Több ezer zsidót mentett meg egy kis francia falu

1
1265

A protestánsok lakta falu elbújtatta a menekülőket a holokauszt idején, és segített nekik Amerikába jutni.

Németországból menekült zsidó család kopogtatott be a helyi református lelkészhez Chambon-sur-Lignonban, a Lyontól 88 kilométerre fekvő faluban. Így kezdődött az a mentőakció, amely több mint 3000 ezer zsidó életét óvta meg a holokauszt idején.

Jó menedék címmel néhány éve már könyv is jelent meg a faluról, Peter Grose írta. A cím nem véletlen:

a Franciaországban sokáig üldözött protestánsok (az hugenották) is azért menekültek ide a 16. században, mert nehezen megközelíthető.

A katolikus uralkodó katonái azért elértek egyszer ide is, és lerombolták a protestáns templomot, amelyet a 19. században építettek újjá. Ennek a lelkésze volt André Trocmé, felesége, Magda pedig a menekültprogram lelke és fő szervezője lett. Ezért 1972-ben meg is kapta a Világ Igaza kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől – férje nevében is, aki akkor már nem élt.

Az alig 2500 fős kis falu úgy tudott 3000 embert megmenteni, hogy kapcsolatba léptek amerikai kvékerekkel, és

Svájcon keresztül Amerikába menekítették őket.

Közben a falu minden lakosa hallgatott, pedig a zsidók mentése súlyos bűncselekménynek számított. Ha valakit emiatt elfogtak, haláltáborba kerülhetett – mint a lelkész testvére, aki Auschwitzban halt meg.

Franciaországból több mint 80 ezer zsidót deportáltak a haláltáborokba, és csak tízezren élték túl a megpróbáltatásokat. A kis faluról mégis csak kevesen tudnak még Franciaországban is. A nagy tett emlékét kis múzeum is őrzi.

1 hozzászólás

  1. És amikor utólag megkérdezték tőlük, hogy miért tették, csak széttárták karjukat és igy vélaszoltak: Még emlékszünk rá, amikor minket is üldöztek. Természetes volt, hogy segiteni kell.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .