Kezdőlap Szerzők Írta N. Vadász Zsuzsa

N. Vadász Zsuzsa

210 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Egy mindenkihez szólni képes ellenzék kell – 2018 (szubjektív) legjobbja

„Egyedül, egy emberként nem tudom megváltani sem a világot, sem az országot, de még a megyét és a városomat sem… mindenki a maga környezetében fogjon ehhez…” – így látja az április 15-i pécsi tüntetés szervezője. A húszas évei közepét taposó, tanár, félig-meddig hobbi-énekes, Fülöp Eper Flóra mindig is politizált a „saját kis világomban”, s afféle népnevelőként a békés párbeszéd, és annak volt a híve, hogy tényszerű érvekkel kell elgondolkodásra késztetni másokat. „Láttuk 2006-ban, hogy mibe torkollhat, ha a tüntetőkből agresszív tömeg lesz, amelynek annyira futja, hogy törnek-zúznak, és csokit lopnak a TV-székház büféjéből” – emlékeztet. A Fidesz győzelme „egyszerre volt zseniális és undorító ez a félelemre, megosztásra, gyűlöletre szító propaganda”. Undorítónak tartja azt is, ha azt hallja, hogy a vidéki ember kevesebb, mint a városi – „ez pont olyan propaganda, mint amikor azt szajkózzák, hogy valaki kevésbé magyar, mint a másik.”  Tisztában van azzal, hogy „olyan dolgokat csinálok, hogy rendszerellenesnek és veszélyesnek gondolnak, kapok is fenyegetéseket rendesen – de úgy érzem, ha csak egy emberhez elér az üzenetem, már megérte.”

 

Az Ön által szervezett pécsi demonstrációt azzal fejezte be, hogy folytatják. Mikor? Milyen formában? Debrecenben és Fehérváron, továbbá Kecskeméten és Nyíregyházán most hétvégén is lesz a budapestivel egyidőben tüntetés. És Pécsett?

Pécsen ezen a hétvégén én nem szervezek semmit, nem tartózkodom Magyarországon. Viszont mindenkit arra bíztatok, hogy csatlakozzon a fővárosi, vagy más vidéki tüntetéshez.

De hát azt ígérte múlt vasárnap a tüntetés utolsó szónokaként, a demonstráció lezárásaként, hogy lesz folytatás. Nem szegi meg ezzel a szavát?

Részemről egyelőre nem, de más civilek, civil szervezetek már szervezik a következőt. Én csak egy személy vagyok, nem vezető. Örömmel állok bármilyen kezdeményezés mögé, azonban limitáltak a forrásaim individuumként.

A tüntetéseknél, ha más programokkal nem készülünk, vagy nem elég ütősek, félő, hogy elsorvad a lelkesedés.

2500 fő az első alkalommal, utána 1500-an, majd 700-an, majd már csak negyvenen. Ugyanis az emberekből elfogyna a lelkesedés, hiszen a hétköznapjaikat nem a politika irányítja, hanem a saját problémáik. Éppen ezért egy idő után elsorvad az a kedv, hogy utcára járjanak tüntetni. Más utakat-módokat kell találni a céljaink eléréséhez.

Milyen utak körvonalazódnak?

Programokat fogunk szervezni. Tematikus programokat, amelyeken az embereknek elmondhatják hogy mi zavarja őket – a jelenlegi rendszerben erre igen kevés lehetőségük van. Ezeket a véleményeket persze majd meg kell szűrni, lesznek komolytalanok köztük, lesznek irreálisak, stb.

De szeretnénk minden rendű és rangú, korosztályú és társadalmi állású embert megszólítani.

Én nem vagyok politikus, civil vagyok, s nyilván naiv is, de számomra nagyon fontos tudni, hogy mit éreznek, gondolnak az emberek.

Tehát ténylegesen az emberek felé kell közvetlenül fordulni?

Alapvetően tanár vagyok, benne van tehát a személyiségemben, hogy az embereket segítsem.

Ön szerint miben szorulnak az emberek napjainkban a leginkább segítségre?

Abban, hogy tudjanak tájékozódni, hiszen ahhoz, hogy vitába tudjunk szállni másokkal, érvek, tények, ismeret kell – ehhez pedig napjainkban nehéz hozzájutni. A kormánymédia borzasztóan egyoldalú, nagyon kevés a felület, ahol valódi tényeket prezentálnak. Nem feltétlenül nagyban kell gondolkodni: ha mindenki a saját környezetében dolgozik ezen, azzal már nagyon sokat képes tenni.

De ez nagyon sziszifuszi munka…

Hogy mennyire az, mondok is egy példát. Van egy hölgy, aki úgy érkezett be az életembe egy hete, hogy rám írt: hagyjuk abba a tüntetősdit, majd a Viktorral elsöpörnek minket. Sok fenyegetést – köztük egészen durvákat és persze névteleneket is kaptam az elmúlt napokban –, de ez a bizonyos hölgy nem fenyegetett, hanem nyomta a Fidesz által sulykolt propaganda jelszavakat: sorosozott, enszezett, migránsozott, civilezett, stb. Úgy éreztem, ki kell alakítanom kettőnk között egyfajta bizalmi viszonyt ahhoz, hogy át tudjam törni ezt a propaganda-falat. A hölgy – mint ment közben kiderült – nagyon kedveli a mulatós zenét – ezért én (mint félig-meddig másodállású hobbiénekes) elkezdtem neki a telefonban ilyeneket énekelni – megjegyzem, ha valaki egy éve ezt mondta volna rólam, hogy ilyenekre vetemedem az utcán, hát jól kiröhögtem volna. Egy idő után rájött, hogy én tisztelettudó vagyok, majd

megköszönte nekem, hogy nem bántom amiatt, hogy ő a Fideszre szavazott.

Ez nagyon fontos lecke volt a számomra. Majd lassacskán elkezdtünk tisztázni dolgokat: kiderült például, hogy ő a kínai boltban vásárolja az otthonkáit; erre rákérdeztem arra, hogy látta-e valaha is randalírozni a kínait, aki ugye bevándorló Magyarországon – erre felfűzve tisztázni tudtunk fontos dolgokat, például azt, hogy ki a migráns – ő azt hitte, hogy a migránsok Brüsszelből jönnek. Mutattam neki videókat Szíriáról a háború előttről és utánról, megmutattam neki a tengerbe fúlt szíriai kisfiúnak a világot bejárt fényképét, ami eddig nem jutott el hozzá – erre elkezdett gondolkodni. De valóban, ez nagyon hosszú folyamat – máig minden nap elmondja nekem, hogy úgyis Orbán marad.

De nagyon sokan úgy érzik, hogy Orbán úgy marad, hogy csalással nyert.

Én nem így látom.

Ez a döntés a magyar emberek döntése volt, nem hinném, hogy nagyon kellett volna csalniuk ehhez. Hiszen olyan propagandát nyomtak, amellyel a maguk oldalára állították az embereket.

Egyszerre volt zseniális és undorító ez a félelemre, megosztásra, gyűlöletre szító propaganda, ami hatékony volt. Éppen ezért nem a Fidesz szavazókat kell hibáztatni azért, mert megtévesztették őket, hanem a Fideszt.

Kész bármikor leülni beszélgetni bárkivel?

Igen, de egyedül, egy emberként természetesen nem tudom megváltani sem a világot, sem az országot, de még a megyét és a városomat sem. Ezért is mondtam, hogy mindenki a maga környezetében fogjon ehhez. Csak arra kell ügyelni, hogy a beszélgetések során ne személyeskedjünk, ha más stílust, kultúrát szeretnénk meghonosítani, akkor mi magunk is azt képviseljük. A tüntetésnek is ez volt a célja:

nem tudja elképzelni, milyen jó érzés volt azt látni, hogy a Jobbikos megfogta a DK-s kezét, a DK-s az LMP-sét.

Ha semmi mást nem értünk el ezzel a tüntetéssel, csak azt, hogy három ember hazatérve elgondolkodott azon, amit hallott, nos, már az is nagyon fontos eredmény.

Mozgalommá intézményesítené ezt a „minden ember a közvetlen környezetében beszélgessen, tájékoztasson” kezdeményezést?

Azt gondolom, hogy ha nem utcára kivonulós programokat szervezünk, hanem olyanokat, amelyek nem ennyire specifikusak, az egy idő után elkezdi megszűrni az embereket: ki az, aki valójában akar dolgozni – nos ők azok, akikkel valóban el lehet kezdeni egy bázist építeni.

Kik azok, akik a leginkább rászorulnak a tájékoztatásra? A vidékiek?

Undorító dolognak tartom azt mondani, hogy a vidéki ember kevesebb, mint a városi – ez pont olyan propaganda, mint amikor azt szajkózzák, hogy valaki kevésbé magyar, mint a másik. A vidéki emberekkel sincs semmi baj  – nagyon sok ember szenved információhiányban, és az objektivitás teljes hiányában, függetlenül attól, hogy hol él, városban, vagy vidéken.  De persze a kisebb településeken ez még nehezebb – így történhet az, hogy egy faluban 106 emberből 104 a Fideszre szavazott. S a mélyszegénységben élők borzasztóan meg vannak félemlítve.

Az nagyon jó dolog, hogy a pártok nagy szavakkal beszélnek az értelmiséghez – láthatóan ez Budapesten működik is, de vidéken nem.

Biztosan sokan meg vannak félemlítve, s bizonyára még többen alulinformáltak, de mégis, ennél összetettebb a probléma, nem?

Tény, egy bizonyos analógia mentén szavaznak az emberek bizonyos pártokra.

Melyek ezek Ön szerint például a Fidesz esetében?

Vannak, akiknek az érdekük fűződik a Fidesz kormányzásához; mások valóban elhiszik a sorosozó, migránsozó, stb. kormánypropagandát; sokan beveszik, hogy valódi rezsicsökkentés volt, és/vagy hálásak az Erzsébet-utalványokért; van – főleg az idősebbek között –, akik rajonganak és Viktorért, akikre támaszkodni lehet, aki megvédi őket – ők olyanok, mint a vallásos hívők; s vannak persze a nagy magyarok is.

Ha így látja, akkor mégis miben bízik? Hogyan lehet meggyőzni a Fidesz-szavazókat?

Nem akarom meggyőzni őket. Hiába emlegetném fel egy Fidesz-hívőnek, hogy mit kommunikált a párt, mint mondott annak vezére 10-20 éve, akkor erre az az általános válasz jönne, hogy azóta megváltozott a világ, ma más válaszok kellenek. De ha a beszélgetés során érvrendszerünk van, s az érvek alá vannak támasztva adatokkal tényekkel, kimutatásokkal , statisztikákkal, akkor lesz, aki elgondolkodik rajta. Mint az én otthonkás hölgyem.

Hosszú, kitartó munkával lehet persze csak ezt elérni, hogy az emberek maguk is elkezdjenek gondolkodni arról, hogy vajon igazuk van-e.

Egy dolog segíteni a valódi információáramlást, elősegíteni a tájékoztatást. De attól még, hogy az emberek tisztán látnak, még nagyon nehezen találnak maguknak olyan erőt, amelyben megbízhatnak.

Ellenzéki megújulásra van szükség,

már csak azért is, mert az ellenzéki pártok némelyikéhez is fűződnek megrögzött vélemények: például az MSZP-re sokan azért nem szavaznak sokan, mert „MSZPM-re nem szavazok”.

Nem fél? Nagyon nyíltan, egyenesen és igen keményen kiáll a nézetei mellett, ami ma Magyarországon nem igazán jellemző?

Olyan dolgokat csinálok, hogy rendszerellenesnek és veszélyesnek gondolnak, kapok is fenyegetéseket rendesen – de úgy érzem, ha csak egy emberhez elér az üzenetem, már megérte. És borzasztó nagy erőt ad nekem a támogatás, amit kapok. Például a szüleimtől. A szüleim elváltak, de  együtt voltak ott vasárnap a tüntetésen, ahova még úgy is elértek, hogy a kocsijuk lerobbant, de megoldották, mert tudták, hogy nekem mennyire fontos a jelenlétük, támogatásuk. Tőlük örököltem a vehemenciát és a tenni akarást – édesapám is felszólalt a demonstráción. Előtte megkérdeztem tőle, hogy biztosan részt akar-e venni abban a trutyiban, amit kavartam, mivel féltem őt. Mire azt válaszolta:

én is féltelek téged, féltjük egymást, tehát mi egységben vagyunk. És ez az ami számít.

Gondolom, mindig ilyen volt. De mégis, miért most, 27 évesen fogott bele ilyen aktivistáskodásba?

Az egész úgy indult, hogy amikor Karácsony Gergely a szülővárosomban, Székesfehérváron, járt a kampány alatt, az utcafóruma után beszélgettem vele, s édesapám ezt telefonon rögzítette. A beszélgetésben néhol kemény szavakkal illettem a politikusokat és az ellenzéket is. Az erről készült videót kitettem a Facebookra, ami után annak a vendéglátóipari egységnek a tulajdonosa, ahol korábban pultos voltam és énekelni szoktam közölte velem, hogy lemondja az április 13-ára már letárgyalt koncertemet. Elismerte, hogy ezt a politikai nézeteim miatt teszi. A Facebookra írtam egy a posztot azzal, hogy a koncert szólásszabadság miatt elmarad. A hely tulajdonosa pedig elkezdett oda kommenteket írogatni – ebből vita kerekedett, a barátaim megvédtek. Én nem akartam rosszat ennek a helynek, de gondoltam, a Facebook megfelelő platform a csalódottságom kifejezésére. De megírta  a helyi, majd az országos sajtó.

Ebből azért még nem következik a tüntetés megszervezése…

Tulajdonképpen a saját kis világomban én mindig is politizáltam. Mindig is szerettem gondolkodásra késztetni az embereket. De ami más volt most:

április 8-án minden olyan reménytelinek tűnt, s amikor este szembesültem azzal, hogy narancssárgába borult az ország, az egészen sokkoló volt, órákon át zokogtam. 

Az első napom nekem is azzal telt, hogy áltattam magam: csalással nyert a Fidesz. Utána pedig jött a felháborodás, kiváltképpen, amikor kiderült, bezárják a Magyar Nemzetet. Így ért egy barátom hívása, aki felvetette, hogy tüntetni kellene. Szinte bele sem gondolva, kitettem egy felhívást a Facebookra, s még aznap írtam a Rendőrségnek. Az első nap 1200-an jelezték, hogy ott lesznek – erre én megijedtem. De úgy döntöttem, hogy végig csinálom, fenntartva magamnak a lefújás jogát, ha a szombati budapesti tüntetés nem marad békés. Részint azért, mert én a békés megoldások híve vagyok, részint pedig amiatt, mert láttuk 2006-ban, hogy mibe torkollhat, ha a tüntetőkből agresszív tömeg lesz, amelynek annyira futja, hogy törnek-zúznak, s csokit lopnak a TV-székház büféjéből.

Hogyan tovább?

Folyamatosan jelentkeznek, gyűlnek az emberek körülöttem, de nyilván bennem is ki kell alakulnia egy bizalomnak ahhoz, hogy együtt tudjunk dolgozni. Sokan lesznek, akik a félelemkeltés miatt eltávolodnak tőlünk. Én sem vagyok egy Jeanne d’Arc-féle mártír-típus, de segíteni szeretnék az embereknek. Egyszerű civil vagyok, csak talán több bennem a tenni akarás, mint egy átlagemberben, és nem szoktak fellángolásaim lenni.

Ami a legfontosabb: annyira régóta vagyok elégedetlen a rendszerrel, hogy azt gondolom, ideje cselekedni. A következő négy évben az én célom az, hogy egy élhető, mindenkihez szólni képes ellenzéket jöjjön létre.

Ellenkező esetben soha nem lesz változás Magyarországon. Az ellenzéki pártoknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy ne a hatalomról szóljon a tevékenységük. Meglátjuk, ki követ ezen az úton.

Strasbourg után jöhet a Kúria-felülvizsgálat – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Derű és nyugalom  árad Tátrai Miklósból, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori vezérigazgatójából, akit a sukorói telekcsere-ügy miatt 3 évre elítéltek, tavaly augusztusban vonult börtönbe, s aki július eleje óta reintegrációs őrizetben van. Beszélgetésünk alatt egyszer keményedett csupán be az arckifejezése, amikor arról beszélt, hogy „én jó hazafinak  gondoltam és gondolom ma is magam, s mégis azt ragasztják rám, hogy az ország ellenében cselekedtem”. 2025-ig érzi a nyolc éve kezdődött „procedúra” negatív hatásait.

  • bár egyénileg sokkal kifizetődőbb felvenni a fizetést és nem dönteni, ma is döntene, és úgy, ahogy akkor
  • ha megvan a szándék, akkor egy büntetőeljárás keretében bármit meg lehet csinálni
  • konkrét megrendelés nélkül is átfutott az ügy az igazságügyi rendszeren
  • Gyurcsány mindvégig nagyon korrekt volt, lelki teherként élte meg az ügyet
  • a legrosszabb, hogy nem volt jelen a gyerekek születésnapján, a saját, különleges ünnepeiken
  • már van állásajánlata, csak bírói engedélyre vár, hogy kezdhessen egy komoly, magántulajdonú budapesti cégnél

Két hete van kint a börtönből, reintegrációs őrizetben,  az otthonában. Mi fért bele ebbe a  két hétbe?

Eddig annyi történt, hogy két hétig családoztam, gyerekeztem, beköltöztünk a házba.

Sokakkal beszélt az elmúlt napokban?

Nagyon kevesekkel, ez most a családozás ideje. De lassan beindul az élet, s bízom abban, hogy pár hét múlva már dolgozni is el fogok tudni járni, nem szeretném ezt az átmeneti állapotot túlságosan sokáig húzni.

Van már állása?

Van már munkaszerződés-ajánlatom, amit már be is nyújtottunk a bíróságra, ugyanis bírói engedély kell hozzá. Az eljárás már folyamatban van, várom, hogy mielőbb megkapjam az engedélyt.

Hogy-hogy bírói engedély kell hozzá?

A reintegrációs őrizet alatt csak akkor és olyan célból lehet elhagyni a lakást, amit a bíró megenged. Van heti pár óra szabadidő, de minden máshoz, így a munkavállaláshoz vagy akár egy orvosi kezeléshez előzetes engedély kell. A munkavállalás a  reintegráció kiemelt célja, de hogy milyen módon milyen feltételekkel, az jogszabályban nem tisztázott, és nem nagyon van még egységes bírói gyakorlat sem rá. Éppen emiatt gondoltuk úgy az ügyvédemmel, hogy konkrét munkaszerződést is benyújtunk, hogy az se okozhasson problémát vagy késlekedést.

Azt hiszem jogosan merül fel a kérdés: hol tud elhelyezkedni? Nem a tudása, tapasztalata, tehetsége miatt kérdem, hanem azért, mert azt hiszem jogos a felvetés, hogy van-e olyan munkáltató, amely fel meri Önt venni? Hiszen Ön valahol stigmatizált, ha nem is a börtönbüntetés miatt, hanem azért, mert Gyurcsány Ferenc teljes mellszélességgel kiállt Ön és Császy Zsolt mellett, s ez a mai világban nem biztos, hogy jó ómen.

Egy komoly, magántulajdonú budapesti cégnél ajánlottak érdemi, tartalmas munkát. Olyat, hogy fel sem vetődhet a gyanú, hogy „bulizni” járok el itthonról, nem pedig dolgozni.

Addig is, amíg megkapja a bírói engedélyt – hogyan telik egy napja?

Ez most átmeneti állapot, ráadásul a gyerekeknek vakáció van, így napirendet meg sem próbálunk kialakítani. Furcsa vakáció persze, hiszen együtt nem nagyon tudunk elmenni itthonról. Ma  van az első olyan nap, amikor elmentek itthonról a nagyszülőkhöz, szokatlan  is most a csend. Néhány barát is meglátogatott, s van sok elintézni valóm, amire az elmúlt tíz hónapban, a börtönben töltött időben nem volt lehetőség, adóhivatal, fogorvos – szóval a szokásos dolgok.

Mire használta eddig azt a párszor négy órát, amit lakáson kívül tölthet a reintegrációs őrizet szabályai szerint.

Bevásárlás, séta, és kicsit kimozdultunk a gyerekekkel.

De még állandó az izgalom, hogy a rám szerelt jelzőkészülék ne árnyékolódjon vagy merüljön le, mert akkor bizony baj van.

És elég nehéz megtalálni a ritmust a készülékkel: amikor lemerülőben van, azonnal tölteni kell és bizony négy órán keresztül folyamatosan, akár az alvás rovására is.

Miért, ott ül a konnektorral összekötődve a készülékkel a lábán?

Pontosan ez történt például ma éjjel. De ez az egyik ára a kintlétnek.

Ha már  börtönnél tartunk. Mit csinált a börtönben? Hogyan telt ott egy napja

Ezt nehezen tudom elmondani, hiszen az egész arról szól, hogy nem történik semmi. Dolgoztam, könyvtárosként, gondolhatja, hogy nem voltam túlságosan leterhelve, a kapacitásaim nem voltak kihasználva. Persze nyilván a büntetésvégrehajtás nem arra van kitalálva, hogy a diplomások megvalósítsák önmagukat.

A rendszer nem nagyon tud velünk, diplomásokkal mit kezdeni, nem mi vagyunk a többség.

A rabok hogyan fogadták Önt?

Ott ugyanolyan elítélt voltam, mint a többi, legfeljebb azzal lógtam ki egy kicsit a sorból, hogy először voltam bent és önként bevonultam. Azzal nem voltam egyedül, hogy a tévében szerepeltem, csak mondjuk a többiek inkább a Kék Fényben.

A legkülönfélébb bűncselekmények elkövetőivel, erőszakosakkal és fehérgallérosokkal voltam együtt, de az az igazság, hogy a  benti viselkedést tekintve ők sem rosszabbak vagy jobbak, mint a kintiek.

Egy közösségről van szó, amelynek tagjai számára fontos a beilleszkedés, ki-ki próbálja megtalálni a helyét és elfogadni a többieket. Nem tolerálják, ha valaki ki akar lógni a sorból, de ahol én voltam semmilyen érdemi konfliktus nem volt rabok között.

Kötött barátságokat?

Nem tudok most erre válaszolni, hiszen a „kollégák” még évekig bent maradnak. De nagyon normális és rendes emberekkel is találkoztam bent, akikkel jó viszonyban voltam, akik nem életvitel-szerűen bűnözők, csak mondjuk rossz döntést hoztak egyszer.

Lehet, hogy ha kint találkozunk, barátokká váltunk volna.

Mi  legrosszabb a börtönben? Az, hogy az ember tudja, hogy ártatlanul ül?

Mire bevonultam, már lelkileg ezen túl voltam.

Néha persze dühös voltam a tehetetlenség miatt, de most ez volt a teljesítendő leckém.

A legrosszabb az volt, hogy nem voltam jelen a gyerekek születésnapján – nem a konvencionális Karácsony, hanem a mi saját, különleges ünnepeink, amiket kénytelen voltam kihagyni. S általában a család hiánya, az, hogy akár három hónapon át nem láttam őket.

Nem jár havonta beszélő?

Eleinte havonta, majd kéthetente jár, de miután 3000 km-re éltek, nem tudtak mindig hazajönni.

Telefon, skype?

Telefonon beszélhettem velük.

Most lehet megpróbálni bepótolni, s ebben nagy segítség lehet, hogy a család itthon van. Véglegesen vagy csak nyárra jöttek haza?

Az a családi döntés született, hogy amikor kikerülök a börtönből, akkor ők is hazajönnek, hogy velem lehessenek. A reintegrációs őrizet tíz hónapja arra mindenképpen jó lesz, hogy a család kipróbálja az itthoni életet. Azt még nem tudom, hogy ez mennyire jön be nekik, nyilván nem lesz könnyű, új iskola, új barátok, stb. Mindenesetre ha majd eljön az ideje, a hogyan továbbról is családi döntés fog születni.

A gyerekek mekkorák?

Még kicsik, általános iskolába, illetve óvodába járnak

Hogyan tudták családi szinten kezelni azt, hogy Apu nincs itthon, nincs velünk? Hogyan lehet egy kis gyereknek ezt elmagyarázni? Nem sérülnek bele?

Ahhoz még túlságosan rövid idő telt el, hogy a felszín alá lássunk, mindenesetre nem látszik hogy a gyerekeket megviselték volna az elmúlt hónapok, és remélem, hogy hosszú távon sem lesznek következményei az elmúlt éveknek. Mivel ez az egész procedúra 8 éve tart, egy ideje már nagyjából tudták-értették, hogy miről van szó, és nem titkoltunk el előlük semmit.

Nem volt tehát nagy sokk, de volt persze sok nehéz pillanat, ugyanakkor a család és a barátok erőfeszítéseinek hála, teljes életet éltek. A legnagyobb érdem mindebben a feleségemé,

aki nem csak édesanyaként, de családfenntartóként is csodálatosan csinálta végig az elmúlt 8 évet, holott örökös bizonytalanság volt a jövőt illetően, és még engem is kellett tartania. Egyik szerep sem könnyű. Mindenesetre szükség volna egy közös nagy pihenésre, de ez most egy darabig még nem lesz.

Senki nem pártolt el Öntől az elmúlt években? Család, barátok, mind kitartottak? Nem hagyták Önt cserben?

A büntetőeljárás miatt senki. Aki lemorzsolódott, az már 8-9 éve, a hatalom, a pozíció elvesztése idején. A barátaim máig is mellettem állnak, megmaradtak.

Azért ez nagy ajándék a sorstól, nem?

Nyilván az, de én ezt tekintem normálisnak.

Politikusok keresték azóta, hogy reintegrációs őrizetben van, tehát szabadon lehet Önnel beszélni és meg is látogathatják.

Nem, de nem is gondolom, hogy kellene, hogy keressenek. Ennél sokkal fontosabb, hogy – ahogy az elmúlt években, úgy most is – rámköszönnek, bátorítanak, gratulálnak ismeretlen emberek, ez erőt ad. És hadd mondjam el,

nagyon büszke vagyok arra Császy Zsolttal együtt, hogy egy civil szervezet gyűjtést rendezett a több millió forintos perköltségünkre, és közel 700, jórészt személyesen nem ismert adományozótól összejött a teljes összeg.

Borzasztó hálásak vagyunk mindenkinek, aki küldött akár csak ezer forintot is. Ez sokkal többet számít, és sokkal komolyabb dolog, mint bármiféle politikai nyilatkozat – hiszen valódi cselekvés.

Gyurcsány Ferenc sem? Pedig ő volt az, akit Ön és Császy Zsolt is megvédtek, hiszen – ahogy Ön is többször nyilatkozta –, konkrét ajánlatot kapott arra, hogy valljon Gyurcsány ellen, s akkor leállítják az ügyet.

Gyurcsány az egész büntetőeljárás alatt nagyon korrekt volt, és többször is felajánlotta a segítségét. Egyértelműen lelki teherként éli meg, hogy az ő szerepe miatt kerültünk ebbe a helyzetbe. Más kérdés, hogy sem ő, sem mások, akik segíteni szerettek volna, az ügy jellege miatt érdemben nem tudtak.

Annak pedig nem láttam értelmét, hogy a büntetésvégrehajtás környékén politikusok megjelenjenek, hiszen a BV-ben is emberek dolgoznak, és a nagy felhajtás csak az ő idegeiket őrölte volna.

Mennyire állt korábban szoros kapcsolatban Gyurcsánnyal?

A sukorói telekcsere ügyében hozott döntés előtt életemben ha háromszor beszéltem vele négyszemközt, holott előtte 4,5 évig államtitkár voltam, bő hármat az ő kormányában – ez is pontosan mutatja, hogy mennyire voltam az ő embere. Azóta sokkal többször, de ennek már emberi vonatkozásai vannak.

Ha ma kellene dönteni, ma is ugyanúgy döntene a sukorói telekcsere ügyében?

Igen, az akkori és a mai meggyőződésem is az, hogy a telekcsere az ország hasznára vált volna. A projekt teljesen korrekten, a szokványos mederben zajlott.

Egyetlen egy dolog szólt utóbb ellene: az ügyészség értékbecslője szerint nem annyit értek a telkek, mint amennyiért szerződtünk. De ilyen értékbecslést bárki, bármikor tud hozni, nincs is két egyforma azóta sem.

Más értékbecslőt azonban a bíróság nem engedett meghallgatni, s mi így vagyunk elítélve Császy Zsolttal. Hozzáteszem: úgy, hogy – nagyon helyesen – a tervezett tranzakció akkori értékbecslőjét felmentették.

Az olvasók ezt nem láthatják, de Ön mindvégig derűsen, mosolyogva válaszolgat a kérdésekre, még a legfájdalmasabbakra is – amelyek a gyerekekre, a családra vonatkoznak –, ám ezen a ponton ha nem is szikrákat szór a szeme, de nagyon megváltozott a nézése, és az egész arckifejezése.

Most már nem a düh jön elő bennem, hanem a csalódottság, egyfajta keserűség. A mi szempontunkból úgy néz ki az ügy, hogy a legjobb tudásunk és szándékunk szerint szolgáltuk a hazánkat. És borzasztó keserűséget okoz bennem, hogy azzal vádoltak minket: szándékosan, a hazánk kárára cselekedtünk és ezért bűnözők vagyunk. Én jó hazafinak  gondoltam és gondolom ma is magam, s mégis azt ragasztják rám, hogy az ország ellenében cselekedtem. Ez morálian mélységesen bántó. De az idő ezt is oldani fogja. Azt azonban már nem, hogy nem csinálhatom azt még nagyon hosszú ideig, amit egyetemista korom óta szerettem volna csinálni. Annak idején gazdaságpolitikai szakot hallgattam a Közgazdaságtudományi Egyetemen, s

úgy gondoltam, hogy közszolga szeretnék lenni. Ez volt az életcélom. Mindennek fényében nehéz megélni, hogy a mostani köz úgy döntött, hogy nincs erre szüksége. Sőt, tudomásul kell ezt venni, eleget úsztunk az árral szemben, el kell tudni ezt engedni – legalábbis egy jó időre,

hiszen hiába telik majd le a börtönbüntetésem kilenc és fél hónap múlva, erkölcsi bizonyítványt még évekig nem kaphatok és a közszférában sem helyezkedhetem el. És ez lelkileg azért nem könnyű.

Ön szerint merre mehet még egy olyan ország, ahol ilyen koncepciós perek sikerrel végig vihetők?

Azt látom, hogy ezt az egyet  sikerült végig vinni. Annak idején, kilenc éve a politika csinált „ügyet” a  történetből, függetlenül a tényektől. Ugyanakkor a 2010-es választások, a Fidesz kétharmados győzelme után rövid időn belül a politikai célt elérték,

megszűnt tehát a politikai érdek. Ilyen már évek óta nincs, de van egy önjárása az egésznek, annak, ahogy konkrét megrendelés nélkül is átfutott az ügy az igazságszolgáltatás rendszerén.

Ahogy ez átfutott, úgy átfuthatnak további ügyek is, mert láthatóan vannak az igazságszolgáltatás rendszerében olyanok, akik azt gondolják, hogy konkrét kérés nélkül is teljesíteni kell. A legjobb talán az „önmozgás” kifejezés erre: hogy kérni sem kell, elég sejteni az elvárást.  Tény például, hogy az MNV az elmúlt években, sőt még a jogerős ítélet után is csak olyan nyilatkozatokat és iratokat adott ki, melyek szöges ellentétben állnak az ítélettel, de ez a bíróságot nem érdekelte.

Olyan alapon, olyan érveléssel, a tényektől annyira függetlenül, ahogy a mi ügyünkben történt, bárkit  bármikor el lehet ítélni, és minden hasonló döntés után 10 év az elévülési idő, tehát nem kicsi a fenyegetettség.  De ez sehova nem vezet.

Önök itthon minden jogorvoslatot kimerítettek, s a strasbourgi bírósághoz fordultak. Hogyan áll ott az ügyük?

Egy éven belül várható döntés. De túlságosan sokat nem segít az sem, ha nyerünk. Erkölcsi győzelem lehet csak. Persze, ha a strasbourgi ítélet  azt mondja, hogy nem volt jogszerű az eljárás, akkor kérhetünk felülvizsgálatot a Kúriától.

És kérnek majd adott esetben?

Igen. De akkor nagy valószínűséggel meg kell ismételni az egész eljárást, miközben a büntetést már letöltöttük… Persze az is tény, hogy az ítélet leülésével a történet messze nem ér véget, hiszen utána kezdődik még a közügyektől eltiltás, és akit elítélnek, további 5 évig nem kaphat erkölcsi bizonyítványt sem. Így nem dolgozhatunk a közszférában, de nem lehetünk egyéni vállalkozók vagy cégvezetők sem.

Így a 2008-as döntés összes negatív következménye talán csak 2025-ben szűnik majd meg, tehát alig vagyunk túl a felén.

Messze nem csak a börtönben töltött időről van tehát szó, hanem évtizedekről. Nem hiszem, hogy ez normális, hogy szükséges, hogy van értelme, de ez a törvény, aki ma büntetőeljárásba keveredik, ezzel kell számoljon. Egy nekünk kedvező strasbourgi döntéssel ezeket az éveket lehetne lerövidíteni.

És akkor hogyan tovább?

A dolog egzisztenciális részét tekintve most már ezzel együtt is az építkezés szakaszába kell lépni. Tudomásul kell venni a körülményeket és a jót kell meglátni, azt például, hogy sokkal többet lehetek a gyerekeimmel, mint lennék, ha vezető állásban dolgoznék. Most végre már nincs bizonytalanság, lehet előre nézni, s tervezni, még ha korlátokkal is. És ez is jó.

Meg lehet kezdeni egyfajta új önmegvalósítást.

Mit tanul az ügyből?

Egy dolgot feltétlenül, azt, hogy nem érdemes hosszú távra tervezni. Az elmúlt kilenc évben végig majdnem minden másként alakult, mint gondoltuk és terveztük, nem várt hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel.

Milyen tanulságai vannak az ügyének?

Nagyon sok tanulsága van, ezek többféle területen levonhatók. Az alapügyből két nagyon fontos következtetés vonható le. Az első, hogy ha megvan a szándék, akkor egy büntetőeljárás keretében bármit meg lehet csinálni. A másik, hogy az államigazgatásban sokkal jobb nem hozni döntéseket, mint hozni. Még soha senki olyan ellen nem indult eljárás hűtlen kezelés és elmaradt üzleti haszon miatt, aki nem hozott döntést. Ugyanakkor a meghozott döntések miatt sok eljárás indult, jórészt politikai indíttatásból, és  volt olyan ügy is, amikor a titkárnőtől a vezérigazgatóig eljárás alá lett vonva mindenki, akinek a keze hozzáért egy ügy papírjaihoz.

Ugyanis bárki belekeveredhet, belekeverhető ilyen ügybe. És az már kevésbé fontos, hogy egy 8-10 évig tartó eljárás végén milyen az ítélet, hiszen az évtizedes hercehurca a valódi büntetés.

Szóval egyénileg sokkal kifizetődőbb felvenni a fizetést és nem dönteni, noha a nemzetgazdasági és társadalmi kár ebben az esetben sokkal nagyobb lehet.

Most ezt mondja, de a beszélgetés során azt mondta, hogy ma is ugyanígy döntene a sukorói telekcsere ügyében, mint ahogy akkor döntött. Akkor ez most hogyan?

Mert a fent vázolt nem-döntés nem az én filozófiám és ízlésem szerint való, csak a történtekből ez is következik.

Én ma is döntenék és úgy döntenék, mert az volt a dolgom – történt, ami történt.

Említette, hogy több területen vonhatók le tanulságok. Milyen egyébre gondolt?

A magánéleti tanulságokra például. Az ember átértékeli a párkapcsolat, a gyerekek, a család, a barátok fontosságát, ezek sokkal fontosabb dolgok, mint tíz éve gondoltam volna. Sokkal több lelki, morális, akár fizikai megpróbáltatást el lehet viselni, sokkal több dologhoz lehet alkalmazkodni, mint korábban hittem. És a felismerés, hogy  a nagyon rossz dolgokat tényleg meg kell élni ahhoz, hogy az ember ne csak közhelyszerűen mondja, de

igazán felismerje, átérezze és vallja: mennyire fontos, hogy van egy csupa nagybetűs TÁRSA.

S van egy olyan szférája is az ügynek, amikor az ember rádöbben arra, milyen szerencsés is az életét meghatározó alaphelyzete szempontjából. De ez nem is annyira tanulság, a helyes kifejezés inkább a tanulás. A börtönben és korábban is sok olyan embert és élethelyzetet ismertem meg, amelyeket és akiket e nélkül az ügy nélkül nem ismertem volna meg. Ezek között vannak jók és megrázók is. Olyanokkal találkoztam, akiknek a sors soha nem kínált valódi lehetőséget, mert egyenes út vezetett a a nevelőotthonok sorától a börtönig. Olyan, egyébként tisztességes emberekkel, családanyákkal és családapákkal, akik egyszer hoztak egy rossz döntést, vagy éppen egyszer elszakadt a cérna, de a következményeit évtizedekig viselik ők és a családjuk is. Olyan fiatalokkal, akik föl sem fogják, hogy „csak azért a pici fűért” kapnak huszonévesen 8-10 éves ítéleteket. És persze azokkal, akiknek az a hivatásuk, hogy az így bajba jutottakon és családjaikon segítsenek. A másik oldalról persze olyanokkal is, akiknek „természetes” élőhelyük a börtön, mert nincs hova hazamenni, vagy mert bent a fél család vagy az összes haver is, és olyanokkal, akik a hatalmukat nem az igazság, hanem a cinizmus és a féktelen karrierizmus szolgálatára használják fel.

Ez nagyon komoly és széles körű tapasztalat, amivel nem sokan rendelkeznek, pláne nem az én előéletemmel. Annak őszintén örülök, hogy hogy ez megvan, azt azonban bánom, hogy ilyen áron.

Feltűnő számomra az a derű és nyugalom, ami árad Önből, a tekintetéből. Hogyan lehetséges azután, hogy tíz évet elvettek az életéből? És ez még alábecslése az Ön és családja számára okozott kárnak.

Valószínűleg a géneknek is köszönhetem ezt. De az is benne van, hogy

meggyőződésem, hogy igazam van, nem szégyellem magam, mert nincs miért,

helyesen cselekedtem, még akkor is, ha másként ítéltetett az meg.

Ezt most mondja, majdnem utólag vagy ennek a szellemében csinálta végig a kilenc évet?

Tényleg az első perctől fogva – s ez szerencsém – úgy éltem meg az egészet, hogy ez egy érdekes történet, amit persze jobb lenne olvasni, mint végigélni. De mindig, végig láttam kívülről, elemeztem, szociológiai és pszichológiai analíziseket csináltam magamban. Nagyon komoly tanulás és megtapasztalás ez az egész olyan dimenziókból, amelyekben eddig nem mozogtam – s ennek őszintén lehet és tudok örülni. Igazán érdekes életem van, sőt, alig múltam 40, és olyan, mintha már kettőt is leéltem volna.

Nagy szerencsém, hogy semmi sem rombolódott le a saját egzisztenciámon kívül, nem ment senki lelkileg tönkre bele, igazán nagy baja a családnak nem történt.

Nem mondhatom, hogy nagy vidámság volt végig csinálni, de már majdnem a végén vagyunk, mindenki jól van, túl vagyunk rajta. Sokkal rosszabb is történhetett volna – de például senki nem lett beteg.

Nem gondolt arra, hogy megírja a történetét?

Persze hogy gondoltam rá. Nem a büntetésvégrehajtási részét, hiszen az legfeljebb egy bulvársztori lenne, hanem az egész ügyet. De még nem szántam rá magam. Ez ugyanis egy csapdahelyzet: amikor már ki tudok törni az ügyből, akkor még egy-két évre, amíg írom, beleragasztom magam. Éppen ezért most nem szeretnék ezzel foglalkozni. Megvan az egész a fejemben, tíz év múlva is meg tudom írni.

Nem gondolja, hogy a tanulsága mások számára hasznos lehetne?

Aki le akarja vonni a tanulságokat, az a könyv nélkül is meg tudja ezt tenni.

 

Orbán leváltásához hiteles vidékpolitika kell – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Sok-sok évig volt polgármester Ácsott, ez idő alatt a város megújult, mégis nagyon kevesen szavaztak rá az országgyűlési választásokon, amelyen a Momentum színeiben indult. Lakatos Béla szerint ennek elsődleges oka a propaganda: „Mert a tudatlanságban tartott embereket félelemmel meg lehet hülyíteni”. Mélységesen csalódott, amiért idáig jutott az ország, hogy nem a tevékeny munka számít, hanem a félelemkeltő szavak. Lemond a posztjáról, ám azok, akik nem szavaztak rá vasárnap, most aláírásokat gyűjtenek, hogy megváltoztassa a döntését. A város éléről nyáron távozik, de nem áll le: a Momentum színeiben tervez politizálni, a párt felkérésre készített már egy roma-stratégiát. Eddig egyik kormány sem volt szakmailag elkötelezett a roma integráció iránt – mondja, hozzátéve: a mai a roma vezetők bűnözők, sőt még annál is rosszabbak, mert a saját népük ellen követnek el bűnöket. 

Ön az országgyűlési választások másnapján bejelentette, hogy lemond ácsi polgármesteri posztjáról, miután az egyéni választói körzetében – a Komárom-Esztergom megyei 3. számú körzetben – a győztes Fideszes jelöltet is leszámítva, a Jobbikos és az MSZP-P jelölt után csak a harmadik helyezést tudta elérni. A szavazatoknak csak nagyon alacsony – 2,31 – százalékát kapta, miközben a terület egy részét adó Ács sikeres polgármestere immár vagy nyolc éve. Ez hogyan történhetett?

Nem értem. Őszintén szólva: nem értem. A választást követően el is vonultam napokra, hogy gondolkodjam ezen is. Szerintem nagyon nehéz és összetett erre a válasz. Részint az átszavazásoknak köszönhető ez az eredmény, ami nekem, mint a Momentum színeiben induló jelöltnek nem kedvezett. A közvélemény-kutatások a Jobbikot hozták ki a legesélyesebb jelöltnek, annak volt  legnagyobb bázisa. De messze a Fidesz nyert. Igaz, voltak azért érdekességek: például, hogy háromszáz olyan polgár átszavazott rám, aki listán a Fideszre ikszelt. Ám az eredmény valójában a propagandának köszönhető. Ami olyan erőteljesen és sikeresen célozza a félelem és a tudatlanság fenntartását, hogy a helyben, a településért végzett 16 évnyi munkát is képes elfeledtetni. És ez akkor is  igaz, ha 8-a óta mindenütt leszólítanak, telefonálnak, s a választást követő első pár napban Facebook aláírásgyűjtés indult, amellyel azt akarják elérni, hogy ne mondjak le a polgármesteri posztról. Nem tartom kizártnak, hogy akár 1800 aláírást is összegyűjtenek a végén.

De az embernek végig kell gondolnia, hogy ma Magyarországon nem értékelik a teremtő munkát. Sokkal hatásosabb az álhírekkel teletűzdelt kormánypropaganda.

Ön hogyan fogadta mindezt?

Döbbenettel. Ennek két oldala van. Az egyik a kiégés és az óriási csalódás. A másik, hogy felmerül az emberben: nem éri-e meg inkább másként csinálni, úgy ahogy a Fidesz? Átvágdosni a szalagokat, jópofizni az emberekkel, propagandát alkalmazni…lehet, hogy én is sokkal előrébb lennék, mint így, hogy végig dolgoztam majd kilenc évet, s van is látszata, hiszen Ács megújult.

Mélységes csalódottság süt a szavaiból. Nem hiszem, hogy valóban a Fideszes utat választaná – nem véletlenül lépett ki jó pár éve már a pártból, amelynek hosszú évekig tagja volt. Őszintén, Ön szerint mit kellett volna valójában csinálni, hogy ne ez az eredmény szülessen?

Tanácstalan vagyok.

Egy biztos, nagyon nehéz megtalálni a demagógia és a hazugságözön ellenszerét, de meggyőződésem, hogy meg lehet találni.

Budapesten és a nagy egyetemi városokban nem véletlenül vesztett a Fidesz. Ott ugyanis az emberek találkoznak másként gondolkodó emberekkel, az európai gondolkodással, világlátottak. Vidéken más a helyzet. És ez nem a véletlen műve. Oktatási szakemberként – mert eredendően az volnék – egyértelműen látom, hogy

a mai közoktatás és a szakképzés nem a gyerekek, a családok érdekében működik, nem az a célja, hogy értelmesen, önállóan gondolkodni képes embereket neveljen, hanem robotokat.

A helyzetet súlyosbítja, hogy rengeteg a hátrányos helyzetű ember, család, akiknek/amelyeknek borzasztóan korlátozottak a lehetőségeik.

Óriási ma Magyarországon a szegregáció,

már az óvodában determinálódik a gyerekek sorsa, már az általános iskolába lépve elveszítik az esélyt a középiskolába jutásra, nem beszélve az egyetemről.

Említette, hogy ez már a közoktatásban kezdődik. Hogyan hatott ezekre a folyamatokra, hogy megszüntették az önkormányzatok szerepét a helyi iskolák fenntartásában, irányításában?

A Klikk-esedés hatása, hogy az iskolák nem kapják meg az elengedhetetlenül szükséges anyagi támogatást, ami ahhoz is kellene, hogy megszüntessük az esélyegyenlőtlenségeket. Korábban az önkormányzatok adtak pénzt különféle speciális programokra, ma ilyen nem létezik. Például amikor én iskolaigazgató voltam Ácsott, egy nagyon jól működő roma integrációs programunk volt, amelynek a plusz költségét a városi önkormányzat állta. Indítottunk mellé egy osztályt azoknak a fiataloknak, akik kiestek a nagy szakképző intézményekből.

Lehet, hogy Soros-bérenc vagyok, de bizony a Roma Oktatási Alap is támogatta ezt a mentori programot vagy 30 ezer euróval.

Négy évig ment a projekt, egészen addig, amíg az állam át nem vette az iskolákat. Nálunk végül 80 gyerek tudott szakképesítést szerezni, 90 százalékuk most is dolgozik. De az ilyen pénzeket is kivonták az iskolákból. Ez is a társadalom kettészakadását erősíti, ami a Fidesz célja: van egy jómódú szűk réteg, a Fidesz-elit, s a másik oldalon ott van a tömeg, amelynek esélye sincs semmire. Nyilas Misik talán még léteznek – én is ilyen volnék – , de nem tudom, hogy ma egy cserháti cigánygyerek hogyan tudna eljutni egy magyarországi egyetemre.

De hát pont ez az a réteg, a szegények tömegei, amelyek tagjai a legnagyobb arányban szavaztak a Fideszre…

Itt ér össze a két dolog: butaságban, alacsony szellemi szinten tartani az embereket, majd megvenni őket a minimális életfeltételeik biztosításával: közmunkával, krumpliosztással, Erzsébet-utalványokkal…

És a helyi vezetők? Ők nem világosítják fel őket?

Majdnem mindenütt megjelentek-megjelennek a helyi kiskirályok, kisdiktátorok, akik a kormányt szolgálják. S habár Orbánék megszüntetni készülnek a helyi önkormányzatokat, legyen nyugodt, mindenütt lesz majd azután is helytartójuk, aki az érdekeiket szolgálja.

S ha mégis olyanok vezetnek egy-egy települést, akik felvilágosítják az embereket, mint mondjuk Ön, akkor sincs annak nagy hatása – legalábbis a választások eredménye szerint. Ez hogyan lehetséges?

Mert az embereket félelemmel meg lehet hülyíteni. Mert az emberek elhiszik, hogy idegenek jönnek majd, s elveszik az életterüket. Ennyire jó a kommunikációjuk. Meg annyira, hogy

bizonyos kijelentésekkel megsértenek ugyan 800 ezer romát, de tudják, pontosan felmérték, hogy azok kellenek ahhoz, hogy az emberek féljenek.

Ugyanis az emberek pontosan be tudják lőni, hogy milyen egy rossz módban élő cigány család életvitele – ahhoz tudnak mérni, hasonlítani. Nagyon ki van ez találva és dolgozva! Nem az számít, hogy a roma vezetők tízmilliárdokat loptak el a romák felzárkózási programjaira szánt forrásokból, hanem az, hogy rettegjünk a migránsoktól. Magyarország ezt most is megette, és az ellenzéknek továbbra sem volt, nincs ellenszere.

Azt remélte, azt reméli, hogy a Momentum lesz az az erő, amelyik megtalálja az ellenszert?

Nagyon szeretném. És szeretném ezt segíteni, ezért is szeretnék erőteljesebb helyet szerezni a pártban, amely célul tűzte ki, hogy vidéken is erősít. Ugyanis amíg az ellenzék nem tud hitelesen politizálni vidéken, addig nem tud megfelelő választ adni a megfélemlítésre.

És mi a helyzet a roma politikával?

25 éve nem volt olyan roma származású politikus a politikai elitben, akit a többség szakmailag elfogadott volna. Teleki Lászlótól kezdve Farkas Flóriánig olyanok ültek az Országgyűlésben, akik nem voltak a romák partnerei szakmailag. A mai a roma vezetőket pedig nem tatom másnak, mint bűnözőknek, sőt még annál is rosszabbaknak, mert a saját népük ellen követnek el bűnöket. Megbocsáthatatlan ugyanis, hogy kizárólag a saját érekeik érvényesülését nézik.

Egy bűnöző, ha lop, akkor megkapja a büntetését. De ha valakik az embereket huszonvalahány éven keresztül elnyomásban és nyomorban tartják a saját ambíciójuk és zsebük érdekébe – ez megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan.

Eddig a roma-programokra szánt pénzeknek legfeljebb a 20 százalékát használták az eredeti célra, egy-két látszatprogramra, a többit zsebre tették. De azért a nagyját nem a romák lopták el!

És hogy-hogy most a Momentum?

Eddig egyik kormány sem volt szakmailag elkötelezett a roma integráció iránt. Ezért is indultam a Momentum színeiben, s ezért is kértem most a felvételemet a pártba, mert ők kérték a roma-stratégia kidolgozását, és ez azt mutatja számomra, hogy elkötelezettek. Azt egyébként fel nem foghatom, hogy miért nem lehet átlátni azt, amit Göncz Árpád átlátott:

sok-sok ezer embert hagyunk elkallódni, miközben a rendszer fenntart egy Farkas Flóriánt, aki a saját köreit – helyi szinten 1-3 embert – helyi roma kiskirályként tart, akik azután állami pénzből százforintokkal lekenyerezik a roma lakosokat.

Mert sajnos olyan a helyzet, hogy a romák tömegei számára a legfontosabb megoldandó probléma, hogy tudjanak enni adni a családnak, legyen cipő a gyerek lábán és legyen pénz villanyra. Őket nem érdekli, hogy melyik párt, mit mond, de amikor odamegy hozzá a helyi roma kiskirály, s ad neki egy Erzsébet-utalványt azzal, hogy a Fidesz küldi azt a számára, akkor azt teszi, amit mondanak neki.

Helyi szinten nem lehet felvilágosítani az embereket erről?

Van egy-két település, ahol a polgármester normálisan gondolkodik, és nem veszi be a maszlagot. Ha azonban a saját helyzetemet nézem: teljesen kiábrándító a lakosok szavazási iránya. Igaz, azt látom – s erről fent már ejtettem pár szót –, hogy csak a lemondásom bejelentése után kezdtek el az emberek gondolkodni arról, hogy akkor most mi következik, ott helyben hogyan fognak alakulni a dolgok. Furcsa dolgok ezek. De be kell látni, hogy a gerjesztett félelem a legnagyobb úr. Konkrét példa is van erre: Ácsnak pont abba a városrészében kaptam a legkevesebb támogatást, ahol önerőből – mert állami támogatást a Fidesztől mi ehhez nem kaptunk –, két év alatt 100 millió forintból teljesen felújítottuk az óvodát. Ezt már végképp nem értem.

Mindennek fényében nem csoda, hogy a teljes kiábrándultságot hallom ki a szavaiból.

Napok óta azon gondolkodom, hogy mi az, ami miatt idáig jutottunk, idáig jutott az ország. Hogy lehet az, hogy nem a tevékeny munka számít, hanem a félelemkeltő szavak. Valami talán lehet a közép-kelet-európai emberek gondolkodásmódjában… Nem tudom.

És akkor most lemondott, s mindennek vége? Teljesen hátat fordít a politikának?

Ez a kudarc nem elcsüggeszt, hanem új erőt ad ahhoz, hogy nekiinduljak és dolgozzak.

Olyanokkal, akik ugyanúgy gondolkodnak, ahogy én.

Ez Ön szerint a Momentum?

A régebbi ellenzéki pártok elvesztették a hitelüket. Addig leszek a Momentumnál, amíg nem jut erre a sorsra. De nehogy azt higgye, hogy a pártban csak fiatalok vannak, vagyunk egypáran idősebbek is. Sok olyan becsületes, jól képzett ember, aki eredményt szeretne felmutatni  és hisz a becsületes politizálásban. Ennek kell megszületni ebben az országban! S a Momentumtól ráadásul a tiszteletet is megkapom, nem csak a koromnál fogva, hanem annak köszönhetően is, amit az elmúlt 25-30 évben letettem az asztalra. Örömmel tölt el az is, hogy felkerestek roma fiatalok is, akik tenni szeretnének.

A pénz, a sajtó nagy része pont az ellenkező oldalt, a félelemkeltőket, a riogatókat erősíti, ezért is elengedhetetlen megkeresni azokat a helyben leghitelesebb embereket, akik képesek meggyőzni a többieket arról, hogy nem ez a jövő.

Ezek szerint nem lép ki a politikából?

Nem, nem fejezem be. Szörnyen nem szeretem, ha valaki nem képes felállni, miután fejbe csapták. Roma gyerekként nem is jutotta volna semeddig, ha megfutamodtam volna. Nem kevés pofont kaptam eddigi életem során, s bár a politikai mellett a magánéletemben is rossz korszakot élek, mégis azt gondolom, hogy mennem kell tovább. Lehet, hogy nem Ácson folytatom – ott szerintem most másnak kellene megmutatnia, hogy mit tud. Hiteles emberek kellenek országos szinten, s remélem, én ilyen hiteles ember vagyok. Legalábbis azt vonom le abból, hogy sokan megállítanak az utcán – most, amikor beszélünk éppen Szabadkáról tartok hazafelé, s Szabadkán is megállított egy bácsi azzal, hogy tetszett, ahogy a televízióban megnyilvánultam. Meggyőződésem, hogy el kell jutni minden háztartásba, ha kell – képletesen szólva – az ablakon kell bemászni, hogy az emberek tudják, itt vagyunk, s azért dolgozunk, hogy nekik jobb legyen, szemben a maiakkal, akik csak a saját érdeküket nézik.

Hogyan látja az ország és benne a romák helyzetét ma?

Rosszabb, mint a rendszerváltáskor volt. Történelemszakos tanár is vagyok, s én eddig csak tanítottam, amit most át kell éljek: a Rákosi-rendszerben, illetve a harmincas évek  Németországában alkalmazott, de már az Ókortól kezdve rendre megjelenő technikákat, amelyeket ügyesen alkalmaznak Orbánék. Aminek fontos pontja – s erre vissza kell ismét térnem –, hogy nem kellenek  gondolkodó emberek.

Nézzen csak körül a kormányzati elitben: ott is legfeljebb öt gondolkodó ember van.

Mi a  következő lépése?

Maradok még pár hónapig Ács élén, mivel becsületbeli ügy számomra, hogy végig vigyem a folyó uniós pályázatokat, valamint az ipari parki projektünket. A testületben még hivatalosan nem közöltem a lemondásomat, de nyárnál tovább nem maradok a város élén. Közben már beadtam a belépési nyilatkozatomat a Momentumba, ahol határozott és sok munkát szeretnék végezni. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a párt fel tudjon mutatni egy valódi alternatívát a vidéknek. Ehhez az is kell, hogy lássák, hogy vannak a pártban hiteles emberek. A Momentum eddig budapesti párt volt – ezt meg kell változtatni. Ha pedig minden kötél szakad, akkor visszamegyek tanítani, amit nagyon szeretek és nagyon hasznos munkát tudok ott is végezni.

Butítástechnika: a tízparancsolat időszerűsége

Habár Noam Chomsky cáfolta, hogy ő lenne a szerzője a nevéhez fűződő úgynevezett „Chomsky tízparancsolatnak”, nem véletlen, hogy a 2014-es magyarországi országgyűlési választások idején nagy sebességgel terjedt el idehaza. Érdekessége négy évvel később is vitathatatlan: pontokba szedve mutatja be a populista diktatúrák manipulációs technikáit. Akárki is a szerző, Chomsky munkásságából is kiolvashatók ezek a gondolatok. A világhírű amerikai nyelvész, filozófus és politikai gondolkodó legújabb könyvét ma mutatják be Budapesten.

„A Chomsky-tízparancsolat egy hoax” – szögezte le a Magyar Narancsnak adott interjújában Noam Chomsky négy évvel ezelőtt, amikor viharos gyorsasággal terjedt Magyarországon az összegzés, amely a városi legendák szerint húsz évvel korábban született.

Az urbanlegends.hu egy cikke szerint a szöveg 2002-es, s Sylvain Timsit francia újságíróhoz köthető, ám a most 90 éves Chomsky szerint a tíz pontot ugyan nem ő írta, nem is ő tette ki a világhálóra, de a szöveg bizonyos elemei eredeztethetők különböző könyveiben leírt gondolataiból.

Akárhogyan is, nagyon tanulságos végig venni a tíz pontot; a mostani választásokat megelőzően a Fidesz és a kormány által folytatottak fényében különösen érdekes megvizsgálni, hol, mely pontokon találhatók hasonlóságok, azonosságok. Plusz adalékként: Chomsky négy évvel ezelőtti, fent idézett interjújában azt is mondta:

„Azért is ilyen ijesztő, ami ma Magyarországon történik, a jobboldali, nacionalista erők előretörése, mert az emlékek, hogy mi hova vezethet, még frissek.”

Íme tehát a tízparancsolat (amelynek szó-betű szerinti egyforma szövege számos forrásban megtalálható, a többi között itt, itt és itt is).

  1. Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
  2. A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nem létező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
  3. A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezeknek karöltve azon kell munkálkodniuk, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentse a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
  4. A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: évszázadokon keresztül hajlandók benyelni és elfogadni ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”).
  5. Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
  6. Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
  7. Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
  8. A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag kell ellehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
  9. A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
  10. Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Titkos nyilvántartásokat kell létrehozni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani.

Noam Chomsky: Miféle teremtmények vagyunk? című könyvét április 12-én mutatja be Budapesten az Örkény István könyvesboltban Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, a kötet lektoraés és Kenesei István nyelvész, az MTA Nyelvtudományi Intézetének volt igazgatója. A Kossuth Kiadó által kiadott könyv Noam Chomsky szerteágazó életművének rövid összefoglalója, amelyben saját nyelvészeti téziseiből kiindulva kísérletet tesz az emberi természet különböző összetevőinek feltárására. A többi között olyan kérdéseket feszeget, mint mi a közjó, milyen politikai rendszerek szolgálják, és melyek állnak szemben vele.

Magyarország térden csúszva fog visszatérni az EU-ba – 2018 (szubjektív) legjobbjai

 „Orbán strasbourgi beszéde Aponyi gróf 2018-as Trianon-beszédére emlékeztetett engem… ugyanez az ostoba, arrogáns stílus volt tetten érhető Orbán beszédében, amelyből szintén kitűnt, hogy nincs a kezében semmi adu, nem tud mit kijátszani…A béka  is felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjék és tartsanak tőle” – mondja Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó alelnöke.

  • A külpolitikáját teljesen alárendeli a belpolitikának
  • A vágyott orbáni híd szerepre senkinek nincs szüksége
  • Orbán jobban meg lesz alázva, mintha most fújt volna takarodót Strasbourgban és mea culpázott volna egyet
  • A strasbourgi történéseket Moszkva uniós belügynek tekinti, s nem fog kiállni Budapest mellett
  • Ha valaki az EU-t gyengíti, az a NATO-t is gyengíti, ez pedig sérti az amerikai érdekeket
  • Hiteles ellenzéket kell felépíteni, de nem érzelmi alapon

Hogyan áll az Orbán és több családtagja, illetve fideszes politikus ellen, a korrupció miatt a Magnitsky-törvény keretében Ön által elindított eljárás?

Halad a maga útján, annak ellenére is, hogy van egyfajta bürokratikus ellenállás a képviselőházban egy-egy demokrata, illetve republikánus képviselő részéről. Ez a magyarázata azoknak a nyilatkozatoknak is, amelyeket David B. Cornstein új budapesti amerikai nagykövet tett az utóbbi napokban. Neki nincs saját véleménye, ő csak azt mondja, amit mondanak neki.

Egy évvel ezelőtt még irreálisnak tűnt, az utóbbi időben azonban már egyre többet hallani arról, hogy létrejöhet egy Trump-Orbán találkozó. Ez nagyon jól jönne Orbánnak, különösen a nagy európai pofon után. Nem ennek az előjele a cornsteini dicséret?

Trump gyakran fogad külföldi vezetőket egy fél órára a Fehér Házban, de ennek sok jelentősége nincs. Tudni kell megkülönböztetni az árnyalatokat. Csak az állami találkozóknak (state visit) van igazán jelentőségük, amelyeket mindig egy-egy vacsora is kiegészít a Fehér Házban.

Cornstein, akit ugye Donald Trump küldött ide, gyakorlatilag dicséri a magyar kormányt, ebből az következik, hogy az amerikai elnök is elégedett a magyar kormányzati lépésekkel, s minimum elnézi, de legalábbis megbocsájtja a CEU ügyétől kezdve  a civil társadalom üldözésén át egészen a nagy orosz barátságig és Brüsszel-ellenességig nagyon sok mindent.

Egyrészt szögezzük le: egy nagykövet nem a küldő ország vezetőjét, hanem magát a küldő országot képviseli. Elvben, persze a gyakorlat néha más. Jelenleg a Fehér Ház és Mike Pompeo külügyminiszter kevés figyelmet szentel a magyar ügyekre; a fókuszuk Oroszországon, Kínán, a Koreai-félszigeten, Iránon, Szírián van.

Egyébként hogy a 78 éves üzletembert, Cornsteint helyezték Budapestre már önmagában is azt mutatja, hogy Washingtont nem érdekli igazán behatóan Magyarország.

Cornstein azonban mégis csak az amerikai diplomácia egyik vezetője, ha nem is irányítója. Nem lát ebben ellentmondást?

Ahogy említettem, Magyarország a legfelsőbb szinteken nincs fókuszban. Egyébként pedig arra számítok, hogy a novemberi választások után nagy változások lesznek az adminisztrációban. Pompeo külügyminiszter marad, de a Külügyminisztériumban lesznek mozgások. Meglátjuk, ki marad a helyén. Visszatérve az eredeti kérdésére, a Magnitsky-ügyre, a már említett novemberi időközi választások miatt minden lépés – a külpolitikaiak is – ennek vannak alárendelve. Amíg tehát túl nem leszünk a választásokon, nem lesz ebben sem érzékelhető mozgás.

De november után fel fognak gyorsulni az események.

Menyire befolyásolhatja a Magnitsky-beadvány kimenetelét az, hogy Orbánt több mint kétharmaddal leszavazták az Európai Parlamentben, saját pártcsaládjának hathatós közreműködésével?

A Magnitsky-ügy egy eleme lesz a robbanásnak. Mert szerintem Orbán politikája fel fog robbanni.

Ő blöfföl, mint a pókerben szokás – s tudjuk, a pókerben is lehetsz egyszer, kétszer, sőt, akár még háromszor is sikeres blöffel, de utána még a gatyádat is elveszíted.

Szerintem nem is kell majd túlságosan sokat várni arra, hogy kiderüljön: a király meztelen. Mindenki számára nyilvánvalóvá fog válni, hogy a külpolitikáját teljesen alárendeli a belpolitikájának. S bár egyelőre még például itt, Washingtonban nem reagálják le – aminek az oka a már említett választásokra való koncentrálás –, azért rögzítik azokat a belpolitikai, önös érdekek által mozgatott külpolitikai lépéseket, amelyeket tesz.

Például itt is mindenki tisztában van azzal, hogy Orbán szeptember 18-án nem Putyin kezdeményezésére, hanem saját kérésére látogat el Moszkvába. Ezt itt, az Egyesült Államokban nem veszik jó néven.

De hát Trump is közeledik Putyinhoz, Washington számára mi tehát a gond ezzel a magyar törekvéssel?

Ne képzeljünk ebbe semmi titkos, szofisztikált dolgokat, a külpolitikának és a külügyi stratégiának vannak alapkérdései, s ezek alapján lehet az Ön felvetését is megválaszolni. Egyéb érdekei mellett Orbánnak egyik fő célja a nemzetközi porondon, hogy egyfajta közvetítővé váljék Putyin és az EU, illetve Putyin és az USA között.

Arra vágyik, hogy olyan szerepet töltsön be, mint amilyent a rendszerváltás előtt Ausztria játszott. Csak azt nem veszi észre, hogy a kutyának sincs erre szüksége.

Ugyanakkor ezzel a dörgölődzéssel egyértelműsíti, hogy valójában gyengíteni akarja az Európai Uniót, ami azonban nem felel meg az USA érdekeinek sem.  Már csak azért sem, mert ha gyengíti az EU-t, akkor a NATO is gyengül – az uniós tagállamok java ugyanis az észak-atlanti szövetségnek is tagja.

Akkor nem a magyarországi demokrácia-deficittel, a CEU-üggyel, a civilek elleni fellépéssel, a sajtószabadság állapotával, stb. van gondja az USA-nak, hanem pusztán azzal, hogy Orbán gyengíti az EU-t és így a  NATO-t?

Ezek csak az orbáni politikai tünetei, s alapvetően sok bajuk van az orbáni politikával. De nem ez a lényeg.

Ám sajnos nem csak az amerikai sajtó, de az európai is elsősorban ezekkel a szimptómákkal foglalkozik, és nem a lényeggel.

Rögzítsük, Ön szerint mi tehát a lényeg?

Az EU és ennek következtében a NATO gyengítésére irányuló politikája. Ahogy már mondtam, Orbán nagy hibája, hogy a külpolitikát teljesen alárendelte a belpolitikának, olyan értelemben is, hogy a nacionalista hangvételt  megpróbálja kivetíteni nemzetközi színtérre is, s Magyarországot úgy feltüntetni, mintha tényező lenne az EU-n belül és azon túl is. A híd szerepére aspirál, ám közvetítésére egyik szereplőnek sincs szüksége, s ennek megfelelően

messze nem veszik őt annyira komolyan, mint ahogy szeretné.

Valójában tehát az egész külpolitikája ostoba, irrealitásokra épülő illuzórikus külpolitika. Tudja, hogy mit tesz a béka: felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjék és tartsanak tőle.

Moszkva sem veszi komolyan?

Végignéztem, miként reagálta le az orosz sajtó a keddi és szerdai strasbourgi történéseket. Az egyes televíziós csatornán, az esti fő-műsoridőben, 8 és 9 között sugárzott híradónak (Vesznyik)valahol a felénél került szóba az ügy. Amit nem úgy tálaltak, hogy milyen tökös legény Orbán, hogy ellenáll a többségnek és hajlandó kockáztatni a 7. cikkely alkalmazását –  arról beszéltek, hogy valóban komoly probléma az emberi jogok korlátozása, s hivatkoztak Jean-Claude Juncker megállapítására, nevezetesen, hogy ha Magyarország nem tartja be a jogállamiság kereteit és az emberi jogi normákat, akkor nincs helye az Unióban. Az pedig nem tudható be a véletlennek, hogy közvetlenül ezután a hír után olvasták be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozatát, amelyben arról van szól, hogy Moszkva nem akar konfrontálódni az USA-val, nem akar sem fegyverkezési versenybe vagy akár kereskedelmi szankciók licitjébe bocsátkozni.

Ennek üzenetértéke van: a strasbourgi történéseket Moszkva uniós belügynek tekinti, s Moszkva nem fog kiállni Budapest mellett.

Az amerikai sajtóban az egyik hangsúlyos vonal a migránsellenesség volt, ami ugye egybevág Trump politikájával is. De szélesebb kitekintésben inkább azzal foglalkoznak, hogy most majd a lengyeleket veszi elő az EU, s valahol olyan a felhang, hogy az újonnan csatlakozó országokat nehezebb integrálni az Unióba, mint ahogy azt korábban hitték. Máig értékrendszer-beli és intézményi deficit van ezekben az országokban. A szabad választás egy dolog, de az intézményrendszerek nem úgy működnek, mint egy egészséges demokráciában – a parlament egyértelműen szavazógép a mindenkori kormánypárt mellett, illetve ellen,  nem valósul meg a bíróságok önállósága, stb.

Nézte Orbán strasbourgi beszédét? Amelyet ugye magyarul mondott el, azaz valóban úgy tűnik, elsősorban a magyaroknak „hazaszólt”, nem pedig igyekezett megvédeni az országot.

Orbán beszéde Aponyi gróf 1918-as Trianon-beszédére emlékeztetett engem: ő akkor a románokat szellemileg alsóbbrendűnek nevezte, s ezzel akarta indokolni, hogy Erdélynek Magyarország részének kell maradnia.

Ugyanez az ostoba, arrogáns stílus volt tetten érhető Orbán beszédében,

amelyből szintén kitűnt, hogy nincs a kezében semmi adu, nem tud mit kijátszani. Beszédében arra igyekezett hajazni, hogy utánozza Trumpot, akinek Amerika az első, Orbán azt próbálta sulykolni, hogy számára Magyarország az első, s nem hagyja megalázni a magyarokat, Magyarország önállóan dönt. Sajnos ez nem magyar jelenség – komoly európai probléma is, a lengyelek, a románok, a bolgárok, sőt, még a szlovákok, de akár Ausztria és Olaszország is ebbe az irányba tendálnak. Ez pedig már nem csak magyar vagy akár V4 probléma, ez európaivá nőtte ki magát, s akár katasztrófába is torkolhat.

Az Egyesült Államok ebben biztosan nem lesz partner, mert nem érdeke, hogy gyengüljön az EU és a NATO.

Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy Orbán egy sor kérdésben Trumphoz hasonlóan politizál. Akár a migránskérdést vesszük, akár a nemzeti érdekek már-már nacionalista sulykolását, látható a  trumpi példakövetés.

Orbán azt hiszi, ha lemásolja Trump migránspolitikáját, akkor emiatt jó fiúnak fogják tartani a Fehér Házban. Azt nem veszi észre, hogy az USA számára sokkal fontosabb kérdés az EU egysége, ami kihat a NATO erejére, a katonai egységre  – mindezt már nem csak az oroszok, hanem a kínaiak is megpróbálják fellazítani. Ebben a játszmában pedig Orbánnak nincs se stratégiai, se politikai, se pénzügyi, se katonai jelentősége, mivel semmit nem tud adni egyik félnek sem. Erről kevés szó esik a sajtóban, még a magyar sajtóban is.

Idehaza azonban Orbán népszerűsége továbbra is töretlen, s szemmel láthatóan nincs ellenszere. És ebben nagy szerepet játszik az, amit  nemzetközi porondon művel, pontosabban, ami lejön belőle a közvélemény számára.

Pedig el fog jönni az a pont, amikor Magyarország térden csúszva fog visszatérni az Európai Unióba. Ennek ára lesz, Orbán jobban meg lesz alázva, mintha most fújt volna takarodót Strasbourgban és mea culpázott volna egyet.

Ám addig is a magyar demokratáknak is lenne feladatuk, nem is kicsi: fel kellene építeniük egy hiteles ellenzéket, de nem érzelmi alapon.

Nem hazafiságban – lásd Újhelyi teátrális kokárdás jelenetét– és  populizmusban kellene versengeni Orbánnal.

A Magnitsky-feljelentés
Kilenc személy ellen született a bejelentés az idén tavasszal, azok ellen „akik az elmúlt nyolc évben megsértették az emberi jogokat azáltal, hogy kulcsszerepet játszottak a magyarok és nem-magyarok szabadságának a korlátozását maga után vonó törvények és szabályok megalkotásában, továbbá korrupciós ügyekben vettek részt/részesültek azok hasznából”.
A feljelentettek (tavaszi pozíciójuk szerint):
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter,  Rogán Antal, a miniszterelnök miniszteri rangú kabinetfőnöke, Polt Péter,

Magyarország legfőbb ügyésze, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja, Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, Tiborcz István, Orbán Viktor veje

2018 legjobbjai – Nacionalizmusra, elszigeteltségre, protekcionizmusra más válaszok kellenek

„Ha nem erősödik meg nálunk az a fajta kultúra, amely képes tolerálni a más hátterű, bőrszínű, nyelvű szakemberekkel való együttműködést és együttélést, akkor nehezen lesz képes versenyben maradni a térségen belül akár egy sor kreatív és lendületes gazdasági ágban. Pedig erre oktatással, jogrenddel, intézményrendszerrel, kultúrával már most fel kellene készülni” – mondja Bod Péter Ákos (nem a tömeges migrációról beszélve). Egy most  megjelent világbankos tanulmányra hivatkozik, amely új megközelítésben vizsgálja az egyes gazdaságokat, s részeként a többirányú munkaerővándorlást és általában a migrációt is.

Súlyos veszély fenyegeti a regionális és globális integrációt: szavazók sokasága ugyanis – főként a magas jövedelmű országokban – a nacionalizmusban látják mind a védelmet, mind pedig a gyógyírt a gazdasági bizonytalanságokra. Ám ahogy a korábbi brit miniszterelnök, Gordon Brown egy 2015-ös beszédében mondta:

„a nacionalizmus által generált bajokat nem lehet nacionalizmussal orvosolni, egy kölcsönös függőségben lévő világban az elszigeteltséget és protekcionizmust kiváltó problémákra nem lehet elszigeteltséggel és protekcionizmussal megválaszolni”.

Ezzel indul a Világbank egyik legfrissebb –  a napokban kiadott – többszázoldalas tanulmánya, amely nem pusztán a klasszikus mutatókra szűkítve vizsgálja az egyes gazdaságok helyét a globális gazdaságban. Ehelyett az egyes gazdaságokat, valamint a hagyományos és egyéb szempontokat egymással kölcsönhatásban veszi górcső alá.  Az így kapott mutató a konnektivitást, azaz bekötöttséget jelzi a globális értékláncokba, a világgazdaságba.

Fotó: Wikipedia

„Érdemes megtanulni a viszonylag új kifejezést, a bekötöttséget, s lassan el kell felejteni a termeléskihelyezés, azaz outsourcing terminusát” – szögezte le a Független Hírügynökség megkeresésére Bod Péter Ákos, volt jegybank-elnök, gazdasági miniszter. Hozzáteszi: a konnektivitás ugyanis zárójelbe teszi a korábban meghatározó növekedési szempontokat, mint az alacsony bérszínvonalat, az egy főre jutó nagy külföldi működőtőkét, az adókedvezményeket; a döntő az lesz, hogy egy-egy város vagy régió – legyen az keleten, nyugaton, északon vagy délen – mennyire és miként lesz bekötve a nemzetközi értékláncokba.  A világbankos konnektivitást mutató  elemzés eredményei  pedig több mint elgondolkodtatók – mutatott rá: a V4-ek közül a lengyelek ebben is kifejezetten jól állnak, s a mi helyzetünk, bár nem reménytelen, de nem kiugró.

(Megj.: abszolút értékben a lengyelek a 17.-ek a 108-as nemzetközi rangsorban, mi pedig – a 23. helyen lévő csehek után – a 25.-ek vagyunk; a sorrend – mint a mellékelt táblázatunkból is látható – más, ha az egy főre jutó mutatót vesszük, értelemszerűen ugyanis a 40 milliós Lengyelország hátrébb kerül.)

Az egyes kategóriákon belüli részletekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy például infrastruktúra terén jó a helyezésünk, s jó a földrajzi elhelyezkedésünk is, mivel közel vannak hozzánk a növekedési pólusok.

Ahol kifejezetten rosszak a pozícióink, azok a politikai-társadalmi tényezők, amelyek befolyásolják, hogy az új korszak igényelte tudásokat és készségeket megszerzi-e és hasznosítja-e  a gazdaság.

Ez országon belüli és határokon túlnyúló migráció nélkül sehol nem megy, húzza alá Bod Péter Ákos, hozzátéve: nem a tömeges migrációról beszél, hanem a megfelelő munkaerő beszerzéséről, integrálásáról. A lengyelek például kifele is igen mobilak, de emellett évi több százezer munkavállalási engedélyt adnak ki, főként ukránoknak, gazdasági okokból.

Habár az elmúlt időszak nagy menekültáradata dominálta a híreket és aggodalommal töltötte el a politikacsinálókat a térségben, kiemelten fontos lenne a migráció előnyeinek hosszabb távra előretekintő, többfókuszú értékelése – írja a tanulmány. A termelékenységet javítaná, ha mélyítenék a bevándorlók integrációját a célországokban, és nagyobb hangsúlyt helyeznének az oktatásukra, képzésükre. A munkaerőpiac intézményeinek rugalmassága, a készségek javítása a foglalkoztatottságot is javítaná; a hordozható juttatások és a jövedelembiztonság pedig csökkenthetné a helyi munkavállalók félelmeit a migránsokkal kapcsolatban és egy körkörös migrációt alakíthatna ki. Többoldalú nemzetközi megállapodással mind a cél-, mind a küldő országok többet nyerhetnének a migrációval – szögezi le a tanulmány.

A magyar helyzet aggályosabb e téren is, és nem is a számok, adatok szintjén – mutat rá Bod Péter Ákos. Ha ugyanis nem erősödik meg nálunk az a fajta kultúra, amely képes tolerálni a más hátterű, bőrszínű, nyelvű szakemberekkel való együttműködést és együttélést, akkor nehezen lesz képes versenyben maradni a térségen belül akár egy sor kreatív és lendületes gazdasági ágban. Pedig erre oktatással, jogrenddel, intézményrendszerrel, kultúrával már most fel kellene készülni – hívja fel a figyelmet, hozzátéve: sajnos a térségi magyar versenypozíció az elmúlt egy-másfél évtizedben nem javult, miközben menetközben kifulladt az extenzív növekedés motorja: a bőséges munkaerő és a bőséges külföldi működőtőke ma már egy történelemmé váló korszak sikermutatója.

Ezért is tartja a múlt elemzésénél is érdekesebbnek a jövőt, azt, hogy mennyire felkészült – ha egyáltalán – a magyar gazdaság a kibontakozóban lévő technológiai forradalomra, az általa generált változásokra, a jövő versenyére. Mint leszögezi:

„Az új módon bekötött értékláncokból felépülő gazdaság nem futurológia, már itt van a sarkon; erre kellene tehát  felkészíteni a gazdaságot.”

A vizsgált európai és kelet-ázsiai régió nemzetközi konnektivitása a kereskedelem, a külföldi működőtőke, a migráció, a távközlés, a szállítás-szállítmányozás és hasonló szempontok elősegítik a hosszútávú növekedéshez és jóléthez elengedhetetlen tudás- és technológiatranszfert. Ezek kiegészítik egymást, például

a migráció oly módon járul hozzá a tudás szétterítéséhez a kereskedelmen és a külföldi működőtőke befektetéseken keresztül, hogy a migránsok magukkal viszik a külföldi piacokról szóló információkat és támogatják a konnektivitást.

Hasonlóan hat az internet és a hatékony szállítás-szállítmányozás, amelyek a sikeres e-kereskedelem elengedhetetlen feltételei.

A tanulmány szerint egyaránt számít a konnektivitás összessége és annak összetétetel. A tudástranszfer azokban az országokban a fejlettebb, amelyek szorosan kötődnek harmadik országokhoz. Ezek a transzferek a globális értékláncokba való bekötöttségből, valamint a külföldi tulajdonú és irányítású cégekből fakadnak, amelyek lokálisan is hozzájárulnak a tudás terjedéséhez. Több más tényezővel együtt a mély uniós integráció jelentős növekedési hatást gyakorol a tudástranszferre.

Az általános pozitív hatásai ellenére a növekvő konnektivitás ellenállásba ütközött – erre a legeklatánsabb példa a Brexitről szóló 2016-os brit népszavazás eredménye.

A nemzeti kihívások visszavethetik a folyamatot, s a növekvő konnektivitás kitetté tehet a külső sokkoknak, különösen akkor, ha a nemzetközi gazdaságok közepén lévő országokban ered – ismeri el a tanulmány, amely szerint azonban a külső kereslet és finanszírozás alternatív forrásainak megléte, az összekötések széles spektruma csökkenti ezeket a kockázatokat és segíti az egyes országok ellenállását a belső és külső sokkok.

2018 legjobbjai – Csaba László: 2-3 év múlva robbanás lesz

 „Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni. Hogy mikor, nem tudni, szerintem 2-3 éven belül” – állítja Csaba László, egyetemi tanár, akadémikus. Orbán egykori tanácsadója a Független Hírügynökségnek levezette, hogy nálunk miért nem alakulhat ki putyini rendszer. „Az, hogy a Fidesznek ilyen agresszív a kampánya, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek” – véli. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik. Pedig 2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de ő egy tál lencséért eladta. Hogy miért? Csaba László szerint minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

 

Sokan mondják, hogy csak magunkat hibáztathatjuk amiatt, hogy ott tart az ország, ahol. Ön is egyike azoknak az értelmiségi szakembereknek, akik egy ideig Orbán-pártiak voltak, de csalódniuk kellett.

Nincs kire mutogatni amiatt, hogy itt tartunk. Nincs mentség, mert 2005 és 2010 között világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc egy hamiskártyás, hiteltelen, okos, de hiányzik minden más, a kormányzáshoz szükséges képessége, ahogy Széchenyi mondta anno: „sok a politicus, de kevés a státusférfiú”.  De azért az akkori Fidesz messze nem a mai Fidesz volt – akkor egy olyan nagykoalíció-jellegű kormányzásban hittek, amilyet Németországban a CDU-CSU folytatott, s sokan dolgoztunk is ennek előkészítésében. Az még egy nagyon más társaság volt – csak néhány név az akkori Széll Kálmán Körben és a Baross Körben folyó műhelymunkában aktívak, az azok köré szerveződött fideszesek közül: Csák János, Martonyi János, Járai Zsigmond, Navracsics Tibor. Az ő elveik, elképzeléseik nem mutattak a NER, s még kevésbé a 3. Orbán-kormány gyakorlata irányában. Hogy csak egy példát említsek: Csák János szerint nincs olyan konzervatív párt, amelynek nincsenek vállalkozói kapcsolatai, ugyanis ha nincsenek, akkor az már nem is konzervatív párt. Akkor még Matolcsy személyiségjegyében sem a központi hatalom építése volt a meghatározó.

Abban az időben elképzelhetetlen lett volna, hogy eljön egy olyan idő, amikor ha valaki elindul a Fidesz ellenében képviselő-jelöltnek, akkor elveszíti az állását. Még csak azt sem mondanám, hogy ismét eljött az idő, mert ilyen korábban már régóta nem volt

– ha valaki nem tetszett, legfeljebb nem léptették elő, nem kapott meg egy ösztöndíjat, de az állását nem veszítette el. De 2006 tájékán sem mutatott semmi ilyen irányba. Hogy mást ne mondjak, akkor még Lámfalussy Sándornak nagy befolyása volt a Fideszre, személyesen Orbán Viktorra – ez azonban olyan 2012 táján teljesen megszűnt.

Miben látja a legnagyobb különbséget az akkor Orbán-féle és a mai Orbán-féle Fidesz között?

A legellentmondásosabb az, hogy akkor egyértelmű volt például a kiállás a kisebb állam, az euró mielőbbi bevezetése, a Washington és Brüsszel irányában folytatott politika, a szomszédokkal való jó kapcsolat kialakítása mellett, s különösen nem volt kérdés az, hogy az országot az euro-atlanti együttműködés keretében kell előre vinni. De megfogható jelei is voltak annak, hogy ezt komolyan is gondolják: például Járai azzal kezdte pénzügyminiszterségét 1998-ban, hogy 600 főre csökkentette a minisztérium állományát – ma 2600-an vannak. De említhetném az MNB-t is – a 2001-ben jegybank-elnökké kinevezett Járai alatt 400-ra mérséklődött a létszám, ma, Matolcsy alatt már kétezer körüli. És akkor még nem beszéltem a minőségről:

mindkét egyetemen ahol tanítok, rendszeresen találkozom olyanokkal, akik már a közigazgatásban, a kormányban dolgoznak. Hogy mást ne mondjak: nagyon kilógnak – s nem pozitív értelemben – a hallgatók közül.

Az egész országban óriási baj van a közigazgatás személyi állományának minőségével.

Visszatérve a Fidesz elképzeléseinek, terveinek megváltozására: Ön miben látja a pálfordulás okát?

Őszintén mondom, nem tudom. Csak elképzeléseim vannak. Kornai Jánossal – akit egyébként mentoromnak tartok – volt is ezzel kapcsolatosan egy vitánk: szerinte Orbán 2009-es kötcsei beszédében már előre jelezte azt, ami később be is következett, s ezt ő – mármint  Kornai – 2010-ben meg is írta. Szerintem pedig ezt nem lehetett előre tudni, már csak azért sem, mert

2008 és 2013. közepe között élethalál harc folyt a Fidesz lelkéért. A vezérnek már akkor sem – ahogy soha nem – volt programja a saját hatalmának a kiépítését leszámítva, s nem lehetett tudni, mi lesz a kormányzás tartalma.

Mi, akik akkor kvázi értelmiségi holdudvarként igyekeztünk segíteni a Fidesznek abban az időben, azt gondoltuk, hogy a kormányzás majd középről folyik, miközben – a német CDU-CSU mintájára – lesznek „szájalók” mindkét szélen. Kiegyensúlyozott kormányzásra, az állami újraelosztás 10 százalékpontos mérséklésére 40 százalékra, a kisebb állam kiépítésére, az euró bevezetésére való törekvésre, a nagy magánvállalatok mellett a támogatott kis- és közepes vállalati kör boldogulásra számítottunk, s önkéntes gazdaságpolitikai korlátozásra. Ez a vonal akkor még jelen volt – egy néppártról beszélünk –, de

arra nem lehetett számítani, hogy eljön az idő, amikor a haveri kör támogatása lesz a központi kérdés.

Meddig tartott ennek a korábbi vonalnak az érvényesülése a Fidesz-kormányban?

Korábban még Varga Mihállyal közösen tartottunk a Fidesz-frakció számára gazdaságpolitikai előadást, 2012-ben pedig Kötcsén. Akkor még nem lehetett látni, hogy az év végén összeveszünk a Nemzetközi Valutaalappal és Brüsszellel. Az előadásunk zárt volt, utána Balog Zoltán beengedte a sajtót, s elmondta, hogy miről volt szó. Óriási balhé lett belőle: mint utóbb kiderült, Balog kapott rendesen a vezértől, aki – mint közölte: éppen az ellenkezőjét akarta annak bejelenteni, amiről mi Vargával az előadást tartottuk. Pár nap múlva egyébként tényleg be is jelentette…

Emiatt mondta tehát azt Kornainak, hogy nem lehetett előre látni, merre vesz irányt Orbán?

Pontosan. De Kornai szerint azért lehetett látni, mert ő már öt-hat helyen megélt ilyen fordulatot. Azt beismerem, hogy  a mi vitánkban Kornai akkor rendkívül borúlátónak tűnő helyzetelemzése helyesnek bizonyult. Ebben fontos az, hogy „bizonyult”, mert állítom továbbra is, nem lehetett előre látni. Ez olyan volt, mint egy fallabda-játék: jobbra-balra, le-fel pattog a labda, időnként mandinerre fut.

Ismét adódik a kérdés: miért? Mi lehetett a pálfordulás oka? S miért pont akkor? Miért nem előbb, miért nem később?

Akkor tűnt először úgy, hogy nyerésre állnak a gazdaságban. 2013-ig volt egy – földrajzi, politikai és gazdasági okokból összetevődött – kényszer, amely megszabta, hogy merre kell vinni az országot.

De 2013-ban elmúltak viharfelhők: elkezdtek jönni az uniós pénzek – ekkor kezdődött a radikális jobbra csúszás és – ezt nem én találtam ki – a Fidesz elkezdett a Jobbik kottájából énekelni.

Ironikus módon a Jobbiknak így maradt a jobbközép-, kisgazdapozíció.

Mindezt a hatalomért? A pénzért?

Nehéz megmondani az okot. Egyfelől fenn maradt a nagyon rövid  távú szempontok uralma is. De olyan azért nincs, hogy büntetlenül lehessen ezt folytatni: Peron argentin elnök  csinálta, hogy a mieinknek mindent szabad, másokra pedig lesújtunk a törvény teljes szigorával. S mi történt? Mára Latin-Amerikai harmadik leggazdagabb országából Argentína a harmadik legszegényebbé vált.

2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de egy tál lencséért eladta ezt.

S nem lehet jól megmagyarázni…persze minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

Ahogy mondta, ez a Fidesz azonban már nem az a Fidesz. Az emberek, a holdudvar is más…

Hol volt akkor Habony Árpád? Andy Vajna? Mészáros Lőrinc? Soha meg nem fordultak a Széll Kálmán Körben. Ahogy Rogán Antall vagy Lázár János sem. Nem volt ott Papp Dávid vagy éppen Schmidt Mária – ez utóbbi kvázi szilenciumban is volt akkoriban, szervezett ő is beszélgetéseket, de azok le voltak tiltva, nem volt szabad oda járni. Van, aki a maiak közül egyszer-egyszer jelen volt, hiszen az egyfajta forgószínpad volt  – ilyen például Garancsi István, akiben azonban  nem lehetett a jövő emberét látni. Magyarázatra szorul, hogy az akkori szellemi kapacitásból, személyi nívóból hogyan jutottunk el  a maiig. Akkor még előfordulhatott, hogy a kiszemelt miniszter, Tulassay Tivadar (akit felesége az utolsó pillanatban fenyegetett meg, hogy ha pozíciót vállal abban a kormányban, akkor negyven év után elválik tőle) visszalépése után már másnapra találtak helyette egy másik orvosprofesszor-jelöltet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a NEFMI élére, Réthelyi Miklós személyében, aki szintén messze nem a Mészáros-féle színvonalat képviselte.

Persze nincs új a nap alatt: elég végignézni a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának történetét, annak vége tájt.

Ön ismeri Orbánt, az ő személyiségéből adódik pártjának ez a fajta fejlődéstörténete?

Egyfelől Orbánt teljesen összetörte a 2002-es választások eredménye. Valóban senki nem értette, hogyan veszíthetett az akkori kormány. Külföldi befektetőknek tartottam előadást akkortájt, és ők is értetlenül kérdezték tőlem: hogyan lehet ilyen dinamikus gazdasági növekedés mellett elveszíteni a választásokat. A politikában persze nagyon fontos a pénz, de nem minden: a politikai üzenet is fontos, s

Orbán akkor azt üzente hogy a haza nem lehet ellenzékben, ők örökkön örökké hatalomban lesznek. Erre a jövőre szóló üzenetre nem voltak vevők a magyarok, ők ezt nem akarták. Ebbe Orbán beleroppant.

És persze nem esett jól neki a 2006-os vereség sem. Ráadásul, amikor 2010-ben végre visszakerült a hatalomba, akkor válsághelyzet volt  a görögök miatt. Kormányzásának első másfél évében szinte észre sem vették Orbánék, hogy kormányon vannak és nem ellenzékben. De 2012. második felében – 2013. elejére végleg elmúlt a veszély, sikerült gazdasági és politikai téren egyaránt a felszínen maradni, s kétharmaduk is volt, akkor nekifogtak a nagy változtatásoknak.

Miért voltak ilyen merészek? Mert azért azok voltak.

Fontos, hogy azt látták: az őszes „csínyük” nem váltott ki nagy viharokat – gondolok ez alatt  a súlyos megszorításokra, az alkotmánybíróság hatáskörének az elvételére, az alaptörvényre – amely Sólyom László szavaival, önmaga ellentétévé vált, s amely nem pusztán elvi kérdésként fogalmazza meg például, hogy Mária országa vagyunk – az ilyen és hasonló kitételeknek komoly, operatív, hatalompolitikai jelentőségük van. Vagy ott van a választási törvény, amely mellett szintén szó nélkül ment el az ellenzék és a társadalom. Az előbbire csak annyit: 2014-ben mondta nekem egy bennfentes a következőket:

„amikor a választási törvényt kiegészítették a pártfinanszírozás tilalmával, akkor kilóra megvettük a pártokat, látatlanban aláírták annak fejben, hogy az ötszörösére növelik a pártok állami támogatását. Ebben az MSZP és a Jobbik állt az élen”. 

És akkor még nem beszéltem a bankrendszer, az energetikai ágazat, a közigazgatás, az MNB, az Állami Számvevőszék, a média és a külszolgálat komplett megszállásáról.  Szerintem evés közben jött meg az étvágyuk, miután látták, hogy a súlyosabb dolgokat idehaza és külföldön is lenyelték. Így visszamenőleg azért látjuk: már azon is el kellett volna gondolkodni, hogy két évig nem volt vezetője az Állami Operaház balettkarának pusztán amiatt, mert Orbán nem ért rá ezzel foglalkozni. Akkor ez extremitásnak tűnt – ma ez a normalitás.

Tehát Orbán nem eleve azzal tért vissza a hatalomba, hogy ezeket végigcsinálja? Pedig emlékszem, 2010-ben azzal kezdte a választások másnapján tartott nemzetközi sajtótájékoztatóját, hogy „Ma másként kelt fel a nap”.

Ez egy folyamat volt. Kevés olyan van, mint III. Richárd.

Orbán nem határozta el, hogy egyeduralkodó lesz.

Látva azt, amivé fajult a kormányzás, Ön szerint mi jöhet?

Visszatekintve azt mondom, hogy jó, hogy átélhettem a nyolcvanas éveket. Mert ugyan elvesztegetett évtized volt, de az is mutatja, hogy tévesek azok a nézetek, melyek szerint a NER 2030-ig, vagy mások szerint 2047-ig fennmaradt.  Ez már nem egy zárt társadalom, ezzel nem lehet azt megtenni: félmillió magyar külföldön él és dolgozik, az Internet mindenki számára elérhető,  pénzt gond nélkül, egy gombnyomással, akár telefon segítségével is ki lehet vinni az országból… Bankok, cégek, és (szemben sokak nézetével – legutóbb például az Eötvös Körben volt egy eléggé szerencsétlen beszélgetés erről) nem csak államilag kistafírozott burzsoázia van ma Magyarországon. A legfelső és a mikrovállalkozások által képviselt alsó réteg között van a középréteg, a Fidesz vagyonszerző csapata, de ez nem képezi le a teljes társadalmat.

Pestiesen szólva: és akkor mi van? Ebből mi következik?

Sokat akar a szarka de nem bírja a farka: ha fennállna az, ami egyébként a Kádár rendszerben három évtizedig fennállt, nevezetesen, hogy a gazdaság elfogadható ütemben bővül, amiből vissza lehet osztani, akkor sokáig fenn tudna maradni a rendszer. De a magyar gazdasági csoda csak statisztikai látszat! Nincs mögötte tartalom – akármilyen számokat ragadunk ki, lemaradásunk egyre nagyobb a régión belül is. És ne feledjük:

dollárban a gazdaság ma körülbelül annyit termel évente, mint tíz évvel ezelőtt. Csak éppen ezt 750 ezer emberrel több állítja elő. Akkor hol van a termelékenység?

De a jelek szerint ez sem izgatja túlságosan a magyarokat?

Ez a látszat, de szerintem robbanás valóban nem lesz. Az egy – hogy úgy mondjam – marxista tévképzet, hogy nem lehet így sokáig elevickélni. Sok ország elvan egy gyenge vagy alig növekedéssel – ilyen Japán, Olaszország, Portugália, de például a franciáknál sincs igazán növekedés, vagy vegyük Bolíviát, Venezuelát és Argentínát.

A gazdaságok kitermelnek annyit, hogy ne legyen éhínség, hogy a felső rétegnek mindig jusson valami – ez a politikai kapitalizmus modellje.

Kiváltképpen, ha emellé még társul egy tömény propaganda is, nem?

A propaganda lepereg az emberekről.

Én ezzel azért vitatkoznék, lásd migránsozás.

Ennek egy bizonyos körben van csak szerepe és foganatja: azokhoz szól, akik még megmaradtak hithű Orbán-hívőknek. Bár a szavazóbázis menetközben szépen lecserélődött: az egykori, képzettebb városi szavazóbázist felváltotta a képzetlen vidéki tömeg.

Ugyan szerintem a kerítés egy téves a stratégia, de azért egyelőre bejött, s megnyerte Orbánnak a 18-as választást.

Sokan tartanak attól, hogy ezzel még tovább erősítik majd a hatalmukat és az ország megszállását.

Szerintem nem, a 2022-es választást nem nyerik meg, sőt – ha ismét a történelmi példák felé fordulunk: az MSZMP XIII. Pártkongresszusa 1985-ben változatlan személyi összetételben szavazta meg a párt irányító testületeit, majd két évre rá már vissza kellett hívni Grósz Károlyt.

Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel – a szegregációval kezdve a regionális különbségeken, az elvándorláson és a nem működő jóléti rendszereken át egészen a közigazgatásig –, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni.

Mi fog történni Ön szerint, és mikor?

Egy történettel válaszolnék: 1988-ban a budapesti amerikai nagykövetség fogadására voltam én is hivatalos, s mielőtt beléptem volna az épületbe odalépett hozzám egy alacsony úriember, hogy ilyen slendrián külsővel, felhajtott inggallérral nem lehet egy fogadásra bemenni, s megigazította azt. Bauer Tamástól kérdeztem, hogy ki volt ez az ember, mire ő azt válaszolta: Magyarország következő miniszterelnöke, Antall József. Vagy egy másik példa arra, hogy milyen váratlan dolgokkal kell gyakran szembesülnünk: amikor kiadták Franciaországban Nagy Imre összes beszédét, írását, a 12 kötetre rúgó sorozatban nagyítóval keresték azokat a megnyilvánulásokat, amelyek előrevetítették későbbi szerepét. Nem találtak ilyeneket. Ő attól lett Nagy Imre, hogy tudta, hova kell állni, s elmondta az ikonikussá vált szavait: Honfitáraim! Magyarok! Magamhoz kérettem Andropov urat….”

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ezek az emberek szinte a semmiből jöttek elő… Soha nem tudhatjuk. Csak azt tudjuk, hogy amikor a feszültségek halmozódnak, akkor egy merev test egy ponton túl nem bírja tovább és eltörik.

S amikor nincs mivel betömni az emberek száját – mert hogy nem nagyon lesz, akkor a feszültség egyre fokozódik.

És a putyini rendszer kialakítása? Nincs ennek veszélye, ha ismét nyer a Fidesz?

A putyini rendszer magyarországi meghonosításához legalább három olyan feltétel hiányzik, ami Oroszországban adott. Nekünk nincs olajunk és gázunk, amelyet könnyű kitermelni, a pénzt ellopni és Svájcba vinni. Nálunk nem áll rendelkezésre bevethető belbiztonsági, titkosszolgálat – a Phareon-ügy is mutatja a magyar titkosszolgálatok színvonalát, nálunk nem lehet úgy elbánni a politikai ellenfelekkel, mint ahogy Putyinék tették például Navalnijjal és Nyemcovval. Emellett a magyar – szemben az orosszal – , ahogy már korábban volt szó róla, nem zárt társadalom, áradnak az információk.

Bizonyos tekintetben ez utóbbit vitatom: a média nagy része kormány által irányított, tehát azt az információt juttatja el a népnek, amit akar.

Ezzel pedig én vitatkozom. Nem csak azért, mert az internetet nem tudják kontrollálni, hanem azért is, mert szerintem kevés emberhez jut el a médián keresztül terjesztett propaganda.

A hírpiacon a kormánymédiában megjelenő piaci hirdetések aránya, tulajdonképpeni nem léte azt mutatja, hogy alig nézik, olvassák azokat. Én olyan 5 százalékosra tenném az M1 részesedését.

Hiszen, ha nézettebb, olvasottabb lenne a kormány- és kormányközeli média, akkor a piaci szereplők ott hirdetnék termékeiket, szolgáltatásaikat. De nem teszik.

Mégis mindent átsző a propaganda…

Az, hogy ilyen agresszív a kampányuk, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint az, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik.

A minap egy általam is kedvelt étteremben jártam, ahol a pincérnő azzal fogadott: „Mondja, meddig maradnak ezek még itt?”. Hangosan, mindenki füle hallatára, félelem és szégyenkezés nélkül szegezte nekem a kérdést.

De mondok mást, a nyolcvanas években, ha az ember beült egy taxiba, szidták neki a rendszert – ma is szidják az Orbán-kormányt. Ezzel együtt sem számítok arra, hogy a választásokat elveszítik. Arra azonban igen, hogy amikor a gazdasági és a politikai erózió eléri a kritikus pontot – ez két-három éven belül be fog következni –, akkor jönnek majd a váratlan eredmények. Olyanok, mint amilyenek már elő-előfordultak, például Várpalotán, Ózdon, Veszprémben. Amikor ez országos folyamattá válik – nos, akkor lesz a váltás. Új felállásban – csak éppen azt nem tudjuk a még, milyenben.

A néma adóhatóság

Határidő ide, határidő oda, a Nemzeti Adóhivatal nem hajlandó állásfoglalást kiadni még az érintett civileknek sem. Így hiába lépett hatályba a bevándorlási különadó augusztus 25-én, és kellett volna már fizetni szeptember 15-én, a civilek nem tudják, kinek, mi után kellene adózni. Mi pedig még azt sem tudtuk meg, hány bevándorlási különadó-bevallást érkezett be határidőre.

„Szerdán telt le a harminc napos határidő, de az adóhatóság sem addig, sem azóta nem reagált a bevándorlási különadóval kapcsolatban feltett kérdéseinkre” – mondta a Független Hírügynökségnek Siewert András, a bevándorlási különadó bevezetése miatt adományokat már nem fogadó Migration Aid Alapítvány vezetője. Mint mi is beszámoltunk róla, a civil szervezet írásban kért állásfoglalást a NAV-tól, még a szeptember 15-i bevallási határidő előtt, hogy az adóhatóságnak  legyen elegendő ideje tisztázni a feltett kérdésekre az álláspontját.

Siewert András most azt mondta portálunknak, hogy a NAV nem kért hosszabbítást sem, sőt, egyáltalán nem is reagált az írásos állásfoglalás-kérésre. Ő most küld egy e-mailt a NAV-nak ez ügyben.

Olyan kérdésekben kértek állásfoglalást, amely kérdésekre „a jogi szakértők sem tudtak egységes és egyértelmű válaszokat adni a borzasztóan képlékenyen megfogalmazott törvény alapján” – mondta akkor Siewert. Nem lehetett pontosan tudni, hogy kikre, s hogyan vonatkozik maga a törvény, például kérdés, hogy keletkezik-e adókötelezettség az adományok után, illetve,  hogy csak a jogi személyiség adományára vonatkozik a különadó vagy a magánszemélyekére is.

Nem csak ők nem kaptak válaszokat, a Független Hírügynökség sem járt jobban, amikor megpróbáltuk megtudni a tisztázó (adó)jogi válaszokat. Amelyeket egyébként a közvéleménynek is joga lenne megtudni.

Először dr. Kis Péter András adószakmai ügyekért felelős szóvivővel beszéltünk, aki a NAV sajtóosztályára irányított minket azzal, hogy írásban tegyük fel kérdéseinket. Ezt megtettük szeptember 19-én, múlt szerdán – erre semmi reakciót nem kaptunk. Hat napig türelemmel vártunk, majd 25-én kedden ismét hívtuk a szóvivőt, aki megint elhajtott minket, egyetlen mondatot ismételve – igaz, azt végtelenül udvariasan –, nevezetesen, hogy forduljunk írásban a sajtóosztályhoz. Ezt ismét megtettük, becsatolva az eredeti megkeresésünket is, s jeleztük, hogy amennyiben szerda esti határidőre nem reagálnak, akkor lehozzuk a kérdéseket azzal, hogy a NAV nem volt hajlandó válaszolni.

Nem mondhatni, hogy nem voltunk türelmesek…e sorok írásakor 28-a van.

Íme a NAV-nak feltett kérdéseink, annak a hatóságnak, amelynek egyik kötelezettsége lenne a tájékoztatás, az adózók felvilágosítása, kiváltképpen az adószakmai ügyekben:

  1. Hány bevallás érkezett be?
  2. Mit lehet tudni ezekről? (Szervezetek, magánszemélyek, pénzbeni, természetbeni adomány, stb.)
  3. Hogyan tudja/tudta pontosan teljesíteni az adományt fogadó a bevallást, ha a különadó fizetésére kötelezett adományozónak és az azt fogadó civil szervezetnek ugyanaz a bevallási határideje?
  4. Önöktől állásfoglalást kért a Migration Aid, kaptak-e választ szeptember 15-ig, hogy el tudják készíteni a bevallást? Ha nem, akkor miért nem kaptak?
  5. Mi lett az Önök adószakértőinek állásfoglalása a következő kérdésekben (ld. fent):
  6. Keletkezik-e adókötelezettség az adományok után?
  7. Mi a helyzet azokkal az átutalással küldött pénzbeni adományokkal, amelyeket augusztus 26-a előtt indítottak útra, de azután érkezett be az érintett civil szervezetek számlájára?
  8. Csak a jogi személyiség adományára vonatkozik a különadó vagy a magánszemélyekére is?

A bevándorlási különadó.
A bevándorlási különadót „a bevándorlást segítő magyarországi tevékenység” vagy a „Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet bevándorlást segítő tevékenységének anyagi támogatása” után kell fizetni, mértéke 25 százalék.
A törvény szerint bevándorlást segítő tevékenységnek számít a bevándorlás előmozdításával összefüggő médiakampány, médiaszeminárium, hálózat működtetése vagy „a bevándorlást pozitív színben feltüntető propagandatevékenység”.
Nem kell fizetni pártoknak, valamint olyan szervezeteknek, amelyek adómentességét nemzetközi szerződés vagy viszonossági alap biztosítja.

A törvény szerint egyébként a kötelezettségek betartását, mint bármely más adónál, a bevándorlási különadó esetében is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fogja ellenőrizni.

Felmerül, ha nem tisztázottak alapvető kérdések, akkor hogyan lesz képes ellenőrizni a kötelezettség betartását a NAV?

Ráadásul erős a gyanú, hogy az alapkérdések sem tisztázottak, ellenkező esetben – vélelmezzük – a NAV elküldte volna állásfoglalását az azt kérő szervezetnek, illetve a sajtó számára is adott volna felvilágosítást.

Ha pedig az alapvető kérdésekre a konkrét, pontos válaszok nem világosak, egyértelműek (ld. általunk is feltettek), akkor milyen alapon akarják máris módosítani a törvényt?

Merthogy a héten az Országgyűlés igazságügyi bizottsága keddi ülésén döntés született arról, hogy „felkérik a kormányt, vizsgálja meg a bevándorlási különadó megfizetésére vonatkozó hatályos jogszabályokat, és kezdeményezzen változtatásokat, ha azok lehetőséget biztosítanak az adóelkerülésre” – jelentette az MTI. A testület a Fidesz-frakció kezdeményezésére tárgyalt a kérdésről, majd 10 igen szavazattal, egy nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadott el állásfoglalást, amely az Igazságügyi Minisztériumot kéri, hogy – a pénzügyi és belügyi tárca bevonásával – lépjen fel a bevándorláspárti szervezetek szabályszerű működése érdekében.

Czunyiné Bertalan Judit, a bizottság fideszes alelnöke felháborítónak nevezte, hogy a „bevándorláspárti Migration Aid” nevű civil szervezet azért kíván párttá alakulni, hogy elkerülje a bevándorlási különadó megfizetését.

Völner Pál igazságügyi államtitkár arról biztosította a testületet, hogy az állásfoglalás elfogadása után a kabinet megvizsgálja a jogi kereteket.

Igaz, Czunyiné Bertalan Judit az ülésen azt állította: „értjük a jogszabályokat, (…) nincs ebben semmi boszorkányság”. De akkor miért nem adnak konkrét kérdésekre konkrét válaszokat???

Választ vár az ország Orbántól

A társadalom joggal vár érdemi választ Bárándy Péter jogász, volt igazságügyminiszter szerint arra a kérdésre, hogy pontosan milyen feltételekkel és körülmények között zajlott Orbán Viktor repülőgépes útja a MOL-Vidi FC bulgáriai mérkőzésére. A számlát állítólag Garancsi István üzletember, a szóban forgó labdarúgóklub tulajdonosa állta. Orbán bulgáriai repülőgépes útját az Átlátszó.hu derítette fel egy szélesebb körű oknyomozó írásának a részeként. Hasonló ügyeket másutt politikusok nehezebben úsznak meg.

Forrás: YouTube

„Az ügy részleteit nem ismerem, anélkül jogi álláspontot nem tudok kialakítani” – szögezte le elöljáróban a Független Hírügynökség megkeresésére Bárándy Péter, hozzátéve: éppen ezért az ügynek csak általános megítélésére vállalkozik.

Mint fogalmazott: „Az nem tűnik szerencsésnek, ha egy vezető politikus ilyen mértékű ajándékot fogad el egy üzletembertől, kiváltképpen egy olyantól, akinek az ügymenetében jelentős részt foglalnak el az állami megrendelések”.

Mindenesetre a dolog felvethet  jogellenességet, ez szerinte egészen biztos.

Egy közszereplőtől, aki ráadásul közhatalom gyakorlója, elvárható a magyarázat arról, hogy Orbán Viktor valóban ajándékot kapott-e, illetve ha nem, akkor kifizette-e az utazás ellenértékét, hiszen ez utóbbi esetben egy szolgáltatást vásárolt, ami jogában áll.

Havasi Bertalan a Népszavának azt nyilatkozta, hogy „Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a MOL-Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd. Mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül”. Erre Bárándy úgy reagált, hogy „nincsenek Szentháromság-jelenségek: egy üzletember fizette az utat, s az már más kérdés, hogy ez az üzletember történetesen még valamilyen más funkciót is betölt.” Ami pedig a közpénz-nem közpénz kérdését illeti – a volt igazságügyminiszter szerint

az eredetet tekintve persze közpénzről van szó,

de Garancsi vélhetően nem csak állami megrendelésekből él. Egy azonban biztos: a társadalom joggal vár el érdemi választ a kérdésben – szögezte le Bárándy Péter, hozzátéve: az érdemi válasz természetesen lehet tisztázó, de az további kérdéseket vethet fel.

Az Átlátszó hétfőn megjelent oknyomozó írása nyomán kerestük meg Bárándy Péter. A portál arról közölt írást, hogyan használtak Orbán és a kormányzat holdudvarához tartozó oligarchák, állami cégek vezetői az idén nyáron két exkluzív járművet, egy magánrepülőgépet és egy luxusjachtot Európában.

Lefotózták, ahogy Orbán az osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai meccse után.

Arról is képeket készítettek, hogy ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát, és a ZTE futballcsapat tulajdonosát hozta Ferihegyre. Drónvideót készítettek arról, hogy Mészáros üzlettársa, Szíjj László, valamint egy kormánybiztos, és Homolya Róbert MÁV-elnök ugyanazzal a  luxusjachttal hajókázik az Adrián, amin korábban Mészáros Lőrinc pihent. Térképre tették a luxusjacht és a magánrepülő összes eddigi útját, és kiderült, hogy elég sokszor keresztezték egymást, például az elmúlt két hónapban ötször voltak azonos időpontban Rijekában (Fiume).

A kirobbant ügy kapcsán nyilatkozta a Népszavának Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a fent idézettet, nevezetesen, hogy Garancsi István fizette a bulgáriai kiruccanáshoz a repülőgép bérleti díját. Mint ismert, Garancsi nem csak a foci iránti szeretet miatt áll közel Orbán Viktorhoz – ő a MOL-Vidi FC labdarúgó-csapat tulajdonosa –, hanem óriási állami megrendelések elnyerője cégei révén, a többi között  az építőiparban (Market Zrt.), az ingatlanbizniszben (legutóbb az Andrássy úton vett palotát), vagy éppen a köztéri reklámpiacban (ESMA).

Boldogabb országokban ilyen és hasonló „gyanús” ügyek miatt buknak a politikusok, de legalább a vádemelésig eljutnak a felgöngyölítés során. Egy viszonylag friss – és miniszterelnököt érintő – eset: a rendőrség vádemelési javaslattal továbbította a főügyésznek egy Benjámin Netanjahut érintő nyomozás eredményét, amelyet Orbán Viktor jó barátja ellen azzal a gyanúval indítottak, hogy mintegy egymillió sékel értékben (durván hetvenmillió forint) fogadott el ajándékokat  ő és családjának tagjai.

A politikus elismerte, hogy kaptak ajándékokat, de szerinte ez csupán baráti gesztus volt.

Régebbi, de lemondással végződött Christian Wulff német államfő ügye: a 2010-től e poszton lévő politikus 2012 elején mondott le, miután a Hannoveri Ügyészség – példátlan lépésként – mentelmi jogának felfüggesztését javasolta, amiért 2007-ben, még Alsó-szászországi miniszterelnökként tiltott adományt fogadott el. Emellett a vádak kedvező magánkölcsönről, az állami pénzből fizetett nagyszabású lobbista rendezvényekről és a botrányt kirobbantó Bild című napilap megfenyegetéséről is szóltak.

Nem csak Orbán keveredett most ilyen kínos helyzetbe, helyettese Semjén Zsolt ennél is rosszabbul járt: ő feketén-fehéren le is bukott. Mint mi is beszámoltunk róla, Semjén alkalmanként 4-5 millió forintra taksált svédországi vadászatait – első állításival szemben –  nem az ott élő rokonok fizették, hanem egy bizonyos Farkas József, akinek az érdekeltségébe tartozik több magyarországi hotel. Érdekeltségei – különösen 2010 után – számos állami megbízáshoz jutottak, és több mint 530 millió forintnyi európai uniós forrást is elnyertek.

Semjén svédországi vadászata kapcsán gyűjtött össze azután az Index a nemzetközi színtérről egy csokorra való hasonló ügyet, közte egy japánt (Akira Amari japán gazdasági miniszter hirtelen lemondott, miután gyanús megítélés alá esett egy japán építőipari cégtől kapott ajándék, illetve adomány); s egy mauritiusit (Ameenah Gurib-Fakim elnök egy hitelkártyát kapott ajándékba egy nemzetközi NGO-szervezettől, amelyet ruhák és ékszerek megvásárlására is használt).

Trükközés vagy trükközés elleni lépés?

„Az intézkedéssel elvben meg lehetne akadályozni azokat a trükközéseket is, amelyekkel a korábbi Fidesz-vezetés is élt, amikor a konkrét fejlesztésre megcímkézett uniós forrásokat szabálytalanul, működési költségekre költötték el” – mondta Márki-Zay Péter. A kormány egyik legújabb lépése, hogy visszakéri az önkormányzatoktól az elnyert uniós forrásokat, hogy azt a pénz államkincstári számlán kezeljék. A tét sok-sok milliárd.

Márki-Zay Péter. Forrás: Facebook

„Önmagában normális, a fegyelem megteremtésének az irányában tett lépésnek tartom, hogy az egyes településeknek a számukra megítélt európai uniós forrásból nyújtott támogatás ötvenmillió forint feletti, a számlájukon kezelt, még fel nem használt összeget szeptember 30-ig át kell utalniuk a Magyar Államkincstár (MÁK) számlájára, majd a felhasználás ütemében lehetne lehívni a szükséges összegeket” – reagált a Független Hírügynökség megkeresésére Márki-Zay Péter. Hódmezővásárhely független polgármestere példaként említette, hogy

az intézkedéssel elvben meg lehetne akadályozni azokat a trükközéseket is,

amelyekkel a korábbi Fidesz-vezetés is élt, amikor a konkrét fejlesztésre megcímkézett uniós forrásokat szabálytalanul, működési költségekre költötték el.

A Népszava írta meg a héten, hogy a választások előtt „kiszórták” a brüsszeli forrásokat, de tetemes a költségvetés hiánya, így most visszaveszi az önkormányzatoktól a pénz egy részét a kincstár.

A Zoom szerint az intézkedés nem csak az önkormányzatokra, hanem az állami cégekre is vonatkozik. A becslések szerint ezzel százmilliárd forintos nagyságrendű összeget is beszedhet az állam. További intézkedés, hogy szeptember elejétől kevesebb előleget fizet ki a kormány a nem állami és önkormányzati pályázóknak, ami ugyan a kormánynak azonnali spórolást jelent, ám a pályázók dolgát megnehezíti. Ők ugyanis úgy készítették el a finanszírozási terveiket, hogy számoltak az előleg kifizetésével. Amennyiben pedig a hiányt saját forrásból kell kipótolniuk, a támogatás elköltése kerülhet veszélybe.

Gémesi György, Gödöllő városvezetője, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint ez az intézkedés egyértelműen tovább szűkíti a települések önrendelkezéshez való jogát és baljós árnyakat vetít előre.

A Népszava arról is írt, hogy az idei érvre tervezett 2200 milliárd forintos kifizetések több mint felét átutalták az önkormányzatoknak. A pénzt azonban javarészt a költségvetés terhére fizették ki, Brüsszel ugyanis az utóbbi időkben feltárt korrupciós ügyek és ellenőrzések miatt az uniós támogatások egy részét visszatartotta, s az összegnek csak a töredékét utalta át. A választási propaganda jegyében kiosztott pénz  1646 milliárd forintos lyukat vert a központi költségvetésbe, az egész évre betervezett hiány több mint 120 százalékát produkálva. Ha az önkormányzatok visszautalják ezeket a pénzeket, papíron eltűnik a hiány egy jelentős része.

Márki-Zay munkatársai is megvizsgálták az új jogszabályt, és annak alapján úgy látják: az állami költségvetés nem tudná más célra felhasználni ezeket az elkülönített összegeket, ezért az intézkedés a kimutatott államháztartási hiányon javíthatna, de az így visszakért összegeket más célra nem lehetne elkölteni.

„Én úgy látom, hogy inkább hiányjavító és egyfajta kontroll lehetőségét adja az intézkedés”

– mondta, kifejtve: azzal teljes mértékben egyetért, hogy a fejlesztésre szánt pénzeket nem szabad működésre elkölteni – ahogy azt évekig Hódmezvásárhelyen tették a Fidesz-érában.

Megszólalt az ügyben a Pénzügyminisztérium is, amely pénteki közleményében a többi között azt szögezi le, hogy „a sajtóban megjelent valótlan és megtévesztő hírekkel ellentétben a kormány nem veszi vissza az önkormányzatoknak járó fejlesztési forrásokat, azok továbbra is a települések rendelkezésére állnak, csupán a számla vezetője változik. Ezzel a források felhasználása még inkább biztosítottá válik, mivel a kincstári számláról csak az adott fejlesztési célhoz kötődő kifizetések teljesíthetőek… Az önkormányzatok mozgásterét, a számukra megítélt források felhasználási jogosultságát egyáltalán nem csökkenti a kincstári számlára történő átvezetés.

Tehát arról sincs szó, hogy a már kifizetett uniós forrásokat „visszavenné” a kormány az érintett településektől” – írja a PM.

Hódmezővásárhelynek most 460 millió forintot kell szeptember 30-ig átutalniuk a MÁK egy elkülönített számlájára – tudtuk meg Márki-Zay Pétertől. Azért ennyit, mert a város előző, Fideszes vezetése még 2016-ban nyert el egy uniós forrást fejlesztésre, amit azonban 2017-ben működésre használt fel.

„Nem tettek mást, mint pilótajátékot játszottak”

– szögezte le a független polgármester, hozzátéve: ezzel most igen nagy bajba sodorták a várost, amely egyelőre a készpénz-tartaléka terhére ugyan ki tudja nyögni a szóban forgó 460 millió forintot, de az év végére legalább 1,5 milliárdra nő a hiány, miközben a működésnek nullszaldósnak kellene lennie. Az általa örökölt költségvetés is nagyon gyenge volt – fogalmazott, fiktív milliárdos bevételekre épített. Több önkormányzati cég is működésképtelenné válhat, beleértve például a menzát vagy a strandot üzemeltető céget, a helyi televíziót, stb. A probléma nagyságát érzékelendő Márki-Zay elmondta: Vásárhelynek 6 milliárd forintos elmaradásai voltak tavaly év végén, amely olyan tételekből állt össze, mint pl. a babakötvények utáni kötelezettségek (a 2012-ig kibocsátott kötvények után eddig évente 100 millió forintot kellett volna az önkormányzatnak elkülönített számlára befizetnie, ám tavaly is csak 3 milliót fizetett be), de egy 3 milliárd forintos kifizetetlen szállítói állomány is szerepel a fenti összegben – tette hozzá.

Az örökölt terheket csak állami segítséggel tudnák lenullázni, ahogy a kormány Pécs számára is lehetővé tette ezt, szögezte le a független polgármester, aki szerint ebben az esetben a jövőben biztosítva lenne a város fenntartható költségvetése és működése. Pécsett az állam átvett a város tulajdonában lévő ingatlanokat – Vásárhelynek is van 60 milliárdot érő vagyona – igaz, az előző városvezetésnek köszönhetően az ingatlanok már jelzáloggal jócskán le vannak terhelve.

A másik megoldás lehet, hogy csődgondokság alá helyezik a várost, ebben az esetben azonban előállna az „Esztergom forgatókönyv”, leállna a városi televíziótól a strandig minden nem kötelező feladat finanszírozása.

Tisztában van vele, hogy ezt fegyverként használná a kormány és a helyi Fidesz-többségű közgyűlés ellene, de optimista lévén úgy látja: nem olyan ostobák az emberek, mint ahogy azt a Fidesz gondolja. Esztergomban Tétényi Évának tisztességes helytállásra futotta, de Hódmezővásárhelyen egyrészt nagyobb arányú volt a támogatottsága, másrészt neki nem négy évig, hanem csak másfél évig kell kihúznia egy ellenséges közgyűléssel.

Kérdésünkre leszögezte: másfél év után nem fog visszavonulni:

„2019 októberében vagy – ha a Fidesz úgy gondolja, hogy az alkotmányozó többségének az erejével élve előrehozza, akkor az Európai Parlementi választások idejére, 2019. május 25-én” mindenképpen indul.

A maga részéről reméli, hogy addigra már lesz egy olyan egyesület, amely egyfaja mozgalomként helyben és országosan is összefogja a korrupcióellenes erőket, amelyek segítik az általuk indított független jelölteket. Vásárhelyen már több ilyen egyesület is van, amelyekben egy csapatban dolgozik együtt a szocialista és a jobbikos, a volt fideszes, stb.

A terv az, hogy közös képviselőtestületi névsorral és polgármesterjelölttel indulnak, s szeretnék ezt a modellt egész Magyarországon támogatni.

Példaként említette Pécsett, ahol „egész jól állnak már”, vagy éppen Balmazújvárost, ahol a közös független jelölt, Hegedűs Péter mögé felsorakoztak az ellenzéki pártok, s 53 százalékos győzelmet arattak annak ellenére is, hogy nem kapott elegendő gyakorlati támogatást, tanácsokat, szakmai segítséget a pártoktól, pedig „a választás előtt és győzelem után is nagy szükség van erre” – mondja Márki-Zay.

 

Az Országgyűlésben is szóba került a kérdés: az LMP-s Hohn Krisztina napirend előtti felszólalására reagálva

Fotó: Wikimedia Commons

Bodó Sándor államtitkár állította: elvonásról nincs szó, ahogy arról a polgármestereket és a polgármesteri hivatalokat tájékoztatták is, pusztán egy a MÁK által vezetett, de az ő számukra szóló számlára kerül a pénz a projekt megvalósításáig. A változás a korábbikhoz képest pusztán annyi, hogy az eddigi alszámla helyett államkincstári számlán lesz a pénz.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!