A magyar irreális gazdaság alakítói a 100 leggazdagabb tükrében

0
602

„Alapvető különbség van aközött, hogy egy cég, egy üzletember a reálgazdaságban vagy éppen az irreálgazdaságban működik. A NER-lovagok és NER-kegyeltek döntő része az irreálgazdaságban működik” – így látja a 100 leggazdagabb 2018 kiadvány felelős szerkesztője, a napi.hu főmunkatársa, Szakonyi Péter. A FüHü-nek adott interjúban állítja, hogy még piacgazdaság van, kérdés, meddig. Annyira legyalulták a magyar közép- és nagyvállalati szektort, hogy még passzív rezisztencia sincs, nemhogy aktív ellenállás. Az egyik legnagyobb botránynak a Microsoft-ügyet tartja: „Az egész szektor – teljes joggal – borzasztóan megijedt, ugyanis a Microsoft csak jéghegy csúcsa. Évente sok-sok tízmilliárd forint ment ki, elérve akár a százmilliárdot is ezen a csatornán” – mondja.

  

A közbeszédben, s persze a sajtóban is állandó téma az egyesek által csak „családnak” titulált kegyeltek, az Orbán Viktorhoz közeli, hozzá hű emberek látványos meggazdagodása. Adódik a kérdés: a leggazdagabb magyarokkal immár 17 éve foglalkozó, éppen ezért a meggazdagodási trendeket, folyamatokat is jól kimutató 100 leggazdagabb ezt mennyire tükrözi?

Érdemes kettéválasztani a kört, amelynek tagjait ide lehet sorolni. Az idei 100 Leggazdagabb kiadványban van körülbelül 15 olyan ember, akit NER-esnek tekintek. Egy általam önkényesen megszabott kritériumrendszer alapján teszem ezt: azokat sorolom ide, akik cégeinek az árbevételében az állami közbeszerzések minimum 50 és afeletti arányt képviselnek. Jobb híján ennek alapján határozom meg ezt a kategóriás vállalkozói kört.

A nem is kicsit eufemizmusként alkalmazott NER-lovagi körbe – merthogy találóbb lenne NER-kegyelt körnek nevezni a csoportot, hiszen a lovag kifejezésnek pozitív a konnotációja – ennél többen tartoznak.

Néhány éve vizsgáltuk ezt, akkor olyan 22-25 üzletembert találtunk, olyanokat, mint a nevükből is adódóan ismert ifj. Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám vagy Tiborcz István, s a széles közvélemény előtt vélhetően kevésbé ismertek közül például a Matolcsy-családhoz üzletileg is kötődő Száraz István, a Mészáros Lőrincz korábbi majdnem-veje-lett Pálffy Balázs, a Mészárossal több közös üzletet is tulajdonló és Tiborczhoz is köthető Szijj László, a szintén Orbán vejével közösen üzletelő Szivek Norbert (aki amúgy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója), stb.

A 100 Leggazdagabb kiadványban vizsgáltak alapján megállapítható-e, hogy a példaként említett és a többi NER-es üzleti érdekeltségei révén egyre inkább behálózzák az egész gazdaságot és az egész országot?

Valóban, ezek az egy körben mozgó emberek szépen létrehozták a Magyar Bálint által magyar polipként leírt hálózatot. Vannak benne a gazdaság minden ágában tevékenykedők, a fenti példákon túl egyebek között pénzügyi szakemberek, mint például a Konzumban szerepet vivő Jászai Gellért és Linczényi Aladin Ádám, biztosítási alkusz, vagy teljesen máshonnan érkezettek, mondjuk a kevéssé ismert Kerekes Csaba, aki a szekszárdi Fidesz frakció vezetője volt egykor, de ott található a soraikban Horváth László tiszteletbeli kazah konzul, Hamar Endre ügyvéd, stb.

Ők, mint a pók, átfonják hálójukkal az egész országot oly módon, hogy alattuk is egy csomó ember van, aki – képletesen szólva – pár milliárddal a kezében rohangál az országban, s ezeknek az ispánoknak a megbízásából dolgozik.

Egy teljesen új struktúrát hoztak létre. Míg a Simicska-struktúra kétközpontú volt – maga Simicska és Nyerges Zsolt vezetett –, itt most más a helyzet.

A pénz most jószerivel egy kézben van?

Ellentmondásos a helyzet: egyfelől ugyanis a korábbinál sokkal nagyobb a központosítás, másfelől azonban a pénz – hogy úgy mondjam – szét van porlasztva. Unikális módon a kettő együtt képes csak működni.

Magyar Bálint könyveiben plasztikusan le van írva a rendszer felépítése, de az az igazság, hogy azon is már túllépett az idő. Ma már más a helyzet, mint volt 2-4 évvel ezelőtt. Korábban egy személy rendelkezett korlátlan, „pallos-„ –joggal, most ugyan valóban csak egy személy kontrollálja az egész rendszert, de alatta már létrejött egy jól működő struktúra, amely az egészet átfogja és működteti.

Orbánról beszélünk?

Igen, kétség nem fér ahhoz, hogy Orbán kontrollál mindent.

Milyen arányban vannak azok, akik politikából gazdagodtak meg, s hogy úgy mondjam, nincs hozzáadott értékük, azaz, hiába a kaptak vagyon, nem képesek azt a piacon tovább növelni?

Alapvető különbség van aközött, hogy egy cég, egy üzletember a reálgazdaságban vagy éppen az irreálgazdaságban működik.

A fenti kör döntő része az irreálgazdaságban működik, ám mégis csak úgy, hogy elméletben versenypiaci körülmények között jut egy-egy megrendeléshez. Ám ezek a körülmények nem versenytiszták, nagyon is lejt a versenypálya a NER-kegyeltek felé.

Például egy nagy külföldi kiskereskedelmi lánc újabb egységének a felépítésére a fenti kör egyik tagját bízza meg, mivel szolgálatot akar tenni  NER-nek. Megfigyelhetően létezik egy szürke zóna, amelybe azok tartoznak, akik azért adnak munkát a fenti embereknek, cégeknek, azért szövetkeznek velük különféle üzletekben, hogy védelmet kapjanak, s ezáltal biztosítsák a saját zavartalan üzletmenetüket, miközben félnek attól, hogy mikor veszik el tőlük az üzletüket.

Most arról beszélünk, hogy kinéznek maguknak a NER-kegyeltek egy jól prosperáló céget és bármi áron – akár törvénymódosítással – olyan feltételeket teremtenek, hogy megszerezzék maguknak a céget?

Igen, de nem az a helyzet, hogy a saját üzletágában talál egy NER-es egy ugyanolyan profilú céget az ország másik részében, s azzal szövetkezni akar, esetleg fel akarja vásárolni, és onnan kezdve ugyanazon piaci körülmények között a két cég egyesülésével folytatja a munkát abban a profilban. Hanem az történik, hogy lát a 33. faluban működő, számára valami miatt vonzó,  de profiljába nem tartozó céget – amely mondjuk lekvárzsibbasztó gépeket gyárt –, azt ilyen-olyan körülmények között meg is veszi, majd mit ad isten, az üzlet létrejötte után már egy héttel megjelenik egy közbeszerzési pályázat lekvárzsibbasztásra.

A NER-gazember pedig ezen már nagyon nagyot tud kaszálni.

A 100 Leggazdagabb alapján le lehet-e vonni olyan következtetéseket, hogy van-e piacgazdaság ma Magyarországon?

Persze, hogy piacgazdaság van. Még az van. Ugyanakkor nyilvánvalóan a zsíros üzletek  – mint az útépítés, a gátépítés, a vasúti felújítás – ki vannak sajátítva.

De van ennél is nagyobb botrány, talán a legnagyobb: a Microsoft-ügy, amelynek még nagyon a legelején vagyunk.

Magyarországon az egész szektor – teljes joggal – borzasztóan megijedt, ugyanis a Microsoft csak jéghegy csúcsa. Évente sok-sok tízmilliárd forint ment ki, elérve akár a százmilliárdot is ezen a csatornán. Ez megdöbbentő, és úgy vélem, a többieknek is van mitől rettegniük…

De hát „tiszták” a körülmények, közbeszerzés, stb. Nem?

Az a vicc, hogy tényleg teljesen legális az egész ügymenet – kiírják a közbeszerzést, a legjobb ajánlatot fogadják el – persze az már más kérdés, hogy nem feltétlenül a legolcsóbbat, hiszen a kérdés, hogy milyen a kiírás szempontrendszere, mi számít a legjobb ajánlatnak. Ma már ráadásul vannak területek, amelyeken más cégek már nem is pályáznak – például a mélyépítésben vagy a magasépítésben, a vasútfejlesztésben –, mert teljesen feleslegesnek tartják a részvételüket ezeken a tendereken.

Nincs tehát verseny sem az árban, sem a minőségben, sem a határidőkben – abban tehát, amelyek a  szabadpiaci verseny legfontosabb attribútumai, amelyek a kapitalizmust kapitalizmussá teszik.

Ma már teljesen mindegy,  hogy egy híd felújítását hány évre vállalod, azt mennyiért végzed el, s hány emberrel – az, aki gyorsabban, olcsóbban végezné el a munkát, nem rúghat labdába. Mert nem tartozik a NER-körbe.

A kiadvány készítése rengeteg személyes beszélgetést feltételez, ezeken off record sok mindent elárulnak a meginterjúvoltak. Mi a tapasztalata, mi a nem-NER-esek stratégiája?

Várják a sorsukat, s összehúzzák magukat.  Még a Simicska-Nyerges-érában, 2012-13 tájékán  12-13-ban, a magyarországi nagyvállalkozók megpróbáltak egy nemzeti frontot létrehozni, mert látták, hogy az egyszemélyes hatalom legyűri őket is. Akkor érdekes módon elkezdtek egyeztetni egymással arról, hogy ezt nem lehet hagyni. Ám ez is megszűnt mára.

Olyan mértékben legyalulták a magyar közép- és nagyvállalati szektort, hogy nincs még passzív rezisztencia sem, nemhogy aktív ellenállás.

Félnek és bíznak a Jóistenben, hogy őket nem fogják bántani?

Most egy olyan időszak van, hogy mindenki várja, mi fog történni, hogyan osztja le a lapokat Orbán a minisztériumokban, s a NER-vállalkozóknak.

És a külföldi – például a német, amerikai, francia – vállalatvezetők miért nem emelik fel a szavukat?

Két lehetőségük van: vagy megunják és kivonulnak, vagy beállnak és segítik ezt a rendszert. Mert ők sem védettek – a minap beszéltem egy, a kiskereskedelem számára beszállító külföldi cég vezetőjével, aki arra panaszkodott, hogy olyan magyar versenytársa akadt, akinek a terméke miatt az övét levették a polcról.

Mindez hova vezethet Ön szerint?

Komor jóslataim vannak: a magyar ipar teljes ellehetetlenítéséhez vezethet mindez. Végül a piaci verseny  írmagja sem nagyon fog megmaradni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..