Lemond 510 ezer fontos fizetésemeléséről a főszerkesztő

0
1293

A brit újságíró szövetség botrányosnak érzi, hogy John Ridding főszerkesztő 2,8 millió fontos éves fizetésére rátennének még 510 ezer fontot. A Financial Times főszerkesztője ezért visszamondta a fizetésemelést, de hangsúlyozta, hogy azt a japán tulajdonos, a Nikkei azért ítélte meg neki, mert a gazdasági lap profitja szépen emelkedett.

A pénzt a főszerkesztő egy alapnak utalja át, amely azért küzd, hogy a nők hátrányos helyzete a fizetések terén mielőbb megváltozzon.

Nagy Britanniában a szakszervezetek körében kicsapta a biztosítékot, hogy míg az átlagos munkavállalók jövedelme alig nő, addig a menedzserek egyre gyarapodnak – egy átlagos munkavállaló 167 év alatt keresheti meg egy főnök egy éves jövedelmét.

A vezérigazgatók jövedelme 11 százalékkal nőtt, miközben az átlagos munkavállalóknál az emelés még az inflációt sem volt képes kompenzálni.

Ez a kínos ellentmondás borzolja a kedélyeket. Elvész így a bizalom a társadalom különböző csoportjai között – hangsúlyozta a képviselőház gazdasági bizottságának elnöke. A szakszervezetek főtitkára élesebben fogalmazott: amíg nem lesznek ott az igazgatótanácsokban a munkavállalók képviselői is, addig tovább növekszik a különbség a gazdasági elit és a közönséges földi halandók között. Pedig Theresa May konzervatív kormányzata annak idején megfogadta, hogy visszafogja a menedzserfizetéseket – emlékezteti olvasóit a baloldali Guardian. Ehhez képest itt az évi 11 százalék és a legjobban fizetett vezérigazgató 47 millió fontot vihetett haza az elmúlt pénzügyi évben. Már egyes részvényesek is sokallják azt a pénzt, amit a menedzserek bezsebelnek.

Az érintettek minderre annyit mondanak, hogy

az ő jövedelmük teljes mértékben a teljesítményhez kötött.

Az igazgatótanács meghatároz egy célt, ha azt a menedzser teljesíti, illetve túlteljesíti, akkor szép pénzhez jut. Vagyis, a menedzserek nem annyira a fizetésért hajtanak hanem a prémiumért, amely viszont profit orientált. A 47 millió fontos éves csúcsjövedelem nagyrésze is a fizetésen felüli prémium. Ez a kapitalizmus – mondják a menedzserek, amikor zsebre vágják a nagy pénzeket.

Ezzel szemben a szakszervezetek arra emlékeztetnek, hogy a nagy pénzügyi válság (2008-09) óta a munkavállalók zömének nem nőtt a reáljövedelme. Vagyis hiába kapott valaki fizetésemelést, ha azt elvitte az infláció, amely egyébként nem volt túlságosan magas, az elmúlt pénzügyi évben 1,7 százalék. Igaz, az átlagfizetések növekedése még ezt sem érte el Nagy-Britanniában. A szakszervezetek ezért követelik, hogy a minimálbéreket emeljék fel 10 fontra óránként. Frances O’ Grady, a szakszervezetek főtitkára szerint csakis egy ilyen általános béremeléssel lehet elkerülni azt, hogy tovább növekedjen a szakadék a boldog kevesek – menedzser-kaszt – és a közönséges földi halandók között.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .