Kezdőlap Címkék Történelem

Címke: történelem

Mária történelme – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, mától kezdve minden másképpen volt, tartja a pesti, kávéházi szólás, és valóban ez a helyzet. Schmidt Mária újabb támadást intéz a magyar történelem és annak oktatása ellen, csak most már komoly anyagi háttere is van hozzá – meglehet, esztendőre már nem is lesz história, csak az ő verzióit lesz szabad ismerni mindenről. Pincér, duplát, keserűen!

A hét bel- és külpolitikai viharai közepette valószínűleg keveseknek tűnt fel az Átlátszó pár nappal ezelőtti írása, mely fényt derít arra, hogy:

„Egymilliárd forintot fordít az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévhez kapcsolódóan pedagógus-továbbképzésre az ahhoz tartozó szolgáltatások nyújtásával együtt az ismét kormánybiztossá kinevezett, Terror Háza Múzeum főigazgató, Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTK).

Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent tájékoztató szerint a munkát a Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. nyerte el. Az egyedüli pályázóként nyertessé vált cégnek 5 ezer fő számára kell az akkreditált továbbképzések előkészítését, megszervezését és lebonyolítását elvégeznie.

Emellett a vállalkozás feladata „filmkészítés: négy (4) mintaóra filmen történő elkészítése, valamint egy (1) db, a program egészét bemutató werkfilm elkészítése és a továbbképzéshez kapcsolódó képzési helyszín, szállás és étkezés, valamint technikai és oktatási kellékek és kiegészítő szolgáltatások biztosítása.”

A képzés egy fő esetében 112 ezer forint, amihez hozzájön a képzési helyszín és szállás biztosítása fejenként 33 ezer forintért, valamint az étkezés, ami 30 ezer forint/fő.”

A közalapítvány a nettó egymilliárd forintos keretösszegű szerződést még 2018. szeptember 24-én kötötte meg a felnőttképzésre szakosodott Prekog Alfával.

Mondjuk az a kormány részéről érthető, hogy ezt a feladatot a terrorházmesternőre bízta

Elvégre történésznek mondja magát, és ne feledjük, micsoda érdemei voltak Dózsa László (1942- ) valamint Pruck Pál körül, tehát van köze 1956-hoz is, ha nem is a legdicsőbb – de attól kell tartanunk, ez nem egy alkalmi továbbképzés-sorozat, hanem a magyar történelemoktatás átprofilírozásának kezdete.

Történt ugyanis, hogy az említett hölgy még tavaly november huszadikán írt egy bejegyzést az általa szerkesztett „Látószög” nevű blogra. Híresen jól fizető hely az arra kiválasztottaknak, százezres honoráriumokról regéltek a rossz nyelvek írásonként, mikor indult. De még az átalányban kötött szerződések is szépek az NTVA blogcsaládjánál: Lánczi Tamás (Századvég) például havi bruttó 380 ezer forintot kap, mint blogggazda, ezen felül pedig a posztokért – nem pontosított összegű – egyedi díjazásban részesül. Prőhle Gergely helyettes államtitkár és Szita Károly polgármester egyaránt bruttó 250 ezer forintot kap fixen azért, mert összefogja saját blogját, de mindketten plusz pénzt vehetnek fel, ha posztokat is írnak. A sor végén Bunford Gerda politológus hallgató áll, neki havi bruttó 70 ezer a díjazása. A Látószög blog főnöke, a Terror Háza igazgatója, Schmidt Mária viszont díjazás nélkül vállalta a pozíciót.

No, de mit írt Schmidt Mária akkor, díjazás nélkül?

„A történelem oktatásának elsődleges célja szerintem öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése. Múltunk megismertetése és értő elemzése révén minden tanuló erőt meríthet nemzetünk nagyjai, hősei és példaképei tetteiből, melyeknek eredményeként több mint ezer éve megmaradtunk és megőriztük nemzetünket itt a Kárpát-medencében. A diákokat jogos önbizalommal kell felvérteznünk, és azzal a tudattal, hogy nem kell senkivel szemben kisebbségi érzést táplálniuk, mindenkivel szemmagasságból beszélhetnek.”

Mylady. A magyar polgár már most is büszke és öntudatos, a kelleténél is inkább, de mondjuk nincs is nép, amelynek tagjai ab ovo, származásukból kifolyólag többek lennének más népek tagjainál, ez hülyeség. Lehet, hogy Johnnynak, mivel amerikai, olyan alkotmánya van, ami messze a legjobb a világon, és ez a történelméből fakad, ugyanis az Alapító Atyák messze koruk legbölcsebb emberei voltak – de hát mi gátol minket abban, hogy nekünk is legyen ilyenünk? Butábbak, gyávábbak nem vagyunk mint a jenkik – akkor mi is? Ja: maga meg a magához hasonlók. És hát ilyenek régen is voltak, most is vannak, lesznek is tán. Ha van okunk kisebbségi érzésre más népekkel szemben, az in saecula saeculorum a magyar uralkodó réteg és a politikai vezetőink. De menjünk tovább.

„1. Szakítani kell azzal az időrendiségre alapozott történelemtanítással, ami az őskortól indulva vezet el minket a huszadik századig.”

Valójában már szakítottunk is, ugyanis a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy fejlődésünk iránya a huszonegyedik századtól tart az őskor felé, legalábbis az utóbbi kilenc évben. De komolyan mondom, édes néném, magának vannak ötletei. Tanítsuk mondjuk a történelmet először a közepétől napjainkig, aztán az elejétől a közepéig, én is amondó vagyok, a végén meg fordítsuk meg. Nehogy véletlenül legyen benne valami logika: előbb fedezzék fel az emberek Amerikát, utána a hajózást.

„2. Szakítani kell azzal a szemlélettel, ami a nyugat-európai, francia, brit történelemre súlyoz, azt érzékeltetve, hogy az általuk bejárt úthoz képest mi késésben, sőt eltérésben vagyunk.”

Tényleg idegesítő lehet,

hölgyem, hogy ezek a nációk mindenféle fontos dologgal foglalkoztak az évszázadok hosszú során át, miközben a mi eleink csak pipáltak és kivetették az úrbért, bár bizony ez sem teljesen igaz: de hát mit csináljunk, nem lehet utólag átrakni a Bastille ostromát a Vérmezőre vagy a trafalgari csatát a Hortobágyra. Szóval, ha nem lehet, inkább ne is tanítsuk. Azt kicsit nehéz lesz megmagyarázni Pistikének, honnan jött mihozzánk a reneszánsz, a reformáció, a polgárosodás vagy a gőzmozdony, de nem is kell: adta a Magyarok Istene. És kész.

„5. Általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítanék, egyetemes történelmet pedig csak annyiban, akkor és azt, ami a magyar történelem szempontjából releváns. A magyarság érdekeinek érvényesítését, érdekképviseletét használva mérceként.”

Ez az, kérem, így és nem másként. Mert hogy magyarázom meg Pistikének, hogy mondjuk Bethlen Gábor 1626. március 1-jén feleségül vette György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, és 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe? Pistike első kérdése az lesz, hogy mi az a protestáns? Tudod, Pistike, az egy felekezet, tudod, Luther, Kálvin, Zwingli… ja, nem tudod, ugyanis azt majd csak középiskolában tanítják. Vagy mit mondok neki Mátyás király reneszánsz udvaráról? Janus Pannoniusról, Galeottoról? Hogy a reneszánszot is majd később mondom el? Mit mondok Baross Gáborról, a vasminiszterről? Hogy ő találta fel a gőzmozdonyt, mert Stephensonról még nem tanult Pistike?

Nagyon szép lesz, érdekelne, miféle magyar történelmet lehet tanítani a világ többi részétől függetlenül, de szerintem semmifélét. Vegyük csak az augsburgi vereséget: a vesztes magyarok elemista tananyag, a győztes németek csak a középiskolában kerülnek elő. Ha csak úgy nem módosítjuk az esetet, hogy Lech mezején a markolábokkal huzakodtak eleink, ugyanis a markoláb feltétlenül magyar. Amint a fűzfán fütyülő rézangyal is.

„Először tehát a célokat és az alapelveket kellene tisztán látnunk. Minden további lépés ebből, ez után következik.”

A népmesék szintjére száműzné a história tudományát

Bizony ám. Csak éppen a vázolt alapelveket követve nem történelmet kapunk, hanem valamiféle rémálmot, minden logika és időrendiség nélkül. Az efféle történelemoktatás végképp a népmesék szintjére száműzné a história tudományát, tele volna különösebben meg nem indokolt csatákkal és hadjáratokkal, melyeket dicsőségesen elveszítünk, vagy ha kell, utólag megnyerünk, a fene sem értené, mi miért történt, az események okai harmadlagosak (sem) lennének – tulajdonképpen eltűnne minden okság, minden összefüggés, a dolgok történnek és kész.

És ha átdolgoznák köcsögdudára, valamint nádi hegedűre, táncos formában elő is lehetne adni az egészet, regölés útján.

Igen: Schmidt Mária feltalálta a regölést, mint történelemtudományi módszert. Semmi szükség a valódi történelem ismeretére.

1956. amúgy is „megosztó” téma, már nem egy, nem két, hanem huszonkét értelmezése is van az akkor történteknek, kis túlzással minden magyar kormány azzal kezdi a regnálását, hogy kidolgoz egy 1956-koncepciót, és azt teszi félig-meddig hivatalossá – épp ebben a témakörben volna a legnagyobb szükség a politikamentes, tárgyilagos, tudományos felfogásra, kutatói hozzáállásra.

Ez válik lehetetlenné Schmidt Mária továbbképzéseinek köszönhetően – és miért csak 1956-ról lehet tartani ilyen fejtágítót?

Lehet azt bármiről.

Figyelmezzenek szavamra: fogunk mi még győzni Mohácsnál.

Az időrendiség teljes mellőzésével a történelemtudományból.

Már indulnak a továbbképzések!

Múltmásító Mária történelmet ír

0

Orbán Viktor a 2010-es választások előtt más országot ígért a magyaroknak. Azt mondta, hogy a választás másnapján olyan országban ébredünk, amelyre rá sem ismerünk majd. Igaza lett: 2010 óta nem Magyarországon, hanem Másországban élünk.

Akkor még csak a jelenről és a jövőről beszélt Orbán, múltról kevés szó esett. Azóta tudjuk, hogy semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben, csak kapkodjuk a fejünket, nehogy lemaradjunk néhány brosúrával. Minden megmásítható. Szó, szöveg, történelem, bármi.

6.50 körül különösen érdekes.

A Don kanyarban nem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatokat küldtek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.

Mostanában Nagy Imrét, valamint 1956 valódi hőseit tüntetik el a Vértanúk teréről.

A hazaárulóból hős lesz, a barátból gonosz összeesküvő, ellenség, az üldözőből üldözött. A múltmásítók a nemzet kihagyó emlékezetére utaznak. Ha valaki, ők tudják, hogy milyen a magyar ember. Ha megkérdeznék a magyar embert, már arra sem emlékezne, melyik volt az a párt, amelynek képviselői az Antall kormány idején kivonultak a parlamentből, amikor bejelentették a Trianon emléknapot. Hogy kik voltak azok, akik zajos hisztériát csaptak, amikor az akkori kereszténydemokraták valamelyike szólásra emelkedett. Kik voltak azok, akik csuhások és térdre, imához! bekiabálásokkal botránkoztatták meg a többieket.

Ha nem csak mikrofontartó állványokat engednének a Belső Párt tagjainak közelébe, akkor valamelyik valódi újságíró már rég megkérdezte volna ezeket a tisztességtelenségben megőszült, nagyon középkorú hölgyeket és főleg urakat: tessék mondani, hogy is van ez? Mikor méltóztattak kegyelmetek igazat mondani: akkor, vagy most? (A helyes válasz: sem akkor, sem most).

A Belső Párt tagjai korábban mindenről másként gondolkodtak: gazdaságról, kultúráról, versenyről és vallásról, keletről és nyugatról. Talán csak a hatalom és a pénz iránt érzett lojalitásuk nem változott.
Ma tényleg más országban élünk, mint nyolc évvel ezelőtt. Más lett a jelenünk, a jövőnk is megváltozott, a Belső Párt élharcosai jelenleg a múltunk megmásításán munkálkodnak.

Ne legyenek illúzióink: ha rajtuk áll, meglesz az is.

Több ezer zsidót mentett meg egy kis francia falu

1

A protestánsok lakta falu elbújtatta a menekülőket a holokauszt idején, és segített nekik Amerikába jutni.

Németországból menekült zsidó család kopogtatott be a helyi református lelkészhez Chambon-sur-Lignonban, a Lyontól 88 kilométerre fekvő faluban. Így kezdődött az a mentőakció, amely több mint 3000 ezer zsidó életét óvta meg a holokauszt idején.

Jó menedék címmel néhány éve már könyv is jelent meg a faluról, Peter Grose írta. A cím nem véletlen:

a Franciaországban sokáig üldözött protestánsok (az hugenották) is azért menekültek ide a 16. században, mert nehezen megközelíthető.

A katolikus uralkodó katonái azért elértek egyszer ide is, és lerombolták a protestáns templomot, amelyet a 19. században építettek újjá. Ennek a lelkésze volt André Trocmé, felesége, Magda pedig a menekültprogram lelke és fő szervezője lett. Ezért 1972-ben meg is kapta a Világ Igaza kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől – férje nevében is, aki akkor már nem élt.

Az alig 2500 fős kis falu úgy tudott 3000 embert megmenteni, hogy kapcsolatba léptek amerikai kvékerekkel, és

Svájcon keresztül Amerikába menekítették őket.

Közben a falu minden lakosa hallgatott, pedig a zsidók mentése súlyos bűncselekménynek számított. Ha valakit emiatt elfogtak, haláltáborba kerülhetett – mint a lelkész testvére, aki Auschwitzban halt meg.

Franciaországból több mint 80 ezer zsidót deportáltak a haláltáborokba, és csak tízezren élték túl a megpróbáltatásokat. A kis faluról mégis csak kevesen tudnak még Franciaországban is. A nagy tett emlékét kis múzeum is őrzi.

Háborúk, államosítás és a kitiltott család – A Zsolnay gyár története 2.

A gyárat világhírűvé tevő Zsolnay Vilmos halála után is a család kezén maradt a cég, voltak sikeres és kevésbé sikeres időszakaik is – a kommunista hatalomátvétel után aztán államosították a gyárat, a család több tagja ellen koncepciós per is indult. A rendszerváltás után a privatizáció sem ment egyszerűen. A világhírű gyárról szóló cikksorozatunk második része.

Cikksorozatunk első részét itt olvashatják.

A Zsolnay gyár kéménye.
Fotó: Pixabay

Zsolnay Vilmos halála után a cég vezetését Miklós fia vette át. Előbb az ipari termelés került előtérbe, majd a háború előtti években többek között az építészeti kerámiák és a kályhák voltak népszerűek. Továbbra is jelentős volt az export, amely Párizstól Szentpétervárig sok nagyvárosba irányult.

Az első világháború természetesen a gyárra is nagy hatással volt: megszűnt az építészeti és díszkerámiák gyártása, inkább csak ipari porcelánt (például szigetelőanyagokat) gyártottak, amelyek megfeleltek a hadi célokra.

A háború után általános volt a válság,

hiányoztak a nyersanyagok és az új határok is befolyásolták a piacokat. Ezt az időszakot a mindennapi használatra való porcelánok gyártásával élte túl a gyár.

1922-ben Zsolnay Miklós is meghalt, a céget ekkor unokaöccsei vették át. A következő évben újra megindult a fejlődés, nőni kezdett az alkalmazottak létszáma (újra elérte az 500 főt), és egyre inkább átálltak a porcelángyártásra: szigetelőanyagok mellett étkezéshez használt edényeket is gyártottak.

Zsolnay Vilmos születésének századik évfordulóján másfél éves előkészület után 1928-ban megnyílt a gyár múzeuma is. Itt többek között bemutatták az építészeti kerámiákat, a magastűzű zománccal készült dísztárgyakat, és persze volt egy nagy eozin-terem is.

A Zsolnay Múzeum kertje.
Fotó: Wikimedia Commons

Jött viszont a gazdasági világválság: a gyár termelése a felére esett vissza, megint el kellett küldeni 200 embert, a többiek heti munkaidejét pedig három napra csökkentették. A válságban lassan sikerült újra talpra állni, de azért folytathatták a terjeszkedést is: megvették a verőcei kerámiaüzemet, majd 1940-ben, miután a második bécsi döntés következtében Kolozsvár újra Magyarországhoz került, bérbe vették az ottani Iris gyárat.

A második világháború alatt a termelés újra visszaesett, majd teljesen le is állt.

Az ostrom alatt a budapesti gyárat bombatalálat is érte, Pécsen viszont nem szenvedett jelentős károkat az épületegyüttes, így tartalék nyersanyagokkal már 1945 januárjában újrakezdődött a munka. Az első termék a Szovjet Hősi Emlékmű pirogránit katonafigurája volt. Ekkor 377-en dolgoztak az üzemben, az év végére az utolsó békeév, 1938 termelési szintjének az egyharmadát sikerült elérni.

Eozin Zsolnay-fazék
Fotó: Wikimedia Commons

Hamarosan jött viszont a kommunista hatalomátvétel és az államosítás, ami a Zsolnayt sem kerülte el.

1948-ban vették állami tulajdonba,

és átkeresztelték Pécsi Zsolnay Porcelángyár Nemzeti Vállalattá. Az új igazgató a gyár egyik kommunista párttag dolgozója, Dallos Kovács József ke­mencemunkás lett.

A Zsolnay-családot pedig gyakorlatilag kitiltották a gyárból: azonnal ki kellett költözniük a lakásukból, szinte semmit nem vihettek magukkal, és évtizedekig nem is tehették be oda a lábukat, két családtagot leszámítva. Egyikük Zsolnay Vilmos dédunokája, Mattyasovszky Zsolnay László Kossuth-díjas vegyészmérnök volt, aki részt vett a gyár munkájában, a fejlesztésekben, egészen addig, amíg 1957-ben Amerikába nem emigrált; a másik pedig Vilmos lánya, a 92 éves Sikorski Zsolnay Júlia, aki egy rövid ideig még bejárhatott a saját műtermébe.

Mattyasovszky Zsolnay Tibor később így emlékezett vissza: „Az államosítást kimondó rendelet értelmében a ké­sőbb megállapítandó kártérítés ellenében

az államosítás tárgyát képezték a ter­melést szolgáló ingatlanok, gépek és berendezések, az árukészlet, a nyersanyag, a könyvelések és a készpénz.

Államosították a telkeket, a szőlőt, a mezőgazda­sági ingatlanokat, sőt még a borkészletet is.”

A család több tagja ellen koncepciós per is indult, többen börtönbe, a gyerekek közül pedig néhányan intézetbe kerültek. Kiszabadulásuk után csak segédmunkásként dolgozhattak.

A gyárban azért a fejlesztések újra elkezdődtek: felújították az épületeket, villamosítottak. Egy ideig csak ipari porcelánok készültek a gyárban, 1953-tól azonban újra gyártottak edényeket és dísztárgyakat, két évvel később pedig már kályha- és épületkerámiákat is. Nőtt az alkalmazottak létszáma is: 1954-ben elérte az ezer főt.

Zsolnay dísztárgy a hatvanas évekből.
Fotó: Wikimedia Commons

1963-ban azonban további központosítás történt:

a gyár elvesztette önállóságát

és a Finomkerámia-ipari Országos Vállalat része lett. Pécsen szigetelőanyagokat, csöveket és edényeket gyártottak. Emellett felújították Zsolnay Vilmos egyik találmányát, a színezéssel zománcozott porcelán fajanszot, amelyet a 20-as évek, a porcelánra való áttérés óta nem gyártottak. A gyárban dolgozók száma tovább nőtt: a hetvenes években 1800 körül volt.

A gyár neve hamarosan újra megváltozott: 1974-től ugyanis, az egyik örökössel, Mattyasovszky Zsolnay Margittal történt megegyezés alapján a gyár újra használhatta a Zsolnay márkajelzést, majd 1982-ben visszakapta önállóságát.

Zsolnay kerámiaoroszlán 1973-ból.
Forrás: Wikimedia Commons

A nyolcvanas években elkezdett nőni a kereslet a díszáruk iránt, így egyre több márkaboltot nyitottak, és újra kezdett kinyílni a világ is: Angliától Irakon át Japánig egyre több országba exportáltak.

A rendszerváltás után aztán jött a privatizáció:

1991 végén részvénytársasággá alakult a gyár, majd négy évvel a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank lett a tulajdonos.

A cél az volt, hogy a kilencvenes évek újabb visszaesése és a piac beszűkülése után a gyárat újra nyereségessé tegyék, miközben megmarad a nagy hagyományokkal rendelkező termékszerkezet is.

Ahogy Zsolnay Vilmos ükunokájával, Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia néhány éve egy interjúban elmondta, felmerült benne, hogy visszavásárolja a családi gyárat. Azt mondta: „Arról, hogy csak úgy visszakapjuk, szó sem volt. De aztán rájöttem: mégis miből is vásárolhatnám vissza? Hiszen

annak idején mindenünket elvették. A fogkefét is, szó szerint.

És a családban ráadásul egy idő után az volt a mondás, hogy bármit, csak kerámiát soha többet!”

Vázafestés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. eozin üzemrészében.
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

1999-ben a gyárat három részre osztották, megalakult a bérbeadással, energiaellátással foglalkozó Zsolnay Porcelángyár Rt., a gyártást bonyolító Zsolnay Manufaktúra Rt. és a gyár területén található műemlékeket kezelő Zsolnay Örökségkezelő Kht. Mindegyik tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank és az ÁPV Rt. volt.

A Manufaktúra tulajdonjoga 2006-ban az ÁPV Rt-től a Pécs Holding Zrt-hez, vagyis a pécsi önkormányzathoz került. A cég nem volt jó állapotban: ugyan a város ingyen kapta meg, de másfél milliárd forintos hitelállománya volt. A Pécs Holding pályázaton keresett befektetőt: egyetlen indulóként a gyár 49 százalékos részvénycsomagját és két szavazatelsőbbségi részvényt a Manufaktúra-Befektető Kft. vehette meg 2010-ben, 230 millió forintos vételárért és félmilliárd forintos tőkejuttatás ígéretével.

Zsolnay-cserepek a Mátyás-templomon.
Fotó: Flickr / Dimitris Kamaras

A kft-t aztán a következő évben megvette Simicska Lajos cége, a Közgép, a félmilliárdos tőkejuttatás azonban továbbra is elmaradt. 2012 júliusában végül a Közgép visszaadta a tulajdonjogot Pécs városának, jelképes, egyforintos összegért.

Ezután a város új pályázatot írt ki. A részvényeket végül 2013-ban sikerült eladni: a Magyarországon élő, szíriai származású és svájci állampolgárságú üzletember, Bachar Najari lett a többségi tulajdonos. A szerződést 2013. február 15-én írták alá: Bachar Najari 180 millió forintért, szintén 500 milliós tőkejuttatás ígéretével vette meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. 74,5 százalékos tulajdonrészét. A cég ekkor évi 300 millió forintos veszteséggel működött.

Cikksorozatunk következő részében a privatizáció körüli furcsaságokról olvashatnak majd.

Források:

A Zsolnay gyár története
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
A Zsolnay gyár és a család
Zsolnay Vilmos születése
Zsolnay család
A Zsolnay-gyár államosítása
Interjú Zsolnay Vilmos ükunokájával
Pécs története

A kezdetektől a világhírig – A Zsolnay gyár története 1.

Most induló cikksorozatunkban az idén már 166 éves a világhírű Zsolnay gyár történetét dolgozzuk fel, amely egy tönkrement kőedénykészítő üzem felvásárlásával és újjáalapításával kezdődött. Az alapító fia, Zsolnay Vilmos néhány évtized alatt világhírűvé tette a Zsolnay kerámiákat, de közben persze mást is gyártottak.

Zsolnay Vilmos
Forrás: Wikimedia Commons

Zsolnay Vilmos 1828. április 19-én született Pécsen, egy ismert kereskedő és egy gimnáziumigazgató lányának gyerekeként. Összesen hat testvére volt, öten közülük Vilmosnál fiatalabbak voltak. Szülei azt akarták, hogy ő is kereskedő legyen, bár őt inkább a festészet vonzotta. A szülői akarat győzött: Bécsben tanult és dolgozott egy ideig, majd bejárt több európai nagyvárost, végül apja mellé szegődött.

Az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd nem sokkal később megismerkedett feleségével, Bell Terézzel. Három gyerekük született: Teréz (1854), Júlia (1856) és Miklós (1857).

Közben, 1852-ben édesapja megvette a tönkrement lukafai kőedénygyárat, amelyet Pécsre telepített, átnevezett Zsolnay Keménycserép Manufaktúrának, majd átadta legidősebb fiának, Ignácnak. Így tulajdonképp a Zsolnay-gyár alapítójának Zsolnay Miklóst kell tekintenünk, azonban Zsolnay Vilmos volt az, aki felfuttatta, majd világhírűvé tette azt.

A Zsolnay Keménycserép Manufaktúra cégtáblája.
Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ignácnak ugyanis nem volt elég tehetsége ahhoz, hogy egy gyárat irányítson, hiába volt a cég kicsi, 8-10 alkalmazottal, akik csupán a helyi piacra gyártottak kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket. Ezért Vilmos előbb kölcsönnel segítette, majd 1865-ben át is vette tőle, miközben tovább üzemeltette időközben megnyitott üzletét is –

a Zsolnay gyárat pedig néhány évtized alatt világhírűvé tette.

Ahhoz, hogy fejleszteni tudja a gyárat, Vilmos kutatni kezdett, hogy megfelelő alapanyagokat találjon, és még vegyészeti tanulmányokat is folytatott, emellett pedig külföldről, főleg német nyelvterületről hívott szakembereket. 1868-ban aztán bejegyeztette új vállalatát Pécsi Cement, Chamott és Tűzálló Anyagáruk néven. A cementgyártás ugyan nem jött be, de a többi termék iránt nagy volt a kereslet. Folyamatosan kísérletezett különböző agyagokkal és mázakkal, közben pedig a gyárban elkezdtek művészi kerámiákat gyártani.

A Zsolnay Keménycserép Manufaktúra épületei egy 19. századi grafikán.
Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A 70-es évek elején már egy festőt is tudott szerződtetni, az 1873-as bécsi világkiállításon pedig bronzéremmel és oklevéllel jutalmazták, sőt, a királytól a Ferenc József-rendet is megkapta. 1878-ban, a párizsi világkiállításon már aranyérmet kapott, sőt megkapta a Francia Becsületrendet is.

Az évtized végén kezdtek el épületkerámiákat is gyártani. Közben családtagjait is egyre jobban bevonta a munkába. A fejlesztések is folyamatosak voltak: ekkor fejlesztették ki a magas tűzű zománctechnikát, amely aztán a gyár termékeit jellemezte.

A különböző nemzetközi díjak miatt

egyre nőtt a kereslet a Zsolnay-termékek iránt az egész világon.

Rengeteg nemzetközi kiállításon vettek részt, miközben az alkalmazottak létszáma is folyamatosan növekedett: 1882-ben már 460-an dolgoztak a gyárban – köztük sok családtag, akik a lakóházaikat is a gyár területén építették fel. Zsolnay Vilmos gyerekei közül Teréz és Júlia tervezőművészek lettek, Miklós pedig már 16 éves korától részt vett a gyár kereskedelmi részének irányításában.

Zsolnay Vilmos Zelesny Károly 1900-ban készült fényképén.
Fotó: Wikimedia Commons

Közben Pesten is nyitottak egy új gyártelepet, ahol kályhacsempék is készültek – hamarosan ez lett az egyik legsikeresebb termékük, de tovább gyártottak fazekasárukat, díszkerámiákat, majolikaképeket is.

Az 1880-as évek közepén újabb jelentős lépést tettek: Petrik Lajos és Wartha Vince vegyészek ekkor találták fel az eozint, de ehhez Zsolnay Vilmos hathatós közreműködése is kellett. Ő ugyanis továbbra is folyton kísérletezett, ez volt az ő valódi életcélja, ahogy egy bátyjának írt leveléből is kiderül: „Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy.

Jól tudod, hogy nem vágyom sem pénzre, sem egyébre.

Belső kényszer sarkall munkára és alkotásra, mindig ez jelentette számomra az életet.”

Kísérletezőkedvét az is bizonyítja, hogy szép eredményeket ért el a kertészetben is, főleg a dinnyetermesztés terén, de rózsái is ismertek voltak. A gyár területén egy ideig kereskedelmi kertészet is működött, és még melegházat is létrehozott.

Eozin Zsolnay vízköpő Pécsen.
Forrás: Pixabay

Visszatérve a kerámiákhoz: a Zsolnay gyár volt a világon az első, amely az eozinnal, a különleges zöldes-kékes anyaggal dolgozott, amelynek különlegessége, hogy a színét a megtörő fény adja. (A nevét Éószról, a hajnal görög istennőjéről kapta.) Az eozinmáz a gyár újabb jellegzetes terméke lett, ennek köszönhetően sokkal színesebb mázat, illetve fémszerű termékeket tudtak előállítani.

Közben a gyár sorra vonzotta a neves tudósokat, művészeket is. A munkában, hosszabb-rövidebb ideig olyan alkotók is részt vettek, mint Lechner Ödön, Rippl-Rónai József vagy Victor Vasarely.

Az évszázad vége felé

egyre több jelentős magyarországi építkezéshez gyártottak pirogránit kerámiákat,

a legnevesebb építészekkel együttműködve. Ilyen volt többek között a budai Mátyás-templom, a Parlament, az Iparművészeti Múzeum, a Műcsarnok vagy épp a Nagyvásárcsarnok. Nyugodtan ki lehet jelenteni: a 19. század végi szecessziós építészetben a Zsolnay-gyár meghatározó szerepet játszott. A gyár kerámiáit használta többek között Steindl Imre, Lechner Ödön vagy Schulek Frigyes is.

Az Iparművészeti Múzeum.
Fotó: Wikimedia Commons

Folytatódott a terjeszkedés is: megvették a budapesti Fischer Porcelán- és Majolikagyár részvényeinek többségét. 1899-ben már összesen 663-an dolgoztak a Zsolnay-gyárakban.

Az alapító azonban ekkor már súlyos beteg volt, és 1900. március 23-án meghalt. Később mauzóleumot emeltek neki a gyár mögötti dombon, ahonnan korábban ő maga is szívesen szemlélte a gyártelepet. (Életéről egyébként 2010-ben Pozsgai Zsolt filmet is készített A föld szeretője címmel, Őze Áron főszereplésével.)

Cikksorozatunk második részében a privatizációig folytatjuk majd a gyár történetét.

Források:

A Zsolnay gyár története 
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
A Zsolnay gyár és a család
Zsolnay Vilmos születése
Zsolnay család

200 éve született az anyák megmentője

0

Semmelweis Ignácot sokan a magyar orvostudomány történetének legnagyobb alakjának tartják. Ma 200 éve született, korát megelőzve tett felfedezést a fertőzések terjedéséről, de kortársai nem ismerték el, sokan ellene fordultak. Elmegyógyintézetben halt meg, mindössze 47 évesen: vérmérgezést kapott, miután ápolói brutálisan összeverték.

Semmelweis Ignác 12 évesen.
Forrás: Wikimedia Commons

1818. július elsején, a tabáni Palota utcában (ma Apród utca) született meg a német származású Semmelweis József és Müller Teréz ötödik gyereke, Ignác. Szülőháza helyén található ma az Orvostörténeti Múzeum.

A Magyar Életrajzi Lexikon szerint apjának jól menő fűszerboltja volt, így fiát taníthatta is: Ignác előbb a székesfehérvári ciszterci, majd a budai katolikus gimnáziumba járt. Egyetemre is mehetett: elvégezte Pesten a kétéves bölcsészeti képzést, majd 19 évesen a bécsi jogi karon folytatta, de már az első évben átiratkozott az orvosira. A második és a harmadik évet Pesten, a többit újra Bécsben végezte el. 1844-ben kapott diplomát, nem sokkal később megkapta szülészmesteri oklevelét és sebészdoktorrá is avatták. Rögtön állást is kapott a bécsi közkórházban, a szülészeti klinikán.

Már itt felfigyelt arra, hogy a klinikán, ahol az orvostanhallgatók képzése is folyt, jóval többen halnak meg gyermekágyi lázban, mint a másik klinikán, ahol a bábákat tanították. Az Encyclopaedia Britannica szerint a szülő nők körében

a halálozási arány elérte a 25-30 százalékot.

A Semmelweis Egyetem honlapján olvasható életrajza szerint 1847-ben éppen Velencében volt, amikor boncolás közben szerzett vérmérgezésben meghalt egyik kollégája. Elkezdte vizsgálni az esetet és a kórbonctani leletek alapján rájött, hogy barátja betegsége azonos volt azzal, amit addig gyermekágyi láz néven ismertek.

Rájött, hogy a gyermekágyi láz valójában fertőzés következménye, amelyet bomlott szerves anyag okoz, és az orvos keze, a műszerek, vagy akár az ágynemű segítségével jut el a beteghez. Vagyis

a gyermekágyi lázas fertőzések egy részét az orvosok okozták azzal, hogy boncolás után vizsgálták a terhes nőket.

Azt is felfedezte, hogy ha a boncolás után az orvos klóros vízzel mos kezet, az megszünteti a hullaszagot – arra a következtésre jutott ebből, hogy ezzel a fertőző szerves anyagokat is semlegesíteni lehet. Fontos kiemelni, hogy ekkoriban nem ismerték még a baktériumokat, ehhez Louis Pasteur kutatásai kellettek az 1860-as, 70-es években.

Forrás: Wikimedia Commons

Mielőtt a klórmésszel történő kézmosást ajánlotta, több vegyszert is kipróbált, de ezt tartotta a legmegfelelőbbnek.

Nem csak az orvosokat és a medikusokat kötelezte a fertőtlenítésre, de még az ápolókat is.

Mindenkinek negyedórán keresztül, körömkefével, klórmésszel kellett kezet mosni, mielőtt belépett a szülészetre, vagy bizonyos betegeket megvizsgált.

Ez sok kollégájának nem tetszett, és őket még az sem győzte meg a hatékonyságról, hogy gyorsan csökkent a gyermekágyi lázban meghaltak száma a klinikán.

Semmelweis Ignác 1848-ban részt vett a bécsi forradalomban, a nemzeti gárda tagja lett, de munkáját is folytatta közben. Ugyanakkor hiába tartott módszeréről és eredményeiről előadásokat, a többi orvos nem nagyon hitt neki.

Pedig nem ő volt az első, aki hasonló nézeteket vallott. A Magyar Nemzet egy korábbi cikke szerint egy skót orvos, Alexander Gordon már 1795-ben azt írta:

„kínos beismerést kell tennem, sokszor én magam közvetítettem a fertőzést az asszonyok között.”

1843-ban pedig az amerikai Oliver Wendell Holmes publikálta egy bostoni folyóiratban, hogy tapasztalata szerint az orvos maga közvetítheti a fertőzést a szülő nők között.

Nekik sem hittek. Akkoriban ugyanis a gyermekágyi lázat jellemzően olyan okokkal magyarázták, mint hogy a föld kigőzölgése, a lányanyák bűntudata vagy épp az időjárás okozza. Semmelweis viszont, úttörő módon, állatkísérletekkel is igazolta felfedezéseit, ráadásul segítségül hívta a statisztikát is.

Semmelweis rendelete 1861-ből.
Forrás: Semmelweis Egyetem

Közben lejárt Bécsben a szerződése, egy ideig nem is volt munkája, végül 1851-ben a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti főorvosa lett. Itt is bevezette a kötelező kézmosást, emellett

ragaszkodott a kórtermek rendszeres takarításához,

az ágyneműcseréhez és a szellőztetéshez is. Ezután drasztikusan csökkent a fertőzések száma, hat év alatt sikerült egy százalék alá visszaszorítani a halálozások arányát.

Nemcsak ilyen irányú kutatásai voltak jelentősek. Ő volt az első, aki Magyarországon petefészek-műtétet végzett, és úttörő volt a császármetszések terén is.

Közben magánpraxist is indított, 1855-ben a pesti egyetem tanárává nevezték ki, két évvel később pedig megnősült. Weidenhofer Máriával öt gyerekük született, de csak három élte meg a felnőttkort.

Közben folyamatosan publikált: először 1858-ban, az Orvosi Hetilapban jelent meg cikke, majd 1860-ban Bécsben kiadatta A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése című, német nyelvű könyvét, két évvel később pedig 100 oldalas, szenvedélyes nyílt levelet írt a szülészorvosoknak. Tanai ennek ellenére sem igazán találtak követőkre (bár néhányan megfogadták tanácsait), sőt,

az orvosok nagy része egyre inkább ellene fordult

– köszönhetően annak is, hogy a levelében több neves professzort egyszerűen gyilkosnak nevezett.

Ekkor már erős bűntudata is volt. A Múlt-kor történelmi portál szerint egyszer így emlékezett vissza: „Gyilkoltam – jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam – meg akartam menteni a gondjaimra bízott szülőnőket. Azt hittem, minél szorgalmasabban boncolok, annál inkább rájövök a titkos okra, mely megöli őket. Ezért boncoltam, s

az ujjamon tapadó hullaméreggel öltem meg őket.”

Forrás: Wikimedia Commons

Hangulata egyre romlott, 1865-ben aztán kollégái egyre inkább az elmezavar jeleit vették észre rajta, ennek okát a kétezres években sikerült kideríteni: úgynevezett hűdéses elmezavara (paralysis progressiva) volt, amelyhez egy agysorvadást okozó fertőzés vezetett. Ezt még fiatalkorában szedte össze, amikor megsérült a keze, miközben egy gyermekágyi lázban meghalt, szifiliszes nőt boncolt. Vagyis tulajdonképp egy

olyan fertőzést kapott, amelynek megelőzésén egész életében dolgozott.

Július 31-én bevitték a döblingi elmegyógyintézetbe – ugyanoda, ahol öt évvel korábban Széchenyi István öngyilkos lett. Itt viszont augusztus 13-án meghalt. Hogy miért, arról évtizedekig viták voltak. Korábban az volt a legelterjedtebb nézet, hogy betegsége következtében halt meg, a hivatalos boncolási jegyzőkönyv szerint vérmérgezést kapott.

Néhány évvel ezelőtt Kiss-Stefán Mónika Semmelweis arca címmel dokumentumfilmet forgatott, és az ehhez folytatott kutatásai közben sok új dolog kiderült. Például az, hogy Semmelweis nem is tudott arról, hogy elmegyógyintézetbe kerül, valószínűleg elbódították, majd már ott ébredt fel. Ettől agresszív lett, mire

az ápolók brutálisan összeverték, majd ágyhoz kötözték

– a dokumentumfilm szerint az így szerzett sérülések fertőződtek el, és ezért kapott vérmérgezést.

Forrás: Wikimedia Commons

Előbb Schmelzben temették el, felesége 1891-ben hozatta haza földi maradványait, a kerepesi temetőben kapott díszes sírhelyet, majd 1963-ban innen is kiemelték, hogy új sírba kerüljön szülőházának udvarán. Ekkor derült ki egyébként, miután Bartucz Lajos antropológus professzor megvizsgálta a koporsót, hogy csontjai között két kisgyerek maradványai is voltak – egyhónaposan meghalt fiáé és négyhónaposan meghalt lányáé.

Kultusza csak jóval halála után kezdett kialakulni, főleg miután a már említett Pasteur és Joseph Lister kutatásai igazolták az ő eredményeit is. 1906-ben utcát neveztek el róla Pesten, és szobrot is állítottak neki. Egy róla készült 1938-as amerikai rövidfilm, a Hogy élhessenek az anyák Oscar-díjat kapott.

1969-ben a budapesti Orvosi Egyetem az ő nevét vette fel, 1991-ben ezt megtette egykori munkahelye, a bécsi női klinika is. Sőt, még egy kisbolygót is elneveztek róla.

400 éve kezdődött a valódi első világháború

Persze nem az általában első világháborúként emlegetett, 1914-1918 közötti harcokról van szó, hanem az 1618 és 1648 között zajló harmincéves háborúról. Ez pont 400 évvel ezelőtt, eredetileg a protestánsok és a katolikusok közötti vallásháborúként indult, francia-Habsburg hatalmi viszályként folytatódott, és végül Európa szinte összes állama bekapcsolódott, a spanyoloktól a svédeken át a magyarokig, több kontinensen is folyt a harc. A háborúnak becslések szerint több mint 10 millió áldozata volt, az azt lezáró békerendszer évszázadokra meghatározta Európa képét.

Az egész Európát lángba borító eseménysorozat egy bizarr jelenettel kezdődött. A protestáns cseh rendeknek egyre több sérelmük volt a katolikus Habsburgok uralma alatt (ne felejtsük, Magyarország egy része ekkor szintén Habsburg-uralom alatt állt), és ez csak fokozódott, amikor II. Mátyás, akinek nem született gyereke, unokaöccsét, a bigott II. Ferdinándot nevezte meg örökösének. Őt 1617-ben koronázták cseh királlyá, hogy aztán ügyet se vessen a csehek panaszaira.

Mire aztán épp 400 évvel ezelőtt, 1618. május 23-án,

a dühös csehek kidobták a prágai vár ablakán a császári tisztségviselőket.

Ők több emeletnyit zuhantak, de nagy szerencséjük volt: ugyanis egy trágyadombra (más források szerint szemétkupacra) estek, így mindannyian túlélték a támadást.

Ezzel kezdődött a háború, amelyről Niederhauser Emil történész így írt A Habsburgok című könyvben:

„valamiképpen más, mint az eddigiek, bonyolultabb, érthetetlenebb, iszonyatosabb”.

II. Ferdinánd
Forrás: Wikimedia Commons

A háborúnak persze voltak egyéb előzményei is: a protestáns német fejedelemségeknek nem tetszett a Habsburgok abszolutizmusa, és már 1608-ban megalakították ellenük a Protestáns Uniót, mire válaszul a következő évben a Katolikus Liga is megalakult, a spanyolok és a pápa támogatásával. Élesen voltak az ellentétek a Habsburgok és a franciák között is – utóbbiak egyre nyíltabban akarták megtörni az Európa feletti Habsburg dominanciát.

Miután II. Mátyás 1619-ben meghalt, a csehek V. Frigyes pfalzi választófejedelmet hívták meg a trónra, aki egyébként I. Jakab angol király veje volt. (A választófejedelem kifejezés arra utal, hogy volt szavazata a német-római császárválasztáson.) Sőt,

Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel is szövetséget kötöttek.

Bethlen Gábor
Forrás: Wikimedia Commons

Ez utóbbihoz persze kellett a törökök engedélye is. Bethlen Magyarországon szép sikereket ért el, több északi, tehát addig Habsburg-uralom alatt álló várost elfoglalt Kassától Pozsonyig, sőt, a cseh-morva sereggel Bécset is körbezárták. Bethlent a magyar rendek 1620 augusztusában királlyá is választották, ő azonban kellően óvatos volt, és nem koronáztatta meg magát.

Ennek előnye később derült ki: miután sem az angolok, sem a Protestáns Liga nem volt hajlandó komoly támogatást nyújtani, 1620 novemberében Fehérhegynél a csehek döntő vereséget szenvedtek. Ezzel

300 évre megszűnt Csehország önállósága.

Bethlen viszont egy évvel később olyan békeszerződést tudott aláírni Nikolsburgban, amelyet Romsics Ignác történész a Magyarország története című, tavaly megjelent könyvében kifejezetten előnyösnek nevez. Bethlen megtarthatta hódításai egy részét, birodalmi hercegi címet kapott és a vele harcolók is amnesztiában részesültek.

A közben német-római császárnak is megválasztott Ferdinánd viszont folytatta a háborút: a német protestánsok ellen fordult. Ezt nem nézhette tétlenül a szintén protestáns IV. Keresztély (Krisztián) dán király, szerződést kötött a hollandokkal és az angolokkal, és támadást indított. Bethlen is még kétszer hadba szállt a Habsburgok ellen, előnyösebb békefeltételeket azonban nem tudott kiharcolni.

Wallenstein Ernest Crofts festményén
Forrás: Wikimedia Commons

A Habsburgok ugyanis komoly sikereket értek el, elsősorban a nagyszerű hadvezérnek, Albrecht von Wallensteinnek köszönhetően. A győzelmek miatt II. Ferdinánd 1629-ben kiadott egy rendeletet, amely szerint visszavette azokat a korábbi katolikus egyházi birtokokat, amelyeket az 1555-ös augsburgi vallásbéke protestáns kézre adott. Emiatt persze kiújultak a harcok – és

egy újabb zseniális hadvezér is a színre lépett:

II. Gusztáv Adolf svéd király.

Ő 1630-ban indította el németországi hadjáratát, névleg azért, hogy megvédje a protestánsokat, valójában viszont egy balti birodalmat akart kiépíteni. Sorra aratta a győzelmeket, két évvel később a lützeni csatában Wallensteint is megverte – csakhogy harc közben ő is elesett. Nem sokkal később egyébként Wallenstein is meghalt: őt viszont a császár ölette meg, miután titkos tárgyalásokba kezdett, és állítólag még azt is fontolgatta, hogy cseh királlyá választatja magát.

II. Gusztáv Adolf halála Carl Wahlbom festményén
Forrás: Wikimedia Commons

Ferdinánd közben visszavonta rendeletét, így aztán a protestáns német rendek kiegyeztek vele. Ez viszont az eddig háttérben maradó, bár a svédekkel szerződést kötő Franciaországnak, elsősorban az országot irányító Richelieu bíborosnak nem tetszett. Így aztán

hiába volt Franciaország is katolikus, hadba szállt a Habsburgok ellen,

vagyis a háború vallási jellegét felváltotta a nyílt hatalmi küzdelem, amely Ferdinánd 1637-es halála után is folytatódott.

A harc ráadásul egyre kiterjedtebbé vált. A franciák a hollandokkal kötöttek szövetséget, az osztrák Habsburgok pedig a rokonaikkal, a spanyol Habsburgokkal fogtak össze. Vagyis ekkorra már

minden európai nagyhatalom belekeveredett a háborúba.

És bár továbbra is komoly harcok folytak a német területeken, a háború súlypontja a francia-spanyol frontra helyeződött. Spanyolország komoly gondokkal küzdött: hosszú ideje folyt a háború Németalföldön, amely még spanyol uralom alatt állt, legalábbis névleg, és hamarosan felkelés tört ki a hasonlóan spanyol uralom alatt álló Portugáliában és Katalóniában is. Utóbbit le tudták verni, előbbit nem: 1640-ben Portugália újra önálló állam lett. A franciák ráadásul 1643-ban Rocroi-nál tönkreverték a spanyol csapatokat.

A háború ekkorra már más kontinensekre is kiterjedt:

harcok folytak Brazíliában, főleg a gazdag cukortermeléséről ismert Pernambuco környékén, valamint az afrikai és ázsiai gyarmatokon is.

A rocroi-i csata Augusto Ferrer-Dalmau festményén
Forrás: Wikimedia Commons

Közben Erdély is újra beavatkozott: Rákóczi György fejedelem szövetséget kötött a franciákkal és a svédekkel, majd támadást indított – annyit végül elért, hogy a Habsburgok megerősítették a korábbi békeszerződéseket, és elismerték a magyar protestánsok szabad vallásgyakorlását.

Ekkorra már az összes fél belefáradt az évtizedek óta tartó háborúba. Münsterben és Osnabrückben összesen 194 uralkodó vett részt a béketárgyalásokon, végül hároméves tárgyalássorozat után 1648-ban

megkötötték a vesztfáliai békét, amely hosszú időre meghatározta Európa jövőjét.

A béke garantálta a protestánsok vallásszabadságát, valamint Hollandia és Svájc függetlenségét. A Német-Római Birodalom viszont hivatalosan is egymástól független, kisebb államok laza szövetségére bomlott, a császári hatalom névlegessé vált, Poroszország viszont megerősödött. Spanyolország elvesztette nagyhatalmi státuszát, Franciaország viszont a kontinens vezető hatalma lett. Észak-Európában Svédország erősödött meg, és a Habsburg-monarchia is túlélte a háborút.

A 30 év alatt a fő hadszíntéren, a német területeken a lakosság legalább 20 százaléka, bizonyos területeken a fele meghalt, a harcok, az éhezés és a járványok következtében. Hatalmas volt a pusztítás Csehországban is. A háború egyben

az utolsó vallásháború és az első modern háború

is volt. Innentől kezdve a nemzetközi szövetségek megkötését egyre kevésbé befolyásolták a vallási kérdések, a harcokban pedig egyre kisebb szerepük volt a zsoldosseregeknek.

Borítókép: Josef Heydendahl: Jelenet a harmincéves háborúból (Forrás: Wikimedia Commons)

Tudja, honnan ered a pünkösd?

0

A pünkösd a keresztény egyház születésnapja, de erősen kötődik egy zsidó ünnephez, a sávuóthoz is.

Ferenc pápa pünkösd vasárnapi miséje tavaly.
Fotó: MTI/EPA/Giuseppe Lami

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnap és hétfőn tartott ünnep. A neve is innen származik, az 50 napot jelentő görög Pentekoszté szóból. A legkorábbi lehetséges dátuma minden évben május 10., a legkésőbbi pedig június 13.

Hivatalosan a keresztények ilyenkor a „Szentlélek kiáradását” ünneplik, egyben

tulajdonképp ez az egyház születésnapja is.

A keresztény hit szerint ezen a napon szállta meg a Szentlélek Jézus tanítványait, akik ezután elkezdték mindenféle nyelven az ő igéjét hirdetni.

De persze, ahogy a húsvét kapcsán is írtuk már, az ünnep a kereszténység kialakulása előtt is létezett. Összekapcsolható ugyanis a zsidó sávuót ünneppel, amelyet hét héttel a pészah után, az 50. napon tartottak.

Ez a bibliai időkben elsősorban aratóünnep volt, és a három zsidó zarándokünnep egyike. Ilyenkor minden zsidó férfinak meg kellett jelennie a jeruzsálemi Templomban, és persze ajándékot is kellett vinnie. Az aratás lezárása mellett arra is emlékeztek ilyenkor, hogy Isten kiszabadította őket az egyiptomi fogságból, és elvezette őket hazájukba.

A Templomban ezen a napon mutatták be az új kenyeret is.

Mivel Jézus Biblia szerinti kereszthalála épp pészah idejére esett, így az apostolok is éppen a sávuótot ünnepelték, amikor, szintén a Biblia szerint, leszállt hozzájuk a Szentlélek.

Amikor azonban 70-ben a rómaiak lerombolták a Templomot, új helyzet állt elő, hiszen ott már nem lehetett többet áldozatot bemutatni. Így hetven évvel később a rabbik tanácsa azt javasolta, hogy a sávuótnak ne az aratóünnep jellegét domborítsák ki, hanem a történelmi vonatkozást.

Történetesen ugyanis erre a napra esett az is, hogy Mózes megkapta a Tórát.

Vagyis a sávuót egyben a törvényadás ünnepe is – ez egyébként szélzúgással és tűzzel járt, amelyek egyben a „kegyelem kiáradásának” jelei.

A pünkösdöt keresztény ünnepként csak a 2. században említik ókori keresztény írók (például Origenész és Tertullianus), de a történészek azt valószínűsítik, hogy már az apostolok idején is megtartották.

A pünkösdhöz aztán idővel rengeteg népszokás is kapcsolódott, ezek közül talán a pünkösdi király választása a legismertebb. Ezt a középkor óta ismerték, jellemzően különböző ügyességi versenyeken választottak ki valakit, akit aztán „megkoronáztak”, ezután pedig egy évig (más helyeken egy hétig) ingyen ihatott a kocsmákban és mindenféle ünnepségre is meg kellett hívni.

Miért ma van az Európa-nap?

0

Minden évben május 9-én tartják az európai béke és egység ünnepét, az Európa-napot. Robert Schuman francia kereszténydemokrata politikus ugyanis 1950. május 9-én vázolt fel egy olyan új gazdasági és politikai együttműködést Európa országai között, amelyből aztán az Európai Unió kinőtt.

Robert Schuman
Forrás: YouTube

Robert Schuman célja az volt, hogy európai országok között többé ne lehessen háború, ehhez szerinte a szoros együttműködésen át vezetett az út. 1950-ben ő volt a francia külügyminiszter, amikor május 9-én ismertette a később Schuman-tervként ismertté vált javaslatot, amelynek kidolgozásában Jean Monnet is részt vett.

Azt találták ki, hogy az európai országok szén- és acéltermelése kerüljön közös irányítás alá. Schuman és Monnet úgy gondolták, hogy ezzel az évszázados ellenségek,

„Franciaország és Németország között egy háború nemcsak elképzelhetetlen, hanem gyakorlatilag is kivitelezhetetlen lenne”,

és hogy a gazdasági érdekek egyesítése az életszínvonalat is növelheti. A tervek között szerepelt az is, hogy a vámok eltörlésével közös piacot hozzanak létre. A végcéljuk az volt, hogy egy erős, egységes Európa jöjjön létre. Ahogy Schuman fogalmazott: “Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra.”

Az Európai Szén- és Acélközösség alapító okiratát egy évvel később hat állam írta alá: Franciaország, az NSZK, Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország. A következő évben életbe is lépett, ezzel

kezdetét vette az európai integrációs folyamat.

A hat tagállam aztán fokozatosan mélyítette az együttműködést, 1957-ben aláírták a Római Szerződést, amellyel a következő évtől megalakult az Európai Gazdasági Közösség, amelyet később sokan Közös Piac néven emlegettek. Az integrációt bővítették is: 1973-ban (hosszas vita után) az Egyesült Királyság, Írország és Dánia, 1981-ben Görögország, 1986-ban pedig Spanyolország és Portugália csatlakozott. A német újraegyesítéssel természetesen az egykori NDK-s tartományok is az EGK részei lettek.

1992-ben aztán újabb szerződést írtak alá Maastrichtban: ezzel a következő évben

megalakult az Európai Unió,

amelynek 2004-ben Magyarország is tagja lett.

Az elmúlt több mint 60 évben az európai integráció komoly sikereket hozott: az Európai Unió jelentős gazdasági hatalommá vált, és hatalmas mértékben nőtt a tagállamok lakóinak az életszínvonala is. 2012-ben az EU megkapta a Nobel-békedíjat, az indoklás szerint azért, mert meghatározó szerepet játszott Európa békés fejlődésében, a demokrácia és az emberi jogok elterjesztésében, és 1989 után hozzájárult a kelet-európai államok stabilizálásához is.

Évek óta megtartják Magyarországon is az Európa Napot.
MTI Fotó: Marjai János

Arról, hogy a Schuman-terv kihirdetésének évfordulóját Európa-napként ünnepeljék, az akkori tagállamok kormányfői 1985-ben, Milánóban döntöttek. Magyarországon a 2005. évi XXII. törvény nyilvánította május 9-ét Európa napjává.

Az Európa-nap az integráció legfontosabb jelképei közé tartozik,

az uniós himnusszal, zászlóval és a közös valutával együtt.

Mivel május 9. idén hétköznapra esik, ezért a magyarországi fő ünnepséget 13-án, vasárnap tartják majd. A programok azonban több városban már elsején elkezdődtek.

Ezért május elseje a munka ünnepe

Évtizedek óta tartják május elsején a munka ünnepét, a szabadnap a rendszerváltás után is megmaradt Magyarországon, bár a szocializmus idején megszokott sörös-virslis-vurstlis felvonulások eltűntek. De vajon tudja, hogy miért pont ezen a napon van a munka ünnepe?

Május elsejei felvonulás 1985-ben.
Forrás: Wikimedia Commons / Fortepan

Május elseje valójában egy kettős jelentésű ünnep: a munka ünnepe mellett ilyenkor, a húsvéthoz hasonlóan, sokan a természet megújulását is ünneplik: ennek a szimbóluma a májusfa állítása, a zöld ág, amely évszázadokon át az udvarlási szándékot is jelképezte.

Május elseje azonban a legtöbb országban összefonódott a munka ünnepével. Ennek előzményeihez több mint 200 évet kell visszamennünk: az ipari forradalom után, 1817-ben Robert Owen brit gyártulajdonos fogalmazta meg elsőként koherens módon a munkások követeléseit. Ennek része volt a híressé vált

„nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás.”

Addig ugyanis nem volt ritka, hogy a munkásokat napi 12-16 órán keresztül dolgoztatták.

A kérdésben évtizedekig nem történt előrelépés. 1847-ben aztán Nagy-Britanniában 10 órában maximálták a nők és a gyerekek munkaidejét. A férfiakéról egyelőre nem volt szó. 1856-ban viszont hatalmas sztrájk kezdődött az ausztráliai Melbourne-ben, és itt a munkások végül sikerrel is jártak: bevezették a 8 órás munkaidőt.

A munkásmozgalom Amerikában is egyre erősebb lett, 1868-ban sikerült elérniük, hogy nyolc órára csökkentsék az állami alkalmazottak munkaidejét. A hetvenes évekbeli válság miatt azonban nőtt a munkanélküliség, ami szintén a munkaidő csökkentését sürgette. A nyolcvanas években egymást követték a sztrájkok, tüntetések. Közben

megjelentek a radikális mozgalmak,

a kommunisták és az anarchisták is, akik közül sokan német bevándorlók voltak.

Megalakult az Amerikai Munkások Szövetsége, amely 1886. május elsejére általános sztrájkot hirdetett. Ebben országosan 350 ezren vettek részt, több helyen összecsapások is kitörtek, Millwaukee-ban a rendőrök a tömegbe lőttek.

A leghíresebb és legtöbb következménnyel járó események azonban Chicagóban történtek. Itt is május elsején kezdődött egy nagy, munkabeszüntetéssel, tüntetéssel járó megmozdulás, amelyben több tízezren vettek részt. A tüntetők többször összecsaptak a rendőrökkel, akik háromszor fegyvert is használtak. Május harmadikán legalább két embert megöltek.

Tüntetés a Haymarket Square-en.
Forrás: Harper’s Weekly

A következő nap a Haymarket Square-en tartottak a sztrájkolók tiltakozó nagygyűlést, amelyet egy idő után a rendőrök fel akartak oszlatni. Eközben viszont a munkások közé vegyült anarchisták

bombát dobtak a rendőrök közé, akik tüzet nyitottak a tüntetőkre.

Legalább 11-en meghaltak (köztük hét rendőr), több tucatnyi volt a sebesült mindkét oldalon.

Ezután több száz embert tartóztattak le, és bár nem volt semmilyen bizonyíték arra, hogy közük volt a bombához, nyolc anarchistát elítéltek, korábbi írásaik és beszédeik alapján.

Ötöt közülük halálra ítéltek – négyüket a következő évben fel is akasztották, az ötödiket csak azért nem, mert előtte öngyilkos lett a börtönben. Kettőt életfogytiglanra, egyet pedig 15 évre ítéltek – ők 1893-ban kormányzói kegyelemmel szabadultak. Az ítéletet ugyanis rengetegen bírálták (például Oscar Wilde és G.B. Shaw), és az új kormányzó igazat adott nekik, mondván: soha nem derült ki, ki dobta a bombát.

Közben a chicagói eseményeknek más következményei is lettek. 1889. július 14-én Párizsban (a forradalom százéves évfordulóján) megalakult a II. Internacionálé, amely úgy döntött, hogy a chicagói tiltakozássorozat kezdetének évfordulóján,

1890. május elsején minden szakszervezet és más munkásszervezet tartson felvonulást a 8 órás munkaidőért,

ahol pedig ezt már bevezették, ott szolidaritásból vonuljanak fel.

Az első nemzetközi május elseje hatalmas siker volt, több tucat városban tartottak felvonulást. Magyarországon is ekkor „ünnepelték” először május elsejét.

A felvonulás aztán hagyománnyá vált – 1953-ban természetesen Sztálin fotójával.
Forrás: Wikimedia Commons

Egy évvel később, a II. Internacionálé második kongresszusa úgy döntött: május elsejét hivatalosan is a munkásosztály nemzetközi ünnepének nyilvánítja. Az 1904-es harmadik kongresszuson született határozat pedig kimondta, hogy minden ország szociáldemokrata pártja és hozzájuk kötődő szervezete

vonuljon fel minden május elsején

a nyolcórás munkaidőért, a munkásosztály „osztályszükségleteiért” és a békéért, és aznap minden munkásszervezet függessze fel a munkát, ahol ezt a testi épségük veszélyeztetése nélkül megteheti.

Május elseje így nemzetközi ünneppé vált, a bolsevik hatalomátvétel után a Szovjetunióban, majd a II. világháború után a keleti blokk országaiban az egyik központi ünneppé vált, bár közben némileg átalakult:

a munkások helyett a munka ünnepévé vált,

és összefonódott a természet megújulását ünneplő majálissal: a felvonulások mellett elengedhetetlen kellékké vált a sör, a virsli és a vurstli.

Forrás: Wikimedia Commons / Fortepan

Május elseje egyébként katolikus ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére. Ezt XII. Pius pápa rendelte el 1955. május 1-jén.

A nap sok országban hivatalos állami szabadnap. Ugyanakkor az Egyesült Államokban, ahonnan tulajdonképp az egész kiindult, nem ilyenkor, hanem szeptember első hétfőjén tartják a munka ünnepét.

FRISS HÍREK

Klímamegálla...

Nagy konzerv...

Főváros-korm...

Nem feledik ...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK