Cár Atyuska…, ja nem…

0
582
wikipedia common

Nem tudom, ki hogy van vele, én nem kedvelem a cárokat. Még ha jóságosak, akkor sem. Egy normális közösségben olyan ember nem létezhet, akit nem korlátoz semmi, mert akkor előbb-utóbb ki fog próbálni mindent, és ebből a mindenből csak nagyon kevés, sőt egyre kevesebb lesz demokratikusan pozitív hatású, azaz olyan, ami nem neki, illetve nem csak neki használ, hanem az adott közösségnek is.

A cárok és egyéb korlátlan hatalmú egyének eddigi tevékenységét vizsgálva mondható, hogy egy idő után ők már csak a nekik ugyan egyre hasznosabb, de az országuknak egyre károsabb dolgokat preferálták. Sőt, forszírozták. Sokszor tűzzel-vassal. Kevés olyan esetről tudunk, amikor ennek jó vége lett.

Persze a cárok között is van sorrend. Én főleg azokat nem kedvelem, akik az országuknak nem tudásbeli, gazdasági vagy művészeti, hanem területi gyarapítását állítják be célnak, és pláne nem kedvelem őket, ha ezt más népek kárára teszik. Mindez sajnos tovább fokozható, amennyiben vannak cárok, akik a területnövelést erőszakkal próbálják kikényszeríteni, és vannak olyanok, akik az agresszió közben még háborús bűnöket is elkövetnek. Ez utóbbi a cárok legalja, akihez képest a pszichopata tömeggyilkos a maga 10 – 20 – 30 áldozatával jó ember. Ezek a cárok azok, akiket nem érdekel semmi és senki a saját dicsőségükön kívül, még országuk polgárai sem, mikor gátlástalanul halálba küldik őket, miközben vízfolyásszerűen hazudoznak összevissza, amikor indokolni kéne, miért teszik azt, amit.

Az ilyen cár sajnos nem csak az ellenség hadi létesítményeit ágyúztatja, hanem a civil lakosság létfontosságú ellátó rendszereit, sőt magát a civil lakosságot is, ami már tényleg minősíthetetlen.

Ennek fényében különösen érdekes, mikor a televízióban az űrkutató, egyben miniszteri biztos asszony sírással küszködve szidja az EU politikusait, hogy miért nem dobják oda Ukrajnát az agresszornak, mert akkor nem kellene anyáknak fiaik sírjára leborulni. Igen, jól tetszettek olvasni, nem az agresszort, hanem az EU politikusait szidja, mondván, hogy ők a béke kerékkötői. Na persze, ezt kell tennie, hiszen főnöke, a Hungarian Dove of Peace is ezt teszi, akkor pedig minden beosztottnak kötelező. Azon viszont csodálkozom, hogy egyikük sem emlékszik 2014-re, mikor az EU meg a NATO tényleg magára hagyta Ukrajnát, pont úgy, ahogy az űrkutató miniszteri biztos asszony most is szeretné, mire az oroszok lazán annektálták a Krím félszigetet, és akkora béke lett, hogy csak na! Hét évig. Nem tovább.

Ha tehát valaki azt hiszi, hogy ha a cárnak, azaz egy hatványozottan pszichopata tömeggyilkosnak odaadjuk, amit kér, akkor örökre csöndben marad, annak az értelmi képességeiről nem lehetünk valami nagy véleménnyel.

Lásd még Hitler cár és Chamberlain esetét, mikor Hitler megkapta a Nyugattól Ausztrián túlmenően a Szudétavidéket is, de ez sem nagyon állította meg. Legalábbis a történelemkönyvek szerint. Lehet, hogy jelenleg regnáló nagyjaink hadilábon állnak a történelemmel, mégis érdemes lenne legalább 2014-ig visszaemlékezniük, amikor majdnem minden és mindenki ugyanez volt, és mégsem lett tartós béke.

A Mutti tartós békéről szőtt álma nem jött be.

Persze nem ez az egyetlen kudarca szegénynek, ilyen még a Willkommenskultur-ral behívott tömegek okozta gond, meg az atomerőművek leállítása (jelenleg a szenes erőműveket visszakapcsolták), így talán jobb lett volna, ha 2014-ben nem ő a kancellárasszony, mert akkor Putyin nem kap vérszemet. És ez a vérszem mind nagyobb, ha állandóan engedünk.

A vészjelzések ellenére mégis ezt akarja Orbán. Gőzerővel folyik a nép megdolgozása, mondván, milyen hasznos a békegalambos röpdösés, és ha a beetetési terv sikerül, a konzultáció meg visszaigazolja, akkor hirdetheti a miniszterelnök, hogy íme, a magyar nép mögötte áll! Az még vitatott, hogy kinek hasznos ez, nekünk ugyanis nem annyira, mert az úgynevezett békepártiság erőteljesen rontja a helyzetünket az EU-ban (sodródunk sajnos kifele), mégpedig anélkül, hogy az orosz gázért kevesebbet kéne fizetnünk. Két bukta egyetlen mozdulattal. Orbán nagyon érti ezt. Ő a haladást segítő sok-sok küllő közt a bot, amely állandóan közéjük ugrik. Ettől „jelentős” politikus.

Az Orbán féle mesterterv: érveket kell találni az alaptételhez (EU, USA rossz, Orbán, Putyin jó), mégpedig mindenáron, ezért, mikor az amerikai külügyminiszter azt mondja, hogy az Ukrajna védelmére költött pénz 90%-a amerikai cégekhez kerül, vagyis az amerikai gazdaságot pörgeti, így pedig egy win-win, vagyis nyertes-nyertes helyzet alakul ki, a készenlétbe állított médiavércse azonnal lecsap:

Ennyire hideg, érzelmeket nélkülöző, csak a hatalmi logikára koncentráló mondatokat régen hallottunk azzal a háborúval kapcsolatban, amely során naponta több száz ember veszíti életét. Blinken külügyminiszter ugyanakkor lerántotta a leplet, és megmutatta az amerikai gondolkodás valódi arcát. Szó sincs itt a gonosz elleni küzdelemről, szó sincs a nyugati értékek védelméről, vagy arról, hogy Oroszország visszaszorítása, esetleg Ukrajna védelme lenne a cél. A diplomata szavaiból egyértelmű, hogy Washington az orosz-ukrán háborúra egyfajta befektetésként tekint, szinte már-már úgy kezeli, mint egy gazdaságélénkítő lépést. Az, hogy közben tízerek halnak meg? Hogy közben milliók válnak földönfutóvá? Hogy kisebb országnyi területek válnak felperzselt földdé? Hogy az ukrán középosztály már nyugaton keresi a boldogulást, 20-30 évvel visszavetve ezáltal az ország fejlődését? Amerikai szempontból nézve ezek járulékos veszteségek, amelyeket ráadásul nem is nekik kell megfizetniük.

Természetesen csak a kifejezetten ostobák nem tudják, hogy az Ukrajnának szánt 60 milliárd USD az USA GDP-jének két ezreléke, azaz gazdaságélénkítésnek nulla. Esetünkben egészen másról van szó. Az USA republikánusai sajnos zsugori népek, szerintük ott halálozzon el mindenki, ahol van, nem a mi dolgunk, mondják, és különben is, amit Biden elnök képvisel, mond, tesz, vagy csak akar tenni, az nekik hivatalból rossz. Így került veszélybe Ukrajna USA általi támogatása, amin Blinken külügyminiszter úgy próbál segíteni, hogy azt mondja, nem is száz százalékban veszteség ám az, amit Ukrajnának adunk, tisztelt republikánus honanyák és honatyák, mert egy jelentős része a mi cégeinkhez visszajön, legyenek szívesek hát megszavazni, hogy ne az agresszor röhöghessen a végén. A derék magyar skribler persze ezt nem értette meg (vagy mondták neki, nehogy megértse, mert abból sok baja lesz!), és olyan sírós szomorújátékot írt a nagy rádöbbenésből, miszerint Ukrajna meg az EU csak eszköz a gonosz, számító USA kezében, hogy az űrkutató, egyben miniszteri biztos asszony kamerák előtti visszafojtott zokogása bakfitty hozzá képest.

Megjegyzés: különösen a „Hogy az ukrán középosztály már nyugaton keresi a boldogulást, 20-30 évvel visszavetve ezáltal az ország fejlődését?” mondat tetszett. Vajon honnan ismerős ez nekem annyira?

Jól sikerültek a befejező mondatok is:

„Itt lenne az ideje, hogy ne Orbán Viktor, hanem az amerikai demokrata vezetés legyen végre a fekete bárány. Mert innentől kezdve már tényleg mindenki számára a napnál világosabb kell, hogy legyen: a háború folytatása csakis és kizárólag amerikai érdek.”

Hát igen. Szegény Orbánt csak úgy belekeverték, legyen hát helyette az amerikai vezetés, mégpedig kihangsúlyozottan a de-mok-ra-ta vezetés a fekete bárány (nehogy má’ a Trump!). Ez egyébként valóban így van, a demokratáknak, mondhatni minden demokratának érdeke a háború folytatása, hogy a cár atyuska még véletlenül se győzzön. Orbánnak ez nem érdeke. Igaz, ő nem is demokrata, mert az illiberálisság nem az.

További érdekesség, hogy az oroszországi cár atyuskáról, a jóságos Putyin bácsiról a cikkben nincs egy árva szó sem, mert neki aztán a feketebáránysághoz végképp nincs köze. Annyira nem érdeke a háború, hogy legendák szólnak arról, mennyire nem érdeke. Szinte viszolygott tőle, többször is kirázta a hideg, de hát mit tehetett szegény a Krím annektálása után? A népe elvárta tőle a további annektálásokat (azért atyuska, nem?), Ukrajna meg ott pöffeszkedett a szomszédban, és csak úgy nézett a dülledt szemeivel irritálóan fixírozva, amit nem lehetett szó nélkül hagyni! Közben meg a NATO fente fogát! Legalábbis úgy tűnt Putyinnak. Nem látta, de élénk képzelőerővel úgy tűnt! Meg kellett ugyan szegni vagy öt szerződést, melyeket Oroszország írt alá, de hát ki gondolta azt a sok hülyeséget az aláíráskor komolyan?

Visszatekintve a fentiekre, és higgadtan értékelve a dolgot kijelenthető, hogy a cár atyuska igen kártékony emberféleség. Persze kizárólag akkor tudják kifejteni kártékonyságukat, ha elképzelhető olyan tömegféleség, amelyik az ilyeneket atyuskává teszi, azaz teljhatalmat ad nekik. Kétharmaddal vagy nyolctizeddel, mikor meg hol hogyan sikerül. És akkor a cárság működik.

Európában jelenleg kettő is van belőle. Magyarországnak az a szerencséje, hogy az ország kicsi, bár ki tudja, mi jöhet még. A mi atyuskánk is nagyon aktív, megy a toborzás ezerrel, és a gyilkoló eszközök beszerzése, sőt gyártása is elkezdődött már. Szalai-Bobrovniczky vagyona az elmúlt három évben 19 milliárdra nőtt (mellékes információ).

Ukrajna viszont nem ilyen: „Elapadt mindenük, nincsen saját bázisuk. Ha nincs saját bázisuk, nincs saját ideológiájuk, nincs saját iparuk, nincs saját pénzük, nincs semmijük, akkor nincs jövőjük. Nekünk azonban van” – mondta Putyin azon a beszélgetésen, amelyet pénteken folytatott katonákkal a Kremlben, az Oroszország Hőse-kitüntetések ünnepélyes átadását követően.”

Azt nem tette hozzá, hogy

Nekik is sokkal jobb lesz, ha elfoglaljuk őket”,

noha amit mondott, azok szerint hozzátehette volna.

Tessék mondani utána velünk is ez lesz?!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .