Washington Post: Orbán megállításához az ellenzék csapatmunkája kellene. De képes-e rá?

0
869

A lap kiküldött munkatársa azon tanakodik a Hódmezővásárhelyről küldött tudósításban, vajon képes-e összefogni az ellenzék, ami elengedhetetlen volna Orbán Viktor megállításához. A helyszínt úgy mutatja be, mint a Fidesz erődjét egy olyan országban, amely erősen az egypártrendszer felé mozdult el. Ám épp itt győzött a kormányellenes erők jelöltje, viszont az ilyesfajta szövetség másutt továbbra is távolinak tűnik.

Abban egyetértenek az érintett pártok, hogy Orbán súlyos veszélyt jelent a civil társadalom, a jogállam és a szólásszabadság szempontjából, de nem jutnak dűlőre az ügyben, miként lehetne megbuktatni. Márpedig az ellenzék megosztottsága szabad utat nyit a politikus számára, hogy harmadszor is elsöprő többséggel nyerjen és még inkább megszilárdítsa helyzetét, miközben egyre kevesebb akadály állja el az utat az abszolút hatalom felé.

Hogy mindenütt egyetlen jelölt induljon az egyéni körzetekben a Fidesz képviselőjével szemben, ahhoz félre kellene tenni az ideológiai ellentéteket, a személyes bizalmatlanságot és a nyomós pénzügyi szempontokat. Az igen rossz hírnévnek örvendő Jobbik és a szocialisták között elvileg áthidalhatatlan az eszmei különbség, csakhogy Orbán a szélsőjobbra navigálta saját pártját, Vonáék viszont középen igyekeznek megvetni a lábukat. Ezáltal ugyanakkor lehetővé válik az együttműködés a balközéppel. Bár Gyöngyösi Márton szerint óvakodnak összeállni az MSZP-vel, amely még nem tudott megszabadulni a kormányzása során szerzett korrupciós billogtól. A bizalmatlanság kölcsönös. Hódmezővásárhely azonban azt bizonyítja, hogy az emberek készek a változásra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .