Kezdőlap Címkék Kevin Spacey

Címke: Kevin Spacey

Ilyen lett Kevin Spacey új filmje Spacey nélkül

Ha évek múlva is emlegetni fogjuk még A világ összes pénzét, az valószínűleg Christopher Plummer beugrása miatt lesz, amivel Ridley Scott megmentette az eredetileg Kevin Spacey szerepeltetésével készült filmjét, nem pedig azért, mert annyira kiemelkedő alkotás született a rendező életművében. Kicsit olyan, mintha Scott maga sem tudta volna eldönteni, mi érdekli leginkább a Getty örökös emberrablós sztorijában.

Nagyon érdekes és komplex történetet dolgoz fel A világ összes pénze, amelynek ráadásul még valóságalapja is van – amint arra a film elején és végén is figyelmeztetnek, nehogy véletlenül megfeledkezzünk róla. Ridley Scott persze jócskán alakított az eredeti eseményeken a „drámai hatás fokozása” érdekében, de annyira igyekezett minél többet elmesélni a Getty család mesébe illő történetéből, hogy pont emiatt marad hiányérzetünk, hiszen semmiről és senkiről nem tudtunk meg eleget. Ha A világ összes pénze középpontjába helyezett emberrablós alaptörténetet vesszük, az nem elég izgalmas, feszültségteli vagy éppen akciódús egy ilyen témájú filmhez, ha idősebb J. P. Getty és családi kapcsolatai bemutatását, az pedig nem elég árnyalt és következetes. De ha esetleg Ridley Scott a pénz romboló hatásáról akart elmélkedni egy családi drámán keresztül, akkor viszont túl sok az akció, a mellékszereplő és minden egyéb körítés, ami elvonja a figyelmünket erről.

Christopher Plummer J. P. Gettyként Forrás: Freeman Film

Ettől függetlenül nem rossz film A világ összes pénze: hiszen az alaptörténet tényleg érdekes, jók a szereplők, és élvezet nézni azt a hihetetlenül kidolgozott 70-es évekbeli miliőt, amit elénk tárnak az alkotók. Az pedig egyáltalán nem érződik, hogy Christopher Plummer az utolsó utáni pillanatban ugrott be a szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey helyett. Már az egész filmet leforgatták, amikor Spacey-t megvádolták, és ezzel A világ összes pénze sorsa is kérdésessé vált, hiszen nem szerencsés egy bukott sztárral eladni egy filmet. Ridley Scott úgy döntött, hogy újraforgatja az olajmágnást, J. P. Gettyt játszó Spacey jeleneteit, és Christopher Plummert kérte fel a szerepre. Állítólag eredetileg is Plummert szerette volna, de a stúdió Spacey-t akarta, hogy több sztár legyen a filmben. Mi tagadás, Spacey-nak nagy gyakorlata van a hatalomért – vagy ez esetben konkrétan a pénzért – másokon átgázoló, morálisan igencsak megkérdőjelezhető döntéseket hozó karakterek alakításában (illetve az őt vádolók vallomásai alapján ez a viselkedés tőle sem áll éppen távol), de azt már sohasem tudjuk meg, hogy ő mit varázsolt volna Gettyként. Plummer viszont teljesen jól megoldja a feladatot, olyannyira, hogy Oscarra is jelölték érte.

Az is szerencsés, hogy nem egy nyolcvanévesnek maszkírozott hatvanévest kell nézni az idő nagy részében, viszont így meg a J. P. Getty meggazdagodásának történetét bemutató jelenetek lettek hiteltelenek. Más kérdés, hogy ezekre egyáltalán miért volt szükség. Ridley Scott valamiért fontosnak tartotta megmutatni azt, ahogyan Getty az ötvenes években szaúdiakkal tárgyal az olajkitermelésről, hogy aztán eljusson odáig, hogy őt tartják a világ leggazdagabb emberének. Ráadásul ezeket a részeket az elrabolt fiú narrációja vezeti fel, ami szintén nem túl izgalmas megoldás. A családtörténetből kiragadott néhány jelenet nyilván nem elég ahhoz, hogy hiteles képet adjon arról, miért csak ügyvédeken meg más közvetítőkön keresztül kommunikálnak egymással a rokonok, és az sem sokkal jobb megoldás, mikor suta párbeszédekből kéne visszafejtenünk a sérelmek eredetét.

Charlie Plummer mint John Paul Getty III Forrás: Freeman Film

De valami hátteret kellett adni annak magyarázatára, hogy

miért nem hajlandó egy felfoghatatlanul gazdag ember egy fillért sem adni azoknak, akik Rómában elrabolták az unokáját,

méghozzá a szívének legkedvesebbet. És itt kezdődik valójában az emberrablós történet, amit szintén elég felemásan mutat be a film. Megvannak a műfaj szokásos kellékei, de nyilvánvaló, hogy nem az akciózás volt a lényeg, sokkal inkább az, hogy milyen harcot kell vívnia az anyának, Gail Gettynek (Michelle Williams) az apósával azért a rongyos néhány millió dollárért. Közben arra is kitér a film, hogy milyen médiaszenzáció lett a sztoriból, hogy mennyire megbízhatatlan az olasz rendőrség, illetve az öreg Getty különc szokásaival kapcsolatos anekdotikus elemekben sincs hiány, ami önmagában mind érdekes, de megint csak az történik, hogy feldob bizonyos témákat a film, aminek kifejtésére még a több mint kétórás játékidő sem elég.

Eléggé a levegőben lóg Mark Wahlberg karaktere is, aki korábban a CIA-nak dolgozott tárgyalóként, majd pedig a Getty-birodalom szolgálatába állított a tapasztalatait, és feladatául kapja, hogy minél gyorsabban és olcsóbban hozza haza az unokát. Az elrabolt fiúról sem tudunk meg túl sokat, csak azt, hogy nehezen birkózik meg nem mindennapi családi háttérével, és mivel kamasz, egyébként is fura. Nem jut idő arra sem, hogy a családi dinamikával részletesen foglalkozzon a film Gail Getty és apósa viszonyán kívül, pedig talán ez lenne a legérdekesebb:

hogyan alakítja és torzítja még a legszorosabb kapcsolatokat is a hihetetlen vagyon,

vagy éppen annak csak az árnyéka. Hiszen akármit is csinálnak, ez az örökség folyton rávetül a Getty ivadékokra. Érzékelteti A világ összes pénze, hogy egyszerre menekülnének előle, hogy ne legyenek olyanok, mint a magányos öreg Getty, de ugyanakkor meg nem is tudnak elszakadni a pénz vonzásától. Személy szerint én ezt a vonatkozását néztem volna legszívesebben a történetnek, de bármit is választott volna Ridley Scott, valószínűleg sokkal jobb film lenne A világ összes pénze, mint így, hogy ennyire nagyszabású akart lenni.

Ezekre kerestünk rá legtöbbször a Google-ban az idén

0

Elkészítette szokásos összeállítását a Google arról, hogy milyen témákra kerestek rá a legtöbbször az internetezők az elmúlt évekhez képest idén. Többek között a bitcoin, az Irma hurrikán és Harry herceg menyasszonya érdekelte 2017-ben a világot.

A 2017-es legfelkapottabb keresőszavak listáját az Irma hurrikán vezeti, amely majdnem a 2005-ös Katrina hurrikánhoz hasonló pusztítást végzett Amerikában, szeptember elején. A második és a harmadik helyen a két idén megjelent iPhone-t találjuk. Az iPhone 7 szeptemberben, a tizedik évfordulóról megemlékező X pedig novemberben jött ki. Természetesen a szexuális zaklatási botrányok is sok Google-keresést generáltak, így került az amerikai tévés műsorvezető, Matt Lauer a 4. helyre a listán. November végén derült ki, hogy Lauert felfüggesztette az NBC, mivel egyik kolléganője arról számolt be, hogy a műsorvezető szexuálisan zaklatta a 2014-es téli olimpia idején, Szocsiban, majd utána New Yorkban is. A következő napokban több másik vád is érkezett Lauer ellen. Az ötödik helyre a színésznő Meghan Markle került, aki a brit királyi sarj, Harry herceg menyasszonya: az eljegyzést november 27-én jelentették be.

Emberek

Ha csak a személyek toplistáját nézzük, akkor egyértelmű, hogy a szexuális zaklatási botrányok miatt alakultak így a keresések. Lauer mellett Harvey Weinstein és Kevin Spacey is bekerült a top 5-be. A nagyhatalmú producer, Weinstein ügyei voltak azok, amelyek az egész botrányt kirobbantották októberben, majd a Spacey elleni vádak kavartak hatalmas botrányt. A második helyen természetesen Meghan Markle áll.

A kép forrása: Flickr

Hírek

A globális hírek kategóriájában a listát szintén Irma vezeti, utána következik a legfontosabb digitális fizetőeszköz, a bitcoin, amely hatalmas árfolyamváltozásokat élt meg az idén. A decemberi meredek emelkedés után pár napja mélyrepülésbe kezdett a bitcoin, amelyet sok bizonytalanság övez. Egyesek hatalmas üzletet és a jövő fizetőeszközét látják benne, míg mások szerint jelentősen túlértékelt a digitális valuták jelentősége. A harmadik helyre az egész világot megrázó október 1-jei Las Vegas-i lövöldözés került, amelyben 58 ember halt meg, és több mint ötszázan megsérültek. A top 5-be még a nukleáris programjával a világot rettegésben tartó Észak-Korea, és az idén Amerikából látható teljes napfogyatkozás került be.

Filmek, sorozatok

A filmes toplistát a Google keresések tekintetében egyértelműen a szuperhősmozik dominálják: a Wonder Woman, a Logan és Az Igazság Ligája is benne van a top 5-ben, igaz, az első helyre a Stephen King regényéből készült bohócos horror, az Az került. A tévéműsoroknál a Stranger Things című, a 80-as években játszódó sci-fi/horror/drámasozat került, de a Trónok harca is benne van természetesen az első ötben.

Slágerek

Itt nincs meglepetés: a listát a Despacito vezeti, ami minden szempontból az év legnagyobb slágere lett – jelenleg több mint 4,5 milliárd megtekintésnél jár a YouTube-on, ezzel a valaha volt legnézettebb anyag a videómegosztón. A második és harmadik helyen Ed Sheeran két dalát, a Shape of You-t és a Perfectet találjuk. A top 5-be még Camila Cabello Havana és Taylor Swift Look what You Made Me Do című slágere került be.

Hogyan kell…

Ebben a listában találjuk a legtöbb érdekességet, és talán a legmeglepőbbeket. Itt gyűjti a Google a “how to” kifejezéssel indított kereséseket: tehát amikor az emberek megpróbálják kideríteni valamiről, hogy hogyan készül. Az első helyen a listán a slime áll, amit magyarra nehéz lefordítani. Gyakorlatilag egyfajta gyurmaszerű, csak annál lágyabb állagú, általában színes dologról van szó, amelynek előállítására számtalan recept található a YouTube-on. Igazából nem való semmire, de a gyerekek és a felnőttek is előszeretettel játszanak vele, illetve készítenek belőle különböző dolgokat. A második helyre a napfogyatkozáshoz használatos szemüvegek előállítása került, de a bitcoin-láz is megjelenik ebben a listában is. A harmadik legtöbbször arra keresett rá a Föld lakossága, hogy hogyan lehet bitcoint vásárolni. Utána a hogyan lehet nézni a Mayweather vs McGregor meccset (az év bokszmeccsének tartott mérkőzést), és a hogyan csináljunk fidget spinner-t (az év másik nagy játékőrülete a slime mellett) került.

Kilenc nap forgatással pótolta Ridley Scott Kevin Spacey-t

Amerikában már bemutatták Ridley Scott legújabb, A világ összes pénze című filmjét, pedig egy darabig még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán mozikba kerülhet-e a dráma, mivel a szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey volt az egyik kulcsszereplője.

Ahogy a FüHü is megírta, Ridley Scott néhány héttel a bemutató előtt úgy döntött, hogy kivágja a filmből Spacey jeleneteit, és az utolsó pillanatban Christopher Plummer-rel helyettesíti a színészt.

A film bemutatója kapcsán most kiderült, hogy mindössze kilenc nap alatt forgatták újra Spacey összes jelenetét – eredetileg ő alakította volna az emberrablós drámában a fukar milliárdost, J. P. Gettyt, aki nem hajlandó pénzt adni saját unokája váltságdíjára. Nyilván megkönnyítette a forgatást, hogy amíg Spacey-t jelentősen meg kellett öregíteni a szerephez, Plummer esetében, aki hétfőn lett 88 éves, erre nem volt szükség. A Hollywood Reporternek adott interjújában a színész arról beszélt, hogy dolgoztak rajta túl sokat a maszkmesterek, például a fülét kellett elállóbbra csinálni.

Christopher Plummer és Mark Wahlberg A világ összes pénze című filmben

Hozzátette, hogy nem sok ideje volt felkészülni a szerepre, de szívesen mondott igent a beugrásra, mivel mindig is szeretett volna Ridley Scott-tal dolgozni, és ennyi idősen is nyitott az új kihívásokra.

Ridley Scott a film bemutatója előtt annyit mondott, hogy már nem azzal szeretne foglalkozni, hogy milyen helyzetbe hozta a stábot ez az ügy, hanem a végeredménnyel: a filmmel, amely a nagyszerű csapatnak köszönhetően mégis létrejöhetett. A világ összes pénzét a vetítés végén álló taps fogadta.

A magyar nézők januárban láthatják meg, hogy milyen alakítást nyújtott J.P. Gettyként Plummer, de a beugrás valószínűleg jól sikerült, hiszen már Golden Globe-ra is jelöltek a szerepért. Azt viszont nemigen tudjuk meg, hogy Spacey milyen lett volna Gettyként, Ridley Scott ugyanis leszögezte, hogy csak olyan verzió fog megjelenni A világ összes pénzéből, amelyben Plummer alakítja a milliárdost.

A film új előzetese, immár Christopher Plummer-rel:

Nyolcvanéves lett, de egyszerre több filmen is dolgozik Ridley Scott

Nyolcvanéves lett a világ egyik leghíresebb filmrendezője, Sir Ridley Scott, akinek olyan kultfilmeket köszönhetünk, mint a Szárnyas fejvadász és a Thelma és Louis, illetve olyan kasszasikereket, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Gladiátor. A brit rendező még most is hihetetlenül aktív, sőt, mostanában ontja igazán a filmeket: idén jött ki az Alien: Covenant, producerként dolgozott a Szárnyas fejvadász új részén, és rendezőként is több filmje van a megvalósítás különböző fázisaiban.

Erős női karakterek és különleges (látvány)világok – ezekkel a jelzőkkel szokták leírni Ridley Scott filmjeit, aki az 1979-es A nyolcadik utas: a Halállal robbant be a filmes köztudatba. Mármint Hollywoodban, mert első filmje (előtte tévésorozatokat rendezett), az 1977-es a Párbajhősök című, Napóleon korában játszódó dráma az Arany Pálmáért is versenyzett Cannes-ban, de végül csak a legjobb első filmnek járó díjat kapta meg.

Ridley Scott egyébként viszonylag későn kezdett filmezni:

a Párbajhősök megjelenésének idején már 40 éves volt.

Ez a film nem vált igazán ismertté, de már jól mutatja Ridley Scott alkotásainak egyik fő csapásirányát, a történelmi filmekét. A következő filmje is kosztümös lett volna, de a Csillagok háborúja elsöprő sikere meggyőzte arról, hogy érdemes a látványos sci-fik felé nyitni. Elfogadta a felkérést a horrort és a tudományos-fantasztikus filmek világát ötvöző A nyolcadik utas: a Halál (Alien) megrendezésére – habár nem ő volt az első számú jelölt – és, miután a stúdió egy merész húzással úgy döntött, hogy a főszereplő, Ripley hadnagy nő lesz, Ridley Scott feledhetetlen hősnőt csinált Sigourney Weaver-ből. A film pedig, amivel beszámolója szerint csak halálra akarta ijeszteni az emberek, sokkal összetettebb lett ennél, nem véletlen, hogy egy egész franchise nőtt ki belőle. De a többi Alien-filmnek már nem Ridley Scott lett a rendezője, ő csak a történet – egyébként elég vegyes fogadtatást kapó – előzményfilmjeivel tért vissza ebbe a világba a 2010-es években.

Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál forgatásán. Forrás: Facebook

A nyolcadik utas: a Halált nem sokkal később egy másik legendás sci-fi, a Szárnyas fejvadász követte, amely azonban nem lett egyből sikeres. A Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című disztópiájából, Harrison Ford főszereplésével készül film csalódást keltően szerepelt a mozikban 1982-ben, és a kritikusok is a földbe gyalulták – saját bevallása szerint a rendező azóta sem olvas kritikákat – de

ma már a valaha készített legfontosabb sci-fik között tartják számon.

A 90-es évekből a Geena Davies (Thelma) és Susan Sarandon (Louise) főszereplésével készült, különböző műfajokat ötvöző Thelma és Louise-t érdemes kiemelni, amely új oldaláról mutatta be Ridley Scottot. A road movie alapon felépülő filmnek Scott eredetileg csak a producere lett volna, de nem talált megfelelő rendezőt, így végül ő csinálta meg. A Thelma és Louise pedig egyszerre lett vicces és megrázó, emellett elgondolkodtató, ráadásul addig kifejezetten férfias filmekre jellemző motívumokat rendelt a női karakterekhez, amiért a feministák megbecsülését is elnyerte (illetve a nézőkét és a kritikusokét is).

De korántsem lehet azt mondani, hogy Ridley Scott nem tudott hibázni: minden ünnepelt filmjére jutott több felejthető – és ez későbbi életművére is igaznak bizonyult. A következő nagy dobása a Russel Crowe főszereplésével készült Gladiátor lett 2000-ben, amely öt Oscart nyert, köztük a legjobb filmnek járó díjat. Ezután Scott megrendezte A bárányok hallgatnak folytatásaként elkészült Hannibalt Anthony Hopkinsszal, A Sólyom végveszélyben című háborús filmet, a Hazugságok hálója című akcióthrillert, és még hosszasan lehetne sorolni a 2000-es évek alkotásait. A következő évtized azután ismét a sci-fiké lett: jöttek az új Alien-filmek, majd a Mentőexpedíció.

Jelenetfotó a Mentőexoedícióból. Forrás: interCom

Ridley Scott egyébként producerként is hihetetlenül aktív: még 1968-ban hozta létre öccsével, Tony Scottal a Ridley Scott Associates nevű reklám- és filmprodukciós céget, 1995-ben pedig szintén testvérével megalapította a Scott Free Productions-t. Öccse, aki szintén rendezett is, például az 1986-os Top Gunt, 2012-ben öngyilkos lett, és ezután Ridley Scott mintha még jobban belevetette volna magát a munkába.

2015-ben készült el a Mentőexpedíció, amelyet a kritikai és közönségsiker mellett

azért is érdemes kiemelni, mert nagyrészt Magyarországon forgatták.

A Matt Damon főszereplésével készült filmben számos magyar szakember dolgozott, akiket teljesen levett a lábáról a rendező munkamódszere. A beszámolók szerint Ridley Scott elképesztően gyorsan forgat, és míg mások folyamatos csúszásban vannak a nap végén, ő inkább már előre dolgozik. A munkatempóját nehezen lehet győzni, ráadásul szeret improvizálni, így mindenre és az ellenkezőjére is fel kellett készülnie mellette a stábnak.

Határozottsága miatt ez viszont nem megy a hatékonyság rovására, és Hollywoodban is erről híres. Általában nagy költségvetésű produkciókat készít, de sem a rendelkezésre álló időt, sem a pénzkeretet nem szokta túllépni. Tavaly ismét egy rá jellemző, nagyszabású produkcióval tért visszatért Magyarországra, a Szárnyas fejvadász 2049 producereként és alkotótársaként, de a rendezést ezúttal fiatalabb kollégájára, Denis Villeneuve-re bízta.

Denis Villeneuve, Ridley Scott, Harrison Ford és Ryan Gosling a Szárnyas fejvadász 2049 forgatásán

Ridley Scottot 2003-ban lovaggá ütötték szülőhazájában, de érdekes módon a legrangosabb szakmai díjak eddig elkerülték. A fontos filmesek, akik még soha nem kaptak Oscart témájú összeállításoknak állandó szereplője, hiszen eddig háromszor jelölték rendezői Oscarra (először 1991-ben a Thelma és Louise-ért), és ugyancsak háromszor ennek brit megfelelőjére, a BAFTA-ra, de eddig csak a brit filmakadémiától és „csak” életműdíjat kapott. Golden Globe-ot is három jelölés után, 2016-ban nyert a Mentőexpedícióért, amely a zenés filmeknek és vígjátékoknak fenntartott kategóriában lett a legjobb film – pedig egyik műfajba sem sorolható. Az Oscarért legutóbb szintén a Mentőexpedícióval, producereként volt versenyben Ridley Scott, hiszen a sci-fit a legjobb film díjára jelölték, de általános meglepetésre rendezőként akkor nem kapott jelölést.

Legújabb rendezése,

A világ összes pénze kapcsán viszont ismét Oscar-esélyekről írtak a szaklapok,

habár még be sem mutatták a filmet. Ugyanis hiába volt közönség- és kritikai siker a Mentőexpedíció, nem volt igazán esélyes a fontos kategóriákban Oscart nyerni, Ridley Scott megkerülhetetlen sci-fijei, mint az Alien és a Szárnyas fejvadász pedig még csak jelölésig sem jutottak annak idején. A világ összes pénze című emberrablós dráma viszont már műfajából adódóan is jobb eséllyel indult volna az amerikai filmakadémia szavazóinál, bemutatását pedig a díjszezon kezdetére időzítették.

A film egyik főszereplője, Kevin Spacey zaklatási botránya viszont nagyon nehéz helyzetbe hozta az alkotókat, ráadásul a bemutatás előtti utolsó pillanatokban. Ridley Scott merész döntéssel igyekezett megmenteni a filmet: habár már befejeződött a forgatás, lecserélte Spacey-t idősebb kollégájára, Christopher Plummerre, és pótforgatásokat rendelt el, hogy tartani lehessen a decemberi 22-i bemutatót. Ez természetesen több millió dolláros pluszköltséggel, és hatalmas rizikóval jár, de legalább nem kell az egész filmet sutba dobni a Spacey ellen egyre szaporodó vádak miatt. Kérdés, hogy ezzel a zűrzavaros háttérrel lesz-e még esélye a produkciónak a Oscar, illetve más fontos filmes díjakról szavazóknál.

De Oscar ide vagy oda, Ridley Scott megkerülhetetlen és nagy hatású rendező, aki még most is rengeteget dolgozik, és legszívesebben még ennél is több filmet készítene.

„Az őrületbe kerget, hogy egy színész négy filmet is megcsinálhat egy évben, én pedig nem”

– mondta legutóbbi interjújában, 79 évesen a Guardiannek.

A tervek szerint 2019-ben érkezik a következő Alien-prequel, de az angliai csatát is megfilmesítené Ridley Scott, producerként pedig tévésorozatok is szerepelnek a naptárában az elkövetkezendő évekre.

Egyre többen vádolják zaklatással Kevin Spacey-t

0

Húsz, az Old Vic színházban dolgozó ember vádolta meg zaklatással Kevin Spacey-t. A színház vezetése bocsánatot kért, hogy ilyesmi megtörténhetett.

A zaklatási ügyek 1995 és 2013 között történtek, ám ezek közül korábban mindössze egyetlen ügyről szerzett tudomást a színház vezetése. A most bejelentést tevők mindegyike férfi volt, és egyikük sem számolt be szexuális erőszakról.

A színház szerint azért nem robbant korábban a botrány, mert

Kevin Spacey körül egyfajta kultstátusz alakult ki, ez tartotta vissza az áldozatokat.

Spacey 2004 és 2015 között volt a színház művészeti igazgatója. A mostani igazgató, Matthew Warchus azt mondta: a felmerült vádak sokuk számára megrázó és felkavaró újdonsággal szolgáltak. Szerinte “helytelen, igazságtalan és felelőtlen lenne azt állítani, hogy a színházban mindenki tudott Spacey viselkedéséről”.

A színház bocsánatot kért azért, hogy olyan környezetet hozott létre, amelyben ilyesmi előfordulhatott, és ígéretet tett arra, hogy ezen változtat.

A Harvey Weinstein hollywoodi producer botránya nyomán elindult lavina október végén érte el Kevin Spacey-t, akit először Anthony Rapp vádolt meg azzal, hogy a nyolcvanas években, 14 éves korában szexuálisan zaklatta.

Azóta

a sztár több további áldozata is megszólalt,

köztük a Netflixnél forgatott House of Cards (Kártyavár) nyolc alkalmazottja, akik ugyancsak szexuális zaklatással vádolták. A Netflix válaszul először bejelentette, hogy felfüggeszti a hatodik évad forgatását, majd kirúgta Spacey-t, és a Gore Vidal amerikai íróról szóló, Spacey-vel készült életrajzi filmet sem mutatja be. A világ összes pénze című Ridley Scott-filmből pedig kivágták jeleneteit és Christopher Plummerrel forgatják azokat újra.

A színész közben bejelentette, hogy kezelésre van szüksége, és visszavonult a nyilvánosság elől.

Ez volt ma – 2017. november 9.

0

Ezt a rendszert meg kell baszni

Csintalan Sándor nem tartja magát megmondó embernek vagy újságírónak, hanem inkább sajtómunkásnak. De a vele készített interjúnkból az is kiderül, hogy mi a különbség Orbán és a Fidesz között, illetve, hogy Simicska Lajos „be se teszi a lábát a tévébe, rádióba, az újsághoz”. Arról is volt szó, hogy nem hisz abban, hogy olyan információ derüljön ki a miniszterelnökről, amely által megvilágosodik az ország.

Orbán és a saját lábon állás

Az ország saját lábán áll, nem szorul más pénzére – mondta Orbán Viktor a magyar diaszpóra képviselőinek budapesti értekezletén. A miniszterelnök nem először fejtegeti hangzatos kijelentésekkel a magyar gazdaság sikereit abból a megközelítésből, hogy ezek kizárólag „magyar” eredmények, pedig a hazai gazdaság igen nagy mértékben támaszkodik a külső, elsősorban az uniós támogatásokra. Ezek összege sok ezer milliárd forint évente. A témáról ebben és ebben a cikkünkben olvashat többet.

Az Európai Parlament elnöke bekéreti a magyar uniós nagykövetet

Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke be fogja kéretni a magyar uniós nagykövetet a “Soros-tervről” szóló nemzeti konzultáció leállítása érdekében – közölte Guy Verhofstadt, az uniós képviselőtestület liberális frakcióvezetője szerdán a Twitteren.

„Így kell beszélni a nőkkel, az összestől meg kell kérdezni, hogy akar-e…”

Miközben Magyarországon is egyre több nagy tekintélyű embert vádolnak szexuális zaklatással, és tele van a média a visszaélésekről szóló beszámolókkal, illetve azzal, hogyan áll a közvélemény ehhez a mindenütt jelen lévő problémához, több hónap után a héten fejeződött be egy magyar reality, amelynek úgy tűnik, szerves részét képezte a nők megalázása és szexuális kihasználás. A műsorban látható visszaélésekről részletesen írtunk.

A felemás rezsicsökkentés

Az elmúlt napokban ismét erősödni látszik a rezsicsökkentés tematizálásának a kísérlete a kormány részéről. Pedig ahogy a Magyar Energiahatékonysági Intézet elemzése, illetve a KSH adatai alapján megírtuk, negatív hatásai is vannak a rezsicsökkentésnek, és nem is jelent olyan nagy könnyebbséget a fogyasztóknak.

Kevin Spacey-t lecserélik a főszereplésével készült filmben

Meglehetősen szokatlan és rizikós dologra vállalkozott Ridley Scott mindössze néhány héttel A világ összes pénze című új filmje bemutatója előtt: úgy döntött, hogy a szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey helyett Christopher Plummer fog szerepelni a már leforgatott alkotásban. Arról, hogy ez hogy valósulhat meg, ide kattintva olvashat.

Kevin Spacey-t lecserélik a főszereplésével készült filmben

0

Meglehetősen szokatlan és rizikós dologra vállalkozott Ridley Scott mindössze néhány héttel A világ összes pénze című új filmje bemutatója előtt: úgy döntött, hogy a szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey helyett Christopher Plummer fog szerepelni a már leforgatott alkotásban.

Kevin Spacey az olajmágnás J. Paul Getty játszotta a filmben, amely a milliárdos unokájának 1973-as elrablását dolgozza fel. A világ összes pénze december 22-én kerülne a mozikba, és ezen a dátumon egyelőre nem is változtatott a Sony, a rendező, Ridley Scott viszont egyoldalúan úgy döntött, hogy a hátralévő néhány hétben lecseréli Spacey-t Plummerre.

A rendező csak szerda délután értesítette döntéséről a stúdiót a Hollywood Reporter forrásai szerint. Azt is írják, hogy eredetileg is a 87 éves Plummert szerette volna J. Paul Getty szerepére, de a stúdió nagyobb nevet akart, így került képbe az 58 éves Kevin Spacey.

Azóta már biztosan megbánták a döntést, mert abban a másfél hétben, amely az első vádak megjelenése óta eltelt, egyre többen álltak elő a saját történetükkel arról, hogyan zaklatta őket a sztár.

Köztük van Richard Dreyfuss fia, Harry Dreyfuss is,

aki azt állítja, hogy 18 éves korában, apja jelenlétében fogdosta Kevin Spacey. Az eset akkor történt, mikor Spacey a londoni Old Vic Theaterben rendezte Richard Dreyfuss-t, és olvasópróbát tartottak a darab bemutatója előtt. Harry Dreyfuss nem mert botrányt csapni, apjának is csak később szólt az esetről. Szerinte Spacey egyértelműen kihasználta sztárstátuszát, és tudta, hogy a fiú inkább nem mond majd semmit.

Legutóbb egy tévés újságíró, Heather Unruh vádolta meg Spacey-t azzal, hogy tavaly 18 éves fiát zaklatta egy bárban. Egy londoni pultos is arról számolt be, hogy Spacey fogdosta egy buliban.

Úgy tűnik, hogy a sztár karrierje menthetetlen:

a Netflix még a múlt héten bejelentette, hogy nem forgatnak vele többet a Kártyavár című sorozatban, amelynek Spacey a főszereplője és producere is volt, és inkább kiírják a sorozatból.

Az még nem világos, hogy A világ összes pénzében hogyan tudják majd lecserélni Spacey-t Plummerre. Spacey egyébként mindössze nyolc napot forgatott a filmhez, és a jelenetek nagy részében egyedül volt, de a film másik két sztárját, a J. Paul Getty ügyvédjét játszó Mark Wahlberget, és a lányát alakító Michelle Williamst mindenesetre már behívták pótforgatásra.

A Hollywood Reporter szerint ebben a kiélezett helyzetben, ilyen közel a bemutatóhoz az is elképzelhető, hogy a több szereplős jelenetekben csak virtuálisan cserélik ki majd a két színészt. Mindenesetre a mostani eset példa nélkül álló, így nagy kérdés, hogy milyen megoldást választ majd a rendező.

Kevin Spacey-t kirúgták saját sorozatából

A sorozatot jegyző Netflix bejelentette, hogy nem dolgoznak tovább a szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey-vel a Kártyavárban. Azt még nem lehet tudni, hogy lesz e ennek ellenére új évad a sorozatból, de úgy tűnik, a streamingszolgáltató nem adta fel a dolgot.

Pénteken hosszan írtunk arról, hogy egyre több férfi vádolja szexuális zaklatással Kevin Spacey-t, és ez súlyos veszélybe sodorta a karrierjét. Most kiderült, hogy a sorozatot, amelynek főszereplője és producere is egyben, maximum nélküle fogják folytatni.

Az első szexuális zaklatási vádak Kevin Spacey ellen régi ügyek voltak, de csütörtökön a Kártyavár stábjának nyolc tagja is részletesen beszélt arról, hogyan élt vissza a forgatáson helyzetével a sztár. A sorozatot készítő streamingszolgáltató már a botrány kirobbanásakor bejelentette, hogy felfüggesztik a Kártyavár befejező, hatodik évadának forgatását, de az újabb vádakra reagálva még tovább mentek: elküldik a sorozat legnagyobb sztárját, egyben főszereplőjét. Másik közös projektjüket sem fejezik be Spacey-vel.

Közleményükben azt írják: “A Netflix nem vesz részt semmilyen további közös produkcióban Kevin Spacey-vel a Kártyavárt illetően”, hozzáteszik, hogy a soroztot gyártó céggel továbbra is együttműködnek, és

a forgatásban beállt szünetben megpróbálják kijelölni a show lehetséges új irányát. 

A közleményben azt is kijelentik, hogy az utómunkálatoknál tartó Gore című film nem fog megjelenni a botrány után a Netflixen. A Gore Vidal író életét feldolgozó filmnek ugyanis szintén Spacey lett volna a főszereplője.

Kérdés, hogy mi lesz a sorsa Sapcey legújabb filmjének, amely a magyar mozikba februárban érkezne. A világ összes pénze, amelyet Ridley Scott rendezett, arról szól, hogy a fukar olajmágnás, John Paul Getty nem szeretné kifizetni saját unokájáért az emberrablók által követelt váltságdíjat. Egyelőre arról nem érkeztek hírek, hogy elhalasztanák a decemberi amerikai premiert, de az Entertainment Weekly szerint a film Oscar-kampányát felfüggesztik, mert a Sony úgy döntött, hogy a díjak helyett inkább a főszereplő botrányának kezelésére fókuszálnak.

Pénteken a Guardian pedig arról írt, hogy a brit rendőrség már el is kezdett nyomozni a sztár ellen, ugyanis Spacey állítólag 2008-ban, a londoni Old Vic színházban molesztált egy férfit.

Kevin Spacey és Dustin Hoffman is egyre nagyobb bajban

0

Kevin Spacey jelenléte megmérgezte a Kártyavár forgatását, és folyamatosak voltak a szexuális zaklatások – állítja nyolc stábtag, akik együtt dolgoztak a héten megvádolt színésszel. A sorozat forgatását felfüggesztették a botrány miatt, és Kevin Spacey kezelésre vonul. Dustin Hoffman viselt dolgairól is egyre több hír jelenik meg: már két nő vádolja zaklatással, de korábbi ügyeit is előássa a sajtó.

Kevin Spacey zaklatási botrányának legújabb fejleményeként nyolc, a Kártyavár című politikai drámasorozatban dolgozó stábtag beszélt a CNN-nek arról, hogy mit kellett elviselniük a széria főszereplőjétől. Mind a nyolc megszólaló ragadozóként jellemezte Spacey-t, aki fogdosta és kegyetlen megjegyzésekkel üldözte a kollégáit, és

különösen a fiatal férfiakra utazott.

Spacey-t először, hétfőn a színész Anthony Rapp vádolta meg azzal, hogy 14 éves korában zaklatta őt, még a 80-as években. Spacey aznap közleményben reagált erre, és azt állította, hogy nem emlékszik az incidensre, de bocsánatot kér érte. Később egy mexikói színész, Roberto Cavazos és Tony Montana dokumentumfilm-rendező is megvádolta a sztárt.

Kevin Spacey, miután 2015-ben átvette a Golden Globe-ot a Kártyavár főszerepéért (MTI/EPA/Paul Buck)

Csütörtökön pedig CNN-nek a Kártyavár egy korábbi produkciós asszisztense arról számolt be, hogy Spacey fogdosta őt, amikor elfuvarozta egy külső helyszínről a forgatás helyére, amely Baltimore környékén található. A férfi azt állítja, hogy mikor már csak pár percre voltak céljuktól, Spacey a nadrágjába csúsztatta a kezét a mozgó autóban. A produkciós asszisztenst sokkolta Spacey viselkedése, de segített neki áthordani a csomagjait a lakóautójába, ahol viszont a színész sarokba szorította őt, és megint nem kívánt módon közeledett hozzá. A produkciós asszisztens nem jelentette az incidenst a feletteseinek, vagy a rendőröknek, de állítólag fél évvel az eset előtt már tett panaszt Spacey viselkedésére.

A CNN-nek azt mondta, hogy ilyen zaklatások rutinnak számítottak Spacey-nél, aki visszaélt helyzetével a forgatáson. A produkciós asszisztens szerint minden, a Kártyaváron dolgozó fiatal férfi számára mérgező környezetet teremtett a sztár, és ezt megerősítette több másik stábtag is. Egyikük arról számolt be, hogy a hat évad alatt Spacey rendszeresen hozzáért furcsa, hétköznapi szituációkból nem következő módokon.Pedig, ahogy a CNN megtudta, Spacey-nek adtak egy összefoglalót is arról, hogy melyek a forgatáson a szexuális zaklatás elkerülésére irányuló alapelvek.

A sorozatot gyártó Netflix kedden, még a stábtagok nyilvános vádjai előtt arról számolt be, hogy

felfüggesztették a hatodik évad forgatását Spacey botránya miatt.

Azt is bejelentették, hogy több évad nem készül a Kártyavárból, amelyben a színész egy gátlástalan politikust játszik, aki bármire hajlandó a hatalom megszerzéséért és megtartásáért.

Úgy tűnik tehát, hogy egyre inkább fogy a levegő Spacey körül: szerdán szóvivője még arról értesítette a sajtót, hogy a színész kezelésre vonult az ügy miatt, másnap azonban ő és a Spacey-t menedzselő ügynökség is megszakította a kapcsolatot a színésszel.

Dustin Hoffman a 70. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2017. május 21-én (MTI/EPA/Julien Warnand)

Dustin Hoffman ügye is tovább dagad, Anna Graham Hunter után egy másik írónő számolt be arról, hogy a színész zaklatta őt. Wendy Riss Gatsiounis azt állítja, hogy Hoffman egy megbeszélésen arról faggatta, hogy lefeküdne-e egy negyvenes férfival, és egyértelműen felajánlkozott neki. Riss Gatsiounis akkor a húszas éveiben járt, és miután visszautasította a színész közeledéseit, Hoffman nem is dolgozott vele.

Az új vádak kapcsán előkerültek Hoffman korábbi viselt dolgai is, többek között egy 1979-es interjú a Time magazinból, amelyben Meryl Streep arról beszélt, hogy

első találkozásukkor, bemutatkozás gyanánt Hoffman megfogta a mellét.

Az eset egy meghallgatáson történt. De más színésznők is beszéltek arról, hogy Hoffmanra jellemző volt, hogy megfogdosta a kolléganőit, amelyet ő maga úgy értékelt még 1992-ben, hogy csak a feszültséget akarta oldani. A színész tehát maga is ráerősített a róla kialakult csajozós, „playboy” imindzsre, és elismerte, hogy folyamatosan flörtöl. Ebbe egyszer még az is belefért neki, hogy kigombolja egy riporternő blúzát.

Saját fiát is megerőszakolta Kevin Spacey náci apja

0

A horror házában nőttünk fel – ezt mondta Randall Fowler, Kevin Spacey bátyja. A színészről kiderült, hogy évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatott egy akkor 14 éves fiút. A Netflix bejelentette, hogy a következő évaddal véget ér a House of Cards (Kártyavár) című sorozat, amelynek Spacey a főszereplője.

Kevin Spacey
Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

A 62 éves Randall Fowler, aki nemigen tartja a kapcsolatot világhírű öccsével, a Daily Mailnek nyilatkozott. Azt mondta, rémes gyerekkoruk volt, mert apjuk, édesanyjuk beleegyezésével, terrorizálta őket.

Apja gyerekkorától kezdve éveken keresztül megerőszakolta.

Öngyilkos akart lenni, de meggondolta magát, mert tudta: ha ő meghal, akkor apja a fiatalabb fiúra, Kevinre veti magát. Volt egy lánytestvérük is, az apa őt is rendszeresen korbáccsal verte. A lány 18 évesen elmenekült otthonról. Kevin Spacey magába zárkózott, bátyja szerint képtelen emberi kapcsolatokra. Szerinte csakis édesanyja jelentett sokat a színésznek.

Anthony Rapp színész a napokban állt elő azzal a váddal, hogy

több mint 30 éve Spacey molesztálta az akkor 14 éves fiút.

Kevin Spacey a Twitteren reagált, azt írta, nem emlékszik semmire, és valószínűleg nagyon részeg volt, de őszintén bocsánatot kér. És most először beszélt nyíltan arról, hogy eddig biszexuális volt, de most, az eset kapcsán önvizsgálatot tart, és mostantól melegként él.

Azt tagadta, hogy szexuális ragadozó lenne. Bátyja szerint apjuk viszont egyértelműen az volt, ráadásul dicsőítette a nácikat is: belépett az amerikai náci pártba is, egy időben Hitler-bajuszt viselt, helyeselte a zsidók üldözését és tagadta a holocaustot.

A Kevin Spacey főszereplésével készülő, az egész világon népszerű, rengeteg díjjal elhalmozott sorozat, a House of Cards forgalmazója, a Netflix közben bejelentette: a hatodik évadot már forgatják

ez lesz az utolsó, a sorozat véget ér.

A Netflix és a sorozat producere egy közleményt is kiadott, amelyben azt írják, aggódnak a színészt ért vád miatt, amelyről elbeszélgettek a sorozat stábjával is.

A hollywoodi szexuális zaklatási botrányoktól, amelyet a Weinstein-ügy robbantott ki, itt olvashat bővebben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!