Kezdőlap Címkék Országgyűlés

Címke: Országgyűlés

ÉLES CSATA A CORVIN-LÁNCRÓL

Aki követte az interneten az Országgyűlés plenáris ülését, váratlanul éles csatának lehetett tanúja. Nem az inflációról, nem a pedagógusok jogállásáról szóló törvényről, nem a rendőrség erőszakos fellépéséről, hanem egy szimbolikus ügyről, amit az ellenzéki pártok általában igyekeznek elkerülni. Az ellenzéki pártok többsége most is ezt tette, a DK azonban nem.

Az Orbán-kormány a hatalom visszaszerzése után, 2011-ben vezette be újra a Corvin-láncot mint a tudomány és művészet kiemelkedő képviselőinek adott elismerést, amelyet eredetileg – Klebelsberg Kunó kezdeményezésére – Horthy Miklós vezetett be 1930-ban, és ő adományozta a kiválasztottaknak. Igaz, annak idején a mindössze 12 személynek adott Corvin-lánc mellett létezett a szélesebb körnek adott Corvin-koszorú is, de ahhoz hasonlóan, ahogy Horthy idején a kitüntetettek Corvin-rend tagjai voltak, az Orbán-rendszerben a kitüntetettek a Corvin-lánc Testület tagjai. Az új Corvin-lánc immár 12 éve létezik, miért került most újra az Országgyűlés napirendjére? Az új törvényjavaslatnak csupán az a tartalma, hogy külön törvényben szabályozza a Corvin-láncot, míg eddig a többi kitüntetéshez hasonlóan egy törvény szabályozta a Corvin-láncot is. Nem zárható ki, hogy az új törvényt csak arra találták ki, hogy, miként azt a szimbolikus törvényeknél, aktusoknál szokták, provokálják az ellenzéki pártokat: azonosulnak a Fidesz világképével, vagy mernek annak ellent mondani.

Az ellenzéki pártok többsége meg sem szólalt az ügyben. A DK viszont megszólalt, és nem is akárhogy. Kálmán Olga alaposan felkészülve elmondta azt a két alapvető ellenvetést, amit az ügyben egy demokratának el kell mondania. Egyfelől azt, hogy

a Corvin-lánc felújításával a második Orbán-kormány a Horthy-korral való kontinuitást juttatta kifejezésre.

A Horthy-rendszer összeomlása után az új magyar állam nem folytatta a Corvin-láncok és – koszorúk osztogatását, és a már a kommunisták kezébe került magyar állam 1948-ban a Kossuth-díj bevezetésével váltotta fel azt. Az ötvenes években a kiemelkedő tudósok és művészek mellett gazdasági szakemberek, munkások és parasztok, üzemi brigádok is kaptak évről-évre Kossuth-díjat, de a kádári konszolidáció után ez a gyakorlat megszűnt, a Kossuth-díjat művészeknek osztották, a tudósoknak, kiemelkedő szakembereknek Széchenyi-díj járt, a munkásoknak és parasztoknak be kellett érniük az állami kitüntetésekkel. A legkiemelkedőbb teljesítményekre ott volt a Kossuth-díj nagydíja. Az Orbán-rendszer azonban minden lehetséges módon hangsúlyozza a kontinuitást az 1945 előtti magyar állammal és a diszkontinuitást az 1945 és 1990 közöttivel. A Kossuth- és Széchenyi-díjat ugyan nem szüntették meg – azt a magyar tudományos és kulturális élet elfogadta – de visszahozták szűkebb körre a Corvin-láncot.

Az Orbán-kormányok a Kossuth- és Széchenyi-díjak odaítélésénél is érvényesítenek politikai preferenciát, és még inkább így történik ez a Corvin-lánccal. Nem arról van szó, hogy a kitüntetettek többsége ne valóban kiemelkedő tudományos és művészi teljesítményekkel kerülne be a körbe, de az Orbán-rendszer kritikusai nem kerülhetnek be a körbe akkor sem, ha világhírre tesznek szert. Kálmán Olga második ellenvetésével mint a

Fideszhez közel állókként jellemezte a kitüntetettek körét.

Emellett részletesen bemutatta felszólalásában, hogy hogyan újítottak fel és rendeztek be drága bútorokkal és festményekkel 6 milliárd forintért egy villát a Corvin-lánc Testület és Iroda számára. Részletesen taglalta, hogy mi mindenre lehetett és kellett volna ennyi adófizetői pénzt fordítani.

A KDNP-s Nacsa Lőrinc rendszeresen mond vezérszónoklatot a KDNP részéről, és a frakciók sorrendjéből adódik, hogy mindig a DK-s vezérszónok után következik. A kormányoldalon ezért neki jut a DK ledorongolásának rendszeres feladata. Így volt ez ezúttal is, és Nacsa példátlanul élesen támadta meg Kálmán Olgát. Ehhez a támadáshoz később Mátrai Márta fideszes háznagy és a törvényjavaslatot előterjesztő Soltész Miklós államtitkár is csatlakozott. Az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik képviselője, Ander Balázs szólalt fel, és ó egyetértett a törvényjavaslattal, helyesli a Corvin-lánc visszahozatalát. Nincs ebben semmi meglepő, a magyar történelem kérdéseiben a Jobbik mindig közel állt a Fideszhez. Más ellenzéki pártok nem szólaltak meg a vitában. A DK-ból Arató Gergely állt ki Kálmán Olga mellett.

Vajon nem volt-e hiba a DK részéről, hogy belement ebbe a konfliktusba?

DK

a DK-t kivéve mindenki elfogadta a Fidesz álláspontját, kisebbségből többséggé lettek a kettős állampolgárság támogatói.

Amíg az ellenzéki pártok világnézeti kérdésekben elbliccelik a vitát a Fidesszel, semmi esély arra, hogy a Fidesz valamikor is kisebbségbe szoruljon a magyar választók között. A közhiedelemmel ellentétben az embereket nemcsak a megélhetésük érdekli. Ezért tette helyesen a DK-frakció és személy szerint Kálmán Olga, hogy vállalta a vitát a Fidesszel (és, mint kiderült, a Jobbikkal) a Corvin-lánc ügyében.

FORGÁCSAIM – Veszélyhelyzet

0

„Meghosszabbodhat a háborús veszélyhelyzet (Infostart) A háborús veszélyhelyzet újabb meghosszabbításáról is szavaz az Országgyűlés.” 

Szeretnék már egy olyan parlamenti szavazást ahol a Fidesz Európára és az országra gyakorolt szellemi és gazdasági károkozásának ismételt veszélyeztetése miatt NÉGYÉVES VESZÉLYHELYZETET hirdetnek. 

Nyugi, Orbán pénzénél van

0

Óriási fizetésemelést kapnak a parlamenti képviselők jövőre. Orbán Viktor és Kövér László már 1990 óta ülnek az országgyűlésben, és különben is van mit a tejbe aprítaniuk a NER 12-ik évében… és mennyit kapnak a tizenharmadikban?

Orbán Viktor fizetése a jövő év március elsejétől 4,87 millió forintról 5,727 millióra nő. Ez csekély 857 ezer forintos fizetés emelés.
Kövér László 4,2 millióra számíthat havonta az eddigi 3,5 millióhoz képest. Ez 700 ezer forintos bruttó emelkedést jelent.
A köztársasági elnök Kövér László fizetésének 1,1 szeresét kapja. Eszerint Novák Katalin havi bruttó fizetése 4,6 millió lesz.

Összehasonlításban: az átlagos nyugdíjas 207 ezer forintra számíthat jövőre miután az állam 15%-kal emelik a nyugdíjakat.

Hogy lehet megélni ma Magyarországon 207 ezer forintból, mely körülbelül 500 eurónak felel meg? Erre az egyszerű kérdésre nem siet válaszolni Orbán Viktor, akinek a fizetésemelése is jóval magasabb ennél.

A nagy pénz nem ebben van

Orbán Viktor és csapata, amely a globalizáció fő ellenfeleinek mezében tetszeleg, hatalmas pénzeket tart off-shore számlákon, mert tudják:

semmilyen hatalom sem tart örökké.

Amíg jól mennek a dolgok: a lakosság életszínvonala emelkedett és az Európai Unió meg tudta oldani a problémáit, addig nem is volt gond. Most azonban Orbán Viktor csak hét szűk esztendőt ígérhet a magyar választópolgároknak. A válsággal küszködő Európai Unió nem kíván egy korrupt rendszert tovább finanszírozni, mert szüksége van a pénzre másutt. Macron francia elnök és Scholz német kancellár olyan uniós pénzügyi alapot akar létrehozni, amely az európai ipart támogatja. Éppúgy mint Biden csomagja az amerikait.

Honnan lesz pénze Orbánnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének – polgári nevén: NER – finanszírozására?

Mondhatja persze az oligarcháknak, hogy lopjanak kevesebbet. Matolcsy György erre tett utalást híressé vált parlamenti beszédében. Ingyen viszont Orbán Viktor rendszerét sem őrzik. Maga az első számú vezető szoktatta arra rá az embereit: ingyen csak a halál jön!

Orbán Viktort Putyin minden valószínűség szerint a földgáz kereskedelemben finanszírozza csakhogy közben méregdrágán szállítja a nyersanyagot Magyarországnak. A választópolgárok alig tudják kifizetni a rezsit, az állam pedig hosszú távon nem képes pénzelni a rezsivédelmi rendszert. A NER rendszerének “sziklaszilárd alapjai” meginoghatnak.

Ingyen igen kevesen lelkesednek Orbán Viktorért vagy akárkiért. Ezért hasznosak az off-shore számlák és a menekülő út Szerbián keresztül arra az esetre, ha…

RENDKÍVÜLI  ÜLÉS

Élve a névleg a fideszes jogrendben is biztosított jogukkal, az ellenzéki képviselők – nevezetesen a tavaszi parlamenti választásokra szövetkezett hat párt frakcióinak tagjai – rendkívüli ülést kezdeményeztek az Országgyűlésben az Orbán-kormány megszorító intézkedéseinek megvitatására.

Olyan jog ez, amelyet 1994 őszén, a szocialista-szabaddemokrata többségű Országgyűlés vezetett be az ellenzéki jogok megerősítéseként. Akkor vezették be az azonnali kérdéseket, amelyekre – az interpellációktól eltérően – a miniszter illetve a miniszterelnök általában maga köteles válaszolni, és akkor vezették be, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot a képviselők egyötödének kezdeményezésére is fel kell állítani, rendkívüli ülést a kezdeményezők által meghatározott napirendi előterjesztésről a képviselők egyötödének kezdeményezésére is kell tartani.

Ez utóbbi lehetőséggel próbáltak élni az ellenzéki képviselők, szokás szerint eredménytelenül. Ez a joguk ma már csak névleges (akárcsak a vizsgáló bizottságok kezdeményezésére vonatkozó joguk), mert a fideszes képviselők nem jönnek be az ülésre, azzal határozatképtelenné teszik azt, a jelenlevők így a napirendet sem tudják elfogadni, és így csak a napirend előtti felszólalásokat lehet elmondani. Több, a napirend előtt felszólaló ellenzéki képviselő is szóvá tette a fideszes képviselők távollétét, de rosszul tették szóvá.

Nem az a baj a fideszesek távollétével, hogy így nem dolgoznak meg a fizetésükért, ahogy a momentumos Gelencsér Ferenc mondta, hanem az, hogy ezzel az ellenzék alkotmányos jogát veszik el.

Erre a napirend előtt felszólalók közül senki sem beszélt.

A napirend előtti felszólalásokban az egyes frakciók képviselői az Orbán-kormány megszorító intézkedéseiről beszéltek, ami érthető, hiszen azért kezdeményezték a nyári szünetben a rendkívüli ülést, hogy azokról beszélhessenek. Szépen megírták határozati javaslatként, hogy az Orbán-kormány intézkedései a kata szűkítésétől a „rezsicsökkentés” szűkítéséig rontják az emberek megélhetését, és ez persze igaz, ennek elmondása csak helyeselhető.  Ugyanakkor a határozati javaslatokkal és a napirend előtti felszólalásokkal is végig

azt a benyomást keltették azokban, akik figyelemmel kísérték az ülést, hogy a kormány intézkedéseire nem lett volna szükség.

Elmulasztottak rámutatni arra, hogy az úgynevezett „rezsicsökkentés”, vagyis a közműdíjak teljes elszakítása a szolgáltatás költségeitől eleve helytelen volt, amikor egy évtizeddel ezelőtt bevezették, mára pedig tarthatatlanná vált. A kata talán – méreteinél fogva – nem vált még tarthatatlanná, de arra is igaz, hogy bevezetésekor is egyfajta méltánytalanságot jelentett a többi adózóval szemben, és módosításának szükségességét nem lehet vitatni.

A DK-s Arató Gergely azt mondta felszólalásában, hogy

az országnak nincs felelős kormánya, de van felelős ellenzéke.

Az állítás első részével egyet lehet érteni, de a másodikkal kevésbé. Felelős ellenzéknek ugyanis ilyenkor el kellene mondania a választóknak, hogy a „rezsicsökkentés” valóban nem volt fenntartható, eleve be sem lett volna szabad vezetni, és a támadást az átalakítás azonnali voltára és mikéntjére kellett volna irányítania. Sokszor hallottuk Gyurcsány Ferenctől, hogy felelőtlen ellenzékből csak felelőtlen kormány lehet. Ő ezt valamikor az ellenzékben levő Fideszre mondta, teljes joggal, de a mai ellenzékre is tudom érteni.

A legnagyobb baj az ülést kezdeményező ellenzéki frakciók szereplésével mégsem ez volt. Azért kezdeményezték a nyári rendkívüli ülést, mert az utolsó parlamenti ülés óta kell az embereknek szembesülniük a háztartási energiadíjak hirtelen emelésével, miközben a választási kampányban a Fidesz ennek ellenkezőjét hirdette. Ez így jogos kezdeményezés volt, és természetes, hogy a napirend előtti felszólalásokban jórészt erről beszéltek az ellenzéki képviselők.

Csakhogy az utolsó parlamenti ülés óta más is történt a magyar politikában. Orbán Viktor megtartotta szokásos tusványfürdői előadását, és az ezúttal – nem túlzás így mondani – világbotránnyá vált.

A tusványfürdői előadás botrányos kitételeiről az ellenzéki felszólalóknak egyetlen szava nem volt az Országgyűlésben. A hat kezdeményező frakció felszólalói közül senkinek.

De hát nem ez volt a téma, vetheti ellen valaki. Csakhogy a napirend előtti felszólalásban nemcsak a napirendre venni javasolt kérdésekről lehet, sőt illik beszélni. A napirend előtti – szó szerint napirenden kívüli – felszólalás tárgya bármilyen időszerű, az országot foglalkoztató kérdés lehet. Az eredeti szabály kifejezetten tiltotta, hogy a napirenden szereplő ügyről beszéljenek a képviselők a napirend előtti felszólalásban. Ezt a korlátozást már feloldották, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett volna szóbahozni a tusványfürdői előadás botrányos kitételeit.

Nem, ellenzéki pártjainknak az a véleménye, hogy az embereket igazából csak és kizárólag a megélhetésük érdekli, az pedig nem foglalkoztatja őket, hogy az ország miniszterelnöke náci beszédbe való mondatokat, sőt odavaló komplett gondolatmeneteket enged meg magának az egész év legfontosabbnak tekintett politikai eseményén. Feltételezésük szerint annyira nem foglalkoztatja ez választóikat, hogy napirend előtti felszólalásaikban meg sem említik.

A DK-sok nyilván úgy gondolták, hogy az ilyesmi – Orbán tusnádfürdői szövegének minősítése – Gyurcsány Ferenc facebook-oldalára való, és nem a frakció nevében elmondott parlamenti felszólalásba.

Erről szemlátomást nem ugyanazt gondoljuk. Szerintem van összefüggés aközött, hogy egyfelől mit mond Orbán Tusnádfürdőn, és másfelől tíz éven át „rezsicsökkentéssel” szédíti az embereket, majd egyik napról a másikra szűkíti azt, ha már nem tartható. Ennek az összefüggésnek a megvilágítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valamikor megszabadulhassunk az Orbán-rendszertől. Az összefüggést az Országgyűlés plenáris ülésén kellene megvilágítani, ha már ott ülünk az Országgyűlésben. Ha készülünk valamire, talán erre kellene felkészülni.

BOHÓCKODÁS

A jövő héten tárgyalja az Országgyűlés a 2023. évi költségvetést. Mint a Fidesz ezt rendszerré tette, júniusban, a parlament nyári szünete előtt. Igazi hungarikum.

A két évtizedig, 2010-ig tartó magyar demokráciában, amikor az intézmények nagyjából rendeltetésszerűen, vagyis alkotmányosan működtek, a költségvetést novemberben tárgyalta az Országgyűlés, és decemberben szavazták meg. Eleinte az év utolsó napjaiban, később, amikor már beletanultunk a rendszer működésébe, a karácsonyi szünet előtt. Abból indultak ki, hogy akkor szabad csak költségvetést készíteni, amikor nagyjából már látni lehet, hogy hogyan alakul a gazdaság a megelőző évben. A költségvetés ugyanis megkötötte a kormányok kezét, hogy mire költhetik az adófizetők pénzét.

Az első Orbán-kormány idején a fideszes többség egy ízben még kétéves költségvetést szavazott meg, hogy közvetlenül a következő választás előtt már ne kelljen számos népszerű ellenzéki javaslatot elutasítani. Azután tovább léptek.

A Fidesz újabb hatalomra jutása után kitalálták, hogy már az előző év nyarán, a tavaszi szünet előtt fogadnak el költségvetést. Úgymond azért, hogy kiszámítható legyen a gazdasági környezet. A valóság viszont az, hogy

az államháztartási törvény felpuhításával a parlament által jóváhagyott költségvetési előirányzatok gyakorlatilag látszólagossá váltak, a kormány korlátlan átcsoportosítási lehetőséget kapott.

Minden év decemberében hatalmas összegeket szór szét rendelettel a kormány. A jövő heti költségvetési vitát ezért nem vehetjük komolyan.

Sajnos azt sem, amit az ellenzéki pártok csinálnak a költségvetési vitában.

Egy normális országban, ha parlamenti berendezkedés van, a költségvetést a kormány készíti, a parlamenti vitában megindokolja, az ellenzék elmondja kritikus véleményét, és természetszerűen nemmel szavaz.

Magyarországon három évtizede más a szokás: az ellenzék – függetlenül attól, hogy ki van kormányon, és ki ellenzékben – módosító indítványok tömegében juttatja kifejezésre a maga prioritásait, melyek természetesen eltérnek a kormányétól. Valljuk be: ennek a világon semmi értelme.

Az ellenzékiek azután panaszkodnak, hogy a kormányoldal minden javaslatukat „lesöpri”. De hát ez természetes, hiszen a a mindenkori kormánykoalíció és a mindenkori ellenzéki pártok között éppen az a fő különbség, hogy mire költik az adófizetőktől beszedett pénzt.

A legtermészetesebb dolog, hogy a kormánypártiak nem szavazzák meg az ellenzék módosító indítványait.

Azokat be sem kellene nyújtani: ez merő magamutogatás.

De vajon nem teszik-e helyesen az ellenzékiek, hogy költségvetési módosító indítványokban fogalmazzák meg, hogy mennyi jót tennének az emberekkel, ha kormányon lennének? Az egyes képviselők pedig azt, hogy mennyi mindent fejlesztenének a maguk választókerületében (illetve abban, ahol legközelebb el akarnak indulni egyéni jelöltként)?

Idestova harminckét év tapasztalata, hogy ez a dolog nem működik. A választók nem tudják, hogy mi mindent javasolnak az ellenzéki képviselők, amit azután a kormánytöbbség leszavaz, és ha véletlenül hallanak róla, nem adnak neki hitelt. Mert aki odafigyel erre, az azt is tudja, hogy az ellenzék felelősség nélkül teszi ígéreteit költségvetési módosítók formájában.

A parlamenti szabályok szerint a költségvetési módosító javaslatoknál meg kell jelölni, hogy honnan vennék el a pénzt ahhoz, amire többet akarnak költeni.

Tudjuk, hogy költségvetési indítványok hosszú sorához jelölik meg ellentételként ugyanazt az ellentételt ugyanazon párt képviselői. Ők maguk sem veszik a dolgot komolyan. A választók sem.

Amikor országgyűlési képviselő voltam, nem adtam be módosító indítványokat a költségvetéshez. Nem vettem részt a bohóckodásban. Mert ez bizony bohóckodás.

KORMÁNYELLENZÉK, RENDSZERELLENZÉK

Szerintem örvendetes fejleményt hozott az önkényuralmi országgyűlés alakuló ülése. Véget ért az a hamis egység, amelyet hat ellenzéki párt az elmúlt években és a választáson is megjelenített, s amely nem a korábbinál jobb, hanem a korábbinál gyengébb választási eredményt hozott április 3-án.

(Csak, hogy ne legyen félreértés. Azért merek így fogalmazni, mert a hat ellenzéki párt még a Mi Hazánkkal együtt is kevesebb mandátumot szerzett, mint öt ellenzéki párt négy évvel korábban. A közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt ugyan az ellenzékre leadott szavazatok jobb hasznosulását jelentette Budapesten, és így sikerült 12 helyett 17 egyéni választókerületet megnyerni, viszont az egyes pártok támogatóinak egy része nem tudta elfogadni a közös jelölteket, közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet, és ezért a hat pártra több mint nyolcszázezerrel kevesebb szavazat esett. Hiába hasznosult jobban ez a kevesebb szavazat, nem hozott több mandátumot sem a vidéki egyéni választókerületekben, sem a listán. Ezért írtam az Élet és Irodalomban a választást követően, hogy egyebek mellett a hatpárti közös indulás is megbukott.)

Az Orbán-rendszerrel szemben állók körében a választás óta természetszerűen felelevenedett a vita arról, hogy hogyan kell viselkedniük a parlamentbe jutott, ott ellenzéki szerepbe kerülő politikusoknak, pártoknak.

A legkeményebb álláspontot Hadházy Ákos képviseli: szerinte nem kell részt venni a parlament napi munkájában, bizottsági helyet sem kell vállalni, és a képviselői esküt sem szabad a hivatalos nyitóülésen letenni. Ő az előző négy évben is ezt tette. Ezt az álláspontot a vele eddig szövetségben levő Momentum sem tudta követni, és emiatt Hadházy Ákos nélkül alakította meg frakcióját, ő pedig ismét független képviselő lesz. Ezt fölöttébb sajnálom, hiszen politikai szövetségük nagyon fontos győzelmet hozott Zuglóban mind az előválasztáson, mind a választáson, és előnyös lehetett volna a jövőben is. Az eskütételtől így csak Hadházy maradt távol.

Ugyanakkor három frakció: a DK, a Momentum és a Pártbeszéd képviselői az eskütétel után elhagyták a plenáris ülést, nem hallgatták meg Áder János (egyébként szégyenletes, de erről majd később) beszédét. Az LMP, az MSZP és a Jobbik képviselői ugyanakkor – hasonlóan a Mi Hazánk képviselőihez – a helyükön maradtak. Ezzel világossá vált az ellenzéki szerep kétféle felfogása.

Az LMP, az MSZP és a Jobbik elfogadja az önkényuralmi országgyűlés ritusait, összhangban azzal, hogy eddig követett politikájában is nyitott volt a Fidesszel való együttműködésre: az LMP alkotmánybírók választásánál segítette ki az átmenetileg kétharmados többség nélkül maradt Fideszt, a Jobbik alaptörvény-módosítást szavazott meg a Fidesszel együtt, az MSZP országgyűlési alelnöke Orbán Viktorral vesz részt az ország jövőjéről szóló egyeztetésen a nyilvánosság háta mögött.

Ez a három párt a kormány ellenzékeként viselkedik, nem kérdőjelezi meg magát a rendszert.

A Momentum a parlamenti és bizottsági tisztségek elutasításával, az alakuló ülés eskütételt követő részétől való távolmaradásával következetesebben, a DK és a Párbeszéd a parlamenti és bizottsági tisztségek elfogadásával, a nyitóülésen a kivonulás után a szavazásokra való visszatéréssel kevésbé következetesen képviselt rendszerellenzéki magatartást.

A rendszerellenzéki magatartás megjelenése örvendetes, a következetlenség sajnálatos.

A DK egyik alapítójaként ezt különösen sajnálom. Nehezen tartom megmagyarázhatónak, hogy mi szükség van arra, hogy az önkényuralmi rendszert elutasító párt az önkényuralom parlamentjében alelnököt, bizottsági elnököt, bizottsági alelnököket adjon, és részt vegyen a tisztségviselők megválasztásában.

Egyesek szerint az ilyesmin kár morfondírozni, huzakodni, az ilyen szimbolikus ügyek nem érdeklik „az embereket”. Nem értek egyet ezzel.

Az ellenzéki politika alapvető kérdése, hogy elfogadjuk-e vagy elutasítjuk az Orbán-rendszert, s ha elutasítjuk, miként tudjuk azt a választók számára érthetővé tenni.

Amíg ezt nem éri el az ellenzék, nemigen van esélye arra, hogy sikerrel vegye fel a harcot a rendszerrel szemben.

MÉG ROSSZABB

Régen volt már, hogy megírtam ezen az oldalon, hogy a Jobbikkal közös listára nem tudok és nem fogok szavazni. Amikor a 2018-as választás után sokan nehezteltek az LMP-re, a Momentumra és a Jobbikra, amiért nem léptek vissza a javamra a budapesti 3. választókerületben, és emiatt nem nyertem meg a választókerületben a választást a fideszes Gulyás Gergellyel szemben, azt mondtam: én ezt nem bánom, nem is fogadtam volna el a Jobbik és az LMP támogatását.

Sok okom volt arra, hogy fel sem merült bennem, hogy újra elinduljak ugyanabban a választókerületben, de az egyik fontos ok az volt, hogy ha történetesen megnyertem volna az előválasztást, el kellett volna fogadnom a Jobbik támogatását, és erre ma sem vagyok hajlandó. Amikor a szerencsi-tiszaújvárosi választókerületben időközi választás volt, és a jobbikos, korábban fannhangon zsidózó Bíró László lett az ellenzék közös jelöltje, és ott kampányoltak neki Karácsony Gergelytől Kunhalmi Ágnesig az ellenzék vezető politikusi, megerősödtem a véleményemben.

Azóta sorra derül ki a Jobbik jelöltjeiről, hogy milyen antiszemita, cigányellenes kijelentéseket tettek a közelmúltban. Nemcsak egy-egy jobbikos politikusról van szó: a Jobbik parlamenti frakciója – már a „néppártosodás” idején – a Fidesszel együtt megszavazta a kilencedik alkotmánymódosítást, benne a hajléktalanság kriminalizálásának, a menekültekkel szembeni fellépésnek és az igazságszolgáltatás kormányellenőrzés alá vonásának „alkotmányos” megalapozását, és megszavazta most a homofób pedofília-törvényt. A Jobbik ma sem fogadja el a nyugati világban érvényes demokratikus-humanista minimumot.

Most Jakab Péter olyan módon fenyegette börtönnel és a börtönbeli megerőszakolással Orbán Viktort az Országgyűlés plenáris ülésén, ami után az európai demokráciákban egy napig nem maradhatna meg a politikai életben.

Pártja azonnal lemondatná. Hogy Jakab ilyeneket beszél, az nem lep meg, eddigi nyilatkozatainak ez logikus folytatása. Bebizonyosodott: nemcsak egyik-másik jobbikos jelölt, de maga a pártelnök-frakcióvezető sem tudja, hogy mit jelent a másik ember méltóságának tisztelete.

Mások már megírták előttem – Hont András, Petri Ádám és most Tamás Gáspár Miklós –, hogy elfogadhatatlan, hogy az ellenzéki pártok politikusainak nincs szava Jakab parlamenti mondatára. Igazuk van, egyetértek velük.

Hallottam jobbikos politikusok magyarázkodását, és más ellenzéki politikusét is az ATV-ben. Hogy a vita hevébe, meg indulatból, meg szövegkörnyezetéből kiszakítva, meg irónia.

Nem, parlamenti politikus ilyet nem mondhat a parlamentben.

Ha pedig a többi pártvezetőnek nincs ehhez észrevétele, azzal saját demokratikus elkötelezettségüket teszik kérdésessé.

A helyzet még rosszabb, mint a hatpárti szövetség megkötésekor látszott. A többi párt idomul a szövetségben a Jobbikhoz. Más jelei is vannak ennek, de ez is ennek jele.

A Momentumtól sem fogadom el

A március 9-i Európa Napon jelentette be Fekete-Győr András, hogy az ellenzéki pártszövetség közös választási listájára a Momentum két külföldön élő magyart is felvetet: a Londonban élő Csillag Tamást, aki a Momentum londoni közösségének tagja, illetve a sepsiszentgyörgyi Tomos Endrét. Ez az a kérdés, amiben a legmélyebb az egyet nem értés köztem és a Momentum között.

Sok mindenben értünk egyet, évekkel ezelőtt – kéretlenül – alapos véleményt írtam vaskos programjukról, a legtöbb részt kifejezetten helyeseltem, és kevés helyen fogalmaztam meg kifogásokat, melyek közül a határon túli magyarokkal kapcsolatos álláspontjuk volt a legfontosabb.

Három évtizede, amikor kialakult az új magyar demokrácia, konszenzussal került a köztársasági alkotmányba, hogy a magyar állam „felelősséget érez” a határon túli magyarokért, és konszenzus volt abban is, hogy a magyar államnak sokrétű kulturális és oktatási támogatással kell hozzájárulnia ahhoz, hogy magyarként élhessenek teljes életet szülőföldjükön, a határ túloldalán, és hogy mindennapos kapcsolatban állhassanak az anyaországgal.

Azt azonban, hogy közjogi értelemben a magyar állam polgárai legyenek etnikai alapon, akkoriban az Antall József vezette MDF sem tudta elképzelni, nem is beszélve a magát még liberálisnak vélő,

a Trianon-évfordulón a házelnök Szabad György elrendelte parlamenti felállás miatt az ülésteremből kivonuló, Orbán és Kövér vezette Fidesz-frakcióról.

Amikor tíz évvel később, 2010 nyarán az MSZP-frakció nagy többsége megszavazta az Országgyűlésben a kettős állampolgárságról szóló Orbán-féle törvényt, ezt bizonyára inkább gyávaságból, mint meggyőződésből tette. Mire azonban létrejött a Momentum, az ebben is 180 fokos fordulatot végrehajtó Fidesznek már sikerült olyan helyzetet teremtenie a hazai politikai közgondolkodásban, hogy a politikába bekapcsolódó fiatalok számára magától értetődő lett annak magukévá tétele, hogy a magyarság nemcsak kulturális összetartozást jelent, de közjogi-politikai közösséget is, és ebből következően a budapesti parlamentben is képviseletet kell adni a „külhoni” magyaroknak.

Nemcsak választójogot, ahogy a Fidesz bevezette és az MSZP is elfogadta, de azt is, hogy olyanok képviseljék őket a budapesti Országgyűlés tagjaiként, akik maguk sem Magyarországon élnek,

hanem kisebbségben a szomszéd országok valamelyikében, illetve vendégmunkásként, bevándorlóként bárhol másutt a világban.

Márpedig ez nem helyénvaló. A népszuverenitás elvéből az következik, hogy a törvényhozó hatalom összetételének és ezáltal

a kormányzás irányának meghatározásában azoknak legyen szavuk, akik a parlament által hozott törvények hatálya alatt, a kormányzás által meghatározott körülmények között élnek, tehát Magyarország lakosainak.

Ezért tartom ma is helyesnek, hogy a 2010-ig érvényes törvény a választójogot magyarországi lakóhelyhez kötötte. Sőt, nemcsak az nem indokolt, hogy más országokban élők részt vegyenek a magyar törvényhozás megválasztásában, de az sem, hogy etnikai illetve történeti indokok alapján állampolgárságot kapjanak a más országokban élők. Aki Székelyföldön született, és ott is – mondjuk Sepsiszentgyörgyön – él, dolgozik, tanul és állami juttatásokban részesül, az noha ugyanazon a nyelven beszél, ugyanazokat az írókat olvassa, ugyanazokat a történelmi személyiségeket tiszteli (legalább nagyobb részben), mint mi Magyarországon, nem indokolt, hogy a magyar költségvetés elosztásáról illetve a Magyarországon élők különféle jogairól és kötelezettségeiről szavazzon az országházi ülésteremben.

Tudom, hogy amikor az ellenzéki pártok a 2018-as választás előtt közös választójogi törvénytervezetben egyeztek meg, az is tartalmazta ezt a megoldást, és ezt törvényjavaslatként is benyújtotta akkor az Országgyűlésben, de ebben a DK olyannyira fenntartotta különvéleményét, hogy ezt még a frakció számára készített módosító indítványban is megfogalmaztam a soha napirendre nem vett törvényavaslathoz.

Miért ragaszkodom ennyire a letelepedés nélküli kettős állampolgárság s az ehhez kötött választójog elutasításához?

Nem a praktikus következménye miatt, nevezetesen, hogy ez többletszavazatokat jelent a Fidesz számára. Ha egyszer majd eljutunk oda, hogy a magyar társadalom többsége meg akarja dönteni az Orbán-rendszert, a szomszéd országokban és másutt élő kettős állampolgárok kisebbségének a Fideszre leadott szavazatai nem fogják ezt megakadályozni. (Kisebbségének szavazatai, hiszen többségük jó ízléssel nem él a felkínált választójoggal.)

Más okból gondolom így én is, és sokan mások is, akik ugyanígy látják ezt. Az alapkérdés, hogy a politikai közösséget nem etnikai, nem vérségi, hanem polgári alapon értelmezzük: az állam polgárai alapesetben azok, akik a határai között élnek, s ezen csak a házasodás illetve a kiköltözés esetén szabad, és mindig csak egyes személyek tekintetében eltérni. Ez a nemzetközi norma, s a határváltoztatások folyományaként más államok határai közé került nemzetiségek problémáját a demokratikus világban kisebbségi jogokkal és nem kettős állampolgársággal kezelik.

Ahol ilyesfajta (és nem költözés vagy házasodás folyományaként létrejövő) kettős állampolgárságot vezetnek be (mint egyes balkáni országokban illetve az Orosz Föderáció peremvidékein), ott ez a kialakult határok megkérdőjelezésének kifejezése, korábbi vagy tervezett fegyveres konfliktusok hírnöke.

Aki – mint a Momentum – nyugati és nem keleti mintákat követő Magyarországot szeretne, annak, ha következetes akar lenni, le kell mondania a politikai közösség és az annak képviseletét ellátó parlament etnikai alapú értelmezéséről.

Akik kivándorolnak az országból, de állampolgárként kapcsolatban maradnak a magyar állammal, azok választójoga a nemzetközi gyakorlattal összhangban maradjon meg, de aki külföldön él, az nem tudja ellátni az országgyűlési képviselő munkáját. Nem tartom ezért jó ötletnek külföldre költözöttek jelölését sem a listára.

Mit hagynak jóvá?

Az Országgyűlés holnapi ülésén, a tavaszi ülésszak második napján tárgyalja meg azt a törvényjavaslatot, amellyel a kormány november, a veszélyhelyzet újbóli bevezetése óta rendelettel hozott intézkedéseit és hosszabbítja meg a novemberben 90 napra adott felhatalmazást.

Emlékezetes, hogy márciusban az ellenzéki pártok nem szavazták meg az általuk találóan felhatalmazásinak nevezett törvényt. Támogatta őket ebben az ellenzéki közvélemény is. Novemberben viszont, pusztán azon az alapon, hogy a kormány immár határidővel mondta ki a veszélyhelyzetet, az ellenzéki pártok igennel szavaztak arra.

Számos alkotmányjogász fejezte ki ezzel kapcsolatos értetlenségét.

Most újra szavazniuk kell a képviselőknek a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, jóváhagyva a november óta az akkori felhatalmazás alapján hozott, törvényeket módosító kormányrendeleteket.

Milyen kormányrendeletekről van szó? Kettőt emelek csak ki ezek közül.

Az egyik: ezzel a felhatalmazással felezte meg a kormány az önkormányzatok bevételét jelentő iparűzési adót. A megyei jogú városok közül máris kompenzálta ezt azoknak, amelyeket fideszes polgármester vezet, míg nem kompenzálta azoknak, valamint Budapestnek, amelyek élén ellenzéki polgármester áll.

A másik: ezzel a felhatalmazással mondta ki rendeletben az Orbán-kormány, hogy a magyar gyógyszerhatóságnak engedélyeznie kell az olyan koronavírus-vakcina alkalmazását az országban, amellyel legalább egymillió embert beoltottak legalább három országban, amelyek közül legalább egy az Európai Unió tagja vagy tagjelöltje (tehát megkezdődtek vele a tagfelvételi tárgyalások). A rendelet szerint ezt a külügyminiszter állapítja meg, tehát érdemben a külügyminiszter dönt egy vakcina alkalmazhatóságáról, a gyógyszerhatóság csak a pecsétet üti rá a döntésre.

Megjegyzem, számos független alkotmányjogász szerint a járvány elleni védekezéshez nincs is szükség veszélyhelyzet kimondására. Miután a veszélyhelyzet tavaszi feloldásakor az egészségügyi válsághelyzet bevezetésével állandósították a járvány elleni védekezéshez szükséges felhatalmazást.

Az egészségügyi válsághelyzet változatlanul hatályban van.

A veszélyhelyzet ahhoz kell, hogy a kormány olyasmiben is rendeletekkel dönthessen, aminek semmi köze a járványhoz, s ezért nem elég hozzá az egészségügyi válsághelyzet.
Kíváncsian várom, hogyan szavaznak most az ellenzéki képviselők, jóváhagyják-e szavazatukkal azokat a rendeleteket, amelyeket az elmúlt három hónapban hozott az Orbán-kormány. Ha jól értem a napirend előtti felszólalások hangütését, nem fogják.

DK: a kormány hivatalosan tiltakozzon a terror ellen

A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy az Országgyűlés ítélje el Lukasenka fehérorosz vezér diktatúráját, a választás elcsalását és az utána történt brutális intézkedéseket. – áll a Demokratikus Koalíció közleményében.

Az országgyűlési képviselőcsoport ennek érdekében országgyűlési határozati javaslatot nyújt be, amelyben többek között úgy fogalmaznak, hogy az „Országgyűlés felháborodottan értesült arról a tényről, hogy az augusztus 9-I választást a belarusz hatóságok látványosan elcsalták, azt ezt követő tiltakozásokat pedig vérbe fojtották.

Az ellenzéki vezetők közül többen arra kényszerültek, hogy külföldre meneküljenek. Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Belaruszban történtek Európa hidegháború és délszláv konfliktus utáni történetének legszégyenletesebb lapjaira tartoznak, és elítéli a Lukasenka-rezsim által elkövetett atrocitásokat.

Az Országgyűlés kijelenti, hogy az őrizetbe vett és letartóztatott személyeket politikai foglyoknak tekinti és követeli azonnali szabadon bocsátásukat. Követeli továbbá az emigrációba kényszerített ellenzékiek biztonságának és személyi szabadságának garantálását hazatérésük esetére. Az Országgyűlés ugyancsak követeli a Belaruszban elkövetett erőszakos cselekmények független kivizsgálását, és új, nemzetközi ellenőrzés mellett zajló választás megrendezését.

Az Országgyűlés felszólítja a kormányt, hogy hivatalosan tiltakozzék a belarusz vezetésnél a példátlan terror ellen.

Az Országgyűlés elvárja az Európai Uniótól, hogy lépjen fel Alekszander Lukasenkával szemben.

Az Országgyűlés felhívja a kormányt, kezdeményezze az Európai Tanácsban komoly szankciók bevezetését a minszki rezsimmel és annak exponenseivel szemben. Az Országgyűlés fölkéri az Európai Parlament magyarországi képviselőit, hívják föl az Európai Bizottságot ilyen tartalmú indítvány előterjesztésére.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK