A Fideszes média nem győzött, most szűnik meg

1
628

A Hír TV„megpuccsolása”, „átvétele”, „átszervezése”, „visszavétele”, a Magyar Nemzet és a Heti Válasz megszűnése után két vélemény kap hangot a magyar közéletben. Az egyik szerint a Fidesz egykori hátországát, „szellemi szálláscsinálóját” is elérte a végzet, bedarálták, arra a sorsra jutott, szinte ugyanúgy, ahogy az ellenzéki sajtó elvérzett – a cél pedig az, hogy új Fideszes média szülessen. A másik értelmezés szerint viszont csak „helyreállt” a rend, érvényesültek a piaci szabályok, revánsot sikerült venni a kilencvenes és a kétezres évek aránytalanságai (vö. „balliberális túlsúly”) miatt. Egyik interpretáció sem fedi a valóságot.

Amit most látunk, az a magyar sajtó eltűnése – pártállástól függetlenül. Ami marad sajtós fogalmakkal, sajtós műfajokkal alig írható le, és ezt a maradékot minden, csak nem a piac tartja fent. A nagy lapok, kiadványok, portálok, csatornák felszámolásával eltűnnek a komplex hierarchia szerint szervezett szerkesztőségek, ahol a tartalomgyártás többszöri minőségi, stiláris szűrőn keresztül zajlott. Eltűnnek a tudósítói hálózatok, a helyszíni riportok, a bizonyos szakterületekkel szisztematikusan foglalkozó újságírók, az elemzések, a mély vagy nagy interjúk, a tárcarovatok. Eltűnik az a fajta sajtó, amellyel együtt élve a polgár követi a politikai közösséget, amelynek része.

A komplex struktúrák mögött eddig is voltak pártpreferenciák, gyanús, indokolatlan finanszírozási trükkök, politikai befolyás, nem volt tiszta soha a rendszerváltás utáni sajtó. Egyik „oldali” sem. De épp a műfajok sokrétűsége, a nagy szerkesztőségben dolgozó sokféle ember, a feldolgozott, ellenőrzött információk mennyisége, minősége tette azt, hogy mégis, az aránytalanságok, a rejtett vagy nyilvánvaló szabálytalanságok ellenére volt olyan tartalom, amely a politikai közösség egészének – mindegy, hogy bal vagy jobb oldalról, vidékről vagy fővárosról, humán vagy reál értelmiségről, nőkről vagy férfiakról, népiekről vagy urbánusokról beszélünk – adott valamit. Kinek többet, kinek kevesebbet, de adott. Volt magyar sajtó.

Most nincs. Sem ilyen, sem olyan, semmilyen sem. Úgyhogy nem pusztán egyik lap, ment a másik után – a Magyar Nemzet a Népszabadság után, nem jóvátétel történt, vagy bosszú, hanem a magyar politikai közösség szerkezete változik meg. Nincs évtizedes tapasztalattal, átadott tudással, kiterjedt infrastruktúrával szolgáltatott, sok műfajú tartalom. Nincsenek egymással versengő, egymást kiegészítő, vagy egymást ellenpontozó információ. A polgár, aki választani tud, és akar, aki mondjuk kormánypárti és ellenzéki lapokat is olvasni szeretne, aki egyszerre várja a tárca- és riportrovatot, és követi a gazdasági rovatot – nos az a polgár ebben az új magyar rendszerben elvesztette a polgárjogait. Tömörített, ellenőrizetlen, vagy épp hamis információkat kap, stilárisan leegyszerűsítve, lebutítva, előre emésztve, ismétlődő hívószavakba, szókapcsolatokba csomagolva: ugyanazt a hírügynökségi csomagot különböző formákban, központi és megyei lapokban, rádiós és tévés híradókban, bejátszásokban.

A Fideszes média nem ez volt, nem így indult. A Heti Válasz valamikor tényleg mozgósítani akarta és tudta a Fideszes értelmiséget. Tematizált, vitát gerjesztett, véleményeket versenyzett. Nem volt „aranykor” a Heti Válasz működése, hiszen valóban, amíg a hetilap talpon volt, azalatt dőltek ki az ellenzéki fórumok, már akkor látszott – hogy mennyire törékeny a magyar sajtó, hogy a régi struktúrákat semmi más nem tartja életben, mint a politikai kegy és főleg az érdek. De azt azért látni engedte, hogy van egy autonóm véleményformálásra, információfeldolgozásra igényt tartó „polgári” olvasóközönség (hagyjuk most nyitva a kérdést, hogy a Népszabadság olvasói nem voltak-e ugyanennyire „polgárok”). Ennek a hetilapnak a hasábjain lehetett követni, hogy melyek az elvárásai, témái, vitái (!) ennek a „polgári” közösségnek, itt született az az illúzió, hogy mégiscsak van valami koncepció a frázisként puffogtatott „polgári Magyarország” szlogen mögött, és sokan hajlandóak ezt a koncepciót megvitatni, tudással, tapasztalattal, információval hozzájárulni.

A Heti Válasz ledarálásával ezt a „polgári Magyarországot” darálta be a hatalom, épp oly szenvtelenül, mint ahogy rég beszántotta a az ellenzéki Magyarországot is. Nem volt véletlen ez a leszámolás, ugyanilyen demonstratív kíméletlenséggel szabadultak meg a Magyar Nemzettől. Nem, nem Simicska miatt. Semmi nem jelent meg a Magyar Nemzetben a „Simicska korszakban” sem, ami ellent mondott volna a polgári Magyarországot ígérő Fidesz egykori koncepciójának. Semmi, ami megrendítette volna a kormányt. Ami meglegyintette volna a hatalmat. Ez azonban mit sem számított, mint ahogy nem számított a Magyar Nemzet patinája, múltja sem. A cél ezeknek a lapoknak, szerkesztőségeknek a megszüntetésével nem a politikai ellenféllel, hanem az újságíróval való leszámolás. Annak a szemléltetése, hogy nincs negyedik hatalmi ág (csak egy). Ehhez ki kellett rúgni évtizedek óta párt- és kormányhűséggel dolgozó újságírókat is, szemléltetni kellett, hogy itt nem csak a szakmai teljesítmény, de a lojalitás sem véd. Hogy az újságíró a semmi, a hatalom meg minden.

A mai nap hír a Kommentár című folyóirat átvétele. Ki más végzi el ezt? A „kulturkampfban” is fontos szerepet vállaló Békés Márton. Kitől veszi át a főszerkesztést? A korábbi felelős szerkesztőtől, Ablonczy Bálinttól, aki a megszüntetett Heti Válasz munkatársa is volt. Békés Márton azt ígéri, hogy a lap „konzervatívabb lesz, mint valaha”. De mitől lenne, hogyan lehetne konzervatív? Ha a konzervatív értelmiség azt látja, immár hosszú ideje, hogy megszüntetik a fórumaikat, hogy évtizedes műhelymunkák eredményét nullázzák le, újságíróikat, szerkesztőiket rúgják ki? Hogy nem jelent védelmet sem az egyetemi státusz, sem a kulturális státusz. Hogy nincs már jelentése és jelentősége a „polgárságnak”, sem semminek, amit az utóbbi másfél évtizedben a konzervativizmusról, polgárságról ez a közösség mondott.

Nota bene a Kommentárt ott hagyja Ablonczy Balázs is, aki történészként oroszlánrészt vállalt a Trianon évforduló szakszerű előkészítéséből, s aki a Trianon 100 munkacsoport vezetője. Ablonczy Balázs és a munkacsoport heves támadások célpontja volt Bukarestben, Romániában. Az, hogy a Kommentár műhelye felbomlik, és így bomlik fel, szomorú, elkeserítő üzenet Budapest felől. Mit lehet erre mondani? Hogy összeérnek a közép-kelet európai kisállamok nyomorúságai.

Parászka Boróka (Éljen Eduárd!)

1 hozzászólás

  1. Tudjuk jól G.Fodor Gábortól, hogy a “polgári Magyarország” politikai, azaz propaganda termék volt. Amikor a Fidesz a média kiegyensúlyozásáról beszélt, az sem volt más: egyszerűen a saját hegemóniájukat akartál megteremteni. Most már ezen belül folyik a harc a kifizetődő pozíciókért. Aki nem igazodik teljes mértékben, az nem kap rétest estére…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .