Sorban buknak Orbán barátai

0
1715
Facebook

Babis cseh miniszterelnök elbukott a választásokon. Két szövetségese kiesett a parlamentből, más pedig nem akar koalícióra lépni vele.

Babis Orbánnal kampányolt: együtt nézték meg a határkerítést Magyarország és Szerbia határán, és együtt szerepeltek Csehországban, ahol kitiltották az ellenzéki újságírókat „helyhiány miatt” a sajtóértekezletükről. A sajtószabadság e populista értelmezése is jól mutatta, hogy Babis milyen irányban kívánta volna folytatni. Persze ő pragmatikus politikus: a Szovjetunióban végezte a tanulmányait és a szocialista Csehszlovákiában alapította meg vállalkozását, mely azután dollár milliárdossá tette.

Korrupciós ügyeit nemrég a Pandora papírok leplezték le.

Mégsem emiatt bukott meg hanem a szakértők szerint a vírusválság kezelése volt az, amely a közvélemény előtt lejáratta őt. Babis kénytelen volt bocsánatot kérni, mert Csehországban a lakossághoz képest a legtöbben haltak bele a koronavírus-járványba. Magyarországgal vetélkedtek e szomorú elsőségért. Csakhogy Magyarországon Orbán Viktor uralja a média nagyrészét, Babis Csehországban nem, pedig neki is van média birodalma.

Orbán barátsága öl

Éppúgy mint piszkos Fred a magyar miniszterelnök sem hoz sok jót barátainak. Először Donald Trump bukott meg azután jött Benjamin Netanjahu Izraelben. Követte őt Salvini Itáliában, Babis Csehországban. Ne feledkezzünk meg Sebastian Kurzról sem. A fiatal osztrák kancellár többször védelmébe vette Orbán Viktort az Európai Néppártban és más európai fórumokon. Most lemondani kényszerült kínos igazságügyi vizsgálat miatt. Lemondása „átmeneti”, de tudjuk, hogy sok hasonló eset bizonyult már véglegesnek.

Ezek után nagy kérdés, hogy Orbán melyik külföldi barátját hívja meg kampányolni tavasszal?

Piszkos Freddel együtt mutatkozni nem épp életbiztosítás …

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .