Bréking nyúz, január 10. – Tudósítás a másik valóságból

0
647

Bevándorlóország, Soros, migránsok, Soros, Gyurcsányék és persze Soros – megnéztük, milyen alternatív valóságot kínál ma a kormánymédia.

Az Origo a nemzeti konzultációról

„Kovács Zoltán nyomatékosította: a magyarok elutasítanak minden olyan érvet, tervet, igyekezetet, amivel arra próbálják rávenni Magyarországot, hogy bevándorlóországgá váljon.

Ennek megfelelően a kormány következetesen elutasítja azon kísérleteket, amelyekkel zsarolni, fenyegetni próbálják, hogy „beadja a derekát” és engedelmeskedjen a brüsszeli elképzeléseknek.”

Hollik Istvánnak mindenről Soros György jut az eszébe (Ripost)

„Úgy értékelte: összességében nem történik más, mint egy Magyarországot elítélő „Soros-jelentés” előkészítése, az a cél, hogy eltávolítsák hazánkat a „Soros-terv” útjából, és megtörjék a magyar kormány bevándorláspolitikáját. Le akarják járatni és meg akarják büntetni Magyarországot, mert nem hajlandó befogadni a migránsokat – mondta Hollik István, aki kitért arra is, hogy „Soros egyetemén” most éppen migránspárti találkozót tartanak a menekültek jogairól a Nyílt Társadalom Alapítvány részvételével.”

Egy ENSZ-kampány rasszista kirohanást váltott ki a 888-ból

„Tehát a világszervezet egy olyan személynek az élettörténetével reklámozza a migránskérdést, aki egyáltalán nem fedi le a migrációt jellemző attitűdöket. Az Európába özönlő muzulmánok többsége tanulatlan férfi, az Afrika felől érkezők pedig egyszerű kecskepásztorok, többségük szakma nélküli fiatal férfi.”

A Pesti Srácok a DK-ról

„Tovább folytatja a külhoni magyarok gyalázását, sértegetését Gyurcsány szektapártja. A Demokratikus Koalíció szerdán ismét elővette slágertémáját, amely szerint ne szavazhasson magyarországi választásokon az, aki soha nem élt itt. Gyurcsányék bizonyára sok külhoni magyar szívét megdobogtatták azzal, hogy lekurvázták őket.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .