Kezdőlap Címkék Irodalom

Címke: irodalom

Beismerő vallomás: ismerem Ady Endrét!

Tisztelt Bíróság, Ügyészség, Állami Számvevőszék, Tisztelt Megfelelő aláhúzandó!

Megtörtem a tények súlya alatt és részletes, beismerő vallomást teszek. 1848-ban találkoztam először „a baloldal által készpénzen megvásárolt ember keresztény magyar típusával, Ady Endrével…” Remélem, jól idéztem a Magyar Idők cikkéből, nem szeretném, ha emiatt bajom esne.

Adyt akkor még nem Adynak hívták, és mint utóbb kiderült, nem is ő volt. Utána még többször összefutottunk, először a kiegyezéskor, 1867-ben, majd a Tanácsköztársaság idején, 1919-ben.

Tessék? Hogy ez nem lehet? Jó, hát akkor mondják meg az urak, hogy mikor és hol találkoztam az Ady nevűvel. Nekem mindegy, csak tudjam, hogy mi van. Akkor találkoztam vele, és ott, ahol az uraknak ez megfelel. Profi tanú vagyok, ahogy parancsolni tetszenek.

Azt a viccet ismerik az urak, amelyik úgy kezdődik, hogy két Ady utazik a vonaton? Azt mondja a Kohn a Grünnek…

Micsoda? Hogy ne vicceket meséljek? Hanem mondjak el mindent, úgy, ahogyan történt?

Most, hogy említeni méltóztatnak az urak, már kezdek emlékezni. Ürgebőr is volt, csőszkunyhó, jugoszláv békaemberek. Minden, ahogyan az meg van írva. Remélem, nem hagytam ki semmit.

Hogy miről beszélgettünk? Amiről mindig: azt mondta nekem az Ady nevű, hogy ártani akar a magyaroknak. Mondtam neki, hogy én is. Ennek nagyon megörült. Felvetette, hogy ártsunk együtt. Nekem először nem tetszett az ötlet, mert már hozzászoktam, hogy egyedül ártok.

De aztán mégis rávett valahogy. Volt nála ugyanis egy nagy halom papírpénz, tudta, hogy azzal engem mindig meg lehet győzni. Ahogyan öreg barátom, Woody Allen, úgy én is elmondhatom magamról: a kedvenc számom a sok.

Miután gondosan megszámoltam a pénzt, mert üzletben ugye nincs barátság, az Ady nevű azt mondta, hogy hozzunk létre egy háttérhatalmat. Én nem tudtam, hogy mi az, mert akkor még senki sem tudta, de nem akartam bunkónak látszani, ezért rábólintottam. Mint utóbb kiderült, ez jó ötletnek bizonyult.

Elkezdtük az ártást. Kezdetben kicsiben ártottunk, ezért először döcögősen ment az üzlet, ám idővel egyre jobban belelendültünk. Hamarosan Közép-Európa legnagyobb és legismertebb ártói lettünk, sőt, még a tengerentúlon is lettek referenciáink. Ma már, ha valahol ártani kell, szinte mindig minket hívnak. Ami, mondjuk így, nem csoda: mi álmunkban felébredve is bármikor képesek vagyunk ártani. Nemcsak a magyaroknak, bárkinek. (Legutóbb a hollandoknak ártottunk, és egy olaszországi megbízásunk is aláírás előtt áll.) Mi nem kedvtelésből ártunk, mint az amatőrök, hanem azért, mert ehhez értünk.

Nekem tisztelt urak, már az óvodában is az ártás volt a jelem, az Ady nevűnek meg a háttérhatalom. Végezetül szeretném megjegyezni, hogy bízom a Tisztelt Bíróság, Ügyészség, Állami Számvevőszék, Tisztelt Megfelelő aláhúzandó nagylelkűségében, és remélem, találnak enyhítő körülményeket a számomra.

Meghalt Kányádi Sándor

0

A Kossuth-díjas költő, író, műfordító szerda hajnalban halt meg, Budapesten, életének 90. évében.

Kányádi Sándor székely parasztcsaládban született a Hargita megyei Nagygalambfalván (Porembenii Mari) 1929. május 10-én. A középiskolát Székelyudvarhelyen végezte, majd beiratkozott a marosvásárhelyi Színházművészeti Főiskolára, végül a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát 1954-ben.

Tanárként soha nem dolgozott, 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte. Munkatárs volt az Irodalmi Almanach, az Utunk, a Dolgozó Nő című lapoknál és a Napsugár című gyereklap szerkesztőségében,

első verseskötete Virágzik a cseresznyefa címmel 1955-ben jelent meg.

Költői pályájának korai időszakában “a szocialista lelkesedéstől megszállottan” bizakodó verseket írt az élet és a természet szépségéről, a romániai magyarság jövőjéről. A hatvanas évektől költészetének fő erkölcsi kérdése a közösséghez való hűség és a társadalom drámai konfliktusainak feltárása lett, műveiben mind tudatosabban kötődött az erdélyi magyarsághoz.

Költészete tartalmilag és formailag is megújult, az archaikus, hagyományos és a modern lírai elemek sajátos szintézisét valósította meg. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire (Fától fáig, Halottak napja Bécsben), és elítélte a román kormányzat elnyomó nemzetiségi politikáját (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban).

Kányádi Sándor

1967-ben utazhatott először nyugatra,

Bécsben tartott előadást. Ezt követően Európában és a tengeren túl is számos helyen megfordult, 1984-ben hosszabb amerikai előadókörutat tett, ebből az élményből született meg a Dél keresztje alatt című versciklusa.

1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, de nem kapott útlevelet, erre tiltakozásul kilépett a román írószövetségből. Az 1989-es romániai fordulat után számot vetett a múlttal, de arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság tovább él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról).

Több vers- és mesekötete szól gyerekeknek (Három bárány, Farkasűző furulya, Világlátott egérke, Billeg-ballag, Kecskemesék, A kíváncsi Hold),

számos versét a Kaláka együttes zenésítette meg.

Életművének fontos részét alkotják az esszék és műfordítások (Erdélyi jiddis népköltészet, Egy kismadár ül vala, Csipkebokor az alkonyatban), de írt drámát és forgatókönyvet is. Saját műveit elő is adta, több nagylemeze is megjelent. Műveit számos nyelvre lefordították.

Költészete egyfajta szintézis, amelyben kifejezésre juttatja a közösségéért való aggodalmát és költői személyiségének belső kérdéseit. A változékony változatlanság jellemző rá: változatlan a népköltészetben gyökerező hang és a megtartó közösséghez fűződő hűség; a változékonyság a stílusban, a szemléletmódban, a tematikában és a műfajváltásokban fedezhető fel.

Művészetéért több rangos elismerést kapott,

többek között 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-, 2005-ben Hazám, 2008-ban Táncsics-, 2011-ben Aphelandra-, 2014-ben Széll Kálmán-díjat. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 2008-ban a Magyar Kultúra Követe címmel ismerték el, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett.

2002 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2013-ban vehette át az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. 1998-ban részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az ő kezdeményezésére nyílt meg 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeum és Meseműhely.

Kányádi Sándort várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván temetik el.

Meghalt Philip Roth

85 éves korában meghalt Philip Roth, a 20. század egyik legjelentősebb amerikai írója, A Portnoy-kór és az Amerikai pasztorál szerzője, aki több mint öt évtizedes írói karrier után 2012-ben vonult vissza.

Roth halálhírét ügynöke, Andrew Wylie is megerősítette, aki azt mondta, hogy az író kedd éjjel halt meg szívelégtelenség miatt. Életrajzírója, Blake Bailey pedig a Twitteren számolt be arról, hogy Roth barátai körében halt meg.

Philip Roth-ot úgy emlegették, mint az amerikai zsidóság krónikása, aki évtizedeken át tanulmányozta önmagát és ezen keresztül Amerikát.

Regényeinek legfontosabb témája az identitás, az erkölcs, az alkotás kérdése és a férfi szexualitás volt.

Roth már 1959-ben megjelent első könyvével, a novellákat tartalmazó Goodbye, Columbus-szal nagy kritikai sikert aratott, megnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award), de egyben rengeteg támadás is érte. Mivel a kötet elbeszéléseiben a zsidó identitás kérdéseivel foglalkozott, sokan egyenesen zsidógyűlölőnek bélyegezték.

A Portnoy-kór című, 1969-ben megjelent regényével vált sztárszerzővé: a könyv egyből bestseller lett. Ennek szintén egy zsidó karakter, Alexander Portnoy a főszereplője, akinek életében az extrém szexuális vágyak és a zsidó neveltetés konfliktusba kerül.

A hetvenes években Philip Roth gyakran járt Csehszlovákiában, ahol

olyan írókkal kötött barátságot, mint Milan Kundera és Václav Havel,

aki később Csehszlovákia majd a Cseh Köztársaság elnöke lett.

Philip Roth regényei mindig nagyon személyesek voltak, és több írói alteregót is alkotott magának, akik közül Nathan Zuckerman vált a legfontosabbá. Ezen a karakteren keresztül Roth a szexualitás és a hírnév kérdéseit is vizsgálta, illetve a kortárs irodalmi közegre is reflektált.

A Guardian nekrológja kiemeli, hogy a kritikusok is folyamatosan próbálkoztak azzal, hogy elkülönítsék Roth műveiben a fikciót a saját életén alapuló motívumoktól, amit az író azzal hárított el, hogy

ez mind ő, és semmi sem ő.

Roth azt sem szerette, ha regényeinek alakjait alteregóként emlegették, vagy önéletrajzi ihletésűnek nevezték a műveit, de a fikció és a valóság keveredése még saját magénéletében is válságot okozott. Az 1990-ben megjelent Deception című regény főhőse például egy Philip Roth nevű író, aki megcsalja a feleségét, ami romba döntötte valódi házasságát is a színésznő Claire Bloommal.

A 90-es évektől az író visszavonultan élt, és ekkor jelent meg több olyan regénye is, amelyek tovább erősítették pozícióját mint a modern amerikai irodalom egyik legfontosabb alakja. Ilyen például a Sabbath színháza, amelyért másodjára is megkapta a Nemzeti Könyvdíjat, a Pulitzer-díjat érő Amerikai pasztorál, A kommunistához mentem feleségül, az Összeesküvés Amerika ellen vagy A szégyenfolt. Ezek a kötetek már magyarul is viszonylag gyorsan megjelentek, míg a rendszerváltás előtt kijött írásai közül korántsem jelent meg itthon minden, vagy csak hosszú idő elteltével készült belőle teljes fordítás. (Az előbb felsorolt köteteket Sóvágó Katalin fordította magyarra.)

Ezekben a könyvekben Roth az amerikai történelem egy-egy periódusát ábrázolta abból a szempontból, hogy milyen nyomást helyeztek a történelmi események a regényeiben megjelenő karakterekre.

Utolsó alkotói periódusában visszatért a személyes témákhoz,

2010-ben megjelent könyvében, a Nemezisben pedig Istennel és bűntudat problémájával foglalkozott. Ezután nem kezdett újabb regényen dolgozni, két évvel később, 80. születésnapja körül pedig be is jelentette, hogy visszavonul. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte már megírta a legjobb műveit és minden, ami ezután jöhetne, csak alulmúlná ezeket. Az elmúlt éveket pihenéssel, illetve életműve rendezésével töltötte.

Januárban még adott egy emailes interjút a New York Times-nak, amelyben a nyugdíjas éveiről is szó van. Roth ebben kifejti, hogy nagyon élvezi az életet: úgy érzi magát, mintha egy játékot játszana, amely ugyan nem tarthat örökké, de minden nappal, amelyet még ezen a világon tölt, olyan, mintha nyerne. Ezért minden nap, amikor aludni tér, mosolyogva fekszik le arra gondolva, hogy még egy napot megélt.

„Meglátjuk, meddig tart ki a szerencsém”

– írta.

Philip Roth halálával az amerikai írói akadémia legrégebbi tagja ment el.

Kihirdették az irodalmi Nobel-díjast

0

Idén arra számítottak a szakértők, hogy a tavalyi megosztó döntés után kevésbé váratlant húz majd a Svéd Akadémia. Egyrészt így is lett, mert egy európai regényíró kapta a díjat, de a bejelentés mégis óriási meglepetés. A 114. irodalmi Nobel-díjas ugyanis nem egy kifejezetten esélyesnek tartott szerző, hanem a japán származású angol író, Kazuo Ishiguro lett.

Tavaly sokkolta a világot a Svéd Akadémia azzal, hogy nem egy írónak vagy egy klasszikus értelemben vett költőnek, hanem a zenész Bob Dylannek ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat, nagy hatású dalszövegeiért.

2017-ben a 62 éves Kazuo Ishiguro kapta a díjat, mert a Svéd Akadémia indoklása szerint

regényeiben nagy érzelmi erő van, és műveiben leleplezi a világról alkotott illuzórikus érzéseink alatt tátongó szakadékot.

A Svéd Akadémia titkára, Sara Danius a bejelentés után tartott sajtótájékoztatón Jane Austen és Franz Kafka, illetve egy kis Marcel Proust keverékeként jellemezte Ishiguro regényeit, hozzátéve, hogy az angol író mindebből saját, csak rá jellemző esztétikai univerzumot hozott létre. Szerinte Ishiguro számára nagyon fontos a múlt, de nem a prousti értelemben, hanem azt térképezi fel, hogy mit kell elfelejteni a múltból, hogy túlélhessünk a jelenben.

Kérdésre válaszolva Sara Danius elmondta még, hogy nem az ő tiszte megítélni a döntést, de olyan díjazottat választottak, akiről azt gondolták, hogy briliáns regényíró. Hozzátette, hogy reméli a bejelentés boldoggá teszi a világot.

Ishiguro 1954-ben született Nagaszakiban, családja ötéves korában költözött Angliába. A kortárs angol nyelvű irodalom egyik legelismertebb szerzője, több könyve magyarul is megjelent (Napok romjai, Ne engedj el…, A lebegő világ művésze, A dombok halvány képe, Az eltemetett óriás). Eddig nyolc regénye jelent meg, de Ishiguro több forgatókönyvet is írt már, például a A fehér grófnő című 2005-ös filmhez. A Napok romjai és a Ne engedj el… című könyvét pedig megfilmesítették, az utóbbiban Keira Knightley, Carey Mulligan és Andrew Garfield játszotta a főszerepeket.

1989-ben a Napok romjaiért Man Booker-díjat is nyert.

A fogadóirodáknál a bejelentés előtt az elmúlt évekhez hasonlóan a kenyai író Ngugi Wa Thiong’o, illetve a japán Haruki Murakami állt az élen az esélyesek között, de fontos változás volt, hogy a kanadai írónő, Margaret Atwood is a listák élére ugrott. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy Atwood 1985-ös, A szolgálólány meséje című regényéből filmsorozat készült, amelyet idén mutattak be nagy sikerrel.

A magyar írók közül Nádas Péter és a korábban Man Booker-díjat nyert Krasznahorkai László szerepelt idén is az esélyesek között szerepelt.

A Ladbrokes-nál Nádas a 10. helyen állt október 5-én 16-os oddsszal, míg Krasznahorkai győzelmére több más íróval egyetemben hússzoros pénzt fizetett volna a fogadóiroda.

Sara Danius, az irodalmi Nobel-díjról döntő Svéd Akadémia állandó titkára 2017. október 5-én Stockholmban bejelenti, hogy a testület Kazuo Ishiguro brit regényírónak, forgatókönyvírónak ítélték oda az idei irodalmi Nobel-díjat. (MTI/EPA/Claudio Bresciani)

Az irodalmi Nobel-díjról a döntést a Svéd Akadémián belüli öttagú bizottság készíti elő, amelynek tagjait három évre választják. Először javaslatokat gyűjtenek be tudományos intézményektől, irodalmi szervezetektől, illetve a korábbi díjazottaktól, majd a bizottság egy szűkített, 15-20 főből álló listát állít össze. A 18 akadémiai tag elvileg hónapokig tanulmányozza a jelöltek munkásságát, mielőtt közösen meghozzák a döntést a díjazottról, akinek a személyét azért nehéz megjósolni, mert a jelöltek listája 50 évig titkos. Az irodalmi Nobel-díjat az kaphatja meg, akire az akadémia tagok több mint fele szavazott.

A kitüntetés mellé 9 millió svéd korona (294 millió forint) pénzdíj is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az alapító, Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik Stockholmban.

Nem találunk szavakat – 4.

0

Abban az időben nyalka huszárezred feküdt Trencsénben. Jó dolga volt a szép szőke trencséni szlecsinkáknak és nyevesztáknak (kisasszonyoknak és menyecskéknek), mert a kolera miatt egy gyalogezredet is ide helyeztek, az egészséges városba. Annyi tiszt lődörgött itt, hogy még a szeplős asszonyoknak is hármával jutott udvarló. De valamennyi tiszt közt a legszebb fiú volt Noszty Ferenc huszárhadnagy: vidám, könnyelmű, eleven, pompás lovas, jó vívó, jó táncos és nagy kártyás. Mindebből aztán az következett, hogy roppant szerencséje volt a szerelemben (sok nyoma maradt annak), és kevés szerencséje a kártyában, aminek szintén maradtak nyomai kifizetetlen váltókban és kötelezvényekben, katonatiszti adósság, fizeti a nagyharang.

Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival

 

Bolondok azok a városok, melyek arról panaszkodnak: „Sokat szenvedtünk; nálunk száz vagy kétszáz évig lakott a török.”

Azok a helyek szenvedtek igazán, ahol se török nem lakott, se labanc, se kuruc, s a magok emberségéből éldegéltek, mint például Kecskemét, mert ahol a hadviselő felekből ott tartózkodék az egyik, ott csak egyik dominált, sarcolt, s a többiek oda se mertek szagolni, de ahol az egyik sem lakott, oda mind a három eljárt epret szedni.

Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös

 

Szepes vármegyének emlékezetes alispánja volt Görgey Pál a Thököly-féle időkben. Rossz, bizonytalan világ volt. Hétfőn még a labanc volt az úr, szerdán már a kuruc parancsolt. Tojások közt kellett táncolni, de a hibás lépésekre emberi fejek törtek össze. Igaz azonban, hogy akkor az emberi fejek olcsóbbak voltak, mint a tojások.

Mikszáth Kálmán: A fekete város

 

Az napról kezdem, mikor a felhők elé harangoztak Bodokon. Szegény Csuri Jóskának egész hólyagos lett a tenyere, míg elkergette a határból Istennek fekete haragját, melyet a villámok keskeny pántlikával hiába igyekeztek beszegni pirosnak.

Minden érezte az Isten közeledő látogatását, a libák felriadtak éji fekhelyeiken, és felrepülve gágogtak, a fák recsegve hajladoztak, a szél összesöpörte az utak porát, s haragosan csapkodta fölfelé. A Csökéné asszonyom sárga kakasa fölszállt a házfedélre, és onnan kukoríkolt, a lovak nyerítettek az istállóban, a juhok pedig egy csomóba verődve riadoztak az udvarokon.

Mikszáth Kálmán: A jó palócok

 

Budát és a budai polgárokat egy darab idő óta valóságos divat kigúnyolni. Pedig hát ez nagy léhaság, mert igaz, hogy a pesti rész a gazdag, a pompás, de a budai rész a kedves. Pestnek jövője van, Budának múltja. S minthogy a jövő is mindenesetre múlt lesz egy napon, a dolog hát egyre megy. Budán éppen annyi látnivaló van, mint Pesten, sőt Pesten is Buda a legszebb látnivaló. Olyan budai öregembert magam is ösmertem, aki még sohasem volt Pesten, de olyan pesti öregembert sohase ösmertem, aki még nem volt Budán. Általában lehetetlen Budára át nem menni, kivált nyári estéken, mikor fák alatt szeret az ember vacsorálni. Pestnek fényes, virágzó üzletei vannak, Budának vidám, kedélyes korcsmái.

Mikszáth Kálmán: A sipsirica

 

A Helységnévtárban következő két sor foglaltatik Szelistyéről: »Szelistye, Szeben megyében, szelistyei járás, 3750 lakos, 1064 ház, tsz. Nagyszeben, jb. helyben   «.

Ötödfél-száz évvel előbb, Szilágyi Mihály őnagyságának gubernátorsága idején még nem lehetett volna ennyit írni Szelistyéről. Akkor még nem volt annyi lakosa, se vasútja, se távíró drótja, se méhköpűje, s postakürtje. Hanem azért mindezekből a felsoroltakból egy sem az, ami hiányzott, valamint most se tudja még a Helységnévtár a legbecsesebbet, amije van.

Mikszáth Kálmán: A szelistyei asszonyok

 

Mária Terézia udvari személyzete közt még ott szerepel koncipisták, kontrollorok, szekretáriusok, kancellisták közt az udvari bolond, de II. József törülte ezt az állást, s azóta csak okos emberek voltak az udvarnál.

A kalapos király halála után mindenféle erőlködések indultak meg visszaállítani az udvari bolond stallumot, akképpen okoskodván az udvari hatalmak, hogy egy uralkodót okvetlenül megillet egy bolond, aki kedélyességre hangolja. Lám, Józsefnek nem volt bolondja, hát maga csinálta a bolondságokat.

Mikszáth Kálmán: Akli Miklós

 

Esztendők sora óta együtt szoktam vacsorálni az István főherceg vendéglőben az én igen t. barátommal, gróf Pongrácz Károly képviselővel és tábornokkal. A hosszú téli estéken sokszor csak ketten ülünk a szokott asztalnál, lenge fátyol alatt, amely szivarjaink füstjéből szövődik, s ha már kifogyott az aktuális beszélgetési anyag, szívesen csúszunk kijjebb a jelentől, az élményekben, színekben duzzadó múlt felé. Egymást ilyenkor szinte nem is látjuk, hanem csak a múltat.

Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma

 

Két vagy három esztendeje annak, hogy Katánghy Menyhért levelei, Klára feleségéhez intézve, kezdtek megjelenni a Pesti Hirlapban. A közönség (ah, milyen hálátlan a közönség) mohón kapott rajtok, s rám, aki hosszú éveken át mulattattam az országgyűlési tárgyalásokról írt karcolataimmal, többé nem is gondolt.

Valóságos keserűség fogott el ezen Katánghy ellen. Kicsoda, micsoda? Az igaz, hogy elég jól írt, de mindegy – hogy mer mégis írni? Jól írni nem szokás egyszerre – tehát nem is szabad.

Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon

 

Egy még nem is nagyon megsárgult krónika után írom ezeket a dolgokat, úgy amint következnek. Annyira biztosak és hívek az események egyes főadatai, hogy a neveket se tartom szükségesnek megváltoztatni és semmi cirádát, semmi írói arabeszket nem teszek hozzá. Az, aki a naplójában följegyezte e történetkét, sohase szokott hazudni másoknak se. Hát még saját magának miként hazudott volna? Igaz hát minden sora. Miért rontsam én el nem igazra?

Mikszáth Kálmán: Különös házasság

 

Özvegy tanítóné halt meg Halápon.

Mikor tanító hal is meg, szomjasan maradnak a sírásók. Hát még mikor az özvegy megy utána? Nem maradt annak a világon semmije, csak egy kecskéje, egy hizlalás alatt levő libája és egy kétéves leánygyereke. A libának még legfeljebb egy hétig kellett volna híznia, de úgy látszik, ezt se várhatta be a szegény rektorné asszony. A libára nézve meghalt korán, de a gyerekre későn. Annak meg se kellett volna születnie. Bár akkor vette volna magához az Úristen, mikor a szegény urát. (Istenem, micsoda szép hangja volt annak.) A kis poronty az apja halála után született, de nem későre, egy vagy legfeljebb két hónap múlva. Megérdemelném, hogy a nyelvemet kivágják, ha rosszat mondanék. Se nem mondok, se nem gondolok.

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője

 

Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya.

Bocsássa meg az ottani érdemes magisztrátus ezt a becsmérlést, nem akar lenni sem sértés, sem gúny, különösen az élőkre vonatkozólag, kik bizonyára nem tehetnek róla, hogy az őseik olyan bolondos helyre építkeztek. Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez.

Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak

 

Íme, Medveczky Medve úr, amint bukdácsol lefelé a lépcsőn, kopogtatva feje búbjával, kipp-kopp, minden lépcsőfokon egy koppanás. Előtte Róbert Gida, az ő gazdája. Amennyire Micimackó értelme terjed, meg van győződve róla, hogy ez az egyetlen módja a lépcsőn való közlekedésnek. Néha ugyan kétség fogja el, mintha lehetne másképp is, de ezt csak akkor tudná megfontolni, ha egy pillanatra megállnának a lépcsőn, és módjában volna fontolgatni. Talán akkor se.

 

  1. Milne: Micimackó

 

Egy napon, amikor Micimackónak semmi más dolga nem

akadt, az jutott eszébe, hogy most tenni kellene valamit. Elment tehát Malackához, hogy meglesse, mit csinál Malacka. Még havazott, amikor Micimackó a zúzmarás erdei házat elérte. Arra gondolt, hogy Malackát a kandalló előtt találja, amint éppen csülköcskéit melegíti.

De nagy meglepetésére tárva-nyitva találta az ajtót, és minél

tüzetesebben pislogott befelé, annál kevésbé találta Malackát

odabent.

  1. Milne: Micimackó kuckója

 

 

Tulajdonképpen ismeritek ti Tó-Bühlt? Tó-Bühlt, a hegyi falut? A Bühl-tavi Tó-Bühlt? Nem? Tényleg? Különös – akárkit megkérdez az ember, senki sem ismeri Tó-Bühlt! Lehetséges volna, hogy a Bühl-tavi Tó-Bühlt csakis azok ismerik, akiket nem kérdez meg az ember? Nem is csodálnám. Van ilyen.

Erich Kästner: A két Lotti

 

Nektek nyugodtan megmondhatom: ez a dolog Emillel teljesen váratlanul ért. Tulajdonképp egészen más könyvet akartam írni. Olyan könyvet, amelyben a tigriseknek rémületükben a foguk is vacog, a datolyapálmák kókuszdiói pedig lúdbőrösök az iszonyattól. Szerepelt volna továbbá egy petrezselyem nevezetű, fekete-fehér kockás kis kannibál lány, aki átúszta a Nagy- vagy Csendes-óceánt, hogy Amerikában, a Drinkwater-cégnél egy fogkefét vásároljon. A kis kannibál lánynak természetesen csak a keresztneve lett volna Petrezselyem.

Erich Kästner: Emil és a detektívek

 

Május 35-én történt. És így természetesen nem csoda, hogy Ringelhuth bácsi semmin sem csodálkozott. Ha egy héttel előbb esnek meg vele ugyanazok a dolgok, amelyek ma megestek, bizonyára arra gondol, hogy két-három kereke hiányzik vagy neki, vagy a földgolyónak. De május 35-én az ember a legrosszabbra is el lehet készülve.

Erich Kästner: Május 35

 

 

Aki tiszai alföldünknek egy részét bejárta vagy annak bármely táján csak pár napig tartózkodott: bátran mondhatja, hogy az egészet ismeri. Mint bizonyos családok arcain, úgy itt az egyes vidékeknél csak közelebbi ismeretség után vehetni észre egyes különbségeket, s az utas, kit homokos síkjainkon kocsijában álom nyomott el, ha pár óra múlva fölébred, csak izzadó lovain s azon: hogy a nap alább szállt, veszi észre haladását. A vidék általános jelleme, sőt egyes részletei éppoly kevéssé emlékeztetik őt erre, mint azt, ki a tenger közepén duzzadó vitorlákkal előrehalad. – A messze elnyúló legelők, melyeknek változatlanságát csak itt-ott egy vedertelen gémeskút vagy félig kiszáradt láp körül sétáló gólya váltja föl, s a rosszul mívelt szántóföldek, melyeknek tengerijét s búzáját isten után csak az őrzi meg, hogy a lopás is némi fáradságba kerül; – itt-ott egy magános tanya, hol bozontos kuvaszok ugatva a birtok szentségét hirdetik, s a múlt évről fölmaradt széna- s szalmaboglyák arra intenek: hogy a birtokosnak vagy fölötte sok takarmánya, vagy igen kevés marhája van; – ezt látta, midőn szemeit behunyta, ezt, midőn azokat ismét fölnyitá.

Eötvös József: A falu jegyzője

 

Össze akarom állítani életem aktáit. Ki tudja, mennyi időm van még? A lépés, melyre elszántam magam, talán végzetes lesz. Lassan, biztosan múlik az éj. Majd egyszer csak jön, lábhegyen, mint egy gyilkos, a fekete Álom, és nesztelen mögém áll. Hirtelen a szememre szorítja tenyerét. És akkor nem vagyok többé a magamé. Akkor megtörténhetik velem akármi.

Össze akarom állítani életem aktáit, mielőtt még egyszer elaludnék.

Babits Mihály: A gólyakalifa

 

 

Mátraszentanna kicsi hegyi község. Csatornázása nincs. Ahhoz, hogy valakinek vízöblítéses árnyékszéke legyen, külön kútszivattyút kell felszerelnie. Ilyet azonban csak Cipriani professzor, a község egyetlen villatulajdonosa mondhatott a magáénak. A többiek álmodni se mertek róla.

Tóték se. Tótéknak, mint a többi kisembereknek, csak budijuk volt.

Babits Mihály: A gólyakalifa

 

  1. augusztus huszadikán Hága városa – amely olyan eleven, olyan fehér, olyan kacér, mintha csak minden napja vasárnap volna -, Hága városa, amelynek árnyékos a parkja, amely­nek lombos fái gótikus épületekre borulnak, és széles csatornáiban mint tükörben nézegetik magukat a tornyok szinte keleties kupolái, Hága városa, a hét egyesített tartomány székhelye, arra ébredt, hogy siető, lihegő, izgatott polgárok piros és fekete áradata hullámzik végig valamennyi ütőerén, s tőrrel az övükben, muskétával a vállukon vagy pálcával a kezükben a Buitenhof felé iparkodnak. Félelmetes börtön ez, vasrácsos ablakait ma is mutogatják; itt szenvedett Cornelius de Witt, Hollandia volt főminiszterének az öccse, amióta Tyckelaer, a sebészorvos, gyilkossággal vádolta meg.

Alexandre Dumas: A fekete tulipán

 

Verričres nagyon csinos kisváros Franche-Comté tartományban. Piros cseréppel fedett, csúcsos tetejű, fehér házai egy domb oldalán ereszkednek alá, legenyhébb hajlatait is hatalmas gesztenyefák koronái élénkítik. A Doubs néhány száz lábnyira folyik az erődítés alatt, a várost még a spanyolok építették; a falak ma már romokban hevernek.

Stendhal: Vörös és fekete

 

Atyámnak kis földbirtoka volt Nottinghamshire grófságban. Öt fia

volt; én voltam a harmadik a hadban. Elénk, vidor fiúcska voltam,

de azért a veszteg-üléstől és a tanulástól sem idegenkedtem. Még

alig voltam tizennégy éves, amikor atyám s cambridge-i egyetemre

küldött, ahol három évig tanultam és szorgalmammal teljesen kivívtam tanáraim megelégedését. De atyám szűk jövedelméből testvéreim nevelésére sem tellett s azért sajna, az egyetemi tanulmányokat abba kellett hagynom. Inasnak adtak, még pedig Bates James úrhoz,

Jonathan Swift: Gulliver kalandos utazásai (Vajdafy Ernő fordítása)

 

 

Atyámnak csekély birtoka volt Nottinghamshire-ben és öt fia, én a harmadik közöttük. Tizennégy éves koromban Cambridge-be küldött a kollégiumba, ott három évet töltöttem, szorgalmasan tanultam. Apám vagyonkájából azonban még arra a kis zsebpénzre se futotta, ami fenntartásomhoz kellett, így hát beadtak tanoncnak Mr. James Bateshez, ez kiváló sebész volt Londonban.

Jonathan Swift: Gulliver kalandos utazásai (Karinthy Frigyes fordítása)

 

 

Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, amikor a termé­szetrajzi terem katedraasztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagy nehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörű, sma­ragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csak­ugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp ebben a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház ud­varán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak egyszeribe vége szakadt. Az ablakok tárva-nyitva voltak a meleg márciusi napon, s a friss tavaszi szellő szárnyán berepült a muzsika a tante­rembe. Valami vidám magyar nóta volt, ami a verkliből indulónak hangzott, s olyan csinnadrattásan, olyan bécsiesen pengett, hogy az egész osztály mosolyogni szeretett volna, sőt voltak, akik való­ban mosolyogtak is rajta.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

 

Vidéken születtem és nevelkedtem, de a falvak életéről sokáig alig tudtam többet, mintha városban pillantottam volna meg a napvilágot. A parasztok lelkivilágát jó ideig csak hallomásból

ismertem. Pusztán születtem és ott is laktam serdülő kamasz koromig.

Illyés Gyula: Puszták népe

 

Szegény anyám olyan asszony volt, kinél kedvezőbb még virágban sem termik. Amíg élt is, mindig párto­mat fogta, csak néha a szeretet akadályozta meg abban, hogy ne úgy lásson valamit jónak, ahogy én. Amióta azonban leszállott a földbe, azóta a szeretet sem gátolta meg semmiben, hanem minden úgy volt a legjobban, ahogy én mondtam s gondoltam. Lám, a sírnál is, ami­kor elmondtam neki, hogy az öröklött hajójeggyel Ame­rikába szeretnék menni, úgy állott mellém, mint az őr­zőangyal. El is gondoltam, ahogy a temetőből hazafelé jöttem­ben a faleveleket hulladozni láttam, hogy halott édesanyát szeretni és hulló falevelet látni milyen közeli rokon!

Tamási Áron: Ábel Amerikában

 

Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé. Akkor is

Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposzta­­termelő faluban, a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett.

Apám, akit Gergelynek neveztek, még élt abban az időben, s közbirtokossági erdőpásztor volt. Ott is lakott fenn az erdőn, egyedül egy kalibában; s csak akkor jövö­getett haza a házhoz, amikor az elesége elfogyott. Ilyen­kor édesanyám ismét feltarisnyálta, s azzal visszament az erdei szállásra, hogy legalább egy hétig megint ne lássuk.

Tamási Áron: Ábel a rengetegben

 

Elbeszélésemet azzal végeztem volt, hogy a hargitai pásztorságot letettem, s hazamentem az apai házhoz Csicsóba. Említettem azt is, hogy érkezésem után apám mindjárt szekeret fogadott, s azzal másnap elpályázott a Hargitára, hogy onnét a mi tulajdonunkat, vagyis a pásztori felszerelést, azzal a szekérrel hazaszállítsa.

Ábel az országban

 

Manapság már nemigen van olyan ember, akit régi szokás szerint vándornak lehetne nevezni. De ha mégis volna, mutató­ba egy legalább, vándorútjából az az egy sem hagyná ki Erdélyt bizonyosan. S nem is bánná meg, hogy kíváncsi volt oda el­menni, mert ritka földet s nem közönséges lakosságot ismerne meg. Bandukolhatna olyan országúton, amelyet csoda tartósra még a rómaiak építettek volt; aludhatnék olyan ősízű várhe­gyek tövében vagy avatag és gyűrűs vadhelyeken, amelyek hu­nokat és avarokat is láttak valaha. Megtalálhatná Szent László nyomait és eleven hírét; s elgondolkozva üldögélhetne omladék várfalakon, melyeket szabadságuk védelmére emeltek volt sze­gény emberek.

Tamási Áron: Bölcső és bagoly

 

Sokan láthattak már hegyről visszatekintő vándort, kinek a homlokát az igazság, a szemét pedig a sok kedves emlék harmatozta bé. No, hát azok most újat nem látnak, mert ama vándornak szakasztott mása vagyok magam is. Sőt a visszatekintésben a vándorok vándora lehetnék, mert arra az időre emlékezem vissza, melyet a mostani formám felvétele előtt éltem. Akkor ugyanis, mielőtt még jelen emberi testembe költöztem volna, fent éltem a szabad és dologtalan végtelenségben. Annak a seregnek, amelyikbe én is tartoztam, a Fiastyúk volt a központi helye; a parancsnoka pedig egy kiszolgált görög barát. Én a kisebb és fiatalabb szellemek közé tartoztam, s bár nem válik nagy dicséretemre, játszi és helytelen voltam.

Tamási Áron: Jégtörő Mátyás

 

Legyen az Atya dicséretére, amit írok; nemkülönben legyen égő gyertyája az én jó szándé­komnak.

Így legyen, ha már írásba fogtam, megadván magam a gondolatnak, mely a közeli múltban permetével engem meglegyintett, akár a hullám is meglegyinti, az ő párájával, a partmenti öreg fűzfát. Valóban, mint az öreg fűzfát a pára, először engem is csak úgy illetett a gondolat, alig-alig lehellet gyanánt; de aztán napra hold és holdra nap következvén, a gondolat késztető hullámai is folyvást növekedtek, sarkantyúzva eme írásra engem; majd pedig habos tajtékval minden nyugalmat is kimostak belőlem.

Tamási Áron: Szirom és Boly

 

Jeromos nem is álmodta, hogy valami kellemetlenslég történik vele, míg Haggin úr hirtelen egyik karja alá nem kapta, s be nem lépett vele a várakozó bálnavadász-csónak farába. Haggin úr jeromos szeretett gazdája volt, attól fogva, hogy Jeromos hat hónapja megszületett.

 

Jack London: A beszélő kutya

 

 

Viszontlátásra – mondta Harry De Mar Daughtrynak a negyedik tárgyalás után, melyet Mihály megvételéről folytatott.

Ebben Harry Del Mar tévedett: sose látta többé viszont Daughtryt, mert Daughtry előbb találkozott Emory doktorral.

Jack London: Az éneklő kutya

 

 

Vajon miért van ennyi hó az emlékezetében, gondolja magában, vajon miért tölti be ez a csikorgó hó minden álmatlan percét? Pedig augusztus van,az előbb mondta a patikus – és benne valami áttetsző, esztelen öröm áradt el, merőben fizikai jellegű boldogság, amikor meghallotta, hogy augusztus van.

Jorge Semprun: Az ájulás

 

Egy sincs már meg a fiúk közül. Ki a háborúban pusztult el, kivel betegség végzett, kinek egyszerűen nyoma veszett. Azokból pedig, akik még élnek, más ember lett.

Jurij Trifonov: Ház a rakparton

 

 

Nem a legfontosabb napja volt életemnek, de valami olyasmi. Július huszonnyolcadika, születésem óta a tizenhatodik, tizenhatodik nyaramon. Nedves nap, sötét nap. Nap, mely kora reggeltől törékeny esővel döföli-kalapálja felforgatott szobám ablakát.

Peter Marshall: Tombol a hold

 

Abban a washingtoni épületben, amelyet még mindig a külügyminisztérium új székházának neveznek, a legmagasabb  rangú tisztviselők szobái a nyolcadik emeleten vannak. A még magasab  rangú tisztviselők – a külügyminiszter és a két külügyminiszter-helyettes, akik valóban diplomáciával foglalkoznak, tehát nemcsak az emberek kihelyezését intézik, vagy a költségvetést készítik elő, vagy gondoskodnak az ügymenet biztonságáról, egy kis elszigetelt épületrészben vannak, ahová egy külön kis folyosó vezet, amit egy ügyfélfogadó titkárnő őriz.

 

John Kenneth Galbraith: Győzelem

 

Colin már majdnem teljesen felöltözött. Amikor kijött a kádból, hatalmas bolyhos tötölközőbe csavarta magát: csak a lába, meg a mellkasa látszott ki. Levette az üvegpolcról a permetezőt, és illatos illóolajjal szórta be világos haját.

 

Boris Vian: Tajtékos napok

 

Delet harangoztak.

Hyrman úr, az óriási hentes, egy parányi arany fülkarikával a bal fülében, kinyitotta a kirakatablakot, s egy sor disznófejen és aszparáguszokon át benézett a boltjába.

 

Bohumil Hrabal: Bambini di Praga, 1947

 

 

 

Buck nem olvasott újságot, különben tudta volna, hogy egyre puskaporosabbá válik a levegő, s nemcsak őt fenyegeti veszély, de minden erős izmú és hosszú szőrű, meleg bundájú tengerparti kutyát Puget Soundtól San Diegóig. Azért volt így, mivel a sarkvidéki homályban kutató emberek egy sárga fémre bukkantak, s mert a gőzhajózási és szállítási vállalatok nagy reklámot csaptak a leletnek, a férfiak ezrei rohanva megindultak észak felé. E férfiaknak kutyákra volt szükségük, mégpedig jól megtermett, erős izmú kutyákra, akik dolgozni tudnak, és vastag bundájuk van, amely megvédi őket a fagytól.

Jack London: A vadon szava

 

Képek! Képek! Képek! Míg meg nem tudtam, gyakran csodálkoztam, honnan származik az a rengeteg kép, ami elözönlötte álmaimat; mert ilyen képeket sose láttam a nappal, az ébrenlét valóságában. Már gyerekkoromban gyötörtek, álmaimat lidércnyomások sorozatává tették, s kissé később azt a meggyőződést ültették el bennem, hogy más vagyok, mint a fajtám: termé­szetellenes, elátkozott lény.

Jack London: Ádám előtt

 

Volt egyszer Vesztfáliában, Thunder-ten-Tronckh báró úr kastélyában egy fiatal legényke, akinek a természet a legszelídebb hajlamokat adományozta. Arca is tükrözte lelkét. Nyílt esze volt, de egyúttal igen jámbor észjárása; azt hiszem, ezért is hívták Candide-nak, vagyis jámbornak. A ház régi cselédei sejtették, hogy tulajdonképpen a báró úr húgának volt a fia, apja meg egy szomszédos, derék, becsületes nemesember, akihez azonban ez a hölgy sosem akart férjhez menni, mert mindössze hetvenegy őst tudott kimutatni családfáján, míg a többit megrágta az idő rozsdás vasfoga.

Voltaire: Candide vagy az optimizmus

 

 

Az egyetemi szemeszter éppen csak, hogy elkezdődött. Treece professzor, az angol tanszék vezetője a tanári asztalnál ült, háttal az ablaknak. A tiszta, hűvös októberi fény fagyosan áradt befelé a válla fölött. Az asztalán heverő papírhalmokra ömlött, s megvilágította három új diákjának sápadt arcát.

Malcolm Bradbury: Embert enni nem való

 

Reggel korán fölébredtem. Rég várt, de kellemetlen alvás volt. A feleségem nem tudott semmiről. Nagyon kevesen tudták, mit jelent nekem ez a nap. Megfürödtem, felöltözködtem. Sokáig, nagyon sokáig időztem a tükör előtt: az volt az érzésem, hogy utoljára látom magam.

Romulus Guga: Halál utáni élet

 

Már túljártam életem felén, amikor egy szeles, tavaszi napon eszembe jutott Esti Kornél. Elhatároztam, hogy meglátogatom, s fölújítom vele régi barátságunkat. Tíz éve nem érintkeztünk akkor. Hogy mi történt közöttünk? Isten tudja. Nem haragudtunk mi egymásra. Legalábbis nem úgy, mint a többi emberek.

De miután elmúltam harmincéves, terhemre kezdett lenni. Sértett

a léhasága. Untam ódivatú, magas-nyitott gallérjait, vékony-sárga

nyakkendőit, és vastag-zöld szójátékait is. Fárasztott az

eredetieskedése. Állandóan kisebb-nagyobb botrányokba kevert.

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél

 

 

A pisztoly eldördült.

Egy diák, ki a kifutó mögött foglalt helyet a mésszel írt vonalnál, az ég felé tartotta a csövet, s bámulta a füstfelhőcskét, mely nem mindjárt oszlott el a hajnali levegőben.

Kosztolányi dezső: Aranysárkány

 

 

Az ebédlő támlás díványán nemzetiszín zsinegdarabok, cukorspárga-végek, papírok foszlányai hevertek s a helyi újság szétszaggatott példánya, melynek homlokán kövér címbetűkkel ez volt olvasható: `Sárszegi Közlöny, 1899`.

A falinaptár a tükör mellett, az erős verőfényben föltüntette a

hónapot, napot: `Szeptember 1. Péntek`.

Az ingaóra pedig, mely cifra, fafaragványos üvegtokjában járt, és

sárgaréz sétálójával apró darabokra vagdalta a végtelennek látszó

napot, mutatta az időt: 1/2 1.

Kosztolányi Dezső: Pacsirta

 

 

Volna türelmök, kérem szeretettel, meghallgatni az én édesapám hegedűjének a történetét?

Olyan szívesen elmesélem.

Most, hogy hozzáfogok, elmerülve az emlék tejködébe, a szívem dobogása hasonlít ahhoz a szórakozott, méla pityegtetéshez, amit az apám névtelen ujja tett a hegedűnek a dé-húrján, mikor a hegedűt a térdére állította muzsikálás előtt és elnézett félrehajtott fővel, gondtól, gondolattól búcsúzván: nótát keresett, hogy a fülüönket és a lelkünket elgyönoöyrködtesse.

Szép Ernő: Dali dali dal

 

Augusztus végén nyílt meg a kiállításom a Váci utca sarkán, s noha a lapok általában elismeréssel írtak a képekről, melyeket huszonöt évi munkásságom anyagából magam válogat­hattam össze, az egyik nagyobb vásznamat majdnem valamennyien kifogásolták. Vitatható értékű kép, elismerem. Félig-meddig tréfából festettem egyszer. Ülő férfit ábrázol, aki hegedül a mellette ülő ruhátlan, szőke lánynak, bal lábánál pedig egy felöltözött nő ül a földön és hallgatja a hegedűszót.

Ottlik Géza: Hajnali háztetők

 

SZERETTEM ISKOLÁBÓL HAZAFELÉ MENET leszaladni az úsztatóhoz, ahol homokosbárkák álltak, csónakok, pallók nyúltak ki belőlük, azokon hordták ki talicskán a homokkotrók az óriási kupacokban álló, nedves homokot, játszi könnyen lapátolták azt a homokot, olyan volt, mintha a napsütésben csillogó, habkönnyű, ritka felhőbe mártanák szerszámukat, mert mindegyik apró homokszem a szivárvány színeiben játszott. Egyszer megkértem, hadd rakjak tele egy talicskát azzal a hegyekből lehömpölygött homokkal, amely biztosan egészen Hamburgig görgött volna, aztán még tovább, magába a tengerbe, ha itt ki nem kotorják, de amikor meg akartam emelni a lapátot, először azt hittem, hogy megakadt a csónak fenéklemezében, még egyszer bele kellett merítenem a lapátot a homokhegybe, aztán lassan, nehezen, mintha kátrányból, gumiarábikumból húztam volna ki, úgy emeltem a palló fölé a lapátot, de a talicskáig már nem tudtam elvinni, leejtettem, a homokkotrók meg nevettek, és én meztelen felsőtestüket néztem, mindegyik homokkotrónak horgony, meg kisasszony volt a kezére tetoválva, és az egyikük teljesen lenyűgözött, mellkasán tetovált csónak, egy vitorlás volt, csak néztem és könnybe lábadt a szemem, de nem a sírástól, hanem attól a felismeréstől, annak a tudásától, hogy nekem is egy ilyen kis csónakot kell tetováltatnom a mellkasomra, hogy nem tudok élni egy ilyen csónak nélkül, hogy egy ilyen csónak az biztosan melengeti az embert, hogy a lélek jelvénye az, és hogy nekem is lesz egy ilyen.

Bohumil Hrabal: A városka, ahol megállt az idő

 

 

Tűző nap villogott: az út két oldalát végeláthatatlanul, elhagyott kocsik sora szegélyezte. Maillat elment egy nagyon szép, khakiszínű Mercury mellett. Valamelyik tábornoké lehetett: a parancsnoki zászló még ott lengett rajta.

Robert Merle: Két nap az élet

 

Az ablak nyitva állt. A nyár fényözönében a tulipáncsokor, a háttérben a ég kékje Matisse-ra emlékezteti, akit a korai halál nemrég ragadott el nyolcvanadik életévében, sőt a váza körül lehullott szirmok is mintha a mester ecsetjének engedelmeskedtek volna. Lady L. úgy érzi, hogy a természet nem bírja az iramot. A nagy festők mindent elszedtek tőle.

Romain Gary: Lady L.

 

A halász már öreg volt, kis csónakja egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár nyolcvannégy napja, hogy nem fogott semmit. Eleinte, negyven napig egy fiú is vele ment mindig. De azután, hogy negyven napig nem fogtak semmit, a fú szülei azt mondtákm, hogy az öreg most már igazán és végérvényesen salao,

ami a legsúlyosabb szó a balszerencsés emberre, úgyhogy a fiú parancsukra ettől fogva egy másik hajóval ment halászni és fogtak is mindjárt az első napon három nagy halat.

Ernest Hamingway: Az öreg halász és a tenger

 

Öreg szekér döcög az öreg emberrel. Öreg már Gülszári is, a kocsi elé fogott sárga poroszka ló, nagyon öreg…

Keserves lassúsággal kapaszkodik az út a fennsíkra. A szürke, kopár dombok között hófúvás kavarog szinte egész télen, nyáron meg pokoli a hőség.

Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

 

Holcomb mezővároska, Kansas nyugati részén, a búzatermő fennsíkon: a gyéren lakott területről a többi kansasi csak úgy beszél, hogy „ott künn”. A táj nagyjából hetven mérföldnyire ekszik Colorado határától keletre, égboltja szikrázóan kék, levegője tiszta, mint a pusztáké, s egész atmoszférája inkább vadnyugati, mint közép-nyugati.

Truman Capote: Hidegvérrel

 

Tarján Tamás halálára

Egyetlen papírfecni sem volt Tarján Tamásnál júliusban, Gyulán, amikor már nyolcadik alkalommal vezette az Irodalmi Humorfesztivált. Tizenkét író jött pedig a színpadra, de ő fejből tudta, ki mit olvas fel, a szövegekről, az alkotóikról egyaránt lenyűgöző mennyiségű ismerettel rendelkezett, és szokása szerint áradt belőle a szó.

Kissé hadarva beszélt, ahogy általában, hiszen szinte mindig sokat akart egy szuszra elmondani. Szakszerű ismeretanyagot és személyes dolgokat egyaránt, úgy közölt temérdek mindent, hogy szórakoztató volt, képes volt poentírozni, nevetést fakasztani a publikumból, miközben lázas szenvedéllyel terjesztette az ismereteket. Tudós volt, a budapesti bölcsészkar egyetemi tanára, de igazán nem zárkózott be az elefántcsonttornyába, nem is volt neki olyan, mert ahol csak lehetősége nyílt,  terjesztette a kultúrát.

Szerintem széles e hazában

annyi könyvbemutatót senki nem tartott, mint ő,

nekem is vagy öt kötetemet mutatta be. Könyvhét idején már-már pendlizett, mint a haknizó színész, vagy egy helyen bemutatott több kötetet is. Kritikáiban akár metsző élességgel, és persze pontossággal fogalmazott, könyvpremiereken jobbára dicsért, igencsak felkeltette az érdeklődést, de ezt azért úgy tudta tenni, hogy finoman megfogalmazta a kifogásait, egyáltalán nem hozsannázott. Szerkesztőként pedig végtelenül, zavarba ejtően precíz volt, tanúsíthatom, hiszen szerkesztette is könyvemet.

A Gutenberg galaxis szerelmese volt, nehezen szokta a számítógépet, hosszú ideig ellenállt neki,

amikor már szinte mindenki elektronikus úton küldözgette a kéziratokat, neki még papíralapon, kinyomtatva kellett vinni,

hogy azon aztán rossz helyre tett vesszőt ugyanúgy sasszemmel kiszúrjon, mint senki más által észre nem vett apró tárgyi tévedést. Jellemző a precizitására, hogy miközben egy premieren a színház előcsarnokában táskájából előhúzva, ajándékozta nekem tizedik színikritika kötetét, és ott rögtön kedves szavakkal dedikálta, és nem ám csak annyit írt, hogy „barátsággal”, arra is gondja volt, hogy kijavítsa a kiadó hibáját, a megjelenés 2012-es évszámát, 13-asra.

Könyveinek száma közelít a harminchoz, köztük persze sok az irodalmi tárgyú, hiszen a színház mellett, azért mégiscsak ez volt az első számú szenvedélye, hivatása.

Irodalomtörténeti munkát éppúgy írt, mint könyvkritikákat, esszéket, monográfiát, vagy akár szellemes rejtvényeket is.

De szóban, katedrán, pódiumon, legalább olyan karizmatikus volt, mint írásban. Ezért is foglalkoztatta valaha sokat a rádió, a televízió. Felfoghatatlan, hogy ezt a lenyűgöző tudású embert miért rúgták ki az egyetemről, szégyenszemre miért csak óraadóként, akár ingyen, járhatott vissza tanítani. Nem húzott pedig se ide, se oda, nem politizált különösebben.

Nyáron, ott Gyulán, beszéltem vele utoljára. Meghívtam a tévéműsoromba, azt mondta ez nagy megtiszteltetés, de neki elvették minden lehetőségét a médiában, ezért az elektronikus sajtóban nem kíván többet szerepelni. Most sajnos végképp kiiratkozott az életünkből. Lidérces, hogy éppen halálhírének napján jött postán az Óbudai Társaskör októberi programja, melyben huszonhatodikára, Bálint András Arany János estjét hirdetik. És az is ott áll nyomtatásban, hogy „Bevezetőt mond: Tarján Tamás. Sokunknak fáj, hogy már nem lehet ott.

Művészasztalt terítenek Nyíregyházán

0

Mesekutatóval is találkozhatnak az érdeklődők a VIDOR Fesztiválon.

Ahogy mondani szokás, már aranyért sem lehet színházjegyet váltani a VIDOR Fesztivál versenyprogramjára Nyíregyházán. De csüggedésre semmi ok, hisz a Vidámság és Derű ORszágos seregszemléje számtalan ingyenes programot – köztük szabadtéri, világzenei koncerteket, beszélgetős műsorokat – kínál a nagyérdeműnek.

Csatlakozott a rendezvénysorozathoz a városban alapított irodalmi folyóirat, A vörös postakocsi is, mely a VIDOR-hoz igazítva Művészasztal címmel augusztus 31-én indítja útjára sorozatát. Az idén két, jövő tavasszal három alkalommal olyan élvonalbeli magyar írókat látnak vendégül Nyíregyházán, akiknek munkássága a színház világához is köthető.

A rendezvény háziasszonya Kováts Judit író, első vendége Boldizsár Ildikó író, mesekutató, meseterapeuta.

A MŰvész Stúdióban délután ötkor kezdődő műsor címe: Mese, mese, mátka… felnőtteknek.

Az est folyamán a Móricz Zsigmond Színház művészei a Holle anyó újramesélt változatát állítják színpadra Ildikó átdolgozásában, amit ő életközép-válság mesének nevez.

FRISS HÍREK

Szabad-e? Ér...

Macron-Orbán...

Újszínházas ...

Kína nyúlja ...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK