Új választást követeltek a tüntetők

0
1307

„Mi vagyunk a többség” – ezzel kezdődött és ezzel ért véget a budapesti ellenzéki megoldás, amelynek résztvevő zsúfolásig megtöltötték a teret – és még a környező utcákra is jutottak. A résztvevők magas számára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy miközben a Kossuth térre már megérkeztek az első felvonulók az Operától, a tömeg vége még mindig az Operánál volt. A békés, de határozott követeléseket megfogalmazó demonstráció résztvevői jövő szombatra újabb tüntetést hirdettek. Új választásokat is akarnak. Az est a budapesti tüntetéseknek szinte már a névjegyévé vált világító telefonokkal ért véget.

 

A kormány gyűlöletkampánya ellen, a demokráciáért és egy új választási törvényért meghirdetett tüntetésen rengeteg volt a fiatal, ott voltak a tömegben az ellenzéki pártok emberei, így az a korábban elképzelhetetlen helyzet alakult ki, hogy együtt vonult a DK-soktól a Jobbikosokon át a teljes politikai és civil paletta. Uniós, magyar és árpád sávos lobogók alatt, házilag barkácsolt táblákkal özönlött a Kossuth térre a tömeg, s közben – majd később a téren is – rendre jelszavakat skandált.   

„Mocskos Fidesz”, „Viktátor”, ”Rénszarvas”, Mi vagyunk a nép!”, „Mi vagyunk a többség”

A tüntetés szervezői civilek voltak, a korábbi netadós tüntetéseket szervező Gulyás Balázs, a diáktüntetéseket szervező Gyetvai Viktor és a Puszi Erzsi brandet gondozó Hommonay Gergely.

A budapesti tüntetéssel egyidőben több magyar és nyugat-európai városban tartottak szimpátiatüntetéseket ott élő magyarok. Ezekről itt és itt olvashatnak.

Az első felszólaló  Lányi Örs, a tüntetés kezdeményezője volt. A Sóskútról érkezett vidéki diák arról beszélt, hogy azért van itt, mert szeretne egyszer az életben érvényesülni a saját hazájában.  Mint vidéki is mondta, hogy Orbán elfelejtette, hogy honnan jött.

„Édesapám is gázszerelő, de mégsem vagyunk milliárdosok, mert nem vagyunk Orbán Viktor barátai, és mert nem hajtunk fejet”

– szögezte le. Majd hangsúlyozta, hogy nem akar újabb 15­ éves uralmat az országban.

A Ligetvédőkkel híressé vált raszta rapper, G Rasa a többi között arról beszélt, hogy „mi vagyunk a többség”.

De most úgy döntöttünk, hogy példát mutatunk az ellenzéknek, mert nem csak a kormányról van szó, hanem az egész politikai elitről

– mondott ki egy olyan gondolatot, amelyet később majdnem minden felszólaló ilyen vagy olyan módon hangsúlyozott. A demonstráció ugyanis – mint kiderült – nem csak a Fidesz és Orbán Viktor bírálatáról szólt, kapott eleget az ellenzék is amiatt, hogy képtelen volt megfelelni az emberek elvárásainak. G Ras leszögezte: „A kamukrácia, annak vezetője, Orbán bukni fog. Békésen, erőszakmentesen, de meg fogjuk dönteni a NER—t, a viktatórát. Ez most nem valaminek a vége, hanem a kezdete!

Lukácsi Katalin, a KDNP-t ott hagyó fiatal politikus, a Viszlát Kétharmad aktivistája Jászjákóhaláról származik, így nem csoda, hogy beszédében nagy hangsúllyal szólt arról, hogy az ellenzéki pártoknak nagyon súlyos feladataik vannak vidéken.

A Fidesz megvásárolta a szegények szavazatait, amit nem szabad hagyni.

Összefogást sürgetett – miként minden felszólaló –, s leszögezte: ha sokan mozdulunk, meghátrál a hatalom.

Dr. Szendrő-Németh Tamás szombathelyi jogász lelkesítő beszédét a szabadságra hegyezte ki, rámutatva: vannak, akik most azt az utat választják, hogy csomagolnak és elmennek Magyarországról; mások befogják a fülüket, lehunyják a szemüket; de a többség egyenes gerinccel akar élni a saját hazájában. „Egyetlen igazi veszíteni valónk van, a becsületünk, de azt nem adjuk!” – húzta alá, majd megdolgoztatta a tömeget, kérdezve:

Cserben hagynátok a hazátokat?
Tudnátok eltört gerinccel élni?
Szolgái akartok lenni egy korrupt hatalomnak?

A válaszok hallatán kijelentette: „Soha ne felejtsük el, ahhoz, hogy még egyszer ne tudjanak kijátszani minket egymás ellen, össze kell fognunk, csak akkor tudjuk megvédeni a szabadságunkat”.

Gulyás Balázs, az internetadó tüntetés szervezője indulatosan beszélt arról, hogy mennyire brutálisan lejtett a pálya a választáson a Fidesznek. A tüntetőket interaktívan bevonva a kérdés-feleletbe sorolta lejtős pálya elemeit – választókerületek megrajzolása, a koordináció büntetése, a kamupártok finanszírozása, a külhoniak szervezett szavaztatása, a lezüllesztett kormánymédia szerepe –, majd leszögezte: „Ez minimum csalás, s az iskolából is tudjuk, a csalásnak mindig a bukás a következménye. Kivéve, ha a Fidesz vállalja az ismételt vizsgát – tette hozzá.

„Ha a Fideszben van becsület, akkor feloszlatja a Parlamentet és új választásit ír ki”, közölte hozzátéve: Áder János pedig megmutathatná, hogy államfő, s nem csak egy bajszos báb.  

Gulyás végül meghirdette a mostani tüntetés folytatását: jövő szombatra ugyancak a Kossuth térre

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester ugyan nem jelent meg személyesen, de levelet küldött, amit felolvastak a demonstráción. A többi között arról szólt a levélben, hogy le kell vonnunk a tanulságokat, és el kell kezdeni építkezni.

Az egymással marakodó ellenzékiek bukásra vannak ítélve

– fejtette ki. Ahogy Vásárhelyen, úgy az egész az országban is a legfontosabb, hogy fogjon össze mindenki, aki demokráciában, jogállamban és Európában akar élni. „A választás megmutatta, hogy mi vagyunk többen. Fogjunk össze, ne tűrjük el a jogtiprást.”

A  szabadság kis köreinek megalakítására buzdított, mint írta, az önkényuralom legfőbb ellenfele az egységes szervezett ellenzék. „Az internetadót és a vasárnapi boltzárat is meg tudtuk akadályozni, ebben a rendszerben is lehet győzni” – szögezte le hozzáfűzve: népszavazásokat kell kicsikarni, elsőként azzal a céllal, hogy elérjük a csatlakozásunkat az Európai Ügyészséghez.

Homonnay Gergely, író, újságíró, tanár beszédében felidézte, hogy gyerekkorában sokszor kérdezte a nagyszüleit, hogy miért hagyták Rákosit annyi ideig hatalomban. „Mert féltünk” – jött  a válasz. „Hát én nem félek!” – mondta, „Mi nem félünk!”.  Mi már megtapasztaltuk a szabadságot, s nem adjuk fel Mint mondta: három kérésünk van:

A jelen hatályos választási törvény arra alkalmas, hogy a Fideszt bebetonozza a hatalomba. Ezt nem akarjuk.

Amíg Polt Péter a legfőbb ügyész, addig egyetlen korrupciós esetet sem vizsgálnak ki. Polt Péter  takarodj!

Mindenki élhessen az információszabadsághoz való jogával!

Homonnay szerint az egyetlen esély, hogy a hatalom megijed. Ezt el kell érni, de úgy, hogy békések maradunk a jogállamért jogállami kertek között harcolunk.

Nyáry Luca diák saját hazaszeretetről tanúskodó versét szavalta el, majd Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament tüntetéseinek szervezője mondta el az est záróbeszédét. Mint kifejtette: a mostani határozott, de erőszakmentes tüntetés egy folyamat kezdetet, s remény arra, hogy nem kell elmenni az országból. Ez a választási rendszer nem tisztességes – szögezte le, s nagy problémának mondta a szabad sajtó hiányát is. Azok a vidéki emberek, akik félelemben élnek a Fideszes nagyuraktól esélyük sincs arra, hogy hiteles információhoz jussanak.

Ő is összefogást sürgetett, mint mondta: minden ellenzéki pártnak közösen kell tenni. El kell indulnia tárgyalásnak az ellenzéki pártok között arról, hogyan képesek közös stratégiát alkotni a következő évekre. Legközelebb egyetlen ellenzéki jelöltnek kell indulnia a Fideszessel szemben.

A tüntetés a magyar és az európai himnusz éneklésével ért véget. Nagyon sokan távoztak is, de még órákkal később is nagy tömeg volt a téren, „Orbán takarodj”-ot skandálva, demokráciát követelve.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .