Csonkítás

0
1111
FH

A Jobbik most azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy a pedofil bűnözők esetében vezessék be a kötelező „kémiai kasztrációt”: írjon elő a bíróság olyan gyógyszeres kezelést, amely megszünteti az elítélt személy nemi vágyát, érdeklődését. Ez borzalmas kezdeményezés.

A középkorban a tolvajnak, mint tudjuk, levágták a kezét, hogy ne tudjon többé lopni. Egyes muzulmán országokban ma is létezik az effajta büntetés. Megcsonkítják az elítéltet, hogy ne legyen többé képes a bűncselekmény megtételére. A kémiai kasztráció ugyanezt jelenti. A modern világ civilizált büntetőpolitikája ilyesmit nem alkalmaz. Tudom, hogy van olyan ország (a közelben Lengyelország), ahol ettől eltérnek, mint ahogy olyan demokráciák is vannak, ahol ma is létezik halálbüntetés.

Mégis, itt Európában, ha valamiért igazán büszkék lehetünk európaiságunkra, az éppen a liberális büntetőpolitika, az, hogy minden ember méltóságának tiszteletben tartása a bűnelkövetőkre és elítéltekre is kiterjed. Mint ahogy kiterjed a kisebbségekhez, köztük a szexuális kisebbségekhez tartozókra is.

Mármost a magyar szélsőjobb számára mindez nem elfogadható. A magyar szélsőjobb – a Fidesz, a Jobbik, a Mi Hazánk – kitart a szexuális kisebbségek megbélyegzése mellett, kitart a cigányság megbélyegzése mellett, és ugyanígy kitart a szélsőségesen represszív büntetőpolitika mellett.
Ennek jegyében tiltakozik a Jobbik – mégpedig nemcsak a képviselőjelölt Bíró László, de a pártelnök Jakab Péter is –, ha emberölésért elítélt cigány embereket börtönben töltött hosszú évek után, a törvény szabályai és a bírói ítélet alapján szabadon bocsátanak, és ennek jegyében javasolja a pedofil bűncselekményért elítéltekkel szemben a kémiai kasztrációt, vagyis csonkítást.
Ez volna a Jobbik „középre húzódása”? Ezzel a politikával kell választási és kellene siker estén kormánykoalícióra lépni?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .