Kezdőlap Címkék Populizmus

Címke: populizmus

A szupergazdagok megadóztatásával a populizmus ellen

Szuper adó a szupergazdagoknak – erről nyilatkozott az ötletgazda, Gabriel Zucman francia közgazdász aki részt vett a G20 pénzügyminiszterei értekezletén Sao Pauloban, ahol elfogadták ötletét arra a szuper adóra, melyet a világ 3000 dollármilliárdosának kellene fizetnie.

“Évi 2% lenne ez a szuper adó – mondta a francia közszolgálati RFI portálnak Gabriel Zucman, aki egy kutatócsoportot vezet Franciaországban. Minek a 2%-a? Az egész hatalmas vagyonnak! Az egész elképzelésnek az az alapja, hogy 140 állam elfogadta 2021- ben a 15%-os globális társasági adót, amely a multikat érinti.

Ugyanezt az elvet akarjuk alkalmazni a szupergazdagokra is.

San Pauloban nagyon jól fogadták ezt az elképzelést a pénzügyminiszterek és a nemzeti bankok vezetői. Mindenki megértette az alapvető üzenetet: a globalizáció következményeit ezen a területen is szabályozni kell. Miért? Elsősorban azért, mert hogyha tovább növekszik a társadalmi egyenlőtlenség, akkor ez már gyengítheti a demokráciát is.”

Bruno LeMaire francia pénzügyminiszter sietett is támogatásáról biztosítani az ötletet, nem véletlenül hiszen Macron után ő szeretne köztársasági elnök lenni Franciaországban.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is támogatta a javaslatot San Pauloban. Persze, hogyha Trump lesz újra az elnök Washingtonban, akkor az egész lekerül a napirendről hiszen ő is dollármilliárdos, és 2017-ben elnökké választása után az első dolga volt egy hatalmas adócsökkentési program bevezetése.

Hogy áll a globális  15%-os társasági adó?

“A bankok egyre inkább együttműködnek az adóhivatalokkal, ezért egyre nehezebb elrejteni a pénzt az adóparadicsomokban. Már olyan bankok is megadják az ügyfelek adatait, melyek Svájcban, Luxemburgban vagy a Kajmán szigeteken működnek. Tíz vagy húsz évvel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. Persze ez nem azt jelenti, hogy a rendszer tökéletesen működik. Kutatóintézetünk szerint legkevesebb 1000 milliárd euró még mindig az adóparadicsomokban landol elkerülve a 15%-os társasági adót. Mi azt szeretnénk, ha a globális társasági adót fokozatosan fölemelnék 20-25%-ra.”

Ez természetesen a kormányoknak is érdeke hiszen Janet Yellen asszony épp azért találta ki a globális társasági adót, hogy feltöltse az államkasszát, mert az USA államadóssága is átlépte az éves GDP 100%-át, és folyamatosan tovább növekszik.

Gabriel Zucman, ötletgazda abban bízik, hogy

a nagyvállalatok és a szupergazdagok megadóztatása javítja a demokrácia esélyeit és gyengíti a populizmust:

“Azt hiszem, hogyha megadóztatjuk a szupergazdagokat, akkor ezzel jó választ adunk a populizmusra mind a júniusi európai választáson mind pedig novemberben az Egyesült Államokban. Minden országnak egyedül kell cselekednie hiszen például az USA még nem ratifikálta a 15%-os globális társasági adót, de Franciaország már igen. Ez azért fontos, mert így a többi ország is láthatja: a módszer működik. Meg lehet adóztatni a nagyvállalatokat, melyek eddig adó paradicsomokba mentették a pénzük jórészét” – mondta Gabriel Zucman francia közgazdász, aki a G20 pénzügyminiszteri tanácskozásán előterjesztette a tervet a szupergazdagok megadóztatására.

A félelem táplálja a populizmust

A populizmus a bizonytalanságból táplálkozik. A bizonytalanság félelmet okoz. A félelem pedig a primitív emberi reakcióknak kedvez: ingataggá, veszélyessé és robbanásveszélyessé teszi a marginalizált társadalmi csoportokat. Ezek a csoportok azok, amelyeknek nincs státuszuk, így alacsony szintű kommunikációval is befolyásolhatóvá válnak.

Az ipari társadalmakban a státuszt a munka köré kovácsolják. (Nálunk ezt a munka társadalmának aposztrofálják.) A munka identitást, gazdasági biztonságot, stabilitást, jólétet és társadalmi előrelépési lehetőséget biztosít az embereknek.

A globalizáció „sötét arca” véget vetett vagy feltartóztatta a stabil, jól fizetett munka világát, amely identitást, előléptetést és társadalmi státuszt épít. Így maradt a világon emberek millióinak tehetetlen sodródása, kiszorulva a társadalmi együttélésből.

Senki sem értette a zavart, és főként nem vállalta érte a felelősséget.

Ennek a tehetetlenségnek és a társadalmi együttélésből való kirekesztésnek sokféle megnyilvánulása lehet: bizonytalanság; bizalmatlanság; az elvárások hiánya, amelyek elítélik a prezenteizmust.  Megszűntek az értékek és referenciák; felváltotta a cinizmus, a normák és törvények iránti elkötelezettség hiánya (anómia). Ahogy Guy Standing is jelzi a Prekariátus*-ban:

„Sokakat vonzanak majd a populista politikusok és a neofasiszta üzenetek, ami már látható szerte Európában, az Egyesült Államokban és másutt. Ezért a prekariátus, a veszélyes osztály, és ezért van szükség egy „paradicsomi politikára”,

amely választ ad félelmeikre, bizonytalanságaikra és törekvéseikre.

*(szociológiai és közgazdasági kifejezés, mely az angol precarious [bizonytalan] és a proletariat [proletariátus] szóvegyítésével keletkezett) 

Az információs technológiai forradalom lehetővé tette azt, amit közösségi médiának ismerünk. A pillanatnyi információ és a virtuális társadalmi kapcsolatok ezen mechanizmusa, ha emberek millióinak bizonytalanságával párosul, egy ördögi, perverz kört erősít meg. Amikor az ember napról napra él, célja a túlélés. Nincs ideje az elmélkedésre, az együttélésre, a jövő tervezésére. Elszigetelve él, legjobb esetben önelégülten, egy végtelen jelenben, amely megfosztja értelmétől, céljától. A digitális világ megerősíti ezt az állapotot. Az információk, üzenetek és szlogenek felhalmozódása megakadályozza a reflexiót. Az egyirányú kommunikáció hatására a hasonló csoportokhoz kötődő emberek örökös érzelmi állapotban élnek.

A kirekesztés, ha az anyagi siker, az érdemek, a higgadt és mutatós hírességek kultuszával párosul, kirobbanó keveréket okoz. A neheztelés felületei. Az irigység átveszi a hatalmat. A bizonytalan, rosszul fizetett és demotiváló munkákra ítélt emberek megalázva érzik magukat.

A megaláztatás pedig a másik, a sokféleség elutasításában nyilvánul meg.

Jelzi a pluralitás végét. A társadalmi bizalmatlanság az eredmény. Ez annyira meggyengíti az etika iránti elkötelezettségüket, hogy elősegítsék a szabályoktól, társadalmi normáktól és törvényektől eltérő amorális viselkedést. A bizalmatlanság, a valódi kirekesztés vagy a társadalomhoz való nem tartozás érzése kedvez az antiszociális viselkedésnek. Ebben az összefüggésben ezek a lelkek fogékonyak a manicheus populista diskurzusra, amely megosztja a társadalmat jó és rossz között. A bizonytalanság veszélyt jelent a politikai társadalmi stabilitásra, a biztonságra és a közbékére. Lerombolja a liberális demokráciát.

A bizonytalanság felhígítja a társadalmi konszenzust. Amikor a szolidaritás megszűnik, megszűnik a társadalmi elkötelezettség és a kohézió. Mindenki saját magát menti meg, függetlenül attól, hogy kárt okoz-e harmadik félnek.

Veszélyesen közel kerülünk a legerősebbek birodalmához, a saját kezű igazságossághoz. Ez táptalaja a törvényen kívüliségnek és az erkölcsi romlásnak.

Önmagában ennek felismerése sajnos semmire sem elegendő.

Így aztán a hatalomban lévők visszaélve a kirekesztettek félelmével egyszerűen felválthatják a közjót szolgáló közpolitikákat maguk és feltétlen talpnyalóik érdekeinek kiszolgálásával. A hatalmi érdek megszabja a saját szabályait.

Ennek legsúlyosabb megnyilvánulási formája, amikor maga az állam éppen hatalmon lévő kormánya lesz „állam az államban”, amikor magára nézve nem tartja kötelezőnek a törvényeket, olyan módon, hogy azokat saját érdekei szerint formálja.

A nemzetközi színtér ugyanolyan veszélyes és tele van kockázatokkal (lehetőségekkel is). Globális recesszió; Oroszország Ukrajna elleni háborújának kiterjesztése. Ideális esetben a jogállamiság újjáépítésével és egy új társadalmi paktum kidolgozásával kellene elérnünk, hogy válaszoljunk a kihívásokra.

A viszály és politikai bizalmatlanság egy másik úthoz vezet.

Ahelyett, hogy jogi és intézményi reformon keresztül próbálnának pozitív irányba változni, a törvény kiskapuinak nyitva tartása megakadályozza egy új konszenzusos paktum létrehozását, amely az előttünk álló feladatok megoldásához elengedhetetlenül szükségesek. Sajnos a politikai spektrum mindkét oldala képtelen bármiféle párbeszédre. Mindkettőt csak egymás elpusztítása és a hatalom megszerzése érdekli. Egyik fél sem képes még magának sem bevallani a múltat, nemhogy egymásnak, de ami még szomorúbb a Dunának sem.

Fél-e Orbán?

Bulgáriában és Csehországban a választópolgárok kiszavazták a hatalomból Babist és Boriszovot, lehet, hogy Orbán Viktor lesz a következő?

A londoni Times újságírója erről faggatta Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay Péter szerint erre jó esély van, mert az emberek változást akarnak Magyarországon. Szerinte Orbán Viktort csak két dolog érdekli igazán: a hatalom és a pénz!

1990 előtt ezért KISZ vezető volt, később liberális majd illiberális és keresztény-nemzeti. Célja az egyszemélyes hatalom és a meggazdagodás volt, amit el is ért. Márki-Zay Péter ezért legfontosabb feladatának tartja, hogy megteremtse a demokráciát és leszámoljon a korrupcióval.

Közeledés Washingtonhoz és Brüsszelhez, távolodás Moszkvától

Márki-Zay Péter nem érti, hogy Orbán Viktor miért harcol Brüsszellel és miért csodálja Putyint. Ugyanakkor úgy nyilatkozott a londoni Sunday Timesnak, hogy megtartaná a határkerítést, amely távol tartja Magyarországtól és az Európai Uniótól a migránsokat.

A kormánypárti média azzal vádolja Márki-Zay Pétert, hogy CIA ügynök, aki élvezi Soros György támogatását, és „Brüsszel utasításait teljesíti”.

Márki-Zay Pétert Orbán Viktorral egyidőben fogadta a State Department Washingtonban akkor amikor a magyar kormányfő Donald Trumpnál járt a Fehér Házban. Az Egyesült Államokban már akkor felfigyeltek Hódmezővásárhely polgármesterére, akit a magyar nagypolitikában akkor még nemigen tartottak számon.

Azóta azonban az ellenzék miniszterelnök jelöltje lett. Nem véletlen, hogy a Sunday Times tudósítója ellátogatott miatta Hódmezővásárhelyre.

Van-e oka Orbán Viktornak a félelemre?

A magyar miniszterelnök a nyolcvanas évek második felében maga is megismerhette a CIA módszereit amikor Soros György pártfogásával a rendszerváltásra készülődött. Az USA elmúlt évek során alaposan kivette a részét az elitváltásból a szomszédos Romániában és Ukrajnában. Most a Sunday Times tudósítója nem véletlenül céloz Bulgáriára és Csehországra is, mert mind Szófiában mind Prágában bebetonozottnak tűnő kormányfő bukott meg – nem kis részben külföldi támogatással. Andrej Babist még nem sokkal a választások előtt biztos győztesnek hitték. Orbán Viktor vele parádézott a határ kerítésnél, majd pedig Usti nad Labemben közös sajtóértekezletet tartottak. Ahol a sajtót úgy kezelték cseh földön ahogy azt Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerében szokták. Babis mégiscsak megbukott, mert senki sem hajlandó vele együttműködni!

Tegyük ehhez hozzá, hogy korábban Fico rendszere is megbukott Szlovákiában, ahol Brüsszel és Washington nyíltan az ellenzéket támogatta.

Nincs recept a folytatásra

Politikai káosz uralkodik jelenleg Bulgáriában, zűrzavar Romániában és Csehországban valamint Szlovákiában. Ukrajnában 2013-ban ment végbe a demokratikus fordulat az USA és az EU támogatásával, de az eredménynek enyhén szólva váratnak magukra. Zelenszkij elnök épp most írta alá az oligarchia elleni törvényt, mely mérsékelni akarja a dollár milliárdos szupergazdagok politikai befolyását és mérsékelni a korrupciót. Ezen a téren ugyanis a demokrácia nyolc éve alatt nem sok minden történt Ukrajnában.

Sem Washingtonban sem Brüsszelben nincs elképzelés arra, hogy mihez kezdjen egy populista autokrata rendszert megdöntő politikus. Ehhez pénzügyi és politikai támogatás kellene, de csak szép szavakra lehet számítani. A rendszerváltásból kiábrándult kelet-európai közvéleménynek ez vajmi kevés.

Reményt keresnek az európai életszínvonalra, de ezt sem Márki-Zay Péter sem más ellenzéki politikus nem ígérheti meg hitelesen. A populista hullám megállítása ezért csak átmeneti lehet: Orbán Viktor is amerikai támogatással kezdte meg karrierjét, melynek során rájött, hogy egy szegény és frusztrált országban a populizmus a legbiztosabb eszköz a hatalom elnyerésére és megtartására.

A populizmus által irányított országok szenvednek a legjobban a járványtól

Egy éve még úgy tűnt, hogy a populisták vezetése alatt álló országok különösen jól teljesítenek a pandémia elleni harcban, mostanra kiderült: minél tovább húzódik a járvány, annál világosabban látható, hogy a kormányzás minőségének igenis van jelentősége. A populisták vezette országokban különösen sok a fertőzött, a halálos áldozat, és a gazdasági kár – erről Jascha Mounk ismert német-amerikai politológus írt cikket,  a Folha de S.Paolo című újságban, amelyet a CFR amerikai intézet is közölt honlapján.

Az emberek egy évvel ezelőtti jóslatainak többsége hamisnak bizonyult. A demokráciák nem működtek szisztematikusan jobban, mint a diktatúrák. Az állam sem bizonyult alkalmasabbnak a világjárvány megszakításainak kezelésére, mint a globális gazdaság.

De végül is igazolható egy egyszerű ellentét: minél tovább húzódott a járvány, annál inkább kiderült, hogy a kormányzás minősége számít. Ha ma körülnézünk a világban világossá válik, hogy azok az országok, amelyeken a populisták uralkodnak, különösen súlyos károkat szenvedtek. Az egészségügy fejletlensége, túlterhelése és a halálozás miatt. A gazdasági károk valójában egyelőre felmérhetetlenek.

Jair Bolsonaro rendhagyó vezetése alatt Brazília a világ egyik legsúlyosabban sújtott nemzete lett. Az országban naponta több ezer halálesetet regisztrálnak a Covid-19 miatt. A kórházak országszerte reménytelenül túl vannak terhelve.

Északabbra Mexikó hasonló nyomás alatt van. Andres Manuel Lopez Obrador a pandémia kezelése hasonlóan felelőtlen volt. Mexikóban az elmúlt tizenkét hónapban több mint 300 000 halálesetet regisztráltak. Az ország túlzsúfolt kórházai még azokat a betegeket is elutasítják, akiket könnyen meg lehetne menteni, ha orvosi ellátáshoz jutnának.

A populista vezetők által vezetett főbb demokráciák triumvirátusát a világ legsúlyosabban sújtott országa: Narendra Modi India tölti be.

Annak ellenére, hogy az ország lakosságának nagy része továbbra sem fér hozzá a vírus teszteléséhez, az országban több százezer ember naponta pozitív tesztet mutat a vírusra vonatkozóan.

Az esetek száma kevesebb mint egy hónap alatt megduplázódott, és a kormánynak még mindig nincs koherens terve a katasztrófa kezelésére.

Bolívia, Ecuador és a Fülöp-szigetek is a világ legsúlyosabban érintett nemzetei közé tartoznak, azezk az országok is a populista politika áldozatai.

Ugyanakkor Amerikában Trump távozása és Biden hivatalba lépése nyomán látható, hogy mit tud tenni a helyzet javítására egy kompetens kormány, még akkor is, ha a járvány késői szakaszában kerül hatalomra.

Nekünk, azoknak akiket elrettent, ahogyan az elmúlt évtizedben felemelkedőben van a populizmus, mindezt a legsúlyosabb félelmeink tragikus megerősítésének kell tekintenünk.

Az derült ki, hogy a népek jóléte szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy a politikusok törődnek-e állampolgáraikkal, hisznek-e a tudományban, és korlátozzák-e őket a fékek és ellensúlyok arra az esetre, ha kisiklanának.

„A populizmus még halálosabbnak bizonyult, mint amit el tudtunk képzelni, mielőtt a pandémia végigsöpört volna a világon”

– írta Mounk.

Populista Facebook

Magyarországon és Lengyelországban létrejöhet olyan Facebook, melyen gátlástalanul megnyilvánulhatnak az országok vezetőinek legszélsőségesebb követői is. Orbán Viktor az elsők között csatlakozott…

Korábban a Facebook Trump elnököt és sok populista politikust hozott kellemetlen helyzetbe azzal, hogy törölte közléseiket mondván azok sértik a konszenzust különösen azzal, hogy egyes nemi, vallási vagy nemzetiségi csoportot bírálnak. A Soros György elleni kampányokat folytató magyar kormányzat gyakran járt úgy, hogy propagandistáinak mondanivalóját törölték. Varga Judit igazságügyi miniszter ezért olyan törvényt készít elő, mely megrendszabályozza a Facebookot.

A lengyel példa

Lengyelországban a hatalom a kormánypárti lap főszerkesztőjét bízta meg a nemzeti érzelmű populista Facebook létrehozásával. A Gazeta Polska főszerkesztője hozzá is látott a feladathoz, mely nem ígérkezik könnyűnek hiszen Zuckerberg Facebookját több mint
2 milliárd ember látogatja. Ehhez képest igen nehéz nemzeti alternatívát teremteni …
Arra hivatkoznak, hogy ők nem alkalmaznak cenzúrát.

A magyar példa

A Hundubot egy Belizeben bejegyzett offshore cég hozta létre. Ez azért különös, mert különben a magyar kormányzat az offshore ellen gyakran indít kampányokat. Persze, ha ők maguk csinálják…

40 ezer követője van az oldalnak, a többi között Orbán Viktor is.

Ettől függetlenül a magyar miniszterelnök semmit sem bíz a véletlenre. Választási tanácsadói már régen mondják: manapság a társas média fontosabb a sajtónál. Már a legutóbbi választások idején is minden fideszes jelöltnek volt legalább egy embere arra, hogy a társas oldalakon továbbítsa üzeneteit: népszerűsítse a saját jelöltjét és befeketítse az ellenjelölteket. Mémeket is gyártottak a kormánypárt propaganda központjában, melyeket azután a társas oldalakon terjesztettek.

A Fidesz tehát máris teljes gőzzel készül a jövő évi választásokra, mert Orbán Viktor attól tart, hogy a vírus válság megtépázhatja a hatalom népszerűségét. Márpedig egy gyenge választási szereplés alapjaiban ingathatja meg a nemzeti együttműködés rendszerét, melyet a magyar miniszterelnök még hosszú évekig üzemeltetni akar.

Obama a populizmusról

Az USA első színesbőrű elnöke szerint a populizmus fő okát abban lehet keresni, hogy a globalizáció körülményei között az emberek nem érzik magukat biztonságban: sem egzisztenciálisan sem pedig kulturálisan. A korábban biztosnak tűnő viszonyok villámgyorsan változnak, és ehhez nagyon nehéz alkalmazkodni.

„Meg kell tanulnunk együtt élni az új körülmények között!”

– hangsúlyozta Barack Obama, aki nyolc évig volt az Egyesült Államok elnöke. Kezdetben őt baloldali populizmussal vádolták meg vetélytársai és ellenfelei, de nyolc év alatt kiderült, hogy az amerikai demokrácia jól működött amíg ő volt a Fehér Házban.

Utóda, Donald Trump azután olyan változásokat indított el, amelyek alapjaiban rázták meg az amerikai demokráciát.

„Korábban el sem tudtam volna képzelni azt, hogy olyan támadás érje a Capitoliumot mint Trump elnökségének végnapjaiban”

– mondta erről Obama ex elnök egy spanyol televíziónak.

Egyetlen társadalom sem immunis a populizmussal szemben

Az USA a világ egyik legrégibb demokráciája, és mégiscsak sikerült Trumpnak és követőinek megingatnia a biztosnak hitt alapokat.

„A leggazdagabb és legfejlettebb államok sem immunisak a populizmusra. Ezt bizonyították az elmúlt hónapok eseményei. Ugyanezeket a problémákat látjuk olyan országokban is mint Oroszország, Törökország vagy a Fülöp szigetek és Mianmar.

Olyan fejlett államokban is megmutatkoznak ezek a problémák mint az USA , Németország, Spanyolország vagy Magyarország ” – hangsúlyozta Barack Obama.

Biden Törökországgal együtt említette Magyarországot

Az USA jelenlegi elnöke, aki Obama alelnöke volt, a választási kampány során bírálta azokat az országokat, melyek letértek a demokrácia útjáról: a nemzeti együttműködést rendszerét Erdogan autokratikus uralmával állította párhuzamba.

Obama idejében az amerikai vezetés megkísérelte megbuktatni Erdogant, aki mindinkább szembeszegült az Egyesült Államokkal és közeledett Oroszországhoz. A törökök Moszkvától vásároltak rakéta elhárító rendszert noha Törökország a NATO tagja és az orosz fegyverek nem kompatibilisak az észak-atlanti szervezet informatikai rendszerével.

Erdogan azzal vádolta Obamát, hogy puccsot szervezett ellene. Brutálisan leszámolt ellenfeleivel Törökországban, és méginkább megerősítette autokrata rendszerét. Hívei szultánnak nevezik…

EU-s kilábalás – Új New Deal VII.

A poszt-populizmus pozitív forgatókönyve és a progresszív erők sikere a pandémia után, azon múlik, hogy születnek-e megfelelő válaszok azokra a kihívásokra, melyeket egyfelől a járvány-krízis hozott előtérbe, másfelől pedig a populista, illetve alt-right politikai erők, azt megelőzően, előkészítették, illetve gyakorolták.

Lényegében és mindent egybevetve Európának, nem is új Marshall-tervre (amint azt Angela Merkel és van der Leyden kezdte emlegetni), hanem új közös New Deal programra van sürgősen szüksége, vagy másképpen fogalmazva a jóléti állam fetámasztására (Nyugaton, ott ahol ez a jobboldali-populista offenzíva hatására részben leépült, vagy elhalványult), illetve létrehozására (Keleten, ahol soha nem működött és máris elkezdték lebontani az illiberális offenzívák) van szükség.

Kis kitérővel állítható, hogy a New Deal, (közgazdászok Great Compression-nak, azaz „nagy kiegyenlítődésnek” is mondják), azokra a kihívásokra jelentett sikeres választ – először Franklin D. Rooseweltnek a nagy gazdasági válság (1929-1933) utáni periódusban két lépcsőben bevezetett, átfogó adó- és szociálpolitikai reformjai nyomán, majd a II.világháború után Harry Truman által megerősített és kiterjesztett politikájáról van szó – melyek éppen a kríziseket követően jelentkeztek, és ezért nagyon is aktuálisak lesznek a pandémia-krízist követően.

Az egyik kihívás a vagyonok és jövedelmek közötti óriási szakadék kitöltése, mely a krízissel még inkább elmélyül, és amely jelenség egész Európára vetítve kelet-nyugat közötti ellentétet is jelent, miközben részben Észak és Dél közötti szakadékot is, azaz komplex jelenség.

Ezt legkevesebb két-három intézkedéssel lehetne lényegesen csökkenteni, azaz a jóléti intézmények alapját ezáltal lehetne megerősíteni, illetve megteremteni.

A klasszikus New Deal politika alapját is a progresszív (a gazdagokat és magas jövedelműeket fokozottan megsarcoló szabályozás) adózás és a társadalombiztosítás kiterjesztése, beleértve a lakhatáshoz való jog bevezetését és gyakorlatba ültetését is, teremtette meg.

Ennek lehetne része az általam (amint II. bejegyzésemben írtam) már említett EU-s garantált alapjövedelem bevezetése, de csakis a közös adó, pénzügyi- és szociálpolitikák EU-s szintű elfogadása alapján. Ti. az európai szolidaritás és valós integráció alapját a jóléti állam intézményeinek a működése és nem, valamiféle nem létező nemzeti és etnikai alapon elképzelt harmónia és integráció, jelenthetné!

A jóléti állam rehabilitációja és Kelet-európai kiépítésének akadályai politikaiak, nem gazdasági alapjai vannak, még akkor sem, ha a gazdaságnak támogatásra van reális igénye, rezilienciára (V. bejegzésem) van szüksége. Kezdem

a negatív előjelekkel és azt mondom, hogy egyfelől az alt-right típusú, illiberalizmus, a jelenleg jellemző populizmus általános és különösen a nacionalizmusokkal összekapcsolt változatai akadályozzák az európai integrációt.

Másfelől ezt a geopolitikai politikák erősítik föl szerte Európában, az USA, Oroszország, Kína és Nagy-Britannia illiberális vezetőinek erős befolyása. És tudok mondani három biztató körülményt is. Először is az illiberális-populista politikai pártok és vezérek – Nagy-Britannia távozását követően, lényegében csak Magyarországon vezetnek kormányt (Lengyelország csak részben sorolható ide) – Európában mindenfele ellenzékben vannak és bár pillanatnyilag befolyásosak, mégiscsak kisebbségben vannak. Sőt, másodszorra, a járvány-krízis őket, az illiberális, alternatív tényeken és poszt-igazságokon, a szakértelem marginalizálásán alapuló, a jóléti állam leépítését követelő politikákat gyengíti (lásd IV.  bejegyzésem). Harmadszorra egy viszonylag zökkenőmentes – technikailag könnyen kivihető – intézkedés, melyet a krízis alatti parlamentek online működése gyakorlatilag is megvalósított/működtetett, a levél- és online szavazás általánossá tétele nagyban támogatná ma, a progresszív erőket, szerte Európában.

Populizmus kontra szakértelem V.

A járvány kiélezi, radikalizálja, az eddig el nem döntött politikai/ideológiai vitákat, sőt olyan kérdéseket vet föl, melyek eddig szőnyeg alá söpörve lappangtak.

A populista/konzervatív/alt right oldal (és whisful thinking „szakértői”, az alternatív tények bajnokai) a „konzervatív forradalom” kiteljesedését, diktatúrák kiépítését, nemzeti elszigetelődést (EU-ellenesség, Brexit-pártiság, „America, Russia, Turkey… First”- nacionalisták, stb.) remélnek a poszt-pandemikus korszaktól.

A progresszívak pedig a populizmus végét remélik, racionálisabb, szakértelemre épülő, környezettudatosabb, és demokratikusabb, stb., közpolitikákat és szolidaritást.

A harc országonként/régiónként más-más állást mutat, de minden esetre változni látszik, a vírus és az ellene való küzdelem ritmusára, annak dinamikája szerint. Az ütközet epikus, hosszú ideje működő folyamatok és kudarcok, eredmények tarkította történelmi előzmények mellett régóta folyik, csakhogy most először, a rendkívüli helyzet hosszát, nem a politikusok és többé-kevésbé önkényes döntéseik határozzák meg, de nem ők jelölik ki sem ritmusát, sem mélységét, stb.

A politikus sajátos helyzetben van, mert békeidőben maga választ káoszt, melyet azután renddé varázsol, rendkívüli helyzetben, mint amilyen a mostani is, a káosz nem választás kérdése: a pandémiát a vírus okozza, és olyan adott helyzetet teremt, melytől elvonatkoztatni nem lehet, még a szuverénnek sem.

Más szavakkal, ha a politikus (a populista mindenekelőtt) maga választott ezidáig „ellenséget” (rendszerint külsőt, hiszen azzal kapcsolatban lehetett könnyedén gyűlöletet kelteni, ignoráns tömegekben), akkor

most az ellenség valós és önjáró.

Meg lehet próbálni elhessegetni – első körben ezt tette Trump és Orbán, Johnson és Bolsonaro, stb. is, mint tapasztalható kevés sikerrel (Jair Bolsonaro és Boris Johnson is fertőzött, mások sem érzik túl jól magukat), úgy tenni, mintha nem is létezne a járvány (Putyin még tartja magát, legjobb tanítványával a fehérorosz diktátorral együtt), de ez egészen biztosan csak tetézi a bajt.

A poszt-pandémia korszakról kevés látható előre, mert egyfelől minden változás annak függvénye, hogy milyen mély és mennyire elhúzódó lesz a válság – nemcsak a közegészségügyi, hanem a gazdasági is –, másfelől pedig a fent jellemzett erők közötti harc kimenetele dönti el, hogy mi következik.

A helyzet, amit biopolitikai fordulatként jellemeztem (I.), a pandémia kimenetele, erősen kapcsolódik a szakértelemhez, az orvosok, egészségügyiek, és virológusok, kutatók és fejlesztők, de például a kommunikációs- és médiaszakértők is, stb., teljesítményéhez.

Ezért

a szakértelem a progresszív politikát támogatja.

Teszi ezt spontánul, anélkül, hogy ideje lenne ezt a maga során értelmeznie, vagy politikai kommunikációs panelekbe kényszerítené: ha a járvány ellen küzdőknek tapsolunk, a progresszív erőket erősítjük, az válik népszerűbbé és hitelesebbé és a populista erők hitelvesztését eredményezi. A civil társadalom és cívis tudat szakértelemre épül – nem tehet másként, hiszen itt a hatékonyság és a moralitás a legfőbb cél – és ezért hozzájárul a szakértelem hitelének és befolyásának visszaszerzéséhez (a populisták fő ellenségként a szakértőket tekintették – az alternatív tények és poszt-igazságok, csak a babonás tudatlanság és vallásos bigotizmus talaján él és virul).

A helyzet éleződik és politikai kríziseket előz majd elő, Tom Nichols (The Death of Expertise…, 2017.) pár éve írta, hogy

a szakértelem marginalizálásának felszámolását, akárcsak az egész populista politikai struktúra bukását csak egy „most előre előre nem látott katasztrófa fogja okozni”, hát a „katasztrófa” (szerencsére még nem valós háború), de egyfelől egészségügyi, másfelől gazdasági már itt van.

Helyzet van tehát, amit a progresszív erőknek kell(ene) kihasználni, a szakértők segítésével, és utána, azok segítségével (lehet, hogy az orvosok/egészségügyiek harca a járvány ellen, elhozza a szakértelem általános habitusának, hitelének és presztízsének visszaszerzését? – ha igen, akkor többszörösen hálásak lehetünk nekik).

Valószínű, hogy nem a civilizáció végéhez, csupán a poszt-populista politikai „stílus” bukásának küszöbéhez jutottunk el.

Ez minden valószínűség szerint (történelmi léptékkel mérve, egészen biztosan) rövid időn belül kiderül: igyekezzünk a jó oldalra állni!

Tusk: populisták, manipulátorok

Donald Tusk lett az Európai Néppárt elnöke. Beszédében név említése nélkül egyértelmű harcot hirdetett a populistákkal szemben. A Fidesz nem volt jelen a kongresszuson felfüggesztése miatt.

Egyedüli jelöltként nagy fölénnyel választották meg az Európai Néppárt új elnökévé a lengyel Donald Tuskot, aki eddig az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanácsot vezette.

Tusk nagy részt elődjéhez, a francia Joseph Daulhoz intézte köszönőbeszédét. A közelmúltig sokan úgy gondoltuk, hogy a modernitás növekedésével az olyan igények, mint a biztonság és az identitás, elveszítik jelentőségüket. És ennek következtében az állam és a közhatalom szerepe és feladatai is megváltoznak, de a valóság egészen más – kezdte beszédét Tusk, amelyet az MTI erősen megcsonkítva ismertetett.

Akik meglovagolják a félelmet

Manapság, még inkább, mint a múltban, a félelem játssza a legnagyobb szerepet a politikában, a legtöbb embert még mindig inkább biztonsága érdekli, mint bármi más. Például olyan pillanatokban, mint a migrációs válság és a terrorizmus új hulláma, a félelem dominál más társadalmi érzelmek felett – mondta Tusk.

Az EPP új vezetője ezután a nehéz helyzetekben hallható szóhasználatról beszélt azok részéről, akik meg akarják lovagolni a félelmeket. „Adj nekünk biztonságot” – erről hallottunk már az elmúlt években Európában, és aki ezt a felhívást a legjobban tudja megválaszolni, megkapja a nyilvánosság támogatását. Az emberek biztosak akarnak lenni abban, hogy a hatalmon lévők nem hagyják el őket, hogy nem fordítanak nekik hátat. Ha egyedül maradnak, elkezdik keresni azokat, akik gondoskodást és figyelmet kínálnak problémáikra „Nézz ránk” – látszólag azt mondják – „itt vagyunk”. Más szavakkal:

azok, akik a megfelelő akkordot, a méltóság húrját találják meg, megkapják az emberek szavazatait

– szögezte le Tusk.

Mint mindig, az embereknek szükségük van rendre, harmóniára és a körülöttük lévő világ megértésére. Ezért kell mindannyiunknak mélyen gyökereznie hagyományainkban, az érthető kulturális kódexekben, és olyan helyekben, amelyeket sajátunknak nevezünk, és amelyek valahogy megkülönböztetik a többieket.

A rend és a liberális demokrácia nem egymást kizáró

Tusk arról beszélt, nem véletlen, hogy az egyik legfontosabb kereszténydemokrata gondolkodási iskola az úgynevezett Ordoliberalizmus volt, amely a szabadság, a rend és a hagyomány nehéz, de lehetséges szintézisét építette fel.

„Semmi esetre sem adhatjuk át a biztonság és a rend szféráját a politikai populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak, akik arra késztetik az embereket, hogy azt gondolják, a szabadság nem összeegyeztethető a biztonsággal”.

A határok és területünk védelme nem összeegyeztethető a liberális demokráciával és a hatékony kormányzás és a jogállamiság között – szögezte le Donald Tusk.

Ezt a vitát mielőbb le kell zárni

Szerinte ez az EPP-n belüli belső viták lényege. Szeretné, ha a párt a lehető leggyorsabban véget vetne egy nyilvánvaló jelenségnek.

„Nem fogjuk feláldozni az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztesség a közéletben a biztonság és a rend oltárán, mondván erre egyszerűen nincs szükség. Mert nem zárják ki egymást. Aki nem tudja elfogadni ezt, az de facto kívül került a családon”

– tette egyértelművé álláspontját.

Rutin kontra újbeszéd

Az egyik legnagyobb fenyegetés a rutinunk, az „újbeszéd”, az érzelmek és az unalmasság – mondta Tusk, felidézve Bono, az U2 vezetőjének neki mondott szavait. Szerinte veszíteni fognak, ha narratívájuk nem olyan melodramatikus, mint a populistáké, mert a politikában a benyomások néha fontosabbak, mint a tények. A menekültválságról szólva azt fejtegette, hogy milyen sokan mennyit dolgoztak azon, hogy visszaszorítsák a Törökország felől érkezők hullámát. Amelynek köszönhetően a menekültek beáramlása több, mint 90 százalékkal csökkent.

Valaki más gondoskodott a benyomásokról, meg kell állítanunk ezt

– mondta ismételten név említése nélkül az EEP elnöke.

Tusk más oldalról is megvilágította, mit gondol. Mint fogalmazott, politikai harcban

az igazság és a tisztesség nem lehet tehetetlen a hamis hírekkel, a manipulációval és a gyűlölettel szemben. 

Hisz önmagában és érveinek hatalmában. Néha nagyon unalmasak vagyunk kommunikációnkban, ugye? De nem kell annak lenni – mondta.

Populizmus kontra népszerűség

Idézte Ferenc pápát, akit néhány héttel ezelőtt meglátogatott. A pápa megkérdezte, tudnánk-e különbséget tenni a populismo és a popolarismo között. Ez alapján Tusk arra szólította fel az EPP-t, hogy álljanak együtt ezen a legfontosabb politikai csatatéren,

az egyik oldalon a felelőtlen populizmus pártjai, a másik oldalon a felelősségteljes népszerűség pártjai.

Donald Tuskot a zágrábi kongresszuson 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg. A kétnapos kongresszusnak több mint 40 országból 2000 résztvevője van. Az eseményre több miniszterelnök és államfő is érkezett, többek között Angela Merkel német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bbizottság következő elnöke.

Tíz alelnököt is választani fognak ezután, amelyre 12 jelölés érkezett. Magyar nem lesz köztük, hogyan a Fidesz jelen sincs a kongresszuson, mert márciusban felfüggesztette tagságát az EPP (a KDNP-ét nem, amelynek küldöttei ott is vannak Zágrábban). Ennek nyomán a Fidesz semmilyen pártbeli posztra se jelölhet embert.

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Elhagyni az etika, a morális és ugyanakkor racionális cselekvést, különösen az ilyen politikai cselekvés területét és eljutni a szenvedélyek beláthatatlan és kiszámíthatatlan területére, sőt másokat is elvezetni oda, a legnagyobb árulás. Árulás még akkor is, ha sokféleképpen igyekeznek legitimálni – manapság, vagy inkább ismételten, leginkább a nemzeti hübrisszel és elfogultsággal ismétlik mantráikat, arról, hogy a szenvedélyek a nacionalista érzelmek, a gyűlölet és kirekesztés világába belépni félnünk nem kell, jó lesz.
És valóban, az elvteleneknek, rövid távon, jó, a carpe diem parancsa működni látszik, csakhogy a valóság – nem az alternatív tények és posztigazságok tükrében keletkező szimulákrum – fölülírja a pillanatot, a szenvedélyek felkorbácsolása a történelmi falig, a teljes csődig vezet. És közben a legitim érdekek vesztődnek el. A populizmus mai formái éppen errefelé, a szenvedélyek, sőt gyilkos indulatok és irracionális (illiberális, nem sokan jelzik, de a kifejezés, ahogyan az a “tusványosi handabandában” megjelenik t.k. az irracionális, a vezér benyomásai, szenvedélyei (lásd fociköztársaság), azaz kénye-kedve szerinti, önkényuralmát jelöli, akkor is, ha “keresztény szabadságként” /sic!/ köszön vissza a napokban) ötletek és személyes elvárások területére vezet.

Ezt viszont sem a korszellem, sem önmagában a populista módon újra meghatározott “nép”, de még a zsarnoki hajlamú vezér sem tudja átvinni, ehhez a különalkukat kötő, pénz-, valamint hatalomsóvár értelmiségre (ellenelit) is szükség van, mint kommunikátorokra, influenszerekre, rezonátorokra. Ezt pedig a lakájértelmiségi és hasonlóan behódolt médiamunkások oldaláról – régi, de elterjedt kifejezéssel – “az írástudók árulásának” lehet és kell nevezni.

Az egész felvilágosult hagyomány azon az alapvetésen épül, ami az állam dolgainak szabályozását és működtetését, azaz a politikai cselekvést illeti, hogy Montesquieuvel fogalmazva megőrizzük a “törvények szellemét”, azaz gátat vessünk a zsarnokságnak, a hatalommal való visszaélésnek. És sem ő, sem az őt követő generációk nem találnak más, erősebb és hatékonyabb, valamint elfogadhatóbb talapzatot a törvényhozásra, az állam, a köztársaság dolgainak intézésére, mint az erényt, ami erkölcsös, kiszámítható és az érdekeknek megfelelő cselekvést jelent (mondjuk így konyhanyelven). És érdemes itt egy rövid kitérőt tenni, mielőtt a politikafilozófiai szcénáról visszatérnék a politikai rögvalósághoz.
Kevés vita folyt arról – mert kétezertízben ennek még nem is volt igazán konjunktúrája, vagy ignoranciából, vagy nem is tudom miért – arról, hogy Orbán az illiberális állam építését nem 2014-ben, annak tusnádi bejelentésével kezdte. Hanem akkor, amikor egy tollvonással, akarom mondani egy alkotmányt helyettesítő (azután hetente módosítható) alaptörvénnyel,  kihagyják a köztársaság jelzőt Magyarország államformájából. Mert –

meglehet kevesen vették/veszik komolyan – de a köztársasági államforma nemcsak általában demokráciát jelent, hanem azt, amit a Nyugat-európai hagyományban liberális demokráciának neveznek és ami az AEÁ esetében szó szerint is republikánus hagyományt jelent!

A ma éppen bukdácsoló, a populista politika széljárásának kitett köztársasági eszme amerikai változata, a demokrácia működésének sajátos formáját jelenti, amelyben a bonyolult dolgokat nem közvetlenül a nép, hanem felkészült és jól informált polgárok által fölhatalmazott (bizonyos értelemben szakértői) csoportok hozzák meg. A képviseleti demokrácia amerikai formája – a köztársasági berendezkedés – szerves és elidegeníthetetlen része a fékek és ellensúlyok intézményes rendszere is (amit Trump, mint „mély államot” emleget (kistestvére a nálunk divatos „párhuzamos állam”), és kiiktatni kíván, egyelőre, és szerencsére, nem túl sok sikerrel). Szóval Orbán már a második miniszterelnöki mandátuma elején megszünteti a magyar köztársaságot és világosan jelzi, hogy minden olyan tényezőt – beleértve mindenféle, de akár csekély –, autonómiával rendelkező intézményt, mely a maga helyén ellensúlyt képezhet hatalmához, be fog darálni, ki fog golyózni, einstandol, egyszerűen megszáll, vagy megszüntet. És ezt teszi a határon túli magyarok minden szervezetével, pártjával és befolyásolható/kisajátítható, kolonizálható intézményével is. Szóval Magyarországon már kétezertíztől illiberális államépítés folyik, mégpedig a köztársasági eszme romjain, és ebben – amint a vezér mondja – „bármi megtörténhet”.

Következésképpen a majdani orbántalanítás első, de összetett lépése, a köztársaság visszaállítása kell, hogy legyen.

Aki nem óhajtja/bírja követni akár ki is ugorhatja a fenti eszmefuttatást, de hasznosnak gondoltam, mielőtt tulajdonképpeni témámra térnék, ami viszont nagyon rövid lesz. Azt mondja az illiberális Magyarország miniszterelnök-helyettese (a valóságban egy közepesnél is gyengébben performáló kis operettszereplő, hiszen csupán marginális kérdésekben, amilyen a hatumák helyzete, a vezér megítélésében, szilikatalinnal, kövérlászló and Co. mellett, henceghet) a tusnádi dzsemborin, hogy márpedig a magyar kormány (Orbán nevesen) anyagilag támogatja az „utódállomokbeli” magyar pártokat. S ha ez netán nem tetszik az utódállamoknak, hát „csókoltatja” őket és punktum. Viszont a dolog ennyivel el nem intézhető, mert egyfelől a lekezelő gesztus a környező államok felé, nem marad következmények nélkül, még akkor sem, ha az uborkaszezonban és fenyegető kormányválságban nálunk még nem robbant. Nem csak a lesajnáló „csókoltatás” (angol nevén a jó öreg f*ck up, olyan mint nálunk Florin Iordache parlamentben fölmutatott középső ujja) a gond, hanem a fennhéjázó anakronizmus, az utódállamozás is, hiszen száz év után nincs a régióban még egy olyan állam, mely magát utódállamnak tekintené/érezné, ha ugyan Magyarország ilyen és nem csak Semjén fővadász víziójában az. Egyszóval a „csókoltatás” még NER nemzetstratégiának is vékony, hát még valós diplomáciának, mely a kisebbségbe szorult magyarság helyzetének javulását elősegíthetné.
Problémás a külföldről érkező párttámogatás azért is, mert egyszerűen illegális, törvény tiltja, és bármikor kopoghat a nagyarcú politikus barátainál – egyelőre a félig behódolt MPP és az alig lélegző EMNP érintett a Fidesz fiókpártok közül, a fő FfP ugyanis kajánul mondhatja, hogy kulturális-kisebbségi szervezet és nem párt, de hát ez is csak eufemizmus – az ügyészség és az adóhivatal, és akkor?
Mert

az kizárható, hogy a magyarországi fővadász megvédje őket, meg nehéz is törvénytelen cselekményekben pert nyerni, ja, magyarellenességet kiáltani, populista és demagóg szövegeket puffogtatni azt (még) lehet.

Az érintettek hallgatásából úgy tűnik, hogy már az az alapvető immunreakció is hiányzik az itteni politikai osztályból, amivel nemrég még meg lehetett említeni – persze minden következmény reménye nélkül –, hogy

bocs, kedves „anyaországi politikusok”, de ti hazautaztok a kiadós öblögetést követően, a következményeket meg nekünk kell vállalni.

Ma már csend van, illetve Markó Béla, valamilyen régebbi beidegződés (vagy politikai kommunikációs munkamegosztás?) folytán szőrmentén bírálja a „mellészólásért” (sic!) Semjént, csak úgy szordínóban, de pontra nem teszi a nagyarcú és pökhendi „mellészólót”.
Egyszóval most az van, hogy mindenki le van itt sajnálva, akarom mondani csókoltatva van, és aztán azonmód kitört a szabadság, már akarom mondani a nyári munkaszünet. De, hogy egy menő rigmust tegyek a végére: „Winter is coming” („Jön a tél”), és a szénánk egyáltalán nem áll jól, ára lesz a pökhendi, lekezelő gesztusnak. Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, még egy darabig. De egyszer számot kell vetni azzal is, hogy ők és itteni fullajtárjaik, a mai rommagyar politikai mainstream mit tett, hova vezette az egyre fogyatkozó közösséget. És akkor a csókoltatás valami egyébre változik: nagy ára lesz a populista, alt right-os elhajlásnak, kemény és egyszeri, mert nehéz, ha nem lehetetlen, visszautat találni a – politikában különösen fontos – polgári erényekhez.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK