Térségi motor és keleti csillag

0
778

Térségünk Európa növekedésének motorja, de a Kelet csillaga is magasan áll, ezért Európának nem szabad bezárnia – mondta Orbán Viktor a Kína és Kelet-Közép-Európa vezetőinek találkozóján Budapesten. Ma írják ki az 500 milliárd forint kölcsönű tendert a Budapest-Belgrád-vasútvonalra.

Európa legversenyképesebb befektetési környezete jött létre Kelet-Közép-Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kína és 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján. Szerinte az együttműködésben részt vevő 16 kelet-közép-európai ország Európának az a térsége, amely már most is a kontinens gazdasági növekedésének motorja, és amely további dinamikus növekedés előtt áll.

Orbán arról beszélt, hogy Ázsia modernizációja korábban úgy történt, hogy Európa jelentős technológiai-pénzügyi forrásokkal részt vett benne, de a helyzet megváltozott:

„most a Kelet csillaga áll magasan”,

Ázsia és benne Kína felemelkedésének korszakát éljük, és most az az időszak következik, amikor Európa további fejlődéséhez szükség lesz a Kelet technológiai és pénzügyi részvételére.

Európának nem szabad bezárkóznia, mert

ha bezárkózik, elveszíti a fejlődés lehetőségét,

és főleg most nem szabad bezárkóznia, amikor olyan történelmi kihívásokkal néz szembe, amelyeket csak úgy tud megválaszolni, ha vannak erős szövetségesei – mondta a kormányfő.

Bejelentette: hétfőn megjelenik a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai finanszírozással történő felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás. Ez a beruházás az első olyan nagy fejlesztés, amely Kína, egy EU-tag és egy EU-tagjelölt ország együttműködésével jön létre – emelte ki, hozzáfűzve: ez megteremti annak feltételeit, hogy a tengeri Selyemút európai végpontjától Közép-Európán keresztül vezessen a leggyorsabb szállítási útvonal Nyugat-Európába.

A vasútvonal korszerűsítésére a kínaiak adnak kölcsönt, amit Magyarország vesz fel körülbelül 500 milliárd forint összegben, húszéves futamidőre, évi 2,5 százalékos kamattal, amelyet a beruházás értékének 85 százalékáig lehet felhasználni. A kivitelezés várható kezdete 2020 végére tehető – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a HírTV-ben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .