Rezsi

0
778
FH

A szó a latin rex (király) szóból eredeztethető, és francia kitérővel (rex > regium > régie) érkezett meg hozzánk. Sokfajta jelentését elhagyva itt és most a lakhatáshoz szükséges szolgáltatások díjait értjük alatta (víz, csatorna, elektromos energia, gáz, távhő, szemételhordás, kéményellenőrzés és tisztítás), melyeket a lakóegység tulajdonosa fizet a szolgáltatások igénybe vételéért.

A rezsi nem teljesen szakadt el az eredeti jelentésétől, a királynak is fizetni kellett, meg a helyi vízműveknek is fizetni kell, a villany- meg a gázszolgáltatóról nem is beszélve, és hogy ezek közül bármelyik bármikor, a lehető legkirályibb módon zárhatja el a gáz- vagy vízcsapot, illetve kapcsolhat le minket a hálózatról, az nem volt kérdés sohasem.

Mint arról már rengeteg szó esett, a közhangulat szerint elsősorban a rezsi terheli meg a családi költségvetést, azaz amit a rezsire költ az ember, az nem költhető élelmiszerre, gyógyszerre, ruházkodásra, szépítkezésre vagy szórakozásra. Ez a közhangulat kissé érthetetlen, hiszen a többi kiadással a helyzet azonos, amit az egyikre kiadunk, azzal a másikra kiadható lesz kevesebb, ám mi mégis a rezsit utáljuk leginkább, mert ezek a szolgáltatások a „szükséges rossz” kategóriába tartoznak, így örömszerzésre, mint például a kaja vagy a kábeltévé, nem használhatók. Ebből a szempontból a rezsi rokona a közösségi közlekedés és az elromlott dolgok javíttatásának kiadásai.

Elmondható tehát, hogy noha matematikailag teljesen mindegy, mi az, aminek az ára csökken, ha a csökkenés ugyanakkora, lelkileg viszont egyáltalán nem. Jól tudják ezt nagyjaink. De még mennyire!

Egyértelmű, hogy ha egy állam racionális módon működik, nem az árukat vagy a szolgáltatásokat támogatja, hanem a polgárait, akkor ugyanis nem zavar bele a piaci folyamatokba, és a támogatás is azokhoz jut, akiknek tényleg szükségük van rá. Ha egy kormány mégis az előbbit teszi, akkor egyrészt nem ösztönöz megtakarításra (ami az energiaszegény országok számára rendkívül hasznos lenne), másrészt azoknak biztosítja a legnagyobb hasznot, akik a legtöbbet fogyasztják, és azoknak a legkisebbet, akik a legkevesebbet, esetleg semmit. Előbbire tipikus példák Miniszterelnök úr és kedves családja által birtokolt, ismert méretű és számú ingatlanok gázfogyasztása, utóbbira meg a faluvégén lakó Mari néni, akihez nincs bevezetve a gáz. Hogy mégis Mari néni legyen hálás Miniszterelnök úrnak, és ne fordítva, az a nép átverésével elintézhető, sőt ha elég rutinosan csinálják (és ilyen rutinból van a FIDESZ-nek bőven), még azon falusiak is áldják az Orbán nevet, akik a Mari néni által eltüzelt szemét-műanyag keverék füstje miatt fuldokolnak. Igaz viszont, hogy ők is azzal fűtenek, nem szólhatnak Mari nénire egy szót se.

A magyar Vezetés a fentiekből láthatóan nem a racionális módszert szereti (ki hitte volna?), ehelyett erőből csökkentette a gáz fogyasztói árát (ahogy a többi szolgáltatásét is, de maradjunk példaként a gáznál), így biztosítva a nép jó hangulatát, mely nép kevés gázt fogyasztó részének fogalma sem volt róla, hogy most át vannak verve, azaz Orbánék szemrebbenés nélkül az út szélén hagyták őket. Persze nem csak hogy nem volt fogalmuk erről, hanem jelenleg sincs fogalmuk róla, és persze nem is lesz.

Érdekesség, hogy a gázár már régóta a lakossági hangulat egyik fő tényezője, így aztán sok kedves történet fűződik hozzá.

Mikor a FIDESZ 2002-ben azzal kampányolt, hogy ha Medgyessyék jutnak hatalomra, a./ azonnal és b./ minimum negyven százalékkal emelik a gázárat, Lendvai rögtön közölte a néppel: „Lassan mondom, hogy Orbán is értse, nem lesz gázáremelés”. Akkor nem is lett. Az optimisták természetesen úgy értették a mondatot, hogy most már többé sohasem, ezért kellett Medgyessynek meghökkenve visszakérdeznie: „Hány évre ígérjem meg? Húsz évre?” Persze azért csak lett emelés, de nem azonnal, hanem a választás után másfél évvel, és nem negyven, hanem húsz százalékos (illeszkedve a piaci árhoz), ezért beszélnek a NER huszárok azóta is arról, hogy Medgyessy nem tartotta be ígéretét. Rutinos módon nem Medgyessyt mondanak ilyenkor, hanem Gyurcsányt, bízva abban, hogy a nép döntő része legfeljebb másfél hónapra képes visszaemlékezni, internete meg nincs neki. Illetve van, de másra kell. A FIDESZ-ben ha sok mindent nem is, de azt legalább tudják, hogy a népben bízhatnak bátran, nem éri csalódás őket sohasem.

A másik sztori azon FIDESZ állításból indul, hogy Gyurcsány még anno kétszeresére emelte a gáz árát. Ez valóban így igaz (sőt véletlenül még a név is stimmel), de

azt nem említi meg senki, hogy a kormányzása alatt az akkoriban nálunk szinte kizárólagos orosz gáz piaci ára a háromszorosára nőtt, azaz nem a teljes árnövekedést fizették meg az emberek, hanem csak egy részét az emelkedésnek.

2009-ben a piaci gáz árcsökkenésből (világválság) adódón volt még egy 20 %-os fogyasztói árcsökkentés, majd 2010-ben egy 10 %-os növelés, melyek nagyjából követték a piaci ármozgásokat. Így értünk el végül a választásig, hol is a gonosz, gázáremelő, ballibsi banda derék értelmiségünk hathatós segedelmével („Jajjaj, csak a Gyurcsányt ne!”) simán elsöpörtetett.

Az új kormány regnálásától kezdve az orosz gáz másfél év alatt mintegy 25 %-kal drágult, ugyanakkor a fogyasztói gázár csak 5 %-ot emelkedett, így a szolgáltatók szorult helyzetbe kerültek a jóval kisebb árrés miatt. Arról, hogy szorult helyzetben is maradjanak, a kormány gondoskodott. 2013 januárjától egy év alatt 25 %-kal rezsicsökkentette a fogyasztói árat, melynek eredményeképpen volt olyan időszak, hogy csak a gáz többe került az akkori szolgáltatóknak, mint amennyi  az árbevételük volt.

A lángelmés terv bevált, az addig piacon lévő szereplők mindent hátrahagyva egytől egyig elmenekültek innen, és az összes fogyasztó az újonnan létrehozott közműholdinghoz került. A visszaállamosítás sikeresen befejeződött, azóta az állam adja el nekünk a rezsicsökkentett árú gázt, és mi nagyon hálásak vagyunk.

Mari néni is hálás, akinek ugyan nem jut a gázár megtakarításból semmi, de mikor elmegy a valamely fideszpotentát birtokolta, falubeli sertéstelep mellett, mindig beszól, hogy „Helló, röfik”, mert a kötelező hála mellett az illemet is megtanulta: mit kell mondani, ha mocskos disznókkal találkozik az ember.

A magyarországi alaptétel szerint Orbánnak mindig szerencséje van. Az volt már ’89-ben a Hősök terén, amely fellépés révén rengetegen úgy tudják, ő zavarta ki innen a ruszkikat. Pláne, hogy most ő hozza vissza őket. „Azt csinál velük, amit akar”, mondja nagy tisztelettel a helyi influenszer, Józsi bá, a szájtáti kocsmaközönségnek viharvert kalapját megemelve.

Szerencséje volt Orbánnak abban is, hogy Simicska a szobatársa lett, mert elnézve a FIDESZ értelmiségi választékát, Simicska nélkül nem jutottak volna semmire.

Szerencséje volt a Tocsik ügyet tekintve, amely hatalomra juttatta őt, ahogy Bokrossal hasonlóképpen, mert így nem Horn, hanem Orbán regnálása alatt ért be a bokrosi vetemény, neki már csak learatni kellett az éltanulóságot, közben a népek mégsem őt, hanem Bokrost meg Hornt utálták piszkosul.

Akkor is rámosolygott Fortuna, mikor ugyan az eszetlen minimálbér emeléssel kegyetlenül elbarmolta a dolgokat (a munkaerő drágává válásával a kisebb cégek mind elmenekültek innen – éltanulókból szamárpadosok lettünk), de utána sikeresen elvesztette a választást, így azóta is Medgyessyn verik le a közgazdászok, amit Orbánon meg Járain kellett volna.

A főnyereményt végül 2006-ban ütötte meg, mikor a Gyurcsányt megbuktatni akaró MSZP-sek a miniszterelnökkel meg a pártjukkal együtt az egész országot is taccsra vágták, és ahogy most kinéz a helyzet, jó húsz évre legalább. Kösz, Kati.

A 2008–2009-es világgazdasági válság hazai kezelését Orbán természetesen páholyból nézte végig, majd utána az SZDSZ vezette magyar értelmiség igen hatásos, Gyurcsány és az MSZP elleni propagandájának köszönhetően úgy nyert, hogy az még az ufóknak is feltűnt volna, ha errefelé kóborolnak.

2010-ben Orbán egy Bajnaiék által már rendbe tett országot kapott, 2700 milliárd HUF tőkéjű, főleg Gyurcsányék által felhizlalt MANYUP vagyonnal és 38 milliárd EUR értékű (10.000 milliárd HUF) devizatartalékkal, ráadásnak egy fellendülő világgazdaságot, meg az éppen áramlani kezdő EU pénzeket, és hogy a kétharmad révén Orbánnak nem volt politikai korlátja sem, az csak természetes.

Ennyi mázli után magától értetődik, hogy miután Orbán a gázszolgáltatást a rezsicsökkentéssel (2013–2014) állami hatáskörbe vonta, a piaci gázár rögtön esni kezdett és hosszú évek során úgy is maradt, így aztán a fogyasztók nem jól jártak, hanem rosszul, mert a piaci árból kiindulva lehetett volna olcsóbb is a gáz.

Orbánék viszont jól jártak vele, mivel a fogyasztói kecske is jóllakott (legalábbis úgy tudta szegényke két fejés között), meg az állami szolgáltató káposztája is megmaradt.

Megjegyzendő, hogy a vízzel ugyanez a helyzet. Fejlesztés és karbantartás a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt nincs, a szűrőrétegekből kinyert ivóvíz jó része a szállítás során a lyukas csövekből elfolyik, és a fogyasztói megtakarításból Mari néni, aki a nyomókútra jár vízért, egy árva fityinget se lát. Ezzel ellentétben Hatvanpusztán fillérekért folyik a víz az összes csapból (az istállóban is), miközben a sokmilliárdos bevétellel bíró, nagy vízigényű üzemek sebesre dörzsölik a tenyerüket, hogy milyen olcsó nálunk a víz.

Elektromos energia meg a többi: lásd mint fentebb a gáz.

Orbán nagyívű, de főleg ritka szerencsés tündöklésének végül a COVID tette be a kaput (abból derült ki, hogy a komoly helyzetekkel nem tudnak mit kezdeni), ám a derék magyar nép addigra már hozzászokott a tényhez, hogy bármit és bármennyire elbarmolhat Orbán, úgysincs hatása, hiszen „A másik sem lenne jobb” (pedig hajjaj, de mennyivel! Ráadásul minden témában és terepen!).

Mára sikerült gyakorlatilag egymagának gyalázatos helyzetbe kormányozni az országot, ám még mindig ő a nyerő. A miértre adható válaszok:

  • A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de miniszterelnökünk  jólfizetett hírharsonái (Csak az MTVA 130 milliárd HUF/év) túlkiabálják ezeket.
  • A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de az értelmiség nem terjeszti és magyarázza, így a tömegekhez nem jut el.
  • A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de a nép vagy nem érti, vagy nem figyel oda.
  • A nagy, független lapok nem mondják el, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb.

Lehet választani. A végeredmény mind a négy esetben ugyanaz.

A fentiekből az értő szemlélőnek kezd egyre inkább realitássá válni a király nélküli királyság, és ha végre a Palota udvaráról induló, nemzeti színekben pompázó helikopterrel négy harci drón kíséretében ruccanva le az új, százötvenezres hatvanpusztai stadionba, a világ összes tévétársasága kameráinak kereszttüzében maga a főméltóságú Kormányzó úrrá avanzsált mondja majd azt, hogy „A Harmincnegyedik Olimpiai Játékokat megnyitom!”… azzal készen is vagyunk! A Nagy Mű bevégeztetett.

Hm. Király nélküli királyság… hol is láttunk már ilyet?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .