Bréking nyúz, január 20. – Tudósítás a másik valóságból

0
969

Origo: Választási csalásra készülhetett az ellenzék Budaörsön

Gyanús megkeresések érkeztek több ügyintézőhöz a Budaörsi Kormányablaknál: több ezer lakcímbejelentő űrlaphoz akart jutni egy ismeretlen férfi, amelyből a dolgozók arra következtetnek, hogy választási csalásra készültek a Budakeszi központú választókerületben, számolt be a Tv2 Tények tegnapi adásában. Korábban Ungár Klára szólította fel Facebook-követőit, hogy jelentkezzenek át olyan választókerületbe, ahol legyőzhető a Fidesz. A Budakeszi központú választókerület, azért is érdekes, mivel itt indítja a DK Tóth Zoltán választási szakértőt, de ebben a körzetben méretteti meg magát az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett is.

Pesti srácok: „Orbán profetikus, heroikus vezető, akinek több elképzelése van, mint legtöbb nyugat-európai kollégájának”

A visegrádi négyek politikája lenyűgöző, az egész Nyugaton ezt kellene csinálni – nyilatkozta a Mandinernek adott interjújában Rod Dreher amerikai konzervatív gondolkodó, író, publicista. Az ortodox keresztény hitre tért Dreher méltatta Orbánt, ellenben konzervatív szemszögből nagyon kritikus a ma egy éve amerikai elnök Trumppal, valamint Putyinnal, Ferenc pápával és a liberális mainstreammel szemben. Szerinte

 Orbán „profetikus, talán heroikus vezető, akinek több elképzelése van, mint legtöbb nyugat-európai kollégájának”.

Rod Dreher szerint Trump egy szélhámos, aki megalázza magát és Amerikát; Putyin rossz ember, aki fel akarja forgatni a Nyugatot;  Ferenc pápa túl sok zavart kelt, és nem igazán izgatja a hagyomány és a katolikus ortodoxia; az amerikai kultúra és életmód fogyasztóibb és liberálisabb, mint valaha; a keresztényeknek jobban meg kellene vallaniuk és élniük a hitüket, ha kell, kivonulva a társadalomból; a visegrádi országok helyesen lépnek fel Brüsszellel szemben, de szükség van egy pozitív jövőképre is.

888.hu: Európa és a tudjuk kik

A Harry Potter regényekben a fő gonosz nevét nem merik kimondani a varázslók, csak úgy beszélnek róla: „Tudjuk ki”. Az európai országokban elképesztő módon elszaporodtak a „Tudjuk kik”. Egyes bűncselekmény típusok és társadalmi problémák kapcsán, amit jellemzően a „Tudjuk kik”-hez köthető, nem merik kimondani valódi nevüket.

„A Karácsony nagyon szerencsésen zajlott Németországban, ahogy ezt már egy korábbi cikkemben is megírtam. Mindössze 5 nőt erőszakoltak meg” – olvasható az összeállításban, amely szerint a tetteseket nem nevezik meg. Így jelentek meg a „Tudjuk kik”. Londonban megkéselnek néhány fiatalt szilveszterkor. Ki más lehet a bűnös, mint a „Tudjuk kik”. Stockholmban nőket erőszakolnak, Berlinben rendőrökre támadnak, Brüsszelben bandák csapnak össze, Párizsban 1000 autót felgyújtanak, nem mondják meg ki tette, de mi „Tudjuk kik” voltak. A „Tudjuk kik” olyan módon elszaporodtak, hogy néha egymásra is rátámadnak. Az egyik „Tudjuk kik” csoport tagja megkéseli egy másik „Tudjuk kik” csoport tagját. Aztán az utóbbi csoport tagja késeli meg az elsőt, majd együtt támadnak a rendőrökre.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .