Kétmillió dolláros könyvszerződés sem volt elég ahhoz, hogy megjelenjen az év egyik legjobban várt krimije: a kiadó visszavonta a művet, mert nem tudta bizonyítani, hogy az író – vagy a mesterséges intelligencia – készítette-e a kéziratot. A botrány rávilágít arra, hogy az irodalmi világ egyre mélyebben sodródik bele az AI‑eredetű alkotások körüli bizonytalanságba, miközben az írók és kiadók sem tudják, hogyan kezeljék az új korszak határvonalait.
Az angolszász bűnügyi irodalom piacán hatalmas várakozás előzte meg Jerry Falade új regényét, a Call Me, I Will Hide the Body című krimit. A Minotaur Books – a Macmillan US leányvállalata – legalább kétmillió dolláros ajánlatot tett a kéziratra, amelyet mindenki izgalmasnak és kiemelkedőnek tartott. A szerző ügynöke azonban váratlanul visszavonta a művet, és ezzel véget vetett a könyv körüli szenzációnak.
A kiadóhoz eljuttatott levélben az ügynök azt írta: „hihetetlenül izgalmas a kézirat, mindenki beleszeretett, aki olvasta, de nem tudjuk megállapítani, milyen szerepet játszott a mesterséges intelligencia a megírásában.” Bár Falade esküdözött, hogy nem használt AI‑t, a vizsgálat nem tudta egyértelműen kizárni a gyanút.
Az ügynök elmondta, hogy júniusban olvasta a könyvet, és kivételesen jónak találta. A kiadói körökben mindenki lelkesedett érte, ám egy július 29-i megbeszélésen felmerült: nem lehetnek száz százalékig biztosak abban, hogy a szerző valóban nem alkalmazott mesterséges intelligenciát. A kiadó ezért megszakította a kapcsolatot Faladéval, bár továbbra is úgy vélik, hogy a könyv „remek”.
A szerző tagad, és faji előítéletet emleget
Jerry Falade továbbra is tagadja, hogy AI-t használt volna, és a döntést faji előítélettel magyarázza. Szerinte nem véletlen, hogy idén három fekete szerző könyvét is visszadobták az Egyesült Államokban AI‑gyanú miatt. Azt is állítja, hogy az AI‑detektáló szoftverek gyakran téves eredményeket produkálnak, így nem lehet megbízhatóan megállapítani, hogy egy szöveg mesterséges intelligencia segítségével készült-e.
Az AI már mindenhol jelen van
Az Egyesült Államokban az egyetemi hallgatók 86 százaléka használ rendszeresen mesterséges intelligenciát. Az irodalomban sem új jelenség: 2023-ban jelent meg a Death of an Author című regény, amelyet a New York Times irodalmi rovata részletesen elemzett, mivel a mű részben AI‑generált tartalomra épült.
A művészeti világban is teret nyert az AI. A svéd Bildmuseet Gallery egyik vizuális installációja, a „Végtelen ima a békéért” folyamatosan változó, mesterséges intelligencia által generált imaszövegeket jelenít meg.
Stephen Marche – a Death of an Author szerzője – szerint az íróknak két lehetőségük van: tagadni az AI használatát, vagy nyíltan beépíteni azt az alkotói folyamatba. A mesterséges intelligencia nagy nyelvi modellekre épül, amelyek olvasnak, írnak és tanulnak, így a nyelv újfajta hatalmat kap. Marche úgy véli, a bölcsészet „bosszúja” bekövetkezik: a high‑tech világ vezetői ma már arról beszélnek, hogy az AI‑nak stílusa kell, hogy legyen.
A kreativitás határai és a veszélyek
A mesterséges intelligencia képes pillanatok alatt átlagon felüli forgatókönyvet vagy regényt generálni, de hiányzik belőle az egyéni, eredeti gondolat. Marche szerint az AI nem tud valóban új dolgokat kitalálni – csak variálni tudja azt, amit már látott.
A sakk világában már bevett gyakorlat az AI használata: minden nagymester alkalmaz mesterséges intelligenciát az elemzéshez. A jelenlegi világbajnok edzője azonban először a tanítvány kreativitását fejlesztette, és csak utána tanította meg az AI használatát. A tanítvány ma világbajnok – Marche szerint ez a példa mutatja, hogy az időzítés a kulcs.
A jövő kérdése: hogyan él együtt az irodalom az AI-val?
A mesterséges intelligencia nem tűnik el az irodalomból. A kérdés az, hogyan lehet megőrizni az emberi kreativitás hitelességét egy olyan korszakban, amikor a gépek is képesek „írni”. A Falade‑ügy azt mutatja, hogy a kiadók sem tudják még, hol húzódik a határ, és milyen bizonyítékok alapján lehet eldönteni, ki – vagy mi – a szerző.
