Selyemzsinór Tarlós Istvánnak?

0
602

„Budapest az élhető város” címmel rendezett szimpóziumot a 168 óra szerkesztősége, amelyen először szólalt meg a kormány nevében Fürjes Balázs államtitkár, aki a főváros és az agglomeráció fejlesztéséért lesz felelős a következő években. Az államtitkár a város önállóságával kapcsolatos ellenzéki aggályokat igyekezett csillapítani, de ezt érte-e el a beszéde?

„A mindenkori kormány nem hagyhatja magára a fővárost, de nem is gyámkodhat fölötte”,

jelentette ki Fürjes, s ez a mondata alighanem némi nyugtalansággal tölthette el az ellenzék közgyűlési képviselőit.

Fürjes Balázs feltűnését a báránybőrbe bújt farkas hasonlattal jellemezte Horváth Csaba, a MSZP képviselője. Ha mindaz, amit az államtitkár megígért őszinte volna, akkor akár még üdvözölhetné is az elképzeléseit, de az őszinteséget ilyen ügyekben nehézen tudja feltételezni a kormánypárttól. Már ezerszer bebizonyosodott, hogy nem tisztelik a főváros erejét, adó befizetési képességét, ezért

alighanem csak egy trükkös kampány, amit az államtitkár elindított.

Azt sem zárja ki a szocialista politikus, hogy egyfajta „háziverseny” tanúi vagyunk, amely arról szól, Tarlós vagy Fürjes legyen a befutó 2019-ben. Ha a főpolgármester sokáig hezitál, hogy elvállalja-e ismét a jelöltséget, jelzik neki, hogy van egy „tartalék játékos” is. Ha Tarlós olyan karakán vezetője lett volna a városnak, mint ahogyan 2010-ben nekiindult, máig tisztelet övezhetné a munkáját. De azzal, hogy folyamatosan hátrált az utóbbi években a városnak olyan fontos ügyekben, mint például a Városliget megőrzése, ezzel elvesztette a tiszteletét a kormányzatnál is, amely csak az erő nyelvén ért. Furcsállja a kormányrendeletnek azt a kitételét is, amely szerint a várossal kapcsolatos egyeztetésekbe a különféle sportági szövetségeket be kell vonni. Ennek csak akkor volna értelme, ha a kormány ismét olimpiai terveket dédelgetne. Pedig egyszer már kiderült, a budapestiek akarata ellenére ez hiú remény maradhat.

Amikor az áprilisi választáson kiderült, hogy a budapestiek kétharmados többséggel nem kérnek a kormány kétharmados többségéből, előrevetítette, hogy Orbán Viktor lépni fog, véli Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője. Úgy látja, a kormányzat „selyemzsinórt” küldött Tarlós Istvánnak, noha a főpolgármester hivatalosan még vacillál, induljon-e a jövő évi megmérettetésen, Fürjes Balázst, mint az utódját igyekeznek helyzetbe hozni.

A múlt héten elfogadott kormányrendeletben „együttműködésről” van szó, Fürjes kinevezésével alighanem a teljes fejlesztést kiveszik a városi vezetés kezéből.

A fejlesztési elképzeléseket majd valahol kidolgozzák, aztán bemutatják a Közgyűlésben, ahol gyakorlatilag csak rábólinthatnak majd a képviselők. A DK képviselője szerint az „egyeztetés”, a „lakossági fórumok” a „civil szervezetek bevonása” mind-mind csak cukormáz a keserű pirulán.

Tokody Marcell, a Jobbik képviselője, a kormány lépéséből arra következtet, hogy egyáltalán nem felhőtlen a viszony a főpolgármester és a Fidesz között. Emlékeztetett a Tarlós-Lázár csörtékre, a budapesti kétharmados ellenzéki győzelemre, amiért talán benne is látnak bűnbakot. A jobbikos politikus úgy látja, ezzel a háttérrel aligha fogja jövőre megmérettetni magát Tarlós István. Emlékeztetett arra, hogy már a 2014-es választásokra is fenekestül felforgatták az önkormányzati választási rendszert, a mostani helyzetben erre még nagyobb esély látszik.

Budapestnek független, szuverén városnak kellene maradnia,

de mindkettőt folyamatosan korlátozták az elmúlt években. Az a fajta központosítás, ami folyik az országban, egyetlen másik város, település esetében sem fogadható el. Vissza kell adni azt az önkormányzatiságot, ami a demokráciának fontos eleme.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .