Kezdőlap Szerzők Írta N. Vadász Zsuzsa

N. Vadász Zsuzsa

N. Vadász Zsuzsa
210 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Törökország partvonalra kerülhet

Az ankarai kormány politikája lehetetlenné teszi, hogy Törökország csatlakozzon az Európai Unióhoz – közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője. A csatlakozási tárgyalások megszakításáról az uniós tagállamok dönthetnek.

Szkínász az EB szokásos napi sajtóértekezletén a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker előző heti szavait idézte, amelyek szerint Törökország hatalmas lépésekkel távolodik Európától. Juncker akkor kijelentette: szeretné, ha a törökök felismernék, hogy a csatlakozási tárgyalások kudarcáért teljes mértékben a Recep Tayyip Erdogan államfő vezette rezsimet terheli a felelősség – emlékeztet az MTI brüsszeli tudósítójának a jelentése.

A szóvivő ennek kapcsán rámutatott, hogy a csatlakozási tárgyalások megszakításáról az uniós tagállamok dönthetnek, nem az Európai Bizottság. Hozzátette: Juncker a kérdést érinteni fogja a jövő heti évértékelő beszédében is Strasbourgban.

A németek támogatnák

A német kancellárjelöltek vasárnapi televíziós vitáján Angela Merkel és kihívója, Martin Schulz is a török uniós csatlakozási tárgyalások megszakítása mellett foglalt állást. Kettejük közül azonban Merkel óvatosabb álláspontot képviselt, mondván, hogy bár sem ő, sem pártja soha nem akarta, hogy Törökország uniós tag legyen,

nem szabad „rácsapni az ajtót” Ankarára.

A tagállamok kormányait tömörítő tanács tavaly decemberben úgy döntött, hogy az EU a törökországi puccskísérletet követően bevezetett intézkedések miatt nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Ankarával.

Nyúlik, mint a rétestészta

Az 1999 óta tagjelöltnek számító Törökországgal 2005-ben kezdődtek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, de a 35 megvitatandó fejezet közül azóta is csak 16-ot sikerült megnyitni. Ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni.

 

 

 

A rendszer gyökeres megváltoztatása kellene

„Naivitás azt gondolni, hogy Orbánékat el lehet takarítani; 2018 ebből a szempontból végképp eldőlt” – mondta a FüHü-nek Békesi László volt pénzügyminiszter, aki 1998 óta már „csak” szakértőként vesz részt a közéletben, de akinek a szavaira ma is odafigyelnek, s nem csak a szakma.

Határozottan nem lát lehetőséget sem Bokros Lajos 500 napos programjának sikerére, sem a demokratikus ellenzék összefogására, s mint mondja, a gazdaságpolitikai programjaikat, elképzeléseiket, deklarációkat látva, kizárt a programok összefésülése is. Talán a DK és MOMA kivétel.

A választások közeledtével egyre erősödik a választói igény az összefogásra. Tekintsünk most el politikai szempontoktól, vegyük pusztán a gazdasági programokat, pontosabban azok híján azt, amit a demokratikus ellenzék egyes pártjainak gazdasági elképzeléseiről tudunk. Ezek alapján, Ön lát esélyt az összefogásra?

Két dolgot szeretnék előre bocsátani. Az egyik, hogy nem sorolom a demokratikus ellenzék közé a Jobbikot. Részint, mert nem demokratikus, hanem egy fasisztoid párt, amely a szélsőjobboldali nacionalista választókért harcol a Fidesz-szel. Zárójelben jegyzem meg:

nem zárom ki, hogy szoros választási eredmény esetén a Fidesz gond nélkül koalícióra lépne a Jobbikkal,

hiszen emlékezzünk csak rá, milyen vidáman vette be a kormányba a Torgyán-féle Kisgazdákat is. Az, hogy a Jobbik mit mond a gazdaságpolitikáról tulajdonképpen amúgy is érdektelen, hiszen amit akarna, azt amúgy is csak a Fidesszel koalícióban lenne képes megvalósítani. A másik, hogy a demokráciákban amúgy is a legkevésbé a gazdasági programok alapján döntenek arról  választók, hogy hova ikszelnek. Ennek ellenére érdemes összehasonlítani a pártok programjait, pontosabban inkább azok irányait, hiszen többé-kevésbé kidolgozott gazdasági programmal egyedül csak a Demokratikus Koalíció és a Bokros Lajos féle Modern Magyarország Mozgalom, a MOMA rendelkezik.
Mindennek tudatában, lát-e esélyt a gazdasági programok, elképzelések összefésülésére, s ez alapján egyfajta összefogásra?

Erre a válaszom  határozott nem. Ráadásul a választások tétje sem szakpolitikai jellegű, habár messze nem mindegy, hogy  a későbbi győztes milyen konkrét elképzelésekkel, célokkal kezd bele felhatalmazás esetén a kormányzásba. Ami biztos: a magyar politikai, gazdasági és társadalmi helyzet megváltoztatása még a legjobb szakpolitikai koncepciók, programok mentén sem valósítható meg a rendszer gyökeres megváltoztatása nélkül. Azokra a károkra, amelyeket a Fidesz 2010. óta okozott, az általa kialakított rendszernek a keretei között nem lehetnek jó szakpolitikai válaszok: ha marad az alapvetés, a filozófia, az intézményrendszer, akkor a megváltozó eszközök sem képesek alapvető változást elérni.

Óriási tévedés, hogy egy zseniálisan kidolgozott gazdaságpolitika elég ahhoz, hogy maga mögé állítsa a többséget a választásokon, mert az állampolgárokat nem ez érdekli, ők

érzelmi alapon döntenek, különösen egy olyan demokráciában, amelyben a vélemények manipulálásának döntő szerepe van.

De egy másik indokot is fel tudok hozni a határozott nemre: amennyire a nyilvánosságra hozott publikációk, információk alapján meg tudom ítélni, a demokratikus ellenzéki pártok gazdaságpolitikai elképzelései között kibékíthetetlenek az ellentétek. Némileg árnyalva a képet: egyedül a DK és a MOMA programját tartom összefésülhetőnek.

„Agyrém, hogy balról akarják előzni a Fideszt”

Arra persze egy interjú terjedelme nem elég, hogy pontról pontra végig vegyük ezeket az eltéréseket, de gondolom, tipizálni azért lehet a döntő különbségeket.

Az ellenzéki pártok egyik csoportja semmi mást nem akar  gazdaságpolitikájával, mint megváltoztatni a meglévő elosztási viszonyokat és azok eszközeit. Tiszta agyrém, hogy balról akarják előzni a Fideszt, amely eleve abszolút túlelosztás-párti, s nagy szerencséjük van, hogy ezt a nemzetközi körülmények is lehetővé teszik a számára. Ám garantált csődhöz vezetne, ha eszközök hiányában még rá is tennének erre egy lapáttal. Értem én, hogyne érteném, hogy minden ellenzéki párt meg akarja változtatni ezeket az aberrált, szélsőségesen durva társadalmi szétszakadáshoz vezető elosztási viszonyokat.

De a gazdaságpolitika nem egyenlő az elosztáspolitikával!

Alapvetően téved az, aki szerint elég csak az elosztás alapvető elemeihez – a többi között a fiskális és a jövedelempolitika elemeihez, ez utóbbin belül az adó-, a bér- és a szociálpolitikához – nyúlni. Az ilyen kommunisztikus elosztási programok esetében mindig a háttérbe szorul a megtermelhető jövedelmek létrehozásának a programja, meg nem lévő eszközöket akarnak  elosztani, és senki nem foglalkozik azzal, hogy a forrásokat is ki kell termelni ahhoz, hogy egészségesebb legyen a társadalom és fenntartható legyen a gazdaság.

Azzal kezdte ezt a választ, hogy az ellenzéki pártok egyik csoportja. Milyen más csoportok vannak, s azokat mi jellemez?

A másik csoport gazdaságpolitikájának a fókuszában ugyancsak szimpatikus célok szerepelnek, amelyeket lehetne is támogatni, ha lenne realitásuk: ez az a csoport, amely erőteljes zöld programot állít a középpontba. Ez globális ügy, s fontos is, de azért balgák lennénk, ha azt hinnénk, hogy egy akkora ország, mint Magyarország alapvetően képes lenne befolyásolni a főbb folyamatokat. Az persze már más kérdés, hogy vannak konkrét ügyek, amelyekkel kiemelten kell foglalkozni – ilyen például az energiagazdálkodás, Paks 2, aminek egyébként nem a környezetre gyakorolt hatása a fő veszélye, hanem az, hogy feleslegesen ismét egyoldalú függőségbe sodorja – hosszú időre – az országot a kiszámíthatatlan orosz birodalommal szemben.

S van egy harmadik típusa ezeknek demokratikus ellenzéki programoknak, legalábbis az eddig nyilvánosságra hozottak alapján: az eléggé sok elemében zavaros, harmadik utasnak minősíthető  kinyilatkoztatások, amelyek elsősorban globalizáció-, tőke- és piacellenes koncepciónak minősíthetők. Ennek különféle elemei keverednek, mást mond az LMP, mást a DK és megint mást az MSZP, miként – ha indul egyáltalán – az Együtt is, a Momentum meg nem mond semmit erről – igaz más konkrét elképzeléséről sem.

Az újraelosztás több oldala

Említette, hogy nem szabad kizárólag az elosztás oldaláról meghirdetni az újraelosztást. Konkrétan mire gondol ez alatt?

Vegyük például a béremelés kérdését. Részben valóban objektív gazdasági körülmények miatt, részben erőteljes manipuláció, a torz elemzések terjesztése miatt

olyan kép alakult ki, hogy Magyarország a teljesítményéhez képest rettenetes bérlemaradásban szenved az uniós országokhoz képest.

Ezért az elosztáspolitika első célja ennek a résnek a szűkítése, egyfajta bérfelzárkóztatási program, s ebben az ellenzéki pártok is hasonlóan vélekednek, mint Orbánék – az egy kivétel Bokros  pártja. Vannak egyszerűen szélhámos koncepciók, például a Pogátsa-féle „új egyenlőség” című ötletroham. Ezek a béreket és jövedelmeket kizárólag vásárlóerőként kezelik, olyan, vásárlásra, megtakarításra, beruházások finanszírozására alkalmas eszközként, amely keresletet teremt, s hozzájárul a gazdasági növekedéshez, s ezért üdvözlendő. Megjegyzem, hogy valóban van egyfajta kényszerhelyzet, hiszen valamit kell kezdeni a versenyképes munkaerőbázis iszonyú hiányával, de azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a bér- és a jövedelem egyben kitermelendő költség is! Fedezetet kell rá teremteni a termelési, szolgáltatási folyamatban! Ha ezzel az oldallal nem foglalkozunk, akkor lufit fújunk. Ha az állam központilag beavatkozik a folyamatokba különféle programokon keresztül – mint a minimál bér, a szakmunkás bérminimum vagy a garantált bérminimum –, akkor mi lesz azokkal a vállalkozásokkal, amelyek ezt nem tudják kitermelni? Minden valódi termelékenység növelés nélküli béremelés következményeként először jön az elbocsátás, majd a termelés/szolgáltatás szűkítése, s végül jön a csőd – ez pedig szűkíti azt az erőt és potenciált, ami hozzájárulhatna a gazdasági növekedéshez, tehát öngyilkos lépés.

S a magyar gazdaságban elvétve akad a multikon és beszállítóikon kívül olyan cég, amely képes kitermelni a bérfelzárkóztatás fedezetét.

Nem szólva arról, hogy alapvetően hazug és elhibázott, hogy ugyanazért a munkáért nálunk ugyanannyi bért kellene fizetni, mint másutt: a kérdésnek azon kell eldőlnie, hogy a konkrétan felhasznált élőmunka egy egysége mennyi új értéket hoz létre! Bizony nálunk ez a mutató a német gazdaságénak a hatoda, s negyede az osztrákénak. Ráadásul az elmúlt hét évben a termelékenység Magyarországon 0,7 százalékkal nőtt, miközben a reálbérek és -jövedelmek több mint 20 százalékkal bővültek, azaz nyílt az olló, a kibocsátott teljesítmény már most sem áll arányban a bérekkel. Ezt tovább folytatni agyrém lenne!

Perverz az adórendszerünk

Az ellenzéki pártoknak az adórendszerrel kapcsolatban elég markáns nézeteik vannak. Az is az újraelosztás része. Ezeket hogyan látja?

Tény és való, nem tartható – sem a terhelés abszolút mértékét, sem a belső eloszlását tekintve – a kiépített perverz adórendszer. Amely kiemelten jutalmazza a magas jövedelmet, semleges a közepessel szemben és erősen terheli az alsó harmadhoz tartozó adóalanyokat. Amúgy is jövedelempolarizáció van, s erre ráerősít a rossz adórendszer. Abban igazuk van az ellenzéki pártoknak, hogy progresszív adórendszert kell bevezetni, kérdés, milyen legyen ez a .progresszió, de ez már szakmai kérdés. Ez azonban csak egy része a dolognak.

Itt az ideje egy egységes, értékalapú, de progresszív vagyonadó rendszer bevezetésének,

amelyben meg kell szüntetni a hatalmas vagyonok ingyenes, családon belüli öröklésének a lehetőségét is. Bizonyos, a normál életfeltételeken felül felhalmozott vagyontömeget szintúgy progresszív adóval kellene sújtani, s az ebből  az államkincstárba befolyó összegek ellensúlyozhatnák az extramagas áfa, a diszkriminatív ágazati különadók fokozatos csökkentését.

Akkor nem is lát elfogadható gazdaságpolitikai programot?

Lehet, hogy az én tapasztalatom, elméleti felkészültségem következménye, de igazán koherens, modern, az ország számára valóban hasznos gazdaságpolitikai programja csak a minimális támogatottságú MOMA-nak van. Bokros Lajos koncepciójához világos célok és  eszközök is tartoznak. Sajnos azonban nem látok esélyt arra, hogy megvalósuljon Bokros 500 napos választási programja, pedig az teljes joggal két lépcsőben gondolkodik: abban, hogy az első lépcsőben magát a rendszert kell megváltoztatni, helyreállítva a demokratikus, jogállami kereteket és intézményeket, s amikor ez megvan, akkor kell reparálni mindent, amit csak lehet, majd ezután a pártok programjai alapján választásokat tartani. Sajnos teljesen reménytelen, hogy a többség e mögé álljon!

Brutális harc a baloldalon

De hát miért?

Egyrészt egy brutálisan erős, nagyon csúnya és primitív eszközökkel folytatott hatalmi harc zajlik a baloldal vezetői pozíciójáért.

Az MSZP azért küzd, hogy legalább a megmaradt választói bázisát képes legyen megtartani,

ezt egy erőteljes baloldali fordulattal látja elképzelhetőnek megvalósítani, s ezért szakít a modernizáció elvével, nem programot hirdet, hanem politikai-elvi kinyilatkozást tesz, amelynek rendkívül sok elemével egyet lehet ugyan érteni, de nem rendeli mellé az eszközöket.

A DK is ugyanezért a választói tömegért harcol, de ennek a pártnak a programjában már vannak eszközök is a célok mellett. Ez a program nem annyira balos, bár néhány kérdésben – bérfelzárkózás, a minimálbéremelés ötéves ütemezett programja, stb.  – ők is kikacsingatnak, de nem annyira durván, mint a szocialisták például az alapjövedelemmel. Mindkét gazdaságpolitika program, elképzeléscsomag, deklaráció egyetlen célt szolgál – a dominancia megszerzésének a célját a baloldalon –, s ezért nem is állja ki a reális kritikát, de hát valójában ők tudják a legjobban, hogy egyiküknek sincs esélye arra, hogy  programjuk megvalósítására felhatalmazást kapjanak a választóktól. Így lényegében bármit mondhatnak. Az olyan, a racionalitásokat többé-kevésbé azért figyelembe vevő párt, mint az Együtt, az LMP és a Párbeszéd – ha egyáltalán túléli még ezt a választást – nem fésülhető össze sem a DK-val, sem az MSZP-vel, de mégis figyelni kell rájuk, már csak azért is, mert az ellenzéki választói bázis megosztására alkalmasak.

Nincsenek meg a kormányváltás feltételei

Ezek szerint nem lehet kormányváltás?

Meggyőződésem, hogy nincsenek meg ennek a feltételei. Mélyen megrendítőnek tartom, hogy marad a Fidesz, amelyet gazdasági oldalról nem fenyeget semmi olyan veszély, hogy jelentős veszteség érné, válság vagy éppen drámai életszínvonal romlás alakulna ki. Ellenkezőleg, miután 2020-ig még kitartanak az Európai Uniós támogatások, ezek csak segítik a kormányon maradást.

Az uniós pénzek jelentik a lélegeztetőgépet a Fidesz és a magyar gazdaság számára.

Ennek minden jel szerint 2020-ban vége szakad.

De az már a következő választáson éreztetheti a hatását. Tény, a következő uniós költségvetési ciklusban a kohéziós támogatások drasztikusan csökkenni fognak, s akár meg is szűnhetnek. Emellett az agrártámogatások mechanikus, mennyiségi, földalapu rendszerét minőségi fejlesztések utáni, nem automatikusan járó támogatási szisztéma válthatja majd fel, ami érdekes módon fogja érinteni az új magyar nagybirtokos oligarchiákat, akik ma lényegében kapavágás nélkül kapják a tízmilliárdos EU támogatásokat. Ennek lehet majd pozitív hatása is, elindulhat egyfajta földforgalom, hatékony kisbirtokokok  kialakulása. Nem az így kieső uniós források pótlása lesz a fő kérdés, hanem az, hogy mi lesz a viszonya Magyarországnak az új Európával. Része akar-e lenni, s ha igen, mely áramlathoz akar tartozni, hajlandó-e a minden bizonnyal uralkodó csoportba törekedni, amely a mainál lényegesen nagyobb integrációt, összefogást feltételez, a nemzeti hatáskörök csökkentését.

Ez euróövezeti tagságot is feltételez. Érettek vagyunk mi rá?

A technikai feltételeket már most teljesíteni tudnánk, akár most beléphetnénk az ERM II-be, a csatlakozás előszobájába, a kérdés inkább úgy merül fel, hogy mikor lenne előnyös számunkra a csatlakozás. A válasz: csakis megfelelő gazdaságpolitika esetén, de Orbánék bezárkózó, diszkriminatív, az erőforrások újraelosztására támaszkodó gazdaságpolitikája  közepette semmi értelme nem lenne, hiszen csakis a teljesítőképességet akadályozná, nem csökkenne a leszakadásunk, nem tudnának nálunk hatni az euróövezet előnyei. Ráadásul a mai árfolyamingadozással kezelhető feszültségek egyben lecsapódnának az árakban. De ha megváltozna a rendszer, s a normális gazdaságpolitika esélyei beláthatóvá válnának, akkor érdemes lenne belevágnunk. Az euróövezethez való csatlakozásról azonban érdekes módon – Bokrosékon kívül – senki nem is beszél.

Ám aki nem csatlakozik a többséghez, az marginalizálódni fog, hiszen vége az Orbánék által hirdetett „nemzetek Európájának”. Szerintem lesz az EU-ban egy olyan leszakadó csoport, amelynek tagjai nem hajtják vége a fiskális konvergenciát – ilyenek lesznek például a mediterrán országok, s

lesznek az euro övezeten kívüli EU tagok, akik leszakadnak a fejlett magtól, köztük Magyarország,

ha csak Orbánék ki nem provokálják a kirúgásunkat, vagy ki nem lépnek. 2020 előtt ilyenre azonban nem fog sor kerülni.

Korábban azt említette, hogy nem lát olyan gazdasági kényszert, amely a jelenlegi kormány bukásához vezethetne. Azért idehaza sem minden gazdasági szereplő lehet elégedett.

Az én egyik nagy tévedésem és csalódásom az, hogy meg voltam arról győződve: nem lesz ekkora tolerancia a Fidesz mindent sárba tipró politikájával szemben. Azt gondoltam, fellázadnak egy ponton a bankok, a multik – de tévedtem, kiderült, számukra mindent felülír a hosszútávú gondolkodás. A multik megalkusznak, s nem vonulnak ki, ők kihúzzák a változásig, mert tudják, ez a rendszer sem tart itt örökké – addig pedig megkötik a saját kis alkuikat, számukra csak az a lényeg, hogy nyereséget termeljenek, visszajöjjön a befektetésük, megmaradjanak a piacaik, a kivívott pozícióik.

Visszatérve a Fidesz számára biztos alapot jelentő gazdasági környezet kérdésére: a világgazdaság felől sem látszik számukra veszélyes trend, s idehaza rövidtávon nincsenek egyensúlyi gondok. Tény, hogy ebben következetesek voltak és eredményesen csökkentették a magyar gazdaság külső sebezhetőségét, finanszírozási kitettségét.

Két lehetséges kimenetel

Mindezzel azt is mondja, hogy örökké fog tartani a Fidesz-kormányzás?

Csak két momentumot látok, amely véget vethet ennek a rezsimnek. Az egyik belső meghasonlás, ami minden ilyen autoriter rendszer esetében bekövetkezik. A Fidesznél is könnyen  belátható. A belső összetartást és így  stabilitását nem kis mértékben az a hihetetlen anyagi érdekeltség alapozza meg, amellyel Orbán a kezében tartja a támogatóit; van ebben minden, a konkrét támogatásoktól kezdve az adókedvezményeken át, a piaci pozíciók biztosításáig. Az egyik oldalon a védelem, a másik oldalon pedig a versenytársak lejáratása, az állam teljes kisajátítása, a kontroll elleni védelem. Ez nagyon erős stabilitást ad, de éppen ez a gyengéje is ennek a rendszernek, ugyanis

amint elfogynak az elosztható erőforrások, a meglévő pozíciókhoz, vagyonokhoz, jövedelmekhez kell hozzányúlni, 

s ez 2020, az uniós források csökkenés, elapadása után erősödik majd fel. Kialakul egy érdeksérelem, és kérdés, mikor éri el azt a kritikus tömeget, amely már képes felrobbantani a NER-féle mai monolitikus tömeget. Ezt nem lehet megjósolni, de kódolva van a rendszerben, szerintem a következő, 2022-es választásokra alakulhat ki.

És mi a másik momentum?

A másik a jól ismert dél-amerikai, argentin forgatókönyv: kritikus tömeget ér el a társadalom elégedetlensége, ami egy gazdasági válság esetén polgárháború szélére sodorja az országot. Ne adj isten, hogy ilyen bekövetkezzen nálunk!

Normál, demokratikus választás eredményként semmi esélyt nem lát kormányváltásra?

Nem, már csak azért sem, mert még ha össze is jönne egy nagy összefogás a demokratikus ellenzéki oldalon, s a sok elaprózott kis párt helyett összeállna egy hiteles választási párt, szakmai programmal, szakértő kormánnyal – ez talán még nem annyira lehetetlen –, de akkor sem lehet a fordulatot végrehajtani demokratikus módon. Hiszen

a Fidesznek a hatalom az az eszköz, amely nélkül nem tudja megúszni a büntetőeljárást, megtartani a harácsolt vagyont.

Ők tehát az életükért küzdenek. A hisztéria, az állandó fenyegetettség fenntartása, a széleskörű militarizálás az oktatástól kezdve a hadseregig egyazon célt szolgál: hogy ha kell, fel lehessen függeszteni minden demokratikus jogot, ki lehessen hirdetni a szükségállapotot, erőszakkal lehessen fellépni. S ne legyenek illúzióink: nem riadnának vissza az erő alkalmazásától. Naivitás azt gondolni hogy Orbánékat el lehet takarítani. A 2018-as választás ebből a szempontból sajnos már eldőlt.

Mire elég a (módosult) támogatás?

Szeptember 1-jétől módosulnak az áprilisban indult kamattámogatott lakossági energetikai hitelprogram feltételei. Közel 22 ezer háztartás energiahatékonysági felújítását, illetve megújuló energiaforrással történő ellátását szeretné elérni a kormány a 115 milliárd forint keretösszegű uniós forrásból. Nemzetközi kötelezettségeink miatt is fontos ez.

Magyarország ugyanis azt vállalta, hogy 2014-2020 között összesen 154 PJ halmozott végső energiamegtakarítást ér el, ami a lakossági megtakarítások nélkül lehetetlen lenne – szögezi le az ország meghatározó energiahatékonysági vállalkozásait tömörítő  Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. (MEHI) elemzése. Ezért is fontos a program, amelynek feltételeit most javították. 10 százalék saját forrás mellett lehet kamatmentes kölcsönt felvenni kifejezetten energetikai fejlesztésekre. A futamidő legfeljebb 20 év. Családi házak esetén 10 millió forint igényelhető, társasházak esetén lakásonként 7 millió. A hitel alsó határa 500 ezer forint, 2 millió forintig nem szükséges hitelfedezetet biztosítani.

Igény lenne rá

A Magyar Energiahatékonysági Intézet 2016 év végi kutatása szerint a magyar háztartások 24 százaléka felismerte az energiahatékonysági beruházásokban rejlő rezsicsökkentés lehetőségét. 920 ezer háztartás szeretne a következő öt évben valamilyen energia-megtakarítással járó felújítást végezni azon a lakóházon, amelyikben él.

Ugyanakkor egy korábbi felmérésük azt utatja, hogy saját erőből, támogatás nélkül ez nem fog menni.

Forrás: MEHI

Jellemzően egyébként a következőkre költött a múltban a lakosság:

Forrás: MEHI

De vajon megéri-e a hitel?

A kamattámogatott hitelkonstrukcióban hozott egyik legfontosabb pozitív módosítás arra utal, hogy vissza nem térítendő támogatással is kombinálhatóvá válik a hitel – írják a szakemberek. Szeptember elsejével önrész helyett a saját forrás fogalmát vezették ugyanis be, ami egyszerre tartalmazhat önerőt és állami támogatást is.

Pozitív fejlemény az is, hogy a lakás-takarékpénztári számlán lévő, az állami támogatással és betéti kamattal növelt megtakarítások a kölcsönből fennmaradó rész elő- vagy végtörlesztésére felhasználhatók.

Előrelépés továbbá, hogy a módosult feltételek enyhítettek a lakóközösségek (társasházak és lakásszövetkezetek) jelzálogi, óvadéki feltételein.

Ugyanakkor – hívja fel a figyelmet az elemzés – a hitelösszeg 20 százalékára előírt fedezettségi kötelezettség  van, tehát így is kedvezőtlenebbnek tűnik, mint a lakástakarék (LTP) konstrukciókhoz kötődő piaci gyakorlat.

„Ez feltételezhetően visszafogja majd a lakóközösségek hitelfelvételi kedvét.”

Marad két problémakör

Van azonban két problémakör, mely akkor is fellép, ha magánszemély, vagy ha lakóközösség veszi fel a kölcsönt – hívja fel a figyelmet a dokumentum. Az egyik, hogy a hitel „kvázi” utófinanszírozásúvá válik a gyakorlatban, a másik pedig, hogy a kivitelezési munkálatok elszámolható munkadíja legfeljebb az elszámolható anyagköltség 60 százaléka lehet.

E két feltétel  miatt várhatóan csak az lesz képes átmeneti finanszírozási gondok nélkül befejezni egy beruházást, aki a minimálisan előírt] saját erő felett jóval magasabb önerővel rendelkezik.

A MEHI tapasztalatai szerint azonban ez a magyar háztartások többségének sajnos leküzdhetetlen kihívást jelent, és megkérdőjelezi a hiteltermék eredeti célját:

az energiahatékonysági beruházások ösztönzését olyan háztartásokban, ahol erre nagy szükség lenne, de nincs vagy kevés a rendelkezésre álló forrás.

Hitelből tömeges rezsicsökkenő beruházások?

Csak hitelből beindíthatók-e tömegesen a rezsicsökkentő, energiahatékonysági beruházások? – teszi fel a kérdést a MEHI, amely több évre visszanyúló lakossági felmérései alapján meg is válaszolja saját kérdését:

„sajnos a hitel jellegű programok – még ha kamattámogatás mellett is hirdetik meg őket  – önmagukban kevésbé vonzók.

Egyik legfontosabb oka ennek az egymástól eddig függetlenül működtetett támogatási formák rendszere (Otthon melege, lakástakarék és kamattámogatott hitel), amelyek részben gyengítik egymás hatását, részben nehezítik a felújítók dolgát. Éppen ezért nagyon fontos lenne a különböző támogatási formák szabályrendszerének és  forrásainak összehangolása, koherenciájának megteremtése, ideális esetben egy egykapus rendszer kialakítása – szögezik le  a szakemberek.

Elektromobilitás – kérdőjelek, tények és ígéretek

A napokban több megközelítésben is szóba került az elektromos közlekedés ügye Magyarországon. Megnéztük, hogyan is állunk.

A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordul Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez a kormány által még 2015-ben beígért, ám azóta sem megvalósult elektromos autókhoz kapcsolódó villámtöltők ügyében. Varga Mihály 2015-ben jelentette be, hogy a Jedlik Ányos Terv részeként 7 millárd forintot különítettek el 150 db villámtöltő berendezésre, amelyeket elsősorban az autópályák mentén, valamint a megyei jogú városokban kíván elhelyezni a kormány, hogy az ország minél előbb beautózhatóvá váljon az ilyen típusú járművekkel is.

„Az ígéretből nem lett semmi”

– állítja a Párbeszéd, mert töltőállomások ugyan létesültek, ám gyorstöltők alig.

A kérdésre ugyan nem Varga Mihály válaszolt (legalábbis még nem), de megszólalt illetékes államtitkára, aki ugyan egy más apropóból, de hasonló témában tartott hétfőn sajtótájékoztatót Budapesten. Igaz, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára konkrét választ a fenti kérdésekre nem adott, de az elektromobilitás helyzetét befolyásoló néhány dologról beszélt.

Támogatás használóknak

Az egyik ilyen, hogy tovább bővül az elektromos autók vásárlásának támogatási köre és újabb adminisztratív könnyítések is életbe lépnek. Mint ismert, az e-autók mellé már ma is sok kedvezmény jár – például többféle adómentesség, így nem kell utánuk fizetni regisztrációs adót, cégautóadót és helyi gépjárműadót, továbbá forgalomba helyezési illetéket és visszterhes vagyonszerzési illetéket sem.

Emellett konkrét pénzbeni támogatás is jár azoknak, akik ilyen járművet vásárolnak.

Most ez utóbbi jogosultsági körét bővítik: mint a kormány honlapján olvasható: magánszemélyeknél 5-ről 35-re emelkedik a támogatható autók száma, a költségvetési intézményeknél pedig nem lesz felső határ. Az eddigi pályázókon túl ügyvédi irodák, egyéni ügyvédek is igénybe vehetik a támogatást. Támogatni fogják az elektromos taxik vásárlását és üzemeltetését, valamit az elektromos carsharing (közösségi használatú autó) további terjedését.

2016-ban egyébként a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon-gépjárművek beszerzésének támogatására 2 milliárd forintot biztosítottak, mostanáig több mint 700 millió forint értékben közel 500 támogatásról döntöttek, a pályázók között a tavalyi 30 százalékról 42 százalékra emelkedett a magánszemélyek aránya.

E-töltők

Erről viszonylag keveset beszélt az államtitkár, aki csupán annyit mondott, hogy 80 kilométerenként épülnek nagy teljesítményű egyenáramú elektromos töltőállomások a fontosabb főútvonalak mentén és normál töltők a célállomásoknál, az önkormányzatok pedig 100 százalékos, vissza nem térítendő állami támogatással létesíthetnek új elektromos töltőállomásokat,

„így az ország teljesen átjárható lesz elektromos autókkal”

– állította Lepsényi, aki azonban nem tért ki a gyorstöltőkre vonatkozó kérdésre. Eddig 535 millió forint értékben 75 önkormányzat 443 töltőpontra vonatkozó pályázatát hagyták jóvá.

Forintok, fillérek

Közvetlenül e-mobilitási beruházásokra 2015-ben 4, 2016-ban 1, az idén 8 milliárd forintnyi támogatást folyósítottak.

2018 és 2020 között mintegy 15-20 milliárd forintnyi támogatást tervezett a felelős nemzetgazdasági tárca.

Nemzetközileg lemaradva

Nemzetközi összehasonlításban sajnos nem állunk nagyon jól. Magyarországon 2016 őszéig mintegy 1000 e-jármű került forgalomba; Szlovákiában ennél kevesebb, 400, de a cseheknél  2500, a szomszédos Ausztriában 13 ezer, nem szólva Belgiumról, ahol közel 40 ezer.

Regionális szinten lemaradásban vagyunk a töltőálomásokkal is: mintegy 200 töltőpont van jelenleg,

kevesebb, mint fele annyi,

mint a szomszédos Szlovákiában vagy Csehországban, de Belgiumban már  1800.

Gyártást is szeretnénk

Fotó: Flickr / Krikor Mahserdijan

Lepsényi István a közelmúltban egy szakmai lapnak, a Zöld Ipar Magazinnak adott interjúban beszélt arról is, hogy nem csak az elektromos autók terjedését, hanem a gyártását is szívesen támogatná az állam, ebben régiós szerepet szeretne elérni.

 

“Több európai ország jelentkezett be a beruházásra, s mi is beszálltunk a versenybe”

– mondta, hozzátéve: olyan mértékű nagyberuházásról egyelőre nincs szó, mint például a Mercedes kecskeméti gyárának létesítése volt. Említette azt is, hogy a Mercedes is 12 új típus piacra dobásában gondolkodik, és nem kizárt, hogy Magyarország is szerepet kap majd benne.

Nem csak autó

Az e-járművek fejlesztésében is vannak érdekes előrelépések Magyarországon is. Például

kísérleti üzemben közlekednek elektromos buszok a fővárosban,

a Várban; bemutatták az elektromos kisrepülőgép első mintapéldányát, amely olyan nevek együttműködésében készült el mint a Magnus és a Siemens; vannak tervek az elektromos hajók terén; és már ennél jóval előbb tart az elektromos szemétszállítók ügye. Debrecenben és Pécsett már próbaüzemben vannak ezek a járművek, amelyek sorozatgyártása jövőre talán már elindul, és exportot is szeretnének belőle.

De az élet minden terén gondolkodnak idehaza is e-autókban: például van már kísérleti projekt az e-kerékpárra, reptéri és kórházi e-járműre is.

Figyelmeztető utcanevek Budapesten

Budapest ma reggel arra ébredt, hogy ismét van – a többi között –  Dimitrov tere, Felszabadulás tere, Majakovszkij utcája és Sztálin tere. Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása előtt a budapestieknek osztogatott szórólapokon olvasható  figyelmeztetés: “Ne hagyjuk, hogy újra megtörténjen!”

A 24.hu képriportot közöl arról, hogy a Momentum Mozgalom akciócsoportjai hétfő hajnalban Budapest több pontján is átragasztották az utcanévtáblákat, visszaállították a kommunista rendszer régi utcaneveit.

Íme az utcanevek:

a Fővám téren – ebből lett Dimitrov tér,

a Lehel téren – Élmunkás tér,

az Erzsébet téren – Sztálin tér,

a Ferenciek terén – Felszabadulás tér,

a Ludovika téren – Kun Béla tér,

a Nyugati téren  – Marx tér,

az Oktogonnál – November 7. tér,

a Király utcánál – Majakovszkij utca ás

az Erzsébet, valamint Teréz körúton – Lenin körút.

Szórólapokat is osztogatnak

Reggel aktivistáik az aluljárókban szórólapot osztogattak – a többi között FüHü munkatársa is szerzett ezekből egyet.

Mint korábban mi is beszámoltunk róla, tiltakozások kísérik az orosz elnök látogatását.

Hitelminősítés és hitelminősítők

A délutáni órákban várható a Standard & Poor’s hitelminősítő közleménye arról, mire jutottak a magyar államadósság besorolásának felülvizsgálatakor. A kiindulási pont befektetésre már ajánlott BBB, stabil kilátással. De mit is jelent ez valójában, és miért fontos a nagy nemzetközi hitelminősítők besorolása egy gazdaság számára?

A hosszú lejáratú magyar szuverén (azaz állami) devizaadósságot jelenleg már mind a három nagy hitelminősítő – a Standard & Poor’s, a Moody’s és a Fitch – befektetői kategóriában, igaz, annak legalsó sávjában tartja nyilván. Ez annyit jelent, hogy úgy látják: a pénzügyi kötelezettségek teljesítését a kedvezőtlen gazdasági feltételek vagy változó körülmények gyengíthetik, azaz

van kockázat, de még ajánlott a befektetés.

Ugyanakkor az egy fokkal rosszabb besorolás – és ebben voltunk hosszú évekig, ld. a táblázat piros sávját – már az úgynevezett bóvli kategóriát fedi: a magas kockázat miatt nem érdemes megtartani vagy vásárolni a kibocsátott kötvényeket. Mindhárom hitelminősítőnél jelenleg stabil kilátásokkal van megcímkézve a magyar államadósság besorolása, azaz

gyors besorolásváltozást – sem felfelé sem pedig lefelé – nem várnak.

Csak érdekességképpen érdemes megnézni, hogyan áll a magyar besorolás a térségbeli versenytárs-országokkal összehasonlítva.

Menetrend szerint és azon kívül

Egy-egy olyan előre bejelentett, menetrend szerinti felülvizsgálatnál, mint amilyent a Standard & Poor’s most hajt végre – javítás esetén általában „félfokokat” változtatnak csak: azaz, először a kilátásokat szokták javítani/rontani (esetünkben most a stabil helyett tehát pozitív jöhetne), ám van arra is példa, hogy ezt a grádicsot kihagyva rögtön a besorolást magát módosítják. Ez – ahogy a mellékelt táblából is látható – , már Magyarországgal is előfordult, pont a Standard & Poor’s-nál, amely tavalyelőtt, illetve tavaly is úgy javította a besorolást, hogy előtte nem változtatta pozitívra a stabil kilátást.

Rontás esetén más a helyzet, ott ugyanis nagyon gyors változások is lehetnek, drámainak ítélt esetekben, amikor nem lehet megvárni a következő, esedékes felülvizsgálatot. Például – ám ez persze kirívó példa – a 2008-as pénzügyi válság kitörésében  szerepet játszó, negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Lehman Brothers papírjait, annak csődje miatt egyik napról a másikra a legjobból a leggyengébbe sorolták át.

Árgus szemekkel figyelnek

Lehet, hókuszpókusznak tűnik ez az egész „besorolásdi”, sokan, sokszor bírálják is, és hivatkoznak a fent említett példánál maradva arra, hogy nem képesek előre látni és jelezni még az ilyen drámai eseményeket sem. (A hitelminősítők nem csak állami, de magáncégek besorolását is végzik.) Meg is tépázta az eset a hitelminősítők hitelét, de ezzel

együtt máig megkerülhetetlenek, hiszen még mindig irányt mutatnak,

és támaszkodnak az általuk kiadott minősítésekre a befektetők, oly annyira, hogy például az óriási pénzeket mozgató nagy befektetési alapoknál szigorúan előírják, hogy bóvli kategóriájú papírokba nem fektethetnek. Ilyenkor úgy járnak, mint Magyarország is járt a 2008-as válság után, nem tudnak megfelelő finanszírozáshoz jutni a nemzetközi pénzpiacokon. És habár nem csak államkötvényeket, hanem – ahogy már szó volt róla – vállalati kibocsátásokat is minősítenek, az előbbieké a meghatározó, az adott ország vállalkozásai ugyanis nem kerülhetnek magasabb kategóriába, mint az államkötvényei.

A hitelminősítők, amelyek 21, illetve 24 fokozatú skálán osztályozzák az adósságot (legyen a szuverén, devizában vagy helyi devizanemben kibocsátott állami, önkormányzati, illetve vállalati), mégpedig nem egyazon szempontok alapján. Magyarország esetében – ennek a tapasztalat is az oka –

elsősorban a makrópályát, az államháztartás és a költségvetés állapotát, a finanszírozási kilátásokat vizsgálják.

Kiszámíthatóság

Az, hogy ma születik-e, és ha igen, milyen döntés, nem lehet előre tudni. Annyi bizonyos csupán – ahogy az MTI londoni tudósítója is írta – a Standard & Poor’s-nak ez az idei utolsó felülvizsgálati időpontja. Ugyanis az Európai Unió által a globális pénzügyi válság után életbe léptetett szabályozás alapján – hacsak azonnali minősítési lépést igénylő rendkívüli fejlemény nem történik – a hitelminősítők az általuk előre meghatározott, Brüsszelnek benyújtott időpontokban hajthatnak csak végre adósosztályzati lépéseket EU-államadósok, köztük hazánk esetében. A szabályozás azonban arra nem kötelezi a cégeket, hogy a kijelölt napokon ténylegesen módosítsák is a menetrendben sorra kerülő szuverén EU-adósok besorolásait vagy az osztályzatok kilátását.

Egy kis történelem

Az első hitelminősítő, pontosabban annak az elődje a 19. század második felében indult: Amerikában egy cég megjelentetett egy, az amerikai vasúttársaságok pénzügyi helyzetéről és működésükről képet adó könyv. 1906-ban alapították meg a Standard Statistics hivatalt, azzal a céllal, hogy pénzügyi információt nyújtson nem vasúti társaságokról. A Standard & Poor’s, ahogy ma ismerjük 1941-ben alakult a fenti két cég összeolvadásával. 1966-ban egy felvásárlás eredményeként pénzügyi szolgáltató részleggel bővült. A Moody’s-t 1909-ben alapította John Moody, a cég 1914-től kezdve végez hitelminősítést, s a hetvenes évek óta államkötvényekét is. A Fitch Ratings 1913 óta kínálja szolgáltatásait, először kötvényekről és részvényekről publikált könyveket. 1924-ben kiterjesztette tevékenységét, egy rendszert dolgozva ki arra, hogy mérjék, miként tudnak megfelelni a vállalatok a kötelezettségeiknek. Végül ez lett a hitelminősítés standardja.

Nem a gazdaság dönt a V4 jövőjéről

Gazdaságilag nem fogja megsínyleni a V4 gyengülését, de akár annak szétesését sem a négy tagország, ám a politikai hatások visszacsatolása révén komoly(abb) károkat is tudna okozni. Csehország, Szlovákia Lengyelország és Magyarország gazdasági helyzetét is érdemes megvizsgálni.

A V4 tagországai gazdaságilag igazán soha nem alkottak és ma már pláne nem alkotnak különálló egységet, pedig amikor 1991-ben a négy – akkor még csak három – ország, Csehszlovákia (később Csehország és Szlovákia), Lengyelország és Magyarország vezetői, Václav Havel, Lech Wałęsa elnök, valamint Antall József miniszterelnök útjára indította a modernkori Visegrádi Négyek együttműködését, a kiadott deklarációban az egyik fő célnak a három ország összefogását nevezték a gazdasági fejlődés érdekében. Egy évre rá jött a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, azaz CEFTA  alapítása, amikor a szabadkereskedelemhez vezető közös út megtalálását, a gazdasági integráció mélyítését tűzték a zászlajukra.

A következő lépés pedig az Európai Unióhoz való egyidejű csatlakozás volt 2004-ben, ami után igazán különálló egységként már csak a közös lobbierő miatt, politikai okokból látszott igazán célszerűnek szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. Ez pedig mindig az aktuális érdekeket tükrözi, s ma – minden jel szerint – ezek az érdekek igencsak eltérőek a V4-ek országai számára.

Motivációk

A V4-et megalapító 1991-es deklaráció aláírása óta sok víz lefolyt a Moldván, a Dunán, Visztulán, s nagyot változott gazdasági szempontból is a tagországok pozíciója, ereje és lehetősége. A kezdetekben vitathatatlan volt a magyar „élenjárás”, majd Csehszlovákia kettéválása után – hogy úgy mondjuk – „kétsebességűvé” vált a kvartett: a csehek és a magyarok sok-sok megtorpanással és problémával, de mégis csak biztosan meneteltek előre, a lengyelek és a szlovákok felzárkózása problematikusabb volt.

Mára már alaposan megváltozott ez a helyzet – sajnos, nem a magyarok javára.

A négy ország közül eddig az euróövezethez egyedüliként csatlakozott Szlovákiai miniszterelnökével nehezen tudunk vitatkozni abban, hogy

„Szlovákia minden feltételnek megfelel ahhoz, hogy az EU központi magjához tartozzon”.

S habár – ha csak a gazdasági mutatókat vesszük – a csehek mindenképpen a napirendre tűzhetnénk (de nem igazán ambicionálják) a csatlakozást az eurózónához. S már mi is gondolkodhatnánk benne, hiszen – ahogy az Európai Bizottság tavaly megállapította –, hazánk az euróövezethez való csatlakozás négy gazdasági feltételéből háromnak már most eleget tesz. De a kérdés – nálunk is – egyértelműen politikai.

Lehangoló különbségek

A csehek és a szlovákok persze közvetlenül nem gazdasági, hanem elsősorban politikai érdekekből igyekeznek távolságot tartani, pontosabban inkább növelni a magyarokkal/magyaroktól és a lengyelekkel/lengyelektől, az vitathatatlan, hogy gazdasági eredményeikre és kilátásaikra támaszkodva magabiztosan tehetik ezt meg.

Elég, ha alaposan tanulmányozzuk a FüHü által összegyűjtött adatokat tartalmazó táblázatokat, hogy kapjunk egy gyorsfényképet a négy ország gazdaságának fontos elemeiről, hogy lássuk, melyik ország, hol áll, s az összehasonlításban hogyan állja meg a helyét.

Magyarország számára igen lehangoló a kép:

a legtöbb mutatóban igencsak hátul kullogunk a sorban. Például nálunk a legalacsonyabbak az átlagkeresetek, nálunk volt a legkevésbé dinamikus az éves gazdasági növekedés 2016-ban (igaz, az idén némileg felpörögtünk, összehasonlításban is), nálunk a legmagasabb az államadósság, illetve éppen hogy megelőzzük Csehországot a minimálbér összegben, s még a kormány által sikertörténetként kommunikált munkanélküliségi ráta is csak a harmadik a négy ország közül (pedig a közmunkások és a külföldi munkavállalók is javítják a magyar adatot).

Íme egy trendet mutató grafikon, ami szintén szépen demonstrálja, hol állunk a V4-ek között.

Forrás: Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet

Ez is mutatja, hogy gazdasági megfontolásokból legalábbis nem áll érdekükben sem a cseheknek, sem pedig a szlovákoknak a közös uniós léten belül még szorosabbra fűzni a kapcsolataikat, együttműködésüket a magyarokkal és a lengyelekkel.

Budapesti informatikusnak legjobb lenni

Az idén az első félévben 12,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az országban. De hogyan állnak az egyes megyék? Mekkorák a különbségek? A Központi Statisztikai Hivatal adatai erre is választ adnak.

Nemzetgazdasági szinten a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 193 100 forint volt az idén az első félévben – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Ez 12,5 százalékkal haladja meg a tavalyi esztendő első hat hónapjának az összegét. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25%-os emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő kereset­rendezések voltak hatással. A családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, azt is figyelembe véve a nettó átlagkeresetet 201 000 forintra teszi a ma kiadott gyorstájékoztató.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,3%-os növekedése mellett a reálkereset 10,0%-kal emelkedett.

Forrás: KSH

Eltérések vannak, de…

Szokás már-már közhelyszerűen emlegetni a jövedelmi viszonyok jelentős eltérését az ország egyes térségei között. Ennek ugyan van alapja, de megvizsgálva a tényleges számokat

az eltérés kisebbnek tűnik, mint ami közszájon forog.

Ugyanakkor persze, ha szakmákra vetítjük le, s egy-egy hasonló munkakörben végzett munka utáni keresetet hasonlítjuk össze több megyében, akkor sokkal jobban átérezhető a jelentős különbség. Érdemes tehát a Központi Statisztikai Hivatal megyei statisztikái között bogarászni. Az idén eddig az első negyedéves számok jelentek meg.

Az átlagkeresetek

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 282 ezer forint volt, az adókedvezmények nélküli nettó átlagkereset – s ezt használjuk összehasonlításként –  187 ezer forintot tett ki. Az adatok alátámasztják a vélekedést, hogy Budapesten kifejezetten jók a viszonyok, hiszen az országos átlagnál 31 százalékkal többet vihetnek haza a dolgozók. Ugyanakkor a fővárost leszámítva a többi megyében kiegyensúlyozottabb a helyzet –

bár persze a viszonylagosságot azért nem árt hangsúlyozni.

Mert ugyan a legalacsonyabb adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresetért dolgozó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek az országos átlagnak csak a mintegy hetven százalékát, a budapestiekének pedig még a negyven százalékát sem kapják, a főváros nélkül számított – mintegy 160 ezer forintos – összeghez képest már  több mint 80 százalékát. Pedig a megyék között ott vannak az erős iparral, ezen belül is autóiparral és a rá csatlakozó beszállítói háttérrel rendelkező olyan megyék, mint Győr-Moson-Sopron vagy Komárom-Esztergom.

Forrás: KSH

Az átlagkeresetek területenkénti különbségeiről Keletről Nyugatra haladva fogy az ország című cikkünkben írtunk.

Szakmák lehetőségei

Nem meglepő módon a szellemi foglalkozásúak aránya (61%) és nettó átlagkeresete is a fővárosban volt a legmagasabb (291 ezer forint), utóbbi pedig Békés megyében a legkisebb (183 ezer forint). A fizikai foglalkozásúak esetében a két nettó kereseti szélsőértéket Győr-Moson-Sopron (160 ezer forint) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (98 ezer forint) képviselték.

Vegyünk egy ennél konkrétabb, nemzetgazdasági ágakra leontott példát. Mondjuk az – egyébként mindenütt kiugróan magasan díjazott – informatika-kommunikációban dolgozók átlagkeresetét az egyes megyékben.

Érdekes képet kapunk.

Budapesten az idén az első negyedévben a teljes munkaidőben az informatika és kommunikáció terén foglalkoztatottak átlagkeresete 364 ezer forint volt, több mint 70 százalékkal meghaladva az országos 211 ezer forintos átlagot. Ugyanebben a nemzetgazdasági ágban – a korábbi példában már említett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 202 ezer forintos átlagkereset „csak” alig maradt el az országos átlagtól. Igaz, annyiban feltétlenül sántít a példánk, hogy az egyes megyékben az egyes nemzetgazdasági alágakban, azon belül szakmákban kínált összeget a leginkább a kereslet mozgatja.

Munkához, illetve munkaerőhöz jutás

A KSH munkaerő-felmérése alapján 2017 I. negyedévében az ország 15–74 éves népességének 61,1%-a, közel 4,6 millió fő tartozott a gazdaságilag aktívak közé – írja a statisztikai hivatal.  A foglalkoztatási ráta 58,4%-ra nőtt, s valamennyi megyében és a fővárosban is emelkedett, a legjelentősebben – legalább 3,0 százalékponttal – az alacsony foglalkoztatottságú, a fentiek alapján láthatóan a munkavállalók szempontjából „gyenge” Szabolcs-Szatmár-Beregben (továbbá Békés és Zala megyékben).

A munkanélküliségi ráta 0,8 és 11,8% között szóródott. A legalacsonyabb (2% alatt) Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom megyékben, a legmagasabb (8% felett) Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyékben volt.

Munkanélküliségi ráta 2017. I. negyedév

Forrás: KSH

Akit érdekelnek a foglalkoztatás és az aktivitás megyei mutató, az alábbi grafikonok böngésszenek!

Foglalkoztatási ráta alakulása 2017. I. negyedév

FORRÁS: KSH

Aktivitási arány alakulása 2017. I. negyedév

Forrás: KSH 

Ilyen áron jön és jött a tőke

Nem csak adókedvezményt egyéb, jelentős támogatást is kapnak a hazánkba betelepülő vagy itt fejlesztő cégek. Az Orbán-kormány többet kínál a külföldieknek, mint amit korábban a szocialista-liberális kormányoktól ki tudtak alkudni.

Bombaként robbant a napokban a hír: a multiellenes retorika ellenére a kormány alaposan megtámogatta a nagy nemzetközi cégeket. Eddig „csak” annyit lehetett kutató- és elemző munkával kideríteni, hogy milyen egyedi kormánydöntéssel odaítélt támogatásban (EKD) részesülnek az egyes kül- és belföldi cégek, ám az adókedvezményekről nem voltak konkrétumok. Az LMP által kiperelt, most nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy

egyes cégek esetében az EKD támogatás aprópénz, másoknál jó kis zsebpénz volt az adókedvezményhez képest.

Legalábbis azoknál a multiknál, amelyekről most megtudtuk, hogy mennyit kaptak adókedvezmény formájában. Mint az LMP bejelentette: 2012 és 2014 között a kormány összesen 80 milliárd forint értékben biztosított adókedvezményt – ahogy Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője fogalmazott – „kedvenc multinacionális cégeinek”. A legnagyobb kedvezményt ebben az időszakban az Audi kapta, 40 milliárd forintot, őt követte a Hankook több mint 1,7 milliárddal, majd a Hamburger Hungária erőmű 9, a Bridgestone pedig 6,6 milliárddal.

Mint a kormány befektetési ügynökségének, a HIPA-nak a külfödiek számára készített kiadványában olvasható:

„Az adókedvezmény Magyarország versenyelőnye a térség többi országához képest,

amely mutatja a kormány elkötelezettségét az üzleti folyamatok akadálymentesítése és a Magyarországon működő kkv-k és nagy cégek versenyképességének a növelése mellett”. Ösztönzők széles skáláját használják – köztük vissza nem térítendő és visszatérítő fajtákat is. A leggyakoribbak a készpénz jellegű támogatások (akár magyar akár uniós forrásból), adóösztönzők, alacsony kamatozású hitelek és ingyen vagy áron álul kínált telkek.

Nem csak adókedvezménnyel csalogatnak

Egy hároméves periódusban megkapni 40 milliárd forintnyi támogatást önmagában is jelentős csáberő, ám ennél jóval több jutott például az Audinak. Ugyanis

nem az adókedvezmény az egyedüli eszköz, amellyel a magyar kormány csábítja a befektetőket.

Az eredetileg külföldieknek kínált, majd hazai vállalatok nagyberuházásaira is kiterjesztett egyedi kormánydöntéssel odaítélt támogatáscsomag (EKD) keretében alapvetően jelentős beruházásokhoz, munkahelyteremtéshez, s kutatás-fejlesztéshez nyújtanak célzott tárgyalásokon és komoly alkufolyamat eredményként megállapított, de persze az egyes régiók fejlettségéhez igazított, az unió által meghatározott szabályok szerinti támogatást.

Ennek keretében pedig például az Audi már korábban jelentős ösztönzőket kapott: négy alkalommal összesen 23 milliárd forint EKD-támogatást a fent említett – s három év alatt számára nyújtott – 40 milliárdos adókedvezmény mellett. Az Audi eredetileg azt vállalta, hogy teremt 1800 munkahelyet a zöldmezős beruházásához, s egyebek közt az elsők a külföldi befektetők közül az elsők között beszállítói szerződést is kötött, vállalva a magyarországi beszállítók fokozott foglalkoztatását.

De említhető a Hankook is: a dél-koreai gumigyártót 15,881 milliárd forinttal támogatták az eredetileg 131,4 milliárd forint értékben tervezett dunaújvárosi beruházáshoz, egyedi kormánydöntés alapján. Ennek fejében

többek között azt vállalta, hogy 1500 dolgozót foglalkoztat, a diplomás munkaerő aránya 6,6 százalékos lesz, biztosítja a munkavállalók képzését,

és hogy magyar beszállítóknak ad megrendeléseket. Ez 2005-ben volt, ám utána, 2013-ban – a hogy az FN24 egy cikkéből kiderült – további 7,7 milliárd forint támogatást kapott (egy KFT.-jén keresztül).

Kell működőtőke

A befektetőknek nyújtott kedvezményekre fokozott szüksége is volt az elmúlt években Magyarországnak. A 2010-es kormányválságot követő időszakban – részben a 2008-as válság hatására – elerrodálódott a befektetési környezetünk vonzereje, miközben még a korábbinál is nagyobb szükség volt a működőtőke dollárokra, s sok más mellett nem kis mértékben a munkahelyteremtésükre is.

Erre is vezethető vissza például, hogy

az Audi a nagy német vetélytársnál, a nem sokkal korábban Magyarország mellett voksoló Mercedesnel jóval nagyobb támogatást tudott kicsikarni.

Pedig a Mercedes – amellyel még a Gyurcsány-érában, 2008-ban született a megállapodás – 2500 munkahely teremtését vállalta a szerződésben, az Audi pedig csak 1800-at. Az Audi 251 milliárd forint befektetését vállalta a támogatási szerződésben, a Mercedes pedig 200 milliárdot.

Igaz, az Audi esetében volt több szubjektív elem, a presztízsen kívül az is, hogy a céggel még 2009-ben kezdtek el tárgyalni, s a Bajnai Gordon vezette kormány által végül ajánlott EKD értéke durván a harmadát tette ki annak, amit a Mercedes kapott. Akkor nem született megállapodás, majd pedig már az Orbán-kormány csábította vissza a tárgyalóasztalhoz a bajor autógyártót – sikerrel, igaz, sokkal több pénzzel.

A kevesebb több volt?

A gálánsabb két Orbán-kormány ezzel együtt is kisebb eredményeket tud felmutatni, mint a megelőző szocialista-liberális kormányok az EKD terén – legalábbis ez derül ki azokból az adatokból, amelyeket a mellékelt táblázatunk tartalmaz. Megjegyzésként ehhez csak annyit – az időtáv egyforma, s ugyan 210 után a 2008-as válság utórezgései még jócskán belejátszottak, ám a megelőző időszakban magával a válság működőtőke-áramlása gyakorolt negatív hatásaival kellett megküzdeni.

Hogyan “csináljuk az új Európát” mi, magyarok? – 2018 (szubjektív) legjobbjai

A visegrádi országok története sikertörténet, ez a csoport az EU növekedésének a motorja…700-800 éve indultak el a siker útján, s  a jövő is fényesnek tűnik… voltunk már egyszer nagyon gazdagok… leszünk még egyszer gazdagok, fejlettek… életminőségben azonos vagy fejlettebb szinten leszünk, mint Közép-Európa fejlett országai vagy egyes nyugati országok – ezek Matolcsy György jegybank elnök szavai. De vajon a V4-csoporton belül hol áll a magyar gazdaság teljesítménye? Erről a jegybank elnök nem szokott beszélni – megkérdeztünk hát mást.

Igazi matolcsys elődást tartott Matolcsy György jegybanki elnök a Közgazdász Vándorgyűlésen Debrecenben, aminek a fókuszában térségünk, s ezen belül is a V4-ek pompás jelene és még inkább pompásabb jövője állt. Sok-sok ábrával, számmal, adattal állt elő, s nagyvonalúan – vagy inkább elnagyolva? – hasonlította a visegrádiak teljesítményét a dél-európai országokéhoz, s ezek alapján domborította ki a 2004-ben az EU-hoz csatlakozott 4 tagállam erejét az EU-n belül. Ám egy másik összehasonlítást nem tett meg: „elfelejtette” lebontani a négy országot jellemző mutatókat az egyes gazdaságok szintjére,

 

így nem kellett arról sem beszélnie, hogy a mutatók és a taglalt területek zömében a magyar gazdaság az elmúlt években szépen lemaradt, korábbi relatív térségbeli előnyét rendre elveszítette.

 

Megpróbáltunk a beszéd mögé nézni.

„Van persze olyan mutató, amelyben a magyarok élenjárnak, ez pedig a beérkező uniós pénzek nagysága, pedig a V4-ek általában is a legnagyobb haszonélvezői e forrásoknak” – emelte ki Inotai András közgazdász professzor.

Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt vezetője a Független Hírügynökségnek hozzátette: az EU-s források felhasználásában már messze nem állunk ilyen jól, pl. sok rosszat el lehet mondani Kaczynskiról, a politikájáról, de egy biztos: nem tűrte a rendszerszintű lopást, ahogy az minőségében és legfelsőbb szinten megvalósított szervezettségének fokában nem jellemző a csehekre, valószínűleg még a szlovákokra sem.

Ugyanakkor Magyarországon gyakorlatilag az uniós források teremtették, majd szisztematikusan erősítették meg  a politikai maffia gazdasági hátterét – emlékeztetett, megjegyezve: sajnos az Unió ezt mindeddig szó nélkül eltűrte, pedig kellett tudnia róla.

„Mikor hallotta bármely Benelux-állam gazdaságpolitikusától, vezetőjétől, hogy ők, bár jóval gazdagabbak és a fejlett Európa centrumában helyezkednek el, Európa motorjai vagy azt, hogy ők változtatják meg Európa gazdaságát? Pedig hárman együtt valamivel nagyobb súlyt képviselnek az EU társadalmi termékében, mint a V-4. Ugyanakkor az uniós GDP 6 százalékát produkáló V4-ek, élükön a magyarokkal előszeretettel mondanak ilyeneket, pedig csak egy kicsit kell számolni ahhoz, hogy egyértelműen lássuk ennek a fonákságát” – szögezte le. És ha akár 5 százalékos is lehet egy-egy évben a V-4 átlagos növekedése, ez egy év alatt 6.3 %-ra változtatja a részarányt. De közben a további 94 százalék is nő, mondjuk 2 százalékkal. Vagyis a 94-ből 95.9 lesz. Tehát a 88 százalékpontos különbség (94-6) egy év alatt 89.6-ra nő.

„Ennyit a matematikai alapokról”.

Még ennél is súlyosabb az az állítás, hogy a V4 egy új Európát csinál, hogy nálunk a jövő, amely erős nemzetállamokra épül – s bizony erről, különféle hangszerelésben mind a négy tagállam szokott beszélni.

„Aki történelmet olvasott, az érti, legalábbis meg kellene értenie, hogy Európa múltja tele van magukat erősnek gondoló nemzetekkel miatt kirobbant háborúkkal. A 21. század  Európája nem erős nemzetállamokra, hanem erős Európára kell, hogy épüljön, s aki ezt aláássa, az biztonsági kockázatot jelent a globalizáció korában egyedül életképes egységes Európa számára – helyezte perspektívába a kérdést Inotai.

A V4-ek európai integrációja rendkívül mély, ha csak a kereskedelmi forgalmat jelző mutatót vesszük, azt látjuk, hogy a csehek, magyarok, szlovákok társadalmi termékének legalább 80 százalékát adja az export, és ennek mintegy négyötöde az EU-val bonyolódik. Alig alacsonyabb az „importfüggőségünk”. A lengyeleknél kisebb a részarány, miután maga is egy negyven milliós belső piaccal rendelkezik. Nálunk voltak ugyan elvetélt kísérletek az Orbán-kormány részéről a keleti vagy a déli nyitásra, de ezek egyetlen eredménye a feleslegesen elköltött és magánzsebekbe vándorolt milliárdokban fogható csak meg. Az az érvelés pedig, hogy mi megnyitottuk a piacunkat az EU számára, és ezért „tiszteletet, hálát”, és természetesen sok pénzt is érdemlünk, csak azt felejti el hozzátenni, hogy cserében szabad hozzáférést kaptunk egy 500 milliós európai piachoz.

Nem beszélve arról, hogy milyen szinten állna a magyar gazdaság és életszínvonal, ha Európa közepén próbáltunk volna bezárkózni.

Szúrópróbaszerűen rákérdeztünk Inotainál egyes olyan gazdasági mutatókra, amelyeket Matolcsy taglalt beszédében. Íme az általa adott gyorskomment:

Növekedés – 2004-ben még nálunk volt a csehek után a 2. legmagasabb GDP/fő – mára már a szlovákok és a lengyelek is lehagytak minket. Miközben a lengyelek a 2008-2009-es válságot is megúszták a gazdaság zsugorodása nélkül, nekünk csak 2015-ben sikerült elérnünk a válság előtti szintet,  Ami a cseheknek és a szlovákoknak is előbb sikerült.

Termelékenység– bizonyos területeken nálunk is van javulás, ami azonban nagyrészt a térségbeli multinacionális vállalatoknak és annak köszönhető, hogy ők és beszállítói bekapcsolódtak a globális értékláncba. Ám nálunk az ezen kívül eső szféra hátul kullog– a mezőgazdaság és a kkv-szektor. Az egységnyi kitermelésre vetített GDP/fő mutató egyben jelzi az életszínvonalbeli különbséget is: ami nálunk a legalacsonyabb a négy ország közül. A termelékenységre negatívan hat az elmúlt években fokozódó kivándorlás, amely lehetőséggel 2010 után félmillió magyar állampolgár élt. Habár azt szokták mondani, hogy a lengyelek nagyobb tömegekben próbáltak szerencsét az EU-tagság elnyerése után Európában, ez már 2004-től igaz.

Ugyanakkor van egy nagy különbség.

Nevezetesen hogy ott jelentős oda-vissza mozgás van, a hazatérők pedig sok esetben viszik magukkal a szélesebb ismereteket és a nyugati kapcsolatrendszert, ami – többek között – a termelékenységet is pozitívan befolyásolja.

Bérszínvonal– a legutóbbi két év reálbér-növekedése ellenére nálunk a legalacsonyabb a négy ország közül, ami az euróval szembeni jelentős és tartós forintgyengülésnek is tulajdonítható.

Ezen túlmenően a kétségtelenül támogatandó és fontos V-4 együttműködés mellett is látni kell, hogy a térség messze nem egységes. Csak néhány példa: Csehország az egyedüli, amelynek csak schengeni határai vannak, Szlovákia bevezette az eurót, a magyar-orosz és a lengyel-orosz kapcsolat – finoman fogalmazva – még köszönőviszonyban sincs egymással. Európa jövőjére nézve azonban veszélyes közös, bár országonként különböző erősségű vonás az európai identitás gyengülése és az avítt nacionalizmusra építő populizmus.  „Ezen a téren a magyar társadalom nem csak 2004-ben, a csatlakozásunkkor, hanem már 25 évvel ezelőtt is sokkal közelebb állt a 21. századi Európához, mint ma.

Matolcsy debreceni beszédében kifejtette, hogy a visegrádi országok története sikertörténet, ez a csoport az EU növekedésének a motorja. (Nem először és nem is utoljára domborította ezt a szempontot – azóta is többször – például egy krakkói konferencián Krakkóban is erről beszélt.) Debrecenben mutatókat sorolt, közte a GDP-dinamikát, az uniós belüli gazdasági súly növekedését, a növekedés szerkezetének egészséges voltát, azt, hogy nem eladósodásból finanszírozott a felzárkózás. A válságkezelést nevezte a legszemléletesebb eredményünknek, “hiszen a V4 gazdasági teljesítménye az egymást követő válságok közegében 25%-kal haladja meg a válság előtt szintet” – mondta, miközben a dél-európai országok még nem érték azt el. Ez annak is köszönhető – tette hozzá –, hogy nem követtük az ajánlott válságkezelési módokat. Matolcsy ennél a pontnál – mint ahogy mindvégig – mellőzte az egyes visegrádi országok teljesítményének a bemutatását, említését – talán nem véletlenül –, hanem csak az átlagos mutatókat hozta fel.
Matolcsy debreceni beszédének más szempontok szerinti elemzését itt olvashatja.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK