The Guardian a CEU-ról

0
1194
Fotó: CEU

A Soros György alapította CEU elűzése siker volt Orbán Viktornak, de kudarc az amerikai nagykövet, egy 80 éves ékszerkereskedő és egyben Donald Trump régi barátja számára, aki missziójává tette a CEU megmentését – írta a brit liberális lap az Egyesült Államok európai nagyköveteiről szóló cikkében.

A szerző ismertette Cornstein nagykövet magyarországi politikai helyzettel kapcsolatban tett meglepő kijelentéseit, majd megállapította: Cornstein a Trump által kinevezett nagykövetek közül egyike azoknak, akik a jelek szerint készek eltérni a diplomáciai protokolltól, hogy olyan nacionalista, populista kormányokat támogassanak, amelyek esetleg hasonlatosságokat mutatnak az amerikai elnökkel. A megközelítés azonban eddig nemigen hozott külpolitikai hasznot, de legalább annyi kárt okozott a hagyományos szövetségesek körében, mint amennyi sértődöttséget idézett elő a külügyminisztériumban.

A továbbiakban a cikk felhozta Richard Grenell berlini nagykövet tévelygéseit, aki egyebek között az európai konzervatívok támogatását helyezte kilátásba, és a július 4-i amerikai ünnepségre meghívta a szélsőjobb AfD képviselőit. Mindennek persze nem örült a német politikai osztály, és Martin Schulz egyenesen azt mondta: „Grennel nem úgy viselkedik, mint egy diplomata, hanem mint egy szélsőjobboldali gyarmati tiszt”. Problémái támadtak az Egyesült Államok hollandiai nagykövetének is. Mindhárom diplomata politikai kinevezett, egy régi gyakorlat képviselője, amely szerint az elnök híveit, vagy nagy adományozóit nagyköveti kinevezésekkel jutalmazzák.

A korábbiakhoz képest azonban nagy különbség, hogy most olyan amerikai elnök van hivatalban, akinek hazai retorikája gyakran emlékeztet a közép-kelet-európai nacionalista, populista rezsimekére.

A karrierdiplomaták úgy tesznek, mintha Trump elnök nem is létezne

Azokon a helyeken, ahol karrierdiplomaták maradtak hivatalban az amerikai nagykövetségeken, azt az egyszerű receptet követik, hogy úgy tesznek, mintha Trump elnök nem létezne. Nehéz egy olyan elnököt képviselni, aki számos olyan dolgot tesz, amiket az amerikai diplomaták korábban bíráltak. Ha létezik egyáltalán központi irányvonal a térségben folytatandó amerikai politikát illetően, az Wess Mitchelltől, az Európáért felelős külügyminiszter-helyettestől van, akinek van közép-európai tapasztalata, és pragmatista a problémás szövetségesekkel való bánásmódban. Mitchell nemrég azt mondta, az Egyesült Államoknak fel kell emelnie a szavát, vagy arra kell számítania, hogy veszíteni fog.

A CEU ügyében azonban Washington felemelte a szavát, és mégis vesztett. Cornstein viselkedése kiszámított volt, és Amerika visszavonta még a vidéki sajtó támogatására felajánlott 700 ezer dolláros programot is. Orbán azonban simán zsebre tette a szóbeli támogatást, és figyelmen kívül hagyta az egyetemmel kapcsolatos követeléseket.

Végül a szerző Krekó Pétert idézte, aki azt mondta: „Minden jel arra utal, hogy az amerikai érdekeket szisztematikusan figyelmen kívül hagyják. Orbán az illiberális példakép, így mások most azt figyelik, hogy lesznek-e eljárásának következményei”.

Ara-Kovács Attila

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .