Czeglédy-ügy: a Fidesz cipősdobozzal jött elő, a DK perel

0
1093
Czeglédy Csaba nyilatkozik miután elhagyta a Szegedi Fegyház és Börtönt MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Halász János, a kormánypárt szóvivője kifejtette, újabb botrányos részletek láttak napvilágot a Czeglédy-ügyben, híradásokból kiderült ugyanis, hogy Czeglédy Csaba cipősdobozban szállította az áfacsalásból ellopott pénzt a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének. A DK válasza az, hogy beperli a TV2-t, és az összes propagandamédiumot, amely közölte ezt.

“Czeglédy cipősdobozokban vitte a pénzt Gyurcsánynak, bejáratos volt a Gyurcsány-házba, így már értjük, hogy Gyurcsány miért védi annyira Czeglédyt és miért járkál Czeglédyhez” – mondta Halász János, majd hozzátette, “és így már azt is értjük, hogy miről beszélt Gyurcsány Ferenc, amikor azt mondta: jobb ha nem tudjuk, hogy honnan vándorolt hozzájuk a pénz”.

A Fidesz politikusa felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza magát, továbbá közölje, mennyi pénz vándorolt a DK-hoz és a MSZP-hez ezekben a cipősdobozokban, és kik kaptak még pénzt azokból.

A Demokratikus Koalíció többek között azt írja: most éppen azt találta ki a TV2 Tények nevű álhíradója, hogy “Cipősdobozban hordta a tízmilliókat Czeglédy Csaba Gyurcsánynak”. A hazugságot a teljes jobboldali propagandasajtó átvette a Origótól a Magyar Időkön át a Lokálig.

A Demokratikus Koalíció beperli a TV2-t, és az összes propagandamédiumot, amely közölte a hazugságot. A DK emlékeztet: Czeglédy Csaba ügyvédként inkább a folyamatosan hazudozó kormánypárti sajtótól szokta hozni a pénzt, hiszen tucatjával nyeri a pereket a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek a Habony-művek ellen. Szerintük most is pontosan ez fog történni.

A költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba jelenleg a szegedi börtönben van előzetes letartóztatásban, ügyvédje, Hankó Faragó Miklós szerint az egész ügy politikai jellegű.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .