Érdekes

Kiégett egy busz Mátraházánál – VIDEÓ

0

Kigyulladt egy autóbusz Mátraháza közelében – erősítette meg a Független Hírügynökség értesülését a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. 

A tűzoltók és a rendőrök a helyszínen vannak. A busz oltásának és műszaki mentésének idejére a főutat a rendőrség teljes szélességében lezárta, kerülni Abasár-Verpelét-Sirok irányába lehet – mondta a redőrfőkapitányság szóvivője az MTI-nek.

A Kecskemét és Eger között közlekedő autóbuszon 6 utas és a vezető tartózkodott, és mindenki sértetlenül hagyta el a járművet. Az autóbusz teljesen kiégett, de senki sem sérült meg.

Szemtanúktól megtudtuk, hogy a felfelé menő busz gyulladt ki, de

az utasok szóltak a sofőrnek, hogy füst van,

és a vezető megállt. Mindenki ki tudott szállni. Az utasokért egy másik autóbuszt küldtek.

Horthy Miklós újratöltve

A hír: a Horthy Miklós Emléktársaság szervezésében 2018. február 11-én „emlék-istentisztelet” tartottak a kormányzó halálának 61. évfordulója alkalmával a Szabadság téri Református Egyházközség által üzemeltetett Hazatérés templomában.

A néhai kormányzó történelmi szerepének megítélése a történészek feladata, véleménye azonban mindenkinek lehet róla – újságíróknak, politikusoknak, bárkinek. Ami tény: Horthy volt a kormányzó a zsidótörvények idején, és akkor is, amikor Magyarország belépett egy igazságtalan, és utóbb vesztesen megvívott háborúba, s ily módon ő volt az első számú felelős a II. magyar hadsereg katonáinak elpusztulásáért a Don-kanyarban.

A rendszerváltozás után a volt kormányzó kenderesi újratemetésével kezdődött az a Horthy-kultusznak nevezett folyamat, amelynek főbb epizódjait a február 11-i emlék-istentisztelet kapcsán idézzük fel.

1957, 2017

De előbb még egy kis történelem.

1957. február 9-én a Népszabadság a kilencedik oldalán közölte a hírt: meghalt Horthy Miklós. „Lisszabonból jelentik, hogy Horthy Miklós, a magyar ellenforradalom egyik vezető alakja, Magyarország kormányzója a 25 éves ellenforradalmi rendszerben, meghalt. Nevéhez a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka fűződik. A Horthy-rendszer abban a vérfürdőben született, amelyet 1919-ben az antant-hatalmak segítségével uralomra jutott ellenforradalom rendezett a magyar munkások, parasztok, értelmiségiek sorában. Horthy nevéhez fűződik Magyarország berántása a második világháborúba, s a nemzeti szégyen, hogy hazánk a múlt háborúban a hitlerista Németország utolsó csatlósa lett. A legutóbbi ellenforradalmi események idején Horthy újra jelentkezett: ismét szeretett volna szerepet játszani a második ellenforradalom általuk remélt új rendszerében.”

Hatvan évvel később, 2017. júniusában kivételes államférfinak nevezte Orbán Viktor Horthy Miklóst a felújított Klebelsberg kastély átadó ünnepségén. Ebből a mondatból nem az derül ki, hogy Orbánnak mi a véleménye Horthyról. Hogy valóban kivételes államférfinak gondolja-e azt az embert, akinek regnálása alatt születtek a zsidótörvények, amelyek végül mintegy félmillió zsidó származású magyar ember elpusztításhoz vezettek. Az Orbán által elmondott mondatból leginkább az derült ki, hogy Magyarország miniszterelnöke most ezt tartotta hasznosnak mondani.

Ungváry Krisztián történész szerint Orbán ezzel a megfogalmazással a jobboldalnak üzent. Ez a vélemény logikus ugyan, de az ügy ennél valamivel árnyaltabb és bonyolultabb. A normális, tisztességes jobboldalnak ugyanis ezzel nem lehet üzenni, mert magát polgárnak tartó jobboldali ember nem tekint Horthyra kivételes államférfiként. A normális, tisztességes jobboldali ember tudja, amit persze Orbán is tud, hogy Horthy Miklós sok százezer zsidó és nem zsidó származású magyar ember haláláért felelős.

Orbán korábban visszafogottabban fogalmazott Horthyról, amikor a Hóman-szobor körüli viták kapcsán azt mondta, hogy olyan embernek nem állítanak szobrot Magyarországon, akik megszálló hatalmakkal kollaboráltak. Horthy Miklós ilyen ember volt, és ezt Orbán nemcsak 2015-ben tudta, de tudnia kellett 2017-ben.

Horthy Miklós újratemetése

1993. szeptember 4-én a néhai kormányzó hazahozott hamvait újratemették Kenderesen. Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, Boross Péter volt miniszterelnök 2018-ban arról beszélt, hogy Horthy Miklós kenderesi újratemetésén a saját szemével látott egy olyan transzparenst, amelyen egy zsidó szervezet köszönetet mondott Horthy Miklós kormányzónak.

A volt miniszterelnök rosszul emlékezett: nem volt ilyen zsidó szervezet. Volt viszont egy Blumgrund János nevű ember, aki nem transzparenst, hanem egy koszorút vitt a temetésre, a következő felirattal: „Egy hálás magyar zsidó a sok közül.”

Blumgrund János amúgy Bécsből rándult haza, a helyi Horthy Miklós társaság elnökeként, onnan volt hálás a kormányzó úrnak. Igaz, nem eredeti nevén, hanem a vitézi körökben a Blumgrundnál autentikusabban hangzó Almási Szabó János néven.

Az MTI cenzúrázta Orbán Viktort

2012. júliusában a Magyar Távirati iroda cenzúrázta Orbán Viktor miniszterelnök szavait.

„Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben” – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közös budapesti sajtótájékoztatóján, majd hozzátette: „Magyarország bűnt követett el, amikor a második világháborúban nem védte meg zsidó állampolgárait.”

A magyar miniszterelnök utóbbi mondata nem szerepelt az MTI tudósításában. A távirati iroda úgy gondolta, hogy nem lenne jó, ha a magyar állampolgárok megtudnák, mit mondott Orbán annak a magyar államnak a felelősségéről, melynek élén az általa kivételes államférfinek tartott Horthy Miklós kormányzó állt.

Horthy mellszobra a Szabadság téri templomban

Horthy Miklós kormányzó mellszobrának avatóünnepsége a Szabadság téri Hazatérés templomának bejáratánál az első bécsi döntés 75. évfordulóján 2013. november 3-án Budapesten.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

2013. november 3-án százak tüntettek a budapesti Szabadság téren a Hazatérés temploma előtt. Odabent Horthy Miklós szobrát avatják, beszédek is vannak, Hegedűs Lóránt református lelkész a keresztényi szeretetről beszélt, és felszólalt Gyöngyösi Márton a Jobbik parlamenti képviselője – ő volt az, aki a magyar országgyűlés képviselőit származásuk alapján listázta volna.

A Fidesz közleményben reagált Horthy Miklós kormányzó szobrának avatására. Rogán Antal jegyezte a közleményt, lehet, ő maga fogalmazta a szöveget.

A Rogán Antal frakcióvezető által jegyzett közlemény azért tartja rossz ötletnek Horthy Miklős szobrának felavatását, mert az szerintük provokáció a Jobbik részéről, és az akció „jó ürügyet szolgáltat a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy antiszemitizmusról beszéljenek Magyarország kapcsán”.

Nem Horthy személyével és szobrával volt baja Rogán Antalnak és a Fidesznek, hanem azzal, hogy külföldön most majd megint verik a palávert „a magyar emberek ellenségei”.

Rogán Antalnak és a Fidesznek nem közleményt kellett volna írnia, hanem együtt tiltakoznának az antifasisztákkal a Szabadság téri templom előtt.

Ha a Fidesznek és Rogán Antalnak valóban baja lett volna Horthy Miklós éledő kultuszával, akkor most nem egy ilyen semmitmondó közleményt tettek volna közzé. Nem provokációról beszélnének, hanem a nácizmus ellen tiltakoznának. Megírnák például, hogy Horthy Miklós nem csak a zsidósággal „viselkedett csúnyán”, hogy nem csupán a mintegy 600 ezer magyar zsidó ember haláláért felelős, de a nem zsidó magyarokkal is számos illetlen dolgot művelt. Belesodorta Magyarországot egy értelmetlen háborúba, megtámadta a Szovjetuniót, a Don-kanyar poklába, azaz, gyakorlatilag a biztos halálba küldte a második magyar hadsereget. Katonának csúfolt szerencsétlen áldozatokat, akik – tisztes felszerelés, ellátás hiányában – valójában ágyútölteléknek kellettek.

Szabadság tér: Orbán Viktornak nincs mozgástere

2014. májusában Orbán Viktor nyilatkozott a budapesti Szabadság téren átadandó, eredetileg a német megszállás emlékműveként szereplő szobor kapcsán. A miniszterelnök a magyarországi zsidószervezetek tiltakozására válaszolt, és közölte velük: mint kormányfőnek, nincs mozgástere a Szabadság téri szobor ügyében. Ezzel lényegében nem csak a zsidószervezeteknek, a magyarországi zsidó közösségnek üzent, de minden jóérzésű polgárnak e honban, akik még mindig abban a hitben élnek, hogy a mozgástér elengedhetetlen kelléke egy miniszterelnöknek.

2014. júliusában aztán átadták a sokak által Szégyenünk szobrának nevezett alkotást. Nem felavatták, hanem átadták. Éjjel csinálták, sötétben. Rendőröket vezényeltek a térre, hogy minden flottul menjen. Kordonok is voltak, nehogy kárt tehessenek benne a tiltakozók.

Az előző évben, december 31-én, szilveszter napján jelent meg a Magyar Közlönyben a szoborról szóló első közlemény. Az eredeti szövegben szó sem esett áldozatokról, csupán a megszállásról.

Március 19-e volt az első határidő, akkor akarták átadni. Aztán mégsem adták át. Lett egy május 31-i határidő, ám az épp egybeesett volna Orbán Viktor születésnapjával.

Július közepén már érezni lehetett, hogy valami készül. Benne volt a levegőben, hogy hamarosan a helyére teszik a szobrot. Végül ez a nyár közepén történt meg, amikor aki teheti, nyaral, s amikor a nagy meleg miatt lankad a figyelem.

Az elmaradt szentmise

2018. január 27-én szentmisét terveztek mondani Horthy Miklós lelki üdvéért, ahol az elképzelések szerint Boross Péter volt miniszterelnök és Lezsák Sándor, az országgyűlés mostani alelnöke is felszólalt volna. Miután ez a nap egyúttal a holokauszt nemzetközi emléknapja – az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulója – a heves hazai és nemzetközi tiltakozások hatására a szervezők közölték: nem tartják meg a szentmisét. Sajtóhírek szerint Erdő Péter bíboros szólt le a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia vezetőjének, az emlékmisét szervező Osztie Zoltánnak, ő utasította, hogy vonják vissza szándékukat és a holokauszt emléknapján ne tartsanak a magyar zsidók százezreinek halálában szerepet játszó kormányzó tiszteletére rendezvényt.

Most meg itt ez a megemlékezés, 2018. február 11-én. Nincs semmilyen emléknap, az időpont nem ütközik semmilyen nevezetes dátummal, lehet emlékezni, ki-ki kedve és lelkiismerete szerint.

Bréking nyúz, február 10. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ezúttal Juhász Péter került a kormányközeli média célkeresztjébe: a Bors által megírt állítólagos bántalmazási ügye volt az alap, amihez mindenki hozzátette a magáét – a 888 például azt, hogy nekik eszükbe sem jutna lejáratni az Együtt politikusát. A Magyar Idők pedig feltárta, hogy az EU akarja megpuccsolni a választást az Elios-üggyel – ilyen volt a szombat a másik valóságban.

Számos törvénysértést olvasott az Origo Juhász Péter fejére

„Ahogy arról korábban már írtunk, az Együtt elnöke, Juhász Péter, a Bors információi szerint volt élettársát bezárta egy lakásba, benyugtatózta és össze is verte. Ezt tartalmazza az a peranyag, amely a II. és III. Kerületi Bíróság előtt nyugszik a Bors szerint. Juhásznak nem ez az első összeütközése a törvénnyel, hiszen már a 2000-es évek közepén is elítélte egyszer a bíróság – saját maga feljelentése után – otthoni kábítószer-termesztés miatt. … Juhász emellett a 2000-es években megpróbálkozott vállalkozóként is, amelynek az lett a vége, hogy nyolc céget sikerült bedöntenie, amelyek javarészét adótartozás miatt felszámolták, vagy épp fantomizálódtak. Juhász amellett, hogy törvények semmibevételével számos alkalommal lebukott, szereti a bűnözők társaságát is, hiszen azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy egy közvetítőn keresztül kapcsolatban állt a gyilkosságra való felbujtás miatt elítélt maffiózóval, Portik Tamással, és számára adott át nyomtatott „sajtóanyagokat”, amelyet maga is elismert. Aktív politikusként csak a jóérzésű embert sértő megmozdulásai voltak: hiszen a nemzeti ünnepeket füttykoncerttel akarta megzavarni, és számos esetben azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a közvéleménytől próbált meg koldulni hasznosnak nem igazán mondható tevékenységéhez, holott luxuskörülmények között él.” (Origo: Kicsoda az asszonyverő Juhász Péter?)

A 888 szerint Juhász még lejáratásra sem érdemes

„Miután bírósági ügy van Juhász Péter ellen, aki a Bors információi szerint verte, bezárta, benyugtatózta a neki nem tetszően viselkedő volt párját, három gyereke anyját, az Együtt politikusa Facebookon osztotta ki az asszonyt. „Annyira már ismersz, nem ülök fel zsarolásnak”- üzent a pártelnök.

A Facebook-posztban sajnáltatja magát a férfi, miszerint a volt párja megpróbálja elidegeníteni a gyerekektől, és a nő ügyvédei is „baráti” tanácsokat osztogatnak neki.

Juhász Péter – aki tagadja a történteket – szerint a most kirobbant botrány mögött politikai lejáratás van. Hiába a bírósági papírok.

Kérdés persze, ki akar lejáratni egy alig mérhető mikropártocskát, amiről csak azért van tudomása az embereknek, mert napról-napra szerepeltetik az ellenzéki médiában.” (888.hu: Juhász nem áll le: gyerekei anyját szidja és fenyegeti a Facebookon)

Migránsközpontot vizionál a Pesti Srácok

„A mátyásföldi kertváros Budapest XVI. kerületében az egyik első helyszíne lehet a Soros-féle szervezetek és politikai képviseletük, azaz az Együtt által elképzelt migránstelepeknek: Vajda Zoltán, a párt elnökségi tagja és helyi képviselőjelöltje már két éve szorgalmazza, hogy az Ikraus egykori gyártelepét a Magyarországra irányított bevándorlók számára kellene megvásárolni. Miután a telep most eladósorba került, megvalósulhat a migrációpártiak nagy terve.” (Pesti Srácok: Az Együtt-alvezér tanácsára migránsközpont létesülhet a mátyásföldi Ikarus-telepen)

Az EU Tiborczon keresztül szállt rá Orbánra a Magyar Idők szerint

„Olyan intenzitású támadássorozat zúdult hazánkra az Európai Unió­ból, hogy szinte lehetetlen elhessegetni azt a feltételezést, miszerint Brüsszel aktív szerepet vállal a kormányellenes erők oldalán a hivatalosan még el sem indult választási kampányban. Azoknak, akik összeesküvés-elméletnek tekintik az efféle meglátásokat, bizonyára eloszlatja a kételyeit, ha felidézzük Gyurcsány Ferenc bánatos kifakadását 2010-ből, a történelmi vereség másnapjáról: „bennünket legyőzhettek Orbánék, de az Európai Uniót úgysem tudják majd legyőzni”.

Ez böszme elkotyogása volt annak, hogy már a választások másnapján elkezdik exportálni a saját belpolitikai problémáikat, a kinti elvtársaiktól várva segítséget elvesztett hatalmuk visszaszerzéséhez. A hazaárulás e speciális formájára ezernyi példát láttunk azóta.

Így már érdekes lehet, mi inspirálta az unió szebb napokat is megélt csalás elleni hivatalát (OLAF) arra, hogy ugyanúgy, mint 2014-ben, a választási kampány kezdetére időzítse újabb, immáron második jelentésének kiadását az Elios-ügyben. Vajon kitől kértek vagy fogadtak el kéretlenül információt, szakvéleményt annak elkészítésekor? A jelentés ugyanis tele van tendenciózus pontatlanságokkal, miközben nagyon fontos körülményeket hallgat el.” (Magyar Idők: Össztűz Brüsszelből)

A Ripost mindig is tudta, kicsoda valójában Juhász

„A  Ripost már 2016 őszén megírta, hogy a politikus felesége, három gyermekének anyja a családi terror elől elmenekült közös otthonukból. Ezt írtuk:

A három gyerekes édesanyának Juhász zavaros életéből, félvilági kapcsolataiból, a család máról-holnapra élő, folytonos anyagi bizonytalansággal járó életéből lett elege. Az asszony elmenekült a három gyerekkel, máshol keresett biztosabb érzelmi és anyagi támaszt magának. Pánikszerűen hátra kívánta hagyni mindazt, amit a férje összességében jelent.

Ma reggel bírósági iratok alapján újabb megdöbbentő részleteket hozott nyilvánosságra a borsonline.hu.” (Ripost: A verés és a terror elől menekült el Juhász Péter felesége a három gyerekkel)

Miért Budapest a (tréfli) sólet világfővárosa?

Ezt a kérdést a Times of Israel újságírója, Yaakov Schwartz teszi fel annak a riportjának a címeként, amelyben leírja mit tapasztalt a magyar fővárosban. Sommás megállapítása: a legjobb sólet díjáért kemény harc folyik Budapesten, ahol egy magára valamit is adó, hagyományos magyar étterem étlapjáról aligha hiányozhat a zsinagógák egykori szombati eledele.

A riporter kétségek között vívódott, amíg be nem tért a Kádár Étkezdébe, egy „szürke, a kommunista időkből ittmaradt” étterembe, ahol azonban szombaton előre helyet kell foglalni. „A dugig megtelt étterembe számos nyelven, magyarul, angolul, spanyolul, sőt héberül is folyik a társalgás – mindaddig, amíg a tiszta fehér köpenyes pincérnő elébük nem teszi az ételt.”

A sólet a Kádár ételeinek zászlós hajója, az egykori tulajdonos Kádár-család receptje, amely Erdélyből vagyis abból a régióból származik, ahol a holokauszt előtt erős haszid közösség élt. A mostani tulajdonos, Orbán Sándor, egykori öklöző maga nem zsidó származású, de az étteremmel együtt megkapta a sólet receptjét is, amelyre nagyon is büszke. „A sólet itt sokkal jobb, mint Izraelben” – mondta a riporternek Orbán, majd megkérdezte, hogy feltétként libacombot vagy füstölt sertéscsülköt hozzon-e.

A szerző ennek kapcsán levezeti, hogy a magyarok a török hódoltság idején szerették meg a disznóhúst, mit a muzulmán törökök nem ettek meg. Így került be a sertés a magyar konyhába és – a sólet receptekbe.

A roppantul nem kóser feltét ellenére a Kádár sóletje leginkább arra az ételre hasonlított, amelyet szombatonként tálalnak Izrael és az Egyesült Államok ultraortodox közösségeiben – szögezi le a TOI riportere. „Sőt holtversenyben lenne az Oak Park-i (Michigan) G’RA zsinagóga sóletjével. Ez a legjobb, amit valaha is kóstoltam.”

A szerző a Macesz Bisztróba is ellátogatott, ahol szintén családi recept alapján készítik a sóletot. Az ittenit is dicsérte Schwartz, hozzáfűzve, hogy hasonlót még nem evett.

A következő állomás a Fülemüle volt, amely a sólet szinonimájává vált, amióta kinyitott. Singer Viktor, a tulajdonos, nagymamájától, a holokauszt-túlélőtől, Cecíliától örökölte a receptet. Itt azonban a riportert elragadtatta a vágy a csodás pastrami iránt, ami miatt megfeledkezett a sóletról.

Ezután sor kerül a macesz gombóc méltatására, majd a flódnira (Raj Ráchel), amit szerinte flawed-knee-ként kell ejteni, erős brooklyni akcentussal.

A Times of Israel riportere végül idegenvezetőjét idézi, aki szerint: a magyarok nem túl nyitottak a zsidók iránt, de a zsidó konyha iránt nagyon is.

Bréking nyúz, február 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

Soros, Soros és Soros. És Vágó István. A kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

A Magyar Idők szerint Karácsony Gergely Soros trójai falova

„A Soros György nyílt társadalomról alkotott elképzelésével szimpatizáló és a történelem süllyesztőjébe került Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) holdudvarához tartozó liberális értelmiségiek tűntek fel Karácsony Gergely tanácsadó testületében, amelyet a volt uniós biztos, Andor László vezet. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének politikájára olyan személyeknek van döntő befolyása, mint Bojár Gábor, aki egykor a Soros-alapítvány vezetőségi tagja volt. (…)

Tehát Karácsony tanácsadóinak nem sok közük van az őt kormányfőjelöltként fölvállaló MSZP-hez; a grémiumban kétharmados SZDSZ-es és sorosista túlsúly érvényesül.”

A Pesti Srácok szerint Soros egy piti kalandor

„Soros György szeret tetszelegni a zseniális pénzügyi guru szerepében, és álságos dumával „objektív pénzügyi folyamatokra” hivatkozik, amikor „megsortolja” egy ország nemzeti valutáját. Tevékenysége nyomán recesszió, gazdasági csőd, elképesztő adósságterhek maradnak az adott országban. Az emberbarát, filantróp, migráns- és szegény segítő, a humanista és demokráciafejlesztő Soros György néhány piaci manőverét azonban érdemes felidézni. Olyanokat, amelyeknél megmutatta a valódi énjét: a kíméletlen spekulánst és a piti kalandort. (…)

Azért is érdemes emlékezni Soros „életművére”, hogy ha legközelebb látjuk könnybe lábadt szemmel beszélni, a világ sorsáért, vagy éppen Magyarországért aggódni, akkor ne nyúljunk egyből mi is a zsebkendő után. Érdemes észben tartani, hogy éppen ő az egyik oka, hogy a világban rosszul mennek a dolgok.”

A 888 szerint Soros lebukott Londonban

„Lelepleződött Soros György Nagy-Britanniában is, mert a brit jobboldali sajtó kiderítette és megírta, hogy a nagy „filantróp” – álcivil szervezeteken keresztül – dollár százezreket költ a szigetország belpolitikájának befolyásolására. Soros és ballib szövetségesei tegnap még elismerték a tényeket, ma viszont már antiszemitának nevezik azt, aki kimondja Sorosról az igazat. (…)

Ami Magyarország esetében már régóta zajlik, most Nagy-Britannia esetében is megtörténik. Soros Györgyöt, kitartottjait és az ő önkéntes politikai támogatóit egyáltalán nem érdeklik a tények és a valóság. Csak egy dolog számít: az hogy minden áron megvédjék a bevándorláspárti amerikai milliárdos érdekeit, és ezért soha nem restek bevetni az antiszemitizmus vádját a Soros ellen bármilyen kritikát megfogalmazók ellen.”

G. Fodor Gábor már-már állandó szerzője lesz az Origónak

„Vágó István. Gyurcsány elkötelezett híve, egyébként választott politikus azt írta Facebook-posztjában, hogy nehezen viseli a „kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát”.

Majd méltatlankodott egyet, hogy amit mondott, azt kiszakították a szöveg kontextusából.

Oké.

Vágó tehát azt kéri, hogy nézzék meg, hogy mit mondott teljes egészében, de vajon egy jobboldalinál ezt miért nem teszik meg?

S végül, a 64 ezer dolláros kérdés: hogy néznének ki ma a címlapok, ha ezt egy jobbboldali politikus mondja?

Erre a kvízkérdésre azonban mindenki tudja a választ. Még talán Vágó István is.”

Lapszem – 2018. február 8.

0

Eljött péntek, a hét utolsó munkanapja, ma az Abigélek és az Alexek ünneplik névnapjukat. Nézzük, miről írnak a mai lapok.

Andy Vajnát sejtik a kisvárdai fürdőberuházás mögött

A Magyar Nemzet arról ír, hogy milliárdokat kapott a Várfürdő fejlesztésére a kormánytól Kisvárda, mégis gyorsan szabadulna tőle. A város csúszdaparkot, vízi filmstúdiót, medencebővítést tervezett a fürdő területén. De alighogy elkezdődött a felújítás,

a város máris eladja a Várfürdő üzemeltetési jogát.

A nyertes huszonöt éven át birtokolhatja a jogot és kapja meg a fürdő bevételeit. A lap szerint a fürdő egy jóval nagyobb beruházás, a Cinemaqua része lehet. A projekt után Andy Vajna is érdeklődött.

Veszélyben Budapest arculata

Lehet, hogy mire elkészül az UNESCO végleges jelentése a budapesti világörökségi helyszínekről és az ezeket körülvevő úgynevezett védőzónákról,

már állni fognak a városvédők által kifogásolt épületek

– ezt mondták civil szervezetek képviselői a Népszavának.  Az UNESCO delegációja az elmúlt napokban vizsgálta a világörökség szempontjából fontos területeket és az ezekkel kapcsolatos fejlesztési terveket, hivatalos álláspontjuk megismerésére viszont még hónapokat kell várni.

Lépéskényszerben az ellenzéki pártok

A Magyar Idők szerint az Állami Számvevőszék által megbüntetett pártoknak a napokban meg kell keresniük az ÁSZ-t, és olyan intézkedési tervet kell benyújtaniuk, amely garantálja, hogy az ÁSZ szerinti gazdálkodási-pénzügyi hiányosságaik megszűnnek. Különben

az állami támogatásukat is felfüggeszthetik.

Egyre kevesebben fordulnak munkaügyi bírósághoz

A legtöbben a felmondások jogellenességének a kimondásáért fordulnak munkaügyi bírósághoz – írja a Világgazdaság. Tavaly az első fél évben több mint 7600 munkaügyi per fejeződött be a bíróságokon.

Ez volt ma – 2018. február 8.

0

Az Elios-botrány újabb fejezetei, Tarlós visszavonná a Göncz-állomás nevét, folytatódik a cirkusz a nemzetbiztonsági bizottságban, az Európai Bíróság előtt a civiltörvény, Mészáros Lőrinc Spar-boltokat vett, elkezdődött a Filmhét – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Elios: Szolnokon is az általános modell ment, az MSZP Poltot kérdezi

Tiborcz István
MTI Fotó: Burger Barna

Szolnokon is a már megismert minta alapján ment az Elios közvilágítási projektje: módosított lámpa-élettartam, ugyanannyival rosszabb „konkurens” pályázatok,

személyi összefonódások a nyertes és a pályázati közreműködők között

és így tovább.

Az MSZP 13 helyi önkormányzatban kérte az OLAF-jelentések kiadását, és közben Polt Pétert kérdezik a nyomozásról, akit a Párbeszéd lemondatna. Az LMP pedig Tiborcz-illetéket javasol a miniszterelnök vejének cége miatt.

Tarlós visszavonja a Göncz Árpád elnevezést

Mégsem lesz Göncz Árpád állomás az Árpád hídi metrómegállóból. Tarlós István a Független Hírügynökségnek azt mondta:

„újra kell gondolnom, hogy mi a helyes döntés”.

Spar-boltokat vett Mészáros Lőrinc

A Mészáros-féle Appeninn 18 Spar-üzletet vesz meg 4,5 milliárd forintért – jelentette be a társaság a tőzsdén. Az épületeket a Spar bérli a szintén osztrák Erste befektetési alapjaitól.

Folytatódik a nemzetbiztonsági cirkusz

MTI Fotó: Soós Lajos

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtökre összehívott rendkívüli ülése is határozatképtelen lett. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke szerint a kormánypárti képviselők távolmaradása azt jelzi, “kínos” volt nekik, hogy eljöjjenek, és

“összedőlt a Soros-terv”.

Minden két hétben megkísérli a testület összehívását.

Az Európai Bíróság előtt a magyar civiltörvény

Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás.

„A Fidesz visszaélt a többségével”

youtube

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, az Orbán-kormányok előbb washingtoni, majd oslói nagykövete nem szeretné, ha a Fidesz nyerné meg a választásokat, de ha igen, akkor is koalícióra kényszerüljön. A Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondta: Orbán Viktor becsapta őket, még 1996-ban, többek között ez is közrejátszott az MDF megszűnésében. Ezzel együtt csak 2014 után  szakított vele, mert

vállalhatatlannak tartotta azt, amit a norvég civil alappal tett a kormány.

Jeszenszky úgy látja: mind bel-, mind pedig külpolitikailag rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, az ország tekintélye óriásit zuhant. Amit pedig Sorossal művelnek, azt kifejezetten gusztustalannak tartja.

Európai Parlament: ne legyen téli/nyári időszámítás

Az EP többségi szavazattal határozatot fogadott el, amelyben javasolja, hogy szüntessék meg a nyár és a téli időszámítást. Vagyis megszűnne a márciusi és októberi óraállítás.

Törökországot és Oroszországot zavarja az EU bővítési terve

A héten jelentette meg a nyugat-balkáni országokra vonatkozó bővítési stratégiáját az Európai Bizottság. Oroszország és Törökország viszont saját érdekszférájának tekinti a régió bizonyos részeit.

Szabó Istvánt köszöntötték a Filmhét megnyitóján

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szabó István Bizalom című filmjének vetítésével, és a rendező köszöntésével

megkezdődött a 4. Magyar Filmhét.

A vasárnapig tartó vetítéseken új helyszínen, a Corvin moziban összesen 150 filmet nézhet meg a közönség.

Egy súlyosan beteg rajongó már megnézhette a Valami Amerika 3-at

Csak jövő héten kerül a mozikba a Valami Amerika új része, de egy rajongó már jóval a premier előtt megnézhette, milyen lett: Herendi Gábor rendező és a Tamást alakító Pindroch Csaba személyesen mutatta meg a filmet a gyógyíthatatlan betegsége miatt ágyhoz kötött Csorba Dávidnak.

Bréking nyúz, február 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Döbbenetes leleplezés a Ripostban: iszlám jelképet találtak a Jobbik logójában! A Figyelő éberségének köszönhetően az Origo Soros György újabb támadását leplezi le, a Pesti Srácok meg tiltakozik a feltételezés ellen, hogy közük van az Echo TV vezetőinek távozásához. Kálmán Olga sem maradhatott ki a jóból: a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

A Ripost a Jobbik logójában is „bizonyítékot” talált az iszlámbarátságra

„A Jobbik címerében lévő vörös félholddal Vona Gábor gyakran dicsekszik az iszlám államokban tett körútjain.

Miután néhányan cáfolni igyekeztek, hogy a kérdéses félhold valóban iszlám jelkép-e, a Vonával szemben álló jobbikos források felhívták a figyelmet az Iszlám Konferencia hivatalos zászlajára, merthogy ebből emelték át a párt logójába a vörös félholdat… (…)

Vona bizonyítéknak szánja a vörös félholdat, hogy a Jobbik, illetve személyesen ő maga is elkötelezett a muszlim vallás mellett, melyet az emberiség utolsó reményének tart. „Ha ez a fény kialszik, nagy sötétség támad” – írta például a Barikád! című lapban megjelent cikkében.

A mezei párttagoknak persze egy másfajta magyarázattal szolgálnak a logó jelentését illetően. Eszerint a kereszt mögött látható sávok piros-fehér-zöld vitorlákat(!) ábrázolnak, melyek „repítik” a Jobbik hajóját. Azt, hogy melyik hajó használ félhold alakú vitorlákat, persze már nem tudnák megmagyarázni. Csak a beavatottak ismerhetik a magyarázatot, hogy miért is került a párt logójába a vörös félhold…”

Soros György újabb „támadásáról” ír az Origo a Figyelő alapján

„A bevándorláspárti spekuláns munkatársai nem győzik sokadszorra is felhívni mindenki figyelmét arra, hogy mennyi veszély leselkedik a Soros-féle NGO-kra Európában, mennyi „alantas” támadás éri őket, és valójában milyen borzasztó a helyzetük. (…)

Védelem. Soros György paranoiája leginkább ebben a pontban mutatkozik meg. Az OSF szerint elengedhetetlen (!), hogy a magukat fenyegetve (!) érző NGO-k, illetve azok munkatársai (!) számára elérhető legyen a támogatás, ami egyszerre jelentene jogi (!) és pszichológiai (!) védelmet. Mondani sem kell, hogy egészen döbbenetes ez az elem.”

Az Echo TV-t és saját magát mentegeti a Pesti Srácok

„A PestiSrácok.hu-t vádolja és az Echo TV süllyedését vizionálja a jereváni rádió szintjén erőlködő jobbikos szennylap, a Zsúrpubi.hu. A portál szokásához híven ezúttal is egy olyan „ütős” cikkel próbál kimászni a netes médiavilág latrinájából, amelynek néhány ismert tényen kívül egyetlen szava sem fedi a valóságot. A korábban a fideszeseket vízfejűnek és szellemileg visszamaradottnak nevező Zsúrpubi ugyanis óvodás szinten arról találgat a posztjában, hogy a PestiSrácok újságírói és a Tutiblog bloggerei miatt távozott a televíziótól Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes és Mentes Katalin hírigazgató. Lázálmuk szerint az Echo TV-re a politika erőltette rá portálunk „génállományát”, és mi „megszégyenítettük” a tévé vezetőségét. A PestiSrácok.hu szerkesztősége csak azelőtt áll értetlenül, hogy a Zsúrpubi miért hagyta ki a ziccert, hogy a cikkben megszólaltassa Simicska Ádámot, és az oligarchacsemete kifejtse, ezekért a bűneinkért hogyan vágná le milliméterenként a nemi szerveinket… Szintet lépett a jobbikos lakájmédium, fake news level 1000!”

A 888-nak nem tetszik Kálmán Olga stílusa

„Az én szeretve tisztelt olvasóim előtt nem titok, hogy amikor csak időm engedi, mindig meg szoktam tekinteni a hazai balliberális televíziózás állatorvosi lovát: Kálmán Olgát. Olga asszony hétköznap esténként szokott bemutatót tartani abból, milyen is a függetlenobjektív újságírás a haladók alternatív univerzumában, és ha már ott van, gondoskodó szeretettel meg is ássa a ballib ellenzék és a Jobbik nevű napraforgópárt sírját is. (…)

Kálmán Olga, ha bármilyen jobboldali elhajlásszagot érez a levegőben, azonnal előkapja öltözőjében rejtegetett ávós kabátját, és olyan vérengzést rendez, hogy az érzékenyebb lelkű gyakornokok ilyenkor ájultan esnek össze a takarásban.

Olga csak kérdez.

De hogy?

Hogy került a képe egy fideszes plakátra???

A kérdésre válaszoljon!

Hogy került a képe Hollik István plakátjára???

Ne beszéljen mellé!!!

(Eközben valahol felsír, majd nyugdíjba vonul egy észak-koreai vallatótiszt.)”

Kálmán Olga a Magyar Időktől is megkapta a magáét

„Abban a pillanatban, ahogy Lévai Katalin bejelentette, hogy pártja a Lendülettel Magyarországért kilép a Válasszunk! 2018 nevű formációból, és azt merészelte nyilatkozni, hogy mind a 106 egyéni körzetben külön szeretne jelöltet állítani azonnal az ellenzék célkeresztjébe került.

A Simicska-féle tv kérdezőgépe, a televíziózás Anna Pavlovája, Kálmán Olga szinte önkívületi állapotba kerülve vonta kérdőre, hogy irgum-burgum, hogy képzeli, hogy külön indul.”

Kárpáti Igaz Szó: Mit tegyünk, ha elutasították Magyarországon a nyugdíjat?

0

2009 és 2017 között Kárpátalján 5646 személy mondott le ellátmányáról és igényelte azt Magyarországon. A legtöbben, 1249-en egyébként 2015-ben kérték az utalás megszüntetését.

A KISZÓ-nak is többen jelezték, az anyaország az utóbbi időben rendkívül megszigorította a külföldiek nyugdíjának odaítélését: sokan, miután lemondanak róla Ukrajnában, hónapokat, vagy akár egy évet is várnak, míg megítélik nekik a járandóságot, addig az idős ember teljesen jövedelem nélkül marad. Rendszeresen ellenőrzik, életvitelszerűen tartózkodik-e bejelentett lakásában az illető, s nem egyszer amiatt utasítják el kérelmüket, mert nem találják őket a helyszínen.

Ennek kapcsán érdeklődött a Kárpáti Igaz Szó a megyei Nyugdíjalapnál: az elmúlt években tulajdonképpen hányan szüntették meg ukrajnai nyugdíjukat, s milyen feltételek mellett lehet újra igényelni az ukrajnai járandóságot?

Olekszij Bolsakov, a megyei Nyugdíjalap külföldi járandóságokkal foglalkozó osztályának vezetője a KISZÓ-nak elmondta,

2009 és 2017 között Kárpátalján 5646 személy mondott le ellátmányáról és igényelte azt Magyarországon. A legtöbben, 1249-en egyébként 2015-ben kérték az utalás megszüntetését.

Ebben az időszakban további 3793, még munkaképes korában Ukrajna területéről oda áttelepedett, időközben nyugdíjassá vált személynek igazolták az ukrajnai munkaviszonyát.

Ezek tehát olyan emberek, akik több éven át Magyarországon dolgoztak és ott adóztak.

Az egyéb országokba áttelepült meglett korúak számáról nem kaptunk pontos adatot, de a szakember szerint közel 50 főről van szó.

Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban megtörténik, hogy Magyarország elutasítja az ukrajnaiak nyugdíjigénylését, tavaly huszonöt alkalommal történt ilyen.

Ahhoz, hogy valaki újra kérje ukrajnai nyugdíját, ismét lakcímet kell létesítenie az országban.

Le kell fordítania a Magyar Állam által kiadott elutasítást igazoló dokumentumot, amit közjegyző hitelesít, s ezzel, valamint a személyi igazolványával, személyazonosító számával fel kell keresnie a korábbi lakcíme szerint illetékes nyugdíjosztályt, ahol kérvényezi illetménye utalásának folytatását.

Ezután ismét bekerül a Nyugdíjalap rendszerébe, s a kérvény beadásának dátumától felszámolják járandóságát. Ez nem szokott sok időt igényelni, már a következő hónaptól utalják is a pénzt.

Érdekes adalék: évek óta szó van róla, hogy a Magyarország területén élő egykori ukrán állampolgárok nyugdíját Ukrajna fogja utalni.

Hat éve ugyan elkészült a szociális ellátásra vonatkozó új kétoldali szerződés, de az még mindig ratifikálásra vár.

Amennyiben az elfogadásra kerül, úgy a nyugdíjkorhatár elérésekor és a minimális munkaviszony meglétekor az Ukrajnában ledolgozott évekért az ukrán állam számolja majd fel és a szomszédos ország nemzeti valutájában biztosítja a nyugdíjat.

Magyarország pedig a nála ledolgozott évekért fogja fizetni a járandóságot.

A két ország közötti megállapodás 9. cikkelye értelmében azonban egyelőre az a szociális biztosítási szerv folyósítja a járandóságot, melyben az illető állandó lakhellyel rendelkezik. Vagyis egykori honfitársaink havi illetményét a magyar állam állja.

(Kárpáti Igaz Szó)

Bréking nyúz, február 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Egy-egy fontos anyaggal segítette ki szerdán egymást a 888 és az Origo: főszerkesztőik egymásnak küldtek véleménycikkeket az ellenzék és a migránsok ügyében, de Vona Gábor muszlimbarátsága és Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozata is napirenden maradt a kormánypárti médiában.

G. Fodor Gábor az Origón elemezte az ellenzék helyzetét

„Ma az a helyzet, hogy az ellenzék romokban van. Egymással vitatkoznak. A sár mindenkire fröccsen. Nagy Összellenzéki Össszefogás helyett Nagy Összellenzéki Kiszorítósdi folyik. Magukkal vannak elfoglalva, nem pedig az országgal.

Amit pedig az országgal terveznek, az nem egyezik a választók akaratával. Támogatnák az illegális bevándorlást, lebontanák a kerítést, politikusan szólva: nekik nem Magyarország, hanem Brüsszel az első.

Még akkor is így van ez, ha most más mondanak. …

Amit tehát biztosan nem lehet elvégezni 60 nap alatt, az a hitelességük helyreállítása.

A hitelesség ugyanis nem egy kabát, amit felöltök magamra. A hitelesség belülről fakad. És vagy van, vagy nincs.

Az ellenzéknek márpedig nincs.

Amire viszont elég lehet ez a 60 nap, hogy itt-ott mégiscsak összeállnak. Vuduszavuk: a koordinált jelöltállítás.

Ezt megtehetik, de tudniuk kell, hogy ez sem wunderwaffe.” (Origo: Mire elég hatvan nap?)

Az Origo főszerkesztője pedig a 888-nak írt

„Mi történt Franciaországban?

Nem túlságosan bonyolult a válasz. Igen, a migránsválság.

Bevándorlók mindig is voltak Franciaországban, de kezelhetetlenné az elmúlt években vált a helyzet. Azt látták a francia polgárok, hogy az állam nem tud mit kezdeni a migránsokkal, de nem is nagyon akar. Ha sátorvárost építenek Párizs közepén, akkor hagyják. Majd ha végül közegészségügyi problémák miatt mégis lebontják, fél nap múlva, három utcasarokkal arrébb újat építenek a migránsok. És hagyják. Ha az állam (abszurd) belső kvótákat talál ki, hogy erre és erre a vidéki francia településre kell szállítani néhány migránst, a migránsok nem mozdulnak és maradnak Párizsban. És hagyják. Ha kiutasítják az illegális bevándorlókat, akkor is maradnak. És hagyják. Az állam képviseli a törvényt, az illegálisan Franciaországban élő migránsok a törvénytelenséget, és nem az állam győz. …

És így jutunk el odáig, hogy ha egy ország képtelen kezelni a migránshelyzetet, akkor az emberek előbb-utóbb úgy gondolják, hogy az az ország más problémát sem tud megoldani.” (888: Migránsok és zadisták)

Még mindig Gyurcsány pénze a téma a Magyar Időknél

„A törvényi előírással szemben Gyurcsány Ferenc vagyonbevallásában nem csak azt „felejtette el” bejelenteni, hogy Bécsben majd 160 millió forintnyi vagyont tart, de azt sem részletezte, hogy milyen értékpapír portfóliókban tartja mintegy 605 millió forintnyi megtakarításának ide vonatkozó részeit.

A képviselői vagyonnyilatkozat kitöltéséhez tartozó útmutató II./5-ös pontja szerint „az egy kibocsátó által azonos időpontban kiadott azonos elnevezésű értékpapírok együttes értékük feltüntetésével is megjelölhetőek” Értelemszerűen a különböző elnevezésű és időbeli kibocsátású papírokat azonban külön-külön meg kell nevezni. …

A volt szocialista kormányfő lapunk cikke után hétfőn, Facebook oldalán részletesen közölte befektetései 2017. december 31-i állását. A vagyonbevallás határideje azonban öt nappal korábban, január 31-én már lejárt. A 605 millió forintnyi megtakarítása kapcsán Gyurcsány bejegyzésében cinikusan még hozzátette: „Ha jól emlékszem, pontosan ez a szám szerepel a vagyonnyilatkozatomban.” (Magyar Idők: Egyre zavarosabb Gyurcsány vagyonnyilatkozata)

A Pesti Srácoknál megvan az újabb terhelő bizonyíték Vona muszlimimádatára

„Dúró Dóra nem tudott – vagy inkább nem akart – magyarázatot adni a PestiSrácok.hu kérdésére: hogyan utazhatott egy „álnévre” szóló repülőjeggyel Jemenbe Vona Gábor másfél évtizeddel ezelőtt. Eközben a baloldalra tolódott párt sajtóosztálya csaknem egy hete nem hajlandó válaszolni kérdéseinkre. A hallgatásuk egyre inkább azt a látszatot kelti, mintha titkolnivalójuk lenne…

Stábunk egy keddi sajtótájékoztatón próbálta szóra bírni Vona titokzatos jemeni útjáról Dúró Dórát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, aki nem mellesleg a párt elnökségéből kiszorított, partvonalra tett Novák Előd felesége. Azt kérdeztük a jobbikos politikustól, hogyan utazhatott el pártelnöke az arab államba egy más nevére kiállított repülőjeggyel még 2003-ban. Dúró Dóra erre azt felelte: forduljunk a sajtóosztályhoz. (Egyébként Dúró valamennyi olyan kérdésre ezt felelte, amely nem vágott a sajtótájékoztatója témájába.) A történet szépséghibája, hogy már múlt csütörtökön, tehát csaknem egy hete elküldtük kérdéseinket a Jobbik sajtóosztályához, ám ezúttal még egy Bud Spencer-videót sem küldtek válaszul.” (Pesti Srácok: Nem talál magyarázatot a Jobbik „Vona Fabook” titokzatos jemeni útjára)

A Ripost arról ír, hogy a Jobbik Orbán megölésével is számol

„A Jobbik házi tévéje, az interneten nézhető N1 tévé ijesztő posztot tett közzé. Szerintük tehát egy lehetőség, opció a magyar miniszterelnök meggyilkolása… Hát így állunk.” (Ripost: A Job­bik sze­rint egy le­he­tő­ség Orbán Vik­tor meg­ölése…)

Elnézést, természetesen senkit nembuzdítunk semmire!

Közzétette: Nemzeti Televízió – 2018. február 7.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK