Térdre borul újra a baloldal?

0
2255
pixabay

Valóban meglepő, ha néhány nap úgy telik el a baloldali politikai életben, hogy ne kerülne nyilvánosságra olyan hír, amit cáfolni kell, ami árt a pártjainak, leginkább persze az MSZP-nek.  Ritkán fordul elő ilyen csoda, bár – legyünk igazságosak – nem mindig ők tehetnek róla, hogy hírbe keverednek.  De azt is hozzátehetjük: a lefelé tartó spirál szükségszerű velejárójának tekinthetjük, hogy minden balul sül el.

 

Két napja ugye az volt az atv.hu értesülése, hogy megállapodott- újra – a Demokratikus Koalíció és az MSZP, mégpedig abban, hogy a koordinált indulást választják, és azon belül 55 százaléka a helyeknek a szocialistáké, 45 pedig a DK-é. Az információt sietve cáfolták az érintettek, „nem releváns”, fogalmazott Kunhalmi Ágnes a szocialisták budapesti elnöke, de a Független Hírügynökség más, informális csatornákon is azt az üzenetet kapta, hogy nagyon nem történt megállapodás. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy az atv.hu tudósítója mellényúlt, vagy félrehallott volna valamit; feltehetően autentikus forrásból tájékoztatták. A bizalmi helyzetre jellemző, hogy – fülbe súgva persze – mindkét párt a másikat gyanúsítja, okolja a közvélemény félrevezetéséért, miközben mindkettő tudja: a hír igaz, persze nem teljesen úgy, ahogy az napvilágra került.

Az alap – a baloldalon mondhatják: sajnos – biztosan nem igaz: nincs megállapodás. Ez a mostani is csak olyan, mint az összes eddigi: a tárgyalások eljutottak ugyan egy pontig, de nem a végső aláírásig. Ami azt jelenti, hogy – feltehetően – az 55-45-ös arány az asztalra került, sőt egyes források szerint szinte a pecsét is ráüttetett, de aztán az utolsó pillanatban megint – ne mondjuk azt, hogy felborult – elodázódott az utolsó szó kimondása. Vannak, akik úgy tudják, hogy ezúttal a szocialisták miatt, akik hirtelen újra elővették a közös lista, közös miniszterelnök ötletét, mások szerint azért, mert a DK olyan körzeteket is el akarna kérni, amelyekre mindenképpen igényt tartanak a szocialisták. Így is engedett az MSZP az újpesti körzet esetében, meg is lett a következménye: Horváth Imre, az elajándékozott hely miatt kilépett a pártból. Szanyi Tibor fogalmazott úgy egy televíziós beszélgetésben: az eredeti állásfoglalás szerint az MSZP ragaszkodott volna a 2014-ben egyénileg győztesek újraindításához, rajtuk kívül a szoros vereséget szenvedők képezték volna a második, de még mindig preferált kört, a harmadik körbe helyezték azokat, akik jól szerepeltek, de nem tudtak nyerni, és csak azokról mondtak volna le vita nélkül, akik simán elbukták a választásokat.

Igen ám, de időközben mélyrepülésbe kezdett az MSZP, egyesek szerint a Botka-féle időszak alatt kétszázezer szavazó pártol el tőle, a folyamat azonban Botka távozásával sem állt le, egyes mérések szerint már négyszázezres szám áll a veszteség oldalon. Ez a tény – mármint a kétségbevonhatatlan népszerűségvesztés – új pozícióba helyezte Gyurcsányékat, a tárgyalási alap végképp megfordult, s nem pusztán azért, mert szép fokozatosan majdnem kiegyenlítődtek az erőviszonyok – melyik kutató intézet, hogy méri -, hanem mert a szocialisták folyamatosan gyengülő státusza egyben kiiktatta azt a lehetőséget is, hogy a tárgyalásoknál erőt mutassanak. Ugyancsak Kunhalmi fogalmazott úgy: addig kell hátrálniuk, amíg az nem jelent teljes önfeladást. Ők változatlanul – de egyelőre csak egyedül –a közös lista, közös miniszterelnök koncepcióját hangoztatják, bízva abban, hogy az utolsó pillanatban mindenki belátja, csak így lehet esély az Orbán-kormány leváltására. Erre különben, látva a megállapodás-képtelenséget, már nem sokan fogadnának, a minimális esélyt az nyújtja, hogy a közvélemény-kutatók – megint csak: már amelyik -, felmérése szerint ma többen vannak, akik kormányváltást akarnak, mint akik nem. Igaz ebbe a számba belekalkulálandó a Jobbik tábora is, viszont – mondják az optimisták – a választók, egyéniben, persze, arra fognak szavazni, akit esélyesebbnek vélnek. Kétségtelen, az időközi választások adnak erre alapot, de egy körzet, egy kampánnyal egészen más, mint egyszerre 106 helyre koncentrálni.

Harmadszor is Kunhalmira hivatkozva: a budapesti szocialista vezető nagyon keményen és határozottan képviseli a teljes együttműködést, úgy véli – és ennek hangot adott több műsorban is -, hogy a külön-külön folytatott verseny mindenkit le fog húzni, összességében csak a mélységet, a megszűnést, vagy a parlamenti biodíszlet szerepét kínálja majd.  Lehet ebben igazság, a kérdés azonban az, hogy az a vesszőfutás, amit az MSZP eleddig produkált miként hat az emberekre és miként a pártokra. Hisz-e bárki is a szocialistáknak, vagy úgy látják, hogy a lefelé tartó spirálon nincs megállás, és ha nincs akkor jobb leválni róluk, különben magukkal rántanak másokat is.

De kik a mások? Az Együtt-Párbeszéd párosnak, bár mást mutatnak, mégis elemi érdeke lenne, az erős összetartozás, ellenkező esetben nehéz pozitív jövőt jósolni nekik, ma ugyanis még igen-igen magasnak látszik számukra a parlamenti küszöb, mint ahogy a Momentumnak is. Hallani e pártok tagjaitól egy-egy kósza üzenetet az egyéni választókerületeket illetően, de határozott állásfoglalást nem. Az LMP-t, úgy tűnik most, némiképp megrészegítette az a néhány adat, amely – az eddigi életükben először – magabiztos parlamenti jelenlétet ígér, de vajon pusztán a jelenléttel mennyivel jutnak közelebb a minden nap megfogalmazott célhoz, a kormány leváltásához. Ha ezt a Jobbikkal látják megvalósíthatónak – amit ugye tulajdonképpen nem utasítottak el -, akkor viszont meglehetősen sok szavazót fogna k veszíteni, mert ugyan lebegtethetik ennek a koalíciónak a lehetséges voltát, de a rafinált mondatok mögé oda fognak látni a választók.

Ott tartunk tehát, ha végigtekintünk a politikai palettán, hogy nem kínálkozik más út, mint az együttműködés kialakítása. Ez azonban még soha nem volt ennyire messze, mint most, és minél jobban távolodnak egymástól az elképzelések, annál valószínűbb, hogy a végén külön-külön indul mindenki és lényegében, ha lesz is néhány parlamenti párt – DK 8-10, MSZP hat-nyolc, LMP 5-7 százalék -, valójában atomjaira hullik a baloldal. Négy hónappal állunk a tavaszi választások előtt, és az ellenzék, a rossz, valójában csak kommunikációból álló négyéves kormányzás ellenére lejjebb csúszott, mint 2014-ben volt. Azt mondják, mondták, nem ismételhető meg a 2014-es választásokat megelőző térdre borulás; hát nem is ismételték meg – rosszabbá vált a helyzet. Most karácsonyra ígérik a koordinált jelöltállítás lezárását – engedjenek meg egy kicsi kétkedést -, és utána szeretnének ráfordulni a közös lista kivívására. Legalább is a szocialisták. Akiknek még túl kell esniük december 9-én, egy kongresszuson, ahol egyelőre nem lehet tudni mit is mondhatnak a küldötteknek. Se miniszterelnök-jelölt, se közös lista, de még az egyéni választókerületi megállapodás sem. Illetve, ha ez utóbbit egyszer tényleg készre jelentik, vajon milyen vérveszteségeken át jutnak el odáig. És a legrosszabb az, hogy emiatt senki mást nem hibáztathatnak, csak saját magukat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .