az minden esetben úgy valósul meg, ahogy azt az iskola vezetése és a szakpedagógus jónak látja, azaz lehet valakit úgy is hazaszeretetre nevelni, ha előadást tartok nekik kémia órán világhírű, magyar kémikusokról, vagy elmesélem a penicillin, meg a c vitamin történetét.

Arra a kérdésemre, hogy mit kéne tenni, hogy versenyképes legyen a magyar közoktatás, azt a választ kaptam, hogy beszélni kellene az egyetemekkel, hogy milyen tudást várnának el a különböző karokon, majd az érettségit ehhez igazítani, illetve vissza lehetne állni a saját felvételis rendszerbe, de a tapasztalatok szerint ott jóval több a lehetőség a visszaélésekre.

Egyetemtől lefelé indulva kéne megszabni a követelményrendszert, egész az általános iskoláig. Túl sok a kétszintű érettségi esetén a hat tantárgy, azt megfelelő pontszám elérésére törekedve kizárólag magánúton lehet megtanulni, ezt orvosolni kéne.

A ped rendszert nem tartja jónak, de valamilyen besorolási rendszert mindenképp szükségesnek ítél, lehetne ez akár a ped is, de úgy átalakítva, hogy visszaélés mentes legyen, és tisztességes feltételeket teremtsen mindenki számára.

A heti 26 tanórát, amiben ő is dolgozik, nagyon soknak tartja, rendkívül megterhelő, és a legjobb iskola nem tudja a szükséges munkafeltételeket ehhez biztosítani.

Jártam abban az iskolában, a tanáriban is, láttam, hogy a közel ötven tanárnak mennyi hely jut, és mennyi zaj, egy 3 soros FB posztot is képtelen lennék ott megírni.

A diákok a mindennapos kötelező testnevelés óra miatt kapnak túl sok terhelést, mert amennyivel több idő megy el erre az iskolában, annyival kevesebb jut egyébre. Ráadásul a vidéki gyerekek mozognak eleget, már amennyiben a jószágok etetése és a kapálás annak minősül, tehát nem minden régiójában az országnak szükséges ezt erőltetni. Azután ott van „műszakos” busz, ami reggel hatra hordja a munkásokat a városba, vannak gyermekek, aki ezzel a busszal mennek az iskolába, azaz reggel hatra ott vannak, de előtte még két órát utaznak egy fűtetlen és büdös buszon, és nagyon-nagyon szerencsések, ha le tudnak ülni.

Nagyon sok a szakmaiatlan döntés, a kapkodás, az utolsó utáni pillanatban kiadott rendelet, és intézkedés, ez mind a túlzott vízfejűség értelemszerű következményei. Ugyanakkor az érettségi célszerű, ha központosított, az emelt szintű kiváltképp, hiszen a tanár nem is ismeri a gyereket, akit vizsgáztat, a feladatlapon kód van, nem név, központilag javítják, tehát ez a rendszer így nem rossz de, mint tudjuk, az ördög a részletekben lakik. Ha egyértelműen tudjuk, hogy egy visszaélés nélküli rendszerben az egyetemek igényei szerint mit kérnek számon, az egyetemeknek nem kellene középiskolás tananyagot tanítani az első évben.

Égető problémának tartja a pedagógus képzés színvonalát, illetve annak esését az elmúlt tíz évben. A felvételi pontszámok alacsonyak, senki sem akar tanárnak menni, évente a megyeszékhelyről kikerülő tanárok, ha azonnal nem válnak pályaelhagyóvá, akkor sem akarnak általános iskolában dolgozni, mert ott roma gyerekeket kéne megtanítani írni, olvasni, biológia és kémia helyett, így a cél az a néhány gimnázium, aminek neve van.

Még korábban egyszer panaszkodott, hogy egy tanítványa rendszeresen felkészületlenül jön, pedig nincs se szerelem, se különösebb családi probléma, csak lusta. Én meg reflexből, hogy de hát gyerek, majd bepótolja. Ő ezen kicsit mérges lett, elmagyarázta, hogy az nem úgy van, onnan az egyetlen kitörési lehetőség a tanulás, máskülönben egy életen keresztül építgetheti a kapcsolatot a sarkon élő Sanyi bácsival kerítésen keresztül. A „parasztgyereknek tanulni kell”, mert a szülő nem tudja a költségtérítéses egyetemet kifizetni.

Akkor értettem meg, hogy még most is, még az egész ország amortizációjának csúcsán is, mekkora különbségek vannak országon belül is a gyerekek lehetőségeiben, és hány értelmes, okos ember lesz közmunkás csak azért, mert éppen rosszkor kamaszodott, vagy akkor ivott apuka a legtöbbet, amikor neki teljesítenie kellett volna az iskolában. És az egyházi fenntartás nem ördögtől való, annak is megvan a maga helye az oktatási palettán, tehát soha nem az egész rossz, de, mint már írtam az ördög a részletekben lakik. Sok gyerek például pont az egyházi fenntartó okán jut el életében egyszer a Balatonra, vagy nyári táborba, esetleg a fővárosba, de akár külföldre is.

Mindazonáltal egyet akkor sem értek, és ez már térségfüggetlen kérdés. Nem értem a szülőket. Nem értem, hogy miért nem törődnek a gyermekeikkel, hogy miért nem állnak össze, és hoznak létre közösen olyan délutáni iskolát, vagy inkább klubot, bármit, ahol megtanítanák a gyerekeket arra, ami szükséges, és amire az iskola most nem, vagy helytelenül tanít. Megértem, hogy nem lehet jelenleg sokat tenni Magyarországért, megértem, hogy ez a tehetetlenség fáj. Azt nem értem, hogy azt a keveset, amit viszont lehetne, és kéne is tenni, azt sokan miért nem teszik a gyermekük, a saját gyermekük érdekében, mi az, ami fontosabb lehet náluk?

Másféle tanévnyitó

  1. Utálatos dolog a tanévkezdés. Tart még a nyár, csak a szünidőnek van vége, sok helyen kényelmetlen ünneplőbe kell bújniuk a gyerekeknek, és álmosító szónoklatokat hallgatniuk, hogy már az első nap elmenjen a kedvük az egésztől. Még utálatosabbá teszi az iskolai tanévnyitókat, ha a tömegoszlató hatású beszédeket mindenféle rendű-rangú politikusok követik el, és – ahogyan a fideszesek ezt gyakran teszik – nagy- és kisurak keverik össze az iskolai eseményeket a kampányrendezvényekkel. Pedig politikai beszédeknek és politikusoknak semmi keresnivalójuk az iskolákban.

Politikusoknak nem az iskolában, hanem az iskolával van dolguk – feltéve, hogy céljaik és vágyaik nem merülnek ki saját hatalmuk és vagyonuk gyarapításában, hanem közük van ennek az országnak a jövőjéhez. Mi egy igazságos, gyarapodó és modern Magyarországért politizálunk, és az idevezető úton iránymutatásnak vesszük Szent-Györgyi Albert szavait:

„olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája”.

Ha a Nobel-díjas tudós mondata igaz – márpedig igaz! -, akkor van oka az aggodalomra mindenkinek, akinek számít Magyarország jövője. Leginkább a szülőknek, akik országszerte több mint egymillió magyar gyereket kísérnek el az iskoláig. Szülőként mi is osztozunk minden anya és apa álmában, hogy gyerekeink többre vigyék, mint mi magunk. Az iskoláknak ezt a közös szülői álmot kell szolgálniuk. De ma ezt nem szolgálják, hanem akadályozzák.

Rendes (és unalmas) tanévnyitóhoz méltóan hosszan sorolhatnánk adatokat a magyar iskolák helyzetéről. Hogy miközben az európai országokhoz képest bántóan keveset költ a magyar állam az oktatásra, addig a magyar szülők kétharmada érzi anyagi megterhelésnek a tanévkezdést. Hogy

a középiskolai tanárok fizetését tekintve az uniós tagállamok közül Magyarország hátulról a harmadik,

általános iskolai szinten hátulról a negyedikek vagyunk a 28-ból. Hogy miközben a túlterhelt tanuló és tanár egy évben több száz órával többet tölt az általános- és középiskolában, mint Európa más országaiban, addig a matematika, szövegértés és természettudomány mellett a problémamegoldás terén is rosszul teljesítenek a hazai diákok. Ráadásul a számok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak: a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak.

De az adatoknál is világosabban fogalmazza meg a mai iskola legnagyobb baját, sőt bűnét Vekerdy Tamás: a magyar iskola kritikus gondolkodók helyett engedelmes alattvalókat akar nevelni, ezzel pedig szembemegy a világtrenddel. Tegyük hozzá: szembemegy a magyar gyerekek érvényesülésének vágyával, szembemegy a szülők álmával, vagyis szembemegy Magyarország jövőjével. Ezért nem túlzás Vekerdy Tamás fogalmazása: ez nemzetellenes bűn.

Nem lehet kétségünk,

ezt a nemzetellenes bűnt a kormány követi el a gyerekekkel és szüleikkel szemben

– szintén Vekerdy szavaival –, „a legfőbb hadúr parancsára”.

A kormányfő naftalinszagú, avítt világképét és önös hatalmi érdekét kényszeríti rá a magyar iskolarendszerre. Mert neki a legfőbb ellenfele a kritikus gondolkodásra, önálló érvényesülésre képes polgár, érdeke pedig az államnak kiszolgáltatott, engedelmes alattvalók tömege. Emiatt évente több tízezer magyar fiatalt kényszerít bele a közmunka – foglalkoztatást helyettesítő támogatás – alkalmi munka körforgásába. Emiatt mennek külföldre a legjobban teljesítő diákjaink, emiatt menekül, aki teheti az állami iskolákból a magániskolákba, és emiatt mindennapos tapasztalás és sok adattal alátámasztható tény, hogy az iskola nemhogy felszámolná, inkább felerősíti az otthonról hozott hátrányokat. A szemünk láttára, nap nap után vesztegetik el ennek az országnak a jövőjét.

Azok a gyerekek, akik most kezdik az iskolát, valamikor 2030 körül kezdenek majd el dolgozni, és ötven-hatvan évet is aktívan tölthetnek a munkaerőpiacon. A tudomány és a technológia fejlődési ütemét tekintve egy ekkora időtáv hatalmas változásokat fog hozni. Gyermekeinknek egy olyan világban kell majd helytállniuk, ahol folyamatos alkalmazkodásra és a változás képességére lesz szükségük. Állítólag Orbán Viktor is olvasta a világ egyik kedvenc jövőbe látó történészének, Yuval Noah Hararinak a könyveit. Ha olvasta is, meg nem értette, hiszen Harari is világossá teszi: a ma diákjainak jövőbeni érvényesüléséhez nem az évszámok bemagolására, nem is valamiféle nemzetieskedő hagymázra, hanem a „négy K”-ra van szükség, úgy mint

kommunikáció, kollaboráció (vagyis az együttműködés képessége), kritikus gondolkodás és kreativitás.

Olyan iskolarendszer szolgálja a magyar diákok és ennek az országnak is a jövőjét, amelyik nem kizárólag a XX. századi ismereteket sulykolja, hanem XXI. századi tudást is képes adni. A magyar kormány viszont azt hiszi, ha hatalmi érdekben fogant kultúrharcból épít szellemi kerítést az ország köré, akkor letagadhatja, elhazudhatja a jövő kihívásait. Mi abban hiszünk, a jövő elől nem elbújtatni kell a magyar fiatalokat, hanem fel kell rá készíteni őket. Míg a kormány oktatásért is felelős minisztere „a magyarság spirituális és szakrális” oktatását tartja fontosnak, mi inkább azt, hogy minden magyar diák kapjon megfelelő nyelvoktatást és modern tudást informatikából.

„Az oktatási rendszernek biztosítania kell, hogy a gyerekek és fiatalok képessé váljanak az emberiség által felhalmozott tudás megismerésére és alkotó alkalmazására, a nemzeti és nemzetiségi hagyományok ápolására” – így is összefoglalhatjuk, mit gondolunk mi a magyar iskolák feladatának. Ez egy idézet, az Oktatási Minimum című dokumentum kezdődik ezzel mondattal. Az a dokumentum, amit a választási kampány idején, februárban írtak alá oktatási szakmai és civil szervezetek, érdekképviseletek és az ellenzéki pártok közösen. Tartozunk azzal, hogy megküzdjünk a magyar iskolarendszer legfontosabb szereplőinek közös akaratáért, az Oktatási Minimumban foglalt elvek és programpontok megvalósításáért. Hogy negyedével csökkenjen a diákok óraszáma, hogy kisebbek legyenek az osztálylétszámok; hogy a gyerekek megtanuljanak tanulni az iskolában, hogy mindenki számára lehetőség legyen az érettségi megszerzése, hogy a tanároknak visszaadjuk a tanszabadságot, emeljük a bérüket, és 7-8 évente kapjanak egy pihenőévet. Hogy az első diploma ingyenes legyen, és eltöröljük a tandíj-adósságokat. Mindezt annak érdekében, hogy kizárólag egy-egy gyerek személyes képessége, tehetsége és szorgalma határozza meg, mi lesz belőle felnőttként. Hogy a gyerekek továbbtanulási útját ne lakóhelye, bőrszíne, családjának szociális helyzete, vagy éppen olyan íróasztal mögötti döntéshozók határozzák meg, akik amúgy már rég kimenekítették a gyereküket az állami rendszerből.

Tisztában vagyunk vele, hogy a hatalmi kevélységben tobzódó kormányról és kormányfőről lepereg bármiféle szakmaiság. Elmúltak már azok idők, amikor a Fidesz oktatáspolitikusa, bizonyos Pokorni Zoltán még így beszélhetett: „Ha valaki oktatáspolitikusként körbenéz az időben, és találkozik a tekintete Klebelsberg Kunóéval, akkor ne felejtse el, hogy ez csak egy ok miatt lehet: azért, mert Klebelsberg Kunó nem visszafele nézett, hanem előre.”

Ez a Fidesz, ez a kormány, ez a miniszterelnök visszafelé néz, nem előre,

ezért már Pokornira sem hallgat, nemhogy az ellenzékre, sem semmilyen észérvre.

Ezért a magyar gyerekek jövője szempontjából kulcsfontosságú változáshoz újjá kell szerveznünk az együttműködést azok között, akik az Oktatási Minimum programját megalkották és elfogadták. Nem a közös fotózkodás, vagy a hangzatos sajtóközlemények reményében, hanem akár csöndben, de mindenképpen a közös célokon nyugvó egymás iránti bizalommal. Annak érdekében, hogy mihamarabb legyen olyan tanévnyitó Magyarországon, ami lehet bár utálatos esemény, de minden anya és minden apa szorongás nélkül engedhesse el a gyerekei kezét az iskola kapujában, mert biztos lehet benne: ott olyan tudást kapnak, ami lehetőséget teremt számukra, hogy többre vigyék, messzebbre jussanak, mint a szüleik.

Szerző: Tóth Bertalan, MSZP-elnök és Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke

A nap kérdése: Befuccsolt a szakképzés?

0

Komoly jelei vannak annak, hogy a kormányban is felismerték: a Parragh László MKIK-elnök által favorizált szakképzéssel ellentétben mégsem biorobotokat kell képezni a gazdaság számára.

Ön szerint szükséges lenne hozzányúlni a szakképzéshez, s megállítani a 2010 óta zajló folyamatokat a szakképzés területén?

A gyerekeknek nem tetszik az orbáni iskola

A gyerekek elutasítják a kormány által erőltetett szakgimit, legtöbben diplomát szeretnének, de elsősorban a jobb helyzetű családokban élők. Az elmaradott vidékeken élő szegény szülők gyerekeiből alacsony státuszú felnőttek lesznek. A belső mobilitás szinte bezárult egy friss, házon belüli” felmérés szerint.

A hetedik osztályos gyerekek elsöprő többsége már gondolkodik jövőjén, legtöbben a szülőkkel beszélik meg. Az eredmény azonban nem az, amit az Orbán-kormány erőltet évek óta: a korábban szakközépiskolának nevezett, azóta szakgimnáziumnak átkeresztelt iskolatípust a gyerekeknek alig 12 százaléka tervezi választani, bő ötödük is szakképzettséget és érettségit választana. A legnagyobb csoport azonban (36 százalék)

hét-tíz évig tanulna, hogy diplomát szerezzen

– derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) felméréséből, amelyben kilencezer hetedik osztályos diákot kérdeztek meg, feltérképezve családi viszonyaikat, helyzetüket is.

A tanulmányt olvasva szembetűnő a GVI szinte tudathasadásos vívódása. „Gazdájuk”, Parragh László MKIK-elnök a kormány legfőbb oktatáspolitikai háttérembere, a gyerekek szakgimnáziumba terelésének, a „nem kell ennyi diplomás, inkább sok szakmunkás” elvének bősz támogatója. Ezzel szemben a felmérés egyértelműen arra mutat, hogy ez az út sehová se vezet, s ezt a készítők – ha burkoltan is – elismerik.

A hetedikes gyerekek tehát szembe szállnak a kormányzati szándékkal, és legnagyobb csoportjuk felsőfokú képzést tervez. Változatlanul sokan mennének gimnáziumba.

Forrás: MKIK GVI

A felmérés rámutat arra is, hogy a családi-társadalmi helyzet alapvetően befolyásolja a következő nemzedék sorsát, lehetőségeit. A továbbtanulási tervek ahhoz igazodnak, mit látnak a 13-14 évesek otthon: a szegény környezetben felnövő gyerekek ambíciói sokkal alacsonyabbak, mint a jobb módúakéi. Vagyis

a rossz körülmények között élő fiatalok jellemzően érettségit nem adó szakközépiskolába készülnek,

és körükben nagyon kevés a diplomát tervezők száma.

Gyakran továbböröklődik a szülők végzettsége, és jellemző az ő törekvésükre, hogy kétharmaduk inkább valamilyen szakmát és érettségit szánna gyerekének, és csak negyedük szeretne diplomát látni.

Érdekes következtetésük a felmérés készítőinek, hogy a szülők a szakmaszerzést és a diplomát egymást kizáró továbbtanulási lehetőségnek látják, holott a szakgimnázium utáni diplomaszerzés is lehetséges mód. Ez utóbbi állítás az MKIK – és Parragh -, valamint a kormány hivatalos álláspontja, noha oktatási szakemberek szinte egyöntetű véleménye az, hogy a közismeretei tárgyaktól kicsontozott szakgimnáziumi képzésből alig vezet út a felsőoktatásba.

A társadalmi rétegek közti (felfelé) mozgások befagyását mutatja nem csak az, hogy a szellemi érdeklődésű gyerekek inkább vágynak felsőfokú tanulmányra. Hanem a szakmunkásnak szánt gyerekek alacsony végzettségű fizikai munkás vagy segélyből élő szülőkkel rossz anyagi helyzetben nőnek fel. Ez pedig alacsony motivációs szintet és kevés önállóságot ad nekik örökül, ami – a rosszabb tanulási képesség miatt – egyenes út a szakképzésbe.

A társadalmi rétegbe fagyás másik mutatója, hogy a gazdaságilag és jövedelmileg rosszabb helyzetű Kelet-Magyarországon a szülők által helyeselt

szakmaválasztás újratermeli az egyenlőtlenségeket és tovább mélyíti a területi leszakadást.

A Dunántúlon és Közép-Magyarországon a hetedikesek inkább választanak szellemi munkájú jövőt, a keleti végeken viszont „hetedíziglen” a fizikai foglalkozásokra készülnek.

A szegény környezetben felnövő gyerekek szerény ambíciói azt eredményezik, hogy nekik jellemzően érettségit nem adó szakközépiskolába készülnek. Az pedig csak következtetésként vonható le a felmérés ismertetéséből, hogy ezek az alacsony társadalmi státuszok mennek tovább a következő generációra.

A GVI szakembereinek egyik fontos tanácsa, hogy az alacsony tanulási képességű gyerekek a középiskolákban több problémamegoldással kapcsolatos általános készséget sajátíthassanak el. Ez ugyancsak ellentétes a közismeretei tudást mellőző politikai akarattal.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK