Már törvény: kicsontozták az MTA-t

0
8437
Hiába tiltakoztak. Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

A parlament megszavazta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhálózatának kormányzati irányításba vételét. Ennek finanszírozási hátterét már korábban elvették tőlük. A köznevelési törvény módosítását váratlanul elnapolták.

Kedden a kormányzati többség megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely elveszi az MTA 17 kutatóintézetét, és új – kormányzati irányítású – hálózatba (Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot) szervezi őket. A jövő évi költségvetési törvényjavaslatban már elvették a kutatásfinanszírozás pénzét.

A jövőbeni intézményhálózati irányításról (időutazással együtt részletesen írtunk itt. A kormányt az se késztette meghátrálásra, hogy megszámlálhatatlan intézmény, egyetemek professzorai tiltakoztak ellene. Elutasította a tervet az MTA közgyűlése is, nem kis részben azért, mert indoklást soha nem kaptak Palkovics László minisztertől.

Elhalasztotta viszont a kormány a közigazgatási bírósági rendszer létrehozását, amelytől meghatározatlan időre visszalépett a kormány a nemzetközi nyomás hatására. Az erről szóló törvényjavaslatot pedig ma elfogadta a törvénygyár.

- Hirdetés -

A mai nap történése, hogy az alternatív iskolák működését lehetetlenné tevő – hétfőn beterjesztett – törvénymódosítás zárószavazását váratlanul elhalasztották a kormány kérésére. A háttér egyelőre nem ismert.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .