Toroczkai: Valakinek az útjában vagyok

0
2520
Sneider Tamás, Vona Gábor és Toroczkai László MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Toroczkai László a Facebookon reagált arra, hogy a Jobbik elnöksége fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene a platformalapítás ötlete miatt. Szerinte 2017 decembere óta ki akarják túrni a pártból.

 

„Vona Gábor 2017 december elején megkért, hogy mondjak le az alelnöki posztról, aztán néhány hét múlva egy sms üzenetben arra kért, hogy ne tegyem, a választások előtt ez ártana a pártnak. Azóta tapasztalom, hogy ki akarnak szorítani a Jobbikból. Valakiknek az útjában vagyok.

Más irányt képzelnek el a Jobbiknak, mint én. Ennek a színjátéknak az utolsó felvonása következik most”

– kezdte Toroczkai a csütörtöki elnökségi döntésre adott reakcióját.

Szerinte az elnökség csak azért nem zárta ki, mert az alapszabály szerint ezt így nem tehetik meg, de az ítéletet „előre megírták”. Toroczkai szerint jellemző, hogy be sem hívták a platform miatt, és a fegyelmi eljárást anélkül kezdeményezték, hogy meghallgatták volna az ő álláspontját.

„Furcsa egyébként, mert 2008-ban Novák Elődék már létrehoztak egy platformot a Jobbikon belül, amelynek még jelenlegi elnökségi tag is résztvevője volt, de ez akkor nem zavart senkit” – írta.

Ásotthalom polgármestere arra is reagált, hogy jobbikos taghoz méltatlannak nevezte az elnökség közleménye azt, ahogy a sajtónak nyilatkozott a platformalapításról. „A régi, komoly áldozatokat hozó, sokat dolgozó bajtársak elárulása, az eredeti szellemiség megtagadása, a balliberális tömbbe való besimulás, és mindezt csupán a semmilyen eredményt nem hozó ellenzéki parlamenti bohóckodásért (no meg a busás fizetésekért) …szerintem ez az, ami méltatlan egy jobbikos taghoz” – zárt a posztot.

A Toroczkai által kitalált platform pont ez ellen a „besimulás” ellen, azaz az elmúlt évek néppártosodó irányvonala ellen lépett volna fel.

A Jobbikban a választási vereség miatt lemondott Vona Gábor helyett május 12-én választották meg a párt új elnökének Sneider Tamást, de Toroczkai csak kevéssel maradt el tőle a szavazáson. Ezt a szavazást a néppártos vonal és a régi, nemzeti radikális arculat közti választásként is értékelték, amely ellentét április 8-a után újra kiéleződött a pártban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .