Megalakult az új EP, mindenképp lesz elnöke

0
936
Forrás: Facebook/EP

A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP). Elnökét szerdán megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e a tisztújításról. Dobrev Klára alelnök lehet.

Távozó elnökként Antonio Tajani vezette le a rövid alakuló ülést, amely az Európai Unió himnuszának, az Örömódának meghallgatásával kezdődött.

Az olasz politikus közölte, hogy szerdán megválasztják a testület új elnökét. Azt már vasárnap, az Európai Tanács – eddig kudarcos – brüsszeli csúcstalálkozójának idején bejelentette: a vezető uniós tisztségekről zajló egyezkedéstől függetlenül az EP mindenképpen megválasztja elnökét (és 14 alelnökét, akik egyike a szocialista pártcsoport jelölése alapján Dobrev Klára lehet).

Az EP szabályai értelmében az elnöki jelöltséghez

egy képviselőcsoport, vagy a képviselők huszadának (38-nak) támogatása

szükséges. Elnöki tisztségre jelentkezni 22 óráig lehet.

Az olasz politikus az „európai demokrácia házának” nevezte az EP-t, és kiemelte, ez az egyetlen közvetlenül választott uniós intézmény.

Tajani bejelentése annyiban kiegészítésre szorul, hogy az elnök megválasztását eredetileg mára tervezték. A személyi egyeztetések sikertelensége közepette tegnap tolták el egy nappal a szavazást.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .