Alapjaiból akarják újjáépíteni az MSZP-t

0
1209

Az MSZP elnöksége lemondott, a párt vezetését a frakcióvezető és néhány más munkatárs veszi át. Kovács László a Független Hírügynökségnek a párt megújításáról és a vidékről beszélt.

 

Kovács László volt pártelnök, korábbi uniós biztos a FüHü-nek a párt jövőjéről azt mondta: „Csalódott vagyok, jobb eredményre számítottam, s alaposabb elemzést kell majd végezni arról, mi történt.” Kifejtette, hogy a választók nagyon szigorú véleményt mondtak a párt munkájáról. Nem csak arról van szó szerinte, hogy a mostani választási felkészülést értékeljék, hanem felül kell vizsgálnunk mindazt, ami 2010-ig visszamenőleg történt. Ott és akkor kezdődött a párt mélyrepülése, amikor nem volt kellő ereje arra, hogy kivédje azokat az igaztalan vádakat, amelyekkel a Fidesz évek óta támadja. Meg kell néznünk, mit tettünk 2014 után, szembe kell néznünk nyolc évvel és mindazokkal a múltban elkövetett hibákkal és eredményekkel,

amelynek alapján az MSZP új vezetésének új programot, új közösséget kell építeni. És nem csak a fővárosban , hanem vidéken.  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .