Tehervonat Kína közepéből Magyarországon át Münchenbe

0
926

15-16 napig tart az út Csengcsouból Bajorország fővárosába. Az első szállítmány elsősorban elektromos berendezéseket visz az európai piacra.

A megoldás már ki van próbálva: 2013 óta működik a Csengcsou – Hamburg vonal, mely a kínai árukat Honan tartomány fővárosából Németországba viszi. Mindez része az Új Selyemút programnak, melyet a kínai államfő hirdetett meg idén tavasszal Pekingben. A kínai fővárosban Putyin elnök mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnök is meghallgathatta Hszi Csinping elnök 164 milliárd dolláros elképzelését. Marco Polo annak idején a selyemúton érkezett a Mennyei Birodalomba, ahol a császár tanácsadója lett.

Az Új Selyemút program a feltörekvő Kína gigászi nyitása a világra.

Ennek kulcs kérdése az infrastruktúra, melynek fejlesztését a kínaiak gőzerővel folytatják mind hazájukban mind pedig külföldön. Kína gyorsvasút hálózata már ma is a legnagyobb a világon pedig csak jóval Európa után láttak hozzá ehhez. Kína legfontosabb kereskedelmi partnere az Európai Unió. Annak legfontosabb állama Németország, ahol a kínaiak az első helyre kerültek a külkereskedelemben megelőzve Franciaországot! A kínaiak hosszú távon gondolkodnak. Nemcsak árukkal akarják elárasztani az Európai Uniót, de stratégiai szövetségre is törekszenek vele kihasználva azt, hogy Trump Amerikája végképp önző módon viselkedik. Hszi Csinping elnök idén először részt vett Davosban a világgazdasági fórumon, és ott állást foglalt a szabad kereskedelem mellett. A kínaiak mindig a kölcsönös előnyöket hangsúlyozzák.

Most, hogy megindult a teherforgalom Kína kellős közepéből Magyarországon át Münchenbe, máris arra utalnak, hogy a németek milyen árukat szállíthatnak hozzájuk. A China Daily kiemeli, hogy Bajorország Németországon belül az autóipar egyik legfőbb bázisa: BMW, Porsche stb. Szeptember ötödikén indul az ellenvonat Münchenből Csengcsouba- valószínűleg főként autókkal a fedélzetén. A China Daily nemrég arról is beszámolt, hogy végre

megindul az építkezés a Budapest-Belgrád vonalon is.

Ez is része az Új Selyemút programnak. Ha elkészül, akkor jelentősen lerövidíti a Budapest-Belgrád vasúti vonalat, és talán akkor nem kell majd 15-16 nap amíg elér egy teher szállítmány Kína kellős közepéből Münchenbe.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .