Az orosz elit búcsút vesz Putyintól?

0
1151
Facebook

Azt jósolja az orosz újságírás egyik veteránja, aki a TASZSZ hírügynökséget tudósította Budapestről még a szovjet időkben, hogy az orosz elit megelégelte Putyin háborúját.

Borisz Sesztakovot az a Mihail Szuszlov nevezte ki, aki 1956-ban Budapesten járt, hogy visszaállítsa a megbukott rendszert Magyarországon. Borisz Sesztakov a Heti Válasznak úgy nyilatkozott, hogy a háborút Ukrajnában Putyin elnök erkölcsileg már elveszítette. Most pedig katonailag is vesztésre áll. Ez arra ösztönözheti az orosz elitet, hogy megpuccsolja Putyint. Ily módon kikiálthatják őt bűnbaknak, és kezet nyújthatnak a Nyugatnak, mely jelenleg számos szankcióval sújtja Oroszországot az Ukrajna elleni agresszió miatt.

Szijjártó – Lavrov

A magyar külügyminiszter büszkén közölte, hogy az uniós külügyi vezetők közül egyedül ő tárgyalt Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban. Az orosz diplomácia vezetője állítólag nem támogatta az Ukrajna elleni agressziót, de miután Putyin így döntött, ezért elszántan védelmezi azt.

Oroszország az agresszió miatt elszigetelődött.

A nyugati világ szankciókat alkalmaz ellene míg “szövetségesei” egyre inkább a békére buzdítják. Szamarkandban Üzbegisztánban találkozott velük Putyin elnök, aki lógó orral tért vissza, mert segítséget nem kapott, de figyelmeztetést bőven. Erdogan török elnök arra figyelmeztette, hogy minden hódítást vissza kell adni Ukrajnának. Még a Krímet is, melyet az oroszok 2014-ben foglaltak el. A kínaiak is békét sürgetnek. India miniszterelnöke hangsúlyozta: elmúlt a háborúskodás ideje.

Népszavazás nép nélkül

Négy ukrán tartományban is népszavazást rendeznek az oroszok. Megfigyelők szerint elképzelhetetlen, hogy háborús körülmények között ezen a lakosság többsége valóban részt vegyen. Az eredmények már valószínűleg régen megvannak Putyin páncélszekrényében. Csakhogy azokat senki sem fogadja el külföldön.

Ki akar hősi halált halni Putyinért?

Egy orosz YouTube csatorna megviccelte a Kreml szóvivőjének fiát. A műsorvezető egy toborzó iroda tisztjének adta ki magát, és felszólította Nyikolaj Peszkovot: teljesítse hazafias kötelességét, és vonuljon be katonának. A meglepett ifjonc közölte, hogy kizárólag Putyin elnök parancsára vonulna be, de nem hiszi, hogy erre sor kerülne. Az orosz elnök 300 ezer katonát akar behívni, hogy kiköszörülje a csorbát Ukrajnában. Ahol a katonai kudarc annál is kínosabb, hogy az utóbbi hetekben Putyin közvetlenül irányította a hadműveleteket Ukrajnában – félreállítva hadügyminiszterét és a vezérkart. Fél évvel  az Ukrajna elleni “korlátozott hadművelet” kezdete után az orosz eredmények siralmasak. Putyin azért rendez népszavazást, hogy Oroszországhoz csatolja a négy ukrán tartományt. Erre azért van szüksége, mert az orosz alkotmány kimondja: a haza védelmére bármilyen eszköz bevethető. Ez vonatkozik az atomfegyverre is, mellyel Putyin újra megfenyegette a világot. Amely azonban nem ijedt meg. Blinken amerikai külügyminiszter nemrég Kijevben járt, ahol újabb katonai segítséget ígért.

Az oroszok csúfos katonai veresége után az USA úgy ítéli meg, hogy Putyin bukása reális opció. A CIA meg is fenyegette Putyint: amennyiben atomfegyvert alkalmaz Ukrajnában, akkor levadásszák ahogy korábban Ceausescut, Kadhafit vagy Szaddám Huszeint.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .