Az amerikai diplomácia vezetője azt mondta Londonban, hogy nem szükséges az Egyesült Államok és Kína között választani. Blinken résztvett a G7 államok külügyi tanácskozásán.
Antony Blinken ezúttal Oroszországot állította a célkeresztbe. Bírálta az Északi Áramlat II. tengeralatti földgáz vezetéket, amely Oroszországból szállítaná a földgázt Németországba. Ily módon Németország az orosz földgáz egyik fő elosztó pontja lenne az Európai Unióban. Ez Blinken szerint nem érdeke sem Németországnak sem pedig Európának. Ebben az ügyben az amerikai diplomácia nagyon is számít a német Zöldekre, akik egyre inkább jönnek föl, és az őszi választások után kormányra kerülhetnek Berlinben. A Zöldek határozottan ellenzik az Északi Áramlat II. földgázvezetéket, amely Merkel kancellár szívügye. Csakhogy Angela Merkel az őszi választások után távozik a politikai életből.
Kína fontosabb mint Oroszország
Ez derült ki abból az interjúból, melyet az amerikai külügyminiszter a BBC négyes csatornájának adott. Blinken hangsúlyozta: senkitől sem várják el azt, hogy válasszon az USA és Kína között! Ezt nehezen is tehetnék hiszen Kína az elmúlt években az Európai Unió első számú kereskedelmi partnere lett, megelőzve az Egyesült Államokat. Ráadásul a dinamikusan bővülő kínai piac mind fontosabb az európai cégeknek: a német autóipar már több autót ad el Kínában mint otthon.
Orbán dörzsölheti a markát
A magyar miniszterelnök hamarosan újra Kínába utazik miután Hszi Csinping elnök meghívta őt Pekingbe. Korábban Orbán Viktor nemet mondott Trump külügyminiszterének, aki azt szerette volna elérni, hogy ne a Huawei vezesse be az 5G rendszert Magyarországon.
Budapesten működik majd Európa legnagyobb kínai egyeteme, a Fudan. A magyar miniszterelnök a kínai SinoPharm vakcinával olttatta be magát, és így a kínai oltóanyag reklám figurájává vált. Ellenfelei azzal vádolják, hogy a kínai érdekek legfőbb képviselőjévé vált az Európai Unióban és a NATO-ban.
Az amerikai diplomácia első számú ellenfele ugyan Kína és nem Oroszország, de Washingtonban tisztában vannak vele, hogy Moszkva a könnyebb célpont. Ezért keménykedik Oroszországgal szemben az amerikai külügyminiszter miközben kíméli Kínát, ahol az amerikai cégeknek is rengeteg üzleti érdekük van.
Ebben a példátlan helyzetben jogszerű, hogy a tagállamok rendkívüli intézkedéseket hozzanak polgáraik védelme és a válság leküzdése érdekében.
Mélységesen aggódunk azonban a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok egyes jogsértő intézkedések elfogadásából fakadó megsértésének kockázata miatt.
A sürgősségi intézkedéseket a feltétlenül szükséges mértékre kell korlátozni, arányos és átmeneti jellegűeknek kell lenniük, rendszeres ellenőrzésnek alávetve, és tiszteletben kell tartaniuk a fent említett elveket és a nemzetközi jogi kötelezettségeket.
Nem korlátozhatják a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát.
Közösen kell leküzdenünk ezt a válságot, és ezen az úton közösen meg kell őriznünk európai alapelveinket és értékeinket. Ezért támogatjuk az Európai Bizottság azon kezdeményezését, hogy figyelemmel kísérjük a sürgősségi intézkedéseket és azok alkalmazását az Unió alapvető értékeinek fenntartása érdekében, és felhívjuk az Általános Ügyek Tanácsát, hogy adott esetben vesse fel a kérdést.
Hölgyeim és uraim, azt leszögezhetjük így, a kávé mellett, hogy a magyar diplomácia igen sokat tanult Rejtő Jenőtől. Most például kitalálták Igorit, úgy is, mint virágzó üzletágat, egyelőre még három testőr és Potrien kerestetik, de különben stimmel a dolog. A Magyar Közlönyben ugyanis megjelent kedvenc kormányunk Afrika-stratégiája.
Hogy mink van nekünk?
Afrika-stratégiánk van. De ha rendesen szedjük a porokat, az orvosok szerint kezelhető. Csak kerülni kell a hirtelen felindulást és a komolyabb erőfeszítéseket. De remélhetőleg nem fog elhatalmasodni.
Arról lenne szó, miszerint „a migráció megállításának érdekében” a kormány a lehető legszorosabbra fűzi kapcsolatait az afrikai kontinensen, azon belül is a szubszaharai térségben. A Magyar Közlönyben kedd este megjelent kormányhatározat pedig részletesen le is írja, pontosan hogyan képzelik az afrikai gazdaság fejlesztését – mindezt abba a köntösbe bújtatva, hogy minél kevesebben induljanak útnak Európa felé. Akkor lássuk, hogy is fog ez kinézni (a hvg.hu nyomán).
A stratégia mindenekelőtt felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy tekintse át az eddigi szerződéseket, majd vizsgálja meg, milyen adminisztratív és technikai akadályokba ütköznek a kontinensen a szubszaharai régióba exportáló vagy beruházó hazai vállalkozások és ezekről egyeztessen is az egyes kormányokkal. Az Afrikába irányuló magyar export jogszabályi környezetét és hatósági gyakorlatát pedig vizsgálják meg, és ahol szükséges, ott egyszerűsítsék.
Tehát, jegyezzük meg: a szubszaharai régió a fontos
El kell hárítanunk részint az adminisztratív akadályokat, ami talán nem lehetetlen megfelelő pénzösszegek birtokában, részint azonban a technikaiakat is, melyeket röviden úgy tudnánk összefoglalni, hogy Afrika piszok messze van. Előbb változtatunk meg ezer jogszabályi környezetet, minthogy egy centivel is közelebb jöjjön.
„A kormány nemzetközi fejlesztésekben is gondolkozik, a külügyminisztériumnak ezentúl minden évben ki kell dolgoznia egy koncepciót a lehetséges projektekre, ezek közül a legfontosabbak a vízgazdálkodás, az infrastruktúra-fejlesztés, a biztonság, a kiberbiztonság, a mezőgazdaság, az egészségügy és az orvostechnológia ágazatai. A kabinet segélyhitel-programokat is indítana, méghozzá az Eximbank segítségével, ennek lehetőségeire május végéig kell előterjesztést készíteni.”
Ez jó üzlet egyeseknek
Nem győzöm eleget hangsúlyozni: ezek a „fejlesztések” nagyon jó üzletet jelentenek a magyarkivitelezőknek, azonban rendszerint a pénz el sem hagyja Budapest közigazgatási határait. Mármint, maximum virtuálisan hagyja el, és csak addig, míg vissza nem utalják a kilencven százalékát. És lám: megint első helyen áll a világhírű magyar vízgazdálkodás, ez egyetlen nemzetközi szerződésünkből sem maradhat ki. Az mondjuk igen érdekes volt, mikor Mongóliávalkötöttünk vízgazdálkodási egyezményt, ugyanis a derék mongolok a világ legsivatagosabb országban élnek, és a víz az állam területének jelentős részén komoly kincs. További fájó pont, hogy nem jött létre annak idején a Polisario Front vezetésével a független Nyugat-Szahara, ugyanis velük lehetne csak igazán vízgazdálkodásilag szerződni.
Fontos szerepet kapna a Stipendium Hungaricum program is. Ennek lényege, hogy külföldi egyetemisták ingyen tanulhatnak az általuk kiválasztott magyarországi intézményben alap- és mesterképzésen, e mellé havi 40 460 forint ösztöndíjat, kollégiumi férőhelyet kapnak. Ez éhenhalni is kevés, tavaly egyes afrikai (ghánai) diákok nehezményezték is volt, mondván: ennyit akár ne is adjanak. Ne tessenek szemtelenségről beszélni, az a szemtelenség, hogy ezt ösztöndíjnak nevezik. Az afrikai diák nem ismeri a forint vásárlóértékét, idejön tanulni, megkapja ezt az alamizsnát, munkát nem nagyon vállalhat, mert ki alkalmazná, de – hazamenni sem tud, mert a legolcsóbb repülőjegy is a sokszorosa ennek. Persze, hogy csapdában érzi magát. Abban is van.
„A kutatást és az oktatást érinti, hogy támogatnák az Afrika-tanulmányokkal foglalkozó magyarországi kutatóműhelyeket és felsőoktatási képzéseket. Kérdés persze, hogy ez csak a régiekre vonatkozik, vagy a kormány újakat is létrehozna.
Az érintett országokba
termékmintákat juttatnának ki
és magyar mintafarmokat alakítanának ki
valamint két helyszínen akcelerátor központot hoznának létre, hogy legalább 2-3 vállalkozás piacra juthasson.
Ami a diplomáciát illeti, bővítenék a térségbeli diplomatahálózatot, különösen egy elefántcsontparti külgazdasági attasé álláshely létrehozását tartják fontosnak. A Dél-afrikai Köztársasággal pedig átfogó, közös kormányközi együttműködési bizottságot hoznának létre.
Készülhetnek az afrikai missziókra a magyar katonák is, ezeket ugyanis lehetőség szerint bővítenék a jövőben, így segítve a migráció elleni harcot. Szintén a honvédelmi minisztériumra vár a feladat, hogy vizsgálja meg, milyen katonai, védelempolitikai, határvédelmi ismereteket adhatnának át az afrikai partnereknek, sőt tisztképzési programot is indítanának.
Ahhoz pedig, hogy mindezt koordinálják, a jövő évtől kezdve Budapesten kétévente megrendeznék a Budapest Afrika Fórumot. Ennek a költségeit a külgazdasági és külügyminiszternek kell kidolgoznia. Emellett ráadásként a civil és a közszféra illetékes képviselőinek meghívásával létrehoznának egy magyar-szubszaharai afrikai kapcsolatokkal foglakozó tanácsadó csoportot is.”
Elképzelem a magyar mintafarmot mondjuk Namíbiában vagy Dél-Afrikában
Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel mélyen néz a kútba, benne vizet kémlel… kémlel, de nem talál, az ugyanis a Kalahári-sivatag. Kémlelheti napestig. A katonai vállalkozások terén eléggé világos, hogy a térségben már jelen lévő erők mellett mi labdába sem rúghatunk, és nem csak az afrikai államok saját nemzeti hadseregeire gondolok, hanem a szép számmal arrafelé csapázó orosz és kínai erőkre is, melyek hivatalosan ugyan nincsenek ott, csak valahogy azért mégis arra járnak állandó jelleggel az utóbbi időben.
Egyszóval: irány a mesés Afrika, kérem.
Ebből akkora sikkasztás lesz, hogy ahhoz képest a Rejtő által megénekelt Igori polgári hangulatú teadélután az angolkisasszonyoknál, uborkás szendviccsel. A program minden pontjáról valósággal ordít, hogy csak a látszat kedvéért fogalmazták, csak jogi és gazdasági kiskaput biztosít a források elsikkasztására – de Rejtőtől tudjuk azt is, hogy Igoriban a legfontosabb a látszat, ennek kedvéért a Török Szultán többször bántalmazza is barátait.
Igen, ezt az Afrika-stratrégiát nyugodtan nevezhetjük Igori-programnak: csak annyi a különbség, hogy a regényben a Kongó-vasút egy részét lopták el mindösszesen, nem pedig több országra való fejlesztési keretet.
Azt ne is tessék képzelni, hogy az Afrikába induló – vagy el sem induló – összegeket magyar forrásból fedeznénk. Ugyan már. Mi csak javasoljuk ezt a tetszetős programot, az Unió majd elfogadja, átutalja nekünk a pénzügyi alapokat, mi meg majd zsebre vágjuk, szokás szerint. Ebben már nagy gyakorlatunk van.
De én akkor is kérném szépen, hogy az Afrika-stratégia központja Igori legyen. Stílszerű volna, ráadásul Kongó igen gazdag tantálban és kobaltban, aminek komoly piaca van és még komolyabb lesz a közeljövőben, ugyanis elengedhetetlenül szükséges a mikroelektronikai iparban.
És Igoriban legyen állomás. A hangosbemondó pedig ismételje Rejtő örökbecsű szavait:
„Vigyázat… Vigyázat… Az algíri expressz négy óra negyvenkor beáll… Negyedik vágányon. Vonat indul: öt óra húszkor… Igori-Sidi-bel-Abbés-Stockholm-Tokió… Első vágány… Halló! Halló! Figyelem… Hét óra ötkor csatlakozás a rizspálinkához egy üveg ginewer…”
Csak az itallal vigyázzunk: senki se rúgjon bele részegen az erőd falába, mert még a fejére esik a lőrés.
Nem tudom, ki találta ki ezt a programot, kinek köszönhetjük, de rettenetes gyanú kelt bennem.
Kérem szépen, nagyon sajnálom, én ma kávézni akartam magukkal, mint mindennap, de most más dolgunk lesz. Ismétlő órát kell tartanom logikából Petikének. Azért nem Petikéből Logikának, mert azt nem lehet. Hogy melyik Petikének? Hát, a magyar sajtó nem sok Petikével szokott foglalkozni, vele is csak, ha muszáj: a Szijjártó Petikéről van szó.
Petike egyszerű kis magyar külügyminiszter, vásott kis diplomata, inkább jeleskedik a futsalpályán, mint a tárgyalásokon, szóval negyvenegy éves korára sikerült kiérdemelje az „ebadta” jelzőt, mint egy kiskamasznak – mondjuk arról nehezen is győzne meg bárki, hogy ez az ember nagykorú. Maximum naptári szempontból tekinthető annak, de különben nem az aktatáska hiányzik ennek a kezéből, hanem a kakasos nyalóka. Reméljük, kap majd a Viktorkától, az most a bandavezér. Mármost a fenét érdekelné ez az infantilis személyiség, ha nem lenne magyar külügyminiszter, amiből különös törvényeink miatt egyszerre csak egy lehet: ám az, így ha böffent valami borzalmasat, az közügy, mellyel foglalkozni kell.
Akkor lássuk, mit büfikézett Petike
ma a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában (mely böffenést gondosan közöltette az Origóval és az MTI-vel is, szóval legkésőbb holnap délben ez a KESMA mind a 476 lapjában vezéranyag):
„Világméretű liberális álhírgyárak működnek, amelyek világméretű hazugságokat terjesztenek, s úgy támadnak meg embereket minden alap nélkül, hogy azt igazságnak állítják be – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A miniszter felidézte, amikor egy kicsit több mint két éve Donald Trumpot megválasztották az Egyesült Államok elnökének, akkor „esett le igazán” a liberális nemzetközi médiának – élén CNN-el -, és a liberális politikai elitnek, hogy nem ők választják ki az ország elnökét, hanem az amerikai polgárok választják meg.
A külügyminiszter szerint Donald Trump megválasztása hisztériát okozott az Európai Unióban is, kiforgatták az új elnök szavait például a NATO szerepe kapcsán, és rengeteg energiát vitt el az is, hogy azt állította a nemzetközi média, miszerint az oroszok beavatkoztak a választásba Trump oldalán.
„Ez történt Amerikában, két évig létezett ez a világméretű hazugság, fake news, ahogy ezt az angolszász világban mondják, tehát álhír, és ez két év után úgy omlott össze, hogy akik ezt kitalálták és két éven keresztül fenntartották, azoknak a szeme sem rebben” – emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a hazugságot kitaláló és fenntartó médiumoknál senki nem kért elnézést az olvasóktól és a nézőktől ezért.”
Szép öcsém, legalább külügyminiszter ne volnál
Annyi szép szakma van a világon, váltóőrnek például jobban megfelelnél, igaz, az nem kis felelősséggel jár. De ha már így alakult, tartanád csukva a szádat, kivéve az étkezéseket. Akkor kezdjük az elején.
1. Azokat a bizonyos amerikai választásokat tényleg befolyásolták az orosz álhír-gyárak. Ezt sem a Mueller-jelentés, sem a Szenátus nem tagadja. Az már más kérdés, hogy Trump riválisa, Hillary Clinton sem lett volna az elnökök gyöngye: mit csináljunk, gyenge volt a mezőny, így alakult.
2. A Mueller-jelentés nem az amerikai „liberális média” megrendelésére készült, hanem az amerikai igazságügyi minisztérium felkérésére, és nem az orosz beavatkozás tényét vizsgálta – azt adottnak tekinti minden fél. Igen, Trump hívei is. A Mueller-jelentés arról szól, volt-e kapcsolat Trump kampánystábja és a befolyást gyakorló orosz szervek között. Erre nem találtak bizonyítékot. Tehát nem „omlott össze” a vád kártyavárként, csak nincs rá bizonyíték. Mellesleg, én azt el is tudom képzelni, hogy Szergejék minden értesítés nélkül támogatták Trump kampányát, ugyanis Hillary Clinton számukra mindenképpen rossz elnök lett volna, és nem mellesleg a mostani orosz hírszerzési-diverziós doktrína a Szurkov-elv, vagyis a Káoszgép-elmélet alapján működik, tehát mindent helyesnek találnak, amivel növelik a zűrzavart és hiteltelenítik a valódi sajtót. Aztán ha majd senki nem hisz senkinek és sutba vágja az emberiség a logikát, eljön az ő világuk, vezethetnek mindenkit az érzelmeinél és szimpátiáinál fogva.
3. A nemzetközi sajtó azért nem kedvelte Trumpot, mert a mostani elnök már megválasztása előtt ellenségként jelölt meg minden valós hírforrást, és kampányát egyértelműen a Breitbart-féle álhírlapokra építette – ezeknek hitelességéről annyit, hogy a Breitbart szerint Hillary Clinton egy washingtoni pizzériahálózat alagsorában szokott táplálkozni, éspedig kisgyermekek húsát fogyasztja, ami nem is csoda, hiszen alakváltó gyíkember.
Tehát, szögezzük le:
a nemzetközi sajtónak (mely nem egységes, ideológiai alapon álló szervezet, hanem szimplán egy szakma, egy üzletág) semmi köze nincs a Mueller-jelentéshez vagy annak végeredményéhez, azon kívül, hogy beszámolt róla, Trumpot meg jó okkal nem szereti: a POTUS kezdte a hisztikét. Akkor menjünk tovább, Pjotruska.
„Aki patrióta politikát folytat, aki ki meri mondani, hogy a saját országa az első, a vallási, nemzeti, kulturális identitás fontos, és fallal meri megvédeni az állampolgárok biztonságát, az ellen „hadjáratot folytatnak”, s megpróbálják hazugságokkal lejáratni – mondta a miniszter.
Ez a jelenség Európában sem szokatlan, és ez a bánásmód a magyar kormánnyal is, hiszen az összes „jogállamisági mázzal leöntött” támadás az álhír kategóriába tartozik – hangsúlyozta, és elmondta, Magyarországon a legolvasottabb, a legnézettebb és a leglátogatottabb médiumok mind kormányellenesek, vagy kormánykritikusok.”
Nos, kicsi fiam, itt három marhaságot tömörítettél két bekezdésbe, csak győzze kibontani az ember
Egyfelől, ha már kineveztek téged külügyminiszternek, igazán tudhatnád, hogy ami az egyik országnak patrióta politika, az a másiknak durva elnyomás: azt mondod, a saját országunk az első? Igen, de a szomszéd is azt mondja, hogy az övé az, az ő szomszédja is, míg körbe nem érünk a földgolyón (igen, Petike, ne nézz ilyen hülyén: gömbölyű). És ha mondjuk olajat vagy földgázt akarunk venni, a sok első meg kell egyezzen a sorrendben egymás között, ezt hívnánk diplomáciának, ha tudnád, mi az. De aki nem tudja, az legalább ne csinálja, ha meg csinálja, és ilyen pocsékul, ne csodálkozzék, ha a sajtó röhög rajta.
Nem „támadás zajlik”, ti csináltok bolondot magatokból.
Ami a jogállamisággal kapcsolatos vádakat illeti: ne röhögtess, te kis őrsi humorzsák, Tréfi törp, miszerint az az álhír, hogy nálunk az sérül. Kiteszlek egy átlagbérrel a zsebedben Budapest bármely pontjára, testőrök és fegyver nélkül, hogy élj meg és lakj, közlekedj, ruházkodj egy hónapig ennyiből, ha három nap múlva még egyáltalán élsz és nem vagy lecsukva, piszok szerencséd volt. Nézz már körül, kiknek beszélsz és miről. Az egy dolog, hogy fogalmad sincs még az alapjogokról sem, és lételemed a korrupció, a szabad sajtó pedig olyan elvont és magas fogalom a számodra, mint pingvinnek a bárpult, de az már mégiscsak túlzás, hogy te akarod megmondani, homályos, pocsékul összetákolt konteók alapján, melyik hír igaz és melyik nem. Ennek megállapítása egy szakma, vagy legalábbis az volt, míg hozzá nem piszkáltatok, és ehhez a szakmához te kicsit sem értesz.
A sajátodhoz sem.
Egyetlen szakmához sem.
Egy igaz gondolat azonban mégis kicsúszott a szádon a rádiónyilatkozatban: az, miszerint Magyarországon a legolvasottabb, a legnézettebb és a leglátogatottabb médiumok mind kormányellenesek, vagy kormánykritikusok.
Hát, most mit csináljunk, ha mi elvégezzük a munkánkat, a ti iparosaitok meg még a kontár-vizsgán is ismétlőre buknának?
Vagy holnaptól kötelező lesz mindenkinek rosszul írni és hazudni?
Ha ezt a suszterszakmával művelnétek, már rég elsöpört volna titeket a népharag, mert nem sántikálhat egy emberként az egész nemzet a rossz egyencipőkben.
Hát ha cipőből sincs két egyforma, véleményből miért legyen?
Orbán Viktor ma a Zöld-foki szigetekre utazott, de nem egy kicsit kikapcsolódni, nyaralni – annak lett volna értelme -, hanem diplomáciai színjátékot folytatni.
A fontos partnerek már nem nagyon állnak szóba a magyar illiberális vezetővel, még Donald Trump sem fogadja a Fehér Házban, az Európai Unióban meg már teljesen leszerepelt, még a saját pártcsaládja is elhatárolódott tőle. Egyedül a szélsőjobboldalon népszerű.
Valamiért most mégis fel kell mutatni, hogy vannak még élő nemzetközi kapcsolatok, ezért aztán elutazott Praiába, a Zöld-foki Köztársaság fővárosába, ahová Szijjártó Péter is elkísérte. A kétnapos látogatás alatt fogadja őt Jorge Carlos Fonseca, a Zöld-foki Köztársaság elnöke, Jorge Pedro Maurício dos Santos, a helyi parlament elnöke és Ulisses Correia e Silva kormányfő is. Majd valami papírt is aláírnak.
A baj csak az, hogy a Zöld-foki Köztársaságnak szinte semmi gazdasági vagy diplomáciai jelentősége nincs Magyarország szempontjából. A szigetországot tíz vulkanikus eredetű sziget alkotja az Atlanti-óceánban, Afrika legnyugatibb pontjától, a Zöld-foktól 570 kilométerre nyugatra. Területe még Győr-Moson-Sopron megyénél is kisebb, a fővárosnak meg vagy 110 ezer lakosa van. Egyedül turisztikai célpontként lehet fontos.
Az is érdekes, hogy tegnap reggel még az volt a hír, Orbán ma a déli nyitás keretében Angolába utazik, de aztán ezt délután megcáfolták. Mondjuk Angola nagyobb és fontosabb ország, de valamiért mégsem jött össze a tervezett látogatás. Talán az angolai vezetők rájöttek, hogy kínos lenne a találka és lemondták? Ezt persze nem tudhatjuk, a lényeg, hogy Orbán talált egy másik afrikai országot.
Kávézgatunk, kávézgatunk, és ebben a kedélyes hangulatban le kell szögeznem: a magyar diplomácia manapság saját csúcsait ostromolja. Odáig még nem jutottunk el, mint Bárdossy, aki 1941. december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak (azonban csak fél év múlva fogadták el, addig kerestek minket a térképen), de azért közelítünk ehhez a rekordhoz.
Kérem, Szijjártó Péterről elmondható, hogy a legsajátosabb magyar külügyminiszter (vagy annak látszó egyén). Azért nem érdemes Bárdossyval összehasonlítani, mert az miniszterelnök volt. De Petike különben is inkább humorával és bohókás játékaival tűnik ki elődei közül. Ahol ő megjelenik, szék nem marad szárazon, esküszöm, ha egyszer kikerül a bársonyszékből, komoly jövő vár rá a show-business világában. Tegnapi teljesítménye mindenképpen a stand-up comedy gyöngyszeme, csak úgy zuhogtak a poénok!
A hétfői brüsszeli munkanapnak három főbb eredménye volt (és néhány nem kevésbé fontos ezeken kívül). Szijjártó mester jó érzékkel súlyozva a problémákat, először azt közölte: nem fogadjuk el az EU-Arab Liga nyilatkozatot, amíg az ENSZ migrációs csomagra hivatkozik. Teheránnak nem tetszik, hogy részt veszünk az Iránról szóló amerikai-lengyel rendezésű konferencián, de ettől még részt veszünk rajta. Ezek viszonylag várható hírek voltak: az Arab Liga így járt, ahogy az EU is, Teherán meg most nem olyan fontos nekünk, mint korábban, Varsó sokkal fontosabb (naná, EU-választások előtt vagyunk).
Idáig rendben, másra nem is nagyon számíthattunk. Azonban szóba került, hogy az európai parlamenti választások közeledtével az Unió egy új mechanizmust kíván életbe léptetni az álhírek, hamis hírek elleni küzdelemre. Ettől a mi Petikénk megtáltosodott. A tanácskozás szünetében leszögezte: Magyarország egyetért az álhírek elleni fellépés fontosságával. Hozzátette, hogy habár az Európai Unió kezdeményezése alapvetően arra irányul, hogy az orosz forrásúnak titulált álhíreket tudja kivédeni, a mi közép-európai tapasztalatunk azt mutatja, hogy más irányból is érkeznek befolyásolási kísérletek, illetve érkeznek álhírek, és ezekre is érdemes odafigyelni.
Petike példát is tudott mondani
Nem voltam ott, de elképzelem, amint az egyik kolléga (vagy az egyik külügyminiszter) ez után a magvas gondolat után rászól:
„Na, egy ilyent mondjon!”
Petike mondott. Azt bírta kifogalmazni azon a csókos száján, miszerint példa erre a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás, amelyet a nemzetközi médiában úgy interpretáltak, hogy ártatlan, pusztán jobb életre vágyó emberek váltak brutális rendőri fellépés áldozataivá, miközben Magyarországon terrorcselekmény miatt ítélték el a zavargás egyik résztvevőjét, Ahmed H-t.
A környezet elfojthatta a cinikus mosolyát, hiszen művelt, európai hölgyekből és úriemberekből álltak: ők tudták, amit mi is, hogy ha azt az utasítást kapja a magyar bíróság, nem csak terrorcselekményért, de falbontásos közszeméremsértésért is elítélték volna azt a szerencsétlen Ahmedet. Hogy Garay Jánost idézzem így, a Magyar Kultúra Napján: „A furfangos diák itt szörnyet prüszente rá, de Háry ő beszédét tovább is folytatá”:
„Nyilván vannak orosz álhírek, ez evidens” – fogalmazott Szijjártó Péter. Ugyanakkor megjegyezte: „Közép-Európában élünk, nem a Holdon és nem is a Marson, ezért pontosan tudjuk, hogy mindkét irányból próbálnak befolyásolni folyamatokat különböző szerveződések. Közép-Európában erről szól a történelmünk, és ez most sincsen másképp. A NATO-ban szoktuk azt mondani, hogy 360 fokos megközelítésre van szükség, én hasonlót javasoltam itt a kollégáknak.” (Index)
Petike, küldd be holnap édesapádat, beszédem van vele. Egyelőre itt egy karó külpolitikából és általában véve diplomáciából, de ez neked nem meglepetés, soha még más jegyre nem vizsgáztál ezekből a tárgyakból. Neked, fiam, súlyos szövegértési problémáid vannak: álhírnek nem azt a hírt nevezzük, ami nekünk nem tetszik vagy kellemetlen, esetleg le akarjuk tagadni, álhírnek azt nevezzük, ami nem igaz.
De lássuk a következő poénját, mert az sem volt akármilyen.
Azt írja a HVG, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jegyzi azt az egyelőre nem nyilvános előterjesztést, amiben javasolják a kormánynak: Magyarország hivatalosan jelentkezzen be a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (angolul: Association of Space Explorers, ASE) soron következő, 33. kongresszusának rendezési jogáért. A 2020-as eseményről szóló dokumentum a keltezés alapján most januárban készült, így a közeljövőben a kormány elé kerülhet. Ezért – ahogy ezt rögzítik is benne – még nem tekinthető a kormány álláspontjának, ugyanakkor a kidolgozott anyagból egyértelműen kiderül, hogy komolyan foglalkoznak az ötlettel.
Külön kiemeli a dolgozat, hogy az eseményt „övező nagy nemzetközi sajtóérdeklődés hozzájárul a pozitív Magyarország-kép építéséhez”, ami néminemű éleslátásra utal: ha Szijjártó kezd majd űrkutatásról nyilatkozni, az kétségtelenül komoly érdeklődést fog majd kiváltani. Ugyanakkor a rendezvény „belföldi kommunikációs szempontból is kiemelt jelentőségű” lehetne, mert „ráirányítaná a magyar társadalom figyelmét a hazai űrkutatásra és a magyar űrtevékenységre”.
Kétségtelen, javasolnám még az előadók közé Mikrobit és Mézga Aladárt is, a siker így semmiképpen sem maradna el.
A rendezvény költségvetése különben eltörpül a többi beruházáshoz képest, mindössze egymillió euró, így nincs kizárva, hogy tényleg vendégül látjuk majd 2020-ban a Földet megkerülő 400 űrhajóst, csak annyit mondanék, előtte takarítsunk ki rendesen és akinek koszos a lába, az húzza be a takaró alá, mint a Svejkben, hogy ne lássa a főorvos úr…
Láthatjuk, Petikéből mindenképpen lesz valaki, ha külügyminiszter nem is, de ott a helye a világ nagy nevettetőinek sorában, akkor is, ha nem ő mondta utóbbi időben a legnagyobb poént.
Igen, kérem, lehet fokozni.
A legfalrengetőbb viccet Hollik István volt képes kimondani
Sajtótájékoztatót adott szombaton a tüntetések kapcsán, és azt közölte:
„A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít. Teljesen nyilvánvaló, hogy a munka törvénykönyvének módosítása csupán ürügy. A magyar kormányzat Soros kampányával nem akar foglalkozni, azt viszont sajnálja, hogy van néhány olyan szakszervezet, amely asszisztál a bevándorláspártiak kampányához.”
Így mondta, szó szerint.
A.
Magyar.
Kormányzat.
Soros.
Kampányával.
Nem.
Akar.
Foglalkozni.
Tessék már nekem megmondani, mi a fűzfán fütyülő rézangyallal foglalkozik már évek óta, éjt nappallá téve, mi egyébbel, mint egy hallucinált Soros-programmal?
Mivel plakátolták tele az országot, mint egy őrült tapétázómester, ha nem ezzel?
Hát most kell kiderüljön, hogy még csak nem is akarnak foglalkozni vele, utálják, semmi kedvük hozzá, de muszáj nekik?
Képzelem, mit művelnének, ha még akarnának is.
Hollik Karinthy-gyűrűt fog kapni ezért a viccért, akárki meglássa.
Ahogy látom, udvari bolondból már elég erős a felhozatal.
Most már szükségünk lenne pár diplomatára, politikusra is.
A rendező szerint a mű 1944-ben játszódik, de nagyon is a máról szól. Többek között a mai Magyarországról, ahol a hatalom nem hajlandó a párbeszédre. Sztarenki Pál rendezésében mutatják be a budapesti Rózsavölgyi Szalonban Cyril Gely Diplomácia című darabját, a rendező és Alföldi Róbert főszereplésével. Vajon miként éri el a svéd diplomata, hogy a hitleri fasiszták ne robbantsák fel Párizst?
Mi az, ami indokolta, hogy a Rózsavölgyi színpadára állítsd ezt a darabot?
A darabot Zimányi Zsófia, a színpad vezetője találta, ő ajánlotta a figyelmembe, tehát az autentikus válasz nyilván tőle várható. De annyi biztos, hogy egy nagyon izgalmas és érdekes történetről van szó, egy rendkívül éles helyzetről. Egészen konkrétan arról, hogy 1944 augusztus 25-én Párizsban, amikor a szövetséges csapatok már csak pár kilométerre vannak a francia fővárostól, Párizs helytartója és kormányzója, Dietrich von Choltitz tábornok azt a parancsot kapja Hitlertől, hogy robbantsa fel Párizst. Ennek megfelelően alá is aknázzák a várost.
Valóságos történetről beszélünk?
Igen, valóságosról. Ez a tábornok korábban Szevasztopolt is lerombolta, és majd’ 30 ezer zsidót kivégeztetett, tehát rettenetesen értett a felperzselt föld taktikájához, ezért is emelték ki a tábornoki kar köréből, illetve ezért is bízta rá Hitler ezeket a szemét feladatokat. Ekkor, tehát néhány órával a robbantás előtt, a német főhadiszállás hoteljében jelent meg egy Raoul Nordling nevezetű svéd nagykövet, aki lebeszéli erről a tettéről. Nagyjából ennyi a történet. De ne felejtsük el: egy olyan világban élünk, ahol senki sem választhatja meg szabadon a tetteit, így aztán ellentmondásba keveredik a cselekmény rendje, az erkölcs rendjével.
Most máról beszélsz, vagy a darabról?
Máról meg a darabról.
Magyarországról beszélsz, vagy a világról?
FH
Magyarországról és a világról. Ezek a tendenciák ugyanis nem múltak el, és nem is fognak elmúlni. Emiatt észnél kell lenni, és bizony ezeket észre kell venni, meg kell fogalmazni. Csak azért, hogy szembesüljünk velük, egészséges szemlélettel tudjunk hozzáállni. A darabban – és a valóságban is –, arról van szó, hogy két szellemiség, két figura, és két világ ütközik egymással. Van egyrészt a katona, akit én magam játszom, és van mellette a civil – Alföldi Róbert alakítja -, ők ketten ütköznek. És noha a katona mögött ott a hadsereg, a teljes arzenál, meg az erő áll, a másik mellett csak a szó, de kiderül: a szó is tud fegyver lenni. Abban az esetben, ha hajlandóak vagyunk meghallani a másikat. Ha hajlandóak vagyunk a kommunikációra, ha hajlandóak vagyunk a párbeszédre. A párbeszéd rettenetesen fontos a mai világban. Minden helyzet alkalmas a párbeszédre, mégis egyre szűkebbek a lehetőségek erre, annak ellenére, hogy a párbeszéd elengedhetetlen.
Miért?
Mert anélkül megőrülünk, nélküle csak az árkok mentén tudunk létezni. Árkok mentén pedig nem lehet élni, mert akkor elpusztul a világ. Ezért is Diplomácia a címe a darabnak.
Az volt a tervem, amikor készültem a találkozónkra, hogy – megismerve a darabot – belehúzlak egy aktuálpolitikai beszélgetésbe, de nincs erre szükségem, mert magadtól mondod. Akkor, amikor sokan teszik szóvá Magyarországon a párbeszéd hiányát, a gesztustalanságot, állíthatjuk, hogy ez az üzenete az előadásnak?
Igen. De ez csak az egyik oldala, a másik, hogy mennyire fontos, mindenféle társadalmi formációban a civil kurázsi. Mert ha nincs például ez az ember, ez a Raoul Nordling úr, a svéd nagykövet – csak zárójelben: milyen érdekes a svéd karakterológia, hogy ők hajlandóak segíteni az elesetteken, a bajba jutottakon, gondoljunk csak Wallenbergre -, szóval, ha nincs ez a civil kurázsi, akkor lehet, hogy Párizs, 1944 augusztusában fölrobban. És annak milyen következményei lettek volna? Hogyan alakul például Németország és Franciaország kapcsolata a háború után, ha a földdel tették volna egyenlővé Párizst? Láthatjuk: elengedhetetlen adott esetben a civil kurázsi, amely másként, nagyobb rálátással, bölcsebben, okosabban – ha úgy tetszik intellektuálisabban – látja a világot. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy szóba tudjanak állni egymással. Itt, ebben az esetben, arról van szó, hogy egy katona, aki a saját szakmáján belül, nevezzük így, rettenetesen profi, de pechére értelmiségi is, szóba tud állni a svéd nagykövettel. Még szót is tudnak érteni; érvet érvekre halmozva meg tudják érteni a másikat. Ahhoz pedig, hogy valódi párbeszéd tudjon kialakulni, a feleknek valamit mindig fel kell tudni adni az álláspontjukból. Ez, természetesen, veszteséggel jár. De a másiknak is meg kell tudni tenni ezt, és ha ez a két veszteség összeadódik, nyereséggé konvertálódik át. De ehhez
az agyunkat kell átállítani egy olyan pályára, ahol valóban meg tudjuk, meg akarjuk érteni egymást. Lehetetlen, hogy Magyarországon tízmillió ember él, és mindenki egymásnak akar feszülni. Ez nem létezik.
Szerinted, egy ilyen darabnak, amelyet nem tudom hány ember fog megnézni…
Reméljük nagyon sokan…
Tehát egy ilyen darabnak lehet hatása a mai adminisztrációra?
Arra biztosan nem. Mi nem is az adminisztrációnak csináljuk ezeket az előadásokat, hanem annak a lakosságnak, akikre egyébként ez az adminisztráció hat. Ha ugyanis nem így lenne, nem is lenne szükség az ilyen előadásokra. Nekünk az a dolgunk – miután a hatalom ilyen erősen befolyásolja a tömegeket –, hogy a közönséget, a lakosságot, a partnereinket, embertársainkat, a szomszédunkat felvilágosítsuk arról, hogy az az út, amelyen megyünk káros, egészségtelen és önpusztító. A svéd nagykövet, aki meghívott bennünket egy ebédre, nagyon szép szavakkal méltatta a társulatot, és az is kiderült számunkra, mennyre másként képesek látni a világot. És ez a szemlélet fogja előre vinni a világot. Jankot írja valahol: a történelemnek megvan az értelme, és az az ár, amit a haladásért fizetünk, az a legrosszabb esetben tragikus. Vannak, akik azt mondják, a történelemnek nincs értelme, egy helyben áll, vagy kegyetlenül ciklikus. Mindenki maga eldöntheti, mit gondol erről. Én az utóbbira szavazok. Azt mondom: kegyetlenül ciklikus, és csak annyiban tud haladni előre, amennyiben hajlandóak vagyunk tanulni belőle; a saját hibánkból, a múlt hibáiból, hogy a jövőben ne kövessük el ugyanezeket a hibákat. Mindezt pedig a nagykövettel való találkozás, és az a szemlélet fogalmaztatta meg velem, amit ettől a diplomatától hallhattam.
Vajda Mihály filozófus azt mondta: végtelenül provinciális nép vagyunk, amit csak azért idézek ide, mert kíváncsi vagyok, hogy szerinted ebből a provincializmusból, apátiából ki lehet-e rángatni az embereket az ilyen felfogású darabokkal?
Csak ez a remény éltet minden értelmiségit, minden felelős magyar embert. Ha nem így lenne, akkor feltartott kézzel mennénk a szakadék széléhez. Ebben kell hinni, ebben kell bízni, különben értelmetlen az egész. Nem szabad feladni.
Alföldi Róbertet hívta partnernek. Honnan az ismeretség?
Már tizenhat éves kora óta ismerjük egymást. Azóta figyelem az ő pályafutását, elismerem és tiszteletre méltónak tartom, amit csinál. Főleg abban a husángzuhatagban, amit folyamatosan kap, és amit, egy cseppet sem érdemel meg. Érthetetlenné és furcsává vált a világ. Ruszt József mondta annak idején, hogy sokáig Godot-ra vártunk. Tessék tudomásul venni, Godot megérkezett. Másként fogalmazva: hogy lehet úgy dolgozni, hogy mindent annullálunk és értéktelenné teszünk magunk körül? Nem értem például azt, ami most Ady Endre körül zajlik. Egyszerűen érthetetlen, és egyáltalán, mi szükség van erre? Egyszerűen agyrém, hogy száz évvel Ady halála után ez történik. És ki jön majd utána? József Attila? Zűrzavaros minden, nincs egy normális koordináta rendszer, ami mellett tudnánk létezni. Érthetetlenné, tervezhetetlenné vált a világ. Nem olyan régen csináltam meg Zalaegerszegen a Caligula helytartója című darabot, ami nagyjából ugyanerről szól. Arról, hogy időszámításunk után 41-42-ben, Júdeában Caligula parancsba adja Petronius helytartónak, hogy vigyék be a császár szobrát a zsidók templomába, ami ugye képtelenség, mert nem lehet bevinni. Ott is a hatalom és egy civil párbeszéde a lényeg: megjelenik a zsidó főpap, a Barakiás és lebeszéli róla. És ő nagyon okos dolgokat mond. Azt például, hogy a hatalom végső határa az a pont, ameddig hajlandó vagy engedelmeskedni. Ne hajthatná végre, nem tehetne akármit. Vagyis
önmagában nincs hatalom, csak annak függvényében, amennyire kiszolgáljuk.
Kimossuk az agyunkat is, kontroll nélkül akarunk létezni. De ez zombivá teszi az emberi létezést.
Ha már lovat említettél, hadd idézzem a viccet: nem tudom eldönteni, hogy vak vagy, vagy bátor, amikor az általad színpadra álmodott darabot úgy interpretálod itt és most nekem, hogy abban benne van egy nagyon erős aktuálpolitikai rendszer-bírálat.
Nem gondolom sem bátorságnak, főleg nem vakságnak. Egyszerűen ez lenne a dolga minden felelősen gondolkodó értelmiségnek. A rendszer meg ne féljen, inkább próbáljon alkalmazkodni. Az mégsem működik, hogy mi féljünk, vagy mi alkalmazkodjunk a rendszerhez.
De ez a hatalom meg akarja határozni, hogy miről mit gondoljál, miként éljél…
Akkor az a hatalom előbb-utóbb meg fog szűnni. Erre van ítélve. Rosszul gondolkodik magáról a hatalom. Elkalibrálta saját hatáskörét. Ezzel csak kárt okoz mindenütt. Saját magának is.
Arról a kultúrharcról, ami itt elindult, mit gondolsz, mint egyszerű állampolgár?
Értelmezhetetlen. Értem a funkcióját, csak nem értem az értelmét. A funkciója nyilván az, hogy valamit pezsgésben tartsoni, hogy indulatokat gerjesszen. De az értelme micsoda? Valami furcsa idiotizmus ez.
Mennyiben más az általad rendezett darab, mint azok a filmek, amelyek ebből készültek?
Én csak egy változatot láttam, de ott, film lévén, eleve mások a megoldások. Ott két idősebb ember játszotta a főszerepet, és annak más az akusztikája, mint ha két ereje teljében lévő ember alakítja a szerepet. A film egy nyugodtabb, bölcselkedőbb, lassabb, érvelősebb előadás. A mienk parázsabb, kicsit agresszívebb. Itt a két szereplőnek nagyobb a veszíteni valója. Alföldi Robi 51 éves, én 56 vagyok, nekünk elméletileg még van jövőnk. És a mű középpontjában Párizs áll, de lehetne ez New York, vagy Varsó, vagy a világ bármely városa. Az előadás nem egy történelem óra, hiszen tudjuk, hogy Párizst nem robbantották fel, hanem annak bemutatása, hogy mi történik akkor, ha két ember – még ha ellenfelek, vagy ellenségek is -, hajlandó leülni és meghallgatni egymás.
József Attila írta: miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgy is. Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgy is. Hát erről van szó. Egyszer úgy is el kell számolnunk magunkkal, akkor miért ne azt az utat válasszuk, amely talán mégis csak közelebb áll – ha tetszik – valóban a kereszténydemokrata, és liberális demokrata világhoz.
Nem létezik, hogy belegyömöszöljük magunkat egy olyan húsdarálóba, aminek a végén csak egyforma alakzatok jönnek ki. Különbözőek vagyunk.
Egy ilyen kisszínpad, mint a Rózsavölgyi megköveteli, hogy másként rendezd meg a darabot, mint egy nagyszínpad esetében?
Itt kisebb gesztusok kellenek, fontos a zene használata. Itt nem nagy képekkel, erős ecsetvonásokkal kell operálni, itt nem lehet hazudni. Itt a harmadik szereplő a néző, együtt gondolkodunk vele. Itt nem a színészi eszközök, a trükkök dominálnak, hanem az a gondolatmenet, ami kijön az ember agyából.
Rendezőt rendezni nehezebb?
A Robira utalsz?
Igen.
Nem, legalább is nekem, most ebben a helyzetben nem. Jól tudunk együttműködni. Ha valami olyasmit csinálok, ami neki nem tetszik, egyszerűen kiröhög, ha ő csinál valami nekem nem tetszőt, akkor egy kicsit ravaszabb eszközökhöz folyamodok. Nagyon jól kiegészítjük egymást. Közösen alakítjuk a darabot. Izgalmas lesz, mindenképpen. Majdnem olyan, mint egy Colombo, ahol ugye tudjuk a végét, mégis feszültségben tart.
Az Alföldi Róbert által játszott Raoul Nordling, svéd konzul, megmenti Párizst. Egyetlen ember a híres nagyvárost? Ez úgy hangzik, mint valami tucat katasztrófafilm hülye sztorija. És bármennyire hihetetlen, igaz! A Diplomácia című, Cyril Gely által írt darabot látjuk, Sztarenki Pál rendezésében. Színészként pedig német tábornokot játszik, akit a már minden fronton vesztésre álló Hitler azzal bízott meg, hogy robbantsa fel egész Párizst.
Azért tébolyító, hogy mi minden múlhat egy emberen! Mondogatni is szokták, hogy manapság akár egyetlen őrült elég ahhoz, hogy felrobbantsa a világot. Fene tudja, hogy ez így igaz-e, de azt hiszem, hogy a félelem ettől már mindannyiunkban ott van, átsuhant az agyunkon ez a lehetőség. Az pedig túlzottan is közel került hozzánk a terrorizmussal, hogy akár megeshet, hogy békeidőben is felrobbanunk.
Tény ami tény, Hitler tényleg kiadta a parancsot Párizs megsemmisítésére, nyilván azt remélve, hogy ezzel legalább ideig-óráig feltartóztathatja a szövetségeseket. És valóban úgy volt, hogy a sokat próbált Dietrich von Choltitz tábornok, végre is hajtja a fény városának, és akár két millió embernek, a tébolyult elpusztítását.
Fotó: Gordon Eszter
Két hatalmas horogkereszt van a színpadon, amikor bemegyünk a Rózsavölgyi Szalon Diplomácia című produkciójára, már ezekkel kávézgatunk, teázgatunk, sütizgetünk. Vészjóslóan nyomasztó társaság. Először a tábornokot látjuk meg a hotelszobájában, karján is horogkereszt, feszülő, állig begombolt egyenruha, kitüntetésekkel, Böhm Katalin tervei szerint. Talpig katona áll előttünk, büszke arra, amit elért, számára a parancs nyilvánvalóan parancs, nincs töprengés, nincs vívódás, hogy azt végrehajtsa-e, ahogy evidens, hogy az ő parancsát sem lehet megkérdőjelezni. Megy előre, mint a buldózer, ha törik, ha szakad. Az erkélyről végig néz a hajnali Párizson, amit immár az ő megsemmisítésre szánt birodalmának tekint. Majd elkapja egy asztmaroham, és a kamasz segéde keríti elő neki remegő kézzel a gyógyszert, így aztán világossá válik, hogy lám, ő is mennyire könnyen sebezhető. Meg az is világos, hogy kifogyva a megfelelő erőkből, már kényszerűen kamaszokkal, Varga Ádám, Bárdi Gergő hiteles megszemélyesítésében, próbálják vívni a németek háborút. De rögvest utána Choltitz intézkedik, telefonál, halasztást nem tűrő utasításokat ad ki, és fogadja azt az ifjú mérnököt, aki pontosan beszámol neki arról, hogyan tervezte meg a lehető legnagyobb gondossággal, Párizs levegőbe röpítését. A díszletet kigondoló Enyvvári Péter hatalmas várostérképet helyezett el a háttérben a falon. Ezen piros mágnesekkel jelöli az alapos munkát végző fiatalember a robbantási gócpontokat, legfőképpen a hidakat. Sütő András ügybuzgónak játssza, aki érzi, hogy mekkora feladat ez, milyen körültekintést és szaktudást igényel. Ecseteli is az elképzeléseit behatóan, és meg is kapja érte a dicséretet a tábornoktól. De azért csak kicsusszan a száján, hogy nem gondolta volna az építészkaron, hogy Párizst kell majd felrobbantania. És hát némi bátortalansággal engedélyt is kér rá, hogy mielőtt kitör az égszakadás, földindulás, hadd hagyja el a várost. Munkája végeredményében nem akar gyönyörködni.
Fotó: Gordon Eszter
Minden előkészület lezajlik a tömeghalált okozó, várost romba döntő robbantássorozathoz. És ekkor, az utolsó órában, toppan be a svéd konzul, aki Franciaországban született, így jókora a helyismerete, egy rejtekajtót is ismer a lakosztályba, ezen keresztül jutott be. Alföldi a tábornok rettentő határozottságával szemben, félszeg, öltönyös, mellényes, nyakkendős urat ad, egy polgárt. Vívódó, töprengő humanistát, aki eddigi ismeretségükre való tekintettel, el akarja téríteni a tábornokot iszonyú megbízatásától.
Itt következik a nagy párbaj, és a kolosszális színészi lehetőség. Sorsdöntő órában vív egymással szócsatát két férfi, a megszállók vezetője és a megszállottak képviselője, és a kezdeti totális bizalmatlanság után képesek lesznek meghallgatni egymás érveit. Döbbenetesen rímel ez a szituáció Székely János jelenleg is több helyen játszott, riasztóan aktuálissá vált, Caligula helytartója című nagyszerű darabjára, amiben a császár helytartója áll le, légiókkal a háta mögött, vitatkozni a jeruzsálemi templom főpapjával, és végül a parancs megtagadásával megelőzi a nemzethalált.
Fotó: Gordon Eszter
Ezúttal Alföldi csendes, megfontolt, felelősségteljes konzult alakít, akinek tán vigyáznia kell, hogy ne jöjjön ki a sodrából, de a cél érdekében fegyelmezni tudja magát. Amikor már-már megemelné a hangját, visszatolja a „potmétert.” Higgadt arckifejezést erőltet magára, rendezi a vonásait, miközben érvel és érvel, pörög az agya, bármire van riposztja, cáfol, alátámaszt, életbölcsességeket és nagyon is konkrét tényeket mond, akár az éppen aktuális hadi helyzetet. Amiből egyértelmű, hogy semmi, de semmi értelme a levegőbe röpíteni Párizst, azzal csak egy-két héttel tudnák késleltetni a németek a vereségüket, és belegondolni is rossz, milyen borzadályos megtorlás következne.
Nem csak szavak vívnak egymással, hanem tekintetek, gesztusok szintén. A két színész remekül játssza, csaknem hogyan nyársalják fel egymást nézéssel, vagy hogy engesztelődik meg a tekintet, hogyan csitulnak a gesztusok. Ezernyi érzelmi árnyalat fut át rajtuk, a teljes csüggedéstől a remény felébredéséig. És közben jelentőségteljes csendek is vannak, táncoló idegekkel. Két férfi pokoli kutyaszorítóban egymásnak feszül, dermesztő „sakkjátszmát” vív, és végül mindkettő megérti a másikat, a humánum felülkerekedik az esztelen pusztításon.
Lidérces belegondolni, hogy ez tényleg egyetlen emberen múlott!? Ha nincs Nordling, levegőbe repül minden?! Vagy, ha Choltitzot kicsit más fából faragták volna, szintén!? Hogy mi hangzott el a szállodában, az a darab szövegében valószínűleg sok tekintetben fikció. De az alaptörténet igaz. A konzult a háború után igencsak kitüntették. Még találkozott is egyszer az immár békés Párizsban a tábornokkal. És neki ajándékozta a kitüntetését. Szép. Mint a mesében, itt a vége, fuss el véle, mondhatnánk nyugodtan álomra hajtva a fejünket.
Fotó: Gordon Eszter
Csak közben ez a történet manapság lidércesen aktuális, nem véletlenül szisszennek fel többször is a nézők, hogy te úristen, mi hangzik el! A veszélyérzetünk az elmúlt időszakban alighanem növekedett. Szorongásainkat fogalmazza meg ez a produkció, de történelmi hitelességű, igaz happy andjével talán kicsit segít hinnünk abban, hogy hiába jön a rosszabbnál rosszabb, a humánum azért előbb-utóbb, csak felülkerekedik.
A diplomáciában szokatlan módon jelentették be Moszkvában a vasárnapi Putyin-Orbán találkozót, a külpolitikai szakértő szerint ez arra utal, hogy az orosz elnök magához rendelte a magyar miniszterelnököt. Vajon mi az igazság?
A diplomáciai rendkívül fegyelmezett világában ritka az olyan nagykövet, aki többé vagy kevésbé, de szembemegy hazája politikai irányvonalával. Franciaország budapesti nagykövete pedig ezt tette. Eric Fournier pályafutása Budapesten júliusban végetér, s jó eséllyel nem csak a magyar fővárosban – értesült a Le Monde.
Franciaország budapesti nagykövete példaértékűnek tartja Orbán migránspolitikáját – legalábbis a Mediapart portál szerint ez áll egy korábban általa hazaküldött jelentésben. Ebből kiderül: nemcsak, hogy elfogadja a magyar kormány migránspolitikáját, egyenesen ajánlja annak átvételét az egész Európai Unió számára. A jelentés úgy fogalmaz, hogy
az EU téved amikor antiszemitizmussal vádolja a magyar kormányzatot, miközben a valódi antiszemitizmus a bevándorló muzulmánok oldaláról fenyegeti Európát.
Eric Fournier sohasem bírálja az Orbán kormányzat illiberális intézkedéseit sem, pedig ezt más nyugati nagykövetek megteszik – írja a párizsi Le Monde.
Mi erről a véleménye Macron elnöknek? – tették fel a kérdést egy sajtóértekezleten Brüsszelben. „Ha tudomást szereztem volna erről a diplomácia jelentésről, akkor azonnal visszahívtam volna a nagykövetet. Az álláspontja ugyanis ne felel meg a francia hivatalos állásponttal” – válaszolt Emmanuel Macron, akinek egyébként kulcsszerepe volt abban, hogy Brüsszelben európai megoldás született migráns ügyben.
Eric Fournier pályafutását illetően a Le Monde megírja, hogy grúziai szereplése is kicsapta a biztosítékot Párizsban. A nyugatbarát Szaakasvili szerint „ő volt a legbolondabb nagykövet Tbillisziben” – ezt pedig arra értette az Amerikából hazatért grúz politikus, hogy a francia nagykövet teljes erővel az oroszok emberét támogatta. Elintézte például, hogy Bidzina Ivanisvili, az oroszok által támogatott oligarcha megkapja a francia állampolgárságot. Később Ivanisvili Grúzia vezetője lett és Moszkva-barát politikát folytatott, miközben az Európai Unió szankciókat alkalmazott Oroszországgal szemben.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Mi erről a véleménye Macron elnöknek? – tették fel a kérdést egy sajtóértekezleten Brüsszelben. „Ha tudomást szereztem volna erről a diplomácia jelentésről, akkor azonnal visszahívtam volna a nagykövetet. Az álláspontja ugyanis ne felel meg a francia hivatalos állásponttal” – válaszolt Emmanuel Macron, akinek egyébként kulcsszerepe volt abban, hogy Brüsszelben európai megoldás született migráns ügyben.
