A Fidesszel nagyon is, a Jobbikkal nem

0
935

Steve Bannon nem csupán a jövő évi EP-választásokat kívánja befolyásolni a populista erők számára az általa létrehozandó alapítvánnyal, azt is tervezi, hogy Olaszországtól Közép-Európáig összefogja az euroszkeptikus kormányokat, így azok a csúcstalálkozók eredményeit is meg tudják majd határozni. Erről közölt cikket a New York Times a Reutersre hivatkozva.

Trump volt stratégiai fő tanácsadója 6-7 államra gondol. Erről szövetségese, a populista belga Néppárt vezetője számolt be, hozzátéve, hogy a Mozgalom névre keresztelt vállalkozás Bannon választási tapasztalatait, valamint amerikai támogatók pénzét vetné be a hasonló gondolkodású, nacionalista, bevándorlás-ellenes csoportok támogatására.  Mischael Modrikamen belga jobboldali politikus azt azonban hangsúlyozta, hogy kerülni akarják a rasszista vagy antiszemita pártokat, mint amilyen pl. a Jobbik vagy a görög Arany Hajnal. Ellenben

nagyon is építenének a Fideszre, továbbá az olasz, lengyel és osztrák kormányerőkre.

Alapértéknek tekintik a nemzeti szuverenitást, a migráció korlátozását és a radikális iszlám elleni küzdelmet. Bíznak abban, ahogy az eurokritikus körök, amelyek hozzávetőleg a helyek negyedét foglalják el Strasbourgban, képesek lesznek félretenni nézeteltéréseiket és dolgozni a közös program érdekében, noha eltérő frakciók tagjai.

Ez esetben alapvetően új felállás jönne létre Európa jövője szempontjából. A politikus ennél a pontnál megemlítette Orbán Viktort, az EU menedékpolitikájának legélesebb bírálóját.

„Nem akarunk semmilyen extrémizmust, legyen az fasiszta, rasszista, náci vagy antiszemita” – nyilatkozta Modrikamen, aki a belgiumi zsidó közösség prominens tagja.

A belga politikus visszautasította, hogy Oroszországtól kapnának támogatást. De elismerte, hogy ő maga 3 éve meglátogatta az orosz törvényhozást. Sürgette a Moszkva-ellenes szankciók eltörlését és azt szorgalmazta, hogy Európának és az USÁ-nak közösen kellene fellépnie az erőszakos iszlám körökkel szemben. A hírügynökség hozzáteszi, hogy ha az érintett pártok beleadnak apait-anyait, akkor

a mandátumok több mint 20 %-át hódíthatják el Strasbourgban,

de a továbbiak attól függnek, mennyire lesznek hajlandók szövetségre lépni egymással.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .