Kezdőlap Címkék Hír TV

Címke: Hír TV

Lázár János kiakadt, amikor az Elios-ügyről kérdezték

0

A mindig összeszedett Lázár János gyakorlatilag összeveszett a Hír TV riporterével szokásos csütörtöki kormányinfóján. A miniszterelnökséget vezető minisztert az újságírók folyamatosan az Elios-ügyről kérdezték, amelyre azt mondta, hogy csak egy “lámpacsere” és egyébként is politikai ügy, illetve maga a vizsgálat is elfogult lehetett. 

Lázár Jánost érezhetően felkavarta, hogy a kormányinfó végén az újságírói kérdések nagy része az OLAF által feltárt visszaélésekre hivatkozott. A jelentésről azt mondta, hogy csak egy vélemény, illetve az érintett önkormányzatok ügye, és amúgy is meg kell várni az Európai Bizottság állásfoglalását. Saját szerepéről pedig úgy nyilatkozott, hogy a közvilágítási korszerűsítés ügyében sok emberrel egyeztetett, köztük külső szakértőkkel is.

A Hír TV riportere azonban nem hagyta annyiban a dolgot: arról is kérdezte Lázárt, hogy miért kommunikálja a kormány azt, hogy az OLAF-jelentéssel Brüsszel a választásokba akar beleszólni. Lázár erre úgy reagált, hogy nonszensz, hogy magyar állampolgárok feljelentése alapján magyar emberek készítették a jelentést. Többször is elmondta, hogy három, az EU-ban dolgozó magyar tárta a fel az állítólagos visszaéléseket, ezért meg kellene vizsgálni, hogy ők mennyire voltak elfogulatlanok. Lázár egyértelműen arra utalt, hogy nem voltak azok.

Később hozzátette, hogy önök, mármint

az újságírók csinálnak politikai ügyet egy “2008-as lámpacseréből”.

Mikor az újságíró arról beszélt, hogy a médiának pont az a feladata, hogy ilyen visszaéléseket tárjon fel, Lázár úgy reagált, hogy “ne vicceljen velem”. Arról beszélt, hogy csak azért foglalkozik a média a vizsgálattal, mert többek közt az ő nevét is bele lehetett keverni az ügybe.

A vita hevében még arra is utalt, hogy a Hír TV nem volt mindig ennyire kritikus a kormánnyal. Végül úgy vetettek véget az egyre inkább elfajuló szóváltásnak, hogy nem engedték, hogy még egy kérdést feltegyen a tévé riportere, hanem a kormánypárti Magyar Hírlap újságírójának engedték át az utolsó kérdés jogát.

Budai Gyula szerint a bírók kommunisták

0

Amint az a Hír Tv felvételén látható Budai Gyula, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának fideszes alelnöke lekommunistázta a teljes magyar bírói kart a bizottság keddi ülésén. A kormány miniszteri rendeletben számolná fel a bírák függetlenségét, alakítanák saját szájízük szerint a bírói kart.

Juhász Péter (Együtt) és Karácsony Gergely (Párbeszéd) szerint az ilyen általánosító megszólalások célja a bírói függetlenség hitelességének aláásása. Lázár János már név szerint bírál bírókat, míg Budai Gyula a teljes bírói kart minősíti. Ez elfogadhatatlan a hatalmat gyakorlók részéről, teljesen ellentétes a jogállami demokrácia-felfogással.

Minmt a két politikus közleményében írta, Budai Gyula szégyenteljes megállapításával ellentétben a bírák eddig meg tudták őrizni függetlenségüket. Ezt bizonyítja az is, hogy a bíróság másodfokon, majd pedig a Kúria is kimondta: Szigetvári Viktornak, az Együtt választmányi elnökének jogában áll Polt Pétert és ügyészségét fideszesnek nevezni, és nem volt becsületsértő azt állítani, családi kapcsolatai miatt a legfőbb ügyész elfogult lehetett a Quaestor-ügyben.

De erre utal az is, hogy a Fidesz-kormány miniszteri rendeletben számolná fel a bírák függetlenségét, alakítanák saját szájízük szerint a bírói kart.

Ez jól mutatja, hogy a Fidesz hatalma megőrzése érdekében a jogállam maradékát is be akarja darálni. Orbán putyinista rendszerének ugyanis nem tetszik, hogy a bírák még nem a fideszesek érdekeit szolgálják.

Kubatov nem nyilatkozik a Hír TV-nek

0

Szerdán este az FTC elnökét, Kubatov Gábort kérdezték volna a Hír TV munkatársai a két héttel ezelőtti, késeléssé fajult tömegverekedéssel kapcsolatban.

Nem kegyet gyakorol valaki, ha egy sokakat érdeklő ügyben nyilatkozik, hanem a közvéleményt tájékoztatja, ám az egykori kemény magos szurkolóból klubelnökké avanzsált Kubatov közölte a tévé munkatársaival: azért nem nyilatkozik nekik, mert őket egy milliárdos megvásárolta.

Mindenkinek szíve joga, hogy nyilatkozik-e valamelyik lapnak, tévének, rádiónak.

Legalábbis, abban az esetben, ha az ember pék, postás, pincér.

Ha Kibatovot valamely konkrét sérelem érte volna a Hír TV részéről, akár ez is méltánylandó ok lehet a nyilatkozat megtagadására. Ám konkrét sérelemről nem tudunk, csak annyit, hogy a Hír TV tulajdonosa az a milliárdos, aki a G-napon látványosan összekülönbözött Kubatov főnökével.

Kubatov Gábor azonban nem csupán a Ferencvárosi Torna Klub elnöke, hanem a kormányzópárt alelnöke is egyben. Ebben a minőségében nem elegáns, hogy ne álljon szóba egy milliárdos tévéjével, csak azért, mert az illető jó két évvel ezelőtt összeveszett a főnökével.

Nem a „milliárdossággal” van baja Kubatovnak – más milliárdosok tévéjének szívesen nyilatkozik. Andy Vajna tévéjének például, és az egyik milliárdostól (Széles Gábor) a másik milliárdos (Mészáros Lőrinc) által megvásárolt tévében is bármikor megjelenik.

A tanulság nem nagy, viszont nem is túlságosan szívderítő: eszerint minden milliárdos egyenlő, de Kubatov szerint vannak, akik náluk is milliárdosabbak.

Még mindig nem tudni, merre van előre

„Egy választási párt létrehozása értelmes ötlet lenne” – vélekednek többen is, sokkal nagyobb esélyt kínálna az Orbán-kormány leváltására, másként: a kormányváltást akarók egyesítésére.

Fotó: MTI

A Népszava szerda reggeli tudósítása szerint kedden, az MSZP-Párbeszéd tárgyaláson Molnár Gyula, a szocialisták elnöke felvetette egy ilyen párt létrehozásának gondolatát, mi több azt is, hogy Karácsony Gergely legyen ennek a formációnak a listavezetője. A Független Hírügynökség információi szerint

a tárgyaláson sokféle lehetőségről esett szó,

többek között valóban említette ezt a variációt is Molnár. Ismereteink szerint a másik két tárgyalópartner, Hiller István és Tóth Bertalan nem erősítette meg ezeket a szavakat, amiből vagy azt a következtetést vonjuk le, hogy nem értettek egyet az elnökükkel, vagy tudomásul vették annak közléseit. A metakommunikatív jelekből azt erősítettek meg számunkra, hogy inkább az előbbi állítás az igaz.

Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy

a Párbeszédnek tetszene a közös ernyőszervezet,

nyilván valamennyi ellenzéki pártot tömörítve és feltehetően Karácsony listavezetői szerepköre is, viszont nem érdekelt abban, ami szintén – a hírek szerint – elhangzott Molnár Gyula szájából, hogy a jelenlegi helyzetben inkább egy külső, pártoktól távolabb álló miniszterelnök-jelölt lenne minden szereplő érdeke.

Eközben az MSZP-n belül változatlanul forr a levegő,

egyesek a bűnbakokat keresik, mások a kiutat a válságból.

A keddi budapesti párttanács ülésére is inkább az indulatok voltak a jellemzőek, és egyelőre ez a hangulat várható a hétvégi rendkívüli választmányi ülésen.

A bírálatokból érkezik Molnár Gyula számára is, úgy ítélik meg, hogy a pártelnök hétfő esti, Hír TV-beli szereplése rontott a saját és a párt imázsán is. Akad, aki a jelenlegi helyzetben Hiller Istvánt tolná inkább előtérbe, mondván, rutinosabban kezeli a válsághelyzetekbeli kommunikációt.

Üveggel dobták meg a Hír TV stábját

0

A Hír TV Látótér című műsorának stábja éppen a Népligetben uralkodó állapotokról forgatott, amikor az autójuk felé dobtak egy vodkás üveget.

Vodkás üveggel dobták meg a stábautót

:::Vodkás üveggel dobták meg a HírTV stábját:::A Népligetben uralkodó állapotokról forgattunk, de nem mindenki örült nekünk. Egy vodkás üveg centikkel kerülte el a szélvédőnket.Az adásból kiderül, hogy a liget egyik elfelejtett épületének romjai között több légyottba is belebotlottunk.:::Látótér szombaton 22.30-kor, vasárnap 17.30-kor:::#Népliget #munkaközben #Látótér

Közzétette: Látótér – 2017. október 4.

A Népliget egyik részén prostituáltak álldogálnak, egy játszótértől nem messze fekvő romos területen pedig a szolgáltatásuk és drogfogyasztás nyomai borítanak minden négyzetcentimétert. A liget egyik részén épülő Fradiváros terveit egyelőre csak titkos fideszes paktumként emlegetik az önkormányzat ellenzéki képviselői.

Éjfélig ad haladékot a DK, az MSZP Poltot kérdezi

0

A DK éjfélig ad haladékot a Fidesznek arra, hogy bemutassa annak bizonyítékait, fizetett a választási plakátokért a 2010-es kampányban. Az MSZP pedig azt kérdezi Polt Péter főügyésztől, mi kell még ahhoz, hogy büntetőeljárás induljon az ügyben.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint 2010-ben választási csalást követett el a Fidesz – mondta sajtótájékoztatón Oláh Lajos országgyűlési képviselő. Szerinte példátlan botrány, hogy alapos a gyanú arra, hogy egy párt választási csalással győzött”, először a rendszerváltás óta.

A politikus arra utalt, hogy a napokban kipattant: a Hír TV – amely akkor a Fidesz választási kampányát szervezte – nem találja azokat a számlákat, amelyeket a Fidesz óriásplakátjainak kihelyezésekor kellett kiállítaniuk a cég előző vezetése idején. Oláh Lajos szerint szerint nemcsak adócsalás, hanem

választási csalás is az, hogy „a Fidesz úgy tett ki óriásplakátot, hogy egyáltalán nem fizetett”,

ezért az akkor hatályos szabályok szerint is köztörvényes bűncselekmény valószínűsíthető.

A DK éjfélig ad haladékot a Fidesznek, hogy bemutassa a teljesítést, a fizetést igazoló számlákat, az átutalási bizonylatokat – jelentette ki, hozzátéve, ellenkező esetben egyértelműnek tekintik, hogy a 2010 után született döntések, köztük az új alaptörvény érvénytelen, jogilag megkérdőjelezhető. A történtek miatt a DK a demokratikus ellenzéki pártok egyeztetését sürgeti..

Milyen bizonyíték kell még ahhoz, hogy az ügyészség eljárjon a Fidesz-plakátcsalás ügyben tett MSZP-s feljelentés nyomán? – ezt már az MSZP kérdezi közleményében. Mint írják, az MSZP egy hónappal ezelőtt feljelentést tett egy rendkívül jól dokumentált választási és különösen nagy összegre, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt. Most pedig a Hír TV jelenlegi menedzsmentje feljelenti a cég korábbi, a G-nap előtti vezetőit.

„Simicska feljelenti Liszkay Gábort, aki akkor még Simicska volt”

– fogalmaz Nyakó István sajtófőnök. A hatóságok viszont konokul hallgatnak továbbra is – teszi hozzá.

Ideje, hogy Polt Péter és az ÁSZ pártszolgálat helyett a kormányzati hatalom kontrolljaként működjön. Még akkor is, ha Domokos László ÁSZ-elnök konkrétan az állását, Polt Péter legfőbb ügyész pedig állásának élethosszig tartó meghosszabbítását köszönheti a 2010-es választási csalásnak az MSZP szerint.

MTI/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK