Az ellenállás tétje

0
1181

Nem kétlem, hogy a ma parlamenti többséggel rendelkező politikai establishment, valamint a Fidesz itteni fiókpártjai, ha tehetnék, az orosz, a magyar, vagy a lengyel populista, fél-diktatúrák, illetve autokráciák (hogy Kornai János analitikus kifejezését használjuk) útjára lépnének.

A populizmus – melynek erősen agresszív válfaja éppen az (i)gazságügyi törvények módosításának keretében tör magának utat – minden esetben, a politikai pluralizmus és a liberális demokrácia, valamint a kiszámítható jogállam ellen hat. A populista (és demagóg, valamint klientelista, ergo korrupt) politika, ha hatalomra kerül, a pluralizmus, magyarán saját demokratikus úton való leválthatósága ellen kezd dolgozni, hatalma bebetonozása szinte egyetlen célja, már az elérhető források kisajátítása mellett. A pluralizmus és demokrácia értékei csak addig fontosak, amíg a „népnek tetsző” politikai programmal választást nyer, utána meg felszámolandó gönc, a populista minden lehető és lehetséges módon igyekszik ellehetetleníteni a demokrácia intézményeit. Mind pl. Magyarországon, ahol az új alkotmánytól kezdődően, Orbán minden politikai lépése ebbe az irányba hat, aki a keleti kisebb-nagyobb despoták nyomán, olyan rendszert épít, mely pusztán formális értelemben (de a választási szabályozások, a gerrymandering, a médiák kisajátítása stb., hatására, csupán formálisan) őrzi a demokrácia látszatát, miközben diktatúrát épít.

A populizmus minden definíciója három kapcsolódó, sőt mesterségesen összekapcsolt, fogalmat tartalmaz, illetve ezekre hivatkozik, egyiket vagy másikat részesítve előnyben, pillanatnyi érdekeinek megfelelően: a nép, az elitellenesség, és a köz-akarat (vagy legalábbis többségi) (Cas Muddle-Cristóbal Rivera Kaltwasser, eds., 2017). A „nép” olyan konstrukció, melyben mindig a köznép, a szuverén, a nemzet (vagy etnikum) szemben áll a sajátosan értelmezett elitekkel. Az elitek legfontosabb tulajdonsága a populista diskurzusban, a korruptság, és ezáltal a „tiszta” népivel való szembe helyezkedés. A közakaratnak egy erősen leegyszerűsítő és vitatható definícióját adja a populizmus, amikor azt mondja, a többségi szavazatok minden területen az abszolút és megváltoztathatatlan közakaratot tükrözik és ennyiben csak ők és csakis a többségi diktatúra követi a nép kifejezett akaratát, minden más alternatíva „elitista”. A populizmus paradoxonok sokaságával jellemezhető, ezért demagóg, és manipulatív diskurzusok kidolgozására és sulykolására kényszerül. Többek között azért, mert egy „valóban korrupt” populista elit próbál „népet játszani”, és ellehetetleníteni a politikai pluralizmus működését, egy olyan nép nevében, melynek akaratát csak ő ismerheti. A populista vezér, a diktátor, misztikus összefonódásban él az ilyen módon fölépített „néppel”, más szerinte erre képtelen stb. Nem a populista politikusok viselkedése a meglepő ebben a stílusban, az autoriter indulatokban stb., hanem azoké, akik vakon követik őket, és nem veszik észre a rendszer alapvetően hazug, képmutató és végső soron diktatúrába torkolló jellegét, hinni akarnak a vezérnek és ezért nem is fölvilágosíthatók. (A populista vezér képes mozgósítani egy kemény magot, mely vallásos hittel csüng minden megnyilvánulásán és a személyi kultusz mindenféle kellékével ellátja, olyan visszajelzésekkel, melyek megerősítik a vezért mindenhatóságában, sőt, egyre autoriterebb lépésekre sarkallja őt).

Nem kétlem, hogy a ma parlamenti többséggel rendelkező politikai establishment, valamint a Fidesz itteni fiókpártjai, ha tehetnék, az orosz, a magyar, vagy a lengyel populista, fél-diktatúrák, illetve autokráciák (hogy Kornai János analitikus kifejezését használjuk) útjára lépnének. Hogy ez nem sikerül, annak egyelőre hatalom-megosztási és technikai, valamint személyi akadályai vannak, és a nem elhanyagolható civil ellenállás futtatja zátonyra az ilyenszerű kísérleteket. Nem sorolhatom föl az egészet, de hadd utaljak arra, hogy a román politikai berendezkedés, a szabványos fékek és ellensúlyok rendszere mellett, a miniszterelnök és az államelnök intézményes szembenállását, kölcsönös kontrollját is statuálja. A populista vezér – Liviu Dragnea – korrupciós ügyei miatt, nem lehet(ett) miniszterelnök, ezért rendre gyenge kezű miniszterelnök szurrogátumokat próbál kineveztetni, akiket a háttérből kontrollál. De ez – nem kétlem csupán technikai és nem elvi okokból – működésképtelen fölállás. A civil társadalom ellenállása talán a legfontosabb összetevője a képletnek, (egyszer majd nagyon tanulságos lenne alaposan megvizsgálni, hogy a román diaszpórának és az ideiglenesen külföldön tartózkodóknak mekkora szerepe volt/van a civil kurázsi éberségének fönntartásában és a hatékony mozgósításban. Sejtésem szerint hatalmas érdemei vannak ebben, és az sem mellékes, hogy Johannist sajátjuknak tudják, ezért az elnök hatalmát erősítik a mostani agresszív-populista támadássorozatban), mely képes ellenállni Dragnea and Co. eddigi támadásainak, nem mellesleg azzal, hogy az államelnök pozícióját erősíti.

Mindezt azért vezettem be, hogy jelezzem, fordulóponthoz érkezett a populista rendszer, az autokrácia kiépítésének folyamata: ha sikerül átvinni a most erőltetett (i)gazságszolgáltatással kapcsolatos törvényeket és módosítókat, teljesül Dragnea and Co. akarata. Románia az orosz-magyar-lengyel útra lép, Keletre (még akkor is, ha ezt szemérmesen elhallgatják majd), az illiberális demokrácia, valójában az autokrácia, fele fordul. Ezért manipulatív, ha azt magyarázzák befolyásos rommagyar politikusok, hogy a mostani (valójában szinte egy éve tartó) törvényhozás, nem támadás a liberális demokrácia és jogállamiság ellen, ha arra ösztönöznek, hogy elvesszünk a részletekben (magyarán bevegyük a maszlagot, mint ők teszik, ők viszont érdekből, meg budapesti sugallatra. Több, mint meglepő, hogy a populista vezérek a kevésbé korrupt, szakmailag fölkészült, de naiv, vagy álnaiv(?) képviselőkkel képesek „megvédeni populista álláspontjukat”, akik nem látják át: miután átértek a pallón, ellenük fordul a populista vezér, de legalábbis „leelitezi” őket, akárcsak nagyon enyhe bírálataik, fenntartásaik miatt is. Ráadásul a jelenlegi helyzet, mely megosztja a rommagyar szavazókat is, fölszínre veti az „egységes képviselet”, a rommagyar politikai pluralizmus hiányának ódiumát, és napirendre hozza a „Not in my name” jelszót). Hogy szakmai vitát kezdjünk ott, ahol puszta populista-demagóg szándékok jogi formulájának megtalálását erőltetik, melyben a Fidesz itteni fiókpártjai partnerek, ha nem egyenesen kezdeményezők. És ez a keret, amelyben a korrupció-ellenes szabályozások és intézményes elrendezés ellehetetlenítését, a Btk. módosítását, az ANI kiherélését stb., értelmeznünk kell. Ez tipikusan az a helyzet, amikor a technikai részletekben való elvesztődés – melyre egyfelől a laikus közönség képtelen, másfelől pedig szemfényvesztés, ha kicsit is megkaparjuk a demagóg kísérőszövegeket ez rögtön kiderül – a tisztánlátás akadálya. A populisták mélyen lenézik az igazi szakértőket (is), ezért a manipuláció könnyen átlátható, az áljogi diskurzusok csak a manipulációt szolgálják. Ne hagyjuk magunkat megvezetni, nem lesz újabb esély az ország nyugati orientációjának, a liberális demokrácia értékeinek és intézményeinek megmentésére!

Magyari Nándor László

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here