Újságírósorsok

0
44

Az újságírót mindenki szidja, de mindenki olvassa, rendszerint vagy az a baj vele, hogy nem ír diktálás után, vagy az, hogy igen, vagy sokat keres vagy keveset, vagy ért ahhoz, amivel foglalkozik, vagy nem, de baj minden – sokszor mondtam, hogy meg kéne szüntetni a magyar sajtót, akkor lenne közmegelégedés, de ezt meg rövidesen úgyis megteszi a kormány.

De mi lesz az újságíróból, ha beteljesedik a kommentelők átka, és többet nem írhat újságot? Igaz, a kommentelők általában az ember halálát is kívánják, vagy legalábbis súlyos megnyomorodását, erről most nincs szó – azonban tényleg, mi történt a három évvel ezelőtt megtrollkodott Orbán-interjú körül megvádolt – és különben teljesen ártatlan! – kollégákkal?

Hogy legyünk képben az eseményekkel, röviden elmondanám, mi is történt három éve.

A Pannon Lapok Társasága által kiadott sajtótermékek egyikében, vagyis egy megyei napilapban kicsit módosította valaki a miniszterelnökkel készült karácsonyi nagyinterjút. Mármost azt nem akárki írta volt, hanem Szakács Árpád az akkori Magyar Időktől, mostani Magyar Nemzettől, aki utóbb a kultúrharc terén vált minimum generalisszimusszá, csak a kormányközeli kézben lévő vidéki sajtóba már akkor is a pesti központokból küldték a vezércikkeket, a szerkesztőségeknek csak a helyi hírekkel volt szabad foglalkozni.

No, ebbe a központi anyagba írt bele valaki, igen szépeket, éspedig csak egy lapba – lássuk, miket:

A következőket mondja Orbán Viktor az interjúban:

„A kórházi hullák száma is emelkedik”, „Magyarország azért stabil ország a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket.”, „A korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Mi is használjuk.”, valamint azt kívánja, hogy „minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez”.

Hát, utánanéztem, összevetettem az eredeti, Szakács-féle szöveggel: először egy egész félmondatot kellett beszúrni, a második és negyedik esetben már elég volt három szócskát, a harmadikban csak egy szó változott. Erre bizony bárki képes, akinek van jelszava. Az elkövető egy olyan kollégáét használta, aki akkor éppen ráadásul szabadságon is volt – de azonnal kitört az inkvizíció a Pannon Lapoknál.

Az Átlátszó nézett utána, mi lett ennek az eredménye mára.

Nemrég lezárult a 2016-os „hamisított Orbán-interjú” ügyben indult munkaügyi per, amelyben két székesfehérvári lapszerkesztő kért kártérítést. 2018. november végén jogerősen nyertek ugyan, ám hátra volt még az alperes Mediaworks 60 napos lehetősége, hogy felülvizsgálatért a Kúriához forduljon. Nem tették meg.

Hát akkor minden rendben, visszavették a kirúgottakat? Dehogy vették, sőt. Még a szakmától is elzárták őket. De hát kiket bocsátottak el?

„A munkáltató szinte azonnal kirúgta a székesfehérvári szerkesztőségben a megjelenés előtti napon ügyeletes két szerkesztőt (Hajnal Csillát és Klecska Ernőt), továbbá a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztőjét és azokat, akiknek a veszprémi központi szerkesztőségben (innen került ugyanis az interjú a többi szerkesztőséghez) közük lehetett hozzá: Földesi Gábor digitális menedzsert és az ő főnökét, Németh F. Bernadettet, a Veszprémi Napló főszerkesztőjét.” (Átlátszó)

Az akkori hírek szerint napokig folytak a kihallgatások az ügyben, nem a rendőrség, hanem a munkaadó tartotta őket, botrány botrányt követett – és fejek hullottak.

Azt ugyan ma sem tudjuk, ki firkált bele az Orbán-interjúba, csak azt tudhatjuk a bíróság ítélete alapján, ki nem tehette – azok, akiket elbocsátottak.

De velük mi lett?

Az Átlátszó beszélt az egyik érintettel, Gidai Judittal, aki csak tanú volt a perben, igaz, előtte huszonöt évig szerkesztette a lapot, idézzük őt a munkakeresésről:

„A leggyakoribb persze az, hogy eltűnnek, nem hívnak vissza, mismásolnak. Az már üde színfolt volt, hogy valaki őszintén bele mondta a szemembe: „Ne haragudj, kéne ember, de téged nem merlek felvenni, neked már ott van a bélyeg a homlokodon.” Nyilván – a felmondásomkor sem titkoltam, mit gondolok, kerek-perec elmondtam, hogy nekem innentől a legnagyobb célom a NER bontása lesz. Az apolitikusság számomra nem opció. Hogy mennyire bontható a NER? Kevéssé. Mindenki buborékban él, az ellenzéki hang el sem jut az emberek zöméhez.” (Átlátszó)

A kirúgott újságírók közül volt, aki kamionvezető lett, volt, aki kórházi asszisztens, voltak, akik átmenetileg kulturális közmunkások.

A művészeti kritikus előbb kalauztanfolyamot végzett és vonatjegyeket árult a nyári szezonban a Balatonnál, de teremőrként is dolgozott egy vidéki múzeumban, a római kori fűszerkertet kapálta. Hajnal Csilla, a több évtizedes gyakorlattal rendelkező szerkesztőnő jelenleg a helyi önkormányzathoz tartozó programszervező cég alkalmazottjaként a hozzájuk tartozó eseményekről készít előzeteseket és tudósításokat. Klecska Ernő – Gidai Judithoz hasonlóan – egy ideig szintén tevékenykedett az underground ellenzéki sajtó berkeiben, közben Budapesten hasznosította korábbi mérnöki és tanári tapasztalatait egy iskolában, majd nemrég elhagyta az országot.

Hát ezt írta meg pontos, szép, tényfeltáró írásában Kocsis Noémi az Átlátszó hasábjain. Lélekbemarkoló: ártatlan, ötven fölötti, több évtizedes gyakorlattal rendelkező kollégák kálváriája a politikai hiúság és a személyi kultusz miatt. Rákosi idejéből tudunk ilyen sorsokról.

És nem kétlem, pillanatig sem, hogy lesz olyan kommentelő, aki majd ehhez az íráshoz is azt fűzi, hogy „nem kaptak eleget”, mert azt hiszi, hogy a kicsinyes gyűlölködését jegyzik valakik, valahol, és egyszer majd ezek miatt lehet belőle viceházmester. Nem kétlem, hogy lesz ilyen ember, de azt viszont tudom, hogy ezeket senki és sehol nem jegyzi, nincsenek piros és fekete pontok. Csak buta és gonosz emberek vannak, akik önszorgalomból nyalják a nagy hatalmú talpakat.

Már, amikor talpakat.

És soha, sehol sajtómunkásnak még olyan megalázó sors nem jutott, mint manapság Hunniában: lehet, hogy rosszabb, mikor megölik az újságírókat, mint orosz barátainknál, ahol egyszerűen agyonverik őket az utcán – nálunk csak annyi a különbség, hogy otthon halnak éhen.

Bár, ha előtte kilakoltatják őket, akkor az utcán.

Így tessék a sajtómunkásoknak rosszat kívánni.

Olyan időket élünk, hogy valóra válik minden átok.

De vissza is hull majd mindazok fejére, akik mondták.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..