A potyautas politika

0
594

A kampányüzemmódból kilépő negyedik Orbán-kormány rövid idő alatt három kompromisszumos megállapodást lehetetlenített el az Európai Unióban – írja Feledy Botond a pozsonyi Új Szóban. A szerző szerint „aggasztó jelek ezek, amelyek mögött a kompromisszumokra való ráállás helyett a konfrontatív politika húzódik.”

Az Orbán-kormány nem engedte, hogy az EU kifejezés szerepeljen az Afrikai Unió és az Európai Unió közös, alapvetően éppen az illegális migrációt szabályozó dokumentumában, amelyet egyébként mindenki más, mind a huszonheten elfogadtak volna.

Ugyanígy nem engedte, hogy az Egy Övezet, Egy Út nevű, gazdaságpolitikába csomagolt, kínai befolyásszerzéssel szemben megszövegezett uniós dokumentum közös maradjon: a 27 aláíróhoz Budapest nem volt hajlandó csatlakozni (ez esetben a szöveget elfogadták nélküle, mint kormányközi véleményt).

Végül ott az ENSZ migrációt szabályozó dokumentuma kapcsán zajló tárgyalás, ahol szintén az EU tárgyalási mandátumát igyekszik megvétózni Magyarország.

Az Új Szó publicistája szerint rögtön több kérdés is merül fel, de a legfontosabb: „vajon mi a valódi célja a magyar diplomáciának ezekkel a lépésekkel?”

Ha a migrációt szabályozni akarná a magyar kormány, hamar kiderülne, hogy erre az EU–Afrika csúcson készült dokumentum őszintén törekszik.

A szerző azt a kérdést is felveti, hogy mi magyarázza ezt a következetlenséget, amikor Peking felé ilyen gesztust vállal az uniós tagállam Magyarország, miközben megfúrja az egyik nagy migrációszabályozó egyezményt? Hogy az egyik nagyhatalommal egyénileg, bilaterálisan próbálkozik, miközben a Napnál világosabb, hogy csak a huszonnyolcak súlya lehet elegendő arra, hogy érdemben tárgyaljon a nehézsúlyú Kínával? Ahogy ezt az EU–Afrika megállapodás megmutathatná: ha 28 ország uniós zászló alatt köt megállapodást, az sokkalta hatékonyabb, mintha külön-külön igyekeznek végigturnézni az afrikai országokat és vezetőiket.

Feledy szerint aggasztó jelek ezek, amelyek mögött a kompromisszumokra való ráállás helyett a konfrontatív politika húzódik. Csakhogy ami működött egyszer, nem fog mindig működni; nem törvényszerű, hogy mostantól az unió végezetéig szemrebbenés nélkül elfogadják ezt a potyautas politikát. Sőt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .