Börtönből a hősi halálba

0
1049

Putyin a börtönökből tölti fel hadseregét, mert nem mer általános mozgósítást elrendelni hiszen nincs is háború csak “korlátozott hadművelet” Ukrajnában.

Három elítélt hősi halált halt a fronton Ukrajnában. Olga Romanova a Börtönben ülő Oroszország alapítvány egyik vezetője számolt be erről. Nemes Gábor a Magyar Rádió egykori moszkvai tudósítója talált rá az érdekes beszámolóra a You Tube-on.

A toborzás önkéntes alapon megy, mert Putyin elég népszerű az orosz börtönökben. Számukra érthető nyelven beszél, olyan mint ők. Érdekes, hogy

a toborzó tiszteket először az olyan lágerekbe küldték ahol lecsukott belügyesek raboskodnak. Mindannyian nemet mondtak. Egyikük sem akar hősi halált halni.

A második hullámban a csecsen csapatokat töltötték fel rabokkal. Most eljött a harmadik hullám: már teljesen nyíltan toboroznak a börtönökben és lágerekben. Rjazany városában például a láger 330 elítéltje közül 300 jelentkezett. Őket rövid kiképzés után kiküldték az ukrán frontra (ahol február 24 óta folyik a háború és mindkét félnek nagy ember veszteségei vannak.)

Miért vállalják a hősi halált? Van, ahol a börtön vagy láger parancsnokság ösztönzi erre a rabokat, de az is előfordul, hogy lebeszélik őket erről. Dehát ezeken a helyeken nem öröm az élet, és a front szolgálatért kiemelt zsold jár: magyar forintban 1,4 millió egy hónapban. Ebbe persze benne van az, hogy a háború kitörése óta a rubel árfolyama emelkedett az amerikai dollárhoz képest míg a magyar forintban 400 fölé ment. (Prigozsin, a Wagner zsoldos hadsereg szponzora szervezi a toborzást. A raboknak az ő nevében azt ígérik a toborzók, hogy a háború után Prigozsin kegyelmet kér majd nekik személyesen Putyintól.”)

Prigozsint Putyin szakácsának nevezik a külföldi bulvárlapok. Nem mintha főzött volna Putyinnak. Ő kóstolta viszont meg az elnöknek szánt étkeket vagyis száz százalékig élvezi Putyin bizalmát. Az elnök rábízta a Wagner hadsereg megszervezését. Ez olyan zsoldos hadsereg, amely többnyire leszerelt katonákból áll, akik külföldön harcolnak Putyin parancsára. Sokan bírálják őket példátlan brutalitásuk miatt. Putyin hivatalosan mindig elhatárolódik tőlük mondván nem orosz reguláris alakulatok. Nagy szerep jut nekik az ukrajnai “korlátozott hadműveletben” éppúgy mint a csecseneknek, akiknek földjén Putyin hihetetlen brutalitással teremtett korábban rendet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .