Aranyos emlékek között

0
401

A Partiumban másképp mérik az időt. Nagyszalontán is, ahol az 1200-as években a tatárok pusztítottak, aztán az 1500-as évek végén a törökök romboltak le mindent. Majd száz évvel később az is megesett, hogy II. Rákóczi György fejedelem parancsára az itt élők pusztítottak el mindent, nehogy a visszavonuló oszmán hadak kezére kerüljön a váruk. Mára ebből csak az egyik őrtorony, a „csonka torony” maradt fenn, ami kicsit jelképe is a város élni akarásának. A Csonka toronyban most éppen Arany Jánosra emlékeznek. A költőre, a tanárra, az újságíróra, a Kisfaludy Társaság igazgatójára. A Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkárára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakjára, aki 200 évvel ezelőtt itt látta meg a napvilágot.

Kétszáz év ezen a vidéken nagy idő. Hol van már a szülőház, az egykori „bogárhátú öreg viskó”? A helyén álló ház ki tudja hányszor cserélt gazdát. Sokáig tulajdonos, gondoskodó kéz nélkül hányódott, csak az utóbbi években került a helyi Arany János Művelődési Egyesület (AJME) tulajdonába. Megpróbálták újjáépíteni, de csak a telek, és az öreg eperfa unokája „eredeti”. Ma tájházként működik.

– Az egyesületünk akkor alakult, amikor a temetésről hazatért a szalontai küldöttség – meséli Patócs Júlia, a jelenlegi elnök. – Már akkor, 1855-ben, emléket akartak állítani a költőnek, amiben nagyon sokat segített a fia, Arany László. A városra hagyta édesapja megannyi emléktárgyát. Előbb egy emlékszoba nyílt ezekből az iskolában, de a hely nem volt erre alkalmas. Akkor költöztették Arany János relikviáit az akkoriban még valóban csonka toronyba.

1899-ben nyílt meg a múzeum, amely azóta is, folyamatosan, ugyanazon a helyen működik. A háború idején kellett csak néhány évre bezárni. Arany Szalontán elhelyezett könyveit, a széljegyzetes kéziratait, a személyes tárgyait máig sikerült épségben megtartani. Sajnos azok a relikviák, amelyek Budapesten maradtak, a második világháborúban találatot kaptak, elpusztultak.

– A múzeum sokáig ingyenesen működött, de ez egy idő után fenntarthatatlanná vált. Akkor a város átadta az egyesületünknek a torony melletti bérházat, az „Arany-palotát”, amelynek jövedelméből fedezni lehetett a működési kiadásokat. 2016-óta a Csonka torony is a tulajdonunkba került.

Petőfi a csonka toronyról

Patócs Júlia szívesen beszél a múltról, ma már azokról az áldatlan állapotokról is, amelyekkel az évfordulós ünnepségeknek készültek „nekifutni”. A magyar kormány 2017-ben adott az egyesületnek másfél milliárd forintot a szükséges felújításokra, amiből végre fűtésre, biztonsági berendezésre és a múzeumi tárgyak állagmegőrzésére is futotta. És egy európai szintű recepcióra, ahol a látogatókat ma már kulturált körülmények között fogadják. Szükség is volt erre, hiszen március, az emlékkiállítás hivatalos megnyitója óta, naponta hét-nyolc iskolás csoport érkezik. A legtöbben Magyarországról jönnek, a „Határtalanul” akció keretében, de a környező települések majd minden általános és középiskolája már „tiszteletét” tette a Csonka toronyban. Nagyon sok magánszemély, család is kíváncsi a látnivalókra.

Éppen ezért a legszűkebb „keresztmetszet” az idegenvezetés. Amikor ott jártam éppen Darvasi Zoltán, a múzeum igazgatója volt az „ügyeletes” idegenvezető. Türelemmel végig kellett várnom, amíg az előttem érkezett mosonmagyaróvári csoport diákjai el nem köszönnek. Előttük zalaegerszegieket, domböváriakat, sárospatakiakat kalauzolt.

Darvasi Zoltán

Különleges kiállítási helyszín lett az egykori vár mára árván maradt tornya. Egy-egy szinten alig néhány négyzetméternyi szabad terület és természetesen a falak állnak rendelkezésre a költőóriás szellemének megidézésére. Darvasi Zoltán Vaderna Gábort, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete XVIII–XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének adjunktusát, a kuratórium elnökét, Szilágyi Juditot és Koczka Istvánt emlegeti, a budapesti Irodalmi Múzeum munkatársait, akiknek oroszlánrészük volt az emlékkiállítás megalkotásában. A Csonka torony emlékkiállítása ma ízig-vérig XXI. századi: interneten is rá lehet kapcsolódni a kiállításra, bárki virtuálisan is „találkozhat” a szalontai emlékházban Arany Jánossal, a nemzet költőjével.

Mintha a kurátorok azt akarták volna kifejezni, hogy az életben minden mindennel összefüggne. A földszint látnivalóit a város múltjának szentelték. A XVI. századig itt csak egy jelentéktelen település létezett, amelynek ősi tulajdonosa a Toldy család volt. 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem megvásárolta Toldy Györgytől a birtokot, és a hajdúinak adományozta. Az általa letelepített 300 hajdú alapította meg Szalonta városát. Jó kétszáz évvel később – szegről-végről – ismét a Toldy-családnak volt szerepe abban, hogy a szalontai jegyző országos költői hírnevet szerezzen.

A kiállítás egyik első látnivalója egy rézedény.

– Petőfi Sándor ajándéka – mutatja az igazgató. – 1847-ben itt járt a költő, aki kilenc napot vendégeskedett a városban. Nem sokkal később Szendrei Júliával is visszatért, s akkor az Arany-család vendégei voltak a fogadóban. Ekkor hozta ajándékba ezt a kávéfőzőt. Itt írta a három éves Lacikának emlékezetes versét is, és ő nevezte el az akkor még valóban fedetlen őrbástya maradványát „csonka toronynak”.

A kávéfőző

Szalontán az Arany családról máig megannyi szóbeszédet őriznek. Darvasi Zoltán a legjellemzőbbet idézi. Arany György tíz gyereke közül csak ketten maradtak életben, a legfiatalabb János és a nővére. A kisfiú a papa szemefénye volt, három évesen a homokban tanította meg írni, s mire iskolába került, már csodagyereknek tartották a városban.

A kiállítás falain megannyi korabeli emlék: a tanítóról és a város jegyzőjéről, a Kisfaludy Társaság pályázatáról, amelyre Arany János a Toldyval nevezett be. A költői versenyen aratott babér a szalontai jegyző nevét egy csapásra országszerte ismertté tette. Petőfi is elismeréssel szólt róla: „A Toldy írójához elküldöm lelkemet…” A két költő levélváltása – episztolái – máig a magyar irodalom gyöngyszemei.

A látogatókat természetesen leginkább a torony harmadik emeletén megidézett dolgozószoba tárgyai ragadják meg. 1865-től az MTA főtitkáraként négy szobát kapott a család az akadémia épületében. Onnan a dolgozószoba eredeti bútorai és használati tárgyai. A költő íróasztala, pipatóriuma, írószerszámai, foteljei. A ruhás és könyvszekrénye, Izsó Miklós kisplasztikája, gyermekei, Juliska és László festett portréi, Arany pihenő ágya és az a néhány karlsbadi váza is, amelyet egy kúráról hozott magával.

A kiállításról az ötletes megoldások sem hiányoznak.

– Amikor megérkezett a teljes anyag, ijedten kerestük, hová lettek azok a babér koszorúk, amelyeket élete során Arany munkássága elismeréseként kapott – meséli az igazgató. – Aztán megtaláltuk: négy pár üveglap közé préselték a koszorúk eredeti leveleit, amelyek így nem tudnak sem elveszni, sem megsérülni. A torony negyedik emeletén interaktív játékokat helyeztek el, ablakokat nyitottak a tájra Vaderna Gábor ötlete volt a sok ablak, a tér megnyitása. A négy égtáj felé néző ablakok alatt kis táblák mutatják, merre induljon el a tekintet Szeged, Budapest, vagy éppen Arad irányába. Ezt akár jelképesen a kiállítás záró üzeneteként is fel lehet fogni.

A fotel, ahol meghalt

– Mi lesz az emlékév leteltével a kiállítás sorsa?

– Arany János szelleme majd 120 éve költözött be ebbe a toronyba. A város tovább őrzi és ápolja majd az emlékét.

Egy öblös, sárga fotel előtt álldogálunk.

– 1882. október 22-én ebben a karosszékben adta vissza a lelkét a teremtőnek. Hiszem, hogy szelleme egy darabkáját a textil szálai örökre megőrizték nekünk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .