Surányi: az uniós eurómilliárdokból csökkentsük az államadósságot!

0
956
Facebook

Érdekes javaslattal állt elő a Nemzeti Bank egykori elnöke a Pénzügykutató tanácskozásán: az Európai Bizottság oly módon utalhatná át a Magyarországnak járó uniós milliárdokat, hogy azokat kizárólag a magyar államadósság csökkentésére lehetne költeni.

Surányi javaslatával Brüsszel kiütné Orbán kezéből azt a propaganda fegyvert, mely szerint az uniós szankciók a hibásak a 22%-s infláció miatt. Ráadásul ilyen módon meg lehetne akadályozni, hogy az Orbán kormány emberei a korábbihoz hasonlóan zsebrevágják a támogatás legnagyobb részét.

Martin József Péter, a Transparency International igazgatója megígérte, hogy továbbítja a javaslatot a brüsszeli bizottságnak, de nem fűz nagy reményeket hozzá. A közgazdaságilag teljesen logikus elképzelés, melyet Surányi György előadott nem egyezik az Európai Unió szokásos gyakorlatával. Igaz persze, hogy most először folytatnak ilyen vizsgálatot egy tagállam ellen azon az alapon, hogy az megsérti a jogállami normákat.

Varga Judit igazságügyi miniszter a tárgyalásokkal kapcsolatban optimistán nyilatkozott Bayer Zsoltnak a Hír Televízióban. Martin József Péter szerint a jogállami tárgyalások viszonylag jól állnak, de nagy gondok vannak a helyreállítási alappal. A brüsszeli bizottság azt javasolta, hogy a 22 milliárd euró 30%-át vonják meg Magyarországtól arra hivatkozva, hogy az Orbán kormány a rendszerszerű korrupcióval megsérti az uniós normákat. Ha nincs megállapodás a helyreállítási alapról, akkor Magyarország elveszítheti az alap akár 70%-át is.

Navracsics Tibor tárcanélküli minisztert bízta meg Orbán Viktor az uniós tárgyalásokkal. Ő korábban elmondta, hogy sörözés közben az uniós tárgyalópartnerek megpendítik: Magyarországnak be kellene lépnie az európai ügyészségbe. Csakhogy ehhez a magyar kormánynak jelentkeznie kellene, és Orbán Viktornak egyáltalán nem sürgős, hogy az európai ügyészség tüzetesen megvizsgálja a nemzeti együttműködés rendszerének pénzügyi piramisát. A másik uniós előfeltétel az, hogy a magyar delegáció szüntesse meg a vétózást.

Orbán Viktor állítólag úgy vélekedik, hogy

“a lengyelek letolt gatyával könyörögnek az uniós pénzekért, de egyelőre mégsem kapnak semmit.”

Kaczynski, Lengyelország erős embere, azzal számol, hogy a jövő évi választások után érkeznek csak meg az euró milliárdok Lengyelországba.

Meg akarja-e buktatni az USA Orbán Viktort?

Malajzia korrupt miniszterelnökét úgy vették le a sakktábláról, hogy pert indított ellene a külföldi megvesztegetéseket vizsgáló ügyészség New Yorkban. Abdul Razak ex miniszterelnök azóta 12 éves fegyház büntetését tölti korrupció miatt Malajziában.

Az amerikaiak ugyanígy buktatták le a FIFA csaknem teljes vezérkarát élén Sepp Blatter elnökkel.

Laura Codruta Kövesi az USA bukaresti nagykövetségének dossziéira támaszkodva harcolt eredményesen a korrupció ellen Romániában. Ott ugyan megbuktatták, de jelenleg ő az európai ügyészség vezetője, aki szívesen foglalkozna a NER ügyeivel is Magyarországon.

Az Integritási Hatóság, melyet az Orbán kormány létrehozott a korrupció elleni harcra nem fordulhat közvetlenül a bírósághoz, azt csak az ügyészség teheti meg. Vagyis Orbán utasítására Polt Péter dönt arról, hogy melyik korrupciós ügyet vizsgálják ki és melyiket nem. Orbán mélységben kiépített védelmi rendszerét igen nehéz fellazítani is nemhogy megszüntetni.

Lengyel László, a Pénzügykutató igazgatója azt javasolta, hogy alkalmazzák a Magnyickij listát Magyarországon. Ez az az amerikai találmány, amely fekete listára tette Putyin oligarcháit, akik a rendszer fő haszonélvezői és egyben fenntartói.

Ezen a magyar Magnyickij listán szerepelhetne Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és Orbán Viktor más rokonai, barátai és üzletfelei is.

Az USA csak akkor cselekszik, ha van politikai döntés illetve, ha cégeik érdekeit sérelem éri. A Transparency International vezetői elmondták, hogy a Microsoft korrupció gyanús ügyében egyenesen a New Yorki korrupcióellenes ügyészséghez fordultak, de válaszra sem méltatták őket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .