Kezdőlap Címkék Kovács László

Címke: Kovács László

Napelem

A napelemet mindenki ismeri. Ott ül fönt a háztetőn, ha süt a nap, áramot termel, semmit nem kell csinálni vele, mégis hasznot hoz a gazdinak, ennél nagyszerűbb dolgot elképzelni sem lehet. Egyetlen hátránya azért akad: nem akkor termeli az áramot, mikor arra szükség van, hanem mikor az időjárás és a Föld forgása és keringése úgy dönt. Ha az igény és a termelés egybeesik, akkor jó, ha nem, akkor tenni kell valamit.

A napelem specifikációja a nem szakember számára becsapós. A furfangos gyártók ráírják például, hogy az adott egység villamos teljesítménye 1 kW. Sajnos ez nem ám úgy 1 kW, hogy jaj de jó, van egy kilowattom, hanem nyáron, délben, szikrázó napsütés esetén értendő. Ha felhős az idő, ha ősz van, pláne délután akkor arányosan kevesebb, éjszakánként pedig magától értetődőn nulla, pedig világítunk meg tévét nézünk akkor is. A napelemek magyarországi csúcskihasználási óraszáma kb. 1200 h, azaz egy 1 kW névleges teljesítményű napelem évi 1200 kWh villamos energiát képes hálózatra adni, ami az év 8760 órájához képest nem valami sok. A helyzet olyan, mintha az évnek csak 13,7 százalékában működne maximális teljesítményen, vagy folyamatosan működne egész évben, de 1 kW, azaz 1000 W helyett csak 13,7 W teljesítménnyel.

A helyzet persze még ennél is rosszabb, mert a napelem használhatósága a kutya vacsorájához hasonlatos.

Van, amikor kellene az áram, de épp nincs, vagy kevés, és van, amikor nem kell, de ragyogóan süt a nap, a berendezés meg termel fölöslegesen. Ezen például akkumulátor teleppel lehet segíteni, és jó megoldás is lenne, amíg kis teljesítményekről és rövid időszakról, például egy napról van szó, de mikor hosszabb, például éves kiegyenlítés szükséges a termelés és a fogyasztás között, olyan nagy kapacitású, drága és nagyméretű akkumulátor telep kellene, ami a kiserőmű tulajdonosnak nem éri meg. Ezért csatlakoznak szívesen a villamos hálózatra a napelemes rendszerek. Illetve hát a gazdáik.

A hálózatra való csatlakozás azt jelenti, hogy a tulajdonosok rábízzák a magyar villamos rendszer irányítóira a teljes magyar villamos rendszeren túlmenően még az ő kiserőművük  kikompenzálását is, mondván, ha sok a napelemek által termelt áram, szabályozzák le az egyik erőművet, ha meg kevés, terheljék föl valamelyiket, és ha még az is kevés, kapcsoljanak be egy tartalékot. Ahogy szokták, csak fokozottabb hektikával. Ebből következően a magyar villamos rendszerben annyi erőműi teljesítménytartaléknak mindig kell lenni, amennyi az országos hálózatra kapcsolt napelemek összkapacitása (hiszen a napelemek villanytermelése lehet nulla is, sőt éjjel mindig annyi), és olyan visszaterhelési lehetőségnek, hogy ha nyári szikrázó napsütéses délelőttön a hazai napelemek termelése csúcsra fut, le tudjanak szabályozni, esetleg leállítani annyi erőművi blokkot, hogy az egyensúly megmaradjon termelés és fogyasztás között. Elég bonyolult feladat, mert az MVM-nek az erőművekkel is szerződése van. Ha a szerződés szerint át kell venni a termelt áramot, akkor az az erőmű nem állítható le, ha viszont a szerződés nem ír elő kötelező átvételt, akkor az erőmű drágábban adja az áramot, mert ráfizetni nem akar. Ezt a rendszert színesítik még az export és import lehetőségek. A kikompenzálás (nem kicsi) költségeit az MVM úgy fizetteti meg a napelem rendszerek (kiserőművek) tulajdonosaival, hogy a nekik szolgáltatott áram díja kb. hétszerese a tőlük átvett áram díjának.

A napelemek legeslegnagyobb hibája azonban mégiscsak az, hogy a lelkes zöldekhez és a nem kevésbé lelkes politikusokhoz a fentebb írtak valahogy nem jutnak el. Ezért születhetnek az olyan bombasztikus újságcímek is, hogy

A magyar napelemek már Paksot is lepipálják.”

Ráírt teljesítményben tényleg így van (a magyarországi napelemek összesített névleges kapacitása nagyobb, mint 5000 MW, Paks I. meg összesen 2000 MW), de az évente termelt villamos energia Paks I. esetében 16 000 000 MWh, az összes napelemé viszont alig több mint a harmada (6 000 000 MWh), és persze napelemék azt is nehezen tervezhető összevisszaságban produkálják.

További hátrány, hogy a gyártói furfang a napelemek árában is felfedezhető, ugyanis a fajlagos árat (HUF/kW) a névleges teljesítményre adják meg, mely névleges teljesítmény (mint már ismertetve lett) nyáron, délben, felhőtlen ég esetén igaz, az összes más esetben és helyzetben nem. Így aztán sokan azt hiszik, nem kell nekünk Paks II. olyan drágán, hiszen építhetünk sokkal olcsóbban 2400 MW teljesítményű napelemet, vagy akár 10 000 MW kapacitásút is (éjjel mindkettő teljesítménye nulla, azaz valamit be kell kapcsolni, hogy áram legyen), amivel a laikus választópolgárt simán félrevezethetik. Fenti okból javasolható, hogy a politikusok energetikai kérdésekben ne nyilatkozzanak. Hagyják meg azt a szakértőknek, és akkor nem lesz gond vele.

Összefoglalásként megállapítható, hogy a napelem jelenleg sem nem olyan teljesítményű, sem nem olyan olcsó, mint ahogy hisszük.

Ezért nagyon is célszerű Paks II-t az energetikai programban hagyni (Paks I. élettartamának 10 évvel való meghosszabbításával együtt), mert jelenleg az atomerőmű nálunk az egyetlen reálisan megépíthető létesítmény, amelyik időjárástól, évszaktól és napszakról függetlenül folyamatosan termeli az elektromos áramot, miközben nem bocsát a levegőbe széndioxidot.

Nagy baj, hogy Paks II. csúszik, ezért van szükség két, igencsak nagy teljesítményű (összesen 2600 MW) gázerőműre, hogy egyrészt a jelenlegi áramimportot kiváltsuk (jelenleg ugyanis importra szorulunk), másrészt az újonnan épülő, nagy energiaigényű gyáraknak biztosítsunk villamos energiát, harmadrészt pedig az egyre bővülő magyar napelem park teljesítményingadozásait is képesek legyünk kikompenzálni a gyorsan le- és felterhelhető gázerőművi blokkokkal. Ehhez szükség lesz az orosz gázra, de más lehetőségünk nincs, azaz

a függetlenedésünk az orosz gáztól még igencsak messze van. Ezért javasolható a politikusoknak, hogy minden ezzel kapcsolatos témában csak óvatosan fogalmazzanak.

A napelemeknek (és a szélturbináknak, amelyeknek Magyarországon folyamatos szél híján csak kicsi a jelentősége) persze vezető szerepük lesz majd, mikor létrejön a hidrogénalapú energiaellátás. Hatalmas telepek termelik az elektromos áramot, fölösleg esetén vizet bontanak vele, melyből a hidrogént tartályokba zárják, és mikor szükséges, mert hiány van, áramot termelnek általa. A közlekedésben üzemanyag cellák biztosítják az elektromos energiát minden jármű számára, a fűtést és a hűtést elektromos hajtású hőszivattyúk végzik, és ebben a világban nem lesz már se fosszilis tüzelőanyagot, sem atomenergiát használó erőmű. Benzinkutak helyett hidrogénkutaknál tankolhatunk, és a jövőt tekintve itt szerezhetne Európa hatalmas előnyt az üzemanyag cellák fejlesztése révén. Az akkumulátorokat Ázsiára hagyva (ha abban győznek, hát csak győzzenek) a távolabbi jövőre gondol, és ha jól csinálja, nagy siker lehet. Ehhez sok pénz kell, és központi akarat, mert Kína így csinálja, és mi nem maradhatunk le tőle.

Persze az élet nem is olyan egyszerű. Emlékezhetünk 2004-re, mikor közvetlenül az EU-ba való belépésünk után Kovács Lászlót nevezte az MSZP a Bizottság energiaügyi biztosának, aki jó szakemberekre hallgatott és a fentebb leírt hidrogén alapú energetikát tekintette fő céljának.

A FIDESZ persze mindent megtett a megbuktatása érdekében, és Kovács biztosi meghallgatásakor, melyet angol nyelven tartott, az odaráncigált szakértők találtak is valamit. A jelölt a hidrogént energy carrier (energiahordozó) helyett energy sourcé-nak (energiaforrás) nevezte, amellyel aztán megbuktatói diadalmasan rohangáltak mindenfelé azt kiabálva, hogy Kovács teljesen hülye az energetikához, íme, még azt sem tudja, hogy a hidrogén energiahordozó. Mivel (finoman szólva) a többi képviselő sem volt szakember, sikerült elérniük, hogy Kovácstól elvették a posztot, helyette az adóügyeket kapta meg. Azóta sem hallani az EU környékén hidrogénalapú energetikáról.

Valaki szólhatna már az EU-nak, hogy mi a legcélszerűbb stratégia, és mivel kéne intenzíven foglalkozniuk. Ha Kovács már nem is dolgozik ott.

Esetleg van jelentkező?

A kezdet vége?

Hölgyeim és uraim, Budapest utcáin ezekben a pillanatokban jogos tiltakozás folyik embertelen és demokráciánkat sárba tipró törvények meghozatala ellen. A demonstrálók a Kossuth tér – Margit híd pesti hídfő – Nyugati – Oktogon- Andrássy útvonalon vonultak végig, blokkolták a forgalmat a Körúton, majd a tömeg eleje az Andrássy útra kanyarodott rá.

Mi váltotta ki a tiltakozást?

Voltaképpen ma több dolog is történt, és nagyon nagy hibát követnénk el, ha pusztán a „rabszolgatörvény” néven ismert túlóratörvény parlamenti elfogadását említenénk. Elsősorban ez ellen tiltakoztak a parlamenti ellenzék képviselői, látványos jelentek közepette, ám történt ott más aljasság is, ami szintén legalább ugyanolyan veszélyes, ha ugyan nem veszélyesebb.

Itt a közigazgatási bírósági rendszer felállítására gondolok, de menjünk sorban

Mit engedélyez a túlóratörvény? A magyar munkavállaló rabszolgasorba döntését, vagyis azt, hogy lehetséges legyen az alkalmazottakat évi 400 óra erejéig túlórára kötelezni, és ennek ellentételezése akár készpénzben, akár pedig szabadnapban szenvedhessen akár három év késedelmet is.

Aki egy kicsit is tud számolni, rájön, hogy egy évben ötvenkét hét van, ha ebből leszámítjuk a két hét fizetett szabadságot, akkor pontosan heti egy munkanappal többre kötelezhető a munkavállaló, magyarul oda a szabad szombat, és ez még törvényes is mától. Kifizetni vagy kiadni szabadságban? Kétséges, három év alatt sok minden történhet, még az is, hogy a munkavállaló, akinek túl sokkal tartoznak átszervezés miatt elveszti a munkahelyét…

Jogos a felháborodás, jogos a tiltakozás. Ez tűrhetetlen.

De mit jelent a másik, ma elfogadott törvény a közigazgatási bírósági rendszerről?

Dióhéjban azt, hogy a jövőben a „közigazgatási”, tehát adóügyekkel, építési ügyekkel, tüntetésekkel, sztrájkokkal, választási ügyekkel és közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos kereseteket nem a rendes bíróság tárgyalja, hanem az illetékes miniszter dönti el a bírói testület összetételét, ő jelöli ki a személyüket.

Külön figyelmet kérnék két apróságra: az egyik az, miszerint minden politikailag kényesnek számító ügy ide fog tartozni.

A másik az, és ez itt a fontos, hogy ez a törvény nem csak arra az esetre vonatkozik, ha az állampolgár indít keresetet a hatóság ellen, hanem fordítva is érvényes – tehát, ha bárkit bármiben vétkesnek vagy kellemetlennek talál egy önkormányzati vagy egyéb állami intézmény, és keresetet ad be ellene, az bizony ez elé a különbíróság elé kerül, és a kormány, vagyis ők maguk, illetve barátaik választják ki a bíró személyét.

Aki bizonnyal vagy úgy fog ítélkezni, amint jónak látja, vagy úgy, amint jónak látják.

Értsük meg tehát: ezentúl bárki, majdnem bármiért különbíróság elé kerülhet.

Míg a rabszolgatörvény is vérlázító és elviselhetetlen, ez a magyar jogrendszer alapjait rombolja le és porrá zúzza a bírói függetlenség elvét.

Nincs olyan tiltakozás a törvény keretein belül, ami ezek ellen ne lenne jogos.

Nehéz megmondani, miként volna a mai parlamenti döntés után Magyarország politikai rendszere akár csak hibrid rezsimnek is nevezhető, mikor minden jel arra mutat, hogy demokráciával ezen túl csak két helyen találkozhatunk: magánéletünkben és nyomelemekben. Ez utóbbi sajnos nem teljesen biztos.

A tiltakozás tehát jogos – ámde formái még kidolgozatlanok.

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa a végre létrejövő ellenzéki egységet említi, és soha jobbkor nem jönne ez.

Kovács László, a Magyar Szocialista Párt volt elnöke, volt külügyminiszter már pontosabban fogalmaz (tapasztalt ember):

„Ma nem fér be más a fejembe, mint az a dráma, aminek ma délelőtt a parlament volt a színtere. A kormány minden áron keresztül akarta erőltetni a munkaidő keret kibővítésére irányuló törvényjavaslatát, amit az érintettek okkal neveznek rabszolgatörvénynek. A kormány viselkedésén nem lepődtem meg, az elmúlt nyolc év tapasztalatai alapján nem is lehetett tőlük mást várni. Az ellenzék pedig azt tette, amit a magyar munkavállalók iránt érzett felelőssége és a lelkiismerete diktált.

Már jóval elmúlt dél, amikor értesültem a valóban drámai eseményekről, mert délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökének, a rendszerváltás óta az Egyesült Államokban élő Berend T. Ivánnak a most megjelent könyve bemutatóján vettem részt. Így csak utólag, a Facebook-on láttam a közvetítést, ami egyszerre mutatta be az Orbán kormány érzéketlenségét és gátlástalanságát, és illetve az ellenzék szembefordulását ezzel. A konkrét körülmények és részletek ismerete nélkül is megdöbbentem attól, amit láttam és hallottam. Meggyőződésem, hogy ez az a pillanat, amikor mindenkinek, aki azt akarja, hogy Magyarország térjen vissza a rendszerváltással létrejött demokratikus jogállamhoz, az kell járjon a fejében, hogy mi legyen a történtekre a válasza azoknak, akik 2010 óta évről évre erősebben érzik, hogy Magyarország egyre rosszabb irányba halad. Meggyőződésem, hogy arra, ami ma délelőtt és az elmúlt 8 évben történt csak az lehet a válasz, ha létrejön a demokratikus erők lehetséges legszélesebb összefogása.

Biztos vagyok abban, hogy el fog indulni a vita, ki lehet és ki nem lehet ennek a részese. Lesznek – nem kevesen – akik az eddigi sajnálatosan rossz tapasztalatok miatt az összefogás szón fognak gúnyolódni. Lehet rajta gúnyolódni, csak nem érdemes.

A tét ugyanis rendkívül nagy. Szerintem mindenki, aki alapvetőnek tartja a szabadságjogokat, a demokráciát, a jogállamiságot. Csak azokat kell távol tartani, akik etnikai hovatartozás alapján tesznek különbséget ember és ember között, és azokat, akik megkérdőjelezik az Európai Unió alapvető értékrendjét, amely több mint hatvan éve szolgál iránytűként a kontinens érdekeinek érvényesítéséhez. Váratlanul ugyan, de eljött a pillanat, amikor cselekedni kell.

Kovács László
az MSZP korábbi elnöke (1998-2004)
Magyarország korábbi külügyminisztere (1994-98 és 2002-2004)
az Európai Bizottság volt tagja (2004-2010)”

Jóllehet, a Magyar Szocialista Párt jó néhány, közelmúltban hozott döntésével távolról sem értettem egyet, hajlok arra, hogy az utolsó bekezdés gondolatait megfontolandónak nevezzem.

Arról, kiket kell távol tartani.

Ha azok elmaradnak, éljen, ha nem, hát baj van.

Igen, a tiltakozás során más politikusok is megszólaltak, például Gyurcsány Ferenc a Kossuth téren, sőt, önjelöltek is hallatták hangjukat, őket viszont nem említeném – ezzel nincs semmi baj, sőt.

A ma történt parlamenti aljasságok ellen minden törvényes tiltakozás jogos.

Nekem, mint szerény krónikásnak azonban mégis az az érzésem, hogy ez az eseménysorozat mintegy próbaköve annak, kíván-e demokratikus társadalmi berendezkedést a magyar nép?

Akar-e maga dönteni fontos kérdésekben?

A tiltakozók hulláma időközben elérte a Lendvay utcai Fidesz-székházat, áttörték a rendőrsorfalat, két hölgy feljutott a székház máskor is megmászott erkélyére és most a tömeg egy része elindult, vissza a Kossuth térre.

Tehát elvileg nem haza.

Hosszú még az út, egymásra kell találnunk, pártrendszerrel vagy – amit jobban kedvelnék – netán anélkül.

Rá kell még jönni, ha lehet, érett ésszel, józanul, mi akarunk és hogyan.

De mégis, mégis, Sir Winston Churchillt idézhetjük, aki a második el-alameni csata után azt mondta:

„Ez nem a vége.
Még csak nem is a vég kezdete.
De, talán, a kezdet vége.”

Úgy legyen.

Egy volt külügyminiszter az Orbán-kormány külpolitikájáról

0

Néhány évvel ezelőtt olvastam egy elemzést, amely szerint Orbán Viktor külpolitikája kiszámíthatatlan. Az volt a véleményem, hogy nagyon is kiszámítható. Mindent habozás nélkül megtesz, ami a személyes hatalmát tovább erősíti, ami őt, családját és barátait még gazdagabbá teszi. Nem korlátozzák elvek, normák,szabályok, mert nincsenek elvei, a normák, szabályok pedig nem érdeklik.

Előfordul, hogy az interneten látok róla egy régi felvételt, vagy olvasom egy korábbi beszédét és látom, hallom, hogy korábbi álláspontjának most az ellentétét képviseli. Nagy Imrének, a csupán 10 napig tartó 1956. októberi forradalom mártírhalált halt miniszterelnökének újratemetése alkalmából elmondott, valóban nagy hatású beszédéről már régen kiderült, hogy az csupán színjáték volt. Az első lépés a korlátlan hatalomhoz vezető úton.

Hívei ma is úgy emlékeznek, hogy ő volt az aki „hazazavarta” a szovjet csapatokat. A közvélemény jelentős része dicsérte a bátorságát, sokan hősnek tartották. Én akkor a Horn Gyula vezette Külügyminisztérium államtitkáraként viszont tudtam, hogy Horn Gyula és szovjet partnere, Eduard Sevarnadze hónapokkal korábban már informálisan egyeztetett a szovjet csapatok kivonásáról, ahogy előtte megtette ezt Németh Miklós miniszterelnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár is. Ezek a lépések akkor szovjet kérésre nem kerültek nyilvánosságra, mert a szovjet vezetés el akarta kerülni, hogy láncreakció szerűen a Varsói Szerződés többi országa is hasonló kéréssel forduljon Moszkvához. Ha valaki erre, vagy a korábbi magyar-szovjet viszonyra emlékeztetné Orbán Viktort, aki évek óta Magyarország szövetségesének tekinti Oroszországot, nyilván azt válaszolná, hogy Oroszország nem hasonlítható a korábbi Szovjetunióhoz, ami bizonyos értelemben igaz. Ám az is tény, hogy Oroszország teljhatalmú vezetője, Vlagyimir Putyin a Szovjetunóban nem az akkori rendszer ellenzékéhez tartozott, hanem a titkosszolgálat magas rangú tisztje volt.

Politikai pályájának kezdetén Orbán Viktor elkötelezett liberális volt. Pártját a Liberális Internacionálé soraiba vitte, ő maga pedig a pártcsalád egyik alelnöke lett. Amikor Antall József halála után látványosan meggyengült az MDF, Orbán lehetőséget látott arra, hogy hazánkban a FIDESZ töltse be a jobboldalon kialakult űrt. Nyilván azt is mérlegelte, hogy Nyugat-Európában az Európai Néppárt, mint kereszténydemokrata és konzervatív pártcsalád sokkal erősebb pozíciókkal rendelkezik, mint a liberálisok. Az akkor még a jogállamiság és a demokrácia, a szabadságjogok, valamint az euro-atlanti szövetségi rendszer hívének mutatkozó FIDESZ fokozatos közeledését, majd később a csatlakozását az Európai Néppárt is szívesen fogadta.

Egyszer egy Göncz Árpád által külföldi államfő tiszteletére adott vacsorán egymás mellett ültünk a FIDESZ egyik 30 éve magas közjogi tisztségeket betöltő vezetőjével. Arról kérdeztem, hogy hol tart ez a váltás, a liberálisoktól a kereszténydemokrata-konzervatív pártcsaládhoz történő átállás. Válasza durva, de egyértelmű és őszinte volt. „Mi az ilyen kategóriákat, hogy liberális, konzervatív kereszténydemokrata lesz..juk. minket egy dolog érdekel, a hatalom”. A FIDESZ szinte mindenben megváltozott az elmúlt 30 év során. Ebben biztosan nem.

Ha megpróbáljuk valamilyen ügyben előrelátni Orbán Viktor várható reagálását, lépését akkor ezt ne az elvek, a normák, a szabályok oldaláról, hanem a saját hatalmi érdekei felől közelítsük. Egy dolgot azonban érdemes ezen túl is fontolóra venni. Ez pedig a személyes rokonszenve a hozzá hasonlóan gondolkodó és cselekvő vezetők iránt. Amikor például Donald Trump győzelmét valószínüsítette az amerikai elnökválasztás előtt és az eredmény ezt igazolta, hívei zseniális előrelátását ünnepelték. Én inkább a Trump övéhez hasonló személyisége iránti szimpátiájának tulajdonítottam a találatot. Most nagy összegben mertem volna fogadni, hogy nem fogja kiadatni
Gruevszkit, a volt macedon kormányfő meg fogja kapni a politikai menedékjogot. Ugyanis sok a hasonlóság Orbán és Gruevszki között. 10 éves kormányzása alatt Gruevszki is lebontotta a jogállamot, korlátozta a demokráciát és a szabadságjogokat.
Ő is szoros baráti kapcsolatokat ápol Putyinnal. Igaz, éppen Putyinnal összefüggésben van egy különbség, de ezt nem tartom sorsdöntőnek. Putyin igyekszik akadályozni a balkáni országok csatlakozását az euro-atlanti közösséghez. Gruevszki kormányfőként fékezte Macedoniának az EU-hoz és a NATO- hoz történő csatlakozását, amit Putyin jó néven vett. Orbán viszont támogatja, sőt sürgeti a még kívül maradt balkáni országok csatlakozását. Ő ugyanis azt reméli, hogy ezek az országok támogatni fogják az ő Brüsszel ellen vívott harcát.

Ami sajnálatos, hogy Magyarország érdekei ebben nem számítanak. Hazánk megítélését és az elmúlt 8 évben már amúgy is súlyos sérüléseket szenvedett nemzetközi tekintélyét tovább fogja rontani, hogy a magyar kormány a macedón kormány által kiadott nemzetközi kőrözés és letartóztatási kérelem ellenére nem adja ki az illetékes macedón bíróság által jogerősen 2 éves börtönbüntetésre ítélt és még további ügyekben is megvádolt Nikola Gruevszkit. Hogy egy uniós tagállam politikai menedékjogot ad egy elítélt bűnelkövetőnek.

Orbán Viktor, nemcsak megjósolta Trump elnökké választását, de az elsők között gratulált neki és többször kijelentette, hogy győzelme jó Magyarországnak és Európának is. (Megjegyzem, ezzel eléggé egyedül áll!) Ezek után ő és hívei azt remélték, hogy az elsők között kap majd meghívást a Fehér Házba. Két év múlt el, de a meghívó még mindig nem érkezett meg. Most újabb akadályt jelenthet a Gruevszki ügy. Erre utal az amerikai Külügyminisztérium nyilatkozata, amely nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a Gruevszki elleni vizsgálat alapos és átlátható volt, vissza kell térnie Macedóniába és a többi ügyben is a bíróságok rendelkezésére kell állnia.

Orbán Viktor döntése ellentétes a menekülteknek járó nemzetközi oltalomra vonatkozó ENSZ egyezményben foglalt feltételekkel. Nikola Gruevszkit nem etnikai származása, politikai nézetei, vagy vallása miatt ítélték börtönbüntetésre, hanem bűncselekmény, korrupció miatt. A neki megadott politikai menedékjog ezért védhetetlen.

Kovács László, volt külügyminiszter (Facebook)

Alapjaiból akarják újjáépíteni az MSZP-t

Az MSZP elnöksége lemondott, a párt vezetését a frakcióvezető és néhány más munkatárs veszi át. Kovács László a Független Hírügynökségnek a párt megújításáról és a vidékről beszélt.

 

Kovács László volt pártelnök, korábbi uniós biztos a FüHü-nek a párt jövőjéről azt mondta: „Csalódott vagyok, jobb eredményre számítottam, s alaposabb elemzést kell majd végezni arról, mi történt.” Kifejtette, hogy a választók nagyon szigorú véleményt mondtak a párt munkájáról. Nem csak arról van szó szerinte, hogy a mostani választási felkészülést értékeljék, hanem felül kell vizsgálnunk mindazt, ami 2010-ig visszamenőleg történt. Ott és akkor kezdődött a párt mélyrepülése, amikor nem volt kellő ereje arra, hogy kivédje azokat az igaztalan vádakat, amelyekkel a Fidesz évek óta támadja. Meg kell néznünk, mit tettünk 2014 után, szembe kell néznünk nyolc évvel és mindazokkal a múltban elkövetett hibákkal és eredményekkel,

amelynek alapján az MSZP új vezetésének új programot, új közösséget kell építeni. És nem csak a fővárosban , hanem vidéken.  

Országértékelés és a valóság

Huszadik alkalommal adott értékelést az ország helyzetéről Orbán Viktor.
Megszokhattuk, hogy amikor a Fidesz ellenzékben volt, akkor a valóságosnál kedvezőtlenebb, kormányfőként viszont az emberek nagy többsége által tapasztaltaktól sokkal kedvezőbb képet rajzolt hazánkról. Vasárnap délután azonban minden korábbinál nagyobb volt a különbség a beszéde és a valóság között. A teljesség igénye nélkül nézzünk erre néhány példát.

Nem esett szó például arról, hogy a statisztikai adatok szerint hazánkban 4 millió ember él a létminimum szintjén, vagy annál is rosszabb körülmények között, hiszen ebből 1 millióhoz közelít a mélyszegénységben tengődők száma. A kormányfő a 2010 utáni „magyar gazdasági modell” nemzetközi elismertségéről beszélt, ám a tények, a számok ezt cáfolják. Hazánk az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk idején és az azt követő években Csehországgal és Szlovéniával a három legsikeresebb új uniós tagállam egyike volt. 2010 óta viszont folyamatos a leszakadásunk, ma már csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg, de előnyünk ezekkel szemben is egyre csökken. Természetesen Orbán Viktor arról sem tett említést, hogy gazdasági növekedésünk jelentős részét az Unióból érkező euró milliárdok és a külföldre távozott magyar munkavállalók hazautalásai adják. A jelenlegi gazdasági teljesítménynél is súlyosabb problémát jelent, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarország egyre lejjebb került az európai országok gazdasági versenyképességének sorrendjében.

Nem meglepő, hogy a beszédben szó sem esett az egészségügy és az oktatás katasztrofális állapotáról, amit a nemzetközi felmérések adatainak összehasonlítása is jelez. Azt viszont büszkén említette, hogy a két legutóbbi parlamenti választáson a Fidesz kétharmados győzelmet aratott. Arról persze nem szólt, hogy a parlamenti többség aránya 2014-ben a választási szabályoknak volt köszönhető. A választásra jogosultaknak ugyanis csupán 27%-a, azaz kevesebb mint egyharmada szavazott a Fidesz-KDNP koalícióra. A leadott szavazatoknak is csupán 44%-át, azaz kevesebb, mint a felét szerezték meg. Persze már többször bebizonyosodott, hogy a többség helyes értelmezése nem erős oldala Orbán Viktornak. Legutóbb például a Soros György megállítására felszólító nemzeti konzultáció során visszaküldött 29%-nyi kérdőívet nevezte „elsöprő többségnek”.

A kormányfő beszédében emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 10 év alatt 1 millió új munkahely megteremtését ígérték, amiből szerinte több mint 700 ezer már létre is jött. Valójában azonban ennek döntő része nem új és nem teljes értékű munkahely, hanem részben a külföldre távozott munkavállalók üresen maradt helye, valamint a közmunkaprogramban biztosított, alacsony bért fizető munkahely.

Mivel a magyarországi helyzettel kapcsolatosan Orbán Viktor semmilyen problémát nem említett, arról sem szólt, hogy mik lennének a következő Fidesz-KDNP kormány legfontosabb céljai a gazdaságpolitikában, az egészségügyben, a szociálpolitikában és az oktatásban. Arról sem esett szó, hogy újraválasztásuk esetén szándékában áll-e mérsékelni az elképesztő nagyságú jövedelemkülönbségeket, a Fidesz holdudvarához tartozó milliárdos oligarchák és a bérből, fizetésből élő munkavállalók között. Így kap valós értelmet az a mondata, hogy „soha ennél rosszabb nyolc évünk ne legyen”.

A hazai viszonyokról adott hamis képnél jóval nagyobb terjedelmet kapott a beszédben Magyarország és a nemzetközi környezet viszonyának a méltatása. Ez nem meglepő, hiszen az emberek életkörülményeiről szóló állításait mindenki össze tudja vetni saját tapasztalataival. Nemzetközi megítélésünkről, kapcsolataink alakulásáról viszont az emberek nagy többsége döntően csak a kormányzati kommunikációból szerezhet információkat. Így nyugodtan állíthatta azt, hogy nemzetközi tekintélyünk növekszik, aminek azonban éppen az ellenkezője igaz. Hazánk nemzetközi megítélése az 1960-as évek vége óta nem volt olyan kedvezőtlen, mint az, ami 2010 óta érzékelhető. Az Orbán-kormány hivatalba lépése óta folytatott politika, a demokratikus jogállam brutális leépítése nyílt szembefordulást jelentett az Európai Unió értékrendjével, amit az Uniós intézmények természetesen nem hagytak szó nélkül. Tovább növelte a feszültséget a jogos bírálatok elutasítása, az Orbán Viktor által „pávatáncnak” nevezett hazudozás, az Európai Unió ellen meghirdetett, értelmezhetetlen szabadságharc és az integráció alapját jelentő közösségi szempontok elutasítása. Ellenszenvet váltott ki a magyar kormányfőnek az a jól érzékelhető törekvése is, hogy a menekültügyet saját belpolitikai céljaira, hatalmának megerősítésére használja fel. Az uniós intézmények és a tagállamok széles körének ellenszenvét fokozta, hogy az Orbán-kormány a visegrádi országokat is igyekszik szembe fordítani az Európai Unióval, amire azonban csak Lengyelország mutatott fogadókészséget. Csehország és Szlovákia azonban egyértelművé tette, hogy az integráció magjához akar tartozni és nem kívánja követni Orbán útját, ami az integráció perifériája vagy az Európai Unióból történő távozás felé vezet.

Magyarország nemzetközi megítélésének jelentős mértékben ártott az is, hogy Orbán Viktor már a kormánya 2010-es hivatalba lépését követően  a Nyugat hanyatlásáról, a Keletről fújó szélről beszélt és szövetségesnek nevezte Oroszországot. Néhány évvel később pedig az illiberális állam, azaz Putyin, Erdogan, Alijev és Nazarbajev rendszerét méltatta a nyugati liberális demokráciákkal szemben.

Az elmúlt egy évben kiderült, hogy Orbán Viktor elszámította magát, amikor úgy nyilatkozott, hogy 2017 a populista lázadás, azaz Nyugat-Európában a szélsőjobboldali pártok nagy áttörésének, kormányra kerülésének éve lesz. Hamisnak bizonyultak az Egyesült Államok elnökválasztásához fűzött reményei is. Donald Trump semmivel sem viszonozta azt a gesztusát, hogy az Uniós tagállamok vezetői közül egyedül ő méltatta – még a megválasztása előtt – a számára kedvezőnek gondolt eredményt. Nem váltak valóra az osztrák kormányváltáshoz fűzött reményei sem. Hiába próbálta rövid bécsi látogatását sikernek beállítani, a fiatal jobboldali kancellár nyilatkozata ellentétes volt Orbán Viktor értékelésével.

Az országértékelésnek volt egy mondata, amely a beszédnek Orbán Viktor szándékaival ellentétes értelmezést adott. Az ellenzéki pártokra tett gúnyos, lesajnáló megjegyzéseit azzal próbálta még sértőbbé tenni, hogy szerinte a választók többsége nem kormányváltást, hanem „ellenzékváltást” akar. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Sok millió választóhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy ellenzékváltásra lenne szükség. Április 8.-a után én is szívesen látnám Orbán Viktort és kormányának tagjait az ellenzéki padsorokban.

Kovács László
az MSZP korábbi elnöke

Puccs az MSZP-ben, avagy fejezetek a szocialista párt hálószobatitkaiból

„Ha az ellenzéki pártok a kormány megbuktatása helyett egymás szavazóinak elcsábítására törekszenek, akkor annak súlyos választási vereség lesz a következménye”- nyilatkozta két hónappal ezelőtt a Független Hírügynökségnek Tarjányi Péter. A Magyar Progresszív Mozgalom vezetője – akit egyébként leginkább biztonsági szakértőként ismer a hazai közvélemény – azt is megígérte szerkesztőségünknek, hogy ha az ellenzéki pártok között nem lesz választási együttműködés, akkor elmondja, hogy ez kinek a felelőssége.

 

Ki a felelős azért, mert az ellenzéki pártok között még ma is csak részleges együttműködés van?

Elmondom azonnal, de előtte lépjünk egyet hátra. A szocialista párt vezetése 2016 elején felkért arra, hogy másokkal együtt vegyek rész a kormányváltás előkészítésében.

Ki kérte fel?

Személyesen a pártelnök, Tóbiás József.

Önt biztonsági szakértőként és vállalkozóként ismeri a közvélemény. Hogy jutott a szocialista pártelnök eszébe?

Titok volt eddig, de valójában már a 2002-es, és a 2006-os kampánycsapatban is részt vettem. Két győztes választás háttérembereként elsősorban szervezésben, illetve a hazai és külföldi kapcsolatok építésében vettem részt.

Most mi volt a feladata?

Elsősorban az ellenzék állapotát kellett alaposan feltérképezni, beleértve a Jobbik néppártosodási törekvéseit. Ezen kívül igyekeztünk megvalósítani a baloldal teljes mozgósítását, természetesen a bizonytalanok választási hajlandóságának növelésével. Végül igyekeztünk kapcsolatot keresni a civilszféra, a nagyvállalkozók, a szakszervezetek és külföldi szakmai szervezetek képviselőivel.

Tehát lényegében új politikai stratégia körvonalait kellett kialakítani?

Így van, de ez egyáltalán nem volt könnyű. Gondoljon bele: a korábbi választási kampányokban Kovács László segítségével szinte minden hivatalban lévő külpolitikust könnyűszerrel elértünk. Egy éve viszont még az is komoly nehézséget okozott, hogy némely európai ország külügyminisztériumában egyáltalán fogadják a telefonhívásunkat.  Illetve már az is gondot jelentett, hogy valóban komoly szakértőket nyerjünk meg a pártnak, ugyanis a vezérkar szerette volna elkerülni az addig foglalkoztatott, de már belterjessé váló, ámbár divatos politikai tanácsadókat. Ugyanis a kormányváltáshoz, az orbáni rendszer megdöntéséhez elengedhetetlenül szükséges a kelet- és közép-európai folyamatokat tisztán látni. Tehát ütőképes külföldi szakértőket igyekeztünk találni.

Ma már tudhatjuk, hogy a német szociáldemokraták szakértőjét szerződtették. Gondolom, csodát vártak tőle…

Szó sincs róla, magunkat kellett kitalálni: a programunkat, és azt, hogy miért szavazzon ránk a magyar választó. Nem akartunk egy Fideszre reagáló pártot, hanem egy kezdeményező politika alapvonalait akartunk kidolgozni, amely hitelesen képes elmondani, hogy mit akar kezdeni Magyarországgal. A munka jórészét 2016 őszéig elkezdtük, ha nem is fejeztük be. Viszont megtaláltuk azokat a pártbeli szereplőket, valamint gazdasági és politikai elemzőket, akik a feladatokat tőlünk majd átvehetik.

Kívülről viszont azt látta a laikus, hogy az MSZP már megint nem készül fel a választásokra. Maradtak a régi szereplők, s komoly mondanivalójuk sincs a választók számára.

Ez nem volt igaz, mert piszkosul készültünk. Az elvégzett munka eredményét, és az új szereplőket is bemutattuk.

Kik voltak az új szereplők?

Neveket nem akarok mondani. Egyébként 2016-ban Kötcsén Gyurcsány Ferencet beavattuk a tervekbe, s az ex-miniszterelnök megértette, hogy itt komoly munkát végeztünk. Ne felejtse el, hogy akkor már Molnár Gyula volt a pártelnök, Tóth Bertalan a frakcióvezető, tehát az operatív vezetők körében szinte teljes generációváltás volt.

Viszont továbbra sem vették fel a világ külügyminisztériumaiban a telefonjaikat, mert Kovács Lászlót kihagyták a vezérkarból. Miért kellett a jól teljesítő, idősebb generációt háttérbe lökni?

„Az új seprő jól söpör” – elve működött, nyilván személyi ügyekben a párt fiatalított, és szerette volna a múltat lezárni. Ezen kívül a szocialista párt fiatal vezetői túlságosan meg akartak felelni a médiának, s igyekeztek elvenni még a lehetőségét is az előforduló kommunistázásnak. De személyeskedéseket, gyűlöletet nem tapasztaltam, kétségtelen több hadra fogható, tehetséges ember is eltűnt.

Ez akkoriban volt, amikor kiszivárgott, hogy Lattmann Tamás lenne a párt miniszterelnök-jelöltje?

Igen, 2016 novemberéről van szó, amikor a háttérben erről megindultak az egyeztetések.

De ez még mind a legnagyobb titokban történt?

Nem véletlenül, hiszen a Fidesz információgyűjtő rendszere hatékony. Ha kiszivárog, hogy valaki fontos tisztséget tölt majd be, akkor azonnal célkeresztbe kerül, és karaktergyilkosság áldozatává válik, mielőtt még kulcspozícióba kerülne. Ezért szükséges a katonás fegyelem, ami tőlem nem áll távol. Fegyelem nélkül nem lehet kampányt irányítani, fegyelem nélkül győzni sem lehet.

A szocialista párt vezérkara tehát tudta, hogy Lattmann Tamás lenne a miniszterelnök-jelölt?

Természetesen, s senki nem is cáfolta, sem Hiller István, sem Molnár Zsolt.

Viszont Molnár Gyula, tehát az MSZP elnöke a leghatározottabban cáfolta!

Igen, de ő Hiesz György esetében is furcsán viselkedett!

Ő volt a legjobb gyöngyösi jelölt, aki kilépett az MSZP-ből, miután kijelentette, hogy a párt elnöke hazudik.

Pontosan. A váratlan fordulat egyébként 2016 decemberében kezdődött a szocialista pártban. Senki nem értett semmit, ugyanis minden addigi megbeszéléssel ellentétes döntés született. Legalábbis mi, akik a háttérben a pártot szerveztük semmit nem tudtunk. Ugyanis a legnagyobb meglepetésünkre megjelent Botka László. Az addigi jelölt, Lattmann eltűnt, a helyén megjelent Botka. Nem hittünk a szemünknek.

Utána mondta a párt vezérkara, hogy nekik sokkal jobb jelölt Botka László, de legyünk nyugodtak, hisz amit koncepcióként kidolgoztunk, – egységes ellenzék, együtt a szakszervezetekkel, civilekkel, pártokkal – lényegében ezt fogja végrehajtani Botka László is. Mit tehettünk, elfogadtuk, hiszen a párt elnöke, Molnár Gyula mondta.

De a jelek szerint semmi nem úgy lett, ahogy ígérték?

Semmi, de semmi. Botka Laci mindent csinált, csak azt nem, amit addig kidolgoztunk. Egy idő után megjelent az addigival élesen ellentétes új koncepcióval, amelynek használhatatlanságát a közvélemény kutatási adatok folyamatosan jelezték.

Emlékezhettünk, hogy Botka gyorsan leárulózta Molnár Zsoltot, illetve kifejtette, hogy a szocialista párt vezetése nem akarja leváltani a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hanem együttműködik vele, s hatalomban kívánja tartani. Jelöltként Botka ezt nyilván komolyan gondolta, hisz emellett mindvégig kitartott.

A baloldali pártoknak van egy jellemzője, de sajnos ez már Lenin óta így van. Vagyis a belső ellenzék megsemmisítése mindig magasabb prioritású, mint a külső ellenféllel való leszámolás.

Magyarán, amikor Botkán az addig kidolgozott stratégiát kérték számon, s a szemére vetették, hogy a miniszterelnök-jelölti programja csak ellentéteket szült, mindenki szembefordult mindenkivel. Mikor ezt a szemére vetették, akkor kezdett el árulót kiáltani. Ahogy a kommunista pártok több évtizedes történelmében annyiszor, most is a belső ellenséggel kívánt leszámolni, mint egy ősbolsevik.

Mikor ez megtörtént, akkor önök, akik a háttérben az addig programokon dolgoztak, Botka László ellen fordultak, ezért akarták őt megpuccsolni?

Nem, szó sem volt arról, hogy mi Botka ellen fordultunk.

Pedig azt hirdették, hogy Botka jelölése árt az MSZP-nek, ezért el kéne távolítani. Ez nem puccs?

De ezt nem mi mondtuk…

Hanem?

Ezt Molnár Gyula mondta.

Az elnök?

Amikor már komoly gond volt a közvélemény kutatási adatokkal, akkor azt kérte, hogy térjünk vissza az eredeti tervhez, keressünk párton felüli civil jelölteket. Kezdjünk erről gondolkodni.

Ez mikor történt?

2017 augusztus végén kellett ismét teljes hátraarcot csinálnunk. Immár másodszor. Azt kell tehát mondanom, hogy a pártvezetés következetlensége vezetett a hibákhoz. Bizonyos szociopata jegyekről beszélek, tudniillik rájuk jellemző, hogy saját szabályukat sem tartják be. Ez vezetett oda, hogy nem sikerült megfelelő módon felkészülni a választásokra.

Ezt pedig Molnár Gyulának tulajdonítja?

Igen. Gondolja meg: Gyurcsány Ferenc először azt mondja, hogy induljanak közös listán, mert azt tapasztalja, hogy egy alapos, tervszerű, következetes munka folyik az MSZP-ben. Aztán kiderül, hogy a hirtelen és váratlanul jelöltté váló Botka a DK elnökét ki akarja átkozni, hadat üzen neki. Akkor hangzott el ugyanis, hogy „Gyurcsánnyal semmiképp”. Ilyen pálfordulás után persze, hogy nem akar a szocialistákkal megállapodni.

Ugyanezt a játékot játszotta a szocialista elnökség a gyöngyösi képviselő-jelölt, Hiesz György esetében is. Azt mondták neki, hogy van egy nagyobb ívű politikai játszma, ami fontosabb a pártnak. Mire a térség legesélyesebb jelöltje, aki a hatalomban lévő polgármester is, kilép a pártból. Ez a totális szétesés!

Gyurcsány Ferenc pedig nyilván azt mondja, hogy ez a fajta következetlen politizálás nem vezet eredményre, s elkezdte a saját útját járnia szocialista párt nélkül. Ebbe sajnos belefér az is, hogy az MSZP bénázása miatt saját, jól felfogott politikai érdekeit képviseli.

Ez lenne az ok, ami miatt a Demokrata Koalíció és az MSZP nem együtt indul, ez lenne a magyarázata, hogy nincs közös listán az ellenzék?

Igen, szerintem komoly hiba, hogy a programot az MSZP nem következetesen hajtotta végre, hanem cikk cakkban. Belső, kisstílű játszmák zajlottak a pártban, amelyek kizárólag a pozíciószerzést szolgálták. Lásd a Fodor Gábor – Hiesz György sztori.

Nagyon bosszantja, most beszélünk róla harmadszor!

Igen, mert ez a tünet, ami a szocialista párt betegségét jelzi. Ugyanis a pártelnök, ahogy hallom Fodor Gábornak ígérte a gyöngyösi körzetet, amit azóta elfelejtett, mint ahogy korábban pedig azt is letagadta, hogy Lattmann Tamással a miniszterelnökségről tárgyalt. Aki persze bement a televízióba és elmondta az igazat. Én tulajdonképp ekkor rágtam be, a „katona agyam” ezt már nem bírta tovább, mert így nem lehet politizálni.

Molnár Gyulát a szocialista párt vezérkara nem szembesítette a következetlenséggel?

Ezt már nem tudom.

De önök próbálták rávenni akár a DK, akár az Együtt, akár az LMP vezetőit, hogy lépjenek közös listára a baloldal többi pártjával?

Nézze, mi nem tudunk az MSZP helyett pártokkal tárgyalni. Ráadásul Botka elég ridegen kezelte az említett politikai szervezeteket. Mi ennek ellenére elkezdtünk civil jelölteket keresni. Felröppentek újabb nevek, például, Balázs Péteré.

Az egykori külügyminiszter a Magyar Progresszív Mozgalom jelöltje volt?

Mi is támogattuk.

Emlékszem, Balázs Péter azt mondta, hogy őt a szocialisták nem kérték fel…

Igen, mert miközben mindenki támogatta volna a szocialista pártban, alapbeszélgetések nem kezdődtek vele. Fel kellett volna gyorsítani a tárgyalást, ehelyett semmi nem történt. Ezt a mai napig nem értem. Ez a káosz eredménye, ami a nyilvánosságban is megjelent. Eközben le is árulózták egymást. Ez alapvetően elriasztott mindenkit.

Önök pártok felett álló civil jelöltet akartak, ergo más pártok vezetője szóba sem kerülhetett. Vagyis nem támogatták volna Karácsony Gergelyt?

MTI Fotó: Bruzák Noémi

De támogatjuk, mert Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes személyében két kifejezetten erős jelöltje van a szocialista pártnak. Két jó arc, tehetséges politikus. De szeretném jelezni: ezt hamarabb is meg lehetett volna lépni. Ha a folyamatokat elindítjuk egy évvel ezelőtt, s nem tesszük meg a Botka kitérőt, akkor valószínű, hogy nem így néznének ki a közvélemény-kutatási adatok. A szavazókat ugyanis fel kell keresni, fotelből nem lehet választást nyerni.

Viszont ha mérleget készítünk, akkor a Magyar Progresszív Mozgalom megbuktatta Botka Lászlót, más nem csináltak.

Nem mi buktattuk meg, Botka László magát buktatta meg. Laci elszigetelődött. Kétségtelen, mi mondtuk ki, hogy vele semmire sem megyünk. Az elnök, Molnár Gyula pedig jelezte, hogy vissza kell térni az eredeti tervhez. Mi azonnal elkezdtünk dolgozni, mert ha marad minden a régiben, akkor az MSZP már 3 százalékon lenne.

Januárban jelentették be, hogy az ön által létrehozott mozgalom megszűnt, de január 15-én önt elítélték. Egy 2010-es bűncselekményért első fokon két évet kapott öt évre felfüggesztve, és 440 millió megfizetésére kötelezték. Az ítélet nem jogerős. De nem ez az ítélet jelezte a mozgalom végét?

Dehogy. Várom a bírósági ítélet leiratát, amire reagálni fogok. Annyit tudni kell, hogy az elmúlt hét évben sok vizsgálaton átestem, mindenütt a javamra döntöttek. Úgy mentem el a tárgyalásra, hogy egyértelműen csak én nyerhetek, végre lezárul az ügy. Így utólag azt mondom, hogy joga van a bíróságnak a polgári perekben született bizonyítékokat figyelembe venni, vagy figyelmen kívül hagyni. Az esetemben nem vették figyelembe az én igazamat, tehát az ártatlanságomat alátámasztó bizonyítékokat. Ezt ma sajnos megteheti a bíró, de a per folytatódik.

Visszatérve, azt mondja, hogy a Magyar Progresszív Mozgalom nem ezért szűnt meg?

Nem, hisz elvégeztük a munkát, van egy miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely, van programja a szocialista pártnak, s számtalan összejövetelt szerveztünk az országban. Engem ennyi érdekel, már az első pillanatban jeleztem, hogy politikai szerepet nem akarok. Viszont elvégeztük a munkát. Most már csak az a feladatom, hogy izguljak az április 8-i választás eredménye miatt.

Magyarország csak sötét folt maradna Európa térképén

Nem a kiszivárogtatás szándékával hozta nyilvánosságra az MSZP és a Demokratikus Koalíció egyezségéről szóló hírt Kovács László. A szocialista párt korábbi elnöke exkluzív interjút adott a Független Hírügynökségnek, melyben egyértelművé tette, hogy a megállapodásról szóló hírt magától a pártelnöktől, Molnár Gyulától kapta. Az egykori külügyminiszter arról is beszélt, hogy ha az ellenzék kerül hatalomra, akkor megváltozik a külpolitika iránya. Amire azért is szükség van, mert ha Orbán Viktor szövetségi politikája folytatódna, akkor kisodródnánk az unióból, és Magyarország csak egy sötét folt maradna Európa térképén.

 

A szocialista párt korábbi elnökeit is bevonták a Demokratikus Koalícióval folytatott tárgyalásba, mert a jelöltállításról eddig nem sikerült megegyezni. Önt nem hívták?

Tőlem nem kértek segítséget, pedig felajánlottam. Mindenesetre úgy tűnik, pártom jelenlegi vezetése eddig valóban nem tudta megkötni a kívánt egyezséget. Pedig szerintem létkérdés lenne, hogy a jelenlegi kormánnyal szembenálló demokratikus ellenzék széles összefogással győzelmet arasson. Képes legyen leváltani a jelenlegi kormányt, mert az már nagyon sokat ártott már Magyarországnak. Ebben a munkában szívesen rész is vennék, de a jelek szerint nem tartanak rá igényt.

Talán azért nem hívták, mert ön kiszivárogtatta, hogy a két párt vezetői már meg is egyeztek a képviselő-jelöltek arányáról, miközben azt a hírt később cáfolták. Lehet ez az ok?

Aligha. Miután nincs tisztségem a mai szocialista pártban, ezért egy rádiós szereplésem előtt tájékozódás céljából felhívtam Molnár Gyulát, a párt elnökét. Azt az információt kaptam, hogy a jelek szerint sikerül megállapodni, de nem a korábban tervezett arányról.

Korábban ugye az ön pártja azt javasolta, hogy a 106 egyéni körzet 70 százalékban legyen a Magyar Szocialista Párt, 30 százalékban pedig a Demokratikus Koalíció jelöltje.

Valóban, de a pártelnök azt mondta, hogy a jelek szerint a szocialista párt számára még vállalható, 60:40 százalékos arányban sikerül megállapodni. Ez azt jelentené, hogy 62 képviselőjelöltet indítana a szocialista párt, 44 főt pedig a partner. Igaz, azt nem említette Molnár Gyula, hogy már pecsét is lenne a megállapodáson, pusztán annyit, hogy nagyjából ez az egyezség várható.

Ezt aztán ön nyilvánosságra hozta, ebből lett a helyesbítés?

Ahogy említettem, egy rádióműsor szerkesztője hívott, s persze erre is rákérdeztek. Az általam elmondottakat később valóban cáfolták, de nekem azóta már mások is megerősítették, hogy lényegében ez a megállapodás született meg. Azt gondolom, hogy néhány százalékon nem múlhat a baloldal legerősebb pártjainak az összefogása, ami – reményeim szerint – kiegészülhet a többi demokratikus párt széles összefogásával is. Ebben az esetben az egyezségre törekvő pártoknak a kisebbek javára le kell mondania néhány helyről. Csak így lehet az Orbán rezsimet leváltani.

Ön személy szerint támogatná, hogy egykori külügyminiszter kollégája, Balázs Péter legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje?

Feltétlen támogatnám. Jó szakember, komoly nemzetközi kapcsolatokkal, és ami még előny: egetlen pártnak sem tagja, tehát nincs szoros pártkötöttsége, ami egy ilyen típusú összefogásban nagyon előnyös. A jelenlegi helyzetben az ő jelölését tartom a legjobb megoldásnak.

Nagy vita van most arról, hogy lehet-e a választáson, illetve az azt követő kormányzásban együttműködni a Jobbikkal. Önnek mi erről a véleménye?

Az Orbán-kormány leváltásához elengedhetetlennek tartom valamennyi demokratikus ellenzéki párt összefogását. A pár éve durva, antiszemita, cigányellenes, és az uniót támadó Jobbikot azonban nem tartom demokratikus pártnak. Vona Gábor állítása szerint pártja jelentős átalakuláson ment keresztül, ennek alátámasztására közölte, hogy három, szélsőséges nézeteket valló alelnököt eltávolított a pártból. A változás hitelességét viszont megkérdőjelezi, hogy a náluk is radikálisabb nézeteket valló Toroczkay Lászlót felkérte alelnöknek.

A kibontakozó választási kampányban a külpolitikáról kevés szó esik, pedig bármelyik oldal nyer, sorsdöntő lehet ennek az útnak a kijelölése. Folytatja az ország kelet felé kacsingató külpolitikáját, vagy inkább nyugat lenne a követendő irány?

Valóban kevés szó esik a külpolitikáról, elsősorban azért, mert a politikusok azt gondolják, hogy „Mari nénit és Józsi bácsit” nem érdekli ezt a téma. Pedig az egész ország, különösen a fiatalok életét befolyásolja az ország szövetségi rendszerének megválasztása. Úgy gondolom, hogy a politikusok feladata nem a közvéleménynek tetsző nézetek hangoztatása, hanem annak helyes irányba történő befolyásolása is.

A Fidesz kormány külpolitikájának alapvetése a keleti és a déli nyitás. Hatalomváltás esetén ezt az irányt folytatnák, vagy változtatnának?

Minden kapcsolat fontos, de nem abban az értelemben, ahogy a mai kormány gondolja. Amikor Brüsszelből 2010-ben hazatértem, a külügyi bizottság alelnöke lettem. Döbbenten hallgattam, hogy az egyik nagyköveti értekezleten Orbán Viktor kifejtette: „a nyugat hanyatlik, kialudt a fáklyája, keletről fúj a szél”. Egy évvel később a miniszterelnök meghirdette a keleti nyitás politikáját, majd példaként kezdte emlegetni Putyin Oroszországát, Erdogan Törökországát, Aliyev Azerbajdzsánját, és Nazarbayev Kazahsztánját jelölte meg. Orbán szerint ezek az országok sokkal hatékonyabbak, mint a nyugati liberális demokráciák. Talán az ellenzékkel való radikális leszámolás hatékonysága tetszett meg a kormányfőnek, hisz Putyin legkomolyabban vehető politikai ellenfelét a Moszkva folyó partján lőtték szitává.

A Krími beavatkozás miatt az egész világ gazdasági embergót vezetett be Oroszországgal szemben, miközben Magyarország folyamatosan közeledik és üzletel a Putyin vezette hatalommal. Lehet ennek súlyos következménye, akár az Európai Unión, akár a NATO-n belül?

Már most is érzékelhető az országunk elszigetelődése. A nemzetközi szervezetekben ugyanis csökkent a magyar kormánnyal szembeni bizalom. Kapcsolataim révén időnként hallok olyan véleményeket, hogy a szövetségesek már rég elhallgatják Magyarország elől a legfontosabb katonai, illetve gazdasági titkokat.

Gondolja, hogy ha az ellenzéki erők győznének a választáson, akkor az orosz befolyás csökkenthető lenne?  

Az orosz befolyást mindenképp csökkenteni kell. Hazánk területén igen aktív az orosz hírszerzés, amely az elfogadhatónál nagyobb figyelemmel szemléli a Magyarországon történő eseményeket. Sőt, időnként nemcsak szemlélői, de alakítói is a politikánknak. Elég, ha arra gondolunk, hogy olyan orosz hírcsatornák működnek az ország területén, amelyek álhírekkel próbálják átmosni az emberek agyát. Ezt egyébként megteszik a fejlett nyugati országokban is, de nálunk érzékelhetően nagy a manipulációs tevékenység. Ezt azonnal le kellene állítani, saját, jól felfogott érdekünkben, meg azért is, hogy a nyugati közösség bizalma újra megerősödjön velünk irántunk.

Esetleg a paksi bővítést is le lehetne mondani?

Jelen pillanatban az ország vezetése szinte államtitokként kezeli az évszázad legdrágább beruházását, a paksi bővítést. Az ellenzék győzelme esetén a titkok feloldhatók, s legalább szakmai vitát lehetne folytatni arról, hogy a technológia fejlődése, illetve a zöldenergia megjelenése mellett szükség van-e az ország évtizedes eladósítására, vagy az atomerőmű csak a kormányhoz közeli körök korrupciót étvágyát elégíti ki. Az gondolom, hogy van mód a szerződés módosítására, esetleg az erőmű bizonyos elemeitől el lehetne tekinteni.

Mit szól ahhoz a döntéshez, hogy Trump külügyminisztériuma 200 millió forintot kíván adni a magyarországi vidéki sajtó támogatására. Ez a barátság jele, vagy egyfajta hadüzenet?

Semmiképp nem a barátság jele. Hadüzenetnek ugyan nem mondanám, de komoly figyelmeztetés. Holott a pénz nagysága nem túl nagy, de nem kizárt, hogy újabb lépések jönnek. Az sem véletlen, hogy Orbán Viktor 2001 szeptember 11. után, amikor a parlamentben válasz nélkül hagyta Csurka Istvánnak azt a kijelentését, hogy a New York és Washington elleni támadással „csak azt kapja, amit megérdemelt”. Azóta számos próbálkozás ellenére sem kapott meghívást a Fehér Házba.

Önnek mi a véleménye a mai magyar külpolitika stílusáról, Szijjártó Péter időnként arrogáns fellépésértől?

A magyar külpolitika tartalmát, irányait és stílusát Orbán Viktor állandósult harci kedve határozza meg.  Ilyen körülmények között a külügyminiszternek két lehetősége van: vagy végrehajtja, amit a kormányfő elvár tőle, vagy leköszön.

A mai külpolitika a keleti, sőt a déli nyitás szorgalmazza, amibe az azeri baltás gyilkos kiadatása is belefért, illetve nálunk grasszált az FBI által körözött Faraon is, akit a kormányfő csak professzornak szólított. Hozott ez a külpolitika valamit a konyhára?

Semmit, történelmi károkat okozott Magyarország megítélésében. Évtizedekbe telhet, hogy visszaszerezzük korábbi megbecsülésünket.

Az Európai Unió létrejötte a térségben kialakuló konfliktusok rendezése érdekében is különösen fontos. Viszont Orbán Viktor a kompromisszumok helyett folyamatosan háborút folytat az unióval. Gondolja, hogy ezzel kizárja az országot a közösségből?

Orbán Viktor Kötcsei beszéde, a „centrális politikai erőtér” célként történő megfogalmazása a konfliktusok sorozatát rejtette magában. Hivatalba lépése után pedig a demokratikus jogállam lebontásával szembe került az európai integrációval. Azóta is folyamatosan támadást intéz az Európai Unió intézményei és politikája ellen. Az elmúlt hatvan év alatt nem volt példa arra, hogy egy tagállam kormányfője és kormánya ilyen tudatosan rombolja az európai integrációt. Orbán Viktor politikáját csak Lengyelország vezetése követi.

Ha igaz, akkor elkezdődött a lengyel szavazati jog felfüggesztéséről szóló eljárás, amelyet egyébként Magyarország ellen akartak először alkalmazni. Kérdés, hogy két ország szavazati jogának a felfüggesztése is előfordulhat?

Szinte biztos vagyok abban, hogy ezt tervezik. Miután a magyarok után a lengyelek is az uniós normák ellen fordultak, ellenük elindítják a legszigorúbb eljárást, melynek a végén fel is függeszthetik a lengyelek szavazati jogát.  Miután azonban Orbán ezt a büntetést szolidaritásból megvétózhatná – hogy ezt megakadályozzák – információim szerint eljárást indíthatnak Magyarország ellen is, tehát a mi uniós jogosultságaikat is felfüggeszthetik.  Az unió vezetői nyilván meg akarják akadályozni a már elindult bomlási folyamat terjedését. Vagyis szerintem Orbán Viktor jelen pillanatban a tűzzel játszik.

Az némi reménnyel töltheti el hazánk európai uniós tagságának híveit, hogy Orbán Viktor Brüsszelben nem olyan nagyfiú, mint ahogy itthon eljátssza. Véleményem szerint belpolitikai okból, hatalmának fenntartása érdekében kezd el olyan harcokat, amelyekre semmi oka. Lásd: Soros terv, ami nem létezik, de mint Don Quijote, eljátssza a küzdelmet a látomások ellen.

Nyilván hallotta, hogy az uniós pénzek költését szigorúan ellenőrzik majd a következő hónapokban. Ez azt jelenti, hogy közben leállhatnak strukturális alapok kifizetései?

Igen, ez elképzelhető, de nem ez az egyetlen kár, amivel számolni kell. Ha ugyanis Magyarország uniós tagsága bizonytalanná válik, vagy megszűnik, akkor hazánk elveszíti korábbi jelentőségét. Emlékeztetek arra, hogy az európai közösséget elhagyó Egyesült Királyság sem lesz ugyan a meghatározó politikai és gazdasági tényező, mint a Brexit előtt volt. Vannak olyan vélemények, hogy Nagybritannia ma már csak egy sziget az Atlanti Óceánban.   Épp ezért mondom: ha Magyarország kisodródna az unióból, akkor csak egy sötét folt maradna Európa térképén.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!