A nemzetbiztonsági cirkusz folytatódik

0
911
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtökre összehívott rendkívüli ülése is határozatképtelen lett. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke szerint a kormánypárti képviselők távolmaradása azt jelzi, „kínos” volt nekik, hogy eljöjjenek, és „összedőlt a Soros-terv”. Minden két hétben megkísérli a testület összehívását.

Immár „nemzetbizonytalansági” bizottságról kell beszélnünk, jelentette ki a testület szocialista elnöke a hamvába holt ülés utáni sajtótájékoztatóján. Molnár Zsolt leginkább arról beszélt, hogy a fideszesek gyávasága miatt továbbra sem látunk tisztán egy sor fontos, a magyar emberek biztonságát érintő ügyben, végül megjegyezte, hogy április 8-án mindenki eldöntheti, akar-e olyan országban élni, ahol ez a cirkusz minden második héten megismétlődhet.

Molnár és a bizottság ellenzéki tagjai továbbra is a magyar közéletet feszítő kérdésekre várták volna Orbán Viktor miniszterelnök válaszát, illetve bizonyító erejű dokumentumait az állítólagos Soros tervről, az 1300 titokban befogadott menekültről és az egyszerűsített honosítás keretében hazánkba áramló megélhetési nyugdíjasokról.

A kormányoldal sem maradt tétlen.

Németh Szilárd egy szintet lépett a távolmaradás indoklásában.

Nemzetbiztonsági bizottsági tagságával „visszaélve” próbált bizalmas információkat kikérni a „Soros-tervről” és a „Soros-hálózatról” az Alkotmányvédelmi Hivataltól az LMP-s Szél Bernadett – nyilatkozta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a sajtónak. Németh Szilárd szerint ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Szél Bernadett „Soros zsebében van”.

A kormánypárti politikus leszögezte: amíg Szél Bernadett a „Soros-tervről” titkosszolgálati információkat akar kiszivárogtatni, addig nem járulnak hozzá ahhoz, hogy részt vegyen az ülésen. Németh Szilárd hozzátette: bár már meghívták, Soros György még nincs ott a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, „de az emberei már bent ülnek”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .