illiberális Archives » Független Hírügynökség

Orbán és Netanjahu

Kenderessy Milán

-

2023-07-27

A gyűlöletben egységes fundamentalisták – ezzel a címmel írt Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor politikai barátságáról egy izraeli filozófus a Tageszeitungban.

Hagai Dagan szerint Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor együttműködése nemcsak a közös érdekeken hanem a közös ideológián is nyugszik. A Biblia mindkettőjük számára hivatkozási alap. Csakhogy

mind Orbán Viktor mind pedig Benjamin Netanjahu évtizedek óta profi politikus, akik semmilyen ideológiában sem hisznek, csakis felhasználják azokat a saját érdekükben.

Így vált liberálisból illiberálissá Orbán Viktor. Benjamin Netanjahuról, aki Izrael legtovább hatalmon levő miniszterelnöke, Barack Obama amerikai elnök állapította meg, hogy hivatásos hazudozó. Pechére az USA akkori elnöke elfelejtette kikapcsolni a mikrofont, így mások is értesülhettek a nem épp hízelgő véleményről.

Miben talált egymásra Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu A szuverenista politikában, melyet szembeállítanak az Egyesült Államok globalista stratégiájával. Mióta nem tetszik Washington irányvonala Benjamin Netanjahunak és Orbán Viktornak? Amióta az USA stratégiai tervezői kiírták őket a szereposztásból.

A Blinken stratégia nem oszt lapot sem Izraelnek sem Magyarországnak

Izrael az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese a Közel Keleten, egy olyan régióban, amely a kőolaj miatt vált fontossá a világpolitikában a huszadik század elején. Ahogy a kőolaj kimegy a divatból, a régió úgy veszíti el a jelentőségét. Izrael már csak az amerikai belpolitika miatt fontos Washingtonnak.

Orbán Viktor csak a rendszerváltás idején kapott szerepet az amerikai tervekben. Akkor Palmer nagykövet megbízásából ő kalauzolta az idősebb Bush elnököt Budapesten. A fiatal Orbán előtt hamarosan világossá vált: az Egyesült Államok számára az egész régió nem fontos: a Nyugat határvidéke, afféle Tatárpuszta. A térségben csakis Lengyelország és Románia számít az USA-nak, a többiek a futottak még kategóriába kerültek – végérvényesen. Jól látszott ez amikor Trump elnök Varsóban találkozott a “kelet-közép-európai szövetségesekkel.” Orbán olyan dühös volt, hogy el sem ment, a köztársasági elnököt küldte maga helyett.

Jelenleg Orbán Viktor nem oroszbarát hanem Amerika ellenes politikát folytat:

dafke fenntartja a kapcsolatot Putyinnal az ukrajnai háború idején is, hogy megmutassa: van önálló mozgástere! Pedig nincsen. Globalizált rendszerben szuverenista politikát csak úgy lehet folytatni mint Észak Korea. A nemzeti kommunista rendszert Orbán Viktor még nem kereste fel, de járt már Fehéroroszországban sőt Türkmenisztánban is. Moszkvában és Pekingben Orbán nem ideológiát keres hanem ellensúlyt az USA globalista politikájával szemben.

Szuper NATO

A Blinken stratégia arra épül, hogy az egész Nyugat összefog Kínával és Oroszországgal szemben. Ezért olyan gazdasági-katonai szövetséget akar, amely a NATO-ra épül, de túlmegy azon: Japán, Dél Korea, Ausztrália és Új Zéland is csatlakozna hozzá. A zenekart természetesen Washingtonból vezénylik.

Európában felgyorsulhat az Európai Egyesült Államok kialakulása, mert az ukrajnai háborút és az újjáépítést csakis közös kölcsönből lesznek képesek finanszírozni a tagállamok. Ekkor jöhet a Hamilton hatás, amely létrehozta az USA-t a 13 egykori brit gyarmat kölcsöneinek egyesítésével.

Milyen szerep jut ebben Orbán Viktornak? Semmilyen. Az az öreg bokszoló, aki már nem akar visszamászni a ringbe, akiről Orbán Viktor Tusnádfürdőn beszélt, nem más mint ő maga.

Minek pofoztatni magát, ha tudja, hogy úgysem nyerhet?

Magyarország viszont veszíthet.

Görögország is követheti Magyarország illiberális útját

Polonius

-

2020-12-06

0

Görögország is követheti Magyarország illiberális útját

Hogyan veszíthetünk el egy európai országot? – tesz fel a kérdést Janisz Varoufakisz ex pénzügyminiszter, aki szerint a Covid-19 járványt a jobboldali kormányzat arra használja ki, hogy rendkívüli hatalmat szerezzen.

Európában most mindenki Magyarországra és Lengyelországra figyel, mert ez a két állam megvétózta az uniós költségvetést és a válságkezelő programot. Senki sem látja, hogy Görögországban ugyanez zajlik: parlamenti diktatúra épül ki – hangsúlyozza Varoufakisz, aki a Project Syndicate oldalon fejti ki nézeteit.

A baloldali politikus, aki jelenleg egy párt élén próbál meg szembeszállni az antidemokratikus tendenciákkal, leírja, hogy a Covid-19 járvány kezelésében a kormányzat katasztrofálisan levizsgázott. Idézi Thesszaloniki közkórházának orvosait, akik szerint teljes a fejetlenség és a szervezetlenség. Újabb Szent Bertalan éjszakán vagyunk túl – mondja egy orvos arra utalva, hogy az áldozatok száma óriási, mert annyi betegről kellene gondoskodni, amennyi meghaladja a személyzet erejét és a technikai lehetőségeket. Az egészségügyi dolgozók sok helyen sztrájkoltak, de a rendőrség most megkezdte ezeknek az akcióknak a felülvizsgálatát.

A rohamrendőrség többször is lerohanta a nagy kampuszokat, hogy megfélemlítse a diákokat. Varoufakisz pártjának tiltakozó menetét több mint ezer rendőr “biztosította”.

A média közben ezt harsogja: újra naggyá tesszük Görögországot! Trump jelszavát Görögországban is átvette átvette a jobboldal.

Miért nem hallunk erről szinte semmit sem? Miért nem számol be minderről a sajtó?

Mert szinte mindenki az állami támogatástól függ!

Az információs minisztérium szép pénzeket osztogat a lojális médiának a pandémia idején.

Az írás a falon

Janisz Varoufakisz attól tart, hogy Erdogan Törökországához hasonlóan Görögország is szépen lassan diktatúrába süllyed – általános érdektelenség közepette. Pedig megjelent a fegyveres erők napján egy szimbolikus kép az athéni parlament falán: tankok, harci repülők és rakéták. A pandémia és a gazdasági válság így viheti a mélységbe Görögországot – állítja a baloldali politikus.

EU-s kilábalás – Új New Deal VII.

Magyari Nándor László

-

2020-04-30

0

A poszt-populizmus pozitív forgatókönyve és a progresszív erők sikere a pandémia után, azon múlik, hogy születnek-e megfelelő válaszok azokra a kihívásokra, melyeket egyfelől a járvány-krízis hozott előtérbe, másfelől pedig a populista, illetve alt-right politikai erők, azt megelőzően, előkészítették, illetve gyakorolták.

Lényegében és mindent egybevetve Európának, nem is új Marshall-tervre (amint azt Angela Merkel és van der Leyden kezdte emlegetni), hanem új közös New Deal programra van sürgősen szüksége, vagy másképpen fogalmazva a jóléti állam fetámasztására (Nyugaton, ott ahol ez a jobboldali-populista offenzíva hatására részben leépült, vagy elhalványult), illetve létrehozására (Keleten, ahol soha nem működött és máris elkezdték lebontani az illiberális offenzívák) van szükség.

Kis kitérővel állítható, hogy a New Deal, (közgazdászok Great Compression-nak, azaz „nagy kiegyenlítődésnek” is mondják), azokra a kihívásokra jelentett sikeres választ – először Franklin D. Rooseweltnek a nagy gazdasági válság (1929-1933) utáni periódusban két lépcsőben bevezetett, átfogó adó- és szociálpolitikai reformjai nyomán, majd a II.világháború után Harry Truman által megerősített és kiterjesztett politikájáról van szó – melyek éppen a kríziseket követően jelentkeztek, és ezért nagyon is aktuálisak lesznek a pandémia-krízist követően.

Az egyik kihívás a vagyonok és jövedelmek közötti óriási szakadék kitöltése, mely a krízissel még inkább elmélyül, és amely jelenség egész Európára vetítve kelet-nyugat közötti ellentétet is jelent, miközben részben Észak és Dél közötti szakadékot is, azaz komplex jelenség.

Ezt legkevesebb két-három intézkedéssel lehetne lényegesen csökkenteni, azaz a jóléti intézmények alapját ezáltal lehetne megerősíteni, illetve megteremteni.

A klasszikus New Deal politika alapját is a progresszív (a gazdagokat és magas jövedelműeket fokozottan megsarcoló szabályozás) adózás és a társadalombiztosítás kiterjesztése, beleértve a lakhatáshoz való jog bevezetését és gyakorlatba ültetését is, teremtette meg.

Ennek lehetne része az általam (amint II. bejegyzésemben írtam) már említett EU-s garantált alapjövedelem bevezetése, de csakis a közös adó, pénzügyi- és szociálpolitikák EU-s szintű elfogadása alapján. Ti. az európai szolidaritás és valós integráció alapját a jóléti állam intézményeinek a működése és nem, valamiféle nem létező nemzeti és etnikai alapon elképzelt harmónia és integráció, jelenthetné!

A jóléti állam rehabilitációja és Kelet-európai kiépítésének akadályai politikaiak, nem gazdasági alapjai vannak, még akkor sem, ha a gazdaságnak támogatásra van reális igénye, rezilienciára (V. bejegzésem) van szüksége. Kezdem

a negatív előjelekkel és azt mondom, hogy egyfelől az alt-right típusú, illiberalizmus, a jelenleg jellemző populizmus általános és különösen a nacionalizmusokkal összekapcsolt változatai akadályozzák az európai integrációt.

Másfelől ezt a geopolitikai politikák erősítik föl szerte Európában, az USA, Oroszország, Kína és Nagy-Britannia illiberális vezetőinek erős befolyása. És tudok mondani három biztató körülményt is. Először is az illiberális-populista politikai pártok és vezérek – Nagy-Britannia távozását követően, lényegében csak Magyarországon vezetnek kormányt (Lengyelország csak részben sorolható ide) – Európában mindenfele ellenzékben vannak és bár pillanatnyilag befolyásosak, mégiscsak kisebbségben vannak. Sőt, másodszorra, a járvány-krízis őket, az illiberális, alternatív tényeken és poszt-igazságokon, a szakértelem marginalizálásán alapuló, a jóléti állam leépítését követelő politikákat gyengíti (lásd IV. bejegyzésem). Harmadszorra egy viszonylag zökkenőmentes – technikailag könnyen kivihető – intézkedés, melyet a krízis alatti parlamentek online működése gyakorlatilag is megvalósított/működtetett, a levél- és online szavazás általánossá tétele nagyban támogatná ma, a progresszív erőket, szerte Európában.

Biopolitikai fordulat

Magyari Nándor László

-

2020-03-20

0

Régebb foglalkoztat az a – megítélésem szerint – legfontosabb politikai kihívás és elméleti probléma, hogy hogyan ér véget és mi következik a populista kurzus után?

Két hónapja először fejtegettem egy “magán-workshop” keretében a poszt-populizmus lehetséges forgatókönyveit, viszont akkor eszembe sem jutott – valahogy nem is volt a “levegőben” legalábbis úgy nem , ahogy a mostani pandémia azt fölveti, hanem esetleg a menekültválság kapcsán került előtérbe, ott viszont szigorúan a populista-illiberális politikai kurzus keretei között –, hogy a fordulat BIOPOLITIKAI jellegű lehet. (A fogalmat, mint a hatalom gyakorlásának technikáját, Foucault már ezelőtt 4O évvel leírta, illetve definiálta: végső soron a hatalom azon képességére érti, hogy az képes dönteni élet és halál fölött, de ettől közelebb arra vonatkozik, hogy a hatalom megteremtve a maga szubjektumait, akik fölött uralkodva azután megszervezheti hatalmi rendszerét – Foucaultnál “governmentality” – többek között úgy, hogy betegségeket definiál és bejelenti igényét azok kezelésére).

Esetünkben, a pandémia következtében, egyre világosabbá válik, hogy a hatalmat biológiai eszközökkel, azaz medikációval gyakorolják a szubjektumok fölött, akiket társadalmi csoportokra különítenek el és ítélnek érdemesnek a “gyógyításra” vagy éppen ellenkezőleg, marginalizálnak és megvonják tőlük a gyógyulás lehetőségét.

Másfelől a biopolitikai fordulat világjelenséggé válik nap, mint nap állnak le az élet egyéb területei, a kormányok és állami intézmények az egészségügyi ellátás és a szükségállapottal járó néhány más területére koncentrálják a politika, az adminisztrálás teendőit. Márpedig ezt a populista politika talaján (alternatív tényekre és poszt-igazságokra, az illiberális demokrácia manipulatív eszköztárával, “néphülyítéssel”), gyakorlati képtelenség véghezvinni.

Korántsem azért, mert a még mindig hatalmon levő populista vagy főként alt-right vezérkarokban ne lenne meg a szándék hatalmi rendszerük fenntartására, a lopakodó diktatúrák bevezetésére, egyáltalán nem. Hanem, mert a rendkívüli helyzet leleplezi eddigi politikájuk elhibázott voltát, a tömeges megbetegedés és magas elhalálozási számok “észre téríthetik” az emberek tömegeit, miközben a populista politika ellentmondásai, inkonzisztenciája egyre nyilvánvalóbb lesz.

A világméretű járvány nemcsak átalakítja a politikai prioritások rendszerét, hanem eldönt, olyan kérdéseket, amelyeket szinte minden más eszközzel elgondolni is nehéz volt sikerre vinni. Azok az álkérdések, hogy “stadion vagy kórház” építése az elsődleges, minden valószínűség szerint eldőlt, de az egyház szerepe is újraértékelődik, amikor kénytelen fejet hajtani a világi, a tudományos eljárások előtt: nincsenek csodagyógyulások, punktum.

És ezek a jelenségek csak a kezdet, a kibontakozó BIOPOLITIKAI FORDULAT első jelei, hosszabb távon viszont, át fogja írni az érdekek és konfliktusok egész piramisát, új prioritások jönnek, olyan területeken, melyeket a populista-illiberális kurzus még csak artikulálni sem tud, nincsenek hozzá eszközei.

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Magyari Nándor László

-

2019-08-13

0

Elhagyni az etika, a morális és ugyanakkor racionális cselekvést, különösen az ilyen politikai cselekvés területét és eljutni a szenvedélyek beláthatatlan és kiszámíthatatlan területére, sőt másokat is elvezetni oda, a legnagyobb árulás. Árulás még akkor is, ha sokféleképpen igyekeznek legitimálni – manapság, vagy inkább ismételten, leginkább a nemzeti hübrisszel és elfogultsággal ismétlik mantráikat, arról, hogy a szenvedélyek a nacionalista érzelmek, a gyűlölet és kirekesztés világába belépni félnünk nem kell, jó lesz.

És valóban, az elvteleneknek, rövid távon, jó, a carpe diem parancsa működni látszik, csakhogy a valóság – nem az alternatív tények és posztigazságok tükrében keletkező szimulákrum – fölülírja a pillanatot, a szenvedélyek felkorbácsolása a történelmi falig, a teljes csődig vezet. És közben a legitim érdekek vesztődnek el. A populizmus mai formái éppen errefelé, a szenvedélyek, sőt gyilkos indulatok és irracionális (illiberális, nem sokan jelzik, de a kifejezés, ahogyan az a “tusványosi handabandában” megjelenik t.k. az irracionális, a vezér benyomásai, szenvedélyei (lásd fociköztársaság), azaz kénye-kedve szerinti, önkényuralmát jelöli, akkor is, ha “keresztény szabadságként” /sic!/ köszön vissza a napokban) ötletek és személyes elvárások területére vezet.

Ezt viszont sem a korszellem, sem önmagában a populista módon újra meghatározott “nép”, de még a zsarnoki hajlamú vezér sem tudja átvinni, ehhez a különalkukat kötő, pénz-, valamint hatalomsóvár értelmiségre (ellenelit) is szükség van, mint kommunikátorokra, influenszerekre, rezonátorokra. Ezt pedig a lakájértelmiségi és hasonlóan behódolt médiamunkások oldaláról – régi, de elterjedt kifejezéssel – “az írástudók árulásának” lehet és kell nevezni.

Az egész felvilágosult hagyomány azon az alapvetésen épül, ami az állam dolgainak szabályozását és működtetését, azaz a politikai cselekvést illeti, hogy Montesquieuvel fogalmazva megőrizzük a “törvények szellemét”, azaz gátat vessünk a zsarnokságnak, a hatalommal való visszaélésnek. És sem ő, sem az őt követő generációk nem találnak más, erősebb és hatékonyabb, valamint elfogadhatóbb talapzatot a törvényhozásra, az állam, a köztársaság dolgainak intézésére, mint az erényt, ami erkölcsös, kiszámítható és az érdekeknek megfelelő cselekvést jelent (mondjuk így konyhanyelven). És érdemes itt egy rövid kitérőt tenni, mielőtt a politikafilozófiai szcénáról visszatérnék a politikai rögvalósághoz.

Kevés vita folyt arról – mert kétezertízben ennek még nem is volt igazán konjunktúrája, vagy ignoranciából, vagy nem is tudom miért – arról, hogy Orbán az illiberális állam építését nem 2014-ben, annak tusnádi bejelentésével kezdte. Hanem akkor, amikor egy tollvonással, akarom mondani egy alkotmányt helyettesítő (azután hetente módosítható) alaptörvénnyel, kihagyják a köztársaság jelzőt Magyarország államformájából. Mert –

meglehet kevesen vették/veszik komolyan – de a köztársasági államforma nemcsak általában demokráciát jelent, hanem azt, amit a Nyugat-európai hagyományban liberális demokráciának neveznek és ami az AEÁ esetében szó szerint is republikánus hagyományt jelent!

A ma éppen bukdácsoló, a populista politika széljárásának kitett köztársasági eszme amerikai változata, a demokrácia működésének sajátos formáját jelenti, amelyben a bonyolult dolgokat nem közvetlenül a nép, hanem felkészült és jól informált polgárok által fölhatalmazott (bizonyos értelemben szakértői) csoportok hozzák meg. A képviseleti demokrácia amerikai formája – a köztársasági berendezkedés – szerves és elidegeníthetetlen része a fékek és ellensúlyok intézményes rendszere is (amit Trump, mint „mély államot” emleget (kistestvére a nálunk divatos „párhuzamos állam”), és kiiktatni kíván, egyelőre, és szerencsére, nem túl sok sikerrel). Szóval Orbán már a második miniszterelnöki mandátuma elején megszünteti a magyar köztársaságot és világosan jelzi, hogy minden olyan tényezőt – beleértve mindenféle, de akár csekély –, autonómiával rendelkező intézményt, mely a maga helyén ellensúlyt képezhet hatalmához, be fog darálni, ki fog golyózni, einstandol, egyszerűen megszáll, vagy megszüntet. És ezt teszi a határon túli magyarok minden szervezetével, pártjával és befolyásolható/kisajátítható, kolonizálható intézményével is. Szóval Magyarországon már kétezertíztől illiberális államépítés folyik, mégpedig a köztársasági eszme romjain, és ebben – amint a vezér mondja – „bármi megtörténhet”.

Következésképpen a majdani orbántalanítás első, de összetett lépése, a köztársaság visszaállítása kell, hogy legyen.

Aki nem óhajtja/bírja követni akár ki is ugorhatja a fenti eszmefuttatást, de hasznosnak gondoltam, mielőtt tulajdonképpeni témámra térnék, ami viszont nagyon rövid lesz. Azt mondja az illiberális Magyarország miniszterelnök-helyettese (a valóságban egy közepesnél is gyengébben performáló kis operettszereplő, hiszen csupán marginális kérdésekben, amilyen a hatumák helyzete, a vezér megítélésében, szilikatalinnal, kövérlászló and Co. mellett, henceghet) a tusnádi dzsemborin, hogy márpedig a magyar kormány (Orbán nevesen) anyagilag támogatja az „utódállomokbeli” magyar pártokat. S ha ez netán nem tetszik az utódállamoknak, hát „csókoltatja” őket és punktum. Viszont a dolog ennyivel el nem intézhető, mert egyfelől a lekezelő gesztus a környező államok felé, nem marad következmények nélkül, még akkor sem, ha az uborkaszezonban és fenyegető kormányválságban nálunk még nem robbant. Nem csak a lesajnáló „csókoltatás” (angol nevén a jó öreg f*ck up, olyan mint nálunk Florin Iordache parlamentben fölmutatott középső ujja) a gond, hanem a fennhéjázó anakronizmus, az utódállamozás is, hiszen száz év után nincs a régióban még egy olyan állam, mely magát utódállamnak tekintené/érezné, ha ugyan Magyarország ilyen és nem csak Semjén fővadász víziójában az. Egyszóval a “csókoltatás” még NER nemzetstratégiának is vékony, hát még valós diplomáciának, mely a kisebbségbe szorult magyarság helyzetének javulását elősegíthetné.

Problémás a külföldről érkező párttámogatás azért is, mert egyszerűen illegális, törvény tiltja, és bármikor kopoghat a nagyarcú politikus barátainál – egyelőre a félig behódolt MPP és az alig lélegző EMNP érintett a Fidesz fiókpártok közül, a fő FfP ugyanis kajánul mondhatja, hogy kulturális-kisebbségi szervezet és nem párt, de hát ez is csak eufemizmus – az ügyészség és az adóhivatal, és akkor?

Mert

az kizárható, hogy a magyarországi fővadász megvédje őket, meg nehéz is törvénytelen cselekményekben pert nyerni, ja, magyarellenességet kiáltani, populista és demagóg szövegeket puffogtatni azt (még) lehet.

Az érintettek hallgatásából úgy tűnik, hogy már az az alapvető immunreakció is hiányzik az itteni politikai osztályból, amivel nemrég még meg lehetett említeni – persze minden következmény reménye nélkül –, hogy

bocs, kedves „anyaországi politikusok”, de ti hazautaztok a kiadós öblögetést követően, a következményeket meg nekünk kell vállalni.

Ma már csend van, illetve Markó Béla, valamilyen régebbi beidegződés (vagy politikai kommunikációs munkamegosztás?) folytán szőrmentén bírálja a „mellészólásért” (sic!) Semjént, csak úgy szordínóban, de pontra nem teszi a nagyarcú és pökhendi „mellészólót”.

Egyszóval most az van, hogy mindenki le van itt sajnálva, akarom mondani csókoltatva van, és aztán azonmód kitört a szabadság, már akarom mondani a nyári munkaszünet. De, hogy egy menő rigmust tegyek a végére: „Winter is coming” („Jön a tél”), és a szénánk egyáltalán nem áll jól, ára lesz a pökhendi, lekezelő gesztusnak. Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, még egy darabig. De egyszer számot kell vetni azzal is, hogy ők és itteni fullajtárjaik, a mai rommagyar politikai mainstream mit tett, hova vezette az egyre fogyatkozó közösséget. És akkor a csókoltatás valami egyébre változik: nagy ára lesz a populista, alt right-os elhajlásnak, kemény és egyszeri, mert nehéz, ha nem lehetetlen, visszautat találni a – politikában különösen fontos – polgári erényekhez.

Európa legfontosabb személyiségei

FüHü

-

2019-05-04

0

A La Stampa című olasz lapban megjelent interjúban Orbán Viktor dicsőítette Donald Trump amerikai elnököt, Matteo Salvinit „Európa legfontosabb személyiségének” minősítette, és azt állította, hogy az EPP öngyilkosságra készül – emelte ki a Salvini csütörtöki budapesti látogatása alkalmából készült igen terjedelmes interjú szerzője.

Emlékeztetett rá, hogy az olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (más fordításban Emberek és Nemzetek Európai Szövetsége) elnevezéssel szélsőjobb szövetséget akar kovácsolni, amelyhez már jelezte csatlakozását a német AfD, az osztrák FPÖ és Marine Le Pen pártja. Az első kérdésre Orbán sietett leszögezni, hogy legjobb barátja még mindig Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, aki „grandiózus, korszakos személyiség”, de Salvininak ma nagyobb szerepe van, „hős, aki leállította a tengeren át érkező migrációt”.

Orbán elmondta, hogy Salvinit miniszterelnök-helyettesi és miniszteri minőségében fogadja majd, de pártügyekről is szó lesz. Orbán szerint az EPP az öngyilkosságát készíti elő azzal, hogy az európai választás után a baloldallal akar szövetségre lépni, holott a pártcsalád egyre kevesebb miniszterelnököt állít, és a jövőben még kevesebb mandátuma lesz.

Leszögezte:

„Azt szeretném, ha a pártunk megmenekülne e sorstól. Ha nem a baloldalhoz kötjük magunkat, más utat kell keresni, vagyis az európai jobboldallal való együttműködést. Nem tudjuk, milyen szövetséget alapít Salvini, de reméljük, hogy erős lesz, és az EPP-nek ezzel a jobboldallal kell együttműködnie”.

Kifejtette, hogy azt szeretné, ha Salvini megtalálná az EPP-vel a közös hangot, és ebben kulcsszerep jutna Berlusconi pártjának is. Orbán Viktor elmondta, hogy nem csupán a választási kampányát, hanem „a következő tíz év munkáját is a migráció témájára szándékozik építeni”. Hiába tekintenek a választók a felmérések szerint számos más kérdést fontosabbnak, a legnagyobb kihívás a migráció – mondta, és úgy vélte, ennek demográfiai okai vannak, amennyiben az európaiak egyre kevesebben, míg a fejlődő országokban – „a Sahel övezetben, az arab világban és Fekete-Afrikában” – egyre többen vannak. „Amikor terrortámadások, vagy más nagy bűncselekmények történnek, akkor az emberek látják, milyen fontos kérdés a migráció, de amikor ilyesmi nincs, akkor csökken az aggodalom, és egy politikai vezető dolga az, hogy szem előtt tartsa a problémát, és csökkentse a veszélyt, még mielőtt megérkezik a 2015-ös után a második hullám, amely bizonyosan jönni fog.

„Előre kell látni a nagy vándorlásokat, és ha nem lehet megakadályozni, akkor meg kell állítani – ezért gondolom, hogy ma Európában Salvini a legfontosabb személyiség” – mondta.

A Salvini és Orbán vonatkozó nézetei közötti különbségről kifejtette: „Olaszország meg akar szabadulni a menekültektől, és más országokra akarja elosztani őket, erre Brüsszelben kitaláltak egy új ideológiát, szolidaritásnak nevezik, de a mi álláspontunk más. Megvédtük magunkat, megakadályoztuk, hogy idejöjjenek, és azt sem akarjuk, hogy tőletek jöjjenek”.

A Dublin-megállapodásokat Orbán halottnak minősítette, és hozzátette: ekkora hullám megakadályozására nem csak Dublin, hanem Brüsszel is alkalmatlan,

„mert nincs közös európai megoldás.

Ezt Brüsszelnek, a Bizottságnak és az EP-nek ki kell maradnia, és a tagállamokra kell bízni a megoldást”.

Az EU jövőjéről szólva kifejtette: megszűnt az az egyensúly, amely Európában Németországra, az Egyesült Királyságra, a Földközi-tenger térségére (benne Franciaországgal) és Közép-Európára támaszkodott. Nagy-Britannia távozik, Németország túl nagy hasznot húzott az EU-övezetből, és nem hagyott részt az európai partnereknek, ezért Közép-Európának nagyobb súly jár, és nem minden a német-francia tengely mentén fog eldőlni. Arra a kérdésre, hogy a nacionalizmusok nem jelenzenek-e problémát,

Orbán Viktor kijelentette:

az európai terminológiában a nacionalizmus negatív konnotációval bír, de az ő szemében nem.

„Az európai értelmiség nagy része abból indul ki, hogy a háborúkat, diktatúrát és a szenvedést a nacionalizmus okozta, pedig a tragédiákat a különféle európai birodalmak felépítésére irányuló törekvések okozták, és éppen ezt a veszélyt látom most Brüsszelben” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mi az illiberalizmus, Orbán Viktor így válaszolt: „Olyan demokrácia, amely a kereszténységen alapul, de az illiberális nem feltétlenül azonos a liberalizmus-ellenessel, és ezt nagyon fontos megkülönböztetni. Ma a liberális demokraták a szabadság igazi ellenségei. A szabadság védelmezőjeként illiberálisnak kell lennem”. Orbán szerint a liberálisok azért ellenségei a szabadságnak, mert egy olyan gondolkodási rendszert teremtettek – a politikai korrektséget –, amelyet mindenkinek be kell tartania, és aki nem teszi, az nem lehet demokrata. „Ezzel azonban sérül a gondolati és véleményszabadság. Én ezzel szemben illiberálisként védem a szó szabadságát. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de itt, Közép-Európa szívében ezt mindenki így gondolja” – mondta.

Kérdésre beszélt az antiszemitizmus fokozódásáról és arról, hogy kormánya ezzel kapcsolatban a nulla tolerancia politikáját követi, és kijelentette, hogy Magyarország a legbiztonságosabb hely a zsidók számára. Leszögezte azt is, hogy a magyar nagykövetség egyelőre nem költözik Jeruzsálembe. A kínai, orosz és egyéb keleti kapcsolatokról Orbán kifejtette: „Európában van egy hajlam arra, hogy a külpolitikát egy értékrendszer exportjára használja fel: a Nyugat állítólagos erkölcsi fölényét – az emberi jogokat, a demokráciát, a humanizmust – akarják demonstrálni. Én ezt a megközelítést nem tartom helyesnek. A demokrácia exportja mindenhol kudarcba fulladt, ahol próbálkoztak vele. Ami az erkölcsi fölényt illeti, nekem erről saját véleményem van: 1956-ban Sztálinra hagytak minket, noha segítséget ígértek. […] Nekem a külpolitika eszköz ahhoz, hogy barátaink legyenek, és hogy fontos államokat meg tudjak nyerni, hogy elősegítsék Magyarország sikerét”.

Végül szólt Donald Trump elnökről és a „minden eddiginél jobb” kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, és leszögezte:

„Trump elnökkel spirituális összhangban állok”.

(A cikk először a La Stampában jelent meg, amely európai együttműködésben áll a francia Le Monde-dal, a brit The Guardiannel, spanyol La Vanguardiával, a lengyel Gazeta Wyborczával, valamint a Süddeutsche Zeitunggal. Ez utóbbi teljes terjedelemben közölte az interjút – A-K. A..).

Ara-Kovács Attila

Alternatíva? Ja, az nincs

FüHü

-

2019-01-10

0

Nevezzük bárhogyan is az illiberális populizmust (“autokratikus populizmust”) az szélsőséges (etno) nacionalizmushoz, és végső soron, diktatúrához vezet. Mégha az így létrejövő diktatúra szintén sajátos, mondjuk úgy formálisan demokratikus elemeket is megőrző, hibrid diktatúra is, ahogyan az Oroszországra, vagy Törökországra és egyre nagyobb mértékben Magyarországra jellemző. A nyugati típusú (liberális) demokrácia felől tekintve az a populista hullám, melynek orbáni változata az illiberális demokrácia, illetve illiberális állam, valójában – a demokrácia belső feszültségeit, erodálódásából származó hibáit kihasználó – demokrácia ellenes támadás.

Miközben a szakirodalom, jórészt, még mindig azzal van elfoglalva, hogy lehetőleg pontosan meghatározza a jelenséget, egyetértés mutatkozik abban, hogy az autoriter populizmus a diktatúrába vezető út egy stációja, és úgy tűnik ez az út egyirányú, illetve végső soron, zsákutca (lásd. Bozóki András összefoglalóját, 2018). Egy ilyen egyirányúpolitikai folyamat kontextusában a legfontosabb az lenne, hogy lássuk, merre halad az illiberalizmus? Mi a kifejlete azoknak a szélsőségesen populista rezsimeknek, melyek szerte, még a politikai nyugat világában is (AEÁ, Brazília, Lengyelország, Magyarország) megjelentek?

Magyarán van-e alternatívája, hogyan váltható le egy posztmodern, poszt-demokratikus, hibrid rendszer?

Egyáltalán, van-e még demokratikus és békés módja egy ilyen rendszer leváltásának, vagy csak a forradalmi (erőszakos) út adódik?

Némi optimizmusra ad okot, hogy a K-K-Európai tapasztalat szerint még a kemény diktatúrák is – többé-kevésbé békés úton – demokratikussá tehetők, átalakíthatók, viszont egyfelől csak a diktatúra élemedett és meggyengült formájában következett be a váltás; másrészt a demokráciát ért mai kihívások, olyan eszköztárral lépnek föl, mint az alternatív tényekre és posztigazságokra való hivatkozás, az agymosás és propaganda, a politikai kommunikáció perverz, viszont különösen fejlett technikáival operálnak; és olyan igencsak hatékony eszköz áll rendelkezésükre mint a világháló. Magyarán ma még nem látszik annak a módja, hogyha egy politikai hatalom betér a szélsőséges populizmus, vagy illiberalizmus utcájába, hogyan és mennyiben, milyen áron, képes még kitérni abból, mielőtt minden jelző nélküli autokráciává, diktatúrává válna.

Izgalmas kérdés kijelölni a mai román politikai mainstream, a PSD-ALDE és a Fidesz itteni fiókpártjainak segítségével vezetett hatalom helyét, a liberális demokráciától az illiberalizmus irányába megtett útját, azt, hogy hol tartunk most. Minden esetre két dolog látszik ami akadályozza a hatalmat a hibrid rezsim fele való, legalábbis, gyors és akadálymentes haladásban. Egyfelől az arányos választási rendszer, mely nem enged meghatározó – mondjuk kétharmados – többséget, a legtöbb esetben koalíciós kormányzáshoz vezet. Másrészt viszont a végrehajtó hatalom is megosztott a kormány és az államelnök között, egyfajta egyensúlyi helyzetet létrehozva, mely – a jelen esetben – a demokratikus fékek és ellensúlyok fönntartásának kedvez, az elnök kitartása következtében. Úgyhogy, ami elmondható, hogy Romániában a kormányon levő pártok minden erejükkel azon vannak (és nem vitás, hogy ehhez a Fidesz itteni fiókpártjai is csatlakoztak, sőt a magyar modell meghonosításán dolgoznak, ebben közvetítenek), hogy rálépjenek az autokratikus populizmus útjára, viszont az elnöki hivatal, az ellenzék, főként az új típusú párt(ok) és a civil társadalom, főként a globális civil társadalom itteni nyúlványai, egyelőre ellenállnak.

A fentiekben csak érzékeltetni szerettem volna, hogy milyen tágabb összefüggésbe érdemes és hasznos belehelyezni azt, ami a rommagyar politikai mezőny alakulását meghatározó folyamatnak az eredeti – kisebbség- és identitáspolitikai – stratégiától való eltérítését érinti.Ha kevés a tapasztalat, de még az elméleti tudás is ahhoz, hogy az autokrata és nacionalista populizmus demokráciára való hatását modellezni tudnánk, még bonyolultabb egy kisebbség esetében megítélni a „populizmus útját”, azt, hogy merre visz és megfordítható-e, illetve hogy mekkora áron lehetséges ez? És itt nemcsak a kisebbségi lét plusz tehertételének politikai vonatkozását, az örökös kisebbségben levést kell figyelembe venni, hanem azokat a demográfiai folyamatokat is, melyeket a populista rezsimek mindenfele provokáltak, az elvándorlást, esetünkben a nem is olyan lassú elfogyást.

De ne szaladjunk előre, és próbáljuk meg értelmezni azt, amit a Fidesz itteni fiókpártjának fő ereje – éppen kongresszusára készülve – üzen.

A szövetség főideológusa teszi világossá azt, hogy itt az orbáni illiberalizmushoz és populizmushoz való teljes és minden föltétel nélküli elköteleződés végpontjához közelít.

Olyannyira, hogy nemcsak a NER-kompatibilis politikai elitet fogják helyzetbe hozni, magyarán a klientúrát fogják támogatni minden területen, hanem a maguk részéről „népnek” is csak a fideszpártiakat fogják tekinteni.

Azt mondja Székely István ugyanis, hogy „Nekünk az az érdekünk, hogy valaki egyszerre tudjon RMDSZ-es és fideszes lenni…, ez a különböző választásokon is megnyilvánuljon”.

Nem érdemes elidőzni annál a manipulatív és alternatív tényeken épülő okfejtésnél, amiben a Fideszre leadott százezer szavazatot először a négyszázezer „RMDSZ-es” vokssal helyettesíti be, majd rávetíti a teljes rommagyarságra, illetve annak mintegy 95%-ra, mondván, hogy itt usque mindenki fideszes.

Az sem érdekes, hogy valamiféle ideológiai mázt igyekszik adni a teljes elfideszeződésnek, mégpedig a szélsőséges, kirekesztő és antiszemita, cigányellenes Csurka-i elképzelést idézve. Az fontos mondja, és a Jobbikra való utalással maszatol, hogy: ”amit Csurka István fogalmazott meg az etnikai nemzetállamépítés kapcsán, hogy a megrekedt nemzetépítést – amibe nem fér bele a magyarországi izraelita és roma, belefér viszont a határon túli magyar – állami eszközökkel folytatni kell”. Kimondja vagy sem, de a rommagyar illiberális populizmus végső célját az elborzasztó idézet jelöli ki, és ez a(z új) nacionalista szubkultúrához való csatlakozás, ami revizionizmuson kívül semmi máshoz nem vezethet.

Tanulságos és szintén az etnonacionalista populizmus irányába mutat az is, ahogyan az „alternatíva nélküliséget” próbálják minden lehetséges fórumon eladni azzal, hogy úgy kereteznek, mintha csak a Fidesz, illetve itteni fiókpártjainak, lennének politikai, illetve ideológiai nézetei és a jelenlegi ellenzéknek, sem itt sem Magyarországon, nem. A populizmus lényege ugyanis, hogy a „többség mellé csatlakozik le”, mindenféle elv, illetve ethosz nélkül. A már idézett interjúban az alternatíva nélküliséget a főideológus úgy vezeti le, hogy az általa is kormányzott formációnak muszáj a Fidesz mellé állnia, hiszen az ellenzék népszerűtlen, és „nem szereti a határon túliakat”.

Az viszont föl sem merül, hogy a ROMMAGYAR POLITIKAI MEZŐNY ÖNÁLLÓ POLITIZÁLÁSRA IS TÖREKEDHETNE”, saját állásponttal, politikai identitással, és igen AUTONÓMIÁVAL.

De a Fidesz itteni fiókpártjai ugyanazzal a gesztussal rendelődnek alá a PSD-ALDE vezette hatalomnak is, mint a Fidesznek, mondván, nincs alternatíva, hiszen az ellenzék sem szereti jobban a rommagyarokat, illetve a parlamenti többség a fontos, semmiféle elvek nem érdekesek, csak akkor, ha hatalmat hozhatnak. Ha elfogadnánk ezt a populista logikát, hogy ti. a parlamenti többség „mindent visz”, mindent legitimál, állandó és megváltoztathatatlan, akkor még a Nagy Nemzetgyűlésénél és a Ceausescu-rezsimnél tartanánk. `89-ben a Ceau többsége 99.9%-os volt és – valljuk be – ellenzék nem is létezett, illetve a tüntetők, sőt az életüket áldozók, sem tudták mi fog következni, akkor mellette kellett volna maradni? Ilyesmit sugall Kelemen Hunor, amikor azt mondja azért nem támogatják a bizalmatlansági indítványt, mert úgysem megy át a parlamenten. Mondja ezt abban a kontextusban, amikor a kormánypárt mért népszerűsége már húsz százalék alatti, vezérének pedig alig 5% (igaz, hogy az utóbbi mérésben a Fidesz fiókpártja is csak 3%-on áll, a szavazói szándék tekintetében).

Ott tartunk, hogy a Fidesz itteni fő fiókpártjának februárban következő kongresszusa csak megerősíteni fogja a Fideszhez és az illiberalizmushoz, az autoriter populizmushoz való VÉGLEGES LECSATLAKOZÁST, a rommagyar (új)nacionalista politikai szubkultúra-győzelmét, melyet annak szorgalmazói örömmel nyugtáznak.

A két kovászna megyei kiskirály, akik eddig is sokat tettek az elfideszeződésért, nyilatkozatban támogatják, Kelemen Hunor egyedüli jelölt, újraválasztását a Fidesz fiókpárt élére, mégpedig „nemzetpolitikai elkötelezettsége” okán. És napok óta folynak a „támogató levelek” (leánykori nevén a Ceauhoz idézett „scrisoare de adeziune”) a többi területi szervezet részéről is.

Hát így állunk az alternatíva-hiánnyal, és így menetelünk Illiberáliába, a versengő nacionalizmusok területére, ZSÁKUTCÁBAN, KISEBBSÉGIKÉNT, MAGUNK ELLEN. TISZTOGATÁSOK KÖVETKEZNEK, a nem NER-kompatibilis „elemek” zaklatása, a független sajtó teljes beszántása, stb., a forgatókönyvet Orbán már megírta.

Magyari Nándor László

Gyilkos politikai játszmák

FüHü

-

2018-12-11

0

A poszt-szocialista politikai klánok kiépítési folyamatában előljáró formációk, amelyek ráadásul a bürokráciát, a helyhatóságokat is klienteláris alapon megszállták, nehezen elmozdítható, falanxszerű tömböt képeznek. És nem vitás, hogy a ma kormányzó párt – a PSD, melyet fölösleges is szocialistának nevezni – lépéselőnyből kezdett, hiszen előszőr Iliescu, majd az őt követő Adrian Năstase és társai, sok vonatkozásban “megörökölték” a volt kommunista párt hálózatait, (ahogy Bourdieu mondaná) társadalmi tőkéjét, és rekonverziós eljárások során, képesek voltak uralni az “átmenet” politikai mezejét.

A poszt-Ceusiszta párt különféle megnevezések, eltérő felállások és személycserék, stb. hosszú során át, hol a pluralizmus és decentralizáció kibontakozásának akadályozását, hol ultrakonzervatív intézménypolitikát, hol neoliberális gazdaságpolitikákat tűzött zászlójára, és bár osztódással szaporodott, valamilyen mértékben mindig az etnonacionalista “doktrínát” is használta céljai eléréséhez. Ezért játszi könnyedséggel olvasztotta vissza magába azokat, akik adott pillanatban radikális nacionalista-soviniszta korszakuk felhagyását követően, a pártkapunál jelentkeztek (jellemző, hogy két igencsak befolyásos vezetője Codrin Ștefănescu pártfőtitkár és Olguța Vasilescu ex-, és jövendőbeli miniszter, mindketten megmondóemberek, a Vadim Tudor által vezetett volt PRM-ből igazoltak a PSD-be).

Miután a kilencvenes évek elején, az első Iliescu-rezsim bizonytalan irányba és az “eredeti demokrácia” szabályai szerint folytatta külpolitikáját, az első igazi kormányváltást (1996) követően mindenik párt a NATO-hoz és az EU-hoz való közeledést tekintette külpolitikai célnak. Kissé cinikusan azt is mondhatnánk, hogy a poszt-ceausiszta párt is belátta – hatalmi pozícióit, amit a patronális pártépítés nyomán, mind a számára kedvezően alakuló gyors privatizácó következtében, ellenzékben, úgy kétezerre még meg is erősített – a nyugati nyitás nem zavarja meg belpolitikai céljainak követésében. Azután 2004-től éppen a PSD volt az európai és atlanti integráció gyakorlati kivitelezője, ami ha úgy tetszik, a régió történelmi csele, t.i., hogy a baloldaliak privatizálnak. Mára viszont az euroszkeptikus és nacionalista, valamint illiberális politikák követője a PSD, és egyre nyilvánvalóbb, hogy kormányképtelen, éppen mert semmiféle ország-projektje nincs, elítélt/megvádolt vezéreinek fölmentése az egyetlen célja, mely – nem mellesleg – a fékek és ellensúlyok úgy-ahogy működő rendszerének a felszámolásán keresztül vezet.

A rommagyar politikai mezőny egy rövid időszakot leszámítva, amikor kísérletek folytak a „belső pluralizmus” rendszerének kialakítására, gyakorlatilag sikeresen lépett föl a pluralizmus mindenfajta formájával szemben (nemcsak az adott pillanatban úgy ahogy működő belső platformokat sikerült bedarálni, ellehetetleníteni, hanem a pártkezdeményezéseket – MPP, és EMNx – is sikerült domesztikálni, illetve marginalizálni), ezért a rommagyar politikai közösség, illetve szavazóközönség számára (kivéve, akik román pártokra szavaznak) a választás lehetősége nem adott.

A mára a Fidesz itteni fiókpártjaivá zülött politikai formációk, amelyek megszállták és foglyul ejtették a rommagyar közösséget, nem hagynak alternatívát a számára. Ez talán nem is volt mindenestől tartalmatlan politikai opció, egészen addig, amíg a fő formáció – ki emlékszik már a hosszas vitára, hogy „szövetség” vagy „párt” legyen-e a jobb időket megélt néhai RMDSz? – kisebbségpolitikát, illetve identitáspolitikát folytatott. Előbbi az egyetemes emberi jogokból, a máshol már gyakorlattá vált kisebbségpolitikákból kiindulva kialakított jövőkép alapján működött. Utóbbi pedig az identitásmegőrzés, illetve létező identitáspolitikákból merített, a multikulturalizmus számunkra előnyös variációit tekintette követendő példának. Jellemző módon pedig, ezeket a törekvéseket, időről-időre az etnoterritoriális autonómia retorikája, az „autonómiázás” különféle formái váltották föl.

Mindkét retorika maradt, viszont – most már bevallottan – a párt(ok) Orbán Viktor (jó kérdés, hogy van-e formálisan bár Fidesz-politika, vagy csak a vezér „ötletei” és modelljei alakítják azt) követése, az illiberális demokrácia, magyarán a szélsőjobboldali etnonacionalizmus a követendő példa. A Fidesz itteni fiókpártjának főideológusa mondja ezt, nem más, persze úgy, hogy az illiberalizmust pragmatizmusnak nevezi, a klienteláris, vazallusi viszonyt pedig „barátinak” próbálja maszkíronzi, hosszú interjújában, úgy tesz mintha a Fidesz „egyik magyarországi demokratikus” párt lenne és nem egy bevallottan illiberális célokat követő, nyíltan alt right formáció.

Arról sem ő, sem párttársai nem szólnak, hogy kisebbségi helyzetben a radikális nemzeti retorika, a hibrid politikai eljárások, a fékek és ellensúlyok fölszámolási kísérlete, melynek aktív támogatói, sőt olykor kezdeményezői, az általános korrupció politikai támogatása, szemben a korrupcióellenes föllépéssel, stb., hogyan és mennyiben segítheti a „nemzeti identitás megőrzését”? Nemhogy nem előnyös, de minden bizonnyal az eddigi nyelvpolitikai és kulturpolitikai eredményeket veszélyezteti a kiépülő illiberális rendszer, és az EU-ellenesség, amihez álságosan „pragmatikusnak” mondott okokból csatlakoztak.

Semmiféle, sem pragmatikus, sem elvi- politikafilozófiai, illetve ideológiai, sem morális alapja nincs a PSD-ALDE melletti kiállásnak. Egyetlen más magyarázata sem látszik a dolognak, mint az, hogy budapesti sugallatra (esetleg expresis verbis, kulisszák mögött kimondott ukázra), az orbáni útra állítani a PSD (és ALDE-t), a jelenlegi román kormányt, magát Romániát.

Pedig a román politikai mezőny egyrészt szélesedik, újfajta pártok, politikai csoportok és formációk jelennek meg, még ha a régi, a jelzett módon jobban beágyazottak – mintegy, avant la lettre – igyekeznek lejáratni azokat, akkor is. Különös fejlemény, hogy a román EU-párti diaszpóra hallatja hangját, sőt sikeres politikai tevékenységet folytat (lásd Johannis megválasztása, vagy a tavaly téli tüntetések, a pillanatnyi kudarc és frusztráció eltakarja, de a tavaly augusztusban botrányos módon szétvert tüntetés utóhatásai is jelentősek lesznek a politikai mezőny strukturálásában), jól használja az internetes mozgósítás csatornáit, stb. A civil társadalom (különösen a globális civilek itteni nyúlványai) jól teljesítenek és gyakran pótolják az erőtlen és szétszabdalt ellenzék politikai föllépéseinek hiányosságait, a gyenge mobilizálást. Ezért – tetszik nem tetszik a Fidesz itteni fiókpártjainak – ROMÁNIA MÉG NEM MAGYARORSZÁG és nem is LENGYELORSZÁG, az illiberális és EU-ellenes fordulat még KÉTESÉLYES, sőt.

Az elnöki intézmény – azzal együtt, hogy a PSD-párti Alkotmánybíróság erősen korlátozta mandátumát, gyanúsan részrehajló határozataival – ellensúlyt képes a kormányzati hatalommal szemben, és bár előrehozott választások aligha lesznek, a közvélemény-kutatások is hatással vannak annak tudatosítására: a kormánypárt megfelezte támogatóinak számát, Dragnea vezér példátlanul népszerűtlen, és a képviselőházi többség is odavan.

A PSD-ALDE és csatlósa a Fidesz itteni fiókpártja FÉLNEK, félnek a korrupciós ügyleteik miatt, félnek a demokratáktól, az elnöktől, a civilektől, a EU-tól, a jövőbeli választási eredményeiktől, a hatalom elvesztésétől. Kétszeresen félnek a Fidesz itteni fiókpártjai, mert esetleges bukásukkal, azzal, hogy rossz oldalon állnak, nemcsak Bukarest jöhet megtorló intézkedésekkel és eshetnek ki a parlamentből (az EP-ből is, vagy onnan még inkább), hanem Budapest is bosszúálló, sőt. Ha a Fidesz fiókpártjai a PSD-ALDE-val buknak, jaj lesz nekük Budapesten is – bár olyan MKP-módra – csurrannak-cseppennek magyar adófizetői pénzek (a hálózat, az ú.n. akadémiák és egyházi infrastruktúrák kiépítve, klientúraépítés kipipálva), politikai hitelük, súlyuk végzetesen megcsappan: Orbán legfőbb jelszava, jajj a veszteseknek!

A Fidesz fiókpártjainak félelme motiválja azt a meredek és aránytalan támadássorozatot, ellenkampányt az új formációkkal kapcsolatban, melyek pedig a kisebbségi jogok terén, és más vonatkozásban is toleránsabbak, valamint EU-pártiak, jelenlegi szövetségeseiknél. Példátlan rágalomhadjáratokra használják energiáikat, az USR-vel és Dacian Cioloș volt kormányfővel szemben (aki ellen karaktergyilkossági kísérleteket nemcsak helyeselnek, hanem kezdeményezőleg lépnek föl), olyan társaságba keveredve, mely csak jót nem sejtet a kisebbségi ügyek vonatkozásában (aki Cioloșt támadja Ștefănescus hátszéllel, az semmi jóra ne várjon még az amúgy manipulált és foglyul ejtett, tudatlannak és balfácánnak nézett, rommagyarság részéről sem). A román politikai mezőny egésze változik, és egyre világosabb, döntenie kell a Fidesz itteni fiókpártjainak is, mind ahogy az is, kényszerpályán mozognak, zsákutcában menetelnek, önként és büszkén tartanak a nihilbe.

Magyari Nándor László

„Ha meg akarod érteni Bibit, nézd meg Orbánt”

FüHü

-

2018-08-07

0

„Ha meg akarod érteni Bibit, nézd meg Orbánt”

Rengeteg a párhuzam Benjamin Netanjahu, becenevén Bibi, és Orbán Viktor pályafutása között, és abban is, amilyen államot az utóbbi években kiépítettek. A két politikus személyes kapcsolata is jó – és abban is hasonlítanak, hogy mindkettőjük családjában vannak korrupciós botrányok.

Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor is a 90-es években került először hatalomra, országuk történetének legfiatalabb miniszterelnökeként. Az első ciklus után mindketten elvesztették a választást, majd közel egy évtizedet töltöttek ellenzékben. Utána újra hatalomra kerültek, majd egymás után nyerték a választásokat, a kampányukban pedig

központi szerepet kapott az idegengyűlölet, az ostromhangulat,

és segítségükre volt a liberális és baloldali ellenzék gyengesége is.

Orbán és Netanhaju között a személyes kapcsolat is nagyon régi. A Jerusalem Post szerint, amikor Orbán ellenzéki vezetőként a kétezres évek közepén Izraelbe látogatott, Netanjahu volt az egyik, aki komolyan tárgyalt vele.

Ő mutatta be Orbánt Arthur Finkelsteinnek, a lejárató kampányok mesterének is,

aki már 1996-ban Netanjahu kampánystratégája volt. Izraeli források szerint egyébként Netanjahu és Orbán egymásnak is adtak tanácsokat a politikai üzenetekkel kapcsolatban.

Az egyik legnagyobb izraeli lap, Háárec egyik magyar forrása, aki hosszú időt töltött mind a magyar, mind az izraeli miniszterelnök társaságában, azt mondta: „ha meg akarod érteni Bibit, nézd meg Orbánt. És vice versa.”

Éppen ezért, a Háárec egy másik szerzője már egy „Orbán-szerű” gyűlöletkampánytól tart Izraelben is. Szerinte ennek már régóta vannak jelei. A nemrég elfogadott, Izraelt nemzetállammá nyilvánító törvénnyel kapcsolatban azt írja: ahogy a kelet-európai, demokráciától távolodó rezsimeknél, a Netanjahu-kormánynál is csak eszköz a kisebbségek elleni fellépés – a valódi ellenfél a „belső ellenség”, az árulók, akik a többség tagjai, és nem a kisebbségé.

Netanjahu politikáját párhuzamba állítja azzal, ahogy Orbán magát a keresztény kultúra védnökeként és megmentőjeként látja, a muszlim bevándorlókkal szemben. Márpedig

ez puszta demagógia:

a 10 milliós lakosságból alig néhány ezren muszlimok Magyarországon. Azt pedig a Die Presse és a Politico ábrái is azt bizonyítják, hogy már évek óta alig jönnek bevándorlók.

A muszlimokkal való fenyegetőzés valójában csak politikai célokat szolgál. Az egész kampány arca, központi alakja pedig Soros György lett. A Háárec szerint „nem kell történésznek lenni, hogy az ember megértse,

Soros itt az ’örök zsidó’ jelképe, az antiszemita mítoszé a zsidókról,

akik a bankokon és a kereskedelmen keresztül akarják uralni a világot.”

A magyar zsidó közösség nagy része felháborodott a kampány miatt, először a nagykövet is tiltakozott – Netanjahu viszont ezen háborodott fel és visszavonatta a tiltakozást, hiszen ő és emberei ugyanolyan kampányt folytatnak Soros ellen. Ebben egyébként meghatározó szerepe van egy másik amerikai milliárdosnak, Sheldon Adelsonnak. Hogy miért, arról itt írtunk bővebben.

Mindenesetre a Soros-ellenes kampány Izraelben olyan szintig jutott, hogy a miniszterelnök fia, Jáir Netanjahu még egy antiszemita ihletésű karikatúrát is posztolt a Facebookon, miszerint Soros a gyíkembereken keresztül irányítja a világot.

A Háárec cikke felidézi Orbán március 15-ei beszédét, amelyben azt mondta: az ellenfél rejtőzködő, alantas, nemzetközi, pénzzel spekulál, „nincs saját hazája” és bosszúálló. Ebben

ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza, amelyeket Netanjahu is használ,

amikor az izraeli baloldalt, vagy épp különböző szervezeteket vádol. Például aki nem támogatja őt, az szerinte nem lojális az államhoz, a nemzetállami törvény ellen tiltakozó drúzokat pedig szerinte a szélsőbaloldali ellenzék lázítja.

A középosztály egyik országban sem akarja kockáztatni helyzetét azzal, hogy felemeli a szavát a hatalom és az uszító kampányok ellen.

A hasonlóságokat a konkrét intézkedések kapcsán is hosszan lehetne sorolni. Izraelben is évek óta készülnek arra, hogy korlátozzák bizonyos civil szervezeteknél a külföldi adományok mennyiségét, és ott is kormánybaráttá alakították a közszolgálati médiát.

Az utóbbi időben egyre több a konkrét együttműködés a két kormány között, elég csak az izraeli hírszerzőcég, a Black Cube szerepére gondolni a magyar civilek lejáratásában.

Már diplomáciai segítségről is lehet hallani,

leginkább arról, hogy az amerikai kormányt az izraeliek „puhítják”, hogy legyenek jobbak a magyar-amerikai kapcsolatok.

Erre már tavaly felbérelt a magyar kormány két izraeli lobbistát: Cvika Brot volt újságírót, aki Netanjahu pártjának, a Likudnak a polgármester-jelöltje volt Tel Aviv egyik elővárosában, de emellett ő volt Donald Trump izraeli kampányfőnöke is (az Izraelben élő amerikaiakat kellett meggyőznie); valamint Ariel Sender politikai tanácsadót. Azt az Átlátszó derítette ki, hogy a kapcsolattartójuk Szabó László washingtoni magyar nagykövet volt. (Szabó László egyébként korábban pont az izraeli gyógyszercég, a TEVA magyarországi vezérigazgatója volt.)

Az izraeli Channel 10 szerint egyébként Netanjahu utasítására még Izrael amerikai nagykövete is győzködte az amerikai kormány tagjait, hogy javítsanak a kapcsolatokon a magyarokkal. Ezután következett a találkozó a két külügyminiszter, Mike Pompeo és Szijjártó Péter között.

Egyébként még egy dologban hasonlít egymásra a két miniszterelnök: mindkettőjük családját korrupciós botrányok veszik körül: Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak az ügyeiről mi is sokat írtunk már, Izraelben pedig maga Netanjahu ellen is több ügyben nyomoznak.

(Borítókép: MTI / Koszticsák Szilárd)

Netanjahuval bővült Orbán képkirakója

FüHü

-

2018-07-23

0

Az utolsó előtti betű, az A is megjelent Orbán Viktor Facebook-oldalának vakációs sorozatában.

Az Ó betűvel kezdődött az egész két hete, alatta pedig egy kép, ahogy Orbán Angela Merkellel fog kezet. Utána jött az I, Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel, a kép Szófiában készült. A harmadik betű a C volt, ez alatt Orbán a török elnökkel, Recep Tayyip Erdogannak fogott kezet, akinek a beiktatásán vett részt.

A következő kép, az Á alatt, kicsit kakukktojás volt, ezen ugyanis a magyar miniszterelnök nem fogott kezet senkivel, Facebook-oldalának szerkesztői egyszerűen kivágtak a NATO-csúcstalálkozón készült csoportfotóból egy olyan képet, amelyen csak Orbán és Trump látszik. Kettejük közti tárgyalásra ugyanis itt sem került sor.

A következő fotó ismét egy tárgyaláson készült, a K alatt Orbán Putyinnal fogott kezet. A most kikerült képen pedig az A alatt Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor kézfogása látható.

Közzétette: Orbán Viktor – 2018. július 23., hétfő

A képekkel persze azt is bizonyítani akarják, hogy Orbán mennyire fontos ember. Csakhogy Angela Merkelt leszámítva, akivel még a sajtótájékoztatón is érezhető volt a feszültség, csupa illiberális, populista vezető szerepel a képeken.

Címke: illiberális

A gyűlöletben egységes fundamentalisták – ezzel a címmel írt Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor politikai barátságáról egy izraeli filozófus a Tageszeitungban.

A Blinken stratégia nem oszt lapot sem Izraelnek sem Magyarországnak

Szuper NATO

Hogyan veszíthetünk el egy európai országot? – tesz fel a kérdést Janisz Varoufakisz ex pénzügyminiszter, aki szerint a Covid-19 járványt a jobboldali kormányzat arra használja ki, hogy rendkívüli hatalmat szerezzen.

Az írás a falon

A klasszikus New Deal politika alapját is a progresszív (a gazdagokat és magas jövedelműeket fokozottan megsarcoló szabályozás) adózás és a társadalombiztosítás kiterjesztése, beleértve a lakhatáshoz való jog bevezetését és gyakorlatba ültetését is, teremtette meg.

a negatív előjelekkel és azt mondom, hogy egyfelől az alt-right típusú, illiberalizmus, a jelenleg jellemző populizmus általános és különösen a nacionalizmusokkal összekapcsolt változatai akadályozzák az európai integrációt.

Régebb foglalkoztat az a – megítélésem szerint – legfontosabb politikai kihívás és elméleti probléma, hogy hogyan ér véget és mi következik a populista kurzus után?

meglehet kevesen vették/veszik komolyan – de a köztársasági államforma nemcsak általában demokráciát jelent, hanem azt, amit a Nyugat-európai hagyományban liberális demokráciának neveznek és ami az AEÁ esetében szó szerint is republikánus hagyományt jelent!

Következésképpen a majdani orbántalanítás első, de összetett lépése, a köztársaság visszaállítása kell, hogy legyen.

az kizárható, hogy a magyarországi fővadász megvédje őket, meg nehéz is törvénytelen cselekményekben pert nyerni, ja, magyarellenességet kiáltani, populista és demagóg szövegeket puffogtatni azt (még) lehet.

bocs, kedves „anyaországi politikusok”, de ti hazautaztok a kiadós öblögetést követően, a következményeket meg nekünk kell vállalni.

„Előre kell látni a nagy vándorlásokat, és ha nem lehet megakadályozni, akkor meg kell állítani – ezért gondolom, hogy ma Európában Salvini a legfontosabb személyiség” – mondta.

„mert nincs közös európai megoldás.

az európai terminológiában a nacionalizmus negatív konnotációval bír, de az ő szemében nem.

„Trump elnökkel spirituális összhangban állok”.

Magyarán van-e alternatívája, hogyan váltható le egy posztmodern, poszt-demokratikus, hibrid rendszer?

A szövetség főideológusa teszi világossá azt, hogy itt az orbáni illiberalizmushoz és populizmushoz való teljes és minden föltétel nélküli elköteleződés végpontjához közelít.

Azt mondja Székely István ugyanis, hogy „Nekünk az az érdekünk, hogy valaki egyszerre tudjon RMDSZ-es és fideszes lenni…, ez a különböző választásokon is megnyilvánuljon”.

Az viszont föl sem merül, hogy a ROMMAGYAR POLITIKAI MEZŐNY ÖNÁLLÓ POLITIZÁLÁSRA IS TÖREKEDHETNE”, saját állásponttal, politikai identitással, és igen AUTONÓMIÁVAL.

központi szerepet kapott az idegengyűlölet, az ostromhangulat,

Ő mutatta be Orbánt Arthur Finkelsteinnek, a lejárató kampányok mesterének is,

ez puszta demagógia:

ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza, amelyeket Netanjahu is használ,

Már diplomáciai segítségről is lehet hallani,

Az utolsó előtti betű, az A is megjelent Orbán Viktor Facebook-oldalának vakációs sorozatában.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA