Téved, aki azt hiszi, hogy Botka László hétfői, némiképp váratlan lemondásával lezárult ez a fejezet a szocialista párt, tágabban értelmezve a baloldal életében. A szegedi polgármester lépése szükségszerűnek, de megkésettnek mondható; a pártján belüli elszigetelődését már korábban kellett volna érzékelnie, mint ahogy azt is: nem nyerheti meg ezt a meccset. De lépjünk túl ezen, mármint a konkrét távozás elemzésén, bár nyilván vissza-visszatérünk még rá, most azonban sokkal izgalmasabb azt kitalálni: mi lesz ezután.
Szándékos a kitalálás szó használata, mert olybá tűnik, hogy ez nem történt még meg. Az MSZP-ben sokan várták már, hogy – így, vagy úgy – megtörténjen vagy az önkéntes, vagy a kényszerített váltás, mégis – határozottan ez tükröződik – mindenkit meglepett a döntés. Mindebből pedig csak az látszik, hogy akarták, akarták a változást, de nem volt B-terv, nem tudták, mi történjen utána. Illetve sok kicsi B-terv volt, összehangolatlan, kiérlelten és sokszereplős. De a sok szereplőt ne úgy tessenek érteni, hogy mindannyian ugyanazon a színpadon játszanak, na nem: szeparált színpadokon, eltérő szereplőkkel.
Mielőtt azonban továbblépnénk, nézzük, mit is hagyott hátra a kongresszuson megválasztott miniszterelnök-jelölt.
Befelé, állítólag, azzal indokolta döntését, hogy magára maradt, kifogytak alóla a támogatók, elolvadt a 96 százalék, amely a kongresszuson a vállára emelte őt.
És ez így pontos meghatározása a helyzetének. Csakhogy kifelé már nem ezt kommunikálta Botka. Nem akarnék foglalkozni állításai igazságtartalmával, mert azok úgyis kiboncolhatatlanok. Hanem csupán azzal középre hajított bombával, amit szavai jelentenek.
Megfejelte korábbi kijelentéseit, amelyek a párton belüli árulókra vonatkoztak. Durvábban fogalmazott, maffiázott, a Fideszhez kötötte eddig elvtársai – ők használják ma is ezt a kifejezést – egy részét. Nekiment az ellenzék többi szereplőjének is, azt állítva: a Fideszt szolgálják. És, hogy ő nem gondolta, hogy az ellenzéknek nevezett táborban ennyien érkeztek a túloldalról.
Ezzel pedig nem az a baj, hogy újra árulót kiáltott, hanem az, hogy ez a kiáltás – a bomba – tovább rombol. Roncsolja az MSZP szervezetét, az ellenzék táborát, gyanakvó tesz mindenkit, akinek csak erre hajlama van. Higgyük el: sokaknak van hajlama.
Tudatosan-e vagy sem, de Botka ezzel hagyatékul hagyta belső válságait, dilemmáit, az örökösök pedig mi vagyunk, akik hinni szerettünk volna a kormányváltás esélyeiben. Ne tévedjünk: most sokan fognak odaállni Botka mellé – talán pont azért, mert nincs B-terv -, már abban az értelemben, hogy felelőst, bűnbakot követelnek majd. Aki, vagy akik miatt előállt ez a helyzet. Aki, vagy akik nem hagyták szegény Botkát érvényesülni.
A háború tehát folytatódik. A szocialista párton belül és az ellenzék köreiben is. Ismétlem: ez most a botkai örökség. Az első megrázkódtatásra nem kellett sokat várni:
Botka után Ujhelyi István is lemondott. Ő „csak” az MSZP alelnöki posztjáról, amit még magyarázhatnánk egyfajta szegedi szolidaritással, ámde Ujhelyi is nyilatkozott. Hasonló szellemben. Lényegében azt sugallva, hogy az MSZP vállalhatatlan párttá vált; foglyul ejtették az árulók. A fideszes bérencek.
Összegezzük csak: a szocialisták két sikerembere, ha nem is a pártból, de partvonalon túlra lépett. Vajon csak átmenetileg? Nekik sem volt, nincs B-tervük? Sokan megijedtek Ujhelyi lépése nyomán, hogy emögött a pártszakadás kezdeményezése is megbújhat. Egy nappal később még nem zárhatjuk ennek lehetőségét sem, bár inkább egy 2018 utáni időszak átrajzolási szándéka sejlik fel előttünk. De lesz-e egyáltalán 2018 utáni időszak? Mi marad a baloldalból, m i marad az MSZP-ből jövő áprilisra?
Az eddig hírek szerint mintha Molnár Gyula is érezné a ránehezedő súlyt; most rajta múlik milyen gyorsan képes kimászni ebből a csapdából a pártja. Lássuk be, az elnök az elmúlt nyolc hónapban inkább csak követője, rezonőre, olyankor elszenvedője volt annak a politikának – ha ez annak nevezhető -, ami a pártján belül zajlott. Botkát elfogadta, tudomásul vette, de sokszor az volt az ember érzése, hogy se kiköpni, se lenyelni nem tudja. Hétfőn, úgy hírlik, mind az elnökségi ülésen, mind pedig a frakcióban nagyon határozott hangot ütött meg, ez utóbbiban annak ellenére is, hogy annak nem tagja. Cselekvést ígért, s már lépett is; tárgyalásait, értesült a Független Hírügynökség,
már holnap megkezdi, megy sorba a számba jöhető pártokon, hétfőig bezárólag, amikor is az eddigi legérzékenyebb ponthoz érkezik, a Demokratikus Koalícióhoz. Információnk szerint a közös lista már nincs napirenden, de kizárva sincs teljesen.
A minimális cél a koordinált indulás, azaz, hogy ne álljon szembe egymással ellenzéki képviselő a nyerhetőnek vélt helyeken. A Molnár Gyula-Tóth Bertalan-Hiller István összetételű tárgyalócsapat elég fajsúlyosnak tűnik ahhoz, hogy eredményes is legyen. Bár azt nem tudjuk, pontosan milyen mandátummal, milyen felhatalmazással rendelkeznek. Vagyis mekkora a szabadságuk abban, hogy netán új miniszterelnök-jelöltet ajánljanak, vagy fogadjanak el. Egyes hírek szerint van név Molnár Gyula tarsolyában, ha igaz, sokáig nem rejtegetheti. Titkolózni, meg amúgy sem tudnak.
