Kezdőlap Címkék Mozgósítás

Címke: mozgósítás

Ukrajna kedd reggel erre ébredt

Ukrajna új, hatalmas orosz mozgósítási kampányra számít. Vadim Szkibitszkij, az ukrán védelmi hírszerzés helyettes vezetője szerint „Oroszország 300-500 ezer főt mozgósít 2023 tavaszán és nyarán Dél- és Kelet-Ukrajnában végrehajtandó offenzív műveletek végrehajtására” – áll a Le Monde összefoglaló jelentésében.

 

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt meghívták, hogy vegyen részt a huszonhetek ” jövőbeni csúcstalálkozóján” – jelentette be hétfőn Charles Michel, az Európai Tanács elnökének szóvivője. Ugyanakkor több európai forrás is beszámolt az Agence France-Presse-nek Zelenszkij esetleges csütörtöki brüsszeli látogatásáról, a Huszonhét állam- és kormányfőinek találkozója alkalmából. 
  • A Wagner-csoportot „terrorista szervezetnek” minősítő határozatot fogadott el hétfőn az ukrán parlament. A Rada képviselői ugyanerre szólították fel a nemzetközi szervezeteket és Kijev szövetségeseit. 
  • Antonio Guterres, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkára hétfőn aggodalmának adott hangot az ukrajnai „szélesebb körű háború” veszélye miatt . „A béke kilátásai folyamatosan zsugorodnak. A további eszkaláció és vérengzés kockázata tovább nő ” – panaszolta. 
  • A norvég kormány hétfőn felajánlotta, hogy öt év alatt 75 milliárd korona (6,8 milliárd euró) segélyt fizet Ukrajnának , valamint további segítséget a konfliktus következményei által érintett országoknak. Volodimir Zelenszkij köszönetét fejezte ki, üdvözölve „jelentős hozzájárulást az agresszor feletti jövőbeni győzelmünkhöz és a sikeres háború utáni újjáépítéshez” .

Putyin előre menekül

Az orosz elnök bejelente az orosz katonai erők „részleges katonai mozgósítását”. „A Nyugat nukleáris zsarolás alatt akar minket tartani: de nekünk is vannak ilyen a fegyvereink, és készek vagyunk bármilyen eszközt bevetni. Én nem nem blöffölök” – jelentette ki az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin orosz elnök televíziós beszédében az ukrajnai háború eszkalációját jelezte, országában „részleges katonai mozgósítást” jelentett be, amelyre – szerinte – azért van szükség, mert a Nyugat „gyengíteni, megosztani és elpusztítani akarja Oroszországot”. 

Putyin a Nyugathoz fordulva azt is mondta:

„Bizonyára minden rendelkezésünkre álló katonai eszközt be fogunk vetni. Akik atomfegyverekkel próbálnak megzsarolni minket, azoknak tudniuk kell, hogy nálunk is vannak ilyenek. Ez nem blöff.”

Putyin bejelentése sebességváltást jelent Oroszország háborús erőfeszítéseiben:

Moszkva eddig mindig „különleges katonai műveletnek” nevezte az Ukrajnában folyó agressziót, és  most ez a második alkalom a második világháború óta, hogy katonai mozgósítást jelentenek be.

A részleges mozgósítás legfeljebb 300 000 tartalékost érinthet (Oroszországnak 2 millió fős katonai tartaléka van).

A részleges katonai mozgósítással a tartalékos katonaság ismét hadrendbe kerül. 

„Népünk védelme, Oroszország szuverenitása és területi integritása érdekében támogatom a védelmi minisztérium és a vezérkar döntését a részleges mozgósítás bevezetéséről”

-mondta Putyin, pontosan kifejtve, hogy „a tervezet csak azokat az állampolgárokat érinti, akik katonai szolgálatot teljesítettek a fegyveres erőknél, akik már rendelkeznek tapasztalattal és képzettséggel. A rendeletet már aláírták, „a mozgósítási rendelet alkalmazásában” mától indulnak a kezdeményezések.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közvetlenül Putyin után a tévében nyilatkozva „nehéznek” minősítette a helyszíni körülményeket:

„Nem Ukrajna ellen harcolunk, hanem a Nyugat ellen”.

A Donbász – jelentette be akkor az orosz elnök – „részben felszabadult”, de új lépésre van szükség, ehhez pedig „az orosz csatlakozási népszavazást kiíró ukrajnai területek Moszkva támogatását élvezik”.

Moszkva célja Ukrajnában továbbra is „az egész Donbász felszabadítása”, és ez egy „megingathatatlan” határozat. A szeptember 23. és 27. között sorra kerülő népszavazást tegnap jelentették be Luhanszk és Herszon térségének oroszbarát vezetői . Ha a szavazás a széles körben várt módon zajlana, akkor ezek a területek, amelyek Ukrajna területének körülbelül 15 százalékának felelnek meg (és nagyjából Portugália nagyságú területnek felelnek meg), Moszkva szempontjából orosz területté válnának, és így minden ukrán támadás, ezeken a területeken Oroszország területe elleni közvetlen támadásnak minősül.

A Nyugat már világossá tette, hogy nem kívánja elismerni ezeknek a népszavazásoknak az eredményét. Tegnap mind az Egyesült Államok külügyminisztériuma, mind a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg nemet mondott az elismerésre.

Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak azt mondta, Putyin szavai „megjósolhatók”, és arra utalnak, hogy „a háború nem Moszkva tervei szerint alakul.” 

A brit külügyminisztérium „aggasztó eszkalációnak” nevezte Putyin nyilatkozatát, és egyértelművé tette, hogy az orosz elnök „fenyegetéseit” „komolyan kell venni”.

Robert Habeck német alkancellár is „eszkalációnak” nevezte a Putyin által bejelentett helytelen lépésről beszélt: „Konzultálni fogunk, hogy miként reagáljunk politikai szinten” – magyarázta. Egyértelmű, hogy Ukrajnának továbbra is „teljes támogatást” kell kapnia.

Börtönből a hősi halálba

Putyin a börtönökből tölti fel hadseregét, mert nem mer általános mozgósítást elrendelni hiszen nincs is háború csak “korlátozott hadművelet” Ukrajnában.

Három elítélt hősi halált halt a fronton Ukrajnában. Olga Romanova a Börtönben ülő Oroszország alapítvány egyik vezetője számolt be erről. Nemes Gábor a Magyar Rádió egykori moszkvai tudósítója talált rá az érdekes beszámolóra a You Tube-on.

A toborzás önkéntes alapon megy, mert Putyin elég népszerű az orosz börtönökben. Számukra érthető nyelven beszél, olyan mint ők. Érdekes, hogy

a toborzó tiszteket először az olyan lágerekbe küldték ahol lecsukott belügyesek raboskodnak. Mindannyian nemet mondtak. Egyikük sem akar hősi halált halni.

A második hullámban a csecsen csapatokat töltötték fel rabokkal. Most eljött a harmadik hullám: már teljesen nyíltan toboroznak a börtönökben és lágerekben. Rjazany városában például a láger 330 elítéltje közül 300 jelentkezett. Őket rövid kiképzés után kiküldték az ukrán frontra (ahol február 24 óta folyik a háború és mindkét félnek nagy ember veszteségei vannak.)

Miért vállalják a hősi halált? Van, ahol a börtön vagy láger parancsnokság ösztönzi erre a rabokat, de az is előfordul, hogy lebeszélik őket erről. Dehát ezeken a helyeken nem öröm az élet, és a front szolgálatért kiemelt zsold jár: magyar forintban 1,4 millió egy hónapban. Ebbe persze benne van az, hogy a háború kitörése óta a rubel árfolyama emelkedett az amerikai dollárhoz képest míg a magyar forintban 400 fölé ment. (Prigozsin, a Wagner zsoldos hadsereg szponzora szervezi a toborzást. A raboknak az ő nevében azt ígérik a toborzók, hogy a háború után Prigozsin kegyelmet kér majd nekik személyesen Putyintól.”)

Prigozsint Putyin szakácsának nevezik a külföldi bulvárlapok. Nem mintha főzött volna Putyinnak. Ő kóstolta viszont meg az elnöknek szánt étkeket vagyis száz százalékig élvezi Putyin bizalmát. Az elnök rábízta a Wagner hadsereg megszervezését. Ez olyan zsoldos hadsereg, amely többnyire leszerelt katonákból áll, akik külföldön harcolnak Putyin parancsára. Sokan bírálják őket példátlan brutalitásuk miatt. Putyin hivatalosan mindig elhatárolódik tőlük mondván nem orosz reguláris alakulatok. Nagy szerep jut nekik az ukrajnai “korlátozott hadműveletben” éppúgy mint a csecseneknek, akiknek földjén Putyin hihetetlen brutalitással teremtett korábban rendet.

Mi várható a 17 órás eredmények alapján?

17 óra: 37,06%. 2016-os népszavazási kampányban ez 39,88% volt, vagyis jelentősen csökkent a részvételi ütem. 15 óra óta 6,5 százalékponttal nőtt a részvétel. Maximum 41-42% várható a végére.

Települések 17 órakor: baloldali vidéki városok részvétele átlag körüli; fideszes városok közül több is nagyon magas. Kiemelkedik a XII. kerület a maga több mint 50 százalékos részvételével. Ezek az adatok nagyon erős fideszes mozgósításra utalnak.

ASz

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!